Jump to content
PirateClub.hu

Gömbvillám rendelésre


Szipi
 Share

Recommended Posts

Gömbvillám rendelésre

 

Több ezer jelentés létezik már arról, hogy emberek gömbvillámot láttak, vagyis egy világító labdát, amely általában viharok idején jelenik meg.

 

Átlagos mérete egy grépfrútéval azonos, és akár percekig is kalandozik egy repülőgép utasterében éppúgy, mint egy fürdőszobában vagy egy völgy­ben. Ilyenkor néha valóban úgy halad, mint egy pattogó labda.

Magyarázatára sokféle elmélet szü­letett. Az egyik szerint ez a világító gömb ionizált plazmából - lebegő elektronokból és zilált ato­mokból - áll, amelyet saját mágneses mezeje tart össze. De akad olyan magyarázat is, amely szerint az ősrobbanásból visszamaradt parányi fekete lyu­kakjelennek meg ilyen módon a Föld légkörében.

 

Két új-zélandi kutató, John Abrahamson és James Dinniss sokkal földhöz ragadtabb elmélet­tel rukkolt elő: amikor villám csap a földbe, az óri­ási hőhatás következtében a talajban lévő szilícium elpárolog.

Ám ez az apró felhő lehűl, a szilícium apró lebegő aeroszol részecskékké kondenzálódik, ezek pedig gömböt alkotnak azoknak az elektro­mos töltéseknek a révén, amelyek a szemcsék fel­színén gyűlnek össze. A gömb közben világít is, mert a szilícium a környező oxigénnel egyesül.

Ennek az elképzelésnek az igazolására két brazí­liai kutató, Antonio Pavao és Gerson Paiva vállal­kozott Pernambucóban. Két elektród közé 0,35 milliméter vastag szilíciumlapkákat helyeztek, és 140 amperes áramot vezettek át rajtuk.

Ennek az óriási áramerőnek a hatására néhány másodperc múlva, amikor az elektródokat enyhén eltávolítot­ták egymástól, a keletkező villamos ívfény elpáro­logtatta a szilíciumot.

Ebből az ívfényből azután izzó szilíciumdarabok pattantak ki, néha pedig olyan világító gömbök, amelyek pingponglabda méretűek voltak, és akár nyolc másodpercig is ké­pesek voltak lebegni.

„Mintha éltek volna a világító gömbök" - lelke­sedik Pavao. Azt mondja, hogy a gömböknek szin­te bolyhos a felszíne, és apró anyagsugarak törnek elő belőlük, amelynek révén oldalirányban halad­nak, vagy akár forognak is. Színükből Pavao kuta­tócsoportja kiszámította, hogy a gömbök hőmér­séklete kb. 2000 kelvin lehet (ez megfelel 1727 C°-nak). A gömbök megolvasztják a műanyagot - az egyik lyukat égetett Paiva farmernadrágjába is.

 

Ezek messze a leghosszabb életű világító labdák, amelyek valaha laboratóriumban készültek. Ko­rábban mikrohullámok segítségével állítottak elő kutatók derengő fénygömböket, de a mikrohullá­mok kikapcsolása után ezek néhány ezredmásod­perc múlva eltűntek.

„A mi gömbvillámaink élet­tartama több, mint százszorosa annak, amit a mik­rohullámokkal lehet elérni" - jelentette ki Pavao. Az új-zélandi Abrahamson pedig leszögezte: „Bár a gömbök még kicsik, elég hosszú ideig kitartanak ahhoz, hogy a természetes gömbvillámok viselkedé­sét tanulmányozzuk általuk."

 

szipi

Link to comment
Share on other sites

a kíváncsiság miatt én is megnéznék egy ilyet, de jóóóó messziről :lol: félek. szipi

Link to comment
Share on other sites

A fekete lyuk-as elmélet lenne csak érdekes... tudjátok miért ? Mert tudniillik 4 naptömeg alatt nem nagyon keletkeznek fekete lyukak. Még ha már évmilliók óta is párolog az a "feketeség" ami éppen nekünk megjelenik gömbvillámként, annak még akkor is a tömege akkora lenne, hogy bizony a saját napunkat indítaná meg mifelénk.. (Ugye gravitációs kölcsönhatás). Én mondjuk ezt csak ezért nem tudom elfogadni.

 

Am, a szilíciumos téma már jobb :)

Link to comment
Share on other sites

- Hálló szeretnék rendeli egy gömbvillámot!

- Jó estét! Hova parancsolja?

- A szomszédomék házába, Bp xy út 3/b.

- Rendben, köszönjük rendelését 1 órán belül ott lesz :)

 

Na de viccet félre téve :) Én is láttam valami ilyen labort ahol a villámokkal kisérleteztek és elő tudnak állítani mesterségesen akármilyen villámot... komoly lehet azért :) Még a Mítoszírtókba volt ha jól emlékszem :)

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...