Jump to content
PirateClub.hu

bono92

Veterán
  • Pontszám

    1,100
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Minden tőle: bono92

  1. bono92

    Rally

    A legjobb futam 2007-ben Finnland Rally volt a 2007-es szezon legjobb ralli-világbajnoki futama az FIA ranglistája szerint. A finn erdőkben való száguldás ismét az év legjobb versenye lett. A finneket meglepetésre a 2007-ben debütáló Ír futam követett a ranglista második helyén. "Ez egy nagyon jó támogatás a rallinak és egy nagy motivációt jelent a rendező csapat számára", örült az ír futam főrendezője, Eddie Jordan. "Nagyon bátoríto dolog, végül is ez volt az első futamunk, míg a finnek már 60 éve rendezik a versenyüket." Ennek ellenére az írek idén pihenhetnek, mert nem szerepelnek a naptárban, de 2009-ben ők rendezhetik a szezonnyitó futamot január 29. és február 1. között.
  2. bono92

    MotoGP

    sztem is figyelni kell Gadeára, de sztem nem lesz nagy ellenfele! Nézd meg a tavalyi évét! Egyszer-kétszer esett, lassabb volt mint Talma és Faubel, nem volt megbízható!
  3. bono92

    Harcművészetek --> Shotokan Karate

    Hali! 5 évig űztem ezt a sportot! Felnöt zőld öves voltam, dehogy melyik klubba jártam, azt már nem tudom!
  4. bono92

    MotoGP

    Valenciai teszt Talmácsi Gábor múlt héten visszatért világbajnoki győzelme helyszínére, Valenciába, ahol három napon át tesztelte új Apriliáját. Talma megnevezte lehetséges kihívóit és beszámolt első benyomásairól a motogp.com-nak. Az első magyar gyorsaságimotoros világbajnok immár egyes rajtszámmal közlekedett a Ricardo Tormo-pályán, méghozzá igen sebesen: mindhárom napon az első háromban végzett, csapattársával, Sergio Gadeával és az idén a Polaris World-csapattal versenyző Bardley Smith-szel egyetemben. "Jó érzés az egyes rajtszámot látni a motoromon, büszke vagyok rá, mikor végighajtok a boxban. Ugyanakkor, az igazat megvallva, el kell felejtenem a tavalyi évet. Ez egy új szezon és egy teljesen új motor, amin nagyon keményen dolgozunk" - mondta a 26 éves pilóta. Erő tekintetében jelentősen javult a járgány, de más területeken még bizony szükség van finomhangolásra. "A motor sokkal jobb, sokkal erősebb. A váz és a felfüggesztés ugyanakkor még nincs kész. Nem állunk rosszul, de még vár ránk némi munka. A gyors kanyarokban nehezen kezelhető a motor, úgyhogy most főként ezt vizsgáljuk" - folytatta Talmácsi. Néhány kihívó nagyon jól teljesített a teszteken, így téved, aki arra számít, hogy Talma lépésben megvédi világbajonki címét. Ezzel együtt még mindig "a nemzeti hős" a vb fő favoritja - írja a portál. "Arról álmodoztam, hogy talán idén megdönthetem Valentino Rossi rekordját ebben a géposztályban, de az edzéseken láttam néhány nagyon gyors srácot. Nehéz megmondani, de talán Bradley Smith, Simone Corsi és Kojama Tomojosi nehezítheti meg a dolgomat" - összegzett Talmácsi. Valenciai teszt, 125 kcm, harmadik, utolsó nap: 1. Sergio Gadea, 53 kör, 1:38.390 perc 2. Bradley Smith, 32, 1:38.985 3. Talmácsi Gábor, 44, 1:39.800 4. Pol Espargaro, 43, 1:39.917 5. Nicolas Terol. 44, 1:39.922 6. Andrea Iannone, 52, 1:40.008 7. Kojama Tomojosi. 50, 1:40.024 8. Sandro Cortese, 38, 1:40.031 9. Scott Redding, 41, 1:40.133 10. Joan Olive, 55, 1:40.151
  5. bono92

    Rally

    Hali! Svéd Rally képek: http://rally.hu/yappa/index.php?album=sved08_wrc1&albumnev=Sv%E9d+Rally+by+WRC1
  6. bono92

    Drag | Streetdrag

    Hááháá! Azthiszik az ilyen nagymenők, akiknek Ferrariuk van, azokat nem lehet lenyomni! Egy Supra úgy nagyából kijön 10-15 gurigából, míg egy Ferrari 40-60 milka! És azokban nincsen turbó! Supra foreva! Jah és a turbóóó száárnyaaakaaaaat aaaaad!
  7. bono92

    Rally

    Ez a Fabia Coupe valahogy nekem egyáltalán nem tetszik! Ebből nem lezs sorozatgyártás, és sztem csak 1 van ebből! De azt nem értem, hogy mért nem vett az emberke egy sima Fabia wrc-t? olcsóbb volt megépíteni?
  8. bono92

    Rally

    ezek inkább csattognak, mint durrognak! Az s1600-os Clio iszonyatosan tud csattogni, az S200-sek is! Nem kell hozzá turbó! Igen, jól hallotad gumihasznalt! Az S2000 plus változat akar lenni a turbós verzió! Ezekbe az autókba egy kisebb turbót tennének bele, mint a WRC-be!
  9. bono92

    Rally

    Hátha ilyen kete színben, meg olyan kinézettel hahyják, mint a teszt képeken, akkor egyéltalán nem hasonlít rá semmi! Fekete színben nagyon agresszívan néz ki! De a gyári képeken kcsit máshogy néz ki, mint a teszt képeken! Más az eslő-hátsó lökös, a spoiler!
  10. bono92

    Rally

    Anyááás a Fabia nagyon komoly! A Hátsó kerékszélesítés nagyon durva!!
  11. bono92

    Rally

    Latvala győzelme Svédországban A változatosság kedvéért ezúttal nem Sebastien Loeb szolgált a hétvégén egy újabb rekorddal. Jari-Matti Latvala megszerezte élete első futamgyőzelmét, és ezzel ő lett mindenidők legfiatalabb futamgyőztes pilótája. Az időjárás szombat és vasárnap is enyhébb volt a megszokottnál, ami a rendezők helyzetét is jócskán megnehezítette. A jég elolvadt, és jórészt murva borította a pályák felszínét. A 12. gyorsaságit törölni is kellett a programból a rossz útviszonyok miatt. A Jari-Matti Latvala mit sem foglalkozva ezzel, lenyűgöző teljesítménnyel győzött a Svéd Rally-n. ”Alig hiszem el”, mondta örömében a 22 éves versenyző, aki evvel a legfiatalabb világbajnoki futamgyőztessé avanzsálta magát. Ezt a rekordot eddig a szintén finn, Henri Toivonen tartotta, aki 1986-ban tragikus körülmények között hunyt el. ”Mindig is ő volt az egyik példaképem, és titkon mindig azt reméltem, hogy sikerül megdöntenem a rekordját.” Latvala ezzel a sikerével nem csak a csapatvezető, Malcolm Wilson bizalmát nyerte el, de az elsőszámú pilóta kérdését is felvetette a Fordnál. Mikko Hirvonen semmilyen módját nem találta, hogy Latvala-t utolérje, és kénytelen volt megelégedni a 2. hellyel, amivel átvette a vezetést a bajnoki tabellán, mivel Loeb kiesett és nem szerzett pontot. A gyári pilóták mögött Gigi Galli biztosította be a Ford hármasgyőzelmét Svédországban. Henning Solberg még szombaton búcsúzott a 3. helytől, ugyanis egy vezetői hiba következtében kicsúszott, és kiállni kényszerült. Vasárnap aztán sorra nyerte a szakaszokat, de pontot már nem tudott szerezni. A család becsületét öccse, Petter védte meg, aki a negyedik hellyel értékes pontokat szerzett a Subarunak. Izgalmasra sikerült az 5. helyért folyó küzdelem az utolsó nap. Matthew Wilson és Andreas Mikkelsen harcolt a másodpercekért a svéd erdőkben. A küzdelmet végül Wilson gázpedál szenzorjának meghibásodása döntötte el. Mi lett volna, ha? Ezt a kérdést Dani Sordo jogosan tehette volna fel. A Citroen spanyol versenyzője 5 perces időbüntetéssel vágott neki az idei második futamnak, és ennek ellenére a 6. helyig küzdötte fel magát. A büntetés nélkül akár a 3. helyért is harcolhatott volna. Toni Gardemeister elért 7. helyével nem csak idei első pontjait szerezte meg, de a Suzuki zsinórban másodszor ért be pontszerző helyen. Az utolsó pontszerző helyen a Mitsubishivel versenyző Juho Hänninen ért célba. 1. J. Latvala/M. Anttila - Ford 2:46.41,2 h 2. M. Hirvonen/J. Lehtinen - Ford +0:58,3 3. G. Galli/G. Bernacchini - Ford +2:23,2 4. P. Solberg/P. Mills - Subaru +2:59,4 5. A. Mikkelsen/O. Floene - Ford +5:46,0 6. D. Sordo/M. Marti - Citroën +7:13,1 7. T. Gardemeister/T. Tuominen - Suzuki +10:35,3 8. J. Hänninen/M. Markkula - Mitsubishi +12:27,5 9. M. Ostberg/O. Unnerud - Subaru +13:28,5 10. J. Ketomaa/M. Teiskonen - Subaru +13:50,7
  12. bono92

    Rally

    Az lenne a legjobb ha megkapná Benik is az új Focust, de ennek is nagyon kicsi az esélye! Akkor mivel fog menni? Az OMV se támogatja már! Marad a 2003-as focusnál?
  13. bono92

    Rally

    Hali! nem semmi hogy Latvala legyőzte az elvileg egyes számú Hirvonent! Első három helyezet Ford! Citroen nem szerepelt vmi jól! Benik Xsarával? Turán meg lecseréli a jó kis Octaviát!
  14. bono92

    Rally

    Latvala az élen A Svéd ralli első napján Jari-Matti Latvala tudhatta magáénak az összes szakaszgyőzelmet, amivel bő 48 másodperces előnyre tett szert. A verseny már csütörtök este kezdetét vette a Karlstad-ban megrendezett szuperspeciállal, amit Solberg nyert meg. Sajnos az időjárás nem volt túl kegyes a rendezvényhez, és az egyetlen télre utaló jelet néhány összehordott hókupac jelentette, a pályán azonban nyoma se volt a hónak. Péntek reggel Latvala alkalmazkodott legjobban a szélsőséges körülményekhez, és azonnal élre állt, majd miután a nap összes gyorsasági szakaszát megnyerte 48,2 másodperces előnnyel várhatta a másnapi folytatást. Mikko Hirvonen, a tulajdonképpeni elsőszámú pilóta a Fordnál nem talált ellenszert csapattársa és egyben honfitársa meglepő gyorsasága ellen. "Elsőként kellett a pályákat teljesítenem, miután Loeb kiesett. Ebből kiindulva meg vagyok elégedve az eredményeimmel. Majd meglátjuk, hogy holnap sikerül-e Jari-Matti-t megcsípnem", mutatta ki győzni akarását Hirvonen. Túlságosan nagy játéktere nincs a finn-nek a taktikázáshoz, ugyanis mögötte mindössze 8,1 másodperccel lemaradva Henning Solberg követi őt a 3. helyen a Stobart-Forddal. Dehogy a norvégnak se legyen könnyű dolga az újdonsült csapattárs Gigi Galli is csupán 5,7 másodperccel áll mögötte a 4. helyen. Valamivel nagyobb különbséggel, 1:45,6 perccel lemaradva az élen állótól, Petter Solberg foglalta el nyolc gyorsasági szakasz után az 5. pozíciót. A privát színekben induló márkatárs Mads Östberg a hatodik, aki a nap folyamán a 4. helyet is elfoglalhatta már, de két alkalommal is megforgott, amivel értékes másodperceket veszített. Toni Gardemeister-nak az utolsó gyorsaságin a technikával gyűlt meg a baja: a Suzuki középső difijéből eltűnt a nyomás, és a sebességet manuálisan kellett váltania, így ismét Matthew Wilson mögött találta magát a 8. helyen. Csapattársa P-G Andersson-t is utolérte a technika ördöge, de ő már félidőben a pálya szélére kényszerült a motor meghibásodása miatt. A cimvédő Sebastien Loeb számára nem kezdődött valami jól a jubileumi 100. világbajnoki futam. A harmadik helyet foglalhatta el egészen a 4. gyorsig, amikor is átfordította a C4-est a tengelye körül, ami a kuplungnak többet ártott, mint használt, és a 15 perces szerviz alatt nem sikerült a hibát kiküszöbölni. Loeb később az etapon félreállt, mivel nem látta értelmét a folytatásnak, és a SupeRally szabályt használja ki. Csapattársának, Dani Sordo-nak már Monte-Carlóban elszálltak az esélyei a svéd futamgyőzelemre, ugyanis a Monacóban elszenvedett technikai problémák miatt Citroen-jében motort kellett cserélni, ami automatikusan 5 perc időhátrányt jelentett számára a következő, ez esetben a svéd futamon.
  15. bono92

    Rally

    Hi! Igen tudom, Janika csak 2 magyar versenyen ment! de sztem már nem akar több magyar bajnoki címet, azért nem versenyez itthon! De lehet hogy jobb lenne egy 307-es wrc-vel! Én mindig neki drukkoltam (de lehet h csak azért, mert Peugeot-os)! Latvala vezet? Nocsak-nocsak! Az ifjú tehetség! Úgy látom, akkor Loebnek nem nagyon lesz már esélye! Megnéztem a Svéd Rally képeket! Uramisten, több szakaszon szinte nincsen hó! A Svéd rally nem Svéd rally hó nélkül!
  16. bono92

    Rally

    Hali! Pontosan nem tudom hogy hol fog menni a Dakar rally, csak annyit tudok hogy Romániában és Magyarországon! Sztem Janika azért megy külföldön, mert eddig nem nagyon versenyzett külföldön! Bútor VFTS-e meg egyszerűen gyönyörű! Dui: jó az avatarod!
  17. bono92

    Rally

    Gyönyörű ez a Micu! Szinte hallom, ahogy durrog, csattog a féktávon! Bútor Robi: ha neki ez kell, akkor tegye! Hát igen! A jó öreg VFTS még mindig bevált! Visszatérve Benikhez: a videón én is úgy láttam h Tóth Imi zöld táblát mutat!
  18. bono92

    Rally

    Hali! a képek a lancer evóról nagyon kemény!
  19. bono92

    Rally

    A svédek fellélegezhetnek Egy hete Karlstad környékén javában dúlt a tavaszi időjárás, és ezzel idén is veszélybe került a Svéd futam. Azonban a napokban újra beköszöntött a tél, és fehérbe öltözött a táj. Három évvel ezelőtt is riogatta a svéd rendezőket az évszakhoz szokatlan meleg időjárás, és kérdésessé vált, hogy egyáltalán megrendezésre kerül-e a 2005-ös szezonban a Svéd Rally. Akkor megmenekült a rendezvény, de a versenyt megelőző napon esett hó ellenére se beszélhettünk téli körülményekről, ugyanis nem voltak ritkák a hó- és jégmentes részek a pályán, amit a rendezők avval próbálták orvosolni, hogy az éjszaka folyamán locsolták a pályákat, hogy legalább egy vékony jégréteg fedje az utat a szögesgumikkal felszerelt autók számára. Úgy néz ki, erre most idén nem lesz szükség, ugyanis az éjszaka folyamán megérkezett a várva várt hó, és újra téli arcát mutatja Karlstad. Az elkövetkezendő napokra további havazásokat jósolnak, és valószínűleg a hőmérő higanyszála is fagypont alatt marad majd. Ezzel az idei szezon második futamának lebonyolítása szinte biztosnak mondható. A végleges döntést a szervezők pénteken fogják meghozni. Ekkor tudják meg hivatalosan is a csapatok és versenyzők, hogy február 7-én rajthoz állhatnak-e a Svéd Rally-n.
  20. bono92

    Rally

    Hali! Még mindig rohadt jól néz ki a Suzuki véercé! A biztonság javítása az nagyon fontos! Igéretesek ezek a fejlesztések! 2005-ben ilyen nem volt ott van a Marko Martin balesete a brit rallyn! Dui: nem semmi h milyen tájékozott vagy ebben a sportban!
  21. bono92

    Milyen mobiltelefonod van?

    Hi! 2 napja vettem egy Sony Ericsson K850i-t!
  22. bono92

    Rally

    Költségvetési gondok Delecour-nél Voltaképpen Francois Delecour majdnem hat éves kihagyás után tért volna vissza a Monte-Carlo Rallye-n. De pénzhiány miatt le kellett mondania a rajthozállásról az 1993-as világbajnokság második helyezettjének. Eredetileg a ’94-es "Monte"-győztes francia egy Bozian által felkészített Peugeot 307 WRC-vel gurult volna az idei monacói futam rajtjához. "A csapat mindent megtett azért, hogy szponzort találjunk. A büdzsé, amit össze kellett volna hoznunk, körülbelül 160.000 Euróra rúgott volna, aminek nagyjából a felét sikerült csak összekaparnunk", magyarázta Delecour. "Szerettünk volna optimálisan felkészülve rajthoz állni, és néhány tesztet is jó lett volna végrehajtani az új Pirelli gumikkal száraz és nedves aszfalton, valamint havas és jeges körülmények között is. De ehhez már nem volt elegendő pénzünk, és teszt nélkül nem szerettem volna itt rajthoz állni." Most Delecour új terveket szövöget, és a francia bajnokságban kíván szerepelni egy Porsche 911-essel.
  23. bono92

    Rally

    Hi! Grat Lobnek, a subarotól meg szép a dobogós helyezés! Végre visszajött Gigi Gali!
  24. Hi! Én használok Winampot, Media Playert (csakis a 10-est)!
  25. bono92

    Háborús játékok

    Nekem a Battlefield jött be!
×
×
  • Create New...