Millye

Nagyon szívesen!

A kacsák és a ludak tojóiban azért fejlődtek ki olyan bonyolult ivarszervek, hogy sikertelenné tegyék a nem kívánt párzási próbálkozásokat. Egyes récefajok, például a vadkacsák hímjei hírhedtek arról a szokásukról, hogy gyakorta igyekeznek „megerőszakolni” a tojókat. Ők és sok más vízimadár a madárfajok azon 3 százalékába tartozik, ahol a hímeknek elég nagy a hímvesszőjük ahhoz, hogy behatoljanak vele a tojók hüvelyébe, akár akarják ezt a nőstények, akár nem. A récék és a ludak hüvelyének részletes elemzésével azonban a kutatók kiderítették, hogy e fajok tojóiban olyan hüvelyszerkezet alakult ki az evolúció folyamán, ami „visszaveri” a nem kívánt hímek próbálkozásait. Tim Birkhead az angliai Sheffield Egyetemén munkatársaival 16 vízimadár-faj hüvelyét, illetve hímvesszőjét vizsgálta meg. Fölfedezték, hogy minél hosszabb és bonyolultabb a hímtag, annál hosszabb és bonyolultabb a női befogadója. Egyes hüvelyekben spirális csatornák húzódnak, amelyek megakadályozzák a nemi aktust az ellenkező irányba csavarodó hímvesszejű hímekkel. Másokon akár nyolc vakon végződő kitüremkedés is lehet, amely a nem kívánt sperma foglyul ejtésével gátolja a megtermékenyítést. Ráadásul ezek a tulajdonságok csak az erőszakos szexről nevezetes fajoknál figyelhetők meg. Az összes többi fajnak egyszerű hím és női ivarszervei vannak. A kutatócsoport szerint ezek a jellemzők egy evolúciós „fegyverkezési hajszára” utalnak, amely a nemek közti reprodukciós változások hatására alakultak így. Ha a hímek hosszabb és bonyolultabb hímvesszőt fejlesztettek a párzás erőltetésére, a tojók olyan tulajdonságok kifejlesztésével vágtak vissza, amelyekkel akadályozták a nemi erőszakot. A vízimadarak többsége általában tartós párkapcsolatban él, ezt viszont a hoppon maradt hímek nemigen akarják tudomásul venni, ezért is igyekeznek erőszakkal magukévá tenni a tojókat. A tojók ellenben maguk akarják megválasztani, ki legyen utódaik apja, így minden lehetséges módon igyekeznek megnehezíteni az erőszakoskodók dolgát – mint a tanulmányból is kiderül – sikerrel.

Ez hatalmas ötlet! Én is szeretnék egy ilyen rucit... és ha lemerül az mp3 lejátszóm.... csak egyszerűen feltöltöm...

„Mit jelent, illetve honnan ered az, amikor az ember lekopog valamit? Miért fán teszik és alulról felfelé?” Amikor beszélgetés során valaki elmondja, hogy szerencse érte vagy elkerülte valami baj, előfordul, hogy a kijelentéshez hozzáteszi: „lekopogom”, illetve valóban koppint is hármat az asztal lapján alulról felfelé. A szokás igencsak elterjedt a világban, a legtöbb európai országban, Amerikában és Ázsiában is létezik megfelelője. A kopogás nem szükségszerű, számos országban elegendő a fa megérintése is, sőt, egyes országokban a mágikus erőt nem a fának, hanem fémeknek, elsősorban a vasnak tulajdonítják. A babona pontos eredete nem ismert. Egyes források szerint a kereszténység előtti időkből származik, és alapja az a hiedelem, hogy az erdő nagy hatalmú szelleme a fákban lakozik. A pogányok ezért a fákat nagyon tisztelték, és ha valami nagy szerencse történt, vagy elkerülte őket a baj, a fából készült tárgyak megérintésével, megsimításával köszönték meg az erdő szellemének. Egy másik értelmezés szerint pont fordítva van a dolog: azért koppintottak a fára, hogy az erdő szelleme ne hallja dicsekvésüket, ne irigyelhesse meg szerencséjüket. Más források a kereszténységgel kapcsolják össze a fán kopogás babonáját: szerintük a fa a kereszt fáját szimbolizálja, és ha ezen koppintunk hármat (Szentháromság), a Gonosz nem hallja meg jószerencsénket, így nem is teheti tönkre azt. Az alulról fölfelé kopogás oka, hogy a bútorok lapjának alsó része általában kevésbé megmunkált, közelebb áll az erdő illetve a kereszt fájához, mint a festett, pácolt felső rész.

"Csíp vagy szúr a szúnyog, a darázs? Logikusnak az tűnik, hogy amely rovarnak két ágú, csipesz szerű rágószerve van az csíp, amelyiknek egy ágú, fullánkszerű az szúr. Vagy mégsem?" A hazánkban élő csípő rovarok többsége a szúró-szívó szájszervének vagy a fullánkjának a bőrbe szúrásával és méreg beinjektálásával okoz fájdalmas sebeket. Tehát biológiai szempontból pontosabb lenne a „megszúrta egy szúnyog”, mint a „megcsípte egy szúnyog” kifejezés, mégis az utóbbi terjedt el – talán a szúrást követő égető, viszkető érzés miatt. Érdekes, hogy más nyelvekben, például az angolban és a németben sem a szúrni, hanem a „harapni” vagy „csípni” jelentésű igéket használják a rovarok e kellemetlen tevékenységének megjelölésére. A legismertebb csípő rovarok a kétszárnyúak (szúnyogok és legyek), a hártyásszárnyúak (méhek, darazsak, hangyák), a poloskák, a tetvek és a bolhák. A pókfélék között szintén akadnak veszedelmes szúrós és harapós fajok. Előbbiek közé tartoznak a halálos kórokat terjesztő kullancsok és skorpiók, utóbbiak közé számos pók. A kétszárnyúaknak a fejükön elhelyezkedő, a rágó szájszervből módosult szúró-szívó szájszervétől kell tartanunk. Ebben a csőszerű képletben általában szúróserték helyezkednek el, ezekkel szúrja át a rovar a bőrt, majd a szájszerv szívócsővé alakult részével juttatja be a kellemetlen viszketést vagy fájdalmat okozó, alvadásgátló nyálat és szívja föl áldozata vérét. A különösen fájdalmasan csípő szuronyoslegyeknek egész szájszerve egységes, kemény szívókává alakult, amelynek bőrbe hatolását a szívóka végén ülő apró, fűrészszerű kitinfogak könnyítik meg. A hártyásszárnyúaknak (a hangyák kivételével) nem a feji végétől, hanem a hátulsó fertályától, azaz a potrohvégétől kell óvakodnunk. Itt található ugyanis a tojócsőből módosult fullánk, amelynek végéhez a testben általában méregmirigy is kapcsolódik. A méhek elsősorban közvetlen támadás esetén, önvédelemből csípnek, a darazsak viszont a területükre behatoló, gyanútlan embert is megtámadhatják. A hangyák között akadnak fullánkos és fullánk nélküli fajok egyaránt. A fullánk nélküli hangyák erős rágó szájszervükkel sértik fel az áldozat bőrét, majd a potrohvégükből hangyasavat spriccelnek a sebbe. A kullancsok szintén különlegesen módosult, horgas szúró-szívó szájszervükkel fúrják be magukat áldozatuk bőrébe. A skorpiók a farkuk végén elhelyezkedő, méregmirigyhez kapcsolódó faroktüskéjükkel képesek akár halálos szúrásra. A pókoknak karmos csáprágójuk van, amelynek tövéhez rendszerint szintén méregmirigy csatlakozik. A nagyobb pókok fájdalmas harapást ejthetnek, de nem a legnagyobb fajok (a madárpókok) a legveszedelmesebbek. Hazánkban szerencsére egyetlen halálos csípésű/szúrású/harapású ízeltlábúfaj sem él. Ennek ellenére akad néhány halálos veszedelmet jelentő képviselőjük, így a halálos kórokat terjesztő kullancsok, valamint a csípésükkel ritkán halálos allergiás reakciót kiváltó méhek és darazsak. A hazai pókoktól – így a veszedelmes küllemű keresztes póktól – sem kell tartanunk, noha néhány fajukat (például a sárga-fekete csíkos darázspókot) célszerű elkerülnünk, mert igen fájdalmas harapásuk átmeneti helyi bénulást okozhat. Végül – visszakanyarodva az eredeti kérdéshez – íme egy idézet a Nyelvművelő kézikönyvből. „Ha a szaknyelv szúrás-nak nevezi is a darázs, a méh, a szúnyog, a bolha, a tetű stb. okozta sérülést és a vele járó fájdalmas tünetet, a köznyelv bátran mondhatja, hogy a bögöly, a kullancs, a poloska, a szúnyog csíp, s beszélhetünk darázs- és méhcsípésről, sőt régiesen kígyócsípésről is, bár ez voltaképpen harapás vagy marás.”

Az emberek kacagnak, a kutyák a farkukat csóválják, a macskák pedig dorombolnak, amikor elégedettek a világgal. Ám kiderült, nemcsak örömükben dorombolnak: ezt a furcsa hangot hallatják akkor is, ha megijednek vagy megsérülnek. A nőstény macska dorombol szüléskor, és később is dorombolva beszélget kicsinyeivel. Beszélgethetnének nyávogva is, ám a kicsi nem tud egyszerre nyávogni és szopni is, míg dorombolni és szopni annál inkább. A vakon születő kiscica valószínűleg dorombolva meséli el anyjának, hogy érzi magát új környezetében. „Mama, itt vagyok! Jó melletted lenni!”– dorombolja, az anyaállat pedig megnyugtatóan visszadorombol: „Örülök neked. Egyél csak, kicsim!” Hogyan keletkezik a doromboló hang? Pontosan a kutatók sem tudják, csak sejtéseik vannak. A hang valószínűleg az állat gégéjében jön létre a hangszalagok megfeszítésével és elernyesztésével. Az agy a hangszalagokhoz futó idegekkel üzenetet küld, amelynek hatására a szalagok másodpercenként húszszor-harmincszor is megfeszülnek, majd elernyednek. Mivel az agy ezeket az üzeneteket a be- és kilégzés során is folyamatosan küldi, a doromboló hangot folyamatosnak érzékeljük. A kiscicák születésüktől fogva tudnak dorombolni. Valószínűleg azért alakult ki ez a képességük, mert jelentősen elősegíti az életben maradásukat. A dorombolás ugyanis jótékony hatással van a csontfejlődésre. Végeztek olyan kísérleteket, melyekben azt vizsgálták, milyen hatással van a dorombolás a törött emberi csontok gyógyulására. Kiderült, hogy azoknak a betegeknek a csontjai gyorsabban gyógyultak, akiknek macska dorombolt az ágyukban, amíg lábadoztak. A macskák éjszakai vadászataik során karcolásokat, horzsolásokat, sebeket, sőt néha töréseket is szereznek. A dorombolással valószínűleg képesek sérüléseiket begyógyítani. Nem csak a házimacskák dorombolnak. E furcsa hangra többek között képes a vadmacska, a puma és a gepárd is. Más nagymacskák, például az oroszlán, a leopárd vagy a jaguár viszont a finom rezegtetés helyett inkább kieresztik a hangjukat, és nagyokat bömbölnek.

A kutatók szerint egy génváltozat miatt válnak egyesek éjszakázókká. A felfedezés által már kutatható lesz az a hatóanyag, amellyel az "éjszakai baglyok" nappal is ébren maradnak. Egereken végzett kutatások alapján megállapították bár az állatok többségénél ugyan napi 24 órás ciklusú a bioritmusa, egyes egyedeknél ez elhúzódik 27 órára. A kutatók rájöttek, hogy mindezt egy gén okozza. A felfedezés lehetővé teszi, hogy a gyógyszerészeti kutatók kifejlesszék azt a készítményt, amellyel segíthetnek az "éjszakai baglyoknak" abban, hogy nappal is teljes értékű életet élhessenek, például helytálljanak a munkahelyükön. Más kutatók azonban úgy vélik, hogy az agy egy bizonyos része befolyásolja azt, ahogyan a napszakok változásához alkalmazkodunk. A kutatás vezetője szerint a bioritmus éves ciklusa csak 10 hónapra van beszabályozva, nyáron azonban törlődik. A nagy mennyiségű fény ugyanis speciális hormonokat termel a szervezetben. Ez azt is megmagyarázza, hogy nyáron miért boldogabbak az emberek, mint télen.

„Hogyan képes a napsütés egy tárgy színét elhalványítani vagy akár teljesen kifehéríteni?” A különböző tárgyak színét pigmentek illetve festékek adják. A szerves festékekben és pigmentekben kémiai kötések vannak jelen, ezek határozzák meg az egyes molekulák egymáshoz viszonyított állását, térbeli elrendeződését, ezáltal optikai tulajdonságait is. Ezek a kémiai kötések nagy energiabevitel hatására felbomolhatnak. A napfényben lévő ultraibolya sugárzás igen nagy energiájú, a hosszabb ideig napon lévő tárgyakban a kémiai kötések felbomlása, a molekulaszerkezet átrendeződése következik be, így megváltozik, kifakul annak színe is. A festékiparban a festékek, pigmentek, színezékek minőségét egyebek közt a fényállósággal is jellemzik. Minél nagyobb egy festékanyag fényállósága, annál hosszabb időn keresztül lehet a napon anélkül, hogy színét elvesztené.

A Földéhez hasonló hőmérsékleti körülmények vannak egy újonnan felfedezett bolygón - jelentették be európai uniós tudósok, akik a déli féltekén folyó űrkutatási programban (ESO) vesznek részt. A bolygó átmérője a földinek a másfélszerese, tömege ötször akkora, képes megtartani a felszínén a vizet, a hőmérséklete pedig nulla és 40 Celsius fok között ingadozik a mérések szerint - jelentette be egy közleményben a genfi obszervatórium tudósa, Stéphane Udry. A bolygó a Mérleg csillagképben, a Gliese 581 jelzésű csillag körül kering. A csillagtól mért távolsága a 14-ed része a Nap-Föld távolságnak, de a csillag kisebb, hűvösebb és kevésbé fényes, mint a Nap, ezért a bolygó "lakható" övezetben van, azaz a víz folyékony, a hőmérséklet pedig kellemes lehet a felszínén. Az Európai Déli Obszervatórium (European Southern Observatory) csoportja azt nem tudta megállapítani, hogy tényleg van-e víz az exobolygón (Naprendszeren kívüli bolygó). A különféle tudományos modellkísérletek alapján a csillagászok azt mondják, hogy a bolygó felszíne sziklás, vagy óceánok vannak rajta. Nagyon valószínű, hogy a bolygó a hőmérséklete és viszonylagos közelsége miatt az egyik nagyon fontos célpontja lesz azoknak a leendő űrexpedícióknak, amelyek élet után kutatnak a világegyetemben - vélekedik Xavier Delfosse (Genfi Egyetem), aki szintén a csoport tagja. Ha térkép készülne az univerzum kincseiről, akkor ez a bolygó minden bizonnyal rajta lenne - tette hozzá. A Gliese 581 a Földhöz legközelebb eső száz csillag egyike, "mindössze" 20,5 fényév távolságban van. Tömege a Napénak egyharmada. A bolygó a legkisebb az eddig felfedezett exobolygók közül. Megtalálása a chilei La Sillában felállított HARPS színképelemző révén vált lehetővé. A Gliese 581 körül két éve ugyanez a kutatócsoport már talált egy bolygót, amelynek 15-ször akkora a tömege, mint a Földé.

Amikor a kutya beteg, akkor nagyon gyakran száraz és meleg az orra, de fordítva ez nem mindig igaz! Az orr nagyon gyakran száraz akkor is, amikor a kutyának semmi baja nincs. Ez rengeteg mindentől függ, pl. mikor ivott utoljára, milyen a hőmérséklet, milyen a páratartalom, milyen a z állat kedélyállapota, stb, stb. Szóval csak ezt kiragadva nem szabad a kutya egészségi állapotát megítélni....

„Milyen szövetből épül fel a kutya orra, és mitől fekete?” A kutya és az ember orrának felépítése között valójában nem sok különbség van. Belülről kifelé haladva ugyanúgy megtalálható a nyálkahártya, a porcréteg, a bőr alatti kötőszövet és a többrétegű elszarusodó laphámból felépülő bőr. A két igen jelentős eltérés van azonban: a kutya orra fekete illetve nedves. A színért a hámsejtek melanin, azaz fekete pigment tartalma felelős, ez védi az orrot a leégés ellen, a nedvesítést pedig az orr felszínén nyíló mirigyek végzik. Előfordulnak olyan állapotok, amelyben a kutyaorr nem, vagy nem teljesen fekete. Az albínó ebeknél a melanintermelés zavara miatt nem keletkezik pigment, a vitiligo öröklött betegség, amely azonban a születéskor még nem felismerhető, csak később válik rózsaszínűvé a kutya orra. A Discod-féle lupus nevű autoimmun betegség, valamint a nagyon gyakori napoztatás is az orr foltos kivilágosodásához vezethet. A kutyaorr nedvessége különböző állapotokban csökkenhet illetve megszűnhet. Ha a kutya nem iszik eleget, kiszárad, a mirigyek leállnak a folyadék-kiválasztással; ugyanez történik, mikor az eb túlságosan száraz és meleg helyiségben alszik. Folyadékpótlással illetve hűvösebb, párásabb helyiségben újra nedves lesz az orr. A szopornyica nevű vírusos kutyabetegség olyan mértékben károsíthatja a mirigyeket, hogy a gyógyulás után sem tér vissza működésük, a blöki orra egész hátralévő életében száraz marad.

Debreceni csoda: a Loki beállíthatja a Honvéd rekordját 2007.04.21. 07:00 Kiütéses győzelmet aratott a Debrecen a Diósgyőr otthonában, amivel már nyolc pont a hajdúságiak előnye a második helyezett MTK előtt. Garami József csapata ma a Tatabánya ellen egy győzelemmel megtarthatja ötpontos hátrányát a bajnok mögött. Ha nem sikerülne a kék-fehéreknek a győzelem, akkor szinte oda is lehetne adni a bajnoki címet a Lokinak. Miroslav Beránek tavaly augusztus 12-én vette át a DVSC irányítását, de az őszi szezonban az MTK 5 még ponttal vezette a bajnokságot. A téli felkészülés azonban nagyszerűen sikerült, február óta nyolc mérkőzésből eddig hetet megnyertek, mindössze a tavasz meglepetéscsapata, a Bp. Honvéd tudta legyőzni a Lokit. Az ötpontos hátrányból ötpontos előny lett, és már csak öt meccse van hátra a DVSC-nek a szezonból. Magyarországon utoljára éppen a Honvéd volt az a csapat, amely zsinórban háromszor is megnyerte a bajnokságot (1984, 1985, 1986). A Debrecen minden bizonnyal most véghez viszi ezt a bravúrt. Diósgyőr-Debrecen 1:5 gól: 56. Simon, ill. 8., 62. Dzsudzsák, 29. Sztojkov, 38. Mészáros, 71. Sidibe

És ki tudja milyen hatással lesz az élővilágra (növények, állatok, emberek) na meg a klíma... szép lassan tönkretesszük a földet a kényelmünkért...

Az emberi találékonyság határtalan...

Úgy néz ki, hogy hamarosan forradalmasíthatjuk a hordozhatóeszközök, köztük a mobiltelefonok töltésének műveletét. Igazi technikai forradalomról számolt be a Business 2.0 nevű magazin. A Powercast nevű cég (a Philips technikai segédletével) ugyanis elkészült a vezeték nélküli töltő piacra dobható változatával. Bár ez első hallásra meglehetősen különlegesnek és bonyolultnak hangzik, a Powercast szerint a szerkezet nem összetettebb egy rádiónál és az előálítása sem kerül vagyonokba. A működéshez a vevőt a fali hálózati dugaljba kell helyezni, a vevőt pedig az adott eszköz töltőcsatlakozójára illesztjük és máris beindul a töltés folyamata, vezeték nélkül, a levegőn át. Azért van hatótávolsági korlát, ami jelenleg 3 méter, de ez később tovább növelhető majd. John Searer, a Powercast munkatársa elmondta, hogy a vezeték nélküli töltőt 2008 végére már milliós nagyságrendben szeretnék szállítani.

„Miért van az, hogy a környezetünkben lévő illatokat, szagokat egy-két perc után már nem érezzük olyan intenzíven, mint eleinte?” Ezt a jelenséget adaptációnak illetve deszenzitizációnak nevezik (magyarul nagyjából érzéketlenedés). Nem csak a szaglás területén figyelhető meg adaptáció, hanem ez az össze érzékszervünkre jellemző. A folyamatosan jelen lévő képi, hang- és taktilis (érintési) ingereket idővel megszokjuk, és csak akkor tudatosulnak újra, ha direkt rákoncentrálunk valamelyikre. Így például nem tudatosul folyamatosan bennünk a bőrünkön lévő ruha érintése, környezetünk állandó zajai, a minket körülvevő tér minden egyes látható részlete, azonban ha szándékosan figyelünk ezekre a benyomásokra, megélhetővé válnak. Az adaptáció igen bölcs húzás a természettől, hiszen az állandó, változatlan ingereket tudatunk hátterébe száműzi, hogy az előtérben a gyors reagálást igénylő dolgok legyenek. Ilyen az, amikor valamelyik érzékszervi ingerben változás áll be. Ennek egyik hétköznapi példája az ébresztőóra. A korábbi csöndhöz (vagy akár diszkrét alapzajhoz) képest éles váltás olyan mértékben tudatosul, hogy fel is ébredünk tőle. Az ingerek változása az, ami általában gyors reakciót követel tőlünk. Az életben maradásunkhoz szükséges, hogy észleljük a veszélyforrásokat (látás, hallás, tapintás, szaglás, sőt, akár ízlelés útján), a táplálékot és egyebeket. A szaglás esetében is igaz ugyanez. Élettanilag az történik, hogy a szaglóideg és a magasabb agyi központok közötti elektromos kapcsolat intenzitása egyre kisebbé válik. Amerikai kutatók egereken felismertek egy gént, amely ezt a lecsengést irányítja. Megfigyelték, hogy azok az egerek, amelyeknél a CNGA4 nevű gént „kikapcsolják”, folyamatosan nagy intenzitással érzékelik a környezetükben lévő szagokat.

Nekem meg az étvágyam megy el tőlük ...meg a bogaraktól is...

Hozzávalók (12 szelethez) a tésztához: 6 tojás, 25 dkg cukor 1 zacskó vaníliás cukor 1 citrom reszelt héja 12 dkg finomliszt 12 dkg kukoricaliszt a töltelékhez: 5 dl tej, 1 csomag vaníliás pudingpor 1 zacskó vaníliás cukor 1 tojássárgája 1 evőkanál azonnal oldódó kávépor 5 dkg porcukor 20 dkg mogyorókrém 2 evőkanál darált mogyoró 25 dkg Rama margarin 2 evőkanál rum 20 dkg narancslekvár a díszítéshez: 20 dkg sárga és 10 dkg vegyes színű marcipán 10 dkg kristálycukor A tojásokat a cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, közben a reszelt citromhéjat is beleszórjuk. A kétféle lisztet összekeverjük, majd a tojásos masszába forgatjuk. Egy kb. 26 centi átmérőjű kerek formát sütőpapírral kibélelünk, és a tésztát beleöntjük. Előmelegített sütőben közepes lánggal (175 °C; légkeveréses sütőben 160 °C) 35-40 percig, illetve tűpróbáig sütjük. Rácsra téve hagyjuk kihűlni. A töltelékhez 4 evőkanál tejet a pudingporral, a vaníliás cukorral, a tojássárgájával, a kávéval és cukorral összekeverünk. A maradék tejet felforraljuk, a tűzről lehúzzuk, és a folyékony pudingkrémet habverővel belekeverjük. Ismét felforraljuk, majd a tüzet elzárjuk alatta. A mogyorókrémet vízgőzre állított edényben felolvasztjuk, a darált mogyorót beleszórjuk, és az egészet a pudingba dolgozzuk. A margarint megolvasztjuk, a rummal ízesítjük, és kis adagokban ezt is hozzáadjuk. A kihűlt tésztát 3 lapba vágjuk, és a megmelegített, simára kevert lekvárral mindegyiket megkenjük. A pudingkrém felét az alsó lapra simítjuk, a következőt ráfektetjük, erre kerül a maradék krém, amiből egy keveset a harmadik, azaz a fedőlap bekenésére használunk. Az így elkészült tortát néhány órára hideg helyre tesszük, hogy a krém jól megszilárduljon. A sárga marcipánt kristálycukorral beszórt gyúródeszkán vékony körlappá nyújtjuk, és a tortát befedjük vele. Színes marcipántojásokkal és levelekkel körberakjuk, amit masszából magunk is formálhatunk, de készen is vehetünk.

Hozzávalók: 12 szelethez 100 g liszt, 50 g margarin, 3 ek. cukor, 1 tojássárgája, 1 db kész sárga piskótatorta A töltelékhez: 350 ml tejszín, 1 cs. habfixálópor, 80 ml tojáslikőr, 12 lap zselatin, 1000 g rebarbara,75 g cukor, 250 g túró, 1 cs. tortazselé, 3 ek. aprított pisztácia Elkészítés: A sütőt 200°C fokra felmelegítjük. A lisztből, a margarinból, a cukorból és a tojássárgájából omlós tésztát gyúrunk. A tésztát egy 26 cm-es tortaforma lapján kinyújtjuk, és 20 perc alatt megsütjük. A tortagyűrűt a kihűlt tészta köré tesszük. 125 ml tejszínt felverünk a habfixálóval, belekeverjük a likőrt, és rásimítjuk az omlós tésztára. A krémet befedjük a kettévágott piskóta egyik lapjával. Megpuhítjuk a zselatint. A rebarbarát, megmossuk, felaprítjuk, és a cukorral, valamint 6 evőkanál vízzel együtt felfőzzük. Lecsepegtetjük, közben a levéből felfogunk 250 ml-t. A zselatint feloldjuk a rebarbarában. Beleforgatjuk a túrót és 125 ml habbá vert tejszínt. Kétharmad részét a piskótára simítjuk, és rátesszük a másik lapot, megkenjük a maradék krémmel. Hagyjuk kihűlni. A tortazselét elkeverjük a rebarbara levével, felfőzzük, és langyosan a tortára simítjuk. 100 ml frissen felvert tejszínhabbal, pisztáciával díszítjük.Tálalásig hűtőben tartjuk.

Hozzávalók: 45 dkg liszt, 2 tojás, 10 dkg olvasztott vaj, 10 dkg mazsola, 1 csomag vaníliás cukor, 4 dkg élesztő tejben megfuttatva, pici só, a tetejére durvára vágott dió, mogyoró vagy mandula. Elkészítés: A vaj és a mazsola kivételével a hozzávalókat összedagasztjuk, majd lassan hozzáöntjük az olvasztott vajat és belekeverjük a mazsolát. Duplájára kelesztjük, három rudat formázunk a tésztából és összefonjuk. A két végét összeillesztve koszorút készítünk belőle. Mézes felvert tojással megkenjük, rászórjuk a diót, és forró sütőben kisütjük.

A fókák – mint valamennyi emlősállat – a négylábúak (Tetrapoda) csoportjába tartoznak. Természetesen ez még nem jelentené feltétlenül, hogy valóban négy lábuk van. Közismert, hogy a vízi emlősök közül a ceteknek teljesen elcsökevényesedtek a hátsó végtagjaik. Az úszólábúak vagy fókaalakúak (Pinnipedia) rendjébe tartozó fókáknál azonban – a látszat ellenére – nem ez a helyzet. Igaz ugyan, hogy végtagjaik erős, evezőszerű úszókká vagy úszólábakká módosultak, de belső anatómiai felépítésük szinte alig tér el „normális” négylábú rokonaikétól. Minden lábukon ugyanúgy öt ujjuk van, mint nekünk embereknek. A csontjaik arányai természetesen mások, az úszás szolgálatában módosultak. A hátulsó végtag első és ötödik ujja megnyúlt és akkora, vagy még hosszabb, mint a többiek. Ezáltal a hátulsó láb széles úszóvá alakult át. A kézfejen viszont a hüvelyk hosszabbodott meg jelentős mértékben. A legtöbb esetben ez vált a leghosszabb ujjá, a többi pedig egészen a kisujjig – amelyik a legkurtább – fokozatosan rövidül. Az ujjak közt úszóhártya feszül, amely az ujjak hosszúságát jóval felülmúlhatja. A karmok ellenben, noha a valódi fókaféléken még jól fejlettek, a többi fókafélénél hajlamosak az elcsökevényesedésre. Külön érdekesség – noha az összehajló hátsó úszók rendszerint eltakarják –, hogy a fókáknak még rövid farkuk is van. A fókák igazán a vízben érzik otthon magukat, és végtagjaik is ehhez az életmódhoz alkalmazkodtak. Szárazföldön meglehetősen esetlenül mozognak, és érdekes módon két nagy csoportjuk – a valódi fókafélék és a fülesfókafélék – nem egyformán használja a hátsó végtagjait. A valódi fókafélék (például a borjúfókák) hátra kinyújtják uszonyaikat, így az alig segíti előrehaladásukat. A fülesfókák (például az oroszlánfókák) viszont nemcsak mellső úszólábaikra támaszkodva haladnak, hanem hátsó úszóikat maguk alá görbítve tolják magukat a parti fövenyen.

Brit kutatók választ találtak arra a kérdésre, hogy az evolúció során miért nem szelektálódtak ki egyebek között az előnytelen külsőért felelős gének, miért vagyunk annyira sokfélék. Az ember a szexuálisan szelektáló fajok közé tartozik, a legjobb genetikai állományú utódok létrehozása érdekében a nők törekvése, hogy a legelőnyösebb külsejű férfit szerezzék meg maguknak (és viszont). Felmerül azonban egy kérdés. Elvileg annak kellene történnie, hogy a legelőnyösebb külsejű férfiak szaporodnak a leginkább, génjeiket elsősorban ők örökítik tovább, így hosszú idő alatt a szelekció következtében uniformizálódnunk kellett volna. Ha főként a jóképű macsók génjei jellemeznék világunkat, nem lenne olyan sok előnytelen külsejű ember, egyformábbak lennénk, kívül-belül. Miért van tehát, hogy mégis nagyon különbözünk egymástól? Az angol Newcastle Egyetem kutatói, Prof. Marion Petrie és Dr. Gilbert Roberts az elmúlt tíz évben a genetikai sokféleség okait kutatták. Abból a feltételezésből indultak ki, hogy a génállomány változatossága valamiféle előnnyel jár, ami még az uniformizált szépségen is túltesz. Amikor a szerelő nem szerel Sejtésük beigazolódott. A DNS-nek vannak olyan részei, melyek az úgynevezett „DNS repair kit”-et, azaz olyan fehérjéket kódolnak, amelyek a génállomány megváltozása esetén képesek a hibák, mutációk kijavítására. Ha e „szerelő” fehérjéket kódoló gének területén következik be mutáció, a hibák kijavítása nem, vagy nem teljes mértékben valósul meg. Ez természetesen veszélyekkel is jár, hiszen a hibás gének következtében szöveti degeneráció és rosszindulatú daganatok kialakulása is megindulhat. Másrészt viszont kedvező is, amikor a mutáció eredményeképp az egyén ellenállóbbá válik bizonyos betegségekkel szemben, képes lesz leküzdeni egyes vírusok és baktériumok támadását. Úgy tűnik, ez utóbbi előny az, ami magyarázatul szolgál a sokféleség fennmaradására. A kutatók 2005-ben sajátos kísérletet végeztek. Kiválasztottak olyan férfiakat, akik génállományára a „repair” gének mutációja révén jellemző volt a sokféleség, lefényképezték őket, és a képeket megmutatták fiatal nőknek. Kiderült, hogy ezek a férfiak – akik a mutáció révén változatos génállománnyal rendelkeznek, ellenállók sok betegséggel szemben, és ezt a tulajdonságukat nagy valószínűséggel tovább is örökítik utódaiknak – az átlagnál vonzóbbak a nők szemében. A darwini elképzelésekkel szemben tehát a szexuális szelekció épphogy a genetikai sokféleségnek kedvez. Nem a stabil génállományú férfiak a vonzók, hanem azok, akik genetikai változatosságuk miatt ellenállók – viszont a mutációk miatt kiszámíthatatlan, milyen leszármazottak várhatók tőlük.

Ez jó!!!! Hát igen ... néha én is félreolvasok...

Az ostorlábúak családjába tartozó pókok előszeretettel és hosszasan simogatják egymást csápjaikkal. Ez az első olyan felfedezés, amelyben a pókok gyengéd társadalmi érintkezése tetten érhető. Linda Rayor, a Cornell Egyetem kutatója a pókszabásúak osztályán belül az ostorlábúak (Amblypygi) családját tanulmányozza. A többi pókcsaláddal ellentétben az ostorlábúak csak hat lábon járnak, elülső pár lábuk hosszú és érzékeny csáppá alakult át, melyet testük fölött 360 fokban képesek körbeforgatni, és érzékelő szőreinek segítségével fedezik fel a világot. A kutató a Floridában élő apró Phrynus marginemaculatus, valamint a jóval nagyobb tanzániai Damon diadema fajokat vizsgálta laboratóriumában. Megfigyelte, hogy mindkét pókfaj esetében az anya folyamatosan simogatja csápjával a kicsinyeit, sőt, a P. marginemaculatus fajnál a cirógatás kölcsönös: a kicsik is visszasimogatják anyjukat. Amikor a pókokat kísérletképpen az ismerős ketrecből áthelyezték egy jóval nagyobb tartályba, az egy családba tartozók hamar újra összegyűltek, és folytatták egymás simogatását. Nem csak anya és utód között volt jellemző ez a viselkedés, hiszen az egyidős, egy családba tartozó pókoknál is megfigyeltek ilyenfajta kedveskedést. Míg a P. marginemaculatus egész életében gyengéd és simogatós marad, a D. diadema esetében a kamaszkor drámai változást jelent. A szexuálisan érett egyedek ugyanis felhagynak a cirógató mozdulatokkal, és egyre gyakrabban támadják meg egymást, súlyos sebeket adva és kapva.

Úgy látom, hogy az esetek többségében valóban olyanok vagyunk mint amit írnak ...