Jump to content
PirateClub.hu

hankock

ViP
  • Posts

    7141
  • Joined

  • Last visited

  • Days Won

    4

Everything posted by hankock

  1. Az idei Comic-Conon Kevin Feige leleplezte, hogy miről fog szólni a Marvel Moziverzum 5–6. fázisa, és azt is megtudtuk, hogy mindezt két Bosszúállók-film fogja lezárni, A Kang-dinasztia és a Titkos háború. Ez utóbbi talán lesz olyan eposzi alkotás, mint a Végjáték volt, sőt, annál is nagyobbat szólhat, főleg, ha jó kezekben formálódik majd a sztorija. Erre garancia Michael Waldron neve, ugyanis ez az MCU-ban már jártas alkotó jegyzi majd a szkriptet. Egyelőre még nem hivatalos, de bennfentes forrásokra támaszkodva közölte a Deadline, hogy Waldroné a megtiszteltetés, egyúttal a hatalmas felelősség, hogy ezt a mindent lezáró történetet formába öntse. Állítólag szeptemberben volt egy nagy találkozó a Marvel Studiosnál, ahol több írójelölt is összegyűlt, és ezen a bennfentesek szerint Michael Waldron tűnt a reakciók alapján az első számú jelöltnek. Az író fejlesztette a Loki első évadát, valamint neki köszönhetjük a Doctor Strange az őrület multiverzumában sztoriját, és azt sem szabad elfelejteni, hogy dolgozott a Rick és Mortyn is, sőt állítása szerint ő rakja össze Kevin Feige Star Warsának a forgatókönyvét is. A Doctor Strange 2. és a Loki egyaránt pozitív fogadtatásban részesült, bár a rajongók talán ez utóbbit jobban kedvelik. A Loki fontos széria is, hiszen első évada felkonferálta Kanget, pontosabban annak variánsát (A megmaradó), akinek kiiktatásával a címszereplő alteregója, Sylvie elszabadította a multiverzumot, így elkezdődhetett a Multiverzum Saga, amelynek a nagy konklúziója a Titkos háború lesz. A Bosszúállók: A Kang-dinasztia 2025. május 2-án, a Titkos háború 2025. november 7-én kerül a mozikba a jelenlegi tervek szerint. A sztoriról még csak nagy vonalakban tudunk dolgokat, a képregények alapján sejtjük, hogy Kang (és mások) ármánykodásának köszönhetően megsemmisül, pontosabban szilánkokra hullik a multiverzum, a töredékekből pedig létrejön egy disztópia, ahol a túlélésért folyik a harc. Persze meglátjuk, Kevin Feige és Michael Waldron hogyan adaptálják ezt nagyvászonra, hiszen az MCU számos ponton eltért a nagy képregényes sztoriktól eddig is. Forrás: https://hu.ign.com/avengers-secret-wars/80667/news/megvan-ki-irja-a-bosszuallok-titkos-haboru-forgatokonyvet-es-neki-orulhetunk-mert-jartas-az-mcu-ban
  2. A Marvel az idei Comic-Conon leplezte le két új Bosszúállók-film érkezését, ezek közül az első a Kang-dinasztia alcímet kapta, és a Shang-Chit is jegyző Destin Daniel Cretton rendezi. Most a forgatókönyvíró személyére is fény derült: a Rick és Mortyn edződött Jeff Loveness veszi kezelésbe a szkriptet. A hírt a Deadline írta meg, és a Marvel Studios egyelőre nem erősítette meg hivatalosan, de Loveness szerződtetése erre a projektre nem meglepő, hiszen ő írta a j Hangya és Darázs: Kvantumánia forgatókönyvét. Annak a filmnek pedig Kang, a hódító lesz a gonosztevője, akit a multiverzumot az MCU-ba bevezető Lokiban mutatkozott be tavaly Jonathan Majors megformálásában. Illetve egészen pontosan csak Kang egyik variánsát láthattuk a sorozatban, és jól is jön az, hogy egy olyan író göngyölíti tovább ezeknek az alternatív dimenzióknak a szálait, aki a multiverzumot már jóval az MCU előtt boncolgató Rick és Morty több epizódját is írta. Loveness emellett Marvel-képregényeket is írt már (2015-ben egy Groot, 2017-ben egy-egy Nova és Pókember füzeten dolgozott). A Kang-dinasztia 2025. május 2-án, a Bosszúállók: Titkos háború pedig 2025. november 7-én a mostani tervek szerint. Arról, hogy ezekben kik lehetnek majd a Föld legnagyobb hősei, alábbi videónkban értekeztünk. Forrás: https://hu.ign.com/avengers-the-kang-dynasty/80169/news/megvan-a-bosszuallok-a-kang-dinasztia-iroja-es-neki-orulni-fogtok
  3. Premier: 2024 Egyszerre két Alien-projekten is dolgoznak, az egyik egy film lesz, illetve a franchise első élőszereplős sorozatán. A Gonosz halott rendezője, Fede Álvarez már március eleje óta forgatja a filmet, de Noah Hawley tévésorozatáról is ígéretes híreket osztott meg az FX főnöke. Az Alien egyike volt azoknak a franchise-oknak, amelyeket a Disney felvásárolt, amikor egyesült a Fox-szal, és a Préda sikeres bemutatása után nagy izgalommal várjuk, hogy mit tartogat a stúdió a Xenomorphok számára. Nemrég kaptunk néhány részletet Álvarez filmjéről, és most a csatorna főnökének, John Landgraf köszönhetően az FX tévésorozatáról is kiderült néhány apróság. Landgraf elárulta, hogy az 1. évad forgatókönyvével elkészültek, jelenleg aktív előkészítő munka zajlik, és még idén elkezdődik a forgatás. A tévésorozatot először 2020 decemberében jelentették be, a filmes később megerősítette, hogy a cselekmény a Földön fog játszódni. Landgraf az Alien-franchise “kiterjesztésének és újrafelfedezésének” nevezte ezt a sorozatot, de azt egyelőre nem árulták el, hogy sorozat és Álvarez filmje kapcsolódik-e egymáshoz. “Ez az első történet, amely az Alien-franchise-ban a Földön játszódik” – árulta el Landgraf tavaly. “Tehát a mi bolygónkon játszódik. Közel a század végéhez, amiben most vagyunk – tehát 70 év múlva. Ripley nem szerepel benne, sem az Alien többi szereplője, kivéve magát az idegent”. Hawley állítólag már találkozott a produkciós tervezőjével, és a kamerák hivatalosan akkor kezdenek el forogni az Alien-sorozaton, amikor az író és rendező befejezte a Fargo várva várt ötödik évadának munkálatait. Nemrég volt 35 éves a James Cameron által rendezett Aliens, avagy A bolygó neve: Halál, ám a filmsorozat rajongóit mostanában nem kényeztették el túlságosan, hiszen az Alien: Covenant nem kis zsákutcának bizonyult. Sebaj, mert Noah Hawley, a Fargo-sorozat és a Légio alkotója fejleszt az FX számára egy Alien-szériát, amelyről a múltkor Hawley leszögezte, hogy Ellen Ripley sztorijához ennek már semmilyen szinten nem lesz köze. De ez nem érvényes a "moziverzumra", ahhoz nagyon is kapcsolódni fog a sorozat! Manapság már boldog-boldogtalan univerzumot épít, és az Alien-sorozat is ennek szellemében készül. John Landgraf, az FX csatorna fejese állította azt a Deadline jelentése szerint, hogy Noah Hawley nagyon is tudatában van annak, hogy létezik egy, a sorozatnál nagyobb moziverzum, azaz szorosan kapcsolódni fog ehhez a széria. Landgraf leszögezte, hogy ez azt jelenti, hogy a klasszikus filmek világa és Hawley eredeti ötletei találkoznak majd az új Alien epizódjaiban, úgyhogy számíthatunk arra a kreativitásra, műfajtudatosságra és kísérletezésre, amely a Fargót vagy az alkotó korábbi művét, a Dr. Csontot is jellemezte. A vezető továbbá azt is állította ezzel összefüggésben, hogy Noah Hawley projektje nagyszabású, "világépítő gyakorlat", tehát mindenképp bővíteni fogja a filmes univerzumot. Egyre kíváncsibbak vagyunk rá! John Landgraf emellett azt nyilatkozta, hogy ha minden jól megy, akkor 2023-ban már láthatjuk is az Alien-sorozatot. Persze Landgraf azt is hozzátette, hogy az elsődleges számukra az, hogy egy ütős szériát készítsenek, tehát jól meg akarják csinálni, ehhez pedig idő kell, tehát lehetséges, hogy a 2023-at nem fogják tudni tartani. Noah Hawley Alienjéről eddig annyit tudunk, hogy valamikor a nem is olyan távoli jövőben fog játszódni a Földön, ahol az emberi társadalom az osztály-egyenlőtlenségekkel és az új technológiákkal egyaránt küzd, valamint a klausztrofób hangulatot ebben már ne feltétlenül várjuk, mivel ezt és a Ripley-vonatkozást is szeretné meghaladni Hawley. Pontosabban a hősnő annyiban mégis jelen lesz a sorozatban, hogy annak premisszája, vezérmotívuma Ellen Ripley egyik kulcsmondata A bolygó neve: Halálból, ami így hangzik: "Tudja, Burke, én már nem is tudom, melyik faj rosszabb. Ők legalább nem ölik egymást nyomorult százalékokért." Forrás: https://widescreen.hu/az-utolso-simitasokat-vegzik-noah-hawley-alien-sorozatan-az-fx-nel-mikozben-fede-alvarez-filmje-mar-forog/ https://hu.ign.com/untitled-alien-series/69957/news/igy-kapcsolodik-majd-az-alien-sorozat-a-mozifilmekhez-es-az-is-kiderult-mikor-lathatjuk-legkorabban
  4. hankock

    Android

    Szerinte te ezt keresed: https://www.leakite.com/jlinksz-tab910-stock-firmware-flash-file/
  5. Szerintem Windows 10 Home van a gépeden akkor szokta ezt csinálni, az alábbi link segitségével letudod tölteni a fiókháziredet, de szerintem rakd újra s tegyél egy windwos10 prot! https://www.youtube.com/watch?v=7wkgwEhtqdI
  6. Futtatásba beirod: gpedit.msc Felügyeleti eszközök-Windows sablonok-One drive - one drive fila tárolásra való használatának letiltás- engedélyezés -alkalmaz-ok Utána Futtatás: cmd- A parancssorba beirod hogy: gpupdate s enter S utána egy rendszer újraindítás!
  7. Tönkrement a töltőfoglalat az alapalapon amit szervizben lehet cseréltetni!
  8. Ja, és Charles Xavier, mert a háttérből irányított, okosan, de érzelmesen. A hetvenes évekre az írástól fokozatosan visszavonult, de a Marvelnél maradt, és a cég arcaként járta a képregény- és közönségtalálkozókat. Több céget is alapított, volt amelyik csődbe ment, mások szépen prosperáltak. Jótékony célokra is sokat áldozott, gyerekalapítványokat támogatott, különösen fontosnak tartotta azokat, melyek az analfabetizmust igyekeztek felszámolni. Az első cameóját (be nem jelentett szerep egy filmben) az X-Men-ben láthattuk, után minden Marvel-filmben szerepelt (nem tudni, hogy a Bosszúállók 4-ben benne lesz-e). 2010-ben hozta létre a Stan Lee Alapítványt, ennek fő profilja az irodalom és művészetek elérhetővé tétele minden gyerek számára. A Marvelnél nagy becsben tartották, amikor 65. éve dolgozott a cégnél, kiadták a Stan Lee Meets Superheroes című sorozatot, amelyben Lee a kedvenc szuperhőskaraktereivel találkozott, akik mind tisztában vannak azzal, ki alkotta őket. Nemcsak a Marvel lehet hálás neki, dolgozott dolgozott mangákon, és írt a nagy konkurens DC Comics-nak is, a Just Imagine sorozatot, amiben olyan szuperhősöket gondolt újra, mint Batman, Superman, Wonder Woman vagy The Flash. Mivel szabad kezet kapott, azzal kezdte, hogy tisztes polgári nevüket a Marvel-hőseinek megfelelően alliterálóra vette, így lett Batman Wayne Williams, afroamerikai milliomos, aki rendőr apját egy bevetésen vesztette el; Wonder Woman meg Maria Mendoza, egy globalizmus ellen tiltakozó aktivista. Superman nála Salden néven futott, és a kriptoni rendőrség egyik leggyengébb láncszeme volt, de annyira, hogy egy bevetésen valami bűnöző elkapja, és együtt teleportálnak a Földre, szóval láthatóan nem kímélte a szent teheneket. A közönséget alaposan megosztották a füzetek, nem is készült belőlük, csak egy széria. tic Four volt, 1972 júliusában és augusztusában), közönségtalálkozók és jótékonykodás mellett Lee saját YouTube-csatornát működtetett, volt pár tévésorozata (Stan Lee's Superhumans, Stan Lee's Lucky Man, Who Wants to Be a Superhero), a hangját hallhattuk videojátékokban, díjakat nyert, csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán, és bárhová ment, az emberek megőrültek érte. Imádta, hogy szeretik, ez éltette élete utolsó tíz évében amikor több olyan dolog is történt vele, amit ellenségének sem kívánna az ember. Lee egészségéről 2012-ben jött az eső aggasztó jelentés, ekkor kapott pacemakert. 2013-ban ismét aktív volt, több közönségtalálkozóra is elment, és úgy tűnt, minden rendben van vele. 2015-ben súlyos tüdőgyulladással került kórházba, majd amikor 2017-ben meghalt a felesége, akivel 69 évet töltött együtt, érthetően nagyon rossz állapotba került. Több keselyű akaszkodott rá, kihasználták az idős férfi magányát és reménytelenségét: lánya és üzleti partnere átvette az irányítást a milliomos képregénymogul vagyona fölött, majd különböző trükkökkel és kamucégekkel egyre nagyobb összegeket irányítottak magukhoz. Pár nappal feleségének halála után a lánya kirúgta a család bankárját, aki 26 éve intézte Lee pénzügyeit, és egy gyanús számlára 4,6 millió dollárt utalt apja engedélye nélkül. Egy másik csalással 300 ezer dollárt szedtek ki Lee zsebéből, akit rávettek, hogy jótékonykodjon egy Tisztelet Kezei nevű nonprofit szervezetnek. Később kiderült, hogy egy merchandisinggal foglalkozó vállalkozás, aminek vezetője (egyben Lee lányának pasija) rávette az idős férfivel foglalkozó ápolókat, hogy minél több vért vegyenek le tőle. Lee vérét ezután árverésre bocsátották, de a befolyt összege természetesen nem jótékony célra fordították, hanem elverték. 2018 májusában Lee a POW! nevű cége társalapítóját, Gill Championt, és a cég igazgatóját, Shane Duffyt perelte be, azt állítva, hogy egy színlelt üzlet keretén belül adták el a céget egy kínai vállalatnak, aminek egyébként Shane Duffy az alelnöke. Lee ekkor már évek óta olyan szembetegségben szenvedett, amelytől egyedül nem tudott olvasni, a szerződést pedig akkor készítették, amikor Lee "teljesen összetörve" ült otthon felesége halálos ágyánál. Lee azt állítja, a cég eladásának részleteit soha nem osztották meg vele. A keresetben azt is szerepel, hogy Lee még akkor sem adott teljes, exkluzív jogokat a Disney-nek a neve, identitása és arcképe használatára, amikor egy milliárd dolláros üzlet keretében a cég megvette a Marvelt, úgyhogy erősen kétséges, hogy Lee mégis ingyen felajánlotta volna ezt a jogot a kínai cégnek. Így a kereset szerint Lee szerződésen található aláírása vagy valamilyen trükk révén került oda - például, mert Lee-nek nem árulták el, valójában mit ír alá - vagy hamis. Idén nyáron folytatódott a kálváriája: kis híján rablótámadás áldozatául esett, amikor kilépett Los Angeles-i otthona kapuján és két férfi fegyvert fogott rá. A rendőrség a helyszínen letartóztatta mindkét támadót, akik közül ez egyik azt állította, Lee pénzzel tartozik neki, és csak azt szerette volna begyűjteni tőle. Kevin Feige, a Marvel Studios elnöke szerint senki nem volt olyan nagy hatással rá vagy a Marvel Studiosra, mint Lee. Lenyűgöző örökséget hagy maga után, ami mindannyiunkat túl fog élni. index/youtube
  9. Következő két hétben érkezik az első előzetes az A4-hez
  10. Hozzászólás frissítve, előzetes és szinopszis hozzáadva!
  11. Jaja ezt el is felejtettem vagy telepits 64 bites windows xp-t.
  12. Próbáld meg CD lemezről telepíteni az xpt volt nekem is hasonló problémám s cd-s telepítés oldotta meg.
  13. Skrullok első felbukkanása a Marvel univerzumban nagyon várós film ráadás hogy a 90-es évek elején fog játszódni.
  14. Forrás: youtube, google, sorozatjunkie
  15. Na szóval láttam filmet, cgi gyatra de filma nagyon adja magát megvagyok elégedve 9/10
  16. Carpathians free reg: https://mycarpathians.net/signup.php
  17. Próbáld meg ezzel: http://www2.ati.com/drivers/auto/autodetectutility.exe Automatán feltelepíti.
  18. A KB3035583 frissítést kell törölni a telepített frissítések közül.
  19. hankock

    Deadpool

    Az passzol csak a szöveget szépítették az előző szinkron nyersebb volt.
  20. hankock

    Deadpool

    Lebutított cenzúrázott szinkron
×
×
  • Create New...