Jump to content
PirateClub.hu

Kitart az ujjlenyomat-adatbázis tervei mellett az EU


Jaks
 Share

Recommended Posts

Úgy tűnik, hiába tiltakoznak az adatvédelmi szakemberek, az Európai Bizottság (EB) makacsul ragaszkodik a korábban kidolgozott elképzeléséhez.

 

Peter Hustinx európai adatvédelmi biztos szerdán fejtette ki aggodalmait az egységes európai ujjlenyomat-nyilvántartással kapcsolatban. A szakember szerint rendkívül könnyen történhetnek majd visszaélések az ujjlenyomat-mintákkal, ráadásul az összes európai uniós állampolgár személyes és biometrikus adatának egy rendszerben való tárolása önmagában is komoly kockázatot jelent.

 

Hustinx kifogásolta, hogy az Európai Bizottság nem vizsgálta meg átfogóan egy ilyen adatbázis létrehozásának az esetleges következményeit, és a döntési folyamatból teljesen kihagyták az európai uniós tagországok adatvédelmi biztosait. Pedig utóbbi kötelező lett volna. Az EB a tervek szerint az összes 6 és 79 év közötti európai uniós állampolgár személyes és biometrikus adataira igényt tartana. Különösen a korhatárok megjelölése akasztott ki sok politikust. "Meg kellene vizsgálni, hogy mindennek lesz-e valami gyakorlati haszna" - közölte például Wolfgang Kreissl-Dörfer bajor szociáldemokrata európai parlamenti képviselő.

 

Dragutin Mate, az EU soros elnöki tisztét betöltő Szlovénia belügyminisztere, az Európai Unió Belügyminiszteri Tanácsának elnöke a DPA német hírügynökségnek pedig azt nyilatkozta, hogy kompromisszumokat kell találni és nehéz tárgyalásokra számít. "A jövőbeni rendszerben minden lehetséges veszélyt figyelembe fogunk venni. Természetesen a nagy adatbázisok mindig adatvédelmi kihívást is jelentenek, éppen ezért fogunk a nyilvántartás létrehozásakor a legnagyobb elővigyázatossággal eljárni, hiszen el akarjuk kerülni, hogy az európai uniós állampolgárok adataival bármilyen visszaélés történjen.

 

Ráadásul a jogszabályok alapján meg kell vizsgálnunk minden kritikát és ellenvéleményt, ez önmagában heteket vesz majd igénybe" - reagált az aggodalmakra Friso Roscam-Abbing, az Európai Unió igazságügyi biztosának, Franco Frattininak a szóvivője.

 

Még ha kérdéses is Frattini javaslatának jövője, az európai igazságügyi és belügyminiszterek tavaly februárban már megállapodtak az ujjlenyomat-adatbázisok, tavaly júniusban pedig a rendőrségi nyilvántartások összekötéséről, így az szinte biztos, hogy valamilyen mértékű és fokú adattárolás mindenképpen lesz az Európai Unióban.

 

forrás:sg.hu

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

Hát, jah!

De akár egy büncselekmény kapcsán is feltörhetik a rendszert (mert ugye a hackerek egy lépéssel mindig előrébb járnak) és akár az én ujjlenyomatom+DNS-emet kicserélik az elkövetőével, azt kész!!

Maga az elgondolás jó lenne, de szerintem is kivitelezhetetlen!!

Link to comment
Share on other sites

Ez csak az adatokat tárolná, nem minden priuszt és egyéb adatot! Az marad csak a rendőrség dolga :D De ha kiserélik az adataid, attól még vehetnek új ujjlenyomatot és dns mintát tőled bizonyításképp... A saját adataid a testedben meghamisítani emg nehéz lenne

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...