Jump to content
PirateClub.hu

PrinceCherry

Veterán
  • Content Count

    251
  • Joined

  • Last visited

Community Reputation

0 Semleges

About PrinceCherry

  • Rank
    Citromdí­jas
  • Birthday 07/07/1992

Contact Methods

  • AIM
    Fighiter FX 666 Special Edition
  • Website URL
    http://
  • ICQ
    0

Profile Information

  • Neme
    Férfi
  • Lakhely
    Soul Society

Recent Profile Visitors

537 profile views
  1. PrinceCherry

    Vicces pornófilmcímek.

    "Botkormányos 2: A kéjfolyó partján" by: Randal (Shop-Stop)
  2. PrinceCherry

    Bleach

    Hát jól láttad azok Azért ez a filler kegyetlen húzás volt...Pont a legjobb harcnál <_< Számíthattunk már rá de...
  3. PrinceCherry

    Bleach

    Valaki olvasta már a mai Mangát?Hát valami kegyetlen durva lesz Én már az anime-ben azt a részt várom amikor azt mondják: "És most akkor nézzünk vissza egy kicsit Hueco Mundoba" Az ottani harcok sem lesznek piskóták
  4. Úgy tűnik, az életre utaló vegyületek azonosítása helyett, a NASA robotfelderítői véletlenül elégethették a bizonyítékokat. 976-ban sokak csalódottan vették tudomásul, hogy nincs élet a Marson, miután a két Viking leszállóegység egy morzsányi szerves összetevőt sem tudott detektálni a felszínen. "Véleményem szerint ez nagyban hozzájárulhatott ahhoz a tényhez, hogy a következő 20 évben egyetlen amerikai leszállóegység sem indult a bolygóra" - mondta Jeff Moore, a NASA Ames Kutató Központjának munkatársa. Az eredmény felettébb rejtélyes volt, mivel még ha soha nem is alakult ki élet a Marson, a bolygóba becsapódó üstökösöknek és aszteroidáknak legalább néhány szerves molekulát szét kellett volna szórniuk a bolygó felszínén. Többek úgy vélekedtek, hogy a szerves anyagokat természetesen előforduló, magas reakciókészségű vegyületek tüntethették el, mint a hidrogén-peroxid. Tavaly a NASA Phoenix leszállóegysége - ami ugyancsak nem észlelt semmiféle organizmust a Marson - belebotlott valamibe, ami viszont elrejthette a szerves anyagokat, a perklorátba. Alacsony hőmérsékleten a perklorátok viszonylag ártalmatlanok, azonban több száz Celsius fokra hevítve rengeteg oxigént bocsátanak ki, ami hajlamos minden közeli gyúlékony anyagot elégetni; éppen ezért alkalmazzák a perklorátot a rakéta hajtóanyagokban. A Phoenix és a Viking egységek a talajminták melegítésével próbáltak szerves molekulákat detektálni, azokat olyan magas hőmérsékletre hevítve, hogy a minták elpárologjanak és gázaikat elemezhessék. Amikor Douglas Ming, a NASA Johnson Űrközpontjának kutatója és kollégái megpróbálkoztak szerves anyagok és perklorát hevítésével a Földön, a keletkező égés a szerves anyagok minden nyomát eltüntette. A vasoxidokról is gyanítják, hogy megzavarják a szerves anyagok észlelését, a perklorátok azonban feltehetőleg sokkal hatékonyabbak ilyen téren, tette hozzá Chris McKay, az Ames tudósa, aki szerint a Vikingek és a Phoenix figyelmét könnyen elkerülhette a talajban fennmaradt, akár több ezredrészt kitevő szerves anyag mennyiség is, így túl korainak tartja kijelenteni, hogy ezek az anyagok nem is léteznek a vörös bolygón. "Nem megfelelően kerestük" - összegzett tömören. Jeffrey Bada, a San Diegói Kalifornia Egyetem kutatója egyetért abban, hogy új módszerekre van szükség. Jelenleg egy új műszeren dolgozik, ami az Urey nevet viseli és az Európai Űrügynökség (ESA) 2016-ban induló ExoMars egységén kap helyet. Elvileg az ExoMars képes lesz akár trilliomod résznyi (ppt) szerves anyag koncentráció észlelésére is. Szintén jó hír, hogy az Urey bár felhevíti a mintákat, mindezt vízben teszi, így a szerves anyagok nem éghetnek el.
  5. Ha agresszív kutyákról beszélünk, aligha ugrana be bárkinek is az angol cocker spániel elsőként. Pedig egy spanyol tanulmány szerint az ártatlan külsejű, lógó fülű jószág jóval hajlamosabb az ellenséges viselkedésre, mint bármely más kutyafaj tagjai. A felfedezés újabb adalék ahhoz az egyre gyűlő bizonyíték halmazhoz, mely szerint az agresszivitás egy öröklődő jellemvonás, azaz a gének és a tenyésztési gyakorlat egyaránt segíthet meghatározni egy kutya viselkedését. "Országunkban és adatbázisunk szerint az angol cocker spánielnél tapasztalható a legtöbb agresszivitási probléma" - nyilatkozott a tanulmányt vezető Marta Amat, a Barcelonai Egyetem állatorvosi karának kutatója, aki munkatársaival 1040 kutyatámadási esetet elemeztek. Az esetek nagy részében a támadásokat cocker spánieleknek, rottweilereknek, bokszereknek, yorkshire terriereknek és német juhászoknak tulajdonították. Még mélyebbre ásva az adatokban Amat és csapata felfedezte, hogy az angol cocker spánielek nem csak az idegenekkel, de saját gazdáikkal szemben is hajlamosabbak az agresszív fellépésre, mint más kutyák. A spániel fajon belül az aranyszínűek és a hímek bizonyultak a legellenségesebbnek. A tanulmány megerősíti egy másik spanyol kutatás eredményeit, amit a Cordoba Egyetem csapata végzett el. Vizsgálataik ugyancsak agresszívebbnek találta a hím és az arany angol cocker spánieleket a nőstényeknél és a kevert színűeknél. Ami a színt illeti, Amat elmagyarázta, hogy a barnás színért felelős melanin pigment biokémiai útvonala azonos a dopaminéval és más agresszív viselkedést szabályzó agyi vegyületekével, illetve megjegyezte, hogy a tulajdonosok hajlamosak a barátságos külső, vidám karakter miatt megfeledkezni arról, hogy a családi kedvenc eredete szerint egy vadász eb, ezért elhanyagolják a kutya nevelését. Az is köztudott, hogy megfelelő élet- és mozgástér hiányában ez a faj stresszessé válik, ami egyenes út az agresszív viselkedés felé. Más szakértők elsősorban a gazdikat okolják, mondván nincs születésénél fogva rossz kutya, csak rossz gazda. A cordobai tanulmány vezetője, Joaquin Perez-Guisado, aki több más tanulmányt is végzett korábban a cocker spánielekkel, bebizonyította, hogy a tulajdonosok csekély kutyanevelési és kiképzési gyakorlata különböző fajok 711 tesztalanyánál vezetett agresszív viselkedéshez. Minden lehetséges okot számításba véve munkatársaival megállapította, hogy a kutyák uralkodási agressziójának 40 százaléka a gazda tekintélyének hiányával kapcsolatos, akik minimális vagy leginkább semmilyen fegyelemre nem tanítják kutyáikat. A kutatók szerint egy jól kiképzett kutya normál esetben nem tanúsít ilyen magatartást.
  6. Egy kanadai kutatás szerint az emberi vérben jelenlevő vegyi anyagok egyre bővülő listájához hozzáírhatjuk a gyorséttermek olaj- és zsírálló csomagolóanyagainak összetevőit is. Az úgynevezett diPAP-ok viszonylag újak, így a tudósok nem igazán tudják, milyen hatásai vannak az egészségre, az azonban tény, hogy ezek a vegyületek lebomlanak egy másik kellemetlen kemikáliára, a PFOA-ra, ami már bizonyítottan rákkeltő hatású lehet. "A kutatás üzenete, hogy egyes vegyi anyagok, melyek célja hogy könnyebbé, jobbá és kényelmesebbé tegyék életünket, a véráramban kötnek ki, toxikológiai következményeik pedig ismeretlenek" - mondta Scott Mabury, a Torontói Egyetem egyik kémikusa. "Elég intelligensnek kellene lennünk, hogy olyan vegyületeket állítsunk elő, amik azt teszik, amit mi akarunk, anélkül, hogy vegyi szennyezési problémához vezessenek." Az új tanulmány a perfluor vegyületek összetevőin végzett kutatásokon alapul. A perfluor vegyületek legjelentősebb elemei a PFOA (perfluor-oktán-sav), illetve a PFOS (perfluor-oktán-szulfonát). A PFOA és a PFOS olaj- és vízálló, ami ideálissá teszi az használatát a teflonedényeknél, a mikrohullámú sütőben elkészíthető pattogatott kukorica tasakokhoz, ruhaneműknél, elektronikai eszközökben, és pizzás dobozokhoz, hogy csak néhány példát említsünk a számtalan alkalmazási terület közül. Az egyetlen gond, hogy ezek az összetevők a környezetben, ételeinkben és végül vérünkben kötnek ki. Mabury tájékoztatása szerint minden általuk tesztelt vérmintában találtak perfluor vegyületeket, gyakran egész magas szintekben. Az állatkísérletek tanúsága szerint a PFOA és a PFOS többféle egészségügyi problémához vezethet, többek közt rákot és fejlődési rendellenességeket okozhat. Meglepő módon az északi-sarki jegesmedvéknél is magas PFOA szinteket mértek, ami először megzavarta a tudósokat, később azonban felfedezték, hogy nagy mennyiségű "előfutár" vegyi anyag szökik ki a környezetbe, ami a levegőn át egészen elszigetelt helyekre is eljuthat, megtelepedik az állatok szervezetében, ahol végül lebomlik PFOA-ra. Marbury figyelmét egy eddig elhanyagolt előfutár csoport, a diPAP-ok (polifluoralkil-foszforsav-diészterek) keltették fel, melyeket az élelmiszerek zsírálló csomagolóanyagaihoz használnak. Ezeket a vegyi anyagokat úgy alkották meg, hogy hozzátapadjanak a papírhoz, Marbury azonban gyanította, hogy átszivároghatnak az ételbe is. Mivel a diPAP-ok gyorsan lebomlanak, ezért azzal is tisztában volt, hogy nehéz lesz bizonyítékot találnia az emberi szervezet szennyezésére. A kutatók egy rendkívüli érzékenységű 500 000 dolláros tömegspektrométert alkalmaztak különböző típusú emberi vérmintakészletek elemzéséhez, ami meglepetésre a PFOA szintekhez hasonló diPAP szinteket mutatott ki az emberi vérben. Ez az első alkalom, hogy rátaláltak ezekre a vegyületekre a testünkben, a felfedezés pedig arra utal, hogy a diPAP-ok jelentős mértékben, legalább 10 százalékban hozzájárulnak a PFOA felhalmozódásához a vérben. Mitöbb a lebomlási folyamat köztes lépései olyan molekulákat hoznak létre, ami a kísérletek szerint tízezerszer toxikusabbak, mint maga a PFOA, hangsúlyozta Mabury. "A diPAP-ok PFOA-vá válása során több olyan folyamat zajlik le, amit gyakorlatilag minden akadémiai kutató társaság figyelmen kívül hagyott" - mondta Mabury. "Ez pedig nem olyasvalami, amit az ember szívesen látna a szervezetében, különösen nem a mért koncentrációkban." A kutatócsoport szennyvíz-mintákat is tesztelt, magas diPAP szinteket észlelve a szennyvíz iszapban, ami arra utal, hogy a kemikáliák bejuthatnak a vízkészletekbe és a termőföldekbe is. Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) már meggyőzte az egyetlen amerikai PFOS gyártót, a 3M céget a vegyület alkalmazásának felfüggesztéséről, illetve a PFOA-t és előfutár molekuláit használó cégeket is igyekszik rábírni a kibocsátás csökkentésére és az alternatívák keresésére. Mabury reményei szerint kutatásuk felhívja az EPA figyelmét a diPAP-okra is. "Korábban azt hangoztatták, hogy a PFOS és a PFOA semmilyen hatással sincs a környezetre" - mondta John Giesy a saskatooni Saskatchewan Egyetem környezeti kémikusa és toxikológusa. "Valójában azonban nagyon is hatással vannak. Meglepően hathatós mérgezőanyagok, melyek jópár mechanizmusban kifejtik a hatásukat. A kérdésem, amit nem csupán a magam nevében teszek fel: mit csinálnak pontosan ezek a vegyi anyagok?" Eddig senki nem tanulmányozta a zsírálló csomagolóanyagok, vagy bomlástermékeik egészségre gyakorolt hatásait, Giesy szerint azonban érdemes lenne azonnali vizsgálatokat indítani. "Nem hiszem, hogy pánikba kell esnünk, az azonban tény, hogy semmit nem tudunk a hatásairól, pedig ez egy olyan vegyület, amitől tartanunk kell, és tennünk kell ellene valamit" - összegzett.
  7. PrinceCherry

    Ida, a hiányzó láncszem

    Egy 47 millió éves makiszerű lény döbbenetesen ép állapotban fennmaradt fosszíliáját mutatták be kedden az Egyesült Államokban. A macska méretű állat négy lábbal és egy hosszú farokkal rendelkezik, konzerválódása pedig annyira tökéletes, hogy szőrének körvonalai és utolsó étkezésének nyomai is felfedezhetők. Az Ida névre keresztelt őskövület állítólag a mai főemlősök - a majmok, emberszabású majmok és az ember, illetve távolabbi rokonaik közötti hiányzó láncszem, ugyanakkor a független szakértők, akik személyesen még nem találkoztak a lelettel szkeptikusak és a bemutatást övező felhajtás sem volt ínyükre. A fosszília bemutatását ugyanis hatalmas csinnadratta vezette fel a New Yorki Amerikai Természettörténeti Múzeumban, melyben a metropolisz polgármestere is részt vett. Bár Ida még csak most jelent meg a PLoS One tudományos szaklapban, már televíziós dokumentumfilm és könyv is készült róla. A lelet valóban nem új keletű. Felfedezése az 1980-as években történt egy rendkívül gazdag őskövület lelőhelyen, a németországi Darmstadt közelében található Messel-bányában, a felfedezés és a bemutatás közötti idő nagy részét azonban egy magángyűjteményben töltötte. A kövület jelentőségének vizsgálatát Jorn Hurum, az oslói Természettörténeti Múzeum szakértője vezette. A fiatal, feltehetően 9-10 hónapos korában elpusztult nőstény állat az eocén földtörténeti korban élt, az első főemlősök kifejlődése idején. Első pillantásra leginkább egy makihoz hasonlít, azonban hiányoznak róla a primitív jegyek, mint az úgynevezett "fogfésű", a megnyúlt, összecsoportosult és előre álló alsó metszőfogak és szemfogak, valamint hiányzik az a speciális karom, amit kurkászásra használnak. Hurum csapata megállapította, hogy Ida nem egyszerűen egy másik maki faj képviselője, hanem egy teljesen új faj tagja, amit Darwinius masillae névvel illettek, egyszerre adózva a lelőhelynek és Charles Darwin születése kétszázadik évfordulójának. Dr. Jens Franzen a Messel-bánya egyik szakértője, a csapat tagja, Idát a "világ nyolcadik csodájának" nevezte a csontváz példátlan teljessége miatt, illetve állítása szerint Ida "rendkívül hasonló hozzánk", karmok helyett ugyanis körmökkel rendelkezik, keze fogásra alkalmas, hüvelykujja fordított, akárcsak az emberé és más főemlősöké. A fogak azonban arra utalnak, hogy nem közvetlen ősünk, inkább lehet egy "nagynéni" vagy egy "nagymama". "Egy olyan csoporthoz tartozik, amiből a magasabb rendű főemlősök és az ember kifejlődött, de nekem az a benyomásom, hogy nem tartozik bele a közvetlen vonalba" - nyilatkozott Franzen. A független szakértők már nagyon várják az első találkozást az új fosszíliával, ugyanakkor elég kétkedők azzal az állítással kapcsolatban, mely szerint Ida egy "hiányzó láncszem" lenne. Dr. Henry Gee, a Nature magazin főszerkesztője szerint maga a kifejezés félrevezető, a lelet jelentőségét pedig a tudományos társadalomnak kell majd értékelnie. "Rendkívül örömteli az új felfedezés, és az is, hogy ilyen alaposan tanulmányozható" - mondta, nem tartva valószínűnek, hogy a lelet ugyanolyan fajsúlyú lenne, mint a floresi ember vagy a tollas dinoszauruszok. Dr. Jens Franzen és dr. Jorn Hurum tanulmányozzák Idát Dr. Chris Beard, a Carnegie Természettörténeti Múzeum kurátorát nem is maga a lelet, sokkal inkább az azt övező publicitási gépezet döbbentette meg. Úgy véli, a tudomány népszerűsítésének rovására mehet, ha a leletről netán kiderül, hogy koránt sem az, aminek a nagy szavak beállítják. Dr. Beard még nem rendelkezik tudományos részletekkel a leletről, de nagy örömmel fogadna egy ilyen tökéletes állapotban fennmaradt fossziliát az eocén korból, és nem utolsó sorban egy új fajt a korai főemlősök világában, ugyanakkor megdöbbenne, ha kiderül, hogy Ida az emberek egyik lehetséges őse. Magában a PLoS-ban megjelent tanulmányban a tudósok teljes meggyőződéssel állítják, hogy Ida az ember egyik közvetlen őse, illetve az utolsó, akit a ma élő majomfajták, emberszabásúak és az emberek közös ősének tekinthetünk. Hurum a BBC-nek adott nyilatkozatában a láb részleteivel magyarázza a merész állítást, a láb egyik csontja, az úgynevezett ugrócsont ugyanis "szinte emberszabásúnak" látszik. Munkatársaival a láb háromdimenziós rekonstrukcióját tervezi, ami bizonyítaná az állítást. "Még nem végeztünk a vizsgálatokkal, számos újabb tanulmány fog megjelenni" - mondta Hurum.
  8. PrinceCherry

    Világítás sík villanykörtékkel

    Kutatók a fénycsövek hatékonyságával világító fehér, organikus fénykibocsátó diódákat (OLED) mutattak be. Az eredmény egy lépéssel közelebb viheti az OLED-eket, hogy a jövő egyik alkalmazható fényforrásaként tekintsünk rájuk, melyek sík kivitelük miatt különösen csábítóak lehetnek az építészek számára. Az eszköz egyik nagy korlátja a kék fény kibocsátó részének limitált, mindössze néhány órás élettartama, azonban már javában folynak az új kék fény-kibocsátó anyagok fejlesztései. Az elmúlt években rohamos fejlődésen ment át az OLED technika, így egyre gyakrabban találkozhatunk az üzletekben a különböző OLED kijelzővel ellátott berendezésekkel, nem csak a kisebb hordozható eszközöknél, de a nagy televízióknál is elérhető már a megoldás. Bár a világításhoz használandó technológia nagy részben megegyezne a képernyőkével, a világításnál a kulcsszó a hatékonyság, amivel az OLED nem rendelkezett, egészen mostanáig. Az eszközökben kétfajta szerves polimer alkalmazható: foszforeszkáló és fluoreszkáló. Bár a fluoreszkáló anyagok - amiket az OLED kijelzőkben és televíziókban is használnak - jóval hosszabb életűek, hatékonyságuk mindössze negyede a fénycsövekének. A legutóbbi kutatások ezért a foszforeszkáló anyagok hatékonyságának és élettartamuk optimalizálására összpontosultak. A fénycsöveknél jobb teljesítményt nyújtó eszközöket Karl Leo és munkatársai készítették el a drezdai Alkalmazott Fotófizikai Intézetben. Az áttöréshez csökkenteniük kellett a veszteségforrásokat - azokat a szakaszokat, melyekbe az elektromos energia beáramlik ugyan, de nem jut ki használható fény formájában. Elsőként a kibocsátó réteg kialakítását optimalizálták, mivel itt megy végbe a legtöbb energiavesztés, a töltéshordozók újraegyesülnek ahelyett, hogy belezúdítanák energiájukat a színes fényeket kialakító polimerekbe. A másik jelentős energiaveszteség a dióda szerkezet szélén következik be, ahol a fény ténylegesen létrejön, ha ez a terület nem elég hatékony, a fotonok körbepattognak vagy újra elnyelődnek. A német kutatóknak egy különösen hatékony, nanoszerkezetű interfész megtervezésével sikerült megoldaniuk a problémákat, a nanointerfész több fényt szív ki, mint a korábbi megoldások. "Az optimalizálások összetett eredményeként először sikerült a fénycsöveknél nagyobb hatékonyságot elérnünk" - nyilatkozott Leo professzor a BBC News-nak. Emellett a korábbi OLED-ekkel ellentétben ez a hatékonyság nem csökken amikor az eszközt felerősítik, nagyobb erejű fénykibocsátásra ösztönözve. Az élettartam azonban akárcsak a korábbi fehér OLED-eknél, itt is jelentős probléma, az eszközök egy-két órányi használat után elöregednek, ugyanis a fény kék tartományát előállító polimerek megbízhatatlanok. Mindazonáltal Leo professzor elmondása szerint kezdenek napvilágot látni az első eredmények a stabil, foszforeszkáló kék polimerekről. "Személy szerint biztos vagyok benne, hogy a kémikusok megoldják ezt a problémát és megtalálják azt az anyagot ami elég stabil, bár ez eltarthat pár évig" - mondta. John de Mello, az Imperial College London optoelektronikai szakértője "nagyszerűnek" nevezte a drezdaiak munkáját. "Ha csak öt-tíz évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy idáig juthatunk, szavait széleskörű szkepticizmus fogadta volna" - mondta. "Azonban bebizonyították, hogy a rendelkezésre álló technikák és az ismert módszerek némi átalakításával ténylegesen kiegyenlíthető a hatékonyság a fénycsövekével." Leo professzor szerint további fejlesztésekkel akár kétszer hatékonyabbá is tehetők az OLED-ek az általuk elértnél. Bár jelenleg előállításuk az alkalmazott gyártási módszerek miatt jóval költségesebb a fénycsövekénél, a tömeggyártás kereskedelmileg is gazdaságossá teheti az OLED-eket, csupán a megfelelő anyagokat és kialakítást kell megtalálni. "Nagy lehetőségek rejlenek benne" - összegzett Leo professzor. "Meggyőződésem, hogy néhány éven belül az OLED-ek szabványos világítási technikának számítanak majd az épületekben."
  9. Bár az egerek nem beszélnek, mégis fényt deríthetnek a beszéd fejlődésére, miután egy német kutatócsoport létrehozott egy emberi beszédgénnel rendelkező egeret. "Az elmúlt évtizedben felismertük, hogy az egér egészen hasonlatos az emberhez" - mondta Wolfgang Enard, a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet molekuláris biológusa, a Cell szaklapban megjelent tanulmány szerzője. "Génjeink tulajdonképpen azonosak és működésük is hasonló". Ennek köszönhetően a tudósok már számtalan új ismeretet szereztek az emberi betegségekről. "Ezzel a tanulmánnyal elsőként alkalmazhatjuk az egereket nem csupán betegségek, de saját történetünk kutatására is" - tette hozzá. Az embereknél a beszédproblémákban és elvileg a nyelv evolúciójában szerepet játszó FOXP2 génnek létezik egér változata is, azonban akárcsak a többi állatnál, az egereknél is hiányoznak azok a kulcsfontosságú változások, amik csak nálunk és evolúciós rokonainknál, a neandervölgyieknél találhatók meg. Több kutató is úgy véli, hogy ezek a különbségek magyarázzák, miért az ember az egyetlen állat, ami komplex nyelvekkel képes kommunikálni egyszerű morgások, vakkantások vagy dallamok helyett. A FOXP2 gén feltételezett evolúciós fája. A szürke téglalapok a különbségeket mutatják, melyekből az ember és az egér génje között hármat számlálhatunk. Ezek közül kettő a csimpánzoktól való szétválás után keletkezett. A csimpánzok és az emberek között az egyik jól ismert különbség a FOXP2 két aminosav-változása. Ezek a változások az emberi és a csimpánz vonal különválása után jelentek meg, korábbi tanulmányok pedig kimutatták, hogy a gén pozitív kiválasztódáson esett át. "A FOXP2 változásai az emberi evolúció során mentek végbe, jelenleg ezek tűnnek a legesélyesebbnek a beszédet kialakulásának genetikai magyarázatára" - mondta Enard. "Az egér modell az egyetlen tényleges esélyünk, hogy rájöjjünk mit csinál másként a FOXP2 emberi változata a csimpánz változattól" - az egerek génje ugyanis alapvetően azonos a csimpánzokéval, ami ideálissá teszi az ősi emberi változat modellezésére. A FOXP2, ami gyakorlatilag egy számos gén bekapcsolására alkalmas proteint állít elő, akkor került be a köztudatba, amikor a gén egy mutálódott másolatát megtalálták egy brit családnál, melynek tagjai örökletes nyelvi rendellenességekkel küzdöttek. A mutáció a család tagjainál mind a beszédet, mind a beszédértést megnehezítette. Enard csapata a gén funkciójának kiderítése érdekében a FOXP2 emberi változatával ellátott egereket kezdett tenyészteni, melyeket összevetve normális társaikkal gyakorlatilag az ősi és az emberi beszédgén összehasonlíthatóságát jelentette. Ez felettébb egyszerűnek hangzik, a gyakorlat azonban korántsem hozott egyértelmű eredményeket. Enard munkatársaival több száz jellemvonást hasonlított össze a transzgénikus és a normális egereknél, míg végül alig pár különbséget tudtak felsorolni, amik főként a rágcsálók agyához és viselkedéséhez kapcsolódtak. Jelentős eredmény, hogy az emberi FOXP2 génnel rendelkező egerek agyi áramköreikben olyan változásokat tapasztaltak, amit korábban az emberi beszédhez kötöttek. Szintén érdekes, hogy a genetikailag módosított egerek kicsinyeinél mérhető különbséget fedeztek fel abban az ultrahangos jeladásban, amit anyjuk fészkének kényelmes közegéből történő kikerülésükkor használnak. Enard szerint mivel az egerek kommunikációjáról még nem elegendők az ismereteink, ezért nem lehet pontosan meghatározni az említett változás jelentőségét. Bár a FOXP2 a test sok más szövetében is aktív, az emberivé tett génnek látszólag nincs más hatása az egerekre, a módosított példányok jó egészségnek örvendenek, ugyanakkor az észlelt különbségek ablakot nyithatnak a beszéd és a nyelv képességének fejlődésére az agyban. A kutatók szerint fontos tovább kutatni a gén hatásainak gépies alapjait, valamint az ember és a majmok közötti különbségek karakterisztikáihoz való kötődését. "Jelenleg csak találgathatunk a hatások evolúciós szerepéről" - olvasható a Cellben megjelent tanulmányban. "Mivel azonban a nem működő FOXP2 génvariációkat hordozó betegek rendellenességet tanúsítanak a szájmozgás és a beszéd közötti koordinációban, az egyik lehetőség, hogy a FOXP2 aminosav-változásai az artikulációhoz szükséges motorikus izmok - tüdő, gége, nyelv, ajkak izmai - kontrollálásának egy fokozott finomra hangolását adják. Meggyőződésünk hogy az egerekkel, emberekkel és más főemlősökkel végzett tanulmányok összehangolásával végül tisztázni tudjuk ezt a kérdést."
  10. Jótékony hatással vannak az agyra az év végi ünnepek egyes kellékei, mint a csokoládé, a bor és a tea. Az Oxfordi Egyetem kutatói és norvég kollégáik szerint ezek a finomságok mind fokozzák kognitív teljesítményünket, így például a megismeréssel, a leképezéssel, az információfeldolgozással kapcsolatos folyamatainkat. Az egyetem élettani, anatómiai és genetikai tanszékének csapata 2031 idős, 70 és 74 év közötti ember esetében vizsgálta a három gyakori, flavonoidtartalmú élelmiszer bevitele és a kognitív teljesítmény közötti összefüggést. A flavonoidok a növényvilág gyógyhatású vegyületcsoportjai, a gyógynövények is ezeknek köszönhetik előnyös tulajdonságaikat. A kísérletsorozatban résztvevőket étkezési szokásaikról faggatták, és kognitív tesztek garmadáját töltették ki velük. Az eredmény nem hozott túl nagy meglepetést, akik rendszeresen fogyasztanak csokoládét, bort, vagy teát, jelentősen jobb eredményeket értek el a teszteken és kevésbé jellemezte őket az időskorral együtt járó csökkenő kognitív teljesítmény, mint azokat, akik nem élnek ezekkel az élelmiszerekkel. A kutatók fokozott figyelmet szenteltek a mikrotápanyagoknak a korral járó kognitív teljesítmény csökkenésében játszott szerepének. A gyümölcsök mellett az italok, mint a tea, a vörös bor, a kakaó és a kávé a polifenolok, a növényi mikrotápanyagok legfőbb étrendből származó forrásai. Ezeknek az étrendi polifenoloknak a legnagyobb alcsoportja a flavonoidok, melyekről a korábbi kutatások már bebizonyították, hogy fogyasztásuk csökkenti a demencia, egyfajta - főként időskorban jellemző - szellemi leépülés előfordulását. A most kapott eredmények ugyanezt támasztják alá, bár a brit és norvég kutatók figyelmeztetnek, további vizsgálatok szükségesek annak bizonyítására, hogy a flavonoidok és nem a vizsgált élelmiszerek egyéb összetevői idézték elő a különbségeket. A hatás egyébként a bornál volt a legszembetűnőbb. A kutatók ezúttal sem felejtettek el figyelmeztetni, hogy a jótékony hatások eléréséhez tudni kell mértéket tartani, ami különösen igaz a borra. A mérsékelt alkoholfogyasztás javítja a kognitív funkciókat és csökkenti az Alzheimer-kór, valamint a demencia kialakulásának kockázatát, a túlzott alkoholizálás azonban éppen ez utóbbi kór egyik kiváltója lehet, nem is szólva számos egyéb egészségügyi problémáról. Ugyanakkor a csokoládéknál is a fekete csokoládét ajánlják, ami a kutatások szerint sokkal jobban eltelít, mint a tejcsokoládé, csökkentve az édességek, illetve a sós és zsíros ételek utáni vágyunkat, míg a teáknál szintén nem okoz meglepetést a zöld teák favorizálása.
  11. PrinceCherry

    Veszélyben a csokoládé

    A kereslet egyre nő, ugyanakkor betegségek tizedelik a világ kakaóültetvényeit, minderre pedig még az éghajlatváltozás is rátesz néhány lapáttal. Úton a segítség. Ki ne szeretné a csokoládét, ami így a karácsonyi ünnepek körül, nem is szólva a mikulásról, egyre gyakoribb látogató az otthonokban. Tudjuk, a jó csoki, azon túl hogy finom, még jótékonyan is hat az egészségre, az ínyencség szerelmeseinek van azonban egy rossz és egy jó hírünk. A rossz hír, hogy a csokoládékészletek erőteljesen apadnak. A csokoládé a kakaófa, tudományos nevén a Theobroma - az istenek eledele - fermentált, pirított magjaiból készül. A kakaó esőerdőkben élő fa, gyökerei nem hatolnak mélyre, ezért a legfőbb ellensége a szárazság, ami egyre súlyosabb méreteket ölt az utóbbi években. A jó hír, hogy érkezőben van a segítség a Mars tudósainak köszönhetően. Ne a bolygótudósokra, vagy a kis zöld emberkékre tessék gondolni, az urak és hölgyek a világ legnagyobb csokoládégyártója, a Mars Inc. alkalmazásában állnak, akik példa nélküli mélységekben tanulmányozták a kakaófát, eredményeik pedig bárki számára szabadon elérhetők lesznek. Ez persze nem puszta nagylelkűség, a kakaó hiánya ugyanis eléggé megnehezíti a csokoládé előállítását és értékesítését. A kakaót szegény országok még szegényebb lakói termelik, a világ kakaótermelésének 70 százaléka jelenleg Afrikában zajlik, főként Elefántcsontparton és Ghánában, ahol a pénztelenség miatt elég szórványosak a termelés feltételeit fejlesztő befektetések. A gazdálkodók nem igazán engedhetik meg maguknak a műtrágyát vagy a gyom- és rovarirtószereket, amivel fokozható lenne a hozam, de a fák nemesítése is sok kívánnivalót hagy maga után. "30 éve nem sikerült emelni a kakaóhozamot" - támasztja alá az adatokat Howard Shapiro, a Mars vezető növénytudósa. A gazdálkodók egyetlen olcsó megoldást látnak, a termőterületek bővítését, ami az esőerdők irtásában és felperzselésében testesül meg. A módszerrel azonban jelentős mennyiségű tápanyag megy veszendőbe, azaz a fák egy darabig megélnek az adott területen, hamarosan azonban új területre kell költözniük. Az egész hercehurcának leginkább az esőerdők látják kárát, pusztulásuk ellenére a termelés konstans marad. A megoldást az időjárás viszontagságainak ellenállóbb, ugyanakkor magasabb hozam produkálására képes növények jelentenék, olyanok, amik a trágyázás hatására jobb termést hoznának, ezáltal rábírva a gazdálkodókat, hogy beszerezzék a műtrágyákat, amivel több kakaót termelhetnének a meglévő területeiken. A hatékonyabb gazdálkodási módszer nemcsak az esőerdőket mentené meg, de a gazdálkodóknak is nagyobb életteret adna. A terület mellett azonban még ott van a növényeket támadó kórokozók problémája is. A brazil ültetvények jelentős hányadát, 75 százalékát az 1980-as években elpusztította egy gombabetegség, az úgynevezett boszorkányseprű. Egy ennél is veszélyesebb gombafaj, a dérgomba Kolumbia és Costa Rica termelésére mért csapást. A gombák egyike sem érte még el Afrikát és Délkelet-Ázsiát, ám a szakértők szerint ez csupán idő kérdése. Ellenállóbb fák nélkül Afrika legnagyobb exportcikke akár három éven belül eltűnhet. Ezért is volt szükség átfogó genetikai és terepkutatásokra. A dzsungelek mélyén olyan vadon termő növények rejtőzhetnek, amik már egyes kórokozókkal szemben kifejlesztették a védekezést, csupán meg kell találni őket, ami nem kis feladat. A kakaót jelen ismereteink szerint Közép-Amerikában alkalmazták először, a kakaófát is onnan eredeztették, sőt sokáig úgy gondolták, hogy csak két-három fő genetikai változat létezik. Juan-Carlos Motamayor, a Mars kakaókutatási programjának tudósa mindkét hiedelmet lerombolta, miután csapatával több mint 1200 kakaómintát elemzett az úgynevezett DNS-ujjlenyomat módszer egy formájának alkalmazásával, amivel beazonosították a minták és a fák genetikai rokonságát. Az első megállapításuk, hogy az évek során összegyűjtött minták közel negyedét rosszul sorolták be a gyűjtést végző kutatók. Miután ezt a problémát orvosolták, a csapat 10, genetikailag elkülönülő csoportra osztotta a magokat. A legnagyobb különbségeket Dél-Amerika Felső-Amazon területéről begyűjtött magok tükrözték, a különböző magok az Amazonas különböző mellékfolyói partjáról származtak. Ez arról tanúskodik, hogy a kakaó sokkal inkább Dél-, sem mint Közép-Amerikából származik, valamint arra is utal, hogy itt keresendők a betegségeknek ellenálló gének, különösen hogy az egyik genetikai csoport ugyanabból a régióból származik, ahonnan a dérgomba. Az osztályozás csak az első lépés volt a Mars által kijelölt úton, júniusban az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumával (USDA) és a számítógép óriás IBM-el közösen elkezdték a kakaó genom szekvenálását, a kész szekvenciák pedig bárki számára szabadon elérhetők lesznek. "A közös tudás jobb, mint a bezárt tudás, mivel több ember alkalmazhatja. Ez egy lehetőség saját jövőnk biztosítására" - mondta Shapiro. Időközben egy kis létszámú. ám annál eltökéltebb kakaótudósokból álló csapat megkezdte a kutatást a nagyobb hozammal, aszálytűréssel és a kórokozókkal szembeni ellenállással rendelkező kakaó fák után. Az azonosított példányokat az USDA David Kuhn molekuláris biológus által vezetett munkacsoportja fogja megvizsgálni azon DNS területek után kutatva, amik az értékes jegyeket hordozzák. Ez nagyban felgyorsíthatja a nemesítést. "Ha sikerül megháromszorozni a kakaóhozamot, a gazdálkodók kiirthatják a leggyengébben termő növényeik kétharmadát, területeiket így gyümölcs és faanyag termelésére is felhasználhatják" - taglalta Shapiro. Ha nem csak egy növényt termesztenek, az egész évben betakarítási lehetőséget adhat a gazdálkodóknak, a nitrogénmegkötő növények ugyanakkor csökkentik a műtrágyák szükségességét, a növények változatossága egy adott termőterületen pedig csökkenti a betegségekre való érzékenységet.
  12. PrinceCherry

    Az agy titkos élete

    Agyunk akkor is gőzerővel dolgozik, amikor mi pihenünk. Az ekkor aktívvá váló agyterületeket többnyire az ábrándozással hozzák összefüggésbe, sokak szerint ez csak a jéghegy csúcsa. 1953-ban egy Louis Sokoloff nevű fizikus felfektetett egy 20 éves egyetemi hallgatót egy hordágyra, elektródákat helyezett a fejbőrére, és egy fecskendőt szúrt a nyaki verőérbe. A kísérleti alany 60 percen át feküdt ott számtani feladatokat oldva meg, mialatt Sokoloff figyelemmel kísérte az agyhullámait, és mérte vérének oxigén és széndioxid szintjét. A philadelphiai Pennsylvania Egyetem kutatója azt próbálta kideríteni, mennyi energiát fogyaszt az agy, amikor erőteljes gondolkodásra kényszerítjük. Ahogy legtöbben, ő is azt várta hogy agyunk sokkal több oxigént emészt fel a matematikai problémák megoldásához, mint amikor az ember relaxál. Az eredmény megdöbbentette. Alanyának agya a számtani feladatok megoldásakor semmivel sem fogyasztott több oxigént, mint amikor becsukott szemmel pihent az ágyon. Az emberek sokáig tekintettek úgy az agyra, mint egy készenléti üzemmódban pihenő számítógépre, ami egészen addig szunnyad, míg valami feladatot nem kap, legyen az egy egyenlet megfejtése, egy újság elolvasása, vagy egy arc keresése a tömegben. Sokoloff kísérlete elsőként nyújtott betekintést a valóságba, mely szerint agyunk igen nyüzsgő magánéletet él. Ez az elképesztő szerv, ami mindössze 2 százalékát teszi ki testünk tömegének, miközben az általunk bevitt kalóriák 20 százalékát fogyasztja el, az energia nagy részét elherdálja a nagy semmire - legalábbis sokáig nem igazán tudták megmondani mivel tölti szabadidejét az agy. "Hatalmas aktivitás zajlik a pihenő agyban, aminek a természete nagy mértékben tisztázatlan" - erősíti meg a fenti sorokat Marcus Raichle, a St. Louisi Washington Egyetem idegtudósa. "Az agy egy nagyon költséges szerv, azt azonban még senki sem vizsgálta igazán mélyrehatóan, mire fordítja az erőforrásokat." A helyzet azonban lassan változik. Raichle és pár másik kutató végre elkezdett foglalkozni azzal az alapvető kérdéssel, hogy vajon mit csinál az agy, amikor részünkről üresjáratba kerül. Munkájuk elvezetett egy agyon belüli nagy rendszerhez, egyfajta szerv a szervben felfedezéséhez, ami képes volt évtizedeken át rejtve maradni, pedig még keresni sem kellett túlságosan. Egyesek az ábrándozás neurális dinamójának nevezik, mások ennél jóval rejtélyesebb szerepekkel ruházzák fel. Akármit csináljon is, mindig felizzik, amikor az agyunkat magára hagyjuk és munkához lát, több oxigént fogyasztva el, mint a dobogó szívünk. "Ez egy rendkívül fontos dolog" - hangsúlyozza Giulio Tononi, a Wisconsin-Madison Egyetem idegtudósa. "Nem túl gyakori, hogy egy új, funkcióval rendelkező rendszert azonosítunk az agyban, valójában nem is emlékszem hány évvel ezelőtt történt hasonló. Olyan ez, mintha ma egy új kontinenst fedeznénk fel." Ennek ellenére a felfedezés elég lassan született meg. Sokoloff immár 56 évvel ezelőtti kísérlete kevesek érdeklődését keltette fel. Egészen a '80-as évekig kellett várni mire a kutatókban felsejlett, hogy az agy fontos dolgokon munkálkodhat, miközben látszólag semleges állapotban van. Ekkoriban kezdett elterjedni egy új agyletapogatási technika, a pozitron emissziós tomográfia, röviden PET. A módszerhez radioaktív jelzőanyagot, többnyire glükóz molekulákat fecskendeztek be a vizsgálandó területre és a felgyülemlett anyag méréseivel a szakemberek betekintést kaptak az agy belső működésébe. Az egyik legegyszerűbb kísérlet az volt, hogy letapogatták a gondolkodó és a pihenő agyat, majd a kapott felvételeket összevetve megpróbálták megtalálni a különböző aktívvá váló agyterületeket. Raichle is PET letapogatással dolgozott a szavakkal kapcsolatos agyterületek kutatásában, amikor valami különösre lett figyelmes. Egyes agyterületek látszólag teljes intenzitással dolgoztak míg az alany pihent, viszont amikor az egyén megkapta a szavakkal kapcsolatos feladatot, a területek lecsendesedtek. A felfedezés nem volt igazán új keletű, a legtöbb kutató azonban véletlenszerű zajként értékelte és ezzel elintézettnek tekintette a kérdést. Raichle és egyik kollégája, Gordon Shulman azonban másként gondolta. Ekkor már 1997-et írtunk. Shulman 134 ember agyletapogatási adatait elemezte ki, melyekből megállapította, hogy a feladattól függetlenül - legyen az olvasás, vagy egy képernyő bámulása - az agyterületek ugyanazon "konstellációja" mindig elhalványul, amint az alany elkezdett koncentrálni. "Meglepett a következetesség" - mondta Shulman. A kibontakozó kép egyre kevésbé tűnt véletlenszerű zajnak. "Előbukkant egy neurális hálózat, amiről korábban szó sem esett." Raichle és Shulman 2001-ben publikáltak egy tanulmányt, melyben felhívták a figyelmet egy korábban fel nem ismert "alapértelmezett módra" - egyfajta belső pasziánszra, amivel az agy elszórakoztatja magát, amikor nincs kihasználva és félreteszi, amikor valami feladatot kap tulajdonosától. Ez az agytevékenység főként az agy középvonalán hosszirányban átívelő területhalmazban zajlik, amit a két kutató alapértelmezett-mód hálózatnak, röviden az angol kezdőbetűkből DMN-nek nevezett el. A hálózatba foglalt agyterületek nem voltak ismeretlenek a tudomány számára, a kutatók korábban is tanulmányozták ezeket, csak nem összességükben. Éppen ezért nem ismerték fel, hogy a területek megállás nélkül társalognak egymással, amikor azonban valami figyelmet összpontosító feladat érkezik lecsendesednek, átadva a terepet, vagy inkább az erőforrásokat más agyterületek számára. Mindezek mellett sikerült egy még megdöbbentőbb felfedezést is tenni. Az agyterületek metabolikus aktivitásának méréseiből kiderült, hogy a hálózat egyes területei 30 százalékkal több kalóriát emésztenek fel, mint az agy bármely más területe. Ez már komolyan felvetette a kérdést - mi az ördögöt csinál az agyunk, amikor mi a világon semmivel nem foglalkozunk éppen? Raichle és Shulman elsőként az érintett agyterületekről már megszerzett ismeretek mentén indult el. A DMN egyik fő alkotóeleme a mediális prefrontális kéreg, ami ismereteink szerint egy erősen önközpontú nézőpontból értékeli a dolgokat, hogy azok vajon jók, rosszak vagy éppen közömbösen számunkra. A terület részei szintén felvillannak, amikor például megkérnek minket, hogy tanulmányozzunk egy mellékneveket tartalmazó listát és válasszuk ki a kizárólag ránk illőket. Akiknek ez az agyterület valamilyen károsodást szenvedett, közömbössé és hallgataggá válnak, üresek lesznek a gondolataik, nem kalandoznak el, nincsenek gondolatfolyamaik - amiknek a megléte számunkra teljesen természetes. A DMN részei szoros kapcsolatban állnak a hippokampusszal, ami rögzíti és felidézi "önéletrajzi" emlékeinket, mint a tegnapi reggelit, vagy az első napot az iskolában. Raichle és munkatára, Debra Gusnard számára mindez egyetlen dologra mutat, az ábrándozásra. A hippokampuszon keresztül az alapértelmezett hálózat megcsapolhatja emlékeinket, az ábrándok nyersanyagát, amit a mediális prefrontális kéreg ezek után kiértékelhet saját önelemző nézőpontjából. Raichle és Gusnard elmélkedése szerint a hálózat egy "belső főpróbát" tart az agy számára jövőbeli tetteinket és választásainkat illetően. Ezzel Randy Buckner, a Harvard Egyetem kutatója is egyetért. Számára a bizonyítékok egy olyan agyrendszerről festenek képet, ami az ábrándozás lényegét , a múltbéli emlékeken való töprengést és a jövő találgatását adja. "Nagyon jók vagyunk különböző lehetséges világok elképzelésében, és a beleélésben. Ez lehet az az agyhálózat, ami segíti ezt a tevékenységünket" - összegzett Buckner. Jelenleg már közvetlen bizonyítékaink is vannak az elmélet alátámasztására. Tavaly Malia Mason, a szintén amerikai Dartmouth College szakértője arról számolt be, hogy az alapértelmezett hálózat tevékenysége összefügg az ábrándozással. Ő már napjaink közkedvelt agyletapogatási módszerét, a funkcionális mágneses rezonancia képalkotást (fMRI) alkalmazta, amivel remekül nyomon követhető volt a hálózat aktivitása, amikor a vizsgált alanyok ábrándozásról számoltak be, illetve gondolataik rendezésekor észlelhető volt a területek elhalványulása. Masonnak azt is sikerült kimutatnia, hogy az aktívabb alapértelmezett hálózattal rendelkezők gondolatai sokkal csapongóbbak, mint az átlagé. Az ábrándozás mentális luxusnak hathat, célja azonban halálosan komoly. Buckner és Harvardos kollégája, Daniel Gilbert a múltban tanult leckék a jövő terveivé való gyúrásának végső eszközeként tekint rá. Ez a gyakorlat annyira fontos, hogy az agy, amikor csak teheti, ezzel foglalkozik, és csak akkor szakítja meg, amikor korlátozott vér, oxigén és glükóz ellátását valami sürgősebb feladatnak kell szentelnie. Sokak azonban úgy vélik, a hálózat munkája nem merülhet ki pusztán az ábrándozásban. 2003-ban Michael Greicius, a Stanford kutatója egy új módszerrel kezdte tanulmányozni az alapértelmezett hálózatot. Kísérleti alanyait, akiket egy fMRI letapogatóba fektetett, megkérte, hogy próbáljanak lazítani és pihenni, miközben ő egyszerűen figyelemmel kísérte, mi zajlik az elvileg nyugalmi állapotban lévő agyakban. Ez vezetett el az úgynevezett nyugalmi állapoti fluktuációk felfedezéséhez a hálózatban. Ezek az agytevékenység lassú hullámai, amik egy összehangolt formában fodrozódnak, egy összefüggő egységbe fogva az agyterületeket. A hullámok csúcstól csúcsig 10-20 másodpercig tartottak, ami gyakorlatilag százszor lassabb, mint a tipikus EEG agyhullámok, amiket a fejbőrre helyezett elektródákkal mérnek. Greicius munkája szakított a a régi módszerrel, a nyugalmi és a tevékeny állapotról készült felvételek összehasonlításával, és bebizonyította, hogy bármikor be lehet pillantani a hálózatba. Ennek tudatában a tudósok olyan emberek hálózatába is bekukucskáltak, aki nem voltak tudatuknál, és valami egészen váratlanra bukkantak. Raichle tavaly arról számolt be, hogy a hálózat lassú hullámai mesterséges altatásban levő majmoknál is folytatódtak, mintha ébren lettek volna. Az idén Greicius egy hasonló jelenségről számolt be szedált emberek esetében, miközben más kutatók azt észlelték, hogy az alapértelmezett hálózat az alvás korai szakaszában is aktív és szinkronizált. Ez megtörte azt a feltevést hogy a hálózat kizárólag az ábrándozásról szól. "Meglepődtem" - ismerte el Greicius. "Át kellett alakítanom az elképzeléseimet arról, hogy mit is keresünk valójában." Mivel az alapértelmezett hálózat az alvás korai szakaszában is aktív, ezért nagy volt a csábítás hogy összefüggésbe hozzák a valódi álmokkal, Raichle szerint azonban a hálózat éjjeli tevékenységnek más a célja, mégpedig az emlékek szétválogatása és elraktározása. Minden egyes nap rövidtávú emlékek tömegét fogadjuk be, de ezek közül csak néhány olyan van, amit érdemes hozzákapcsolni az életünket irányító személyi adatállományhoz. Raichle szerint a hálózat szelektíven tárolja és frissíti emlékeinket fontosságuk és személyes távlataik függvényében. Hogy ne halmozódjanak fel tárolatlan emlékek, a hálózat amikor csak tud visszatér tevékenységéhez. Ennek alátámasztásaként Raichle kiemeli, hogy a hálózat folyamatos társalgásban van a hippokampusszal, emellett pedig rengeteg glükózt vesz magához, nagyságrendekkel többet, mint amit oxigénből elfogyaszt. Raichle szerint ezt a glükóztöbbletet a hálózat nem égeti el, hanem nyersanyagnak használja az aminosavak és az ingerület átvivő anyagok, más néven neurotranszmitterek előállításához, amik a szinapszisok felépítéséhez és karbantartásához szükségesek. Egy ilyen központi szereppel felruházva nem lehet meglepő, hogy az alapértelmezett hálózat több ismert agyi betegségben is közrejátszik. 2004-ben Buckner részt vett a Pittsburghi Orvosi Egyetem egyik tanára, William Klunk előadásán, aki három dimenzióban szemléltette az Alzheimer-kórral küzdők agyában kialakult kóros protein csomókat. Korábban a kutatók egyszerre csak egy agyterületen vizsgálták ezeket a csomókat, Klunk volt az első, aki a teljes agyra kivetítve bemutatta a csomók elhelyezkedését, így sokan ekkor szembesültek először a teljes képpel. "Meglepő volt, gyakorlatilag az alapértelmezett hálózat rajzolódott ki előttünk" - mondta Buckner. Raichle, Greicius és Buckner azóta felfedezte, hogy a hálózat aktivitási sémája megtörik az Alzheimer-kórral sújtott egyéneknél. A kutatók elkezdték figyelni a hálózat aktivitását enyhe memóriazavarokkal küzdő embereknél is, hogy lássák, képesek-e előrejelezni, kinél alakulhat ki az Alzheimer - a memória problémákkal küzdők felénél ugyanis kialakul a kór. Kérdés, hogy melyik felénél. "Képesek vagyunk-e használni az eddigi tapasztalatainkat, hogy beazonosítsuk az Alzheimer-kór kockázatának kitett pácienseket?" - tette fel a kérdést Buckner. Az alapértelmezett hálózatról időközben kiderült, hogy más betegségek is szétrombolhatják, köztük a depresszió, a figyelemhiányos hiperaktivitás (ADHD), az autizmus és a skizofrénia. Rejtélyes szerepet játszik továbbá azoknál az agyi sérülést szenvedett, vagy szélütést kapott embereknél, akik az öntudat és az agyhalál szürke határmezsgyéjén, minimális öntudattal, vagy vegetatív állapotban lebegnek. Steven Laureys, a belga Liege Egyetem neurológusa fMRI-vel vizsgálta az ebben az állapotban levő páciensei DMN aktivitását. "Jól megfigyelhető, hogyan bomlik le a hálózat a kóma elmélyülésével" - mondta a kutató, aki most kapcsolatot keres a hálózat tevékenysége és a kómából hosszú idő után történő visszatérés között, hasonló prognosztikus értéket remélve, mint amerikai kollégái az Alzheimer esetében. A hálózat tevékenységével még nem hoztuk kapcsolatba a meditációt, pedig a fenti sorokat olvasva valószínűleg sokakban felsejlett már ez a gondolat is. A Zen buddhisták meditációja képes lehet kikapcsolni a DMN-t, hiszen a Zen meditáció célja az elme tisztán tartása az elkalandozásoktól, a gondolatfolyamoktól azáltal, hogy a figyelmet a testtartásra és a légzésre fókuszálja. Két olasz kutató, Giuseppe Pagnoni és Reggio Emili azt próbálta kideríteni, vajon ez azt jelenti-e, hogy a meditáció gyakorlói képesek elfojtani a hálózat tevékenységét? A vizsgálatokhoz egy, a Zen meditációban járatos emberekből álló csoportot kértek fel, hogy feküdjenek az agyletapogató alá. Az fMRI vizsgálat alatt véletlenszerű betűkből álló karaktersorozatokat mutattak nekik és megkérdték őket, állapítsák meg, hogy a kibontakozó szöveg vajon egy angol szó, vagy csupán valami zagyvalék. Minden esetben, amikor az alany egy létező szót látott, alapértelmezett hálózata pár másodpercre felvillant, ami azt bizonyítja hogy a szavak, mint az alma, az almás rétes, vagy a fahéj elkalandoztatja a gondolatokat. A Zen meditálók ugyanúgy teljesítettek a szófelismerési feladatban, mint akik nem gyakorolják a meditációt, azonban jóval gyorsabban zabolázták meg elkószáló gondolataikat. A Zen módszer alkalmazóinak ez 10 másodpercen belül sikerült, míg a nem meditálóknál jellemzően 15 másodpercre volt szükség, mire újra fókuszálták figyelmüket.
  13. PrinceCherry

    Bleach

    Szerintem nagyon jó rész volt ez is! Robipapa: Szerintem nemfognak 10 rész után fillert adni és hidd el nekem a java még csak most jön
  14. PrinceCherry

    Ivóvízzé alakítják a vizeletet az űrsiklón

    Szerintem mindenki tudja de a csapvízben például radioaktív anyag is van szóval egészségünkre! A katonák régen a sivatagban zacskóba pisiltek aztán hagyták párologni egy kicsit és a szennyező anyagok elpárologtak(ezt csak hallottam nembiztos)
  15. PrinceCherry

    Bleach

    1) A szóhasználatod a másik ember belekötésébe enged következtetni... 2)Unohana Retsu és Kotetsu Isane a 4.Osztag kapitánya és Hadnagya...Ilyen egyszerű az egész
×