Jump to content
PirateClub.hu

Gyerekek dolgozataiból


szape
 Share

Recommended Posts

A Föld első élőlényei a kékmaszatok voltak.

Amerikában a Sziklás-hg-ben rengeteg Gizimedve él.

A tengerszint emelkedését dagálynak, a süllyedését apámnak nevezzük

Győr egyik legszebb kiállítási tárgya Szent László spermája.

A világ legnagyobb sodrású folyója az Anakonda, melynek őserdeiben

rengeteg amazonas él.

A lelkészek a parókán laktak.

A római katólikus egyház feje kétezer éve a cápa.

Ady Endre szülei: Góg és MAgóg..

A költők csak akkor tudtak verseket írni ha homlokon csókolta őket egy mázsa.

Arany János 1817től 1882ig született.

Caesar utolsó szavai így hangzottak: Te is fiam Brumi?

Maugli párducát Bagarolnak hívták.

Mikszáth híres regénye a Nosztí fiú esete a Tóth Matyival

Hemingway Nobel-díjat kapott az Öreg halál és a hengerért.

Juhász Gyula egyik legszebb szerelmes verse az Anna ökör.

Az irányított egyenes szakasz a Hektór.

Síkidomok a kör, a négyzet, a háromszög és a palalelógó gamma.

Stephenson megépítette az első rakétát, amit Gőzmozdonynak nevezett

el.. ja nem! Fordítva!"

A távíró feltalálása után már csak az lehetett távírász, aki

megtanulta a Morzsa ábécét.

Dugovits Titusz a hátsóját a falnak támasztotta és azon felmászott.

II. József Mária és Terézia fia voltâŚ

A trákok mai utódai az osztrákok.

Mezopotámia a Tigris és az Elefántesz folyók között terült el.

Egész Európa rettegett a magyarok nyulaitól.

1222ben II. András király adta ki az Aranybuktát.

Caesar átlépett a Rubik Ernőn""Benyovszky volt Magadoszkár legnagyobb királya.

Gararin volt az első földönkívüli.

Az USA azért lépett be az első világháborúba, mert a Lucitania

gőzösből a németek tengeralattjárót csináltak

A polipok lábasfejűek, de nem azért, mert lábas van a fejükön""Az

ausztrál vadkutyák a digók.

Az opera végén Othello ledöfte Desdemonát, aki erre énekelni kezdett.

A medveféléknek több faja van, pl: a barnamedve, jegesmeve,

grizzlymedve és Micimackó.

A csótányok a rovarok osztályába tartoznak, azon belül a rusnya dögök

családjába.

A baromfiudvar leggyakoribb lakója a buta liba, a hülye tyúk és a mérges pulyka.

  • Thanks 1
  • Upvote 1
Link to comment
Share on other sites

Vannak még ilyen szösszenetek, bocsi ha néhány egyezik:

 

A hajó jéghegynek ütközött és elsüllyedt a Duna közepén. Innen gyalog

folytatták útjukat.

 

Az ókorban a szabadokat csak a rabszolgák elégíthették ki.

 

Amíg Madách a börtönben sínylödött, felesége romlásnak indult.

 

Szulimán szultán az egri vár alatt haragjában megütötte a gutát.

 

A janicsárok felmentek Budára, elszaporodtak es elfoglalták a várat.

 

IV. Béla a tatárjárás után a kihalt nép pótlásáról személyesen

gondoskodott.

 

IV. Bela várromokat épített.

 

A hösies várkatonák általában nem érték meg a haláluk napját, mert

már korábban elestek a csatában.

 

Mikor II. Endre a Szentföldön hazatért, országát és feleségét fenekestül feldúlva találta.

 

Dugovics Titusz hátsóját a falnak támasztotta, es azon felmászott.

A századfordulón Ady termékenyítette meg a tudósokat.

 

Radnóti Miklós fasiszta építötáborban halt meg.

 

Móricz Zsigmond kesöbb megnösül, és elveszi feleségét.

 

A néma Katrin hallgatag lett...

 

Arany Janos 1817-töl 1822-ig születtet.

 

A Hunyadi Laszló olyan ballada, amelyben a föhöst feldolgozzák.

 

Rákóczi Ferenc úgy halt meg, hogy belefulladt a Rodostóba.

 

Arany János velszi bárdokkal sújtott le a Habsburg-házra.

 

Leonardo da Vinci két olasz földbirtokos volt a középkorban.

 

Zrínyi Miklóst a bécsi kamara által feltüzelt vadkan ölte meg.

 

Petöfi egy szegény cselédlány és a magyar nép fia.

Petöfi úgy rohant a csatába, hogy jobb kezében a vers, bal kezében

pedig a kard volt.

 

Kölcsey 1815 januárjától 1816 tavaszáig nem írt verset. Ebböl az

idöszakból 3 verse maradt ránk.

 

A vers elsö részében egy nagy lógó férfifejet látunk.

 

A Csongor alá felsorakozó szereplök: Tünde..

 

Egy gyermek kihordása 9 hónapig tart függetlenül attól, hogy hány nőt

alkalmazunk a feladat megoldásához.

 

Link to comment
Share on other sites

De ezek se kutyák, az egyezésért ismételt elnézéseteket kérem:

 

-Mi a zsigerzacskó?

Az a rész a csigának, amibe a beleit tartja. A zsigerzacskó

arra való hogy abba szarjon a csiga és a csigaház alatt jön ki.

 

-Miért van Gárdonyi Géza sírjára az írva, hogy "Csak a teste"?

Mert a fejét levágták a törökök.

 

-Sorold fel a páros ujjú patásokat!

Sertés, disznó, malac, mangalica

 

-Kik voltak a vándor énekesek? Nevezzetek meg egyet közülük!

Kodály Zoltán.

 

-Sorold fel a vízpart növényeit!

Vízi tündér.

 

-Jellemezd a vidrát!

Teste: formás.

 

-Mi az õsföld?

Ahol barna emberek és asszonyok laknak, és mindegyik feketehajú.

 

-Melyek hazánk természetes életközösségei?

Magyar, német, finn.

 

-Mi a humusz?

Elpuszlott állat.

 

-Ismerd fel rajzról az állatokat!

Pézsmapocsék Mocsári patkány

 

-Írj magyarországi halakat!

Potty, pongy, jégér, szálszalóka, légy, gólya

 

-Milyen betegséget lehet kapni a parlagfûtõl?

Energiát.

 

-Az oroszlán jellemzése

hangja: vastag, kitörõ látása: gonosz

 

-A cápa jellemzése:

Embert nem eszik, de nem lehet benne bízni.

 

-Milyen tápanyagokat ismersz?

Sósav, színsav.

 

-Harmadikosak a csapadékképzõdésrõl:

Ha a hideg levegõ összeütközik a meleg levegõvel abból lehelet lesz. Ha hajnalban kimegyünk, vizes lesz a papucsunk. A hódara káros, mert feldönti a kocsikat. Csapadékfajta: lisztharmat.

 

-A középkorú lovagok a lovagi tornákon mindig egy hölgyet tûztek maguk elé.

 

-A nemzetiségi iskolákba több ajkú diákok járnak.

 

-Nyáron nõ a kalapos gomba, télen a kucsmagomba.

 

-A görög ábécé kezdete: alfa, béta, céda...

 

-II. József, a vaskalapos király Mária és Terézia fia volt.

 

-A fecske egy költözõ madár, olyan mint a gólya, csak sokkal kisebb és nem hasonlit rá.

 

-Barbarosa seregében kitört a pestis, amely elõl maga a császár is csak álruhában tudott menekülni. Az éhenhalt sereg kitakarodott az országból.

 

-A harangvirág a bimbambuszok családjába tartozik.

 

-A végek vitézei többnyire nem éltek haláluk napjáig, mert már korábban elestek.

 

-Shakespeare vig nõkkel élt Windsorban és tévedesbõl vigjátékokat irt.

 

-Zrinyit a bécsi kamarilla által felbérelt ólmozott vadkan ölte meg.

 

-Az õserdõ olyan terület, ahova emberi kéz még nem tette be a lábát.

 

-A zsidó egyházi zene legismertebb tekintélye Palesztina volt.

 

-Kolombusz háromszor indult útnak, bár a második útján meghalt.

 

-Szulimant a szigeti ostromnal megölték, ezért egyelõre felhagyott azzal a szándékával, hogy Magyarországot meghóditsa

 

-Ady Boncza Bertalant vette feleségül.

 

-Bombay éghajlata olyan egészségtelen, hogy lakosai máshol laknak.

 

-A Toldi olyan mû, amelyben a fõhõst feldolgozzák.

 

-Eötvös József többek között Budán született.

 

-A XVIII. századi fõurak palotakertjei tele voltak szépen nyirt szökõkutakkal.

 

-Anonymus III. Béla névtelen jegyese volt.

 

-Egyiptom õslakói a múmiák.

 

-És akkor a költõ megírta Szundi két apródja cimû versét.

 

 

Link to comment
Share on other sites

  • 5 months later...
  • 10 months later...

áááá ezek nagyon jók! :D A Földrajztanárom gyűjtötte az ilyen hülyeségeket! :D Tudok is párat

"Az üledékes kőzetek: agyag,homokkő, macskakő..." :D

"A táblás vidék az ahol táblában vannak a vidékek" :D Néhány föciórán ezeket olvasgatta fel! Sajna csak ennyit jegyeztem meg! :D

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...