Jump to content
PirateClub.hu

Hangok a Marson


Szipi
 Share

Recommended Posts

Hangok a Marson

 

Amíg egy erőteljes kiáltás a Földön még egy kilométer távolságban is hall­ható, a Marson ez a hang csak körülbe­lül 16 métert képes megtenni.

 

A hangsebesség ugyanis rendkívül kicsi a Mars lég­körében, amelyet jórészt szén-dioxid alkot. Ezért ha a Marson állnánk és beszélnénk, ellenkező ha­tást érnénk el, mint amikor valaki héliumot lélegez be (ahogyan Fábry Sándor a show-műsorában mu­latságosan magas hangon kezdett beszélni). A vö­rös bolygón úgy dörmögnénk, akár egy medve! A héliumgázban ugyanis a levegőnél gyorsabban ter­jed a hang, ezért hallatszik magasabbnak az embe­ri hang, a szén-dioxidban a lassú hangterjedés vi­szont elmélyíti a beszédhangot.

A NASA öt leszálló járműve - a két Viking, a marsi Nyomkereső, valamint a Spirit és az Oppor-tunity - ragyogó képeket közvetített a marsi tájak­ról, de egyikük sem rögzített semmiféle hangot, ami persze nem azt jelenti, hogy más szondákkal nem próbálták volna meg a kutatók.

Greg Delory annak a munkacsoportnak volt a tagja, amelyet a kaliforniai székhelyű Bolygótársa­ság hozott létre, hogy mikrofont küldjön a Marsra a Sarki Marsleszálló (Mars Polar Lander) fedélze­tén, 1999-ben. A NASA azonban sajnálatos mó­don elvesztette a kapcsolatot a szondával - az va­lószínűleg összetört, mert az ereszkedést lassító ra­kéta fúvókái túl hamar kikapcsoltak. Ennélfogva a mikrofon sem működött, pedig a kutatócsoport azt várta, hogy a hangok egész kavalkádját fogja hallani, amint a szél és a talajszemcsék pörögnek az ún. „porördögök" tölcséreiben.

„Megfigyelhetjük a porördögök látszólagos moz­gását a Marson, de képzeljük el, milyen rendkívül izgalmas lenne ez hangrögzítéssel együtt - magya­rázza Delory. - Lehet, hogy apró villamos kisülé­sekre kerül sor egy ilyen poroszlopban, ám az is el­képzelhető, hogy szemtanúi lehetünk egy akkora villámlásnak, mint amilyen a Földön fordul elő."

A NASA legújabb marsszondája, a Phoenix (amely 2007 augusztusában indult el) már mikro­font visz a Marsra. De csak addig figyeli a zajokat, amíg ejtőernyőjével ereszkedik. Ahogy Miké Ma­lin amerikai szakember magyarázza: „Méri a be­rendezések rezgését a légkörbe lépéskor, az eresz­kedéskor és a felszínre érkezéskor. Ilyen adatokat nem lehetne másképp összegyűjteni."

Delory reméli, hogy a marsmikrofon a jövőben más szondákon is helyet kap, és ennek a program­tervnek a nyomán már számos próbálkozás volt a hang terjedési sebességének meghatározására. 2006-ban Amanda Hanford amerikai kutatónő egy számítógépes szimulációval kimutatta, hogy mivel a Mars légköre ritkább a Földénél, a molekulák kö­zötti távolság mintegy 120-szor nagyobb, ezért a hanghullámok sokkal gyorsabban csillapodnak. Ám hogy ki lesz az első ember, aki elkiáltja magát a Marson, ez még „a jövő zenéje".

Link to comment
Share on other sites

Kár h rossz címet adtál a topicnak.

kár, hogy nem én adtam a címet ennek a topiknak(mielőtt kinyitod a szádat kérdezz, mert ártó dolog az ha tényként kezelsz vmit a saját elképzeléseid miatt!), és egyáltalán nem rossz, legfeljebb nem érted. :) nem hiszem, hogy szakemberek munkáját pont neked kell megkérdőjelezned. szipi

Link to comment
Share on other sites

ez érdekes!

 

én még anno oan hangokat hallottam(vis hallgattam) amik eltűnt asztronauták beszéltek!

pl.: 20 évvel ezelőtt eltűnt asztronauta jelentett a bázisnak meg kiabált a rádióba h segítsenek mert meghal!!

elég durvák voltak!!

ha kell vkinek akkor megkeresem őket és feltöltöm!!

Link to comment
Share on other sites

Manfred von Richthofen: Engem érdekelnének azok a hangok, légyszíves majd töltsed fel valahová :).

 

Egyébként érdekes, hogy ha valaki héliumot szív be, akkor a Marson dörmögni fog :D. Kíváncsi lennék rá, hogy milyen mély lenne az ember hangja :lol:.

A másik érdekes dolog, hogy ha valaki a Marson bekapcsolna olyan hangerőn egy diszkós hangfalat, mint amekkora hangerővel a diszkóban szól az a hangfal, akkor mondjuk 100 méter távolságból nem is hallanák a hangját? Érdekes dolgok vannak a Marson :).

Link to comment
Share on other sites

  • 4 weeks later...

Szerintem akkor lesz pont normális a hangja vagyis olyan mint itt a Földön. Úgy van a Marson,hogy ha beszélsz akkor mély hangod van. Tehát ha Héliumozol akkor normális lesz a hangod(mint a Földön,tehát kiegyenlítődik ez a hangváltozás). Szerintem így van. De lehet nem :rolleyes:

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

Sziasztok!

 

Érdekes cikk, de az elgondolásokban van néhány apróbb hiba.

 

A hanghullámok csillapodásának vajmi kevés köze van a hangsebességhez, ez sokkal inkább a légkör ritkaságának tudható be, ahogy az a cikk végén is olvasható.

 

A hangsebesség nem sokkal kisebb a földi értéknél, gyors becslésem szerint kb. 0,75-szöröse, és részben az alacsonyabb felszíni hőmérséklet okozza.

 

Egyéb kérdésekre:

Ha a Marson teli tüdő testhőmérsékletű Héliumot kifújva beszlgetnétek éppen úgy cincognátok, mint a Földön, se kevésbé, sem jobban.

 

Ez a következővel indokolható. A hangot jellemezhetjük az f frekvenciával és az l hullámhosszal. A két mennyiség nem független egymástól, a hangsebesség kapcsolja össze őket: c=l*f, a hangsebesség azonban minden közegben más és más. A határos közegek között a hang úgy halad át, hogy az f frekvenciáját megtartja, (hiszen ha egyszer ekkora gyakorisággal toszogatják egymást a légkör részecskéi, akkor nincs mit tenni, ez a toszogatási gyakoriság nem tud változni a hanghullám terjedése közben...), az l hullámhossz pedig megváltozik, éppen úgy, hogy l=c/f teljesüljön.

 

Az ember nyöszörgés (beszéd) közben a szájüregében lévő gázoszlopot rezgeti be, az üreg mérete határozza meg, hogy mekkora lesz a hang l HULLÁMHOSSZA, (minél nagyobb az üreg, annál nagyobb a hang hullámhossza, és így kisebb a frekvenciája; ezért beszélnek mélyebb hangon a férfiak. Ez persze a homokiakra nem vonatkozik, de ők mindent beleadnak, hogy szűkítsék ezen üreg méretét...) és a KIFÚJT KÖZEG HANGSEBESSÉGE HATÁROZZA MEG, HOGY EHHEZ MEKKORA FREKVENCIA TARTOZIK, vagyis a hang magasságát, ami már nem fog változni, terjedjen bármilyen közegben is. Héliumban nagy a c értéke, ezért az f=c/l frekvencia is nagy, ezért cincogsz úgy, mint egy kiherélt kisegér.

 

További szép napot!

Link to comment
Share on other sites

  • 10 months later...

Don Fülig, csodálom, hogy hogy tud valaki ennyi mindent a fizikáról. Le a kalappal!

Én személy szerint nem tudom mitől más ott a hang, és nem is fogom megérteni, ehhez én sajnos elég butus vagyok. :D Viszont érdekesnek tartom, hogy egyre több kutatást végeznek a Marssal kapcsolatban. Elképzelhető, hogy egyszer tényleg oda fogunk költözni? :)

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

Engem is érdekelnek azok a hangok 1, részt kíváncsiságból másrészt, még lehet 1 jó CB rádiós szivatást is kilehetne hozni belőle ( azért cb radiósat mert senki sem hinné el ha telefonon v egyéb módon fogna be ilyen adást)

szerintem paráznának pára, főleg ha még rávágnák 1-2 hangefektet az alien filmekből, de viccet félretéve tudom kissé tiszteletlennek tűnik ilyenre használni azokat a hanganyagokat tudván hogy nem 1 halt meg miközben a nasa perverz vágyait teljesitete.

Link to comment
Share on other sites

kár, hogy nem én adtam a címet ennek a topiknak(mielőtt kinyitod a szádat kérdezz, mert ártó dolog az ha tényként kezelsz vmit a saját elképzeléseid miatt!), és egyáltalán nem rossz, legfeljebb nem érted. :) nem hiszem, hogy szakemberek munkáját pont neked kell megkérdőjelezned. szipi

Pfff ez azért durva volt.

A száját nem hiszem, hogy kinyitotta volna ugyanis ez egy fórum. Itt írni szokás. Ő nem a szakemberek munkáját kérdőjelezte meg, hanem csak finoman megfogalmazta, hogy félrevezető a cím. Szerintem is az és merem állítani a fórum 95% azt gondolta, hogy valami rejtélyes hangot sikerült felvenni a Marson.

Ezen nem kell felkapni a vizet, lehet, hogy épp rossz kedvedben voltál de ez akkor sem volt helyes így nekiállni, főleg egy Elit Membertől!

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...