feher-farkas

Szipi: mint most is, hajlongok a bölcsességed és élettapasztalatod előtt:) Mint mindig, most is helyesen írod le a dolgokat. Helyén való véleményed, miszerint a nők, vagy éppenséggel egy férfi vágyik bizonyos dolgokra. Túl bonyolult a lélek, hogy képesek legyünk mindenre érvényes, örök képletekkel leírni a működését, túl egyéniek vagyunk. Mindazonáltal mégis általános érvényű, tanulsága és igazsága a témának az, hogy egy szilárd kapcsolatot megfúrni nem lehet. Ha a párt valóban egymásnak teremtette a sors, akkor semmi sem tudja őket szétszedni, és minden akadályt vesznek, mindazonáltal mindennek a világon meg van a maga értelme, vonzata, következménye, egyik dolog megy a másik után. Ha egy kapcsolatnak vége, és képes beleszólni egy harmadik, akkor az nem az igazi, nem a Nagy Ős "szimbiózis".

Nem grave man, én talán túlontúl is odafigyeltem rá. Sokszor vádolt azzal, főleg a szakításunk előtt, hogy vádaskodom, és hogy folyton féltékenykedem. De én úgy vélem, hogy bár egy egészséges féltékenység volt bennem, de nem tapadtam úgy rá. Távkapcsolat volt, és eljárt a barátaihoz, és ezeket önként "jelentette" nekem, meg sokat beszélgettünk telefonon, ismert, és tudta, hogy nem tud hazudni nekem, mert úgyis megtudom, és kiderítem a dolgot, ha gyanúsnak találom. Volt bennem egyfajta, úgymond "női" kurázsi, hogy átlássak a dolgain, észre vegyek dolgokat, és ha féltékeny voltam tényleg, úgy vélem jogosan tettem. Egyébként nem ez miatt mentünk szét, ennek rengeteg oka volt, de a legfőbb az, röviden, hogy nem voltunk egymáshoz valók. Az ő nárcizmusa mérkőzött meg az én erkölcsiségemmel.

Nos, a szappanoperákban férfi és nő ezerszer összeveszik, de hiába az ármány, a romantikus gonosz, és a cselszövések, intrikák kusza fonala, mindig kibékülnek, és végül egy banális esküvői ceremónia kíséretében, miután minden szálat elvarrtak maguk körül, gondok nélkül élik tovább örökké boldog, idillikus életüket. Nos, ez a valóságban nem így van. A való emberek jelleme árnyékos, és a szerelem, illetve egy kapcsolat is sokkal bonyolultabb, mint a sorozatokban. Vitákat túl lehet élni, de egy elhagyást, cserbenhagyást nem felejt el az ember. Ez egy figyelmeztetés volt. Ha nem hallgatsz rá, akkor hamarosan az új utat is elveszíted. Én túl büszke lennék ahhoz, hogy úgy menjek vissza hozzá, mintha mi sem történt volna. Érett felnőtt, hozott egy döntést, viselje annak a következményeit. Az emberek érzéseivel nem lehet dobálózni.

Huh, hát, ez a kérdés nagyon megfogott, és rakott rám is egy Achilles sarkat. Két felé kellene szakadnom. Történetesen ha józan ésszel akarnék gondolkodni, akkor Hudi véleményére adnék, de sajnos az ember cselekedeteit nem csak az ész, az ösztönök, de a személyes érzelmek is meghatározzák, amik elbutítják, és meggondolatlan, önző cselekedetekre kényszerítik. A józan véleményem az, hogy egy kapcsolatba beleszólni helytelen, szemét dolog, és nagyon egocentrikus is, főleg ha egyébként működő, de egyben megbocsátható is, elvégre tényleg tehetetlenek vagyunk vele szemben, mert ilyenkor az ember egyfajta perzselő szorongást érez, ezt a tüzet valahogy pedig ki kell oltani. Ha mást nem lehet tenni, tovább kell lépni, és keresni egy szabad lányt. Ugyanis helyesen lett megfogalmazva: ha miattam hagyja ott a lányt, mi a garancia arra, hogy ez később nem ellenem fog fordulni? És itt jön képbe a másik oldal, amit átéltem. Mindenkiben létezik egyfajta vadász, a bennem élő számára nem volt tabu ez a téma. Az előző barátnőmet is egy másik pasi mellől hódítottam el, bár hozzá kell tennem, hogy egy haldokló kapcsolatról volt szó, magyarán jókor voltam jó helyen. És az érzés viszonzott lett, a vonzódás, így idő kérdése volt az összejövésünk. A fiú nem fogta fel a dolgot, bár hozzá kell tenni, hogy nem is bánt túl jól a lánnyal, míg én a tenyeremen hordtam, és szíveztem, addig ő csülöknek becézgette, nos el lehet képzelni, hogy a legkisebb szép szó is többet ér ilyenkor, pláne ha valakit még egy kis plusz írói vénával megáldanak. Gyakorlatilag ezüst tálcán nyújtotta át nekem a nőt, nem féltékenykedett, sőt, még falazott is neki, hogy nálam aludhasson, és csak akkor esett le neki a dolog, hogy nem csak barát vagyok a számára, mikor már túl késő volt, és nem lehetett megállítani se engem, sem a folyamatot. A lány sokat aggódott, félt, hogy ő ebből csak vesztesen kerülhet ki, és megüti magát, mindenesetre támogattam mindenben, és határozatlan időre döntési lehetőséget is adtam neki, ami után végülis mellettem döntött. Úgy vélem, aki szemfüles, vigyáz a párjára, azzal nem fordulhat ilyesmi elő, de aki hanyag, nem törődik vele, és csak "van" neki, az valamilyen szinten meg is érdemli, nem csak akkor kell szeretni valakit, mikor benne vagyunk a hódítás mechanizmusában, de utána is meg kell becsülni az illetőt. A történethez csak annyit kell még hozzá tennem, hogy a megemlített jóslat viszont valóra vált, átkerültem a ló másik oldalára, és én is lapátra kerültem...

Igen, kedves szipi. Nem szabad önbizalmatlanoknak lennünk. A reklámok nem átlagosat mutatnak, nem hétköznapit, gyakran nem is emberit, és nem is valódit:)

Igaza van szipinek, hogy a következményt mindig vállalni kell. Embertől és vérmérséklettől függ, én is csak tapasztalatból beszélek. Csak azért írtam le ezeket, hogy gondoljatok erre is. Bár szex sem kell a betegséghez. Vegyük például a fürdőket, és a strandokat, azok igazán "egészséges" helyek, mert rengetegféle ember fordul meg bennük rengetegféle nyavajával. Én nem kaptam el semmit, csak az exem, valami gombás, viszketős fertőzést, amit átadott aztán nekem. Ez sem volt kellemes. Végül is tényleg embere válogatja, nekem jó a házban szinte bárhol, ahol az ágyon kívül izgalmas lehet, de a szabadhoz én túl gátlásos vagyok.

Véleményem szerint mindenképp a kényelmes szobában. A szabad extrém és izgalmas kaland lehet a pároknak, ha van hozzá gátlásuk, de gondolniuk kell arra is, hogy mi lesz, ha lebuknak, ugyebár a közterületi szex nem veszélytelen. De rendben, tegyük fel, hogy tombolnak a hormonok, a forróvérűség hatására nem bírják elfojtani ösztöneiket, vágyaikat, és a szabadban kötnek ki. Láttam már a városszéli szántóföldön gumidarabokat, gatyát is. Szóval aki vállalja a rizikót, annak nyugodtan, de... Meg kell említeni a kellemetlen meglepetéseket is, amit nem csak a váratlan nézőközönség okozhat, de a szabadban rengeteg betegséget, fertőzést el lehet kapni. Ezért gátlásosabbak a nők, mint a férfiak, ők jól tudják ezeket a kockázatokat, ugyanis könnyebben kaphatnak el valami kellemetlen nyavaját. Extrémnek hathat a víz is, de egyébként zavaró, idegesítő és kényelmetlen közeg, és itt még nagyobb a fertőzésveszély, gombák és egyéb kórokozók miatt, a gumi is lecsúszhat itt, és a vaginába más is belekerülhet. A homokos part sem ajánlatos, mert érdes, az erdőben lévő csúszómászókról és bogarakról pedig ne is beszéljünk. A higénikus ágyban valószínűleg nem fenyeget az a veszély, hogy valami beléd mászik, vagy megteleped rajtad, ráadásul úgy, hogy szabad szemmel nem is látod. A férfiakat nem igazán fenyegetik ilyen veszélyek, ezért érthetőek, hogy ők hajlamosak erőszakoskodni az ilyen szabadtéri kalandokhoz, de hadd mondjak egy kellemetlen példát. Az exemmel csak fürödtünk a medencében fürdőruhában, este pedig zuhanyzásnál a vaginájából egy döglött bogár csusszant ki. A mai napig nem tudja, tudom hogy került az bele, de elég undorító és libabőrös látvány volt. Legyen ez az elrettentő példa. Sok ilyen fantáziálás valószínűleg a pornófilmekből van. Azok csak az akciót mutatják, de azt nem, hogy a kék ég alatti aktus előtt milyen egészségügyi óvintézkedésekről gondoskodnak.

Noccikaa, őszintén szólva volt nekem egy olyan sejtésem, hogy ez az elválás valaminek a vége lesz. De ne keseredj el. Tudom, közhelynek hangzik, de tudom, hogy mit érzel, és azt is tudom, hogy nagyon fáj a dolog, cserbenhagyottnak és elárultnak érzed magad, főleg ha te még mindig ugyanazzal az időtlen hévvel szereted őt. De a világ egy óriási paradoxon. Minden rosszban valami még rosszabb, de valami jó is. Most magad alatt vagy, és talán nem tudod, hogy most hogyan tovább, melyik úton indulj el, elvégre ő tette meg az első lépést egy elemlámpával, és mint kezdeményező, átlát mindent, te pedig jelenleg sötétben tapogatózol. Beszélgess a barátaiddal, a szeretteiddel, tapogasd ki őket, meglásd, valaki újra fel fogja oltani a villanyt, mert rossz, hogy elment, de a paradoxon szerint történt veled egy jó dolog is: kiderült az igazság, miszerint ennyire szeretett ő téged... És az előtt világosodtál meg, mielőtt valami visszaléphetetlent tettél volna meg. Én is rengeteg marhaságra gondoltam, mikor az exemmel voltam, de már áldom a józan eszem, hogy nem tettem meg őket, nem adtam fel mindenemet egyetlen emberért, aki már ugyebár nincs velem. Szóval ne keseredj el. Kissé tágan és sci-fisen fgalmazva nem vagy egyedül az elhagyottak és becsapottak univerzumában.

Fogyasztói társadalomban élünk. A cégek termékeiket minél nagyobb mértékben szeretnék eladni, ezért gyakran a legelképesztőbb módon próbálják növelni népszerűségüket, még az erotikát is, mint közvetítőeszközt is megpróbálják alkalmazni a figyelemfelkeltéshez. Nem ritkák az erotikus plakátok is, amik természetesen csak gyönyörű nőket ábrázolnak, szembesítik a közönséges embereket testi hibáikkal, nem véletlen nők körében a depresszió hála a média sulykoló életszemléletének. Ezzel sok fiatal is rossz ingert kap, így a példaképek nem a nemes művészek, tudósok lesznek, akik letettek valamit az asztalra, hanem az üres plázacicák, hozzájuk párosulnak pedig a plázakandúrok is. Emellett a televízió főműsoridejében egyre gyakrabban kapnak szerepet az erotikus töltetű celebhírek. Míg évtizedekkel ezelőtt a téma tabu volt, a nyugati világ megnyílásának hatására a határok leomlanak, újonnan érkező inger, miszerint maga az intimitás is lassan megszűnik, és beköltözik az erotika helyére az agresszió is. Ez pedig sajna csömört eredményez. A folyamatos szexualitás hatására nem csoda,hogy sok ember megcsömörlik a szextől, és már nem kívánja annyira a testiséget. Az erotikus, szexxel foglalkozó témák már mindennaposak, átlagosak a tévés hírekben. Mellnagyobbítás, fotózások, miközben a színes nagyvilág információi kivül maradnak.

3,5 év? Csak nem az a valaki hagyott cserben, aki kiment külföldre?

Gondoltam megosztok veletek egy kis verset, amit én írtam. Egy hamis istennő elhagyott hajszálairól Sikeresen ébredek fel a kábulatodból amibe zártál mélyen, új nap virrad s már alig köszönsz rám vissza az éjben, s lassan lekopsz szemhéjamról, mint antik freskó katedra szívben. Már nem templomban ébredek, melyben mondok imát az Úrnak. Azt hittem az ő képére teremté téged szemeid azúrnak láttam és zengtem zsoltárt hivő jövőnek és zagyva múltnak. De látom már, hogy az Úristen az embert akarva sose bántván, te elhagytál, és én látám, hogy bűnödet most és soha sose bánván. Hónapok múlva talán elfogy az idegen haj, mi még vöröslik a párnán. Szeretném leszűrni az általánosságot a szerelmi csalódások kapcsán. Sajnálatos módon a szerelem sötét verem, rózsaszín köd, egyéb más jelzőkkel is szokták illetni, mint a vak és buta. Mindezek elkerülhetőek, a lényeg, hogy ne engedjük elszállni magunkat, legalább egy zsinór legyen kéznél, hogy kikössük magunkat és ne vesszünk el a realitás talajától, mert megüthetjük magunkat, ha leeresztünk. A fontos, hogy ne adjuk fel saját magunkat, és maradjunk meg józannak, akármennyire is nehéz, elvégre a szerelem lényege pont a részegség. De akkor fogyasszuk alkoholmentesen...

Értem csinos. De azért rendeződtek ezek a dolgok, ugye? Úgy értem, már túl vagy rajta és rendes mederben folyik az életed?

Van aki azt állítja, hogy a gyerek egy kapcsolatot csak megerősít, elmélyít, elvégre a tudatos gyerekvállalás két ember felelőssége, egymásba vetett bizalma, egy szerelem gyümölcse. Mások szerint a gyerek pont a szakadékot képviseli egy párkapcsolatban, ugyanis egyre kevesebb ideje jut a párnak egymásra, éjszakai fennmaradások, álmatlanságok következnek, folyamatos veszekedések a gyerek, a felelősség és a növekvő gondok miatt. Véleményem szerint a második felfogás nem egészséges, gyereket nem lehet vállalni egyébként zűrös helyzetben, annak szerető otthont kell adni, és nem is divatból világra hozni, csak hogy legyen, mert minden családnak van egy, nem is a gének miatt, vagy a pénzért. Azonban a mai bizonytalan világban, a bizonytalan gazdasági válság miatt ki mer gyereket vállalni, még egy éhes szájat etetni, megadni neki a törődést, mikor magunkra is alig van idő, hála a fogyasztói társadalom hajhász, siker és karrierorientált világának. Mindenesetre egy gyerekhez egy kevésbé stresszmentes élet kell, és szerelem. Gyakori probléma, valaki meg tudná teremteni az anyagi körülményeket, és a nő nem is meddő biológiailag, mégsem esik teherbe évek próbálkozása alatt sem. Ennek oka pszichés. Az agyonhajszolt világban nincs rá lelki kapacitás, a lélek pedig összefügg a test betegségeivel is. Emellett fontos szerelem! Bizonyított, még menstruációs idő alatt is lökődhet ki petesejt, és ebből gyerek is származhat. Ennek az oka is pszichés, miszerint a hosszú éveken át "meddő" nő új párjától teherbe esik, mert nagyon szerelmes belé, és ez olyan hatással van a hormonháztartására, annyira szereti, és akar tőle gyereket, hogy ez nagy valószínűséggel be is következik.

Próbálom minél tágabb értelemben kifejteni a véleményem, ezért ott kezdeném a mondandóm, biológia, miszerint az én-tudattal rendelkező lényeknél jelent meg a szex, mint örömszerzés, és az embernél csúcsosodik ez ki. Véleményem szerint ilyen téren két féle ember van: az egyik keresi a szexet, és szinte akárkivel hajlandó lefeküdni, a másik, igényesebb típusnak nem csak maga a szex kell, hanem érzelem is, mint annak a barátodnak, aki melletted ült csinos. Én ezeket az embereket tisztelem, akik nem csak a tömény pornóra hajtanak, mert az igazán nagy élményt nem csak az aktus hordozza, de a lelki harmónia is, két ember, két lélek válik eggyé szerelmesen ebben a pillanatban, és az ebben rejlő transzcendens szépséget kell meglátni: nem csak a testéért, de a lelkéért is szeretem a másikat, nem is magát a szexet akarom, hanem ez a másik embert. Szóval ne keseredj el, ne add oda a testedet olyannak, aki nem akarja a lelkedet is, Ez egy kincs, egy érték, legyél fukar vele. Vedd fensőbbségesen a dolgot, és ne a szexet, az érzelmet keresd és ragadd meg, nincs szebb annál. A másik, amit enisz is mondott, a felelőtlen szex következménye sok féle betegség lehet. Van egy mondás: nem csak azzal fekszel le, akivel lefekszel, de vele együtt minden mással is, akivel előtted lefeküdt.

Noccikaa: Véleményem szerint nincs okod az aggodalomra, ha igazán szereted őt, és ő igazán szeret téged. Nem ismerem a kapcsolatodat, sem a viszonyaidat, de általánosságot mondva ha egy pár a huzamosabb együtt töltött idő után (gondolom nap mint nap láttátok egymást a 3,5 év alatt) kénytelen nélkülözni egymást egy darabig, akkor az nem fog nekik gondot okozni, sőt, meg is erősítheti a kapcsolatot, az egymásba vetett hitet, bizalmat, hűségpróbáló. Ha ő az igazi, akkor nem lesz gond, viszont ha nem, még most, időben ki fog bújni a szög a zsákból, de akkor se ess kétségbe. Tudom, 2 hét hosszú idő, hónapok pedig egy örökkévalóságnak tűnnek, de tekints úgy erre, mint egy próbatételre. Az élet nagyrészt ilyen próbatételekből áll, és ezeket kell leküzdeni. Sok gondotok lesz még nektek is, ezeken pedig úrrá kell lenni jóban-rosszban.

Én megcáfolom a szüzek mániákus higéniai szokásait. Közhelyként lehet hogy igaz, én nem veszem magara.

Nahát, milyen szellemes kis történet. Így kora reggel máris megalapozta a napi jókedvemet

Nagyon egyszerű erre a válasz kedves szipi:) Ha valóban meg lenne írva a sorsunk a csillagokban a horoszkópunk által, akkor nem érnének minket meglepetések. tudnánk hogy fog leperegni az életünk, mi lesz a jövőnk. Valamilyen értelemben a horoszkóp is csak egy ostoba közhely, amit annak idején néhány ember megfigyelés alapján leírt, általánosított. Sok minden meghatározza az embert. A génjei, a neveltetése, a vele történtek, horoszkóp, mondhatni az ember egy nagy kozmikus koktél. Túl egyediek vagyunk. Rengeteg ösztön és az értelem határoz minket, elme, szellem, annyi minden, mindazonáltal az emberek, ahogy korábban is leírtam olyanok, mint a planéták, egy-egy külön világgal. Olyan szépek és olyan visszataszítóak is tudnak lenni, csupa ellentét, csupa paradoxon. Az életet nem azért szeretjük, mert túl behatárolható és kiszámítható. Hanem behatárolhatatlan, kiszámíthatatlan, ezerarcú. A horoszkóp általánosít. Milliónyi csillagképre lenne szükség ahhoz, hogy mindenkiről, minden kapcsolatról pontos képet kapjunk. Azért vonzod a kost, skorpiót és oroszlánt, mert nem csillagképekbe szeretsz bele, hanem hús-vér emberekbe:)

Hát, mit is mondjak Szipi, én, mint szűz... Természetesen nem vettem magamra az egészet. Ami megjegyzést érdemel, hogy én elég rosszban voltam a szüleimmel az exem miatt, akiért kiálltam, és hát.. a történet folytatását ismered. Lehet hogy kicsit rendmániás vagyok, a munka terén pedig túl kifinomult. Nem vagyok munka terén nagy csapatjátékos, a legbiztosabb, ha én csinálom meg, úgy a tuti, és a jó... Sajna, nem tudok kibújni sem a bőrömből, sem a horoszkópomból:)

Véleményem szerint egy távkapcsolat igazán hosszú életű nem lehet.1-2 évig eltarthat, sőt tovább, de évtizedekről nem beszélhetünk. Ha az illető többre vágyik közelebbi kapcsolatot keres, vagy pedig, ha anyagi helyzete lehetővé teszi a párjával összeköltözik. Aki komoly kapcsolatot akar... Nekem is volt távkapcsolatom. Szép volt, jó volt, de vége lett. Egy kapcsolat két ember önzetlen, egymás iránti szeretetéről, támogatásáról szól. Tény, szép és jó, akár lelkiekben is lehet támogatni az illetőt, de mégiscsak magáért beszél a másik tény, hogy komoly bajban biztosabb egy olyan társ, aki akármikor melletted lehet, és nem kilométerekről telefonál, egyébként viszont nem tudja a kezét a válladra tenni, akármennyire szeretné. Mert nincs hétvége, az utazás hosszú és pénzbe is kerül, és ugyebár haza is kell menni egyszer...

Természetesen kijavítalak:) A dolgok komolyságától függ. Így beszélhetünk 3 féle dologról a téma kapcsán: létezik a távkapcsolat. Ennek semmiféle jogi vonzata nincs. Létezik a házasság, ez a legmagasabb intézmény, és létezik az élettársi viszony. Az utóbbi definíciója az alábbiként írható le: két félről van szó, aki nem kötnek egymással házasságot, de közös háztartásban, érzelmi, gazdasági kapcsolatban élnek egymással. Gyakorlatilag szinte olyan elismert, mint a házasság, még vagyoni felosztás is létezik, ugyanis egyik alapja, ahogy leírtam, a közös gazdálkodás. Ezt egy arányban határozzák meg, amit igazolni kell, amennyiben ez nem áll fenn a két fél egyenlő részesedésben kerül, még abban az esetben is, ha valamelyik házat vesz, és a szerződésen csupán az egyik fél neve szerepel, a volt élettársa igényelhet bizonyos dolgokat jogai alapján. A házasság ugyebár csak férfi és nő között jöhet létre, viszont az élettársi kapcsolat megengedett azonos neműek között is. Az élettársaknál csak a névfelvétel nem valósul meg, nincs törvényes öröklési jog, apasági védelem, nincs törvényes tartási kötelezettség. De a lényeget kiemelve élettársak azok, akik együtt élnek, érzelmi, gazdasági közösség van köztük és közös háztartásban élnek. A távkapcsolatban élők, legyenek akármennyi ideje együtt, nem ebbe a kategóriába tartoznak. Magyarán ilyen jogaik sincsenek.

Annyira emberfüggő. Ha a sors valóban egymáshoz rendelte a párt, akkor távkapcsolat ide, távkapcsolat oda, kitartanak, de ha nem, akkor együttlét ide, együttlét oda, úgysem. A távkapcsolatok nagy része a fiatalokhoz köthető így is. Ha az ember komolyan gondolja, és nem csak azért megy bele ebbe a dologba, mert nem vágyik kötöttségekre és csak átmeneti partnert lát a dologban, akkor nyilván nem szeretné örökre azt, hogy kilométerek válasszák el a párjától. Viszont mint fiatal pályakezdő, kénytelen a szüleire hagyatkozni, saját háztartást még nem tud fenntartani, így össze sem tud költözni a választottjával. De egy érett felnőtt, akinek meg van hozzá az anyagi háttere és lehetősége, és nem csak flörtöl, nyilván olyan hamar egy fedél alá akar kerülni a párjával, amilyen hamar csak lehet. Megismerni így is csak úgy lehet teljesen a másikat, ha nem csak azon a bizonyos hétvégén találkozik vele az illető, hanem ha belefolyik a mindennapi életritmusába. Ehhez viszont feltétlenül szükséges az alkalmazkodó készség, és persze a tolerancia is. Másképp csalódás lehet a vége. De hát ahány ember, annyi életfelfogás, annyi kapcsolat.

Természetes, hogy egy pár nem azon morfondírozik, hogy mikor érjen véget a kapcsolatuk, az igazi szeretetnél ha úgy érzik, mégis van valami probléma, nem futamodnak meg, nem keresnek üres kifogásokat, hanem igyekeznek újra biztonságos vizekre terelni a kapcsolatot. Nyilván vannak jó oldalai is egy távkapcsolatnak, de aki komolyan gondolja, és hosszúra tervezi, annak nem lesz kielégítő. Az összeköltözés egy idő után elengedhetetlen, mégsem nevezheted a férjednek vagy feleségednek azt az embert akivel nem is egy háztartásban élsz, de élettársnak sem, csak maximum a párodnak, ez pedig ugyebár se jogilag, se máshogy nem állja meg úgy a helyét, mintha együtt élnétek.

Emberfüggő a távkapcsolat. Valakinek bejön, valakinek nem. Valakinek ideális, valakinek kevés, vérmérséklettől függ. Többen is megemlítették a megjátszást, sajnos messziről jött ember azt mond, amit akar. Nyilván ha kevesebb alkalommal találkozol a pároddal igyekszel az együttlétet minél szebbé tenni. De a "szürke hétköznapok" ellen nem lehet semmit sem tenni. Valaki csalódik ekkor, valaki pedig még jobban beleesik a társába, ez egyéni dolog. Régebben egy távkapcsolat sokkalta nagyobb becsben volt tartva, gondoljunk csak arra, hogy esetleg háborúba ment a férfi, a nő pedig hűségesen várt rá, anélkül, hogy mással lett volna viszonya. Ez az önzetlen szerelem miatt volt, ehhez pedig tényleg nagy ragaszkodás kell, miszerint a szeretett illető mellett ne csak jóban, de rosszban is kiálljunk, viseljük el a távolságot, és álljunk mellette akkor is, ha messze van, ugyanúgy lehet támogatni az embert, ha mással nem, a tudattal, hogy rá gondolok és lélekben vele vagyok. Az, hogy manapság sok távkapcsolat eltűnik, az tulajdonképpen nem is a párok hibája, maga a mai világ, fogyasztói társadalmi forma követeli meg ezt. Az élet felpörgött,, sok minden másra is időt kel szakítani, a munkahelyek emberfeletti követelményeket kezdtek el követelni a dolgozóktól, hisz a család nélküli ember jobban oda tud figyelni arra, hogy minél több profitot hozzon a cégnek... stb. Egy regényt lehetne erről írni, csak azt szeretném ezzel kifejezni hogy a mai társadalmi felépítés mennyi mindenre vezethető, ez sajnos kiterjed a legintimebb hétköznapokra, gyakran a nemi életre és gyerekvállalásra is, és még egy távkapcsolatba is bele tud szólni. A tudat alatti üzenet, ami átjön a médiából, a sugallat, miszerint napjainkban egészen új emberi értékek kerültek előtérbe nem épp a legkedvezőbb. Gondoljunk csak arra, hogy mennyi válásról hallunk mostanában. A nagyszüleink pedig hosszú évtizedek óta együtt vannak...

Biztos lesz másik, tudom én is. Most kapcsolatra annyira nem vágyom, mert sok mindenre oda kell figyelnem: ünnepségek, nyelv vizsga, tovább tanulás, könyvkiadás, színház. De h egyetemre felkerülök a közös érdeklődés elkerülhetetlenül biztosan összehoz valakivel:) Ami a legfontosabb, oda akarok most figyelni magamra is, ami nekem jó, és persze másoknak se ártok vele, elfelejtettem magamra nézni, annyira csak Rá koncentráltam, hogy elmenjek a bulikra is, mert éreztem egyfajta fenyegetettséget, ha nem teszek a kedvében a lehető legjobban annyi, végül már a legutóbbit se tudtam összeegyeztetni az életemmel. Azóta se találkoztunk személyesen... De most magamra figyelek, az én kis apró igényeimre, azért mélyedtem bele a yógába, meg füstölni szoktam, és illatgyertyákat veszek, amuletteket. Rájöttem mennyire is érdekel az ezotérika:)