Jump to content
PirateClub.hu

Zeaber

Veterán
  • Pontszám

    172
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Minden tőle: Zeaber

  1. A 100-as égőt egy sokkal jobb, hatékonyabb takarékos égő helyettesítette, azért tűnt el. A hátszél is nagy volt. Ráadásul nem lett anyagi veszteség, mert ugyanúgy jól keresnek a gyártok, csak a gyártósorokat kellet kicserélni. A papír esetében is van alternatíva, de ki szeretne egy hivatali "sötétebb" papírt kapni, illetve használni? Személy szerint én még füzetbe sem szeretem az újrahasználtat. A benzines autó? Nos az hatalmas pénz. Sok befolyásos embernek nem érné meg abba hagyni a gyártását, hiába lenne alternatíva. Ennyi a történet.
  2. A dinoszauruszokban eleinte azért nem hittek a vallásos népek, mert a Biblia szerint 7 nap alatt lett teremtve a föld és utána már Ádám és Éva kalandjai kezdődnek. Egy szóval sem említi a nagy és hatalmas dinókat. Azaz nem léteznek. Az emberek lettek és kész. Ebből is látszik, hogy a Bibliát egy ember írta aki hatalmat remélt. Megkapta. De ez a vallás nem vallás kicsit fórum szabálysértőnek hat. Törölni kéne ezt a topicot mielőtt elharapózna..
  3. "Megéri istenben hinni. Ha létezik végtelen sokat nyersz, ha pedig nem.. Nem vesztesz semmit." - Pascal Mondá Pascal. De attól függetlenül nem hiszem, hogy valaha is vallásos leszek. Pláne ha a mai "vallásokat" veszem alapul és követőit. Nem ócsárolom egyiket sem, hiszen mindenki abban higgyen, amitől nyugodtabban hajtja le a fejét éjszaka. Én eddig a vallásból nem láttam mást mint okot a háborúra, politikai manővereket, bor prédikációt és álszentséget. A vallásra régen szükség volt, hogy az emberek megnyugvást találjanak, de már eléggé kinőtte magát ebből a civilizáció, szerintem. De mindenki saját belátása szerint tegyen. A cikkhez hozzáfűzve, részemről Hawking-ot munkássága alapján 2. Einstein-nek tartom. Ha nem lenne a betegsége és gondok a Hadron ütköztetővel, már valószínűleg meg is kapta volna ezt az elnevezést. Világbékét!
  4. "vizeinket meg meginni." Had kössek bele. Magyarország többségi víz készletét külföldről szerzi be, ami a csapból folyik. Már nem is tudna önellátóan működni. Másrészt a Föld még bírna el embert, bőven, csak mi szólunk túlságosan bele a természet dolgaiba. A legnagyobb lehetőséget még mindig más bolygók kolonizálásában látom, ami szerencsére 20 éven belül elkezdődhet, tekintve, hogy elkezdődött már rég a 2. Hold verseny de most bázis telepítése cél. Innen már kevés lépés választ el attól, hogy először a holdat, majd később más bolygókat is megszerezzünk. Ezzel megoldódna az energia szükséglet gond is. (hélium-3 a Holdon, többek között) és a "túlnépesedési" probléma is.
  5. Érdekes jelenség. Még a végén a Sci-fi Mass Effect igaznak bizonyul Nem kell félni, Shepard megvéd minket! Viszont arra is kíváncsi vagyok, hogy a vallásos emberek ezt a hírt egyáltalán gondolkodóra veszik vagy sem.
  6. Zeaber

    Javíts CD-t, DVD-t banánnal házilag

    Lehet, hogy esztétikailag szebb lesz a lemez, de ADATVESZTÉSSEL JÁRHAT! Ezt a módszert számotokra értékes lemezen NE próbáljátok ki! Egyszerűbb, ha valami úton módon egy másik lemezre másoljátok át az adatokat.
  7. Nem kell ennyire borúlátónak lenni. Mire ezt felfedezik és gyakorlatba alkalmazhatnák, egyáltalán az átlag embernek is elérhetővé válna, addigra már nem csak a Földön fognak emberek élni.. Persze ahhoz az kell, hogy addig se öljük meg egymást
  8. Igen, ezzel én is egyetértek. Erről kapásból a NatGeo egyik űr-kapcsolatfelvétel műsora jutott eszembe, ahol az űrben keringő "műhold"-al foglalkoztak egy kicsit, amiben benne van minden nyelven egy üdvözlés, koordináták, evolúciónk, stb. Lényeg a lényeg ezzel zártak: "De bölcs dolog-e a dzsungelben kiáltozni? Akármi eljöhet hozzánk, akár barátságos, akár nem." Bízzunk benne, hogyha eljön az első kapcsolatfelvétel, az mindkét fél számára gyümölcsöző lesz. Ha pedig nem, és kb azonos lesz a fejlettségi szint, legalább végre megszünhetnek az olyan dolgok, mint a rasszizmus, mert a saját fajunk fennmaradása lesz a tét és végre az ember nyugodtan gyilkolhat vmit, ami saját magát nem károsítja, ezzel összefogva az embereket. Feltéve, ha addigra nem végzünk önmagunkkal.. Bár a Metro 2033-ban is hiába voltak mutánsok akik az emberek ellen voltak mégis hadakoztak egymással a nácik a szovjetekkel, az összefogás helyett.. Kitudja, csak merész fantáziák vannak erre. "..Even the apocalypse wont stop the humans from killing each other. Its pretty sad and pathetic." - Metro 2033
  9. A tudomány időről időre változik. Némelyik nem eléggé publikus, mert nehezen fogadnánk. Lehet ez is ilyen, vagy csak nem régi felfedezés ez sem, emiatt még nem kerültek bele a könyvekbe módosításként. Mindenesetre a világ kevésbé szabályhoz kötöttnek látszik, mint amennyire gondoltam/ák volna.
  10. Mivel ritka még többet ér és még jobban fogják vinni. Az a 20 év elég optimista becslés. De hát, ilyen az ember..
  11. Zeaber

    Az Avatar elsüllyeszti a Titanicot?

    Az Avatar durván rácáfol minden előzetes aggodalomra, mely szerint egy csaknem 500 millió dollárból készült film nehezen lehet nyereséges: James Cameron sci-fije a harmadik hétvégéjén is megőrizte első helyét az amerikai mozijegy-eladási lista élén, és világszerte máris döbbenetes 1,02 milliárd dollárt keresett. (Ez otthon 352.1 millió dollárt hozott és nemzetközileg 670.2 millió dollárt. 66.4 millió dollár IMAX mozikból jött be.) Ezzel a 17 napja műsoron levő film a negyedik legsikeresebb alkotás lett a Titanic ($1,84 milliárd), A Gyűrűk Ura - A király visszatér ($1,12 milliárd) és A Karib-tenger kalózai - Holtak kincse ($1,07 milliárd) után, és nyilván még halad felfelé ezen a listán. forrás: Origo.hu és egy kis kiegészítés külföldi oldalról.
  12. Ígéretes, te biztos, hogy lesz legalább 10 év, mire látunk is belőle valamit.. Túl gyors és pénztárca kímélő megoldás. Biztos sok gyógyszergyártó szívesen akadályozná.
  13. Lehet, hogy az én ízlésem bizarr, de nekem kifejezetten tetszik a kis tengeri herkentyű. Főleg a szájszerve.
  14. A megfejtése talán közelebb vezet minket az örökmozgóhoz
  15. Az hagyján, hogy nincs megfelelő szájszerkezete, de attól, hogy genetikailag "képes" a beszédre még nem feltétlen tudjuk megérteni, mert nincs szóalkotási gyakorlata. Az ember sem kezdett el kapásból beszélni, hanem szépen lassan kialakult ez a kommunikációs beszédforma. Maximum annyit érhetnek el, hogy megközelítőleg azt letudja utánozni amit hall. Lásd: bizonyos papagáj faj. Majmoknál is sokkal célravezetőbb a jelbeszéd, mint a rendes abban az esetben, ha alkotnának egy új génekkel rendelkező majmot.
  16. Bazz, jó, hogy írtad, mert simán én is annak olvastam.. Ennyi erre utalás után nem is csoda. Viszont látszik, hogy a kocsmai rongálás milyen gyökerekhez nyúlik vissza.
  17. Zeaber

    A Nagy Hadronütköztető Téma

    Pontosan. Ráadásul minden apró cselekedet befolyásolja a jövőt. Vegyük alapul a nagyapát. Ha mégsem gázolja el a busz, akkor a busz sofőr tételezzük fel, nem lesz később öngyilkos, mert nem tudta feldolgozni a történteket. És így születik egy gyereke, ami már önmagában rengeteg változást hozhat. Vagy a tragédia hírére másképp döntenek az emberek, lehet hogy így nem találkozik egy pár akiknek lenne egy családja és egy fiuk aki a jövőben mondjuk elnök lesz. Vagy akár nem mentenek így meg egy embert, akinek x dolgot kellet volna létrehoznia, ami ismét befolyásolja a jövőt. Magyarán a legkisebb változásnak is komoly hatása volna. Ezt hívják "Pillangó hatás"-nak.
  18. Zeaber

    NASA: nem lesz világvége 2012-ben

    Hát igen.. A világvége hívők 300 éve várják már tűkön ülve, hogy bekövetkezik a jelenség és 300 éve ez a legjobb tipp. Csalódás lesz vagy mégsem? Majd kiderül. De azt mondanom sem kell, hogy 300 év alatt hány ember gazdagodott meg abból, hogy elhitette az emberekkel, hogy hamarosan megpusztulunk és ha túl akarja élni akkor ezt meg ezt vegye meg és minden jelenlegi vagyonát adja át neki, hogy több ember csábíthasson be a csoportjába, hogy felkészüljenek a világvégére. Ez a történet 1800-as évekből való és egy pap volt a vezető Nat Geo FTW. 2000-ben ugyan ez volt -> hatalmas csalódás, hogy szilveszter után felébredtek Ha ez se jön össze nagyon sokan letörtek lesznek, hogy még élnek..
  19. Én az időjárással kapcsolatban azt nem értem, hogy Mátyás idejében a Duna teljesen vastagon beszokott fagyni és volt is rajta vmi "gyűlés" is és akkor még tuti nem volt ez a gond. Szóval, lehet, hogy csak azok az idők köszönnek vissza. Persze tudom, hogy nem erről van szó, de jelenleg nem igen emlékszem olyanra, hogy a Duna annyira befagyott volna, hogy átlehessen menni rajta gyalog. Aki pedig nem hiszi el ezt a történetet, annak ajánlom figyelmébe a netet bár igaz én egy régebbi töri könyvben (saját általános iskolai) olvastam és volt illusztráció is mellette.
  20. Nem értem mi közük van egymáshoz, tekintve, hogy az ímél (igen így írják) elektronikus levél. Azaz nem a postán adsz fel valamilyen levelet, hanem elküldöd interneten keresztül. Már hivatalos dokumentumokra is kiterjed. Ez erre van. Az ilyen valósidejű szövegmegosztó meg inkább szimulál egy párbeszédet, mint egy levelezést.
  21. Zeaber

    Óriás lábnyom a Merkúron

    hehe, de őszintén, erre mennyi volt az esély?
  22. Zeaber

    Misztikus helyek

    Nos.. Hiszek a földönkívüli élet létezésében, mivel az univerzum elég nagy, hogy vhol eltartson egy másik civilizációt, de nem igen tudom elfogadni, hogy minden évben, 100 évben ellátogatnak ide és tesznek vmi csodát. Miért olyan nehéz elképzelni, hogy voltak olyan ügyesek és feltalálok, hogy a piramisokat felépítsék Egyiptomban és a Húsvét szigeteken pedig szobrokat faragjanak és nagy távokat tegyenek meg tengeren? Honnan tudja, hogy lehetetlen, ha megsem próbálja? Mivan akkor, ha voltak olyan hajóik amik megfeleltek a követelmények? Az ember eleinte, ha kitört egy vulkán vagy egy vihar tönkre tette a hajókat egy felsőbb hatalomra fogták, lásd isten hihedelem. Most a mai mércével meg nem istenre kenjük a megmagyarázhatatlant, hanem a földönkívüliekre? Az ember önmagában okos lény. Ezeket megoldotta egy olyan technikával, aminek nem maradt régészeti nyoma, de látjuk mit cselekedtek vele. Persze én is csak találgatok, lehet hogy az igazság messze áll minden elmélettől, de ezt attól tartok időgép nélkül nem fogjuk megtudni.
  23. Zeaber

    A maja naptár és a világvége

    Nagyon érdekes és már várom 2012.dec.22-ét, hogy elváljon mi lesz. Ám a vége kicsit ellentmondásos: "Az emberiség felismeri a spiritualitás erejét, kilép a materializmusból, és megérti végre, hogy az idő nem lineáris, hanem ciklikus, és a fizikai univerzum része, nem a szellemié." Na már most, a spirituális az a szellemi nézőpont. szóval, ha mindenki felhagy a materializmussal és spirituális lesz, akkor nem a fizikai univerzum része, hanem a szellemi. Illetve ilyesmi. Remélem Nagyából érhető.
  24. Volt vhol egy topic, ahol elvileg már portálokon keresztül utazunk mint a csillagkapukban, csak nem nyilvánosan. Talán a Csillagkapu valós történet alapján készült? Tilk haza telefonál!!-!!
×
×
  • Create New...