Jump to content
PirateClub.hu

Manchester United


Marcus Bent
 Share

Recommended Posts

  • Replies 3.1k
  • Created
  • Last Reply

Top Posters In This Topic

Ronaldo már nem akar visszatérni Manchesterbe

 

Innen már nincs visszaút. Egyre jobb esélyek látszanak arra, hogy Cristiano Ronaldo ezen a nyáron a Real Madrid játékosa lesz, ha ugyanis hinni lehet az egybehangzó lapértesüléseknek, a portugál klasszis tudatta ügynökével, hogy nem szándékozik visszatérni Angliába, s mindenképp a Real Madrid játékosa akar lenni.

A Bajnokok Ligája győzelem után Ronaldo kapcsolata fokozatosan hidegült el Sir Alex Fergusonnal, a hírek szerint a klasszis korábban nem kívánatos személynek nyilvánította trénerét a portugál válogatott edzőtáborában, sőt, állítólag telefonon sem volt hajlandó konzultálni mesterével. A Manchester United időközben reagált a Madrid állítólagos próbálkozásaira, s panaszt nyújtott be a FIFÁ-nál, de ezt megalapozottság és bizonyíték hiányában alighanem visszadobja majd a legfelsőbb labdarúgó szervezet. Noha a labdarúgó Európa-bajnokság javában tart, a játékos egy brazil portálnak már megerősítette távozási szándékait, s leszögezte, hogy ha megfizetik, szívesen játszana a Real Madridban.

 

Alighanem ezt a kijelentést alapul véve, megfelelően a Marca korábbi állításainak, a játékos ügynöke, Jorge Mendes már elkezdte keresni a lehetséges megoldást az átigazolást ügyében, ő lesz ugyanis az, akire a továbbiakban a legfontosabb szerep fog hárulni: neki kell majd felvennie a kapcsolatot a Manchester Uniteddel az átigazolás végett. Elősegítheti az esetleges tárgyalássorozat sikeres befejezését, hogy már a Manchester United álláspontja sem olyan világos, mint volt néhány nappal ezelőtt, de legalábbis valamelyest mindenképp meginogtak Sir Alex Fergusonék.

 

Az angol klub afféle kontraként bejelentkezett Sergio Ramos és Robinho játékjogáért, ez pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy a két klub között legalább a tárgyalások megkezdődjenek. Elképzelhető, hogy amennyiben létrejön a klubok közti megállapodás Ronaldo ügyében, a Real Madridnak nem csak készpénzt kell majd szánnia a játékosra, hanem legalább egy meghatározó emberét is. Sergio Ramos eladására egyértelműen kevés esély mutatkozik, ellenben Robinho üzletbe való bevonása már korántsem kizárt. (madridista.hu)

Link to comment
Share on other sites

hát... nem örülök annak hogy megválhatnak Ronaldotól :mellow:

végülis , ha menni akar , akkor menni fog , ha pedig kacsa , akkor találkozunk vele a következő szezonban , bár erre a jelek szerint kevés a lehetőség :(

 

játékstílusában jobban illik a Madridba valamivel , mivel portugál , és a latin foci áll közelebb hozzá, de öröm volt nézni a játékát :)

 

remélem mindegyik fél számára előnyös és jó döntést hoznak ;)

Link to comment
Share on other sites

szintén :) bár erre kevés az esély. Robinho-t nem érzem olyan játékosnak akinek a mu-ban a helye :) jó ott ahol van.

Ramos viszont jól jönne , csak nemtudom hogy oldanák meg hogy a védők azért játékban legyenek :unsure:

mert ugye ott van Evra, Ferdinand , Vidic, Neville, Silvestre , Piqué ... szóval nehéz.. valaki távozni fog szerintem ha jön Ramos. de ne nekem legyen igazam :)

 

és remélem a Marcanak se lessz :D

Link to comment
Share on other sites

ő sem rossz az igaz :)

ha jól tudom egyesek van der Sar szintű kapusnak , ha nem jobbnak tartják, bár a 2. számú kapos inkább Kuszczak nem? :huh:

mindegy, az a fontos hogy jó kapus legyen Edwin bá utódja ;) amire nagy esély van :)

 

 

 

Link to comment
Share on other sites

Ronaldo már nem akar visszatérni Manchesterbe

 

Innen már nincs visszaút.

Egyre jobb esélyek látszanak arra, hogy Cristiano Ronaldo ezen a nyáron a Real Madrid játékosa lesz, ha ugyanis hinni lehet az egybehangzó lapértesüléseknek, a portugál klasszis tudatta ügynökével, hogy nem szándékozik visszatérni Angliába, s mindenképp a Real Madrid játékosa akar lenni.

 

A Bajnokok Ligája győzelem után Ronaldo kapcsolata fokozatosan hidegült el Sir Alex Fergusonnal, a hírek szerint a klasszis korábban nem kívánatos személynek nyilvánította trénerét a portugál válogatott edzőtáborában, sőt, állítólag telefonon sem volt hajlandó konzultálni mesterével. A Manchester United időközben reagált a Madrid állítólagos próbálkozásaira, s panaszt nyújtott be a FIFÁ-nál, de ezt megalapozottság és bizonyíték hiányában alighanem visszadobja majd a legfelsőbb labdarúgó szervezet. Noha a labdarúgó Európa-bajnokság javában tart, a játékos egy brazil portálnak már megerősítette távozási szándékait, s leszögezte, hogy ha megfizetik, szívesen játszana a Real Madridban.

 

Alighanem ezt a kijelentést alapul véve, megfelelően a Marca korábbi állításainak, a játékos ügynöke, Jorge Mendes már elkezdte keresni a lehetséges megoldást az átigazolást ügyében, ő lesz ugyanis az, akire a továbbiakban a legfontosabb szerep fog hárulni: neki kell majd felvennie a kapcsolatot a Manchester Uniteddel az átigazolás végett. Elősegítheti az esetleges tárgyalássorozat sikeres befejezését, hogy már a Manchester United álláspontja sem olyan világos, mint volt néhány nappal ezelőtt, de legalábbis valamelyest mindenképp meginogtak Sir Alex Fergusonék.

 

Az angol klub afféle kontraként bejelentkezett Sergio Ramos és Robinho játékjogáért, ez pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy a két klub között legalább a tárgyalások megkezdődjenek. Elképzelhető, hogy amennyiben létrejön a klubok közti megállapodás Ronaldo ügyében, a Real Madridnak nem csak készpénzt kell majd szánnia a játékosra, hanem legalább egy meghatározó emberét is. Sergio Ramos eladására egyértelműen kevés esély mutatkozik, ellenben Robinho üzletbe való bevonása már korántsem kizárt.

 

(madridista.hu)

Link to comment
Share on other sites

Hát sztem is jóbb lenne majd ha Ben Foster állna a United kapujában.

 

Am. meg senki se tudja mi lesz Ronaldo sorsa mindenki mond mindent szval várjunk még...

 

Van der Sar-ra is lehet majd remélhetőleg számítani a következő szezonban is, mert az Eb-n hibátlanul véd...hátha megmarad ez a forma a 08/09-es szezonra is.

ui.:Ilyet is hallottam hogy 2010-ben vagy 2012-ben visszavonul Ferguson és Eric Cantona váltja ,kíváncsi leszek milyen edző lehet! :D

Link to comment
Share on other sites

én is hallottam hogy Ferguson 2010 körül vagy mikor visszavonul , de hogy Cantona váltja, na azt nem :D

de legalább Manchesteri veszi át a bótot :)

 

reméljük az egykori 7-es jó edző lessz , és sok kupát nyer majd , a jelenlegi meg még sokáig fogja viselni ezt a számot a vörös mezen :D

Link to comment
Share on other sites

Ronaldot elvileg műteni fogják.

az [origo]-n is felbukkant egy hír.:

 

Műtét vár Cristiano Ronaldóra, az Európa-bajnokság csütörtöki negyeddöntőjében a németekkel szemben "elvérző" portugálok futballsztárjára. "Már három hónapja fáj a lábam, operációra van szükség. Most, hogy kiestünk, jöhet a műtét, és gyorsan megkezdhetem a rehabilitációt" - közölte a 23 éves csatár, hozzátéve: nagy az esélye annak, hogy elhagyja a Manchester Unitedet, és aláír a Real Madridhoz.

 

 

 

Valószínűleg megyek, de nem csak rajtam múlik a dolog. Tudtommal a Madrid ajánlatot tett értem az MU-nak. Mindig is a Realról álmodtam, és Luiz Felipe Scolari, a válogatott szövetségi kapitánya is azt mondta, hogy ilyen lehetőség csak egyszer adódik az életben. Nehéz lesz elköltöznöm Manchesterből, de a klubnak és nekem is jót tenne a váltás" - jelentette ki Ronaldo.

 

A madridiak a portugál klasszisért állítólag 80 milliót eurót kínálnak. Sir Alex Ferguson, a manchesteriek szakvezetője még a foci-Eb előtt ingerülten reagált a Real közeledésére. "A Real évek óta belőlünk él, elvitte tőlünk Beckhamet, Van Nistelrooyt, tavaly még az erőnléti edzőmet is elvitték a madridiak, de Cristianót nem kapják meg" - jelentette ki Ferguson. "Ronaldónak olyan szerződése van 2012-ig, hogy azt egész biztosan nem fogja a Real kedvéért felbontani."

 

A szélsőt a hírek szerint heti 300 ezer fontos fizetéssel csábítják, amivel messze ő lenne a világ legjobban kereső futballistája. A madridi csapat elnöke, Ramon Calderon június elején tett nyilatkozata szerint ugyanakkor nem olyan egyszerű Ronaldo szerződtetése, mert az még hagyján, hogy a királyi gárdának nincs elég pénze az Aranylabda-várományos portugálra - többe kerülne, mint Zinedine Zidane 2001-ben, érte akkor 46 millió fontot adott a Real -, de a fizetését sem lenne könnyű összekaparni.

 

Caleron úgy véli, akkor lenne Ronaldo járandóságára elengedő pénz, ha a mezéből többet értékesítenének, mint korábban David Beckhaméből, amelyből nem keveset sikerült eladni...

 

Az Eb-búcsút követően Ronaldo azt mondta, kettő, legfeljebb három napon belül nyilatkozatot ad ki a jövőjével kapcsolatosan, azaz tényleg hamarosan kiderül, hogy a Realé lesz-e vagy sem. "Beszélni fogok a Manchester Uniteddel. Megpróbálok megegyezni velük, s meglátjuk, mi sül ki a dologból."

 

Válaszul az MU hivatalos honlapján megerősítette, hogy nem foglalkozik semmilyen ajánlattal, mert a portugál csillag továbbra sem eladó.

 

.....

 

szóval továbbra sem tudunk semmi biztosat :)

lehet hogy ki sem tudná fizetni a Real :D

 

Link to comment
Share on other sites

újabb cikk :D

 

Minden idők legvéresebb csatája Ronaldóért

 

A News of the World című lap vasárnapi száma szerint Cristiano Ronaldo, a Manchester United labdarúgója mindenképpen a Real Madridban akarja folytatni pályafutását, ezért a jövő hét elején kérni fogja jelenlegi klubjától szerződése felbontását.

 

 

"Ronaldo megpróbálja elérni, hogy méltányolják kérését, vegyék figyelembe, mennyit tett a Manchester Unitedért és nagyon szeretné, ha megvalósulna nagy álma és a Real Madridban folytathatná pályafutását" - írja a lap egy meg nem nevezett, Ronaldóhoz nagyon közel álló személyre hivatkozva.

 

 

A 23 éves portugál válogatott klasszis az elmúlt szezonban 42 góllal járult hozzá a manchesteriek fantasztikus szerepléséhez, a Bajnokok Ligája és a Premier League megnyeréséhez.

 

Az Independent című újság vasárnap arról írt, hogy Ronaldo lehet a világ legdrágább játékosa, akiért a madridiak 100 millió eurót kínálnak, vagy 80 milliót és a holland válogatott Wesley Sneijdert adnák oda a manchesterieknek.

 

"Közel vagyunk a megállapodáshoz, én is nagyon örülnék neki, ha nálunk játszana" - mondta Bernd Schuster, a Real Madrid vezetőedzője a DSF német sportcsatorna futballmagazinjában. "Ronaldóval annyira megerősödnénk, hogy nem is lehetne más célunk, mint a Bajnokok Ligája és a spanyol bajnokság megnyerése."

 

A madridiak azonban eddig érdemben senkivel sem tudtak tárgyalni. Sir Alex Ferguson, a manchesteriek szakvezetője dél-franciaországi nyaralásáról azt üzente, hogy nem kívánja megszakítani a szabadságát Ronaldo ügye miatt, a futballista úgysem hagyja el a szigetországi együttest.

 

David Gill ügyvezető szintén pihen és egyelőre nem ér rá a spanyolokkal egyeztetni. A manchesteri klub pénteken egy közleményt adott ki, mely szerint Ronaldo nem eladó.

 

A Sunday Telegraph arról számolt be, hogy Madridból azt üzenték Ronaldónak: minden trükköt vessen be, mert a manchesteriek maguktól nem fogják őt elengedni.

 

"Minden idők egyik legvéresebb csatája kezd kibontakozni Ronaldóért, olyan, amilyet még nem látott az Old Trafford" - jegyzi meg a News of the World.

 

[origo]

 

---

 

háát... ha ennyire a reálba vágyik :huh: bár Sir Alex elég magabiztos.

és az a 100 millió és Sneijder.

ha még jönne Sergio is akko tisztességes üzlet lenne. :)

 

reméljük hogy a legjobb üzlet fog születni mindkét fél számára ;)

 

Link to comment
Share on other sites

ember, nyugi van...

kezdve azzal hogy bemásoltam egy cikket , és megjegyeztem valamit , hogy jó lenne HA , jönne.

természetesen tudom hogy nincs rá esély.

Ronaldo meg azt csinál amit akar.

 

 

ennyi erővel mi is mondhatnánk hogy nyaljál konnektort márpedig ronaldo nálunk marad.. :P

talán mielőtt írnál , meggondolhatnád hogy reagálsz egy - egy hszre , mert így eléggé, hát hogy is mondjam... olyan ember benyomását kelted aki nem állt kétszer sorba mikor az eszet osztották ;)

 

egyébként ott van a legutolsó mondat : "reméljük hogy a legjobb üzlet fog születni mindkét fél számára ;) "

 

ha te ezen felkapod a vizet ,akkor respect , ha meg csak címszavakat olvasol , hát akkor ...

 

egyébként Fergusonnak is igaza van, elvégre a real már elvitt onnan egy pár játékost.

ha pedig Ronaldo el akar igazolni , akkor tegye , sok sikert neki ;)

 

Link to comment
Share on other sites

reméljük hogy a legjobb üzlet fog születni mindkét fél számára ;)

 

Az az lenne, ha maradna... Ilyen áron nem kell a Realba...

 

Meg még a lónak a f+++át vegyétek már észre magatokat és törődjetek bele, ez a hajó már elment.

 

Te meg pihenjél le szépen :D

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.



×
×
  • Create New...