Jump to content
PirateClub.hu

Kedvenc Vers, Idézet


E.Draven
 Share

Recommended Posts

Ide írhatjuk a címben említett kedvenc verseket, idézeteket, költőket, írókat,saját műveket, stb.

 

akkor kezdem én :) :

Sok kedvenc versem van, több kedvelt író is pl.:

 

Edgar Allan Poe:

 

A HOLLÓ (Tóth Árpád fordításában)

 

 

Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón,

S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,

Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,

Künn az ajtón, mintha roppant halkan roppanna a zár.

"Vendég lesz az", így tünődtem, "azért roppan künn a zár,

Az lesz, más ki lenne már?"

 

Óh, az emlék hogy sziven ver: padlómon a vak december

Éjén fantóm-rejtelemmel hunyt el minden szénsugár,

És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap

Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,

Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár,

S földi néven senki már.

 

S úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selymü zengés

Fájó, vájó, sohse sejtett torz iszonyt suhogva jár, -

Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csititottam:

"Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár.

Késő vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,

Az lesz, más ki lenne már?"

 

Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt persze,

S "Uram", kezdtem, "avagy Úrnőm, megbocsájtja, ugyebár?

Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm és Ön meg roppant

Halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,

Nem is hittem a fülemnek." - S ajtót tártam, nyílt a zár:

Éj volt künn, más semmi már.

 

S mély homályba elmeredten, szívvel, mely csodákra retten,

Látást vártam, milyet gyáva földi álom sohse tár;

Ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen,

Nem búgott más, csak egyetlen szó: "Lenóra!" - halk, sovár

Hangon én búgtam: "Lenóra!" s visszhang kelt rá, halk, sovár,

Ez hangzott s más semmi már.

 

S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,

Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent holmi zár,

S szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,

No te zaj, most rajtakaplak, híres titkod most lejár,

Csitt, szivem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár.

Szél lesz az, más semmi már!"

 

Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran

Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,

S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott

Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár,

Ajtóm felett, Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár -

Ült, nem is moccanva már.

 

S ahogy guggolt zordon ében méltóságu tollmezében,

Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár -

S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,

Zord holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,

Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói mély, vad ár?"

S szólt a Holló: "Soha már."

 

Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén

Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,

Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,

Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,

Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny vagy madár,

Kinek neve: "Soha már."

 

S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e

Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már;

Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,

S én szólék, alig sohajtva: "Majd csak elmegy, messzi száll,

Mint remények, mint barátok, holnap ez is messzi száll",

S szólt a Holló: "Soha már!"

 

Megriadtam: csendziláló replikája mily találó -

"Úgy lesz", szóltam, "ennyit tud csak s kész a szó- és igetár;

Gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra ajzott

Ajkán leste el a jajszót, mást nem is hallhatva már,

Csak remények gyászdalát, csak terhes jajt hallhatva már,

Ezt, hogy: "Soha - soha már!"

 

S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott s párnás székem

Szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és madár;

És a lágy bársonyra dőlten tarka eszmét sorra szőttem,

Elmerengtem, eltünődtem: mily borongó nyitra jár,

Átkos, ős, vad, furcsa Hollóm titka mily bús nyitra jár.

Mért károgja: "Soha már"?

 

Ekként ültem, szőve-fejtve bús eszméket s szót se ejtve,

Míg a madár szeme izzott, szívemig tüzelve már;

S fejtve titkot, szőve vágyat, fejem halkan hátrabágyadt,

Bársonyon keresve ágyat, mit lámpám fénykörbe zár,

S melynek bíborát, a lágyat, mit lámpám fénykörbe zár

Ő nem nyomja - soha már!

 

Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén látatlan égnek

Füstölők s a szőnyeg bolyhán angyaltánc kél s muzsikál;

"Bús szív", búgtam, "ím a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég

Hoz vigaszt és önt nepenthét s felejtést ád e pohár,

Idd, óh idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!"

S szólt a Holló: "Soha már!"

 

"Látnok!", nyögtem, "szörnyü látnok! ördög légy, madár vagy átok!

Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,

Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,

Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár -

Van... van balzsam Gíleádban?... Mondd meg - lelkem esdve vár..."

S szólt a Holló: "Soha már!"

 

"Látnok!", búgtam, "szörnyű látnok! ördög légy, madár vagy átok!

Hogyha istent úgy félsz, mint én s van hited, mely égre száll,

Mondd meg e gyászterhes órán: messze mennyben vár-e jó rám,

Angyal-néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,

Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"

S szólt a Holló: "Soha már!"

 

"Ez legyen hát búcsúd!", dörgött ajkam, "menj, madár, vagy ördög,

Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!

Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,

Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!

Tépd ki csőröd a szivemből! hagyd el ajtóm, csúf madár!"

S szólt a Holló: "Soha már!"

 

S szárnyán többé toll se lendül, és csak fent ül, egyre fent ül,

Ajtóm sápadt Pallaszáról el nem űzi tél, se nyár!

Szörnyü szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló

Míg a lámpa sávja omló fényén roppant árnya száll,

S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,

Fel nem röppen - soha már!

 

 

 

 

abszolut kedvenc Poe-tól:

 

LENORE

 

Jaj, oda szegény, az aranyedény! a szellem a porba kiloccsan...

Kongj, gyász-zeném! egy drága lény forog alvilági habokban.

Ej, Guy de Vere, te se könnyezel? most ülj tombolva tort!

Nézd, kit fed el rút gyászlepel? A kedvesedet, Lenore-t!

Őt őrzi ma gyertyaláng, ima, komor ének érte zokog -

Ó mondd, ki lehet fenségesebb, mint egy ily ifju halott?

Kit nász helyett vár gyászmenet, az kétszeresen halott!

 

"Szemforgatók! Imádtatok aranyat s nem arany szivet!

S hogy ágynak esett, esedeztetek: Isten könnyítse meg...

Siratja ma himnusz s rekviem? Pokolba ez áhitatot!

Hol kígyó nyelv és kapzsi szem sziszegett s áhitozott;

Ti üldöztétek el őt! odalenn, íme, vádol az ifju halott!"

 

Peccavimus;[186] de ne lázadozz; nyugtassa el ajkad ima;

Békét így Isten hátha hoz holt Lelkünk kínjaira.

A drága Lenore más létbe forr - a remény ott nem tünemény;

S te gyászolod menyasszonyod vad kínok földi terén,

Ím, ravatalán egy szőke leány kiterített holtteteme!

Fény éled tán haja színaranyán, de halál-kék hideg a szeme -

Csupa élet, lám, de csak ott a haján - a szemén a halál hidege!

 

"Hess, károgók! A szivem nyugodt, gyászdal nem kell ide;

Szállj, angyalom! Leng himnuszom: kendőm ma e drága ige!

Ne kongj, harang! rút földi hang lelkét ne érje már;

A tiszta egekbe tovább ne kövesse e bűnös föld, e sár.

Itt űzte gonosz; barátaihoz menekült fel a fényteli égbe -

Megtörte kín e Pokol körein - így tért meg a mennyek ölébe -

Hol színaranyod, szent Trón, ragyog: az égi Király közelébe."

 

Tandori Dezső fordítása

 

 

Több kedvenc íróm is van (Pilinszky korai versei, klasszikus magyar írók), de róluk majd akkor, ha igény van a fórumra

Link to comment
Share on other sites

  • Replies 1k
  • Created
  • Last Reply

Top Posters In This Topic

Ady Endre

 

KI LÁTOTT ENGEM?

 

Volt nálamnál már haragosabb Élet?

S haragudtam-e, vagy csak hitem tévedt?

 

Szívem vajon nem szent harang verője?

Vagyok csakugyan dühök keverője?

 

Kit mutatok s mit kutató szemeknek?

Nem csalom-e azokat, kik szeretnek?

 

Szeretem-e azokat, kiknek mondom?

Méltán gerjeszt haragot büszke gondom?

 

Ennen dühöm nem csak píros káprázat?

S azok forrók, kik közelemben fáznak?

 

Bolond tüzem alágyújt-e szíveknek?

Szeretnek-e, kik szerelmet lihegnek?

 

Csókos szám miért tör szitokba rögtön?

Nem tenyeremet rejti csak az öklöm?

 

Pótolnak-e életet élet-morzsák?

Érdemlem-e szánásnak csúnya sorsát?

 

Szabad-e engem hidegen megértní?

Szabad közönnyel előlem kitérni?

 

Gerjedt lelkemnek ki látta valóját?

Ki lát, szívem, sebes és örök jóság?

 

Istenülő vágyaimba ki látott?

Oh, vak szívű, hideg szemű barátok.

 

 

Ez a kedvenc versem...Legalábbis azt hiszem, hogy most ez áll hozzám a legközelebb...................

Link to comment
Share on other sites

Zagyi Anikó:

 

Talán te vagy

 

 

 

Talán most jó lesz,

talán nem, nem tudom

Talán szebb oldalát

látom az életnek

Talán most felváltja

a sötétet a fény

Talán Ő átkísér

a lét nehezén.

Talán nem kéne

mindig rosszul lenni,

Talán többet kéne

mosolyogni

Talán örülhetnék,

hogy most itt vagyok,

Talán mégis jogos,hogy

sokat sírok.

Talán felesleges az

egész „ÉN”

Talán mert meghalsz

és jön a vég

Talán soha nem is

kértem volna

Talán mégis hiányozna.

Talán a lét értelme,

talán te vagy

ember! meg én!

Talán csak egy pont vagy

talán semmi por vagy

Talán várunk

a fényes napra

Talán arra,hogy

valaki összerakja.

Talán cél, hogy

mindig élj

Talán jó az

élet vizén.

Talán a lélek majd

megoldja

Talán nem, mert

ő már nem bírja

Talán kutatod

a legjobbakat

Talán tűröd

a legrosszabbat

Talán várod

a nagy csodát,

Talán szánod

a létszint fokát

Talán soha

nem is érdekelt

Talán ez így

egy lételem

Talán fogadd el,

hogy TE vagy

Talán…talán…

tudod, ki vagy…

 

:(

Link to comment
Share on other sites

Igaz, hogy nem vers, inkább csak idézetnek tudnám hívni:

 

"Nekem nem kell más, csak téged akarlak.

Ha volt is más, feledem, csak téged akarlak.

Te nem érzed ezt a kínt, nem voltál féltékeny soha (?!?!!?!?!??!?!?!?!?!)

Nincs benned semmi küszködés, ha egy másik ér előbb oda.

 

Ahol én voltam a szívedben, a lelkedben.

 

Látom a nappalt, ahogy létezel,

Idegen szemek kívánnak, érintenek.

Éhes világ, és csak mosolyognának rajtam,

Fájdalmam üvölteném, de elrejtem, el kell rejtenem (!!!!) "

 

Kicsit ilyen most a hangulatom.. :( :(

 

 

Link to comment
Share on other sites

Kösz minden véleménynyilvánítónak

Bender ez nagyon tetszik, látszik hogy tele van az írás az érzelmeiddel

 

Nem tudom ki, mennyire ismeri Pilinszky Jánost. Én nagyon szertem a korai verseit, úgy gondolom Ő egy olyan író, akit az olvasó vagy szeret, vagy nem. Úgy értem nincs olyan (szerintem) hogy elolvassa valaki és azt mondja "háát nem rossz, elmegy"

 

íme 2 kedvencem tőle:

 

 

Miféle földalatti harc

 

Napokra elfeledtelek,

döbbentem rá egy este,

üres zsebemben álmosan

cigarettát keresve.

Talán mohó idegzetem

falánk bozótja nyelt el?

Lehet, hogy megfojtottalak

a puszta két kezemmel.

 

Különben olyan egyremegy,

a gyilkos nem latolgat,

akárhogy is történhetett,

te mindenkép halott vagy,

heversz, akár a föld alatt,

elárvult szürke hajjal,

kihamvadt sejtjeim között

az alvadó iszapban.

 

Így hittem akkor, ostobán

tünődve, míg ma éjjel

gyanútlan melléd nem sodort

egy hirtelen jött kényszer,

az oldaladra fektetett,

eggyévetett az álom,

mint összebújt szegényeket

a szűkös szalmazsákon.

 

Mint légtornász, az űr fölött

ha megzavarja párja,

együtt merűltem el veled

alá az alvilágba,

vesztemre is követtelek,

remegve önfeledten

mit elrabolt az öntudat

most újra visszavettem!

 

Mint végső éjjelén a rab

magához rántja társát,

siratva benne önmaga

hasonló sorsu mását,

zokogva átöleltelek

és szomjazón, ahogycsak

szeretni merészelhetünk

egy élőt és halottat!

 

Véletlen volt, vagy csapda tán,

hogy egymást újra láttuk?

Azóta nem találhatom

helyem se itt, se másutt!

Megkérdem százszor is magam,

halottan is tovább élsz?

Kihúnytál vagy csak bujdokolsz,

mint fojtott pincetűzvész?

 

Miféle földalatti harc,

s vajjon miféle vér ez,

mitől szememnek szöglete

ma hajnal óta véres?

A zűrzavar csak egyre nő.

A szenvedély kegyetlen.

Hittem, hogy eltemettelek,

s talán te ölsz meg engem?

 

Én félek, nem tudom mi lesz,

ha álmom újra fölvet?

Kivánlak, mégis kapkodón

hányom föléd a földet.

A számban érzem mocskait

egy leskelő pokolnak:

mit rejt előlem, istenem,

mit őriz még a holnap?

 

 

 

Link to comment
Share on other sites

Pilinszky János:

 

Ne félj

 

Én megtehetném és mégsem teszem,

csak tervezem, csak épphogy fölvetem,

játszom magammal, ennyi az egész,

siratni való inkább, mint merész.

 

Bár néha félek, hátha eltemet

a torkomig felömlő élvezet,

mi most csak fölkérődző förtelem,

mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?

 

A házatok egy alvó éjszakán,

mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?

hogy pusztulj ott és vesszenek veled,

kiket szerettél! Együtt vesszetek.

 

Előbb örökre megnézném szobád,

elüldögélnék benn egy délutánt,

agyamba venném, ágyad merre van,

a képeket a fal mintáival,

 

a lépcsőt, mely az ajtódig vezet,

hogy tudjam, mi lesz veled s ellened,

a tűzvész honnan támad és hova

szorít be majd a lázadó szoba?

 

Mert égni fogsz. Alant az udvaron

a tátott szájjal síró fájdalom

megnyílik érted, nyeldeklő torok.

Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.

 

A túlsó járdán állok és falom:

gyapjat növeszt a füst a tűzfalon,

gyulladt csomóba gyűl és fölfakad,

vérző gubanc a szűk tető alatt!

 

Mi engem ölt, a forró gyötrelem,

most végig ömlik rajtad, mint a genny,

sötét leszel, behorpadt néma seb,

akár az éj, s az arcom odalent.

 

Így kellene. De nem lesz semmi sem.

A poklokban is meglazult hitem.

Vigasztalást a játék sem szerez,

az éjszakának legmélyebbje ez.

 

Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.

Nem érdekelsz, nem is szerettelek.

Aludj nyugodtan, igyál és egyél,

s ha értenéd is átkaim, - ne félj.

 

 

következő alkalommal szeretnék én is saját irományt megosztani veletek

 

Link to comment
Share on other sites

Wass Albert: PATKÁNYOK HONFOGLALÁSA

 

Tanulságos mese fiatal magyaroknak.

 

Az ember háza ott állt a dombon és uralkodott. Uralkodott a kerten, fákon, bokrokon és veteményeken. Uralkodott a szántóföldeken, réteken és legelőkön, és uralkodott az erdőn ís, amelyik a domb mögött kezdődött és felnyúlt egészen a hegyekig. A fák gyümölcsöt teremtek, a gyümölcsöt leszedte az ember, aki a házban élt, és eltette télire. Összegyűjtötte a veteményt és a pincébe rakta, hogy ne érhesse a fagy. A szántóföldekről begyűjtötte a gabonát, a rétekről a szénát és az erdőből a tüzlőfát. És mindent úgy helyezett el a házban, vagy a ház körül, ahogy az a legcélszerűbb volt. Tél kezdetén beterelte állatait a legelőről, meleg istállókban adott szállást nekik, és gondoskodott róluk. Így élt az ember. Még tudni kell azt is, hogy a ház kéményén tavasztól őszig gólyák álldogáltak, s az eresz alatt egy fecskepár fészkelt. Tudni kell, hogy tavasszal rügyező nyírfák illata vette körűl a házat, s nyáron madárdal és sok virág.

 

A háznak nagy vaskos falai voltak, s az ember évente egyszer fehérre meszelte őket, kivéve ott, ahol vadrózsa kúszott reá. Ez a vadrózsa június derekán virágzott, s olyankor a szélesre tárt ablakon keresztül az illat beömlött a szobákba.

 

lgy élt a ház és benne az ember, sokáig. Egy borús őszi napon, mikor az eső zsinóron lógott az égből, valahonnan két kis ázott szürke patkány érkezett. Messziről jöttek, fáztak és éhesek. voltak. Meglátták a házat, besurrantak a nyitva hagyott ajtón és elrejtőztek a pincében. Ennivalót bőven találtak, jóllaktak és hamarasan hízni kezdtek. Télen már fiaik voltak s tavaszra megint. A fiatal patkányok , akik ott nőttek fel , már otthonuknak érezték a házat, és úgy futkostak a pincében, mintha övék lett volna.

 

Az ember eleinte meg sem látta őket. Később észrevette ugyan, hogy valami eszi a veteményt, de nem törődött vele. Volt elég. Jutott belőle annak, aki éhes. Egyszer aztán meglátott egy fal mellett elszaladó patkányt. Milyen apró és milyen félénk - gondolta. Éljen hát ő is, ha akar.

 

És telt az idő, és a patkányok szaporodtak. Először feltúrták a pincét. Aztán ásni kezdték a falakat. Kanyargós, mély lyukakat fúrtak belé, keresztül-kasul, és itt-ott már a szobákba is eljutottak. Az ember csóválta a fejét, mikor szobájában az első patkánylyukat meglátta. És mert nem szerette a rendetlenséget: betömte, és bemeszelte a nyílást. Másnap reggelre újra ott volt. Az ember háromszor egymás után tömte be, és a patkányok háromszor egymás után fúrták ki megint. Akkor az ember legyintett, és azt gondolta:

 

- Ők is kell, hogy éljenek. S ha nekik csak így jó, hát legyen. És attól kezdve nem tömte be többé a lyukakat. A patkányok pedig rohamosan szaporodtak tovább, és szaporodtak a lyukak a ház falában is. Már nemcsak a pincében, hanem a kamarában, a padláson, sőt éjszakánként a szobákba is besurrantak, és megrágtak minden. megrághatót. Egyszer aztán, amikor az ünneplő csizmáját kezdték rágni, az ember megharagudott, és odasújtott bajával. Az egyik patkányt fejbe találta éppen, s a patkány kimúlt. Vérig sértve röffentek össze erre a patkányok. És azonnal kihirdették, hogy az ember ellenség, aki nem hagyja őket élni, szabadságukat korlátozza, jogaikat mellőzi, gyilkos, gonosz és önző:

 

- Nem leszünk a rabszolgái tovább! - visította a főpatkány egy zsírosbödön tetejéről. - Követeljük a szabadságunkat, és a jogainkat. - És a patkányok elhatározták, hogy harcot kezdenek az ember ellen. Az ember minderről nem tudott semmit. Haragját hamar elfeledte, vett más ünneplő csizmát magának, és nem törődött a patkányokkal tovább. Pedig akkor már rengeteg sokan voltak. Megették a pincében az összes veteményt, a kamarában az összes lisztet, és az összes sajtot, sőt már a szalonnát is rágni kezdték, pedig tudták, hogy az az ember legféltettebb kincse, amiből még a kutyájának sem ad.

 

Az ember, mikor ezt észrevette, fogta a megmaradt szalonnát, rúdra kötőzte, s a rudat a dróttal felakasztotta a gerendára. Ebből lett aztán csak igazán nagy felháborodás a patkányok kőzött. - Szemtelenség, gyalázat! - kiabálták, mikor rájöttek, hogy nem férkőzhetnek hozzá. - Elrabolja az élelmünket, kifoszt, kizsákmányol! Nem tűrjük tovább! - És fellázadtak. - Mienk a ház - hirdették ki maguk között -, mienk is volt örökké, csak megtűrtük benne az embert, amíg jól viselte magát! De most elég! S egy éjszaka, amikor aludt, rárohantak az emberre, összeharapták, kikergették a házból, messzire elüldözték, s aztán büszkén kihirdették a kertnek, a fáknak, az állatoknak és a_madaraknak még a virágoknak is -, hogy a ház ezentúl nem emberország többé, hanem patkányország, jog és törvény szerint. S azzal uralkodni kezdtek patkánymódra. Mindent felfaltak, ami ehető volt, és mindent megrágtak, ami nem volt ehető, de szemük elé került. Kiürült rendre a pince, a kamara és a gabonás. Elköltöztek a madarak, elpusztultak a virágok, a ház fala omlani kezdett és megfeketedett, fák és virágok illatát bűz váltotta föl. A vetemény ott pusztult a földben, mert nem szedte ki senki. A gyümölcs megérett, lehullt, és elrohadt. A gabona aratatlan maradt, kimosta az eső, és kicsépelte a szél. És eljött a tél, és a patkányok addigra mar megettek mindent, ami ehető volt, megrágtak mindent, ami rágható volt. A falak tele voltak lyukakkal, a tetőről lehullott a cserép, ablakok és ajtók alatt öles nyílások tátongtak. És akkor éhezni kezdtek, mert nem volt egy szem gabona több, és az ajtók hasadékain, meg a falak odvain besüvített a szél, a megrongált tetőn behullott a hó, és nem tudtak segíteni magukon. Először veszekedni kezdtek, marták és ölték egymást, rágták és ették egymást, de végül is nem tehettek egyebet: fölkerekedtek és otthagyták a tönkretett birodalmat.

 

Az ember pedig tavaszra szépen visszajött megint, rendbe hozta a tetőt, kitakarította a házat, a falakat megigazította, kimeszelte, a földet felszántotta, vetett és ültetett, s mire megjött a nyár, újra virágillat és madárdal vette körút a házat. Őszire ismét megtelt a pince, a kamara és a gabonás, és mire jött a tél, olyan volt már minden, mintha semmi sem történt volna.

 

Azonban elrejtőzve maradt mégis néhány patkány a falakban, vagy a pince gödreiben. És amikor az ember észrevette, hogy újra szaporodni kezdenek, hosszasan elgondolkodott, hogy mit is tegyen velük.

Ti is gondolkodjatok, s aszerint cselekedjetek!

Link to comment
Share on other sites

Ajánlott olvasmány Wass Albert is

 

egy saját iromány:

 

 

 

A gyermek temetése

 

 

 

Nézd hogy fest, hogy e kicsiny test

Fekszik a ravatalon

Mint könnyű lepke száll a lelke

Túl földi utakon

 

Gyászos dallam kezdődik halkan

A sötét orgonán

Sír egy hang, kong bús harang

A templom toronyán

 

Az anya erőt vesz, még egy lépést tesz

Újra sírni kezd

Még egyszer újra, kezét felé nyújtja

S hitet veszt

 

Erről ki tehet, mond hogy lehet,

Csak fekszik a ravatalon

Lelke már, nézdd messze jár

Túl a földi utakon

 

A néma templom, csendje mindent elnyom

Elmúlt egy élet

Koporsón a gyászvirág, te őrült világ

A te vétked!

 

Zokog az apa, nincs vigasza

Fia élettelen

A bánat nagy, örök nyomot hagy

Érző lelkeken

 

 

Link to comment
Share on other sites

Ez pedig az én kedvencem:

 

A jövő gyárának csak két alkalmazottja lesz: egy ember és egy kutya.

Az ember dolga az lesz, hogy etesse a kutyát, a kutyáé pedig az, hogy

ne engedje az embert hozzányúlni a berendezésekhez.

(Warren Bennis)

Link to comment
Share on other sites

„Csak az tud élni, ki mindig nevet,

Kiböl kicsordul minden szeretet

Kinek lelke élettől vidám,

Ki himnuszt zeng az ég hajnalán

Ki minden könnyböl virágot szakaszt,

Minden sziklából szivárványt fakaszt.

Az élet útján gyöztesen robog,

Csak az tud élni: KI MINDIG MOSOLYOG!”

 

és én is mindig mosolygok... :)

Link to comment
Share on other sites

"Esküszünk a Nemzet magyar Istenére,

Piros, fehér, Zölddel írjuk fel az égre,

Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta,

Ősi országunkat együtt vesszük vissza."

 

KITARTÁS

Link to comment
Share on other sites

"Mit csinálnál, ha tudnád,hogy csak fél év van hátra az életedből?

 

 

 

 

Akkor is azt csinálnád amit most?"

 

ismeretlen

 

 

 

u.i.:

csak hogy egy kicsit elvegyük a gondolat komolyságát,

nem arra akarok utalni, hogy ne a pirateclub-on lógjatok :P

 

Link to comment
Share on other sites

Egy elgondolkodtató vers (személyes kedvencemtől) József Attilától:

------

Szólt az ember

 

Volt az ember. Járt, megállt, szétnézett,

Aztán azt mondta: Körtefa vagyok.

S gyökere lett a föld, dereka a magasság,

Lombja az ég

És körtét ettek a bogarak,

A madarak, az éhes csillagok.

 

Akkor tovább ment. Járt, megállt, szétnézett,

Aztán azt mondta: Szén és vas vagyok.

És csörömröőölő acélműhelyekben

Tűzre dobta a nagy hegyeket,

Hogy a halállal és az új időkkel

Száguldják meg a versenyt dübörögve

Szédítő, karcsú expresszvonatok.

 

Szólt az ember, szólt, megáll és elment

S csak azt nem mondta ,hogy ember vagyok.

 

1924 jul. 17.

------

Ezenkivül még a ,,Nem nem soha!" című hazafias (trianon ellenes) verse ,de azt szerintem jópáran ismerik már. :)

Link to comment
Share on other sites

"A csend beszél tovább,

Helyettem ő mondja el,

A csend beszél tovább,

Helyettem ő énekel.

 

Elbúcsúzom, de ott leszek,

Ahol a szél zúg, a nap nevet,

Elbúcsúzom,de itt marad

belőlem néhány pillanat.

 

Akkor is hallod a hangomat,

Hogyha fáj,hogyha nem szabad,

Mindig itt vagy, és ott leszek,

Ahol a szél zúg, és a nap nevet"

 

 

Link to comment
Share on other sites

Üsse kő.... én is beteszek három saját verset....

Ittlét-fátyol


Néha a kar, mely széttárul - roppan,
Eltűnik kicsiny, ittlét-csatározásokban.
Néha a nyíl - önszívemhez járul,
Érzem az ábránd - szolgál csak valóságul.

Tükrömben - ezer végzetem láttam
Elvesztem - eljövendő jövőkben, múló éjszakákban
Végigfut rajtam ezernyi sorsnak fonala;
Múlandó ének vesztett szívének - cáfolata.

Ha láttad, természeted túlér - a perc-hiten,
Ha láttad, megnyílni magad - végtelen ihleten.
Ha tudod, hogy tested nem pusztán zárka,
Megérted, mi lett e néhány sor mélyébe zárva.
2006. 09. 26.


Nézőpontok II. - Jel(l/z)em csend


Csend - Egyetlen út
Élet - Feszít hiút
Szemem - Lecsuktam rég
Nem kell - 'Nem mondom még'

Napom - Kegyetlen árva
Remény - Szívekbe zárva
Élet - Furcsa futam
Nem kell - 'Nem igazam'.

Minden - Külön érvény
Önnön - Kis küszöbén
Érv Közöny - Csend Özön
Média Báj - Kő Kövön!

***

Nem marad - Akarom
Mindig kint - Bájolom
Eljátszott jelmezek
Elfeledett én-hegyek

Eladok - Megkapok
Rabolok - Maradok
Hatnak az érzékek
Informatív értékek

Jajgató ajkakon
Száguldó cirkuszok
Itt vagy ott, én vagyok
Szaladó "jaj de jók",

Felette - alatta
Szalad az Álarcka
Megmondom igazam
Ebben vagy abban van

Kac-kac-kac-kac (Fentről)
Majd marad a csend (bentről)

***

Elvonult, meghalt a vágyunk, mely tör az igaz felé. A nagy sokaság a tényszerűség előtt némán - már-már bambán- állva, objektív cédává tette az életet.
Ugyan már, ez lenne az egyetlen út?
Szép az a játék, melyben mindenki megtaláhatja saját osztályrészét.



Vakság
egy régebbi darab...

Harci láz,
Csatavágy,
Mészárlás,
Hentesbárd.

Vérkönnyek,
Vérözön,
Vér csöpög -
A közönyön

Múlt béli
Nagy nevek,
Erős kéz
Vezetett.

Hulltak
Az emberek,
Az ember
Csak nevetett.

Új erőt
Festenek,
Lemészárolt
Nemzetek?

Közöny
Kiáltás:
- Dicső tett
Emberek!

Mi vagyunk,
A nagyok!
Mi vagyunk,
A jók!

Mi vagyunk
A nagyok!
A legnagyobb
Hódítók!

Mi vagyunk
A béke!
Az igazság
Kérge!

Az elhullott
Nemzet -
Csak a romlás
Férge!

-Vakok voltunk,
S vakok leszünk.
Vakság hirdeti
A mi nevünk.

Ez nem csak a múlt -
A jelen képe.
Ébredj fel ember,
Ébredj végre.

Ez nem csak a múlt,
S nem csak a jövő.
Sajnos lesz mindig,
Sok hitszegő.

2003. Május

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...

Az én kedvenceim ezek:

 

"... Egy napon felébredtem ... és mosolyogtam. Már nem fájt semmi. És egyszerre értettem, hogy nincsen igazi. Sem a földön, sem az égben. Nincs ő sehol, az a bizonyos. Csak emberek vannak, se minden emberben van egy szemernyi az igaziból, s egyikben sincs meg az amit a másiktól várunk, remélünk. Nincs teljes ember, és nincs az a bizonyos, az az egyeteln, az a csodálatos, boldogító és egyedülvaló. Csak emberek vannak, s egy emberben minden benne van, salak és sugár, minden.

... mert az igazi nincs, mert téveszmék elmúlnak, de én őt szeretem, és ez más. ha az ember szeret valakit, mindig megdobog később a szíve, mikor hall róla, vagy látja ... azt hiszem minden elmúlik, de a szeretet nem múlik el."

(Márai Sándor: Az igazi)

 

"A férfiak nagyon furcsák ... Megüthetnének, ordítozhatnának, megfenyegethetnének, de ők rettenetesen félnek. Félnek egy nőtől. Nem feltétlenül attól, akit elvettek feleségül, de mindig akad egy, akitől rettegnek, és aki aláveti őket, minden szenvedélyének. Ha más nem, akkor a saját anyjuk."

 

 

"Bár zord a harc, megéri a világ,

Ha az ember az marad ami volt:

Neme, küzdő, szabadlelkű diák!"

(Ady Endre)

 

"Az első lépés nem nehezebb, mint a többi, de csak mert az embernek eszébe sem jut megtenni."

(Hamvas Béla)
Link to comment
Share on other sites

Baranyi Ferenc: Porvers

 

Akit egyszer porig aláztak:

porig kell azért lehajolni,

a méltósága-vesztett sorshoz

méltóság-vesztve igazodni.

 

Előtted ember ráng a porban?

Megértem: belerúgni könnyebb.

Még emberibb átlépni rajta

könnyed sikkjével a közönynek.

 

Mentséged is van, ha lelked

bátortalan feddése rád vall:

másokért őrzött tisztaságod

nem szennyezheted más porával.

 

Ha lehajolsz, még orra bukhatsz,

és hát derekad roppanó is,

ápolt tüdődet is belepné

a talajmenti szilikózis,

hát nem hajolsz porig, ha porból

akármi hív: kincs, ócska holmi ...

 

Pedig akit porig aláztak -

porig kell azért lehajolni.

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...

Vörösmarty egy gyönyörű verse, csak akkor olvasd el, ha van rá időd, hogy tényleg elmerülve végigolvasd, hátha észreveszel benne olyan részeket amikre még nem figyeltél fel.

 

Vörösmarty Mihály

 

A merengőhöz

 

Laurának

 

Hová merűlt el szép szemed világa?

Mi az, mit kétes távolban keres?

Talán a múlt idők setét virága,

Min a csalódás könnye rengedez?

Tán a jövőnek holdas fátyolában

Ijesztő képek réme jár feléd,

S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,

Mert egyszer azt csalúton kereséd?

Nézd a világot: annyi milliója,

S köztük valódi boldog oly kevés.

Ábrándozás az élet megrontója,

Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.

Mi az, mi embert boldoggá tehetne?

Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,

A telhetetlen elmerülhet benne,

S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.

Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;

A látni vágyó napba nem tekint;

Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:

Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.

Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,

Ki életszomját el nem égeté,

Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,

Földön honát csak olyan lelheté.

Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:

Egész világ nem a mi birtokunk;

Amennyit a szív felfoghat magába,

Sajátunknak csak annyit mondhatunk.

Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,

Megférhetetlen oly kicsin tanyán;

Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,

Zajától felréműl a szívmagány.

Ha van mihez bizhatnod a jelenben,

Ha van mit érezz, gondolj és szeress,

Maradj az élvvel kínáló közelben,

S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,

A birhatót ne add el álompénzen,

Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:

Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,

Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.

Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;

Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,

Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,

Egész erdő viránya csalja bár.

Maradj közöttünk ifju szemeiddel,

Barátod arcán hozd fel a derűt:

Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,

Ne adj helyette bánatot, könyűt.

 

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Reply to this topic...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Recently Browsing   0 members

    • No registered users viewing this page.



×
×
  • Create New...