PrinceCherry

Megint talált vízre utaló jeleket a Phoenix a Marson, de az adatokat még ellenőrzik. A talajszonda mindenesetre jól működik, írta meg a Hírek.csillagászat.hu. A 33 órán keresztül tartó folyamatos munkával a Phoenix-szonda túl van eddigi leghosszabb ébrenlétén. A kedden befejezett műveletsor célja az volt, hogy a leszállóegység meteorológiai állomása, sztereo kamerája, valamint talajszondája és a terület felett elhaladó Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) egyszerre vizsgálja a légkörben és a talajban egy nap alatt végbemenő változásokat. Elsősorban olyan jeleket kerestek, amelyek arra utalnak, hogy a különböző napszakokban hogyan változik a talaj víztartalma, előfordul-e hogy a szilárd jégből vizgőz szublimál a légkörbe. Michael Hecht, a MECA műszeregységért felelős csapat vezetője így fogalmazott: "Valamilyen elmozdulás, vagy halmazállapot-változás nyomait keressük. A talajszonda remekül működik, a vizsgált területen már jelezte az elektromos tulajdonságok megváltozását. Lehetséges, hogy ez összefügg a víz jelenlétével, de még elemezzük a kapott adatokat." Korábban a TEGA egység hevítőkemencéinél problémák akadtak az ajtók működtetésével. A szondáról most érkezett képek megerősítették, hogy a következő vizsgálatra kiválasztott cella ajtaja az utasításoknak megfelelően kinyílt, így ez nem akadályozza a további munkát. A fent említett műveletekkel párhuzamosan a következő mintavétel előkészületei is folytatódtak. A Snow White fantázianévre keresztelt árok alján (kb. 5 centiméteres mélységben) a motorizált reszelő újabb tesztjére került sor. A robotkar először egy kaparó mozdulattal friss mintát tárt fel, majd a reszelő négy részletben választott le apró darabokat a szilárd felületről. A harmadik lépésben egy penge gyűjtötte össze az előkészített törmeléket. A próbaművelettel arról akartak megbizonyosodni, hogy képesek a marsi reggel folyamán gyorsan elvégezni a mintavételt, így minimalizálható a begyűjtött anyag párolgása, mielőtt az a TEGA kemencéjébe kerülne

Miközben a világsajtóban cikkek tucatjai és a barcelonai genetikai kongresszus is foglalkozott a kis török faluban zajló hátborzongató esettel, még mindig nem lehet tudni, valójában mi okozta a család furcsa mutációját. Van egy család Törökországban, amelynek tagjait hidegen hagyja a legnagyobb fejlődés az emberiség történelmében: amikor négylábról kettőre emelkedtünk fel. A probléma annyira érdekes és megfejthetetlen, hogy a nemrégen lezajlott barcelonai genetikai konferencián is felmerült az eset. A Bilkent Egyetem professzora a legújabb kutatásokra hivatkozva azt állítja, hogy a négy török család közül kettőnél találtak eltérést az úgynevezett VLDLR génben, ami elsősorban a koordinációra van hatással. A bejelentést természetesen hatalmas vita követi a tudósok között. Az Egyetem professzora szerint a megoldást az emberi evolúcióban kell keresni, ezek a családok pedig minden bizonnyal az egyik fejlődési zsákutcát jelentik. A két évvel ezelőtt napvilágot látott eset hatalmas izgalmat okozott már akkor is, és látva azt, hogy meddig jutottak el ezalatt az idő alatt a kutatók, egyáltalán nem nevezhetjük alaptalannak az érdeklődésüket. 2006-ban Nicholas Humphrey professzor még tagadta annak az ötletét, hogy lenne olyan gén, amely a kétlábon járást szabályozná. Az egyik család négy tagja egész életében négykézláb járt, egyikük néha ereszkedik csak vízszintes testhelyzetbe, míg egy fiú folyamatosan képes kétlábon járni, azonban folyamatos nehézségek és koordinációs problémák árán. Humphrey korábban elmondta, hogy a török család mozgása egy lényeges különbséget mutat a csimpánz és gorilla hasonló mozgásához képest. "Amíg a csimpánzok az ujjukra helyezik a súlyt, addig ezek az emberek a csuklójukra nehézkedve "járnak". Annak ellenére, hogy folyamatos erőfeszítésnek teszik ki az ujjaikat, a lányok nagyon ügyesen használják a kezüket - például hímezni is tudnak vele. Négykézláb élnek: http://www.youtube.com/watch?v=0gNKNo55jdE&eurl= A különös állapot nem az egyedüli tünet, ezzel párhuzamosan nehezen tudnak szavakkal kommunikálni, és értelmi visszamaradás is megfigyelhető a családoknál. Az orvosok abban azonban egyetértenek, hogy egészen különös az a jelenség, hogy a négy családból mindössze kettőnél figyelték meg ezt a genetikai elváltozást. A betegséget a diagnosztizáló orvos neve után "Uner Tan szindrómának" nevezték el. A kutatást vezető Tayfun Ozcelik is beszélt a tapasztalatokról. "Azt találtuk, hogy amíg az egészséges és normális gyerekeknél is van egy rövid átmeneti időszak a mászás és a kétlábon való járás között, addig ezeknek a családnak a tagjai nem fejlődtek tovább, hanem megmaradtak ebben az igencsak furcsa állapotban". Máig vitatkoznak a jelenségen "A csípőjük és behajlított térdeik alkalmasak arra, hogy felkeljenek az ülő pozícióból, a kétlábon járást soha nem fogják tudni önerőből megcsinálni" - beszélt a kutatás további eredményeiről Ozcelik professzor. A már 2006-ban is szkeptikus Nicholas Humphrey viszont azt mondja: "Hiába tulajdonítható a VLDLR génnek egy-egy tünet, nem mondható ki, hogy ennek köszönhető az, hogy megálltak egy korábbi fejlettségi fokon ezek az emberek." Egy német kutatókból álló csapat vezetője - Stefan Mundlos - korábban kijelentette, elképzelhető, hogy az evolúcióban alapvető szerepet játszott az a járásmód, amihez ezek a török családok akaratukon kívül visszatértek. Egy azonban biztos: amíg a kutatók tanakodnak, és vitatkoznak a jelenségen, addig ennek a török családnak a tagjai olyan hátborzongató módon élik az életüket, aminek az okára talán soha nem sikerül majd rájönnünk. (Forrás: BBC, Nature, Sciencedaily) Én is találtam egy egészen érdekes videót közben: http://www.youtube.com/watch?v=mJ81Y0apsWs&feature=related

Egy amerikai űrszonda a Földtől 50 millió kilométernyi távolságból küldött haza páratlan videófelvételt bolygónkról, és az előtte elhaladó orbitális pályán keringő Holdról - úgy, ahogy egy földön kívüli civilizáció láthat minket. A két rövid felvételbe sűrített mozgókép nemcsak a rendkívüli látvány miatt izgalmas - értékelték a NASA tudósai, akik a Deep Impact üstökösmegfigyelő misszió útját követik nyomon -, hanem azért is, mert segíthet a Földön kívüli világok után kutatóknak. A távoli kép támpontokat adhat nekik, hogy voltaképpen mit is keressenek. Az infravörös fényben készült videókon jól ki lehet venni a színeket és részleteket. Az óceánok felszínéről festőien visszacsillanó napsugár látványa szintén fontos adalék lehet a hasonló élet lehetősége után nyomozóknak. A videók letölthetők: www.nasa.gov/topics/solarsystem/features/epoxi_transit.html

Nappal a NASA mérnökei az új Ares holdrakéta fejlesztésén dolgoznak, az élet azonban éjszaka sem áll meg, ekkor egy titkos projekt formálódik, egy alternatíva, ami állítólag olcsóbb, biztonságosabb és könnyebben megépíthető, mint az Ares, írja a SPACE.com. A Jupiter névre keresztelt tervezet akárcsak az űrsiklókat leváltani hivatott Ares rendszer, a Marshall Űrrepülési Központban dolgozók ötlete. A projekten dolgozó mérnökök szabadidejükben, legtöbbjük a névtelenség homályába burkolózva fejleszti a Jupitert nyugalmazott űrrepülési mérnökök és más űrmegszállottak közreműködésével. Az Ares projekt egyik vezetője szerint a Jupiter csak egy szalvétarajz, ami soha nem fog működni. A másik oldal szóvivője, Ross Tierney elmondása szerint több mérnök és alvállalkozó is szeretné felülvizsgáltatni az Ares terveket, de nem merik indítványozni, lefokozástól, áthelyezéstől vagy elbocsátástól tartva. A Jupiter terveit egy 57 főből álló mérnök csoport ellenőrizte, akik között az űrügynökség középvezetői rétegéből is többen képviseltették magukat, mondta Tierney. Ez a szám eltörpül az Ares apparátusa mellett, melyben több ezer kormányzati és alvállalkozói alkalmazott dolgozik. Az Ares program vezetője szerint nem kizárt annak a lehetősége, hogy több embere is érintett a másik programban. "Nem tudom, mit csinálnak az embereim a szabadidejükben" - mondta Steve Cook egyik interjújában az AP hírügynökségnek. Cook maga is ismeri a Jupiter projektet és nincs tőle elragadtatva. A NASA nem hivatalosan átvizsgálta a rakéta terveit és megállapította, hogy az elv egy ingatag számokon alapuló elhibázott tervezet. "Nem életképes, azt mondtuk rá, hogy ez nem működik, és ezzel tovább is léptünk" - zárta rövidre az értékelést Cook, hozzátéve, hogy ezzel szemben az Ares projekt remek ütemben halad, az Ares I rakéta első próbarepüléséig már kevesebb, mint egy év van hátra. Bal oldalon a két Ares rakéta, az Ares V és Ares I. Jobb oldalon a Jupiter 232 rakéta, ami egyaránt alkalmas rakomány vagy rakomány és űrhajósok szállítására A vita jól tükrözi az amerikai űrrepülés irányvonalát illető nézetkülönbségeket, amik az űrsiklók 2010-es nyugállományba helyezésével kerültek előtérbe. A tervek szerint 2015-ben megindulnak az orbitális repülések az Ares I-el és nehézsúlyú változatával, az Ares V-tel, 2020-ban pedig már űrhajósokat szállítanak a Holdra, akik az Ares I-hez csatolt kapszulában utaznak. Az Ares I alapja egy módosított űrsikló gyorsító rakéta. Az asztronauták egy holdfokozattal fognak összekapcsolódni, amit a nagyobb Ares V állít pályára, majd ez a konfiguráció indul a Holdra. A Jupiter - ami gyakorlatilag egy kilövőjárművet foglal magában - szintén két külön kilövést igényel a Holdra való eljutáshoz, rakétái azonban egyaránt egy középen elhelyezkedő űrsikló külső hajtóanyagtartályhoz csatlakoznak. A kialakítás egyes elemei még az 1980-as évek elején a Marshall Űrrepülési központban kidolgozott koncepciókhoz nyúlnak vissza, míg több másik elem a '90-es évek első feléből származik, amikor a Marshall egy új rakétarendszeren dolgozott, ami soha nem repült. A projekt támogatói szerint a Jupiter nem csak egyszerűbb, de erősebb is az Aresnál, ráadásul a Jupiter rakétákkal a NASA 19 milliárd dollár fejlesztési költséget és további 16 milliárd működési költséget takaríthatna meg az elkövetkező két évtizedben. A kormány Költségvetési Hivatala tavaly már megkérdőjelezte a NASA jelenlegi Hold-programját, ami a jelentések szerint 320 milliárd dollárt emésztene fel 20 év alatt. A NASA beszámolói szerint az Aresre eddig 7 milliárdot költöttek. Steve Metschan mérnök, aki korábban a NASA alvállalkozójaként is tevékenykedett, jelenleg pedig a Jupiter csapatot erősíti, úgy véli, az elnökválasztás megváltoztathatja a NASA terveit. Azzal vádolja a NASA-t, hogy eltitkolják azokat az információkat, melyek bizonyítják, hogy a Jupiter jobban megfelel a célnak, mint az Ares. "Attól félünk, hogy mire mindenki átlátná a helyzetet, addigra az összes nehéz rakományt szállító rendszerünk megsemmisül" - mondta Metschan. "Összességében egy független felülvizsgálatot szeretnénk kérni az egészre." Cook szerint a Jupiter összes becslése előzetes, ezen felül a NASA "mindenféle" előterjesztett tervezetet megvizsgált, és egyik sem volt olyan erős vagy biztonságos, mint az Ares, összegzett a program vezetője.

Egy új kutatás szerint a görögdinnye amellett hogy több olyan fontos összetevőt tartalmaz, ami segít egészségünk megóvásában, még a férfiasságot is fokozhatja. A Texas A&M Egyetem Gyümölcs és Zöldség Fejlődési Központjának tudósai megállapították, hogy a görögdinnye egyes alkotóelemei a Viagra hatásaihoz hasonlókat váltanak ki a vérerekben. "Minél többet tanulmányozzuk a görögdinnyét, annál hasznosabbnak tűnik ez a gyümölcs, ami természetes fokozókat biztosít az emberi test számára" - nyilatkozott Dr. Bhimu Patil, az A&M részéről. "Mindig is tudtuk, hogy a görögdinnye jó hatással van a szervezetre, azonban az egészségre gyakorolt előnyeinek listája minden egyes tanulmánnyal gyarapodik." A gyümölcsök és zöldségek hasznos összetevőit fitotápanyagoknak nevezik, melyek bioaktív, azaz az emberi testből egészséges reakciókat kiváltó összetevőkből állnak. A görögdinnyékben ilyen a likopin, a béta-karotin és a citrullin. Ez utóbbi előnyös funkcióiról csak most hullt le a lepel; ezek egyike a vérerek ellazítása, nagyjából ugyanúgy, ahogy azt a Viagra teszi. A szakemberek tudják, hogy görögdinnye fogyasztásakor a citrullin bizonyos enzimek közreműködésével argininné alakul. "A citrullin-arginin páros karbantartja a szívet, az immunrendszert és hasznos lehet az elhízással, vagy a 2. típusú cukorbetegséggel küzdők számára" - sorolta Patil. "Az arginin fokozza a nitrogén-oxid termelést, ami ellazítja az ereket. Ugyanezzel az alapvető hatással dolgozik a Viagra is a merevedési zavarok kezelésére, illetve megakadályozására. A görögdinnye nem annyira szerv-specifikus, mint a Viagra, de remek módja az erek gyógyszerek és azok mellékhatásai nélküli tágításának." Az impotenciát számos pszichológiai és fiziológiai probléma okozhatja, a nitrogén-oxid többlet azonban segíthet azon problémák orvosolásában, amik a vér áramlásának elégtelenségében keresendők, mellyel kezelhető a koszorúér-betegség, a magas vérnyomás és más szív- és érrendszeri problémák is. Az arginin az urea ciklust is segíti, ami a testben felgyülemlő ammónia és más toxikus elemek vizelettel történő kiürítését végzi. A citrullin, az arginin előfutára jóval magasabb koncentrációban van jelen a dinnye héjában, mint a húsában, de mivel a héj jellemzően nem kerül elfogyasztásra, ezért Patil tudóstársai, Steve King és Hae Jeen Bang olyan görögdinnyefajtákon dolgoznak, melyek magasabb citrullin koncentrációkkal rendelkeznek a húsukban. Az új kutatás azt is bebizonyította, hogy a görögdinnye mélyvörös változatai leelőzik a paradicsomot, mint leggazdagabb likopin forrást. A likopin egy pigment, nem utolsó sorban egy antioxidáns, ami megvédi a szívet, a prosztatát és a bőrt. "A likopint korábban főként a paradicsommal társították, de megtalálható például a vörös grapefruitban is. Most azonban már tudjuk, hogy a vörösebb görögdinnyefajtákban magasabb koncentrációkban található, mint a paradicsomban" - mondta Patil. Bár a görögdinnye 92%-ban víz, a maradék 8% tele van likopinnel. Mindazonáltal a likopin egy zsírban oldódó antioxidáns. "Korábbi tesztek bebizonyították, hogy a likopin sokkal jobban szívódik fel a paradicsomokból, ha egy salátában olajos zöldségekkel, mint avokádóval vagy spenóttal keverjük" - magyarázta Patil. "Ugyanez igaz a görögdinnye likopinjére is, csak éppen a görögdinnye hasonló párosításban nem túl ínycsiklandozó."

Egy brit egyetem YouTube-on elérhető videói segítségével életre kelti a kémiai elemeket. A Nottingham Egyetem csapatának projektje a kémia iránti érdeklődést szeretné felkelteni szakértői magyarázatokkal, érdekes tényekkel és elbeszélésekkel, valamint az elemekkel elvégzett kísérletek felvételeivel, melyek közül számos olyan van, amit egy iskolai kémia órán soha nem láthatnánk. A videós periódusos tábla az összes elemet magában foglalja a hidrogéntől (1) az ununoctiumig (118). Persze még vannak fehér foltok - melyek ebben az esetben inkább sötétnek nevezhetők - a készítők azonban azt ígérik, hogy a hónap végére minden elem videója elkészül, és a helyére kerül. A weboldal egy hiperlinkelt periódusos tábla, ami lehetővé teszi az oldal látogatói számára, hogy az elemekre kattintva egy videón keresztül számos ismerettel gazdagodjanak az adott elemről. A projektben résztvevő tudósok között találjuk Martyn Poliakoffot, a forgatókönyvíró és rendező Stephen Poliakoff testvérét. A filmezés csupán néhány hete kezdődött, azonban az utóbbi napokban - mióta a YouTube is reklámozza a sorozatot - rendkívül nagy érdeklődés övezi a projektet. A weboldal több mint 100 000 találatot jegyez. "Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen mérvű sikere lesz az oldalnak ilyen rövid idő alatt. Néhány óra alatt több embernek tartottam előadást, mint egész eddigi életemben" - nyilatkozott Poliakoff professzor. A videókat a BBC-s Brady Haran rendezte és készítette el. "Még körülbelül 30 filmet kell felvennünk, de most már kezdem érezni a befejezéssel kapcsolatban rám nehezedő nyomást. Az elkövetkező pár napban az utolsó darabok is felkerülnek az Internetre" - mondta Haran. És itt a weboldal: http://www.periodicvideos.com/#

Német kutatók orvosi képalkotó eljárások segítségével vizsgálták, hogyan viszonyulunk a humanoid robotokhoz. Eredményeik azt mutatták, hogy az ember-szerű külsőnek fontos szerepe lehet abban, hogy mennyire tartjuk intelligensnek a gépeket. Rengeteg kutató foglalkozik humanoid robotok fejlesztésével, mégsem teljesen egyértelmű, hogy a szórakoztatáson túl van-e valamilyen jelentősége a géppel való interakció szempontjából annak, hogy mennyire hasonlít a gép egy emberre. A kérdőíves vizsgálatok nem bizonyultak megfelelő módszernek ezen a területen, hisz a robottal, vagy számítógéppel elvégzett feladatok után a felhasználók sok esetben nem tudják objektíven, a kísérletvezető elvárásaitól függetlenül megítélni, hogy melyik helyzetben mennyire viselkedtek úgy, ahogy azt egy emberrel szemben tették volna. A kognitív idegtudományban használt funkcionális mágnesen rezonancia képalkotás (fMRI) egy olyan módszer, mely egy adott feladat végzése közben segít meghatározni, hogy mely agyi területek aktívak. Ebből a kutatók következtetni tudnak arra, hogy az adott probléma megoldása közben milyen funkciók aktivizálódnak az agyban. Az Aacheni és a Bielefeld Egyetem, valamint a Hamburgi Orvostudományi Egyetem közös kísérletében arra keresték a választ, hogy mit gondolunk a gépekről, miközben kapcsolatban vagyunk velük. A német kutatók arra kérték a kísérleti személyeket, hogy egy egyszerű fogolydilemma játékot játszanak négy különböző helyzetben: egy laptopon futó programmal (CP), egy nem humanoid billentyűket nyomogató robottal (FR), egy emberszabású robottal (AR), valamint egy emberrel (HP). Mind a négy esetben a kísérleti személyek agyi aktivitását fMRI segítségével vizsgálták. Ugyan a résztvevők nem tudták, de minden esetben partnereik pontosan ugyanolyan sorrendben ugyanazokat lépték a játék folyamán. A hétköznapi emberekkel való interakcióink során folyamatosan elképzeljük, mit gondol a másik, így képesek vagyunk megérteni annak viselkedését és szándékait. A tudati állapotok tulajdonításának ezt a folyamatát, a pszichológia mentalizálásnak nevezi. A német kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy az interakció alatt a kísérleti személyek agyi aktivitása mennyire hasonlít a hétköznapi ember-ember szituációkban történő mentalizáció során tapasztalható agyi tevékenységhez. Eredményeik nem hoztak különösebb meglepetést. A négy szituáció szignifikáns eltérést mutatott a mentalizációnak megfeleltethető agyi területek aktivitását illetően. Ugyan mind a négy fél pontosan ugyanúgy viselkedett a játék során, mégis a laptopnál volt a legkevésbé, a két gépelő lego robot kéznél közepesen és a humanoid robotnál a leginkább hasonló mintázatú agyi aktivitás tapasztalható, mint emberi ellenfél esetén. A Sören Krach és Tilo Kircher vezette kísérletek fontos lépésnek tekinthetőek az Ember - Számítógép Interakció területén, hisz most használtak első alkalommal orvosi képalkotó eljárásokat a felhasználóban zajló agyi folyatok valós időben történő feltárására. Az ilyen jellegű vizsgálatok egyértelműen bizonyíthatják, hogy az emberi megjelenés és az egyéb emberi jellegű megnyilvánulások - mint például a gépi érzelem kifejezés- tudattalanul is hatással lehetnek a felhasználókra, és pozitívan befolyásolhatják a rendszerek használatát.

Spanyol és francia kutatóorvosok olyan protézist fejlesztenek, amit a növésben levő, gerincferdüléses gyerekeknek is be lehet ültetni – írja a New Scientist. A gerincferdülés (scoliosis) minden ötvenedik nőt és minden kétszázadik férfit sújtó betegség, enyhébb eseteit gyógytornával, a súlyos gerincferdülést viszont csak műtéttel – egy fémtámasz beültetésével – lehet korrigálni. Ezekkel a sebészi beavatkozások azonban meg kell várni, amíg a beteg felnő, a gyerekek C és S kanyarokba görbülő gerincén általában nem lehet segíteni műtéti úton. Jose Alvarez Canal, a spanyolországi NADAR Computerized Medical Systems nevű orvostechnikai cég kutatója spanyol és francia kollégáival most közel jutott egy olyan belső gerinctámasz megalkotásához, amelyet növésben levő betegekbe is be lehet ültetni. Az újfajta, rugalmasan működő protézis lelke egy hidraulikus dugattyú, ami feszítőerejével egyenes állásba kényszeríti a gerincet. Ahogy a beteg nő, ez a feszítőerő természetesen gyengül, de Canal és kollégái távirányítással nyitható szelepeket is tervezetek a szerkezetbe: az elképzelés szerint így lehetne további hidraulikus folyadékot juttatni a dugattyúba, fenntartva a megfelelő erőt. Canal szerint a megoldás azért is jobb a műtétekben eddig használt protéziseknél, mert nem gátolja annyira a gerinc mozgását, és így nem sorvadnak el a protézis környéki izmok. Az eddigi, birkákon végzett tesztek a konstruktőr szerint nagyon ígéretesek voltak, de még legalább három évnek kell eltelnie ahhoz, hogy emberbe is beültethessék a szerkezetet.

Kínai kutatók szerint szén nanocsövekkel megvalósítható a mesterséges fotoszintézis. A csapat eredményei azt bizonyítják, hogy a nanocsövek képesek a fotoszintézis egy fontos lépcsőfokának utánzására, amit a kémikusok mind a mai napig nem tudtak lemásolni. A mesterséges fotoszintézis lehetővé tenné a hidrogén hatékony előállítását, megnyitva az utat a valóban tiszta gépjármű üzemanyagok előtt, de felhasználható lenne többek közt a légkör széndioxidtól való megtisztítására is. A fotoszintézis lebontó és felépítő folyamatokból tevődik össze, a fotoszintetizáló organizmusok a fényt használják a víz oxigénné és hidrogénné bontására, majd a hidrogén reakcióba lép a széndioxiddal a szénhidrátok szintetizálásának elősegítése érdekében, ezt használják fel az organizmusok az energia tárolásához. A kémikusok régóta próbálkoznak a folyamat reprodukálásával, egy kulcslépés lemásolása azonban lehetetlennek tűnik A látható fotonok csak korlátolt mennyiségű energiával tudnak hozzájárulni egy kémiai reakcióhoz, ezt az energiát felszívják a reakcióban résztvevő elektronok. A nagyobb energiát igénylő reakciók, mint a szénhidrátok szintézise, csak akkor mehet végbe, ha nagy számú energiával töltött elektron áll rendelkezésre a folyamathoz, ezért a kémikusok szerint a fotoszintézis a többelektronos rendszerek reakció osztályába esik. A fotoszintézisnek elegendő energiát biztosító többelektronos rendszert azonban még senkinek sem sikerült mesterségesen létrehoznia. Egy ilyen rendszerhez szükséges egy donor molekula, ami beszívja a látható fényt és sok elektront bocsát ki, valamint egy akceptor molekula, ami képes befogadni és eltárolni ezeket az elektronokat. A létező rendszerek egyszerre csak egy elektront tudnak kibocsátani és befogadni. A New Scientist beszámolója szerint a kínai Heibei Tudományi és Műszaki Egyetem csapata Xian-Fu Zhang vezetésével felfedezte, hogy az egyfalú szén nanocsövek képesek a többelektronos rendszerek motorjaiként viselkedni. Egy szén nanocső ugyanis 32 szénatomonként be tud fogadni egy elektront, ami azt jelenti, hogy egy rövid nanocső is képes sok elektron befogadására, tehát elláthatná az akceptor molekula szerepét a mesterséges fotoszintézisben állítja Zhang. A probléma másik részére is van megoldás: bár jelenleg nincs olyan ismert kis molekula, ami alkalmas lenne nagy számú elektron kibocsátására miután látható fényt nyelt el, a ftalocianin (PC) nevű molekulák fény beszívásakor képesek egyetlen elektron kibocsátására. Zhang csapata szerint ha nagy számú PC-molekulát kovalensen egy szén nanocsőhöz kötnek, akkor képesek lesznek létrehozni egy többelektronos rendszert, amit aktivál a látható fény. A kínai kutatás azt mutatja, hogy egy mindössze 1 mikrométer hosszú nanocsőhöz 120 PC-molekula köthető és a molekulákból származó elektronok 25%-a tárolható el. "Úgy döntöttünk kezdetben ezt a rendszert alkotjuk meg, egyszerűen csak azért, hogy hatékonyan alakítsuk át a napenergiát elektromossággá" - mondta Zhang, aki azonban úgy véli, a nanorendszer képes létrehozni a mesterséges fotoszintézis modell egy kulcs komponensét. A nanocsövekben tárolódott extra elektronok felhasználhatók egy kloroplaszt vegyület, az NADP NADPH-vá alakításához, ami ezután a széndioxidot szénhidrogénekké redukálhatja.

Érdekes történet egy érdekes embertől(?) Part 1: http://youtube.com/watch?v=CDBTKTdmZ3Q&feature=related Part 2: http://youtube.com/watch?v=Ymer6sQGZZQ&feature=related Olyan Kiszel Tünde feelengem van

A video- és infrakamerák, valamint a különböző radarok és szenzorok mellett újabb fedélzeti rendszert kaphatnak a 21. század leendő gépkocsijai. A BMW ugyanis egy olyan rendszert fejlesztett ki, amely segít a vezetőknek a közlekedési jelek gyors felismerésében és értelmezésében. "Ez nem csak a vezetési komfortot növeli, hiszen ezek a technológiák arra is lehetőséget kínálnak, hogy elkerülhetők legyenek a balesetek vagy legalábbis csökkenthetők legyenek a károk. A jelenlegi infrakamerák akár a balesetek 8 százalékát is elkerülhetővé teszik, ráadásul - a hagyományos lámpákhoz képest - jelentősen bővítik a belátható terület nagyságát. Azonban ezeknek a megoldásoknak sajnos vannak hátrányaik is, amik miatt a biztonság valójában csak kis mértékben nő. Az autósnak ugyanis vagy állandóan a kijelzőt kell néznie és akkor nem látja a környezetét, vagy fennáll annak a veszélye, hogy még így is elkerülik a figyelmét a fenyegető veszélyek" - közölte Matthias Kühn, a Német Biztosítási Szövetség (GDV) balesetkutatója. Nos, pont ezekre a problémákra kínál megoldást a BMW. Christian Discher, az autógyártó konszern fejlesztője elmondta, hogy egy, a vezetőket segítő kamera alapú fedélzeti rendszeren dolgoznak, amelyet a sikeres tesztek után akár a 7-es sorozatú BMW-k második generációjába beépíthetnek. "A rendszer nemcsak a gyalogost mutatja meg az autósnak, hanem maga is felismeri és így időben figyelmeztethet a veszélyre. Ehhez azonban a jelenleg használtaknál nagyobb felbontású kamerára és egy módosított képfelismerő szoftverre volt szükség. Amennyiben valaki a járdán fut, akkor a körvonalak csak halványan jelennek meg a monitoron. De ha valaki hirtelen módosítja az útirányát és keresztben futhat át az úttesten, akkor a kijelzőn azonnal egy sárga riasztás jelenik meg. Ez csak a kezdet. hamarosan már olyan autókat kínálunk majd az ügyfeleknek, amelyek képesek lesznek felismerni és értelmezni a közlekedési jeleket, például a sebességet korlátozó, az útépítésekre a vezetők figyelmet felhívó táblákat" - hangsúlyozta Christian Discher. "A sebességet korlátozó táblák felismerése csak az első lépés" - tette hozzá Norbert Giessen, a Mercedes szóvivője. A vállalat szintén hasonló megoldáson dolgozik, amely már akár az E-sorozat jövő tavasszal megjelenő változataiban debütálhat. A fedélzeti rendszerek újabb generációja már képes lesz felismerni a stoptáblákat, figyelmeztetni a vezetőket, ha átlépték a megengedett sebességet, vagy akár kamerák segítségével a környezetét és a közelben mozgó személyeket és járműveket is látni. Ezáltal a balesetek száma tovább csökkenhet.

A sarkköri és tengerkutatással foglalkozó német Alfred Wegener Intézet munkatársai elkészítették a világ első cunamiszimulátorát. A hivatalosan Német-Indonéz Cunami Korai Riasztó Rendszernek (GITEWS) keresztelt megoldás képes a beérkező adatok alapján megmondani, hogy egy adott térségben várható-e szökőár kialakulása vagy sem. A GITEWS-modult integrálják a Német Légi- és Űrkutatási Központ döntéshozatalt segítő rendszerébe (DLR DSS) és novembertől Indonéziában is tesztelni fogják. "Alig több mint két év alatt a csoportom a legújabb szoftvertechnológiák segítségével létrehozta a Föld egyik legrettegettebb természeti katasztrófájának számító cunami szimulálására alkalmas legkorszerűbb és legrugalmasabb rendszert. A korábbi megoldásokhoz képest a GITEWS nemcsak földrengések adatait használja fel gyors elemzéseinek elvégzésekor, hanem más adatokkal veti őket össze, így valóban pontos előrejelzést ad" - hangsúlyozta az ünnepélyes bejelentéskor Dr. Jörn Behrens, az Alfred Wegener Intézet szökőár-modellezési kutatóprogramjának vezetője. A GITEWS feldolgozza a szeizmikus és a GPS-adatokat, valamint a különböző tengeri bójáktól származó információkat. A beérkező jelentéseket alaposan kielemzi és így segít a döntéshozóknak például annak megállapításában, hogy egy kisebb tengerrengés után kialakulhat-e szökőár vagy sem, kell-e értesíteni a környező partszakaszokon lakókat vagy nyugodtan nyaralhatnak. A kutatók idén novemberig összesen körülbelül 1500 eddigi szökőár részletes adatait táplálják be a központi számítógépbe, így a későbbi elemzésekkor ezek összevethetők lesznek az észlelt értékekkel és megmondható lesz, hogy az éppen kialakuló természeti katasztrófa melyik korábbi cunamira hasonlít. A tervek szerint később az adatbázist kiegészítik a Bandungi Technológiai Intézet által eddig észlelt 160 000 helyi szökőár adataival. "A nyílt szabványok mellett döntöttünk, mert így egyszerűbb a különböző hálózatok közötti információcsere, vagy azok integrálása a mi rendszerünkbe. Így a GITEWS kiterjeszthető akár más tengerekre vagy óceánokra is" - tette hozzá Dr. Jörn Behrens. A mostani fejlesztésekben részt vett a TsunAWI indonéz szökőár-riasztó hálózat kifejlesztője, amely képes volt előrejelezni a tavaly szeptember 13-án a Richter-skála szerinti 7,9 erősségű bengkului földrengést követő cunamit, sőt a szakemberek még a hullámok magasságát is pontosan tudták ki tudták számítani, majd modellezni.

Eddig azt hittük, hogy a Hold csontszáraz, vulkanikus kőzetminták azonban arról árulkodnak, hogy a felszín alatt víz rejtőzött, ami megingatja az égitest kialakulásáról szóló elméleteket. A Rhode Islandi Brown Egyetem kutatói az Apollo 15 és 17 küldetések által gyűjtött mintákat vizsgálták meg újból, melyeken vulkanikus üveggömböcskékbe zárva 50 ppm vizet észleltek. Ez összehasonlíthatatlanul kis mennyiség ugyan a Föld köpenyének 500-1000 ppm vizéhez képest, ami azonban nem tekinthető mérvadónak, mivel a láva kitörésekor, körülbelül 3 milliárd évvel ezelőtt, rendkívül forró volt. Hőmérséklete feltehetőleg elérte a 7000 Celsius fokot, így a kezdetben jelenlevő víz többsége kipárolgott a magmából, csupán egy kis rész maradt a lehűlt, vulkanikus kőzetté szilárdult anyagban. A magma tényleges víztartalmának megállapításához az Alberto Saal által vezetett csoport megvizsgálta a víz és az illékony gázok koncentrációját az üveggömböcskék magjában, majd összevetette a külső perem szintjeivel, hogy megállapíthassák milyen gyorsan távoztak. Ezek a megközelítőleg 0,2 mm átmérőjű zöldes színű gömböcskék az Apollo 15 leszállóhelyének közeléből származnak Ami a Hold kialakulását illeti, az általános nézet szerint a Föld és egy másik bolygóméretű objektum ütközéséből jött létre. A tudósok szerint a becsapódás hője az összes vizet elpárologtatta, viszont a Brown tanulmánya szerint a víz a kezdetektől jelen volt a Holdon, a számítások alapján a köpeny 260-700 ppm vizet tartalmazott. "Ez rendkívül meglepő mivel a holdkőzeteket 40 éve tanulmányozzák és senki sem talált vizet" - tette hozzá Saal. "Szerencsénk volt." A korábbi vizsgálatok ugyanúgy kutattak a víz nyomai után a parányi színes gyöngyökre emlékeztető üveggömbökben, azonban nem hoztak egyöntetű bizonyítékot, ami alapvetően egybeesett az általános nézettel, miszerint a Hold mindig is száraz volt. A Brown Egyetem kutatása másodlagos iontömeg spektrometriával (SIMS) vette szemügyre a gömböcskéket, ami egészen parányi vízmennyiségek kimutatására is alkalmas az üvegekben és ásványokban. Az eljárást kidolgozó Carnegie Intézet szerint a SIMS akár 5 ppm vizet is képes kimutatni, ezért is okozott meglepetést, hogy a mintákban ennek a tízszeresét találták. A kutatók vizsgálatai hidrogént is kimutattak, ami végig a vízzel együtt volt jelen. Ez alátámasztja azt a megállapítást, hogy a víz egészen mélyről, a köpenyen belülről származik, Saal szerint kizárható hogy ez egy másodlagos folyamat, mint szennyeződés vagy napszél eredménye lenne. "Ez arra az érdekes lehetőségre utal, hogy a Hold belseje ugyanannyi vizet tartalmazhatott, mint a Föld felső köpenye, de ennél is érdekesebb kérdés: ha a Hold vulkánjai a víz 95%-át kieresztették, vajon hová tűnt ez a mennyiség?" - fejtegette az eredményeket Erik Hauri, a Carnegie munkatársa, aki maga is részt vett a kutatásban. Mivel a Hold gravitációja túl gyenge egy légkör fenntartásához, ezért valószínűleg a kitörésekkel kijutó vízpára egy része távozott az űrbe, a fennmaradó rész azonban elsodródhatott a Hold hidegebb sarkvidéki területeire, ahol a tartósan árnyékban levő kráterekben pihenhet mind a mai napig.

Tunguzka az idő előrehaladtával egyre titokzatosabbá válik, egyre több az elmélet, melyek egyike sem bizonyítható perdöntően. Mindezek mellett újra előtérbe került egy kis tó, aminek üledékeiben egy földönkívüli objektum maradványai rejtőznek, ami végre választ adhat az évszázados rejtélyre. Tunguzka a szibériai tajga szívében található, azaz a semmi kellős közepén. A legközelebbi nagyváros, Krasznojarszk 600 kilométerre található. Európából a modern repülőgép közlekedés igénybevételével is legalább két nap, mire egyáltalán megközelítheti az ember. Ameddig a szem ellát fenyőerdők minden irányban, az egyhangú látképet csak egy kanyargó csík, a Kimcsu folyó töri meg. A legközelebb eső településről, a 3000 lelket számláló Vanavarából három módon lehet eljutni a Cseko-tóhoz. Az egyik megoldás egy kétnapos út a folyón, a másik a szárazföldi közlekedés - már amennyire a mocsaras, erdőkkel tűzdelt terepet ennek lehet mondani. Eerre még több napot emészt fel a Tunguzka régió megközelítése. A harmadik megoldás a helikopter, ez a leggyorsabb verzió, egyben a legdrágább is. Arrafelé a helikopterbérlés egy órára 4000 amerikai dollárba kerül, hacsak nem sikerül meggyőzni az elszórtan elhelyezkedő településeket összekötő járatok pilótáit, hogy tegyenek egy kis kitérőt. Ha biztonságban le is akarunk szállni, akkor érdemes jól megválasztani az évszakot, az idő enyhülésével az altalaj olvadása mindent mocsárrá változtat. Mire ez a nagy felhajtás egy apró tavacska miatt? A Cseko azonban nem akármilyen tó; amennyiben egy olasz kutatócsoportnak igaza van, üledékeiben egy földönkívüli objektum maradványai rejtőznek, ami választ adhat egy évszázados rejtélyre. Június 30-án lesz száz éve, hogy egy hatalmas robbanás világította be az északi félteke hajnali égboltját. A nyugat-szibériai Tunguzka folyó közelében bekövetkezett esemény több mint 2000 négyzetkilométeren tarolta le a fákat. A korabeli szemtanuk erős hőhatásról és az égen átsüvítő tűzoszlopokról számoltak be. A területen élő evenkik, egy sátorlakó nomád nép tagjainak elbeszélése szerint hirtelen hatalmas, forró széllökés csapott le rájuk, ami sátrakat, állatokat és embereket emelt a levegőbe. Többen megégtek az eseményben, aminek a fényét még Londonban is napokon át látták. A kutatók azóta sem tudtak egyértelmű magyarázatot adni a hatalmas robbanás okára, ami a későbbi számítások szerint ezerszer több energiát szabadított fel, mint a Hirosimára ledobott atombomba, nem is beszélve a különös fényekről és a talajon végzett pusztítás szokatlan módjáról. Elmélet számtalan akad a gigantikus gázkitöréstől egy miniatűr fekete lyuk felbukkanásán át egészen az idegenek látogatásáig. Az általános nézet szerint a Tunguzka eseményt egy bolid okozta, egy jókora űrkőzet, ami heves reakciók közepette még a légkörben megsemmisül. Ennek, akárcsak a többi teóriának az alátámasztására azonban mind a mai napig nincs perdöntő bizonyíték. A héten több száz tudós találkozik Moszkvában, hogy az esemény századik évfordulóján megosszák egymással elméleteiket, bizonyítékaikat, kétségeiket. A kívülálló joggal teheti fel a kérdést, miért nem sikerült ennyi idő alatt közelebb jutni a megoldáshoz? Egy biztos, akaratban nincs hiány. Az eseményt követően azonnal megkezdődtek a kutatások. A szeizmológusok a lökéshullám-adatokból gyorsan behatárolták a robbanás helyszínét, mégis 1921-ig kellett várni az első átfogó vizsgálatra. Ez feltehetőleg az időszak sűrű történéseinek, mint az októberi forradalomnak és az I. Világháborúnak tudható be. Elsőként egy, a területen dolgozó orosz ásványtudós, Leonyid Kulik vezette le a történéseket a szemtanuk beszámolója alapján. Elmélete szerint a robbanás egy vas meteorit eredménye lehetett, ami becsapódott a talajba. Kulik 1927-ben visszatért az első tudományos expedíció élén és több ezer megégett, elterült fát talált, melyek sugáralakú mintát felvéve feküdtek a földön. Ebből arra következtetett, hogy a robbanás Vanavarától 65 kilométerre északi irányba következett be, de mivel ott nyoma sem volt becsapódási kráternek, újabb elméletet gyártott: a meteoritot elnyelte a mocsaras talaj. Az elkövetkező évtizedek alatt Kulik és más kutatók többször meglátogatták a területet a bolid pora és törmelékei után kutatva, de semmit nem találtak. A II. Világháború után új elméletek kezdtek kibontakozni. 1961-ben egy orosz geológus, Kiril Florenszkij azt bizonygatta, hogy a bolid inkább egy sziklás aszteroida, vagy egy porból és jégből álló üstökös lehetett. Egy ilyen test elvileg nem élheti túl a légkörön való áthaladást, feltehetőleg 5 és 10 kilométerre a felszíntől felrobbanhatott hatalmas lökéshullámot hozva létre, ami tüzeket indított el és letarolta a területen álló farengeteget. Mivel nem maradt szilárd mag, ami elérhette volna a felszínt, nem kellett tovább keresgélni a becsapódási krátert. Az elmélet tesztelésére több kutatócsoport fésülte át a területet a földönkívüli anyag apró maradványai után. Minden nyáron végigböngészik a mocsarakat szokatlan kőzetdarabok és egyéb jelek után kutatva, ami alátámaszthatná a nagy magasságú robbanás elméletét. Az eredmény zéró. Giuseppe Longo, az olasz Bolognai Egyetem kutatója is részt vett ezekben a keresésekben, az igazi felfedezést azonban nem a terepen érte el. A '90-es évek végén rátalált egy 1960-ban készült orosz tanulmányra, ami a Cseko-tavat feltételezi becsapódási kráterként. Ezt a feltevést korábban több kutató is elvetette, mivel szerintük a tó üledéke túl mélyen van, ami 100 évnél régebbi eredtre utal. Mindezek ellenére a teória nem hagyta nyugodni Longót és 1999-ben két társával az egyetem tengergeológiai tanszékéről nekivágtak, hogy maguk vegyék szemügyre a tavat. 1999 júliusában érkezett a helyszínre Luca Gaspereni és Enrico Bonatti társaságában, ahol mintákat vettek a meder felső 2 méterén található üledékéről, a tavat pedig egy szonár segítségével feltérképezték. Mire a kutatás végére értek az egész eset még rejtélyesebbé vált. A területen található tavak többsége lapos mederrel rendelkezik, a Cseko azonban kúp alakú, ami középpontjánál eléri az 50 méteres mélységet. Ez már önmagában is gyanús, véli Gasperini, mivel egy becsapódáson kívül nem sok lehetséges módja van egy ilyen mederszerkezet kialakulásának. A szonár kimutatott még valamit, ami ennél is jobban meglepte a kutatókat. A tómeder középpontja alatt 10 méterrel egy terület erőteljes visszaverődéseket keltett. Lehetséges hogy ez a bolid maradványa lenne, vagy egy olyan sűrű üledékes terület amit a landolás tömörített össze? A környező tavakkal ellentétben a Cseko medre kúp alakú, a legmélyebb résznél pedig valami egészen sűrű anyag rejtőzik Kulik számításai szerint a légrobbanás a Cseko tótól körülbelül 8 kilométerre következett be. Ezek fényében Gasperiniék meggyőződése, hogy a tavat az eredeti bolid egy darabja hozta létre, ami a robbanáskor leszakadva tovább folytatta útját nagyjából ugyanazon az észak-nyugati pályán amin a teljes test megközelíthette a felszínt. Ha 45 fokos szögben haladt, akkor nagy valószínűséggel a Kimcsu folyóba csapódott be,a létrejövő kráter pedig igen hamar megtelhetett vízzel. Az olaszok számításai szerint egy megközelítőleg 10 méter átmérőjű, 1-10 km/s sebességgel haladó test a mai tó felének megfelelő méretű krátert ütött volna. A víz beömlésével a kráter körül elhelyezkedő fagyott altalaj megolvadhatott, különböző gázokat, például metánt szabadítva fel, kiszélesítve a tavat jelenlegi méretére. A folyamatban létrejöhetett az a vastagságú üledékréteg, amit egy ilyen fiatal tótól nem feltételeznek. Gasperini és kollégái eredményeiket a Terra Nova szaklap tavaly évvégi számában tették közzé, az ügy azonban ezzel még koránt sem zárult le. Néhány hónappal később Gareth Collins, a londoni Imperial College geofizikusának expedíciója is elérte a szibériai helyszínt és a Terra Nova következő számában határozottan cáfolta az olaszok elméletét. "Nem hiszem, hogy ez bármilyen tekintetben is egy becsapódási kráter lehetne" - összegez Collins, aki leginkább a kráterperemet hiányolja. "Legrosszabb esetben is a területet a becsapódás következtében kilökődött földnek kellene körülvennie" - magyarázta Collins, erre azonban semmi nem utal, teszi hozzá. Emellett azt is kiemeli, hogy a tavat 100 évnél idősebb fák veszik körül, amiknek szintén ki kellett volna dőlniük vagy legalább égésnyomok lehetnének rajtuk a becsapódás következményeként. A helyi szóbeszéd szintén Collinst igazolja. A helyiek szerint a Cseko-tó már 1908 előtt is létezett, ami romba dönti az egész elméletet. Ludmilla Luganova, a területet is magába foglaló nemzeti park igazgatónője evenki beszámolók alapján állítja, hogy a tó már az esemény előtt is a helyén volt. Luganova, aki Vanavarában látja el tisztségét és adja ki az engedélyeket a területre látogatóknak, maga is többnyire elkíséri a kutatókat, így gyakorlatilag mindenkit ismer, aki az elmúlt évtizedben a tónál járt, a becsapódási kráter teória hallatán azonban ő is tiltakozni kezd. A tó helikopterről nézve valóban nem hasonlít kráterre, gyakorlatilag ugyanolyan mint a területet pettyező többi holtág tavacska - ismeri el David Cohen, a New Scientist londoni munkatársa - alakja pedig elliptikus, szemben a krátereket jellemző kör alakkal. Sokak számára a fenti vita a bolid hipotézis elvetését jelenti. "Nincs bizonyíték semmilyen földönkívüli anyagra, ami azt jelenti hogy földi magyarázatot kell keresnünk" - állítja Wolfgang Kundt, a Bonni Egyetem fizikusa. Kundt a robbanást a Föld kérgéből kiszökő nagy nyomású gáz eredményének tartja. Számításai szerint 10 millió tonna metánban gazdag természetes gáz hirtelen felszabadulása előidézhet egy Tunguzkánál bekövetkezett pusztítást. Tengerfenék esetében bizonyítékok is vannak hasonló metán felszabadulásokra, egy kráter a metánban gazdag Blake Ridge térségben 700 négyzetkilométert borít. A Tunguzka térségben szintén hatalmas gázlelőhelyek húzódnak a felszín alatt. Amennyiben nagy nyomású metán távozna hatalmas sebességgel a kéreg gyenge pontjain, az létrehozhatott egy olyan lökéshullámot, ami ekkora területen letarolhatja a fákat, egyben megmagyarázná a különös fényeket is, amik az egész északi félgömböt bevilágították több nappal az esemény után is. A gáz kiszökésekor töltötté válhatott, ami begyújthatta a metánt, napokon át tartó égést gerjesztve a légkör felső régióiban, magyarázta Kundt. Jason Phipps Morgan, a Cornell Egyetem geofizikusa is hasonlóan gondolkodik. Az ő érdeklődését egy orosz kutatás keltette fel Tunguzka iránt, ami sokkolt kvarckristályok felfedezéséről számolt be azon a területen, ahol a robbanás bekövetkezett. Sokkolt kvarc akkor képződik, amikor egy kristályt nagy nyomású lökéshullám ér, árulkodó deformációt hagyva kristályszerkezetében. A korábbi elméletek szerint csak a bolid robbanások, meteorit becsapódások és nukleáris robbanások képesek a megfelelő nyomás előidézésére, Morgan azonban úgy véli, egy szuperszonikus gázkitörés lökéshulláma is alkalmas a feladatra. Morgan "Verneshot-ként", a széndioxid vulkanikus kitöréseként írja le a folyamatot, bár még soha nem sikerült bizonyítani, hogy ilyen esemény valaha is végbement. A magma felemelkedésével a Föld kérgén keresztül elkezd lehűlni, széndioxidot bocsátva ki, ami felgyülemlik a felszín alatti zsebekben, körülbelül 80 kilométeres mélységekben. Amikor a kéreg már nem képes tovább visszatartani a nyomást, a gáz kitör, kőzeteket és gázt lövellve a levegőbe. Morgan szerint egy Verneshot a felelős a perm-triász tömeges kihalásért körülbelül 250 millió évvel ezelőtt. A fenti elméleteket földtani bizonyítékok is alátámasztani látszanak. A Tunguzka robbanás területén található egy megközelítőleg 10 kilométer átmérőjű ősi vulkán, a Tunguzka-árok. Viszont ha Morgannek igaza van, akkor a gáz kiszökésére is lennie kell bizonyítéknak. Valójában az egész területet keresztül-kasul szelik a kimberlit kürtőkhöz hasonló függőleges szerkezetek, melyeken keresztül vulkanikus magma és gáz feláramlások zajlanak. Morgan következtetése szerint a Cseko-tó az egyik ilyen szerkezet szája lehet. Hamarosan alá is támaszthatja elméletét, a héten ugyanis a területre utazik, hogy saját szempontjai szerint keressen mintákat. "Ha valóban létezik sokkolt kvarc a Tunguzka-árok homokkövében, akkor egy üveg jófajta bort tennék rá, hogy az 1908-as Tunguzka esemény a föld alól indult" - mondta. Sokakat nem győznek meg Morgan és a hozzá hasonló elméleteket vallók. Mark Boslough, az Új-Mexikói Sandia Nemzeti Laboratórium aszteroida és üstökös becsapódások szakértője szerint mindez csak spekuláció és kétséget kizáróan az eseményt egy levegőben felrobban test okozta, amit egy számítógépes modellel is alátámasztott. A modell eredményei jól illeszkednek a rendelkezésre álló bizonyítékok sorába, és gyakorlatilag nem is hagynak más alternatívát, állítja a tudós. Számításai szerint az eseményt előidéző objektum 30 méter átmérőjű volt. Gasperini szintén elutasítja Kundt és Morgan magyarázatát, azokat teljesen megalapozatlannak titulálva. Collins kritikájára válaszolva Gasperiniék elismerik, hogy nincs perdöntő bizonyíték a kezükben, azonban a kritikák többsége sem megalapozott. A kráterperem hiányát a mocsaras talaj puhaságával magyarázzák: a képlékeny felszín könnyedén elnyelhette a becsapódás erejét, ezért nem lökődött ki anyag. Gasperini maga is ellátogat a helyszínre a héten egy nagy expedíció előkészítése érdekében, ami jövő évben indul nem kisebb célkitűzéssel, mint hogy mintát vegyenek az erőteljes visszaverődéseket produkáló, reflektor anyagból. "Ha lefúrnak és földönkívüli anyagot találnak, akkor készséggel elhiszem, hogy a reflektor valódi és ez egy becsapódási kráter" - mondta Morgan. "Azonban nem vagyok meggyőződve róla, hogy bármit is találnának" - tette hozzá, amivel Kundt is egyetért. Jelen állás szerint a bolid teória támogatóinak nincs bizonyítékuk földönkívüli anyagra, a mélyből érkező gázkitörés táborának pedig nincsenek kimberlit kürtői. A patthelyzetet remélhetőleg a most induló expedíciók, illetve az olaszok jövő évi mintavétele elmozdíthatja. És végül essen még szó Luganova asszonyról, aki kifejezetten örül annak, hogy nem akar megoldódni a rejtély. "Itt nincs túl sok lehetőség, a látogatók mindenképpen jót tesznek a gazdaságunknak" - mondta. Vanavara javában készül a Tunguzka-megszállottak rohamára, akik hétről hétre érkeznek a terület felderítésére és minden bizonnyal eldiskurálnak majd elméleteikről és felfedezéseikről néhány vodka mellett a városka Meteorit bárjában.

Mi az hogy marhaság?

Mit jelent az örülés?

Cherry felemás melegítőben is elegáns Nah én is írtam valamit Kinehaggyatok

A Venus Express űrszonda csodás részleteket tárt fel bolygószomszédunk felhőlepléről – írja a hirek.csillagaszat.hu. A Vénusz felszíni részleteit elrejtő misztikus – és ezáltal a korábban élt emberek fantáziáját felcsigázó – felhőtakaró 45 és 70 km közötti magasságban hullámzik, mozgását az ott fújó 300 km/h sebességű szelek okozzák. A főként kénes savakból álló, de klórt és fluort is tartalmazó felhőzet nem éppen kedvező az élet szempontjából, de számos érdekességgel szolgál. Az Európai Űrügynökség (ESA) szondája, a Venus Express különböző hullámhosszokon vizsgálta bolygószomszédunk légköri jelenségeit: a Venus Monitoring Camera (VMC) műszere a látható fényben, a közeli infravörösben és ultraibolyában készített felvételeket. Ez utóbbi hullámhosszokon például sikerült megfigyelni a felhőtakaró legfelső rétegeiben lévő különböző aeroszolok eltérő koncentrációjából eredő érdekes formációkat. A felvételen a Vénusz déli féltekéje látható 30000 kilométeres magasságból, a déli pólus a kép alján, míg a bolygó egyenlítője a kép tetején látszik. A fenti felvétel is mutatja, hogy milyen drámai változások történnek a felhőzet szerkezetében az egyenlítőtől a pólus felé haladva. Alacsony szélességeken a mintázat szétdarabolt, foltszerű: a felhők a Nap sugárzása okozta konvekció miatt mozognak (hasonlóan a lábosban forró vízhez). A sötét felhők felett látszó világos régió frissen kialakult kénsavcseppeket jelez. Közepes szélességeken a konvekciós mintázat átadja a helyét a felhők sávos elrendeződésének, ami arra utal, hogy ezekben a régiókban gyengül a konvekció, ahogyan a légkör egyre kevesebb napfényt nyel el. A pólus felé haladva ismét változik a felhőzet szerkezete: sűrű, majdhogynem alaktalan leplet mutat, egyfajta pólussapkát alkotva a Vénusz déli sarka felett. A kép alján látható körkörös alakzat a poláris régióban szokatlan módon megjelenő sávok egyike, ami arra utal, hogy légköri levegőtömegek spiráloznak a pólus felé, illetve körülötte. 20000 km távolságból az egyenlítői övezet a kénsavcseppek által alkotott világosabb mintázat finomabb részleteivel. A harmadik képen a 40-50 szélességi fokok közötti átmeneti régiót figyelhetjük meg - a konvekciós mintázat és a sávos felhőzet határát. A felvétel 15000 km-es magasságból készült. Az új vizsgálatok jelentős mértékben hozzájárulhatnak ahhoz, hogy közelebb jussunk a bolygót előlünk elrejtő sűrű felhőzet titkainak megértéséhez.

A drámai olajár-emelkedés, illetve a klímaváltozás miatti növekvő aggodalom a bioüzemanyagokat a zöld technológiák élére sorolta. Az USA az elmúlt tíz évben megötszörözte etanoltermelését, és további ötszörös növekedést tervez a következő évtizedben. Európa hasonló sürgető bioüzemanyag-követelményeket fogalmaz meg és támogat, emellett a brazil benzinkutak például már nem is árulnak "valódi" benzint. A világon az 1995-ben még 5 milliárd dolláros bioüzemanyag-befektetések 2005-re elérték a 38 milliárd dollárt, 2010-re pedig várhatóan átlépik a 100 milliárd dollárt is, miközben hihetetlenül megnövekedtek az élelmezési és klímavédelmi problémák. Számos tanulmány szerint a bioüzemanyagok "boomja", intenzív felfutása pont az ellenkez hatást váltja ki, mint ami a támogatóinak szándéka volt. Kimutatható, hogy mindez drámaian felgyorsítja a globális felmelegedést, valamint komoly élelmiszer-ellátási gondokat okoz. A kukoricaetanol, amelyet környezetbarátnak gondoltak, kifejezetten katasztrofális hatással van a klímavédelemre. A cellulózetanol, amelyet vesszős kölesből állítanak elő, és a környezetvédő aktivisták, valamint az ökobefektetők szerint a jövő üzemanyaga, kevésbé környezetkímélő, mint a kolajból elállított benzin. Ezzel együtt most, hogy a gabonát és az olajos magvakat étkezés helyett bioüzemanyagok elállítására használják, az élelmiszerárak emelkedése az éhezőket veszélyezteti, sőt egyre többeknek okoz ellátási gondokat. Ahhoz, hogy egy városi terepjárót teljesen megtankoljunk etanollal, egy ember egyévi táplálékának megfelel gabona szükséges. Az ENSZ világélelmezési programjának tájékoztatása szerint 500 millió dollárral kell kipótolni az éhezők támogatását, valamint globális vészhelyzetként értékelték az élelmiszerárak emelkedését. Az egekbe törő kukoricaárak miatt a világ számos országában éhséglázadások, zavargások törtek ki, a liszt ára szintén robbanásszeren emelkedik. A bioüzemanyagok némileg csökkentik ugyan az importált kolajtól való függést, és az "etanolboom" munkahelyeket teremtett a mezőgazdaságban, valamint meggazdagodhatott pár termelő és kereskedő, az alapvető problémát azonban eddig a kutatók sem vették figyelembe: ha a földeket üzemanyag-elállítására hasznosítjuk, akkor elpusztítjuk az erdőket, réteket és mocsarakat, amelyek óriási mennyiség szén-dioxidot tárolnak. Egy friss, a Science folyóiratban közölt tanulmány szerint - figyelembe véve az erdőirtások hatását - a kukoricaetanol és a szójabiodízel kétszer annyi szén-dioxidot termel, mint a normál üzemanyag. A cukornádetanol (ezt leginkább Brazíliában használják, ahol ebből állítják el az üzemanyag-szükségletük 45 százalékát, az ország mővelhet földterületeinek mindössze egy százalékán) viszont sokkal tisztább, valamint a hulladékokból (melyek amúgy sem igényelnek földterületet) elállított bioüzemanyag lényegesen nagyobb potenciállal bír. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a cellulózetanolok is csak növelik a károsanyag-kibocsátást. Az emberek azonban nehezen akarják elfogadni a megújuló forrású üzemanyagokkal szembeni aggodalmakat, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a szén-dioxidot megkötő őserdőket kell miattuk kipusztítani, és helyettük olyan növényeket termesztünk, amelyek lényegesen kevesebb szén-dioxid megkötésére képesek. Természetesen nem feledhetjük el azt sem, hogy a bioüzemanyagok technológiája eredetileg lassan fejlődött, amikor még gyakoriak voltak a gabonafeleslegek, ma viszont, amikor a termelés globálissá vált, a következmények is megváltoztak. Az, hogy a termőterületeket olyan gabonák termesztésére állítják át, amelyek nem alkalmasak étkezésre, az élelmiszerárak emelkedését eredményezi. Az ENSZ egyik élelmezési szakembere nem véletlenül nevezte nemrégiben az emberiség elleni bűntettnek a mezőgazdasági eredetű üzemanyagokat. Szakértői vélemények szerint a bio­üzem­anyagok 800 millió autóst állítanak szembe 800 millió éhezővel. Négy évvel ezelőtt két kutató a minnesotai egyetemen azt jósolta, hogy 2025-re az éhezők száma 625 millióra fog csökkenni, viszont tavaly ismét elvégezték az elemzést - a bioüzemanyagok hatásainak figyelembevételével -, és a mostani előrejelzés szerint az éhezők száma 1,2 milliárdra fog nőni, vagyis éppen ellenkező tendenciát prognosztizálnak. Ma már egyre inkább látszik, hogy akkor van értelmük a bioüzemanyagoknak, ha nem szántóföldeket vagy a szén-dioxidot megkötő természetes területeket pazarolunk rájuk. Bioüzemanyagként kommunális hulladékot, mezőgazdasági hulladékot, algákat vagy éppen szén-dioxidot kellene alkalmazni, de ezek a technológiák ipari méretekben még nem kifizetődők. Mindezek alapján a szakértők szerint kimondható, hogy a bioüzemanyagok jelenleg nem a megoldást, hanem pont ellenkezőleg, a problémát jelentik.

A Roomba porszívó robotjáról ismert iRobot ismét katonai alkalmazásai révén hallat magáról, a Metal Stormmal közösen ugyanis egy olyan harci robotot készítenek az amerikai hadsereg számára, ami akár több fegyvert is képes kezelni egyszerre. A még név nélküli gépezet az ausztrál fegyvergyártó cég másodpercenként több ezer lövedék kilövésére képes elektronikus gépfegyvereivel lesz felszerelve. Elvileg "határ menti járőrözésre" és "tömeg felügyeletre" alkalmazható, de emellett több más katonai alkalmazáson is gondolkoznak. "Szeretnénk, ha katonáinknak rendelkezésére állna egy olyan robot, ami előre menve felderíti a területet, ha kell harcba száll vagy elriasztja az ellenséget, csökkentve a katonák veszélynek való kitettségét" - nyilatkozott a Metal Storm szóvivője. Az új harci robot várhatóan az Irakban és Afganisztánban szolgáló társaihoz csatlakozik. Ezeken a területeken évek óta alkalmazzák az iRobot és versenytársa, a Foster-Miller robotjait, melyek elsősorban a tűzszerészeknek nyújtanak segítséget. Az első fegyverrel felszerelt robotok tavaly jelentek meg Irakban a Foster-Miller SWORDS programjának keretein belül, ezek jelenleg M249-es könnyű géppuskákkal vannak felszerelve. Az iRobot és a Metal Storm együttműködéséből születő szerkezet számos különböző fegyvertípussal felszerelhető a tömegoszlatáshoz használható gumilövedékektől a gránátvetőkig. A robot elvileg 12 különböző Metal Storm fegyver hordozására és kezelésére képes, akár egy időben is, állítja a szóvivő. A Metal Storm fegyverek különlegessége az elsütő mechanizmusban rejlik. A hagyományos fegyvereknél az elsütés után fizikai kapcsolat indítja útjára a lövedéket, a Metal Storm ezzel szemben elektromosan lövi ki a töltényeket. Ha meghúzzuk a ravaszt egy elektromos töltés szalad végig a fegyverben, és ez indítja be a lövedék felgyorsításához szükséges kémiai reakciót. A Metal Storm fegyvereknek a lövedéket leszámítva nincs mozgó alkatrésze, az elektromos mechanizmus pedig elképesztő tempóban képes a töltények kiontására. Ennek ellenére a Foster-Miller robotok tűzereje sem lebecsülendő: legújabb MAARS (Fejlett Moduláris Fegyveres Robot Rendszer) egységeik a könnygázszóróktól és a lézeres riasztófegyverektől a 40 milliméteres gránátvetőkig, vagy egy M240B közepes géppuskáig bezáróan igen széles arzenállal rendelkeznek. Mindemellett az sem elhanyagolható, hogy a robotok jól bírják a harctéri viszontagságokat. "Van olyan robotunk, amit 10, vagy akár 15 alkalommal robbantottak fel, de még mindig működik" - nyilatkozott Robert Quinn, a Foster-Miller egyik mérnöke, hozzátéve, hogy június elején szállították le a 2000. példányt a hadseregnek. A robotok nem véletlenül ilyen strapabírók, Irakban és Afganisztánban ugyanis hét "robotkórház" várja az összecsapásokban, vagy egyéb katonai tevékenységekben megsérült szerkezeteket. Tehát egyre közelebb kerülünk a Terminátor-forgatókönyvhöz, különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy nemrég elfoglalta a helyét a SkyNet utolsó műholdja is (még ha nincs is köze a sci-fihez, de legalább jól hangzik). Egy valami azonban még hiányzik a robot harcosokból, az intelligencia. Az összes szolgálatban lévő robotot emberek vezérlik távirányítással, a gépek nem rendelkeznek mesterséges intelligenciával. Még.

Amennyiben Magyarországon a következő 15-20 évben új atomerőművet kezdenek építeni, biztos, hogy az úgynevezett harmadik generációs blokk lesz, mivel a következő - negyedik generációs - blokkok ekkorra még nem lesznek sorozatgyártásra készek - tudtuk meg Csom Gyulától, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professzorától. Az első közüzemi villamosenergia-termelésre készült blokkot 1954-ben helyezték üzembe. Ezek az első generációs erőművek lényegében a katonai alkalmazásra készült reaktorok áramtermelésre átalakított változatai voltak. Ilyenek az 1970-es évek közepéig épültek, az ezt követő második generációs reaktorok - amelyek az 1990-es évek közepéig készültek - már lényegesen biztonságosabbak és korszerűbbek voltak. Ilyen a paksi atomerőmű is, s a jelenleg működő reaktorok 90 százaléka ebbe a generációba tartozik. A következő, harmadik generáció első blokkját 1998-ban Japánban helyezték üzembe, és a következő 15-20 évben is ezt a típust fogják gyártani, ám már készülnek úgynevezett harmadik+ generációs erőművek is, amelyek tulajdonképpen egy továbbfejlesztett változatot képviselnek, de működésüket tekintve alapvetően nem különböznek a jelenlegi, harmadik generációs társaiktól - mondta Csom Gyula. Az atomerőművek fejlesztése természetesen nem állt le, a tudósok már dolgoznak a következő, negyedik generációs reaktorok különféle változatain, amelyeknek számos területen teljesen új vagy megváltozott alapelveket, biztonsági követelményeket kell kielégíteniük. Egyik ilyen követelmény a teljes üzemanyagciklus átalakítása, hogy biztosítani lehessen a nukleáris üzemanyagkészletek hatékony energetikai hasznosítását. A reaktoroknak alkalmasaknak kell lenniük a hosszú életű izotópokat tartalmazó nagy aktivitású radioaktív hulladékok új elvek szerinti kezelésére (transzmutálás), valamint hidrogén előállítására is. Mindezt úgy kell megvalósítani, hogy a villamos energia egységköltsége továbbra is alacsony maradjon, és sikerüljön a fajlagos beruházási, valamint az üzemanyagköltséget megfelelő határok korlátok között tartani. És legalább ennyire fontos az élettartam megnövelése is. Az Egyesült Államok kormányzata 2000-ben kezdeményezte olyan új típusú, negyedik generációs atomerőművek kifejlesztését, amelyek 2025-2030 körül állhatnak üzembe. Ezt jelentős nemzetközi összefogással kívánják megoldani. A Generation-IV. projektben szinte kezdettől fogva részt vesznek a nukleáris fejlesztésekben jelentős szerepet játszó országok (az Egyesült Államokon kívül Kanada, Franciaország, Nagy-Britannia, Svájc, a Dél-afrikai Köztársaság, Argentína, Brazília, Japán és a Koreai Köztársaság). Az Európai Unió (az Euratom) 2003-ban lett a nemzetközi projekt tagja. (Az Euratom valamennyi uniós tagországot képviseli, 2006-tól Oroszország és Kína is tagja, jelenleg napirenden van India csatlakozása is.) A Generation-IV. projekt által perspektivikusnak tekintett új reaktortípusok egyike sem előzmények nélküli, de a jelenlegi atomerőműpark ilyen típusokat gyakorlatilag nem használ. A szükséges fejlesztések csak jelentős volumenű kutatási programok megvalósításával érhetők el - hangsúlyozta Csom Gyula. Fontos követelmény a negyedik generációs atomerőművek fejlesztésében az üzemanyagciklus átgondolása, az új típusú üzemanyagciklus kifejlesztése. A jelenlegi kutatások szerint hatféle reaktor jöhet számításba. A nátriumhűtéses gyorsreaktor (SFR - Sodium-Cooled Fast Reactor System) gyorsneutron-spektrumú, nátriumhűtéses zárt üzemanyagciklussal, az aktinidák hatékony kezelésére és a fertilis uránium hasadóanyaggá alakítására. A nagyon magas hőmérsékletű gázhűtéses termikus reaktor (VHTR - Very-High-Temperature Reactor System) pedig grafitmoderátoros, héliumhűtéses, nyitott üzemanyagciklussal. A szuperkritikus nyomású vízzel hűtött reaktor (SCWR - Supercritical-Water-Cooled Reactor System) magas nyomású és magas hőmérsékletű, vízhűtéses reaktor, amely a víz termodinamikai kritikus pontja felett üzemel. A sorban a negyedik az ólom/bizmuthűtéses gyorsreaktor (LFR - Lead-Cooled Fast Reactor System), amely gyorsneutron-spektrumú, ólom vagy ólom/bizmut eutektikus folyékonyfém-hűtéses, zárt üzemanyagciklussal, a fertilis uránium hasadóanyaggá történő hatékony átalakítására és az aktinidák kezelésére. A gázhűtéses gyorsreaktor (GFR - Gas-Cooled Fast Reactor System) pedig héliumhűtéses gyorsreaktor, zárt üzemanyagciklussal. A hatodik a sóolvadékos reaktor (MSR - Molten Salt Reactor System), amely fissziós energiát termel cirkuláló olvadt só, plusz üzemanyag-keverékben, egy epitermikus neutronspektrumú teljes aktinida-recirkulációs üzemanyagciklus segítségével. A nátriumhűtéses gyorsreaktornak a villamosenergia-termelésen túl elsődleges feladata a nagy aktivitású aktinidák - elsősorban a plutónium - hasznosítása, illetve kezelése. E reaktorok segítségével energetikailag hasznosíthatóvá válik a természetes urán teljes mennyisége, szemben a termikus reaktorok maximum egyszázalékos hasznosítási hatásfokával. Az SFR-rel épített atomerőművek különböző teljesítményű opciói állnak rendelkezésre, néhány száz megawattól 1500-1700 megawattig. Mivel a technológia alapvetően ismert, a tökéletesített, új generációs nátriumhűtéses reaktorok bevezetése már 2015-2020 között megkezdődhet. A nagyon magas hőmérsékletű gázhűtéses termikus reaktor termikusneutron-spektrumú, nyitott üzemanyag-ciklusú VHTR rendszert a villamosenergia-termelésen kívül elsősorban magas hőmérsékletű folyamathő előállítására szánják, például szénelgázosítás és termokémiai hidrogéntermelés céljából. Fejlesztése a grafitmoderátoros, héliumhűtésű reaktorok széles körű tapasztalatain alapul, ezért van esély a viszonylag gyors kifejlesztésére és rendszerbe állítására. A magas hőmérséklet eredményeként a villamos energiát legalább 50 százalékos hatásfokkal termeli. A VHTR projektben Japán és Dél-Korea mellett az Európai Unió (Framatome) is fontos szereplő, a projektet a 6. keretprogram is befogadta. Rendszerbe állítása 2020 körül várható. A szuperkritikus nyomású, vízzel hűtött reaktornak (SCWR) két üzemanyagciklus-opciója van: termikusneutron-spektrumú reaktor nyitott üzemanyagciklussal és gyorsneutron-spektrumú reaktor zárt üzemanyagciklussal, teljes aktinida-recirkulációval. Mindkét opció olyan vízhűtésű reaktort használ, amelyben a nyomás és a hőmérséklet a víz termodinamikai kritikus pontja (22,1 MPa, 374 Celsius-fok) felett van, ezáltal igen magas (körülbelül 44 százalék) átalakítási hatásfok elérését teszi lehetővé. Előnye a viszonylag alacsony fajlagos beruházási költség (kilowattonként kevesebb mint 1000 dollár), valamint nagy mérettartományban (400-1600 megawatt) életképes, ezáltal rugalmasan alkalmazkodik a piaci igényekhez. A rendelkezésre álló ismeretek alapján viszonylag gyorsan kifejleszthető. Az SCWR rendszerbe állítására - jó esetben - 2020-2025-ben kerülhet sor. Az ólom/bizmuthűtéses gyorsreaktor legfontosabb jellemzői a gyorsneutron-spektrum, a zárt üzemanyagciklus, a fertilis urán hatékony átalakítása plutóniummá és az aktinidák kezelésére (transzmutációjára) való képesség. Az LFR rendszer kiváló minősítésű a fenntarthatóságban (mivel zárt üzemanyagciklust alkalmaz hasadóanyag-újratermeléssel), a proliferáció-állóságban és a fizikai védelemben (mivel hosszú kiégési ciklussal rendelkezik). Jónak minősül a biztonság és a gazdaságosság tekintetében is (elsősorban a többfajta termék előállíthatóságának köszönhetően). Ennek ellenére - legalábbis egyelőre - Európában zsákutcának tartják ennek a reaktortípusnak a fejlesztését. Rendszerbe állítása legkorábban 2020-2025-ben várható. A gázhűtéses gyorsreaktor (GFR) gyorsneutron-spektrumú, héliumhűtéses, zárt üzemanyag-ciklusú reaktor, magas kilépési hűtőközeg-hőmérséklettel (850 Celsius-fok). A magas hőmérséklet lehetővé teszi, hogy a GFR-hez közvetlen ciklusú gázturbinás rendszer kapcsolódjék (Brayton-ciklus), ami magas energiaátalakítási hatásfokú (48 százalék körüli) villamosenergia-termelést tesz lehetővé. A projektet az unió 6. keretprogramja befogadta, üzembe állására legkorábban 2020-2025-ben kerülhet sor. A sóolvadékos reaktorban az urán- és/vagy plutónium-fluoridot tartalmazó olvadt sókeverék szolgál üzemanyagként és hűtőközegként egyaránt, a rendszer fejlesztése az 1940-es, 1950-es évekre nyúlik vissza. Az MSR rendszer a zárt üzemanyagciklus és a radioaktív hulladék kiégetésében mutatott kitűnő képessége miatt a fenntarthatóság szempontjából kiválónak minősül. Jónak számít a biztonság, a proliferáció-állóság és a fizikai védelem tekintetében is. A projektet már az 5. keretprogram óta befogadta az Európai Unió, kifejlesztése várhatóan csak 2030 körül fejeződhet be.

Már az 1960-as években kísérleteztek tudósok olyan számítógépekkel és számítógép-alkatrészekkel, amelyek beépíthetők a ruhákba. Az intelligens ruhákat ma is sokan megmosolyogják, azonban szakértők szerint a különböző funkciókkal büszkélkedő hasznos kabátok és más ruhaneműk áttörése már a küszöbön áll. A testen viselhető technológiák fejlesztése az 1960-as években kezdődött. Elsőként Ed Thorpe és Claude Shannon, a Massachusettsi Technológiai Intézet (MIT) munkatársai alkottak meg egy olyan analóg számítógépet, amely akkora volt, mint egy cigarettás doboz és amellyel kiszámítható volt egy rulettkerék sebessége. Az eredményt rádióhullámok útján továbbították egy fejhallgatóhoz. Az 1980-as években Steve Mann amerikai kutató a kiborgok létrehozását tanulmányozta. A szakember egy számítógépet csatolt a hátára és különböző hordozható, vezeték nélkül kommunikáló webkamerákkal kísérletezett. A legtöbb interfész azóta múzeumban látható és egyikük sem volt túl kényelmesnek vagy könnyűnek nevezhető. A mai intelligens ruhákat tervezők sok mindenben hasonlítanak elődeikre. Sabine Seymour tíz évvel ezelőtt alapította Moondial nevű cégét New Yorkban és készített többek között a Nike számára egy olyan integrált chipet tartalmazó tornacipőt, amely képes volt mérni a megtett távolságot és az eltelt időt. 2000-ben ő vezette be a Fashionalbe Technology fogalmat, amelynek lényege a különböző fejlesztések összefogása, a divat, a dizájn és a vezeték nélküli technológiák egységesítése. A legújabb fejlesztések között van a Nav-Jacket, amely beépített GPS-szenzorának köszönhetően segíti viselője tájékozódását a hegyekben. Az útvonalat egy a karokra szerelt kijelző mutatja, míg a beépített időjárás-figyelő rendszer tájékoztat a várható időjárásról. De az intelligens ruhák megjelentek a munka- és védőruha-piacon is. Ezek a kabátok és nadrágok integrált szenzoraik segítségével pontos képet adhatnak a környezeti jellemzőkről, például a hőmérsékletről vagy a légnyomásról. Az információk vagy vizuálisan vagy akusztikusan jutnak el a viselőhöz. Van olyan funkció is, amely egy bizonyos hőmérséklet elérése után, automatikusan összehúzza a dzsekit. Érdekes a CuteCircuit által fejlesztett Hugshirt-projekt is, amely egy mobiltelefonra telepített Java-alkalmazás segítségével képes az érintést vibrációval továbbítani. Két Hugshirt-viselő így úgy érezheti, mintha megérintették volna egymást, holott a valóságban távol van a testük egymástól. Segítségével az egymástól elszakított szerelmesek virtuális ölelést küldhetnek a párjuknak, a ruha pedig lemásolja nem csak a bőr melegét, de a szívdobogást is. Sabine Seymour szerint ugyanakkor bár vannak érdekes ötletek, az igazi áttörés még várat magára. Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy ezek a ruhák a beépített technológiák és a magas előállítási költségek miatt még nagyon drágák. Azonban vannak olyan területek, például az idősek ellátása, a szabadidő- és a védőruhák piaca vagy a reklámszféra, ahol ezek a megoldások lassan helyet követelnek maguknak. A poló a környezetben lévő vezetéknélküli hálózat jelerősségét mutatja Az idei CeBIT-en már külön Smarttextiles Village nevű pavilont kaptak azok a kabátok, dzsekik és nadrágok, amelyek bizonyos helyzetekben segíthetnek a viselőiknek vagy például mobil eszközöket tölthetnek fel. Szintén előrelépés a korábbi évekhez képest, hogy 2006-ban a német kormány 15 millió euróval támogatta az intelligens ruha programokat. Mindez azt jelzi, hogy egyre komolyabban veszik ezeket a projekteket és az áttörés valóban a küszöbön áll.

Nem igaz, hogy azok az amazóniai indiánokról készült képek, amelyek a május végén bejárták a világsajtót, egy újonnan felfedezett törzs tagjairól készültek. Ezt maga a képek készítője vallotta be ? írja többek között a National Geographic honlapja. Az amazóniai törzsről május végén röppent fel az első hír , és nem sokkal ezután a róluk készült fotók is bejárták a világsajtót. A légifelvételeken nomád körülmények között élő, testüket festékkel borító indiánok láthatók, akik fegyverekkel próbálják elkergetni a képeket készítő repülőket. A fotók április végén és május elején készültek, és nem hamisítványok. A képeket a brazíliai Nemzeti Indiánvédelmi Alapítvány (Funai) egyik indiánszakértője, José Carlos Meirelles készítette, majd elküldte a Survival International nevű, nemzetközi őslakosvédelmi szervezetnek saját állítása szerint azért, hogy felhívja a figyelmet arra, milyen veszélyt jelent a gyorsan terjedő civilizáció a törzsre. Meirelles akkor elmondta, hogy már évek óta tudnak a törzs létezéséről, de csak most tudta lefényképezni a tagjait. Ennyi csúsztatás még belefért volna abba, hogy a törzs megkapja az "újonnan felfedezett" jelzőt (teljesen szokványos, hogy több év felderítőmunka előz meg egy kapcsolatfelvételt a hasonló vademberekkel). Meirelles azonban most bevallotta, hogy a törzsről valójában már majdnem száz éve tudnak a kutatók. http://index.hu/gal/?dir=0806/tech/amazonia/ Meirelles képei a törzsről (AFP) Tudnak róluk, de nem ismerik A törzset ugyanis 1910-ben fedezték fel, és azóta tudják, hogy a perui-brazil határ közelében élnek, viszont az átverés ellenére igaz, hogy eddig még senki nem tudott kapcsolatba lépni ezzel a zárkózott csoporttal, és nem tudni, ők pontosan mennyit tudnak a külvilágról. Így a fotóknak továbbra is nagy a jelentősége, csak éppen nem egy most felfedezett törzset ábrázolnak. Meirelles és a Funai korábbi elnöke, Sydney Possuelo szükségesnek lépésnek nevezték a fotók nyilvánosságra hozatalát. Az indiánvédők úgy látják, hogy a térségben érdekelt olaj- és faipari cégek igyekeznek jelentéktelenné tenni az őslakosok védelmének kérdését, ráadásul a törzs élettere az illegális fakitermelőktől sincs biztonságban. Peruban magas rangú képviselők tagadták, hogy léteznének érintetlen törzsek a dzsungelben, de Possuelo szerint hasonló kételyeket hallani Brazíliában is. Meirelles részéről nyilván marketingfogás volt, hogy elhallgatta, ismert törzset fényképezett le. A képek így bejárták a világot és felhívták a figyelmet a térség őslakosainak problémáira. Mint Meirelles elmondta, a törzs tagjai elöl borotválják a fejüket, de hajukat hátul hosszan meghagyják. Gyapotot termesztenek vagy gyűjtenek a dzsungelben, ebből készítenek maguknak ruhákat és függőágyakat, kunyhóikat pedig pálmalevelekkel fedik be. Nagy ültetvényeken termesztenek gabonát, tököt, krumplit és banánt, és valószínűleg halásznak, valamint nagyobb állatokra, például tapírra vadásznak. A törzsnek három csoportja ismert, a legközelebbi szomszédok is 150 kilométerre laknak egymástól. Nagyon nehéz még lefotózni is őket, mert amint meghallják a repülő hangját, elbújnak. "Valószínűleg valamilyen kellemetlen élményük van a repülőkről" fogalmazott a szakember.

A NASA kutatói földi terepen tesztelték az eljövendő holdutazások szállító és speciális célú járműveit. A NASA a közelmúltban földi körülmények között tesztelte a jövőbeni holdutazások járműveit, különleges önjáró robotjait, munkaeszközeit írja a hirek.csillagaszat.hu a Universe Todayre és a NASA -ra hivatkozva. A Washington állambeli Moses-tó melletti területre esett a szakértők választása, ugyanis ez a vidék közelíti meg a legjobban az égi kísérőnk felszínén uralkodó terepviszonyokat. A kutatók homokviharoknak és szélsőséges hőmérséklet-ingadozásoknak is kitették a robotokat, felderítő járműveket, darukat és űrruhákat. Természetesen a Holdon sokkal szigorúbbak a környezeti feltételek, mindenesetre a kutatók megpróbálták a lehető legjobban meggyötörni a berendezéseket. Mobile Lunar Transporter A Mobile Lunar Transporter hat pár kereke közül mindegyik függetlenül mozgatható, így a jármű bármilyen irányban haladhat. Az eszközt kezelő személyzet a jármű tetején lévő nyitott tornyokban áll. Az ATHLETE modulok A Jet Propulsion Laboratory is tesztelte az általuk fejlesztett ATHLETE nevű teherszállító önjáró járművet, ráadásul mindjárt kettőt. Ezek a furcsa kinézetű berendezések kerekeken gurulhatnak, de képesek lábaikkal sétálni nagyon durva vagy meredek terepen, így juttatva el a célterületre terhüket. A jövendőbeli holdlakók magukkal vihetik ezeket a járműveket hosszabb kirándulásokra is. Autonomous Drilling Rover Az Autonomous Drilling Rover (kb. Önálló Önjáró Fúróberendezés) névre hallgató eszköz feladata a felszín alatti értékes ásványkincsek felkutatása a Hold sarki vidékein. Épp ezért úgy tervezték a járművet, hogy különlegesen hideg és sötét körülmények között is tudjon dolgozn A földgyalu holdi megfelelője A LANCE fantázianevű bulldózer az elsőként bemutatott Mobile Lunar Transporter-rel együtt dolgozhat, ennek a járműnek tisztje a terep előkészítése a holdi bázis(ok) kiépítését megelőzően. A K10 jelű felderítő robot A K10 fedőnevű kisméretű felderítőrobotok hosszú időtartamú, monoton bevetésekre készültek. A földi tesztek során a roverek felmérték a szimulált holdi leszállási körzetet, valamint háromdimenziós topografikus és panoráma terepmodelleket készítettek. Az egyik önjáró járművet felszín alatti struktúrák felderítésére is használták a beépített radar segítségével, míg a másik rover 3D-s pásztázó lézert (LIDAR) használt a topografikus térképek létrehozásához. A járművek tudományos célú felderítésre is használhatóak. A jövő asztronautadivatja Természetesen a holdbeli emberi jelenlét nem képzelhető el szkafanderek nélkül, így sor került az új tervezésű űrruha modellek kipróbálására is.