Jump to content
PirateClub.hu

Kedvenc Vers, Idézet


E.Draven
 Share

Recommended Posts

  • Replies 1k
  • Created
  • Last Reply

Top Posters In This Topic

Tartarosz ( mosonmagyaróvári metál zenekar)

 

…Egyetlen…

 

Itt állok, most már nélküled

Elmentél, megölve bennem mindent

 

Kívánd a semmit, végre

És ígérem, tiéd lesz a minden

 

Halld meg azt, mit eddig mondtam

Add meg végre, mit nem kaphattam

Érezd végre, mit én éreztem,

Értünk volt, hogy vétkeztem.

 

Nincs már szó, nincs már semmi,

Nincs már ketten, nincs már mi

Könnyén jegyzi a nap sorsunkat,

Lásd bennünk a fényes múltat.

 

Ez az utolsó, apró mosoly

Ez az utolsó, az egyetlen perc

Ez az utolsó, az utolsó mozdulat

Ez az utolsó, az utolsó, az egyetlen!

 

Porondon állok, s nézek le rád,

Feletted vagyok, de te felettem állsz.

 

Én akartam igaz lenni,

Bátran igazan eléd állni.

Én akartam igaz lenni

Bátran igazan eléd állni.

 

Talpon állok szilárdan mint régen

Szemem kötve, könnyem dermedve

 

Kívánd a semmit, végre

És ígérem, tiéd lesz a minden

 

Te vagy az Egyetlen…

Link to comment
Share on other sites

Pár szép vers,nem saját szerzemény:

 

"Csak az tud élni, ki mindig nevet,

Kiből kicsordul minden szeretet

Kinek lelke élettől vidám,

Ki himnuszt zeng az ég hajnalán

Ki minden könnyből virágot szakaszt,

Minden sziklából szivárványt fakaszt.

Az élet útján győztesen robog,

Csak az tud élni: KI MINDIG MOSOLYOG!"

 

"Csalódni kell, hogy boldogok lehessünk.

Gyülölni kell, hogy annyira szeressünk.

Kell tudni kacagni, zokogni, sírni,

Gyülölni százszor-ezerszer,

Hogy boldogok legyünk egyetlenegyszer!"

Link to comment
Share on other sites

"Felkelsz, és arcodra egy mosolyt festesz, ez is kell a mindennapos jelmezedhez, milyen szép vagy... Újra játszol, újra élsz, magányodról nem beszélsz, hangok hívnak, visszatérsz, nem szeretsz és nem remélsz... Ugye nem félsz??"

Link to comment
Share on other sites

"Milyen kivételes ajándék a mosoly, hiszen:

Nem kerül semmibe, de szívmelengető.

Csak egy pillanatig él, ám az emléke megmarad.

Örömet szerez, és táplálja a jóindulatot.

Kiváló ellenméreg irigység és rosszindulat ellen.

Biztatás a csüggedőnek, erőt önt belé.

Nem lehet megvenni, kölcsönkérni, ellopni, nem jelent földi

javakat senkinek mindaddig, amíg önként és jó szívvel

meg nem ajándékoznak vele.

Ha valaki túl fáradt ahhoz, hogy rád mosolyogjon,

nézz rá derűsen, mert senkinek sincs nagyobb szüksége a mosolyra,

mint neki, aki már nem tud mosolyogni."

 

Ismeretlen (számomra)

Link to comment
Share on other sites

"A fájdalom senkit nem kímél. Öl, butít, nyomorba dönt. A fájdalom a por,

melyből a főnixmadár feltámad, benne kezdődik az újjászületés. Életet lehel

az élő halottakba. Megtanít rá, hogy nem létezik abszolút igazság és

abszolút hamisság. Megtanítja az élőknek, hogy ne legyenek biztosak

semmiben, amit ismernek. Alázatossá tesz. Beárnyékol. Megfeketít.

Kivilágosít. A bánat új embert farag belőled, ha közben nem pusztulsz bele."

Link to comment
Share on other sites

"Fent, a magasban száll egy szomorú, árva kismadár.

Szárnyával csapkod sebesen, kedvességre, barátságra éhesen.

Néha rám néz, mélyen a szemembe, a szívemben megbúvó halvány szeretetre ,

nincs semmim,amit adhatnék Neked mondtam kezem széttárva szomorúan-némán-csendesen...

S csipogás hallatszott fentröl: - Nem kell semmi más, csak szívedböl egy csepp, egy kis lehellet, egy apró morzsa Szeretet"

Link to comment
Share on other sites

Most valahogy ez az idézet tükrözi legjobban a lelkiállapotomat:

"Egyedül ér az est, nem vagy itt velem, nem ölelsz át, nem fogod kezem. Megint eltelt egy nap, peregnek az órák, nincs olyan pillanat, hogy ne gondolnék Rád."

Link to comment
Share on other sites

"Ismerem azokat a szavakat,

amelyeket még ki sem ejtettél.

Már tudom hová tartasz,

mikor még el sem indulsz.

Tudok a féltett titkaidról,

amiket mélyen elrejtesz.

Mindent tudok rólad, kedvesem,

nem vagyok kém, csak szeretlek!"

 

/Jim Morrison/

Link to comment
Share on other sites

Minden nőnek egyszer ajánlott vers!

 

Ratkó József: Halott halottaim

 

ki hiányzik közülünk ki hiányzik

ki hiányzik közülünk ki hiányzik

ki hiányzik a jövő fehér falai közül

ki hiányzik a favágók a mesteremberek közül

a költők közül a parasztok közül

a szülők közül ki hiányzik

ki hiányzik közülünk ki hiányzik

Budai Nagy Antal mellől ki hiányzik

ki hiányzik Dózsa György seregéből

Bethlen úr mellől ki hiányzik

ki hiányzik Rákóczi talpasai közül

ki hiányzik közülünk ki hiányzik

ki hiányzik a felnégyeltek közül

a karóba húzottak közül

a kerékbe törettek közül ki hiányzik

ki hiányzik a jövő fehér falai közül

az akasztottak közül ki hiányzik

a regimentből ki hiányzik

ki hiányzik az őszirózsás

koszos cselédek közül

ki hiányzik a jövő fehér falai közül

ki hiányzik közülünk ki hiányzik

ki hiányzik közülünk ki hiányzik?

 

Halottaim, halott halottaim.

Nem szül nekem a fa fiút,

csak madarat, csak madarat.

Kikapart méhek az odúk,

lakatlan kismama-hasak.

Rám ki hasonlít, ki hasonlít,

ki őriz az időben engem?

Elevenszülő szerelem,

segíts, segíts meg engem!

 

Tündöklik ez a tél, szívemet megérinti,

hóhártyás talppal megtapossa,

pompázik, kényeskedve sétál.

Páváskodó, halálos évszak,

bögyében a holtak kihűlnek.

Az ég derengő inkubátor,

feltöltve füsttel, stronciummal.

Hol vagytok édeseim, népem,

korahalottaim, zabihalottaim,

holtak között lelencek, anyátlanok,

kitagadottak az időből,

hol vagytok, édeseim?

 

Miasszonyunk, miasszonyunk

fekszik a műtőasztalon,

most hoz halálra titeket,

nem kínlódik, öle alatt vödör;

és ott, a még anyaölmeleg

vérkocsonyában, a kocsonyás

vértócsában, süppedő

vérlápban, véringoványban

kicsi virág, kicsi virág

úsztatja két pici karját,

állát föl, föl, föltartja,

fuldoklik, kiáltozik:

anyám, édesanyám,

fogadj vissza engem

hatalmas öledbe

nem csináltam semmit

nem csináltam semmit

első fürdővizem

a te véred vala

az lett utolsó is

az lett utolsó is

s elhallgat. Meghalt? Meg sem született .

S nem halhat meg, aki nem élt még,

s nem élhet, aki meg sem született.

Mert a halál a születőké;

mert az élet a születőké.

Tömegsír ez a vödör? ez a szerelem-illatú

és fém-illatú és vérrel illatozó?

Nemzet-sír? Vörösmarty látomása?

 

Kerülnek innen tűzre, szemétre,

fejükön vérből korona,

égnek a kicsi-Dózsák

sercegve-sisteregve.

Ki esz föl titeket,

hitetek kibe épül,

húsotok kit nevel

szerelemre, forradalomra?

Mi készül itt, milyen irtóztató

rend, hogy ennyi az áldozat?

Milyen forradalom veretett itt le?

Mennyi Werbőczi s Zápolya

kell ennyi halálhoz?

 

Köttetett béke a halállal,

nagy-szégyenű, iszonyú.

S amit nem végzett el a fegyver,

deres, hüvelykszorító, kaszatömlöc,

karó, tüzes trón, akasztófa, kerék,

elvégzik most a szikék,

nikkelkanalak, csipeszek,

elvérzik ez a nép.

 

Kerülnek innen tűzre, szemétre,

egymillió, kétmillió,

kezükön vérből kesztyű,

mellükön vérből vért,

fejükön vérből korona.

Griffen, szarvasbogáron

indulnának haza.

 

Az ég derengő inkubátor,

feltöltve füsttel, stronciummal.

Műszerfény: meteor villan.

Félnek az én édeseim ezen a dombon.

Nem jár itt farkas, hogy örökbe

fogadná párosával őket.

Tántorodó tenyerű öregek

szedegélnek nagymama-arccal.

Melyiket a millió közül?

 

Itt vagytok-e mind, a jövőből

örökre hiányzók, halott halottaim,

akiknek nem jut élet,

akiknek nem jut halál?

Itt vagy-e, kicsi énekesem, drágám?

mintha én ettelek volna meg,

torkomból fölénekelsz:

hóhér-anyácskám, gyönyörűm,

gyönyörtől zengő hegedűm,

játsszunk: ki szeret engem?

s énekel az a másik is, szépet lát, hómosta

födetlen leánytestet, száját fölszakítja az ének:

 

akarsz-e szeretni velem?

Bemutatlak a holtaknak;

apám-anyám mit szól hozzád,

mit mondanak a csípődre,

derekadra - jó-e szülni?

 

jaj, édeském, jaj, vérecském,

csípőm ki se kerekedett,

szülőrésem meg se nyílt még,

ujjaimat hártya fogja

hogy tudnálak én szeretni?

 

Azt mondja erre a fiú, kiénekelve a rothadó, meleg

rongyok, cserepek, trachomás üvegdarabok, szalmaszálak,

málló félcipők, csontok, kenyérkehajak közül, fölénekelve a

romlás púpjából, ahová lökték:

 

jaj, édeském, jaj, vérecském,

ujjaidat fölnevelem,

csípődet kigömbölyítem,

gyöngyvé rakom fogaidat,

szülőrésed meghasítom,

kerülhetsz a hátam mögé,

szeress engem!

 

S így alapíttatik horda, nagycsalád, nemzetség, törzs, új nép,

ebből a szerelemből, s vándorol jövőt foglalni,

hazát foglalni, élők és holtak közül örökre kitaszítva.

Tőlük izeg, vonaglik, lökdösődik, kúszik odább ez a domb.

Mert nem ketten vannak és nem százan vannak. Kétmillió szerelem,

kétmillió korahalottam, fele a földé és fele a tűzé,

nézd, hogy igyekszik odakötődni fához, kimetszett

köldök-gyökerével a földhöz, beletapadni kidobott bögre ölébe!

S megépül halott-Magyarország, ők nemzenek új kicsiket,

és lesz vala köztük költő, akinek szájából kivirágzik végre

a szegénységünket, lóvátett reményeinket visszavarázsló hatalmas ének!

 

 

 

Ez pedig személyes kedvencem:

 

KARINTHY FRIGYES: PITYPANG

 

Kezed felé

Kezed, hajad felé

Kezed, hajad, szemed felé

Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé

Mit kapkodok?! - mindegyre kérded

Hol bosszús-hangosan, hol fejcsóválva, némán -

Virág

Mért nem szeliden símogatva

Ahogy szokás, ahogy mások teszik

Miért kapkodva, csillogó szemekkel

És mért nevetek hozzá - szemtelenség!

Ilyen csunyán, fülsértő - élesen!

Eh, rögtön itthagysz, vagy kezemreütsz!

Pitypang, ne hagyj itt

Inkább megmondom

Megmondom - várj, füledbe súgom,

Hajtsd félre azt a tincset.

 

Kezed felé

Kezed, hajad felé

Kezed, hajad, szemed felé

Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé

Mi kapkod így - hát mégse jut eszedbe?

Mi kapkod így - még mindig nem tudod?

Pedig ily bosszús arccal

Próbálod elhárítani akkor is

Hajad, szemed, szoknyád lefogva.

 

Porzód felé

Porzód, bibéd felé

Porzód, bibéd, szárad felé

Porzód, bibéd, szárad, szírmod felé

Mi kapkod így, pitypang? - A szél!

A szél, a szél, a szemtelen bolond szél

Vígan visítva-bosszuságodon.

 

Pitypang, mi lesz?

Ez még csak a szellő

Ez még csak kapkod és fütyörész

De én még nem is beszéltem neked a családomról

Hallod-e, hé!

Füttyös Zivatar Úr volt az apám - anyám az a híres arkanzaszi Tájfun

Tölcséres vihar a sógorom -

Pitypangpehely, kavarogtál-e már ziláltan - alélva

Felhőbefuró forgószél tetején?

 

Jobb lesz, ha nem ütsz a kezemre.

Link to comment
Share on other sites

az érzelmi pallérozottság legalább olyan fontos része a műveltségnek, mint a matematikában vagy az olvasásban való jártasság. szipi :rolleyes:

Link to comment
Share on other sites

"Amikor a veréb fészket épít az erdőben, csak egyetlen

ágat foglal el. Amikor a szarvas a folyónál a szomját

oltja, csak annyit iszik, amennyi a gyomrába fér.

Mi azért gyűjtögetünk, mert üres a szívünk."

Link to comment
Share on other sites

Wass Albert: Miért?

 

Miért kell nekem könnyes szemmel megállni

minden viharvert, árva tölgy előtt,

mért kell nekem az őszi csendre vágyni,

ha minden csalfa álmom összedőlt,

mért kell nekem a dombokat bejárni

s bujkálni mint az üldözött gonosz,

mért kell nekem a hegytetőre állni

mikor az orkán fákat ostoroz.

Mért kell nekem elvágyni messze, messze,

bűvös csókkal ha jő az alkonyat,

mért kell, hogy halljam, álmaimban egyre,

búcsú-szavaktól fátylas hangodat,

és mért kell nekem minden szép emléket

fájó betűkkel a szívembe írni,

mért kell olyan nagyon szeretni téged,

csak vágyni el, s csak sírni, egyre sírni?

 

Mért kell mindig magamban vándorolni,

s imákat mondani valakiért...

s mért kell csak mindig rólad álmodozni,

ha nem szeretsz, miért?, miért?, miért?

 

 

Egynek szeretni éppoly kevés.

 

Ha kedved támadt, szárnyra kaptál

ha adtam, hát néha elfogadtál

nincs is kéz, mi majd elenged

a fagy talán, talán felenged

vágyad ég még, lángol benned

de tőlem elsajnáltad a mennyet

nem búcsúzhatok, hisz nincs kitől

nevetni jó volt veled a semmiről

ennél több is jár nekem

itt suttog bennem a félelem

hogy nem szabad, nem szabad

álmodni, elhinni szárnyakat

mik nem voltak soha.

Mégis kívánom

legyek szerelmes újra

és

ostoba

 

Link to comment
Share on other sites

"Egyszer minden virág szirmát veszti

Mi most jelen volt már múltba veszik

Minden patak messzi hordja vizét

Tenger fogadja mint anya gyermekét

De szerelemnek nincs édesanyja

Ki öleli karjaiba fogadja

Fájdalomnak nincs orvossága

Tengerbe vész vérem sokasága

Szívem sebét nem gyógyítja semmi

Sorsom hagyja véremet veszteni

Nem gyógyítja hervadt virág szirma

Ó sorsom mondd miért viszel a sírba?"

Link to comment
Share on other sites

A boldogságot nem lehet ajándékba kapni,

Egyetlen titka: adni, mindig csak adni,

Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet,

És sok, sok önzetlen, tiszta szerelmet.

/Goethe/

Link to comment
Share on other sites

Sírok ha sírsz,ha ragyogsz,ragyogok,

néma barátod,rabszolgád vagyok,

alázatos és bizalmas barát,

aki nem kér semmit,csak néz és imád,

és nem akar lenni csak általad,

csak az árnyéka annak,ami vagy.

Link to comment
Share on other sites

"Valahogy mindig félúton vagyok.

Remélve, nem vagyok útban senkinek.

S míg "valahonnan" "bárhova" jutok,

talpam alá éles kövek görögnek.

 

Valahogy mindig félúton vagyok.

Úton a múltból talán a most felé.

S ha elhiszem, szép jelenem élem,

hegyek zúdulnak a két lábam elé.

 

Valahogy mindig félúton vagyok.

S néha félek, elfogy alólam az út.

Olykor elfog az a furcsa érzés,

hiába megyek - minden út körbefut.

 

Valahogy mindig félúton vagyok.

S azt mondják, az út a fontos, nem a cél.

Vezet hitem eltökélt-magamban,

s hogy minden lépés a csillagokig ér.

 

Valahogy mindig félúton vagyok.

Mint ki örökké utazni kényszerül.

Csomagom könnyű, egy szív, s egy lélek.

S próbálok úton maradni - emberül."

Link to comment
Share on other sites

"Az ember egy napon rádöbben arra,

hogy az életben igazán semmi sem fontos.

Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás, csak az,

hogy valaki szeresse őt igazán."

(Goethe)

Link to comment
Share on other sites

Azt mondjátok...

 

Azt mondjátok, nincs dalaimban érzet,

Nem érzi szívem, lantom mit beszél,

Képzelet mind, mit szenvedélyes hangon

A dal a lélek mélyibül regél.

 

Azt mondjátok, dalom nem melegítő,

Csak olykor éget, mint a napsugár,

De nincsen benne, mi virágot fejleszt,

Ama mosolygó, édes érzetár.

 

Azt mondjátok, csak ész kormányoz engem,

S uralkodva múzsám dala fölött

Nem engedi, hogy érzet keljen benne,

S a szív-világot nyissa meg előbb.

 

Azt mondjátok... oh, mit nem mondtok mindent,

Mi bánt, mi fáj, mi kínoz és gyötör,

S nem várva múzsám védő szózatára,

Fölötte minden, minden pálcát tör.

 

Oh, mit nem mondtok! s jogtalanul mindent.

Nem hallva, csak a perc sugallatát,

Nyugodtan néztek végig lelkem kínján,

Letépve lantom szűzi fátyolát.

 

Mit rejt a szív, mert mélyebb sebhelyére

Kíváncsi szemet vonzni nem akar,

A kín, mit a költészet istennője

Irgalmas szárnnyal híven eltakar:

 

Oh, mindez semmi! Hisz nem zengem én el,

Irgalmat esdve nem zokog dalom.

Nem szól pompázva kínja mélységével

A szív dala remegő ajkamon.

 

Hisz nem is zengem, hányszor már csalódtam,

Nem zengem az örök fájdalmakat.

Sőt korlátolva szenvedélyem árját,

Elrejtem én a rám mért kínokat.

 

Mert szenvedésem, oh, az szent előttem,

Szentségtelen szem ne érintse azt,

Ne szórakozzék idegen tán avval,

Mi szívemből véres könyűt fakaszt.

 

És mondjatok akármit énfelőlem,

Bár fájni fog, de változtatni nem,

Előttem szent lesz keblem szenvedése,

És titkos kínjait nem zengem el.

 

- Wohl Janka -

Link to comment
Share on other sites

Álmodj néha rólam, és én ott leszek veled, ha megérint a hajnal korábban ébredek.

Szólj néha hozzám, ha hiányzom neked, keress álmaidban és én ott leszek veled.

Link to comment
Share on other sites

"Tudjad, szíved és eszméleted minden erejével tudjad, hogy válságos pillanatokban senkire nem lehet számítani. Nincs rokon, barát, kedves, akit igazán ismersz; a nagy pillanatban mindenki eldobja az álarcot, megmutatja a nyers önzést, s te egyedül maradsz, mikor legnagyobb szükséged lenne arra, hogy melletted álljon valaki, s egy jó szóval, biztató tekintettel segítsen. Többet nem is vársz senkitől; de ezt sem kapod a veszélyben. Élj nyájasan és türelmesen az emberek között, de ne bízzál senkinek segítségében. Neveld magad magányossá és erőssé. Tudjad, hogy soha, senki nem segít. S ne sopánkodj ezen. Ember vagy, tehát nem várhatsz semmit az emberektől; s ez a természetes."

 

- Márai Sándor -

Link to comment
Share on other sites

"Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle."

/Márai Sándor/

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.



×
×
  • Create New...