Jump to content
PirateClub.hu

Kedvenc Vers, Idézet


E.Draven
 Share

Recommended Posts

Senki nem mondta, hogy egyszerű a dolgom.

Senki nem mondta, hogy népszerű a hangom.

Senki nem mondta, mikor elkezdtem ezt,

Hogy egyszer majd azt mondom: "MC a rangom!"

 

MC Gőz

Link to comment
Share on other sites

  • Replies 1k
  • Created
  • Last Reply

Top Posters In This Topic

  • 2 months later...

Hírtelenjében ez jutott eszembe:

 

Pilinszky János: Francia fogoly

 

Francia fogoly

 

 

Csak azt feledném, azt a franciát, kit

hajnalfele a szállásunk előtt

a hátsó udvar sűrüjében láttam

lopódzani, hogy szinte földbe nőtt.

Körülkutatva éppen visszanézett,

s hogy végre biztos rejteket talált:

övé lehet a zsákmánya egészen!

Akármi lesz is, nem mozdul odább.

S már ette is, már falta is a répát,

mit úgy lophatott rongyai alatt.

Nyers marharépát evett, de a torkán

még alig ért le, jött is a falat;

és undorral és gyönyörrel a nyelvén

az édes étel úgy találkozott,

mint telhetetlen testi mámorukban

a boldogok és boldogtalanok!

Csak azt a testet, reszkető lapockát,

a csupa bőr és csupa csont kezet,

a tenyerét, mely úgy tapadt a szájra

és úgy adott, hogy maga is evett!

Az egymás ellen keserülő szervek

reménytelen és dühödt szégyenét,

amint a végső összetartozást is

önönmaguktól kell, hogy elvegyék!

Az állatian makogó örömről

a suta lábát ahogy lemaradt,

és semmisülten kuporgott a testnek

vad gyönyöre és gyötrelme alatt!

A pillantását, – azt feledném egyszer!

Ha fuldokolva is, de falt tovább,

és egyre még, és mindegy már akármit,

csak enni bármit, ezt-azt, önmagát!

Minek folytassam? – Őrök jöttek érte;

a szomszéd fogolytáborból szökött.

S én bolyongok, mint akkor is a kertben,

az itthoni kert árnyai között.

A jegyzetembe nézek és idézem:

„Csak azt feledném, azt a franciát…”

S a fülemből, a szememből, a számból

a heves emlék forrón rámkiált:

„Éhes vagyok!” – És egyszeriben érzem

a halhatatlan éhséget, amit

a nyomorult már réges-rég nem érez,

se földi táplálék nem csillapít.

Belőlem él! És egyre éhesebben!

És egyre kevesebb vagyok neki!

Ki el lett volna bármi eleségen:

most már a szívemet követeli.

Link to comment
Share on other sites

Szabó Lörinc

 

 

AZ EGY ÁLMAI

 

Mert te ilyen vagy ők olyanok

és neki az érdeke más

s az igazság idegállapot

vagy megfogalmazás

s mert kint nem tetszik semmi sem

s mert győznzni nem lehet a tömegen

s ami szabály, mind nélkülem

született;

ideje volna végre már

megszöknöm közületek.

Mire várjak még tovább, a jövőt

lesve alázatosan?

Fut az idő és ami él,

annak mind igaza van.

Én vagy ti, egyikünk beteg;

és mégse nézzem a fegyvereket,

hogy szeretet vagy gyűlölet

közelít-e felém?

Ha mindíg csak megértek,

hol maradok én?

Nem! nem! nem bírok már bolond

szövevényben lenni szál;

megérteni és tisztelni az őrt

s vele fájni, ha fáj!

Aki bírta, rég kibogozta magát

s megy tőrök közt és trőkön át.

Ketten vagyunk, én és a világ,

ketrecben a rab,

mint neki ő magamnak én

vagyok a fontosabb.

Szökünk is, lelkem, nyílik a zár,

az értelem szökik,

de magára festi gondosan

a látszat rácsait.

Bent egy, ami kint ezer darab!

Hol járt, ki látta a halat,

hogyha a háló megmaradt

sértetlenül?

Tilalom? Más tiltja! Bűn? Nekik,

s ha kiderül!

Bennünk, bent, nincs részlet s határ,

nincs semmi tilos;

mi csak mi vagyunk, egy-egy magány,

se jó, se rossz.

Rejtőzz mélyre, magadba! Ott

még rémlik valami elhagyott

nagy és szabad álom, ahogy

anyánk, a végtelen

tenger, emlékként, könnyeink

s vérünk savában megjelen.

Tengerbe, magunkba, vissza! csak

ott lehetünk szabadok!

nekünk többé semmit sem ad

ami kint van, a Sok.

A tömeggel alkudni ha kell,

az igaz, mint hamu porlik el;

a mi hazánk az Egy, amely

nem osztozik:

álmodjuk hát, ha még lehet,

az Egynek álmait!

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...

Az egyik, számomra legkedvesebb vers:

 

Babits Mihály - Az elbocsátott vad

 

Nem hiszek az Elrendelésben,

mert van szivemben akarat,

s tán ha kezem máskép legyintem,

a világ másfelé halad.

Mégis érzem, valaki néz rám,

visz, őriz, ezer baj között,

de nem hagy nyugton, bajt idéz rám,

mihelyt gőgömben renyhülök.

 

Ez a valaki tán az Isten

akitől bujni hasztalan.

Nem hiszek az Elrendelésben,

de van egy erős, ős uram.

Már gyermekül vermébe ejtett

s mint bölcs vadász gyenge vadat,

elbocsátott, de nem felejtett:

szabadon sem vagyok szabad.

 

Ily vadra, régi hercegeknek

szokásuk volt, mondják, jelet,

aranyos nyakörvet verettek,

hogy mindég ráismerjenek.

Igy hordom én is titkos örvét

annak aki e rengeteg

ölében elfogott, de önkényt

újból elveszni engedett.

 

Azóta bolygok a viharban

vadmódra de az ő jele,

erejének bélyege rajtam

hogy ne nyughassam nélküle

s mint szélcibált bogáncs amelyen

a szivárvány lába pihen,

illattal tellik: úgy betelljen

sóvárgással bogáncs-szivem.

 

Nem hiszek az Elrendelésben,

mert szabad vagyok: oly szabad,

mint a bolond bogáncs a szélben

vagy vad bozót között a vad.

»Vezessen Hozzád a szabadság!«

így kérem olykor aki vár,

mert nem annak kell az imádság,

ki Istent megtalálta már.

Link to comment
Share on other sites

Ez pedig a másik, számomra kedves vers:

 

Rudyard Kipling - Ha...

 

Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,

S fejvesztve téged gáncsol vak, süket,

Ha kételkednek benned, s bízol magadban

De érted az ő kételkedésüket,

Ha várni tudsz és várni sose fáradsz

És hazugok közt se hazug a szád,

Ha gyűlölnek s gyűlölségtől nem áradsz

S nem papolsz, mint bölcs-kegyes galád.

Ha álmodol - s nem zsarnok az álmod,

Gondolkodol - s becsülöd a valót,

Ha a sikert, kudarcot bátran állod

S úgy nézed őket, mint két rongy csalót,

Ha elbírod, hogy igazad örökre

Maszlag gyanánt használják a gazok

S életműved, mi ott van összetörve

Silány anyagból építsék azok.

 

Ha mind, amit csak nyertél, egy halomban

Van merszed egy kártyára tenni föl

S ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,

Nem is beszélsz a veszteség felől.

Ha paskolod izmod, inad a célhoz

S szíved is, mely nem a hajdani

Mégis kitartasz, bár misem acéloz

S csak akaratod int: "kitartani".

 

Ha szólsz a néphez s tisztesség a vérted,

Királyokkal jársz s józan az eszed.

Ha ellenség, de jó barát se sérthet

S mindenki számol egy kicsit veled.

Ha a komor perc hatvan pillanatja

Egy távfutás neked s te futsz vígan

Tied a föld és minden ami rajta

És - ami több - ember leszel fiam.

 

Link to comment
Share on other sites

aki el

 

aki elment többé nincs

többé nem nyom le kilincs

nem szeret nő nem hal halál

nem rág köröm nem szúr szakáll

 

hamar elment lelke rajta

nem mer leves nem gyújt gyertya

nem üt vissza nem szül gyerek

nem vár haza nem főz meleg

 

meddig tart és miért nem enged

miért szorít belém lehellet

miért tüntet ki értelem

miért szórakoz pont velem

 

Link to comment
Share on other sites

Mindig az erősebbnek van igaza, ez az ősi világ szent tana

Mikor Vazul testét elnyelte a Duna az erősebbnek volt az igaza,

mikor Karthato volt a lángok martaléka az erősebbnek volt igaza,

mikor a swastika Párizst elárasztotta az erősebbnek volt igaza,

Ez az ősi világtalan ez az új világ evangéliuma.

Innentől nincs hazug arany szabály, kidolgozta, hogy elárulák

a legerősebbnek a fennmaradását a vér és a becsület tisztaságát,

ezért a becsület nem győzhet soha, csak egy igaz háborúban

Mindig az erősebbnek lesz igaza, az az ősi világ evangéliuma.

Szüless abban a korban, mikor a Földet a vér és a kard uralja és

a végzet uralkodói a barbár harcosok a világot az erő irányította

és az erő ért alakot öltött a kard amit forgattam a kard ami halálra ölt

gyávákat és véznákat a kard ami elnyerte a zsákmányt a háborúban a

kard ami kihirdette a természet legnagyobb törvényét,

mindig az erősebbnek van igaza keserű a bánata a legyőzötteknek

az életben a győztesé minden.

Az erősebbnek kell uralni a gyengét ez egy kegyetlen ősi törvény az

igazadból sose engedj aki engedett azt elsöpörték.......

Az erősebbé az igazság, ez az ősi világtalan ez az új világ evangéliuma.

Link to comment
Share on other sites

József Atilla: áldalak búval, vigalommal

 

Áldalak búval, vigalommal,

féltelek szeretnivalómmal,

őrizlek kérő tenyerekkel:

búzaföldekkel, fellegekkel.

 

Topogásod muzsikás romlás,

falam ellened örök omlás,

düledék-árnyán ringatózom,

leheletedbe burkolózom.

 

Mindegy, szeretsz-e, nem szeretsz-e,

szívemhez szívvel keveredsz-e,

látlak, hallak és énekellek,

Istennek tégedet felellek.

 

Hajnalban nyujtózik az erdő,

ezer ölelő karja megnő,

az égről a fényt leszakítja,

szerelmes szívére borítja.

 

 

 

 

mostanába meg a kedvenc idézetem ez:

 

"Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént."

 

Ha sírhatnékom van, mindig erre gondolok és már nem is fáj annyira.

Link to comment
Share on other sites

Kedvenc idézetem...? Hmm.... több is van:

 

"Szerettem és szerettek! Nap csókolta arcom,

nem vagy adósom, Élet! Váljunk el! Nem haragszom." - Nervo

 

Istennek csak egy mentsége van: az, hogy nem létezik." - Stendhal

 

 

Versem:

 

 

Federico G Lorca - Reyerta

 

En la mitad del barranco

las navajas de Albacete,

bellas de sangre contraria,

relucen como los peces.

Una dura luz de naipe

recorta en el agrio verde,

caballos enfurecidos

y perfiles de jinetes.

En la copa de un olivo

lloran dos viejas mujeres.

El toro de la reyerta

se sube por las paredes.

Ángeles negros traían

pañuelos y agua de nieve.

Ángeles con grandes alas

de navajas de Albacete.

Juan Antonio el de Montilla

rueda muerto la pendiente,

su cuerpo lleno de lirios

y una granada en las sienes.

Ahora monta cruz de fuego,

carretera de la muerte.

 

 

El juez, con guardia civil,

por los olivares viene.

Sangre resbalada gime

muda canción de serpiente.

Señores guardias civiles:

aquí pasó lo de siempre.

Han muerto cuatro romanos

y cinco cartagineses.

 

 

La tarde loca de higueras

y de rumores calientes

cae desmayada en los muslos

heridos de los jinetes.

Y ángeles negros volaban

por el aire del poniente.

Ángeles de largas trenzas

y corazones de aceite.

 

--------

 

Federico G Lorca - Viadal

 

 

Hegyoldalban vért villognak

albaceti éles kések,

vérben halként lubickolnak,

ellenséges vértől szépek.

Sütnek a keserves zöldbe

széles, merev kártyafények,

bennük lovak ágaskodnak,

lovas-arcok összenéznek.

Két vénasszony ríva kuksol

egy olajfa serlegében.

Dobog a dühök bikája

fölfelé a meredélyen.

Száll fekete angyalsereg

fehér gyolccsal, hó levével,

szárnyuk tolla sorra nyíló

albaceti kések éle.

Montillai Antonio

hengerül a hegy tövébe.

Teste tele liliommal,

gránátalma nőtt fejére.

Tűzkeresztként megy már, hogy a

halál utját végigmérje.

 

 

Jön a bíró csendőrökkel

olajliget éjjelébe.

Minden vércsík síkos kígyó,

árulkodik szisszenése.

Csendőrurak, semmi, semmi,

mindennap is megtörténhet.

Vége lett ma négy romának,

s karthágói öt vitéznek.

 

 

Fügefalomb, forró morgás,

tébolyodott esti fények

elalélnak, ha a combon

fölviruló sebhez érnek.

Jön fekete angyalsereg

nyugat felől támadt szélben,

hosszú hajú valamennyi,

olajat hoz a szívében.

Link to comment
Share on other sites

Van egy idézet (nem feltétlenül kedvenc) de nem tudom kitől származik, remélem tudtok segíteni! :)

 

"Múlt éjjel megláttam az örökkévalót,

A tiszta és végtelen fény gyűrűje volt.

Nyugodt ragyogás és alatta körben,

Az idő gomolygott őriási, sötét,

Mérhetetlen ködben.

 

Szférák hajtották években, órákban

Benne a világgal és végtelen uszályával."

 

Hát csak ennyit tudok belőle, azt hiszem a 17. század irodalmáról van szó... :mellow:

 

Ja és külhoni az író...

Link to comment
Share on other sites

Az első versem amikor 18-lettem:

 

Hát eljött a perc mit oly régóta vártam

S most még is valami késztet

Hogy szaladjak, hogy nyerjek

Akár egy percet, hogy gyerek maradjak

Ne zavarjon a nagyilág baja

Csak maradjon meg a játékok zaja

Míly idegennek érzem a szót felnőtt

Nem tudom készen állok e rá

Hogy felkeljek a gyermeki ágyból

Eltudom-e viselni döntéseim súlyát?

Mert valami megváltozott.

Senki nem kérdezte az új kell-e?

Bármennyire fájó ez az élet rendje.

Kitől kérdezhetem meddig maradhatok gyerek

Ugy, hogy senki terhére ne legyek

Eddig ezt akartam de most félek

Félek a naptól melyen felnőtté leszek.

 

A másik kissé szomorkásabb:

 

Miért gondolják, hogy egy lelketlen hústömeg vagyok?

Miért gondolják, hogy a nap felettem megszokásból ragyog?

Az összes ostor mért az én hátamon csattan?

Az el nem követett bűnért kezemen bilincs miért kattan?

Miért kell nekem bizonyítani többször mint másoknak?

S akkor én miért higgyem, hogy ők is változnak?

Miért nehéz elhinni, hogy szeretek és hiányzik valaki?

Miért kell nekem azt hogy nem igaz nap mint nap hallgatni?

Tán nem érek annyit mint mások?

Higgyétek el én is nyugalomra és szeretetre vágyok?

Másoknak pénzről, nekem egészségről szólnak az álmok

Ezt mondjam mikor kérdik mire vágyok?

Hogy úgy élhessek mint bárki

S nem a gyógyszerekkel nap mint nap harcba szállni

Én is szeretek, s perceim csak róla szólnak

Kérdései és válaszai hozzám szólnak mint, hazugnak

Miért fogadjam el, hogy igazam nem lehet?

Beszélni tudnák csak igazából senki nem hallgat meg.

S ha magatoktól kíváncsiak nem vagytok rám

Minek is szóljak?

Lelkem magányában mindig erős és egészséges voltam.

 

 

 

A véleményeket szeretettel várom!

Link to comment
Share on other sites

Szia kedves Goratorn!

 

Nekem nagyon tetszik mindkét versed, igaz, a második kicsit jobban, mert nagyon őszintének találom, ami szerintem a legfontosabb. Főleg egy vers kapcsán. Szerintem írnod kéne, mert úgy látom, van tehetséged hozzá. A második vers utolsó két sorának ríme kicsit érdekes, de ezen kívül rényleg nagyon tetszik. Én örömmel olvasnék még Tőled verseket ebben a topikban, mert érdekel a lelkivilágod!

 

Link to comment
Share on other sites

Sziasztok! Ha már itt tartunk, leírom én is a kedvenc versemet:

 

József Attila:

Keserű nekifohászkodás

 

Gyere Úristen, nézd meg, itt vagyok!

Tudom, előtted el nem sápadok.

 

Azt, amit adtál, megvan épen, vedd el!

Hisz csak hitegettem magam a neveddel

 

Te oly erős vagy, gondolsz egyet, s van

De nékem kínos a bizonytalan.

 

Vagy nem is adtál, én hittem bolondúl, hogy

Számon élet-szőlő mustja csordul...

 

Ne haragudj hát Isten, nem hiszek

De magamban száz kétséget viszek.

 

Szeress nagyon, hogyan, tudod Te jól azt.

Mint nap havat, mit magába olvaszt

 

Vagy üss agyon hát, csak törődj velem!

S én nem kérdem, hogy nincs -e kegyelem.

 

Odaadom vérem is ha kéred!

-Mily furcsa, hogy Néked nincs is véred...

 

Te jól tudsz engem, sorsom is tudod,

De vedd el tőlem a tálentumod!

 

Vagy miért faragtál énbelőlem embert, kit

Büszkeséged gyávasággal megvert?

 

Tudom, előtted el nem sáppadok

Gyere, Úristen, nézd meg, itt vagyok!

 

1922. július

 

Remélem, adott Nektek valamit ez a vers.

Link to comment
Share on other sites

Köszönöm a hozzászólást és kérésedre itt van még 2 vers.

 

 

Göncöl!

 

Minden éjjelen minden egyes éjszakán

Haza vezet az én szép paripám

Ki az eget szeli át s hallgatja

A vétkező bűnös szavát

Kit csak az álmatlanok hallgatnak

Még is minden éjszakán

Otthonom felett ragyog

Nem felejtelek soha egyetlen hű rabod

Ha az élet eltöröl

Az út végén te vársz rám csodaszép

Göncöl

 

 

18

 

Hát eljött a perc mit oly régóta vártam

S most még is valami késztet

Hogy szaladjak, hogy nyerjek

Akár egy percet, hogy gyerek maradjak

Ne zavarjon a nagyilág baja

Csak maradjon meg a játékok zaja

Míly idegennek érzem a szót felnőtt

Nem tudom készen állok e rá

Hogy felkeljek a gyermeki ágyból

Eltudom-e viselni döntéseim súlyát?

Mert valami megváltozott.

Senki nem kérdezte az új kell-e?

Bármennyire fájó ez az élet rendje.

Kitől kérdezhetem meddig maradhatok gyerek

Ugy, hogy senki terhére ne legyek

Eddig ezt akartam de most félek

Félek a naptól melyen felnőtté leszek.

Link to comment
Share on other sites

aldous huxley szép új világából:

 

mustapha mond, a világellenőr biztonságot és kényelmet ajánl a lázadozó Vadembernek,aki azonban így felel:

- de én nem akarok kényelmet. én Istent akarom, én költészetet akarok, én igazi veszélyt akarok, én szabadságot akarok, én jóságot akarok, én bűnt akarok.

- Valójában ön azt követeli, hogy joga legyen a boldogtalansághoz - mondta mustapha mond. - rendben van hát - szólt a Vadember kihívóan - , követelem a jogot ahhoz, hogy boldogtalan lehessek.

Link to comment
Share on other sites

Alszik. Üldözte őt a sors ezernyi bajjal, és mégis élt, amíg mellette volt egy angyal. Meghalt. Oly egyszerű a magyarázata: Mikor a nap lemegy, beáll az éjszaka.

 

 

 

A legjobb tanár éppen az, aki lassanként feleslegessé teszi magát. /G. Orwell/

Link to comment
Share on other sites

Itt van egy saját alkotás, stilisztikailag nem teljesen megfelelő, de az adott hangulatomat, úgy érzem, teljesen tükrözi, íme:

Érzés

 

Miért bújsz el, az élet úgyis megtalál

Ha félelem kísér, előbb-utóbb úgyis elér már

 

Miért keresed magad, az élet talán így is szép

De Te folyton bennem vagy, meddig kényszerítesz még

 

Legyek önmagam? Miért, ki vagyok én?

Harcolni széllel szemben, mondd, tényleg megéri?

 

Vagy legyek bátor, felelőtlen, makacs

Ki, ha kell, mindenki ellen kardot ragad?

 

Vagy legyek szende, óvatos, illatos mimóza?

S várjam, hogy mikor jön el a végső óra?

 

Mire késztetsz, milyen legyek? És ki vagy Te egyáltalán?

Ölts formát, s mutasd magad nekem hát!

 

Nem élhetsz mindig csak az árnyékban, így nem lehet...

Ne rágd lelkem, mint hernyó a ropogós zöld levelet

 

Álljunk ki, kard ki kard, te szörnyeteg!

Lelkem lesz a csatatér, a nyeremény mindaz, mi egy embert emberré tehet

 

Vallj hát színt, engem szolgálsz, vagy

A legnagyobb ellenségem ellen kell fegyvert rántanom?

Mondd hát meg, te furfangos Érzés

Miért kell önmagam ellen támadnom?

 

Mily furcsa érzés... bizton tudom

Élet-nagyúr most csak ül a babérokon

S mókásan tekint le reám... Oh, Te balga

Te is, mint az összes többi, besétálsz a csapdába?

 

Hisz erről szól az életed, aki nem vesz tudomást róla

Saját fejfáját csiszolgatja

Mikor majd rájön a végső órákban, s számot akar adni

Mit mond majd? Ki voltam én?

A végtelen dzsungelben rohanó szökevény?

 

Mit tud felhozni? Milyen erényt?

Hogy mindig táplálta magában a reményt?

 

Oh, de mit ér a remény a tudat nélkül, mely

Mint útmutató, lámpás, világít Neked, s mutatja a kiutat a sötétből...

Remény, s Tudat, két jóbarát, egyik a másik nélkül

Annyit ér, mint nő férfi nélkül...

 

Mondd hát meg, Érzés, Élet, vagy bárki más

Hogy legyek önmagam, mikor ezernyi harc vár még rám?

 

 

Szerintetek milyen lett? Várom a véleményeket!

Link to comment
Share on other sites

Ady Endre

 

Elbocsájtó szép üzenet (részlet)

S mindegy mi nyel el ár-e vagy salak,

Általam vagy, mert meg én láttalak,

S régen nem vagy, mert már régen nem látlak!

 

Ez a vers utsó három sora...ez nagyon "belém égett" :D bocs ha nem jól idéztem. :P

Link to comment
Share on other sites

"Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,

s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,

de pattanó szivem feszítve húrnak

dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,

annak, kiről nem tudja senki, hol van,

annak, kit nem lelek se most, se holtan.

Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,

úgy érzem én, barátom, hogy a porban,

hol lelkek és göröngyök közt botoltam,

mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak

vendége voltam."

 

Kosztolányi Dezső

Link to comment
Share on other sites

"Nincs mitől félni, csak a félelemtől magától." - Terror a jachton című filmből.

 

"Meg kell tanulni vágyakozni az után, ami a miénk." ismeretlen (számomra)

 

Csokonai Vitéz Mihály

 

A reményhez

 

Főldiekkel játszó

Égi tűnemény,

Istenségnek látszó

Csalfa, vak Remény!

Kit teremt magának

A boldogtalan,

S mint védangyalának,

Bókol úntalan.

Síma száddal mit kecsegtetsz?

Mért nevetsz felém?

Kétes kedvet mért csepegtetsz

Még most is belém?

Csak maradj magadnak!

Biztatóm valál;

Hittem szép szavadnak:

Mégis megcsalál.

 

Kertem nárcisokkal

Végig űltetéd;

Csörgő patakokkal

Fáim éltetéd;

Rám ezer virággal

Szórtad a tavaszt

S égi boldogsággal

Fűszerezted azt.

Gondolatim minden reggel,

Mint a fürge méh,

Repkedtek a friss meleggel

Rózsáim felé.

Egy híjját esmértem

Örömimnek még:

Lilla szívét kértem;

S megadá az ég.

 

Jaj, de friss rózsáim

Elhervadtanak;

Forrásim, zőld fáim

Kiszáradtanak;

Tavaszom, vígságom

Téli búra vált;

Régi jó világom

Méltatlanra szállt.

Óh! csak Lillát hagytad volna

Csak magát nekem:

Most panaszra nem hajolna

Gyászos énekem.

Karja közt a búkat

Elfelejteném,

S a gyöngykoszorúkat

Nem irígyleném.

 

Hagyj el, óh Reménység!

Hagyj el engemet;

Mert ez a keménység

Úgyis eltemet.

Érzem: e kétségbe

Volt erőm elhágy,

Fáradt lelkem égbe,

Testem főldbe vágy.

Nékem már a rét hímetlen,

A mező kisűlt,

A zengő liget kietlen,

A nap éjre dűlt.

Bájoló lágy trillák!

Tarka képzetek!

Kedv! Remények! Lillák!

Isten véletek!

 

egyik kedvenc versem :)

Link to comment
Share on other sites

Juhász Gyula

 

Anna örök

 

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál

emlékeimből lassan, elfakult

arcképed a szívemben, elmosódott

a vállaidnak íve, elsuhant

a hangod és én nem mentem utánad

az élet egyre mélyebb erdejében.

Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,

ma már nem reszketek tekintetedre,

ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,

hogy ifjúság bolondság, ó de mégis

ne hidd szivem, hogy ez hiába volt

és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!

Mert benne élsz te minden félrecsúszott

nyakkendőmben és elvétett szavamban

és minden eltévesztett köszönésben

és minden összetépett levelemben

és egész elhibázott életemben

élsz és uralkodol örökkön. Amen

 

itt a másik ;)

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Reply to this topic...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Recently Browsing   0 members

    • No registered users viewing this page.



×
×
  • Create New...