Sonic79

a fa mért barna? - mert csuda lenne ha piros lenne a felhő mért fehér? - mert jó neki a Vista Aero Mért átlátszó? - mert nem találtak ki jobbat a nyomtató mért nyomtat? - mert fáj neki a papir mért fehér? - mert a felhő is az a számítógépnek minek gépház? - azért, hogy legyen mire rakni a lábam a monitornak minek van képe? - azért, hogy tetriszezzek rajta a Windows mért pont windows?- mert nem lehet sdaifdas a neve a linux mért pont linux? - mert nem lehet windoes a neve a kékablak mért pont kékhalál? - mert hisz a reinkarnációban

macskakaland

Michael Griffin, a NASA vezetője nemrég egy szenátusi bizottság ülésén bejelentette, hogy nem tudják űrrepülőgéppel a Nemzetközi Űrállomásra szállíttatni az AMS (Alpha Magnetic Spectrometer) nevű kísérleti rendszert, mert valamennyi tervezett űrrepülésre az űrállomás építésének befejezéséhez van szükség, és más célra nincsen szabad raktérkapacitás. Az antianyag-kutatásra szolgáló mérőrendszer a fizikai Nobel-díjas Samuel Ting kezdeményezésére és vezetésével épült 1,5 milliárd dollár költséggel. Az 1936-ban Amerikában született Samuel Ting húszéves koráig Kínában élt. A genfi Európai Részecskefizikai Kutatóintézetben (a CERN-ben) és Hamburgban végzett részecskefizikai kísérletei után az amerikai Brookhaven Nemzeti Laboratóriumban 1974-ben új részecskét fedezett fel: a J-részecske egy ún. bájos kvarkból és egy bájos antikvarkból álló mezon, ez volt az első "bájos részecske". Vele egy időben B. Richter Stanfordban állította elő ugyanezt a részecskét, ő pszí-részecské-nek nevezte el. Ting és Richter már röviddel a felfedezés után, 1976-ban megosztott fizikai Nobel-díjat kapott. A NASA és Ting 1995-ben jelentette be az antianyag-kutatásra szolgáló AMS-kísérletet; 1998-ban a rendszer kis prototípusát sikeresen ki is próbálták a Discovery űrrepülőgépen. A tervek szerint a kész spektrométert egy űrrepülőgép vinné fel az űrállomásra, ahol a berendezés az állomáshoz csatlakoztatva legalább három évig gyűjtené az adatokat. Földi laboratóriumokban rövid időre és kis számban sikerült természetes forrásból antianyag-atomokat előállítani, kozmoszból származó antiatomokat viszont még sohasem észleltek. Az ősrobbanás után közvetlenül még szimmetrikusan indult a világ fejlődése, anyag és antianyag egyenlő mértékben keletkezett, majd az anyag túlsúlyra jutott, legalábbis a világegyetem hozzánk közeli tartományaiban. Nem tudjuk, hogy így történt-e mindenütt. Másutt, távol, talán vannak antianyagból álló galaxisok. Az ezekből elkószált és a galaxisok közti utazást szerencsésen túlélt antiatomok észlelésére építették az AMS-t. Az antiatomok, ha vannak, nem érnek le a Föld felszínére, hiszen anyaggal találkozva azonnal szétsugároznak - ezért repülne az AMS az űrállomással együtt közel 400 kilométer magasságban. Nehéz feladat előtt álltak az 1990-es évek második felében a mérőberendezés prototípusának tervezői, építői. A szokásos részecskefizikai műszerek is hatalmasak, de minden zavaró körülménytől mentes földi laboratóriumokban működnek. Az AMS-t viszont úgy kellett megépíteni, hogy működőképes legyen az űrrepülőgép nagy terhelést jelentő felszállása és visszatérte után is. Az észlelőrendszer erős mágnes belsejében helyezkedik el. A mágnes minden töltött részecskét eltérít az eredeti pályájáról, az anyagot és az antianyagot éppen ellentétesen, az egyiket jobbra, a másikat balra. A különleges neodímium-vas-bór ötvözetből készült mágnes közel három tonnát nyom. A mágnes által eltérített részecskék olyan összetett, többréteges - szendvics felépítésű - detektoron haladtak át, amelyben az útjuk századmilliméter pontossággal rekonstruálható. Közel kétezer érzékelő figyeli a rétegeken áthaladó részecskéket. Ennek a nagy, ugyanakkor nagyon finom, érzékeny részeket is tartalmazó szerkezetnek kellett elviselnie egy próbaút során a startot. A rendszer a földi próbák során 17 g terhelést is kibírt, így az indítással járó 3 g már meg sem kottyant neki. A mágnes 1500 gauss erősségű, szórt tere két méter távolságban már csak 4 gauss, így egyáltalán nem zavarja az űrrepülőgép érzékeny rendszereit. Nem kis gondot okozott a tervezőknek a Föld mágneses terének a mozgó mágnesre gyakorolt hatása: a forgató erőhatásokat megfelelő konstrukcióval eleve kivédték, de a mágnes részei között fellépő 4 tonnás nyírófeszültséget állnia kellett a szerkezetnek. A rövid próbaút csak a mérőrendszer működőképességének a kipróbálására, ellenőrzésére volt jó, antirészecskét ezalatt nem észleltek. Az AMS széleskörű nemzetközi összefogással, 16 ország kutatóinak részvételével épült, a fontosabb résztvevők az Egyesült Államok, Németország, Olaszország, Franciaország, Svájc, Oroszország, Kína és Tajvan. A politikailag igazán érdekesnek nevezhető csapatösszeállítás bevált, sikeres volt a közös munka. A berendezés végső ellenőrzése a genfi CERN-ben és az Európai Űrügynökség noordwijki kutatóközpontjában folyik, s 2008-ra készen fog állni az űrbe juttatásra. A programot 30 millió dollárral támogatta az USA energiaügyi minisztériuma, felkérésükre decemberben független tudományos testület tekintette át a kísérletet. Véleményük nagyon elismerő volt. A NASA is 55 millió dollárt költött már arra, hogy az űrrepülőgép raktere befogadja a 6,8 tonnás AMS-t. Űrrepülőgép helyett a Japánban készülő H-2 szállítóeszköz felvihetné a berendezést, de ehhez a járművet és a kísérleti eszközt módosítani kellene - a pótlólagos költségeket 250-560 millió dollár közé teszik. Pályára állíthatná egy rakéta, majd egy űrrepülőgép befoghatná és az űrállomáshoz vihetné, ennek járulékos költsége viszont már 400 millió dollár lenne. Ha pedig az űrállomástól teljesen függetlenül, szabadon repülve, saját napelemekkel akarnák működtetni, akkor az átalakítás költségei elérhetnék az 1 milliárd dollárt.

Ki kell próbálnom ezt, kíváncsi vagyok.

Én szuperember lennék.

Egy esetleges Irán elleni amerikai katonai akció során minden bizonnyal számos teljesen új vagy még kevésbé ismert hatékonyságú fegyverrendszer bevetése valószínűsíthető. A hagyományos, nagy mennyiségben rendelkezésre álló, elterjedt fegyverek mellett fontos szerep hárulhat az új generációs, nagy pontosságú eszközökre, melyek alkalmazását számos tényező indokolja. A szuperfegyvereket és ezek bevetésének okait mutatjuk most be olvasóinknak. Az új fegyverek alkalmazásának okai A hadiipari fejlesztő- és gyártó cégek békeidőben sem állnak le a mind újabb és újabb, a meglévő fegyverrendszereknél hatékonyabb eszközök létrehozásával. Ezekre azonban komolyabb mennyiséget is vásárló megrendelőt csak akkor könnyű találni, ha a fegyverek a gyakorlatban is bizonyították képességeiket. A kiforratlan vagy elhibázott koncepció alapján gyártott, kellőképpen ki nem próbált rendszerek ugyanis rendkívül nagy kockázatot rejtenek magukban, hiszen a költségek magasak, az eredményesség pedig kérdéses. A harctereken bevetett és az ott szerzett tapasztalatok alapján továbbfejlesztett fegyverekbe vetett hit mind a hadvezetés, mind az egyszerű katona szempontjából nagyságrendileg magasabb, mint a még kipróbálatlan eszközök esetében. Így aztán nem meglepő, hogy a nagy beszerzési tendereken nagyobb eséllyel pályáznak a győzelemre – és ezáltal a zsíros megrendelésekre – azok a hadiipari cégek, melyek produktumai már megjártak néhány hadszínteret. A már rendszeresített, de még élesben nem alkalmazott eszközök esetén pedig meg kell bizonyosodni arról, hogy a méregdrágán beszerzett fegyver alkalmas-e feladatának ellátására. Egy Irán elleni korlátozott katonai akció – totális háború szinte teljesen kizárt politikai, gazdasági, geográfiai és egyéb okokból – esetén ráadásul valószínűleg igen rövid idő alatt kell elérni a kívánt célt, így speciális, rendkívül hatékony eszközök bevetésére lesz szükség. Ezek egy része kipróbált technológia, azonban éppen a fent vázolt okok miatt számos új, csúcsteljesítményű rendszer alkalmazása is valószínűsíthető. A nagyobb erőket felvonultató szárazföldi akció is szinte teljesen kizárható, így a hajókról indítható robotrepülőgépek, a pilóta nélküli (UAV) felderítő és csapásmérő repülőeszközök, illetve a hagyományos repülőgépek, valamint helikopterek fedélzetéről bevethető fegyverek kaphatnak főszerepet. Vegyük sorra tehát azokat az amerikai szuperfegyvereket, melyek adott esetben élesben is bizonyíthatják létjogosultságukat. A lista természetesen nem lehet teljes, azonban igyekszünk bemutatni néhány reprezentánst. A mélyben pusztító szuperbomba – Massive Ordnance Penetrator A föld alatti vagy sziklák mélyére vájt barlangokban, extra vastagságú vasbeton rétegekkel védett bunkerekben üzemelő nukleáris létesítmények megsemmisítése lehet a legfontosabb feladat egy Irán elleni támadás esetén. Ezek az aktív (légvédelmi rendszerek) és passzív (föld, szikla, vasbeton) eszközökkel védett objektumok igen nagy kihívást jelentenek, az egész hadjárat sikeressége vagy sikertelensége múlhat azon, hogy meg tudják-e semmisíteni, illetve végzetesen megrongálni őket a támadók. A feladat végrehajtására rendelkezésre áll a Massive Ordnance Penetrator (MOP) nevű, magát a föld alá befúrni képes romboló bomba. 2002-ben a Northrop Grumman és a Lockheed Martin egy 30 000 font (13 608 kg) tömegű, magát a földbe befúrni és ott felrobbanni képes eszköz tervezését és prototípusainak gyártását kezdte meg. A Big BLU névre keresztelt bomba gyártása azonban pénzügyi és technikai nehézségek miatt leállt. A 2003-as iraki invázió azonban bebizonyította, hogy az addig rendszerben lévő, hasonló rendeltetésű robbanóeszközök (olyanok, mint a GBU-28, 2268 kg) nem tudták kellőképpen megsemmisíteni a föld alatti erődítményeket, állásokat. A MOP-projektet tehát újjáélesztették, és most bevetésre készen áll a szuperfegyver. A 6 méter hosszú bomba robbanótöltetének súlya 2700 kg. Ez a töltet képes kb. 60 méter mélységben lévő beton- vagy kb. 40 méter mélységben lévő, sziklából készült erődítmény lerombolására. A bomba tulajdonképpen egy hatalmas krátert robbant magának, így jut el a mélyen fekvő célponthoz, melyet közvetlen találattal pusztít el. Ha nincs közvetlen találat, a robbanás által keltett lökéshullámok ereje a védett objektumot annyira megrongálhatja, hogy az képtelen lesz rendeltetésszerűen ellátni feladatát. A bunkerromboló bombák célterületre szállításáról a légierő B-1 Lancer, B-2 Spirit és B-52 Stratofortress nehézbombázói gondoskodnak. A stealth jellemzőkkel bíró B-2A Spirit gépek könnyen áthatolhatnak az egyébként erősnek tartott iráni légvédelmen. Kicsi, de okos és pontos – GBU-39/B SDB bomba Az iszlám köztársaság ellen indítandó esetleges hadművelet nagy valószínűséggel heves nemzetközi tiltakozást vált majd ki, az USA szinte biztos, hogy tevőlegesen csak Izrael és Nagy-Britannia támogatására számíthat, ráadásul az arab és a független média első kézből fog tudósítani mindenről, így különösen fontos, hogy minimalizálják a járulékos károkozást a civilek és a polgári infrastruktúra körében. A mindössze 1,8 méter hosszú, 130 kg tömegű SDB (Small Diameter Bomb – kis átmérőjű bomba) rendkívül nagy előnye, hogy pontossága és viszonylag kis robbanótöltete (csupán 22,5 kg) miatt nem okoz a cél környezetében nagy pusztítást, ezáltal csökkenthetőek a civil lakosság és az infrastruktúra veszteségei. A bomba célja, hogy csupán a megtámadott épületet pusztítsa el, s ne öljön vagy sebesítsen meg közelben tartózkodó civileket. Az SDB-t új tervezték, hogy betont vagy bizonyos vastagságú földréteget üssön át, majd „bent” robbanjon. Általában egy SDB elegendő ahhoz, hogy egy épületet romba döntsön, így természetesen a szerteszét repülő betondarabok is veszélyt jelenthetnek. Az SDB repeszei szinte mindig a megtámadott épületben maradnak, így elméletileg nem jelenthetnének veszélyt a környezetre. A modern hadviselésben egyre nagyobb teret nyerő precíziós fegyverek éppen a költségek és a felesleges pusztítás elkerülése érdekében lettek kifejlesztve, igaz, egy-egy ilyen eszköz ára sem csekély (90 000 USD), de kevesebb kell belőle, mint a hagyományos, ún. „buta” bombákból. A precíziós csapásmérésre kifejlesztett GBU-39/B bomba olcsó, hatékony, kis méretének következtében pedig könnyen elhelyezhető a nehézbombázó gépek bombaterében vagy a kisebb vadászbombázók szárnyai, illetve a törzs alatt kialakított külső függesztőpontokon. Az önálló inerciális és GPS navigációs rendszerrel felszerelt eszköz a céltól akár már 60 mérföld távolságból is leoldható, ezt követően nem igényel további beavatkozást, saját magát vezérli a kijelölt objektumhoz. Az eszköznek már fejlesztés alatt áll egy még „gyengédebb” változata is, mely szénszálas testének köszönhetően elsősorban a villamosenergia-ellátó és a kommunikációs rendszerek megbénítására alkalmas. A robbanáskor szétrepülő több millió apró szénszál ugyanis zárlatokat okoz, és megbénítja az elektronikus rendszereket. Míg a normál GBU-39/B bomba alkalmazása szinte biztosra vehető, addig a szénszálas SDB alváltozat bevetése erősen kérdéses. Pilóta nélküli repülőeszközök Az elmúlt évtizedben áttörés következett be a pilóta nélküli (UAV – unmanned aerial vehicle) repülő harceszközök fejlesztése, gyártása és alkalmazása terén. A távolról vezérelt, de eszköztől függően eltérő szintű autonóm önirányítással is felvértezett eszközök egyre fontosabb szerepet kapnak már nemcsak a jövő, hanem a jelen hadműveleti területein is Iraktól Afganisztánon át Csecsenföldig. Az egyre kifinomultabb és egyre használhatóbb eszközök létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, ezek ugyanis feláldozhatóak a győzelem oltárán szinte bármilyen mennyiségben – nem fognak a washingtoni Fehér Ház előtt tüntetni az elhunyt katonák hozzátartozói –, ráadásul tömeges bevetésükkel olyan mértékben túlterhelhető a légvédelem, hogy annak nem jut ereje az ember vezette támadó gépek elleni eredményes harcra. Elsősorban a jól védett célpontok felderítésében valószínűsíthető az alkalmazásuk, de bizonyos típusok akár a precíziós csapásmérésben is szerepet kaphatnak. Szobapilóták. A földi harcálláspontokon, a frontvonaltól biztonságos távolságra dolgozó, UAV-okat irányító operátorok nem viszik vásárra a bőrüket... több info: http://www.haborumuveszete.hu/rovatok/fegyverek/szuperfegyverek/

A Szaturnusz északi sarkvidékén egy sajátos, egyelőre ismeretlen eredetű, hatszögletű felhőalakzatot azonosított a Cassini-űrszonda. A Cassini jelenleg kitűnően rálát a bolygó sarkvidékére (NASA/JPL/University of Arizona) A Cassini jelenlegi sajátos, nagy pályahajlású útvonala révén először sikerült egyetlen felvételen megörökíteni a fura képződményt a vizuális és infravörös térképező spektrométerrel. Egy 25 ezer kilométer átmérőjű szabályos hatszögre hasonlít, melynek oldalai egyenlő hosszúságúak. A felvételek alapján a hatszög a légkör felső, könnyen megfigyelhető részénél mélyebbre nyúlik, függőleges kiterjedését egyelőre 75-100 km-es mélységig sikerült követni. A képződményt csak az infravörös tartományban rögzítették. A színkép látható részében erre azért nem kerülhetett sor, mert a bolygó északi féltekéjén jelenleg tél van, így a sarkvidék állandó éjszakába burkolózik. Ehhez hasonló képződményt más égitesten egyelőre nem ismerünk. Némileg a földi sarkvidéki örvényrendszerekre hasonlít, ám utóbbiak bolygónkon nagyjából kör alakú peremmel kijelölt területen belül találhatók. A mellékelt képen a Cassini infravörös térképező spektrométerének felvétele látható, melyen a vörös szín az 5 mikrométer hullámhosszú hősugárzást jelöli. A képződmény a bolygó forgástengelyéhez viszonyítva nem változtatta meg helyzetét a Voyager-észlelések óta, azaz tartós légköri képződménnyel van dolgunk. A helyzetet még érdekesebbé teszi, hogy átellenben, a Szaturnusz déli sarkvidéken egy hatalmas, hurrikánra emlékeztető, belsejében sötét központi foltot mutató alakzat figyelhető meg - hexagonnak ott nyoma sincs. Az északi sarkvidék 2006. október 30-án. A kép nagyméretű változatának (NASA/JPL/University of Arizona). A képződmény kialakulására egyelőre nincs magyarázat. Biztosan csak annyit állíthatunk róla, hogy elsősorban nem a beeső napfénnyel kapcsolatos (hiszen a sarki éjszaka idején figyelték meg), emellett feltehetőleg a bolygó rádiósugárzásától és sarkifény-aktivitásától is független. Területén magasabb hőmérsékletet azonosítottak, mint a légkörben általában - ennek alapján itt átlátszóbb az atmoszféra, és mélyebbre tekinthetünk a légkörbe.

Nem boldogul a sudoku-feladat megoldásával? Vegyen egy kvantumszámítógépet a Kanadai D-Wave Systems cégtől, az majd segít. Szakértők azonban óvatosságra intenek: egyelőre nem ajánlják, hogy megtakarításaikat ennek a cégnek a részvényeibe fektessék be. Kvantumszámítógép fejlesztésén nagy erők dolgoznak világszerte, de még mindig nem biztos, hogy valóban lehet majd nagyteljesítményű, képességeiben a hagyományos gépeket meghaladó rendszert létrehozni. A legjobban a titkosszolgálatok és az ezek titkainak kifürkészésére készülők várják a kvantumszámítógépet, mert forradalmasíthatja a rejtjelezést. A kvantumszámítógép alapegysége, a qubit (quantum bit) 0 és 1 között bármilyen értéket képviselhet, és nem csak egyetlen értéket, hanem egyidejűleg értékek sokaságát, szuperpozícióját. A hagyományos számítógép fekete-fehér állapotaival szemben a qubit egyszerre viselheti "a szivárvány minden színét". (Ez jó példája a kvantumvilág és a makrovilág, a hétköznapok különbözőségének. Valójában a szín sem igazi szín, csak más tulajdonságok érzékeltetésére használjuk.) Korábban például kloroform-molekulákból hoztak létre olyan nagyon egyszerű kvantumszámítógépet, amely képes volt egy keresőalgoritmus, egy matematikai utasítássorozat végrehajtására. Az információegységet, a qubitet az egyes atomok spinállapota képviselte. (A spin a részecskéknek más sajátosságokra vissza nem vezethető tulajdonsága, nincs megfelelője a makrovilágban.) Külső mágneses térrel befolyásolni, változtatni lehet a spinállapotokat. Több atomból álló molekulában az egyik atom mágneses tere befolyásolja szomszédjainak a terét, az egyik atomon külső behatással előidézett változás továbbterjed a molekula többi atomjára. Itt kap szerepet még egy nagyon fontos kvantummechanikai jelenség, a Pauli-féle kizárási elv, amely kimondja, hogy két atom az összes kvantumjellemzőjét tekintve nem lehet azonos állapotban, valamiben különbözniük kell. A kloroform molekulában (HCCl3) a hidrogén-atommagok spinállapotai végezték a "számolást", az eredmény a szénatommag kvantumállapotában jelentkezett. A most reklámozott kanadai kvantumszámítógép más elven működik, ez ún. adiabatikus kvantumszámítógép. Ebben a gépben fémet hűtenek le olyan alacsony hőmérsékletre, hogy szupravezetővé váljon, tehát ellenállás nélkül mozogjanak benne a qubit szerepét betöltő elektronok. A kanadaiak nióbiumot használtak. A mágneses tér lassú változtatására reagálva a qubitek fokozatosan egymáshoz illeszkednek. 2005-ben német kutatók már építettek ilyen elven működő, mindössze 3 qubittel dolgozó adiabatikus kvantumszámítógépet. Az új kanadai gép 16 bites, a fejlesztők állítják, gépük valóban az elv rendszerszintű megvalósítása. A kanadai Brit Columbiában levő gépnek Kaliforniából küldték a feladatokat. Három probléma megoldását bízták a gépre: egy kiválasztott molekulához hasonló molekulaszerkezetek keresését, egy bonyolult ültetési rend megtervezését és egy sudoku-feladat megoldását. (A sudoku az utóbbi években elterjedt matematikai feladvány. A sudoku egy olyan 9x9-es nagy négyzetrács, amely 9 db 3x3-as kisebb négyzetrácsból épül fel. Ebbe a 81 négyzetbe kell beírni a hiányzó számokat 1-től 9-ig úgy, hogy mind a kilenc kis négyzetrácsban, valamint a nagy négyzetrács soraiban és oszlopaiban is megjelenjen minden szám 1-től 9-ig.) Az eredményekről beszámolót küldenek egy rangos szakfolyóiratnak, szakértők szemügyre vehetik a rendszert, az érdeklődők pedig ingyen dolgoztathatják a gépet saját feladataik megoldásán. Az új gép sebessége még kisebb az elterjedt olcsó, mai gépekénél, de a tervezők egy gyorsabb, ezer qubitet kezelő gépet akarnak építeni a jövő év végére. A mai gépek teljesítményének meghaladásához sok ezer qubites gépekre lenne szükség. Szakértők szerint kétséges, hogy a mágneses tér fokozatos változtatásával működő rendszer képes lehet-e nagy méretekben gyorsan működni. Túl szép ahhoz, hogy igaz lehessen, idézik a gép terve kapcsán az ismert szólást. Ám mindenképpen meg kell próbálni megépíteni, mert csak úgy dönthető el, működőképes-e a nagy gép vagy sem. Az új adiabatikus kvantumszámítógépről hírt adó Scientific American a világhírű műszaki egyetem, a Massachusetts Institute of Technology kvantumszámítógép kutatóját idézi. Seth Lloyd szerint "valószínűleg nem fog működni, de nem eleve reménytelen. Valóban komoly problémákat lehet majd megoldani, ha működik és nagy igény lesz a gép iránt. Az esélyeket felmérve azonban ez nem az a vállalat, amelybe befektetném a pénzemet."

Az amerikai Montana állam területén került elő az első fosszilis bizonyíték arra vonatkozóan, hogy egyes dinoszauruszok a földfelszín alatt éltek. Az új dinoszauruszfaj, az Oryctodromeus cubicularis néhány példányának maradványait abban az egykori alagútban fedezték fel, amelyet még 95 millió évvel ezelőtt, a kréta időszak közepén ástak ki maguknak. A lelet a beásódó életmód mellett azt is bizonyítja, hogy ez az állat sokáig gondoskodott kicsinyeiről. A beásódás képessége alapján feltételezhetjük, hogy egyes dinoszauruszok sokkal keményebb környezeti feltételeket is túlélhettek, mint azt eddig feltételezték. A barlangok ugyanis jóval stabilabb környezetet biztosítottak, főleg a hőmérséklet és a páratartalom tekintetében. Egy felnőtt és két fiatal példány maradványait még 2004-ben fedezték fel az egykori járatokban. A fő járatból számos kisebb csatorna ágazik el, ami arra utalhat, hogy kisebb állatok (például méhek vagy akár kisebb emlősök) is osztozhattak a rejtekhelyen a dinoszauruszokkal. A járatok viszonylag könnyen felismerhetők, mert kitöltő anyaguk eltér a környező üledékektől. A kutatók szerint az alagutakat egy folyó árapály-síkságának a peremén mélyítették, és később az áradások során töltötte fel őket a folyó finom iszapja. Maga a csatorna mindössze 2 m hosszú volt, és tartalmazott egy S-alakú kanyarulatot, ami valószínűleg segített távol tartani a ragadozókat. A csatorna végül egy nagyobb kamrában végződött. A felnőtt Oryctodromeus testhossza elérhette a 2 métert (balra), szürkével egy fiatal példány. Az Oryctodromeus két lábon futó, gyors növényevő volt, amely mindössze 32 kg-ot nyomhatott. A nem teljes felnőtt példány alapján 2,1 m hosszúságot becsülnek a paleontológusok, aminek azonban felét a farok tette ki. Az állat szélessége a csatorna méretével összemérhető, mintegy 30 cm átmérőjű volt. Ez megerősíti a feltételezést, hogy a dinoszaurusz maga készítette a járatot, nem egy korábbi lakó elhagyott birtokát foglalta el. A kis termetű dinoszaurusz számos specializációt ("szakosodást") mutat a beásódó életmódhoz. Ilyen például a szinte lapátként használható módosult orr, az erőteljes izmok tartására szolgáló nagy csontos függelék a vállaknál, valamint az erős csípő, mellyel kimerevítette magát ásás közben. A két fiatal példány mérete azt sugallja, hogy ezek megszületésük után még hosszú hónapokig az alagútban maradtak. Ez az eddig talált egyik legerősebb bizonyíték a dinoszauruszok ivadékgondozására. Ezzel a megoldással a ragadozóktól is biztonságban tudhatták a kicsinyeiket. Az Oryctodromeus néhány rokona hasonló specializálódásokat mutat, jelezve, hogy a beásódó életmód elterjedt lehetett a csoport fajai között. Az sincs kizárva, hogy más dinoszauruszoknál is előfordult, de erre még nem találtak fosszilis bizonyítékokat. A közelmúltban Délkelet-Ausztráliában leírt sarkvidéki dinóknak is vannak hasonló jellegeik. Az egykori fagyos környezetben ezeknek is előnyére válhatott az alagutak által biztosított stabilabb környezet. Tavaly pedig hasonló méretű alagutak nyomait írták le Dél-Utah területéről, a dinoszauruszok idejében képződött homokkőből. Az új felfedezés a dinoszaururszok kihalásával kapcsolatos elképzeléseket is megváltoztathatja. Eddig sokan azzal magyarázták azt, hogy egyes emlős-, hüllő- és kétéltűcsoportok a dinoszauruszokkal ellentétben túlélték a kréta-végi nagy kihalást, hogy ezeknél megvolt a beásódás képessége, ami segített elviselni a hirtelen jött környezetváltozásokat is. Az Oryctodromeus viszont egyértelműen mutatja, hogy ebben a kérdésben a dinoszauruszok egyes képviselői sem maradtak el a túlélő csoportok mögött.

Az alig két napja javított windowsos animált egérkurzor hibát a World of Warcraft játékosok ellen is felhasználják a hackerek. agy port kavart a Windowsban talált, és hosszú napokig foltozatlan sebezhetőség, amely az animált egérkurzorokat kezelő modulban volt található, és akár tetszőleges programkód futtatására is lehetőséget nyújtott. A Microsoft szerencsére kedden javította a hibát, ám nagy eséllyel még sok olyan felhasználó található az interneten, aki nem telepítette a javítást. Épp az ilyen figyelmetlen felhasználókra vadásznak most a hackerek, akik minél több gép felett kívánják megszerezni az irányítást a javítófolt széles körben való elterjedése előtt. A BBC híradása szerint a támadások elsősorban a World of Warcraft virtuális játék résztvevői ellen irányulnak, és bejelentkezési kódokat, jelszavakat próbálnak megszerezni tőlük. Miért pont a WoW? Felmerülhet a kérdés, hogy miért éri meg hackereknek olyan jelszavakat szerezniük, amellyel egy virtuális játékot érhetnek el. Valójában akármilyen meglepő is, a hozzáféréseknek komoly értékük van a valódi világban: a feketepiacon 6-10 dollár közötti áron cserélnek gazdát a jelszavak, egyes feltuningolt játékosok hozzáférései pedig ennél is többet érhetnek. A különféle internetes játékok terjedésével megjelent a lopott azonosítók illegális kereskedelme is, és elsősorban a World of Warcraft és Second Life felhasználói vannak veszélyben. Konkrétan ezekre a játékokra kihegyezett kémszoftvereket készítenek a vírusírók, és az óvatlan résztvevők által befizetett valódi pénzekre is rá tudják tenni a kezüket a hackerek és a mögöttük álló bűnözők.

Egy tegnap aláírt megállapodás az első lépés egy hazánkba tervezett, európai színvonalú űrkutatási beruházás irányába. A terv keretében a Zsámbéki-medence területén egy olyan űr-tesztközpontot kívánnak létesíteni, amelyhez hasonló Európában négy van, ugyanakkor a kontinens keleti felén még egy sincsen. A tervek szerint 2007-ben induló, összesen 2,2 milliárd forint összberuházású Űripari Technológiai- és Tesztközpont űrberendezések tesztelését és minősítését végzi. A létesítmény egy képzési-oktatási szolgáltatást is nyújtó űrkutatási központot foglal magában, technológiai és tesztközponttal, a kapcsolódó kis- és középvállalkozások cégközpontjaival és laborjaival, valamint K+F intézetekkel, összesen közel 30 hektárnyi területen. Az űrközpontban a legmodernebb berendezések és eljárások kapnának helyet. Az ilyen tesztközpontok a nagyközönség által kevéssé ismert, mégis kiemelt jelentőségű létesítmények - nélkülük ugyanis egyetlen űreszközt sem tudnának biztonságosan üzemeltetni. Az űrkutatásban az egyes berendezéseket és a kész, már összeszerelt egységeket a start előtt kiterjedt ellenőrzéseknek vetik alá. Ennek során vizsgálják például, hogy a rendszer miként bírja az induláskor fellépő gyorsulást, rázkódást és egyéb kellemetlen behatást. Tanulmányozzák a berendezések működését vákuumban, alacsony és magas hőmérsékleten, továbbá olyan intenzív sugárzások közepette, amilyeneknek a világűrben lesznek kitéve. A tesztközpontok a fentieken túl széleskörű fejlesztési munkát is végeznek, elsősorban azt kutatva, hogy a meghibásodások jellegét miként lehet a Földön fogott jelekből megállapítani, továbbá milyen fejlesztésekkel csökkenthető ezek kialakulásának esélye. A létesítmény létrehozásáról szóló megállapodást a Bonn Magyarország Kft. és Talentis Group írta alá. A központ ugyanis a Talentis Program keretében, a Zsámbéki-medence fejlesztési programjának részeként épül meg. A teljes programnak csak kisebb része kapcsolódik az űrkutatáshoz, a távlati cél az, hogy létrehozzák a közép-kelet-európai régió első tudásközpontját. A Bonn Hungary Kft. a magyar űripar zászlóshajójaként számtalan nemzetközi feladatban működött már közre, többek között részt vett az indonéziai műholdas cunami-előrejelző rendszer kialakításában is: a cég berendezései veszik a LAPAN Tubsat indonéz műhold fedélzeti kamerájának képeit. A hazai kutató-fejlesztőhelyek közös problémája, hogy az űrminősítésű szerelés és tesztelés Magyarországon nem megoldott, így csak hatalmas költségek árán, az elnyert megbízások jövedelmezőségét kockáztatva tudják a végszereléseket és a teszteléseket elvégezni valamelyik nyugat-európai központban. A hazai "űripari műhelyek" méreteikhez képest nagy kutatási potenciállal rendelkeznek, a tesztközpont nélkül mégis esélytelenül indulnak a pályázatokon. Egy magyar tesztközpont lényegesen olcsóbbá tenné ezt a szolgáltatást - más uniós országok számára is. A nemzetközi űrtechnológiában élen járó német IABG máris jelezte a tesztközpont működtetésében való együttműködési szándékát. A Bonn Magyarország Kft. vezetője, Solymosi János szerint a Talentis Űripari Technológiai- és Tesztközpont az állam számára is jó üzletnek ígérkezik, hiszen éves szinten a tervezett beruházás összegének duplája kerülhet vissza az Európai Űrkutatási Ügynökség (ESA) megrendeléseként a magyar high-tech kutatás-fejlesztésbe. A központban helyet kap majd antisztatikus szerelőhelyiség, chip-alkatrész beültetéséhez használatos bondoló berendezés, speciális tisztítóberendezés, ultrahangos mosó, korszerű elektronikai mérőműszerek sora, az elektromágneses kisugárzás és érzékenység méréséhez szükséges EMC mérőszoba, környezetállósági és klímaberendezés, űrszimulátor, vibrációs tesztlabor és lineáris gyorsulás szimulátor (centrifuga). Európában jelenleg négy nagyobb tesztközpont működik, ezek az IABG (Industrieanlagen-Betriebsgesellschaft), ITS (INTESPACE), az Alcatel Test Centre és az ESTEC Test Centre. Kereszturi Ákos [origo]

Ha minden a tervek szerint alakul, április 7-én Simonyi Károly lesz a második hazánkfia, aki eljut a világűrbe. Az Egyesült Államokban élő informatikus-üzletember több mint 20 millió dollárt, körülbelül 4,5 milliárd forintnak megfelelő összeget fizetett azért, hogy ő lehessen az ötödik űrturista a világon. Az elmúlt napokban Simonyi a starthoz vezető célegyenesbe érkezett: március 27-én tért vissza Bajkonurba, az indulás előtti végső felkészülésre. Simonyi néhány személyes tárgyat is magával visz az űrállomásra, ezek között gyermekrajzok és címerrel ellátott magyar zászlók is lesznek. Simonyi hamarosan csatlakozik ahhoz ez "elitklubhoz", amelynek tagjai igen mélyen nyúltak a zsebükbe, hogy egy Szojuz-űrhajóval eljuthassanak a Nemzetközi Űrállomásra, és mintegy 10 napot tölthessenek az űrben. Az űrturisták kiválogatása igen szigorúan zajlik: a fizikai tesztek mellett komoly erkölcsi ellenőrzésen is át kell esniük a repülni vágyóknak. A NASA még 2002-ben hozta nyilvánosságra azt a kilencoldalas dokumentumot, amely az űrturista-jelöltekkel szemben támasztott követelményeket tartalmazza. A válogatás során kizáró ok a bűnözői múlt, a becstelen, botrányos életvitel: nem válhat űrturista például a kábítószer-élvezőkből és a megrögzött italozókból. Simonyi a hírek szerint remekül felkészült az űrutazásra. A kötelező egészségügyi vizsgálatok után egy hathónapos tréning következett, főképp az orosz űrhajósok kiképzőbázisán, a Csillagvárosban. Simonyi a legnehezebbnek a centrifugában végzett terheléses teszteket és az orosz nyelv megtanulását találta. A hosszú tréninget lezáró vizsga során a legénység két további tagjával együtt szimulátorokban bizonyította, hogy képes a Szojuz-űrhajó, valamint a Nemzetközi Űrállomás berendezéseinek megfelelő használatára. Simonyi jelesre vizsgázott. Az emberes űrrepülés az elmúlt évtizedek során kisebb lendülettel folytatódott, mint az űrkorszak kezdetén. "Mivel az ember több mint 30 éve gyakorlatilag csak Föld körüli pályára jutott el és nem indult bolygóközi felfedezőutakra, természetesen erőteljesen csökkent az érdeklődés az emberes űrrepülések iránt. Az átlagember kevésbé tudja, hogy éppen ki jár vagy ki él a világűrben. Az űrturizmus ezen sokat változtathat, de egyelőre még a kezdet kezdetén járunk" - mondta rovatunknak korábban Almár Iván, az Űrkutatási Tudományos Tanács elnöke. Simonyi a Szojuz-14 (TMA-10) jelű orosz űrhajóval, Fedor Jurcsihin és Oleg Kotov orosz kozmonautákkal együtt indulhat április 7-én. A 10 napos űrutazás alatt 8 napot fog a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén tölteni. Itt a 15-ös legénység tagja lesz, ebbe tartozik az orosz Jurcsihin parancsnok is, aki az STS-112 legénység tagjaként 2002 októberében már járt az ISS-en. A tervek alapján a Szojuz a startot követően két nappal, április 9-én dokkol az űrállomáson. Simonyi a súlytalanságot próbálja egy ún. parabolikus repülésen Bár űrsétán nem vesz részt, a korábbi űrturistákhoz hasonlóan Simonyinak is ki kell vennie a részét a munkából. Méréseket végez a mára magyar űrkutatási sikertörténetként elhíresült Pille nevű sugárzásmérővel. Vizsgálja a súlytalanságnak az emberi vérre kifejtett hatását, és a lehetséges biológiai fertőzésekre vonatkozó mintákat vesz az űrállomáson. Emellett fotókat és videofelvételeket készít bolygónkról. Simonyi néhány személyes tárgyat is magával visz az űrállomásra, ezek között gyermekrajzok és címerrel ellátott magyar zászlók is lesznek. Legkedvesebb emléktárgya is vele tart: egy szovjet Ural-2 számítógép egyik 1964-ben, még 16 évesen programozott lyukszalagját is elviszi az űrbe. A landolásra a jelenleg az űrállomáson dolgozó Michael Lopez-Alegria és Mihail Tyurin űrhajósok társaságában kerül sor, a tervek szerint április 20-án. Sikeres felkészülés után startra kész a csapat, balra Simonyi Károly Simonyi Károly űrutazását és az ISS fedélztetén végzett tevékenységét folyamatosan követjük rovatunkban. Űrturizmus: gyorsan fejlődő ágazat Az űrturizmus egyre népszerűbb. Bár a jelenleg elérhető utak igen drágák, az utazásokat szervező orosz űrügynökség programja már 2009-ig betelt. Az első "igazi" űrturistának Dennis Titót tartják, aki még 2001-ben repült. Űrturisták 2007 elejéig: * Dennis Tito (amerikai): 2001. április 28. - május 6. * Mark Shuttleworth (dél-afrikai): 2002. április 25. - május 5. * Gregory Olsen (amerikai): 2005. október 1. - október 11. * Anousheh Ansari (iráni-amerikai): 2006. szeptember 18. - szeptember 29. Ezek a korábbi utak 20 millió dollárba kerültek. Simonyi mostani utazása 21-23 millió dollár körül lesz, ami mintegy 4,5 milliárd forintos összeget jelent. Az űrtevékenység sok ága részben vagy egészen levált az államilag finanszírozott űrkutatásról és önálló, néha figyelemreméltóan jövedelmező üzletággá vált, miközben jórészt magáncégek kezében összpontosul. Ide tartozik a távközlés, de ebbe az irányba halad a hordozórakéta-piac, a navigáció, a távérzékelés vagy bizonyos értelemben a meteorológia is. Az emberes űrrepülés Tito útjáig az államilag finanszírozott formák közé tartozott. Tito repülése viszont az első lépést jelentette abba az irányba, hogy a fizetőképes keresletet ezen a területen is az űrtevékenység egészének fejlődése érdekében lehet kamatoztatni - mondta Both Előd, a Magyar Űrkutatási Iroda igazgatója korábban rovatunknak. Egy felmérés szerint az emberek legalább kétharmada élete nagy élményének tekintene egy űrutazást. A leggazdagabb országokban néhány évvel ezelőtt már piackutatási igényű, tehát megalapozott módszerekkel végzett felmérések készültek arról, hogy a különböző vagyoni helyzetű - elsősorban természetesen a legtehetősebb - társadalmi rétegekhez tartozók hány százaléka vállalkozna szívesen űrutazásra. Ami nagyon fontos, azt is megvizsgálták, éves jövedelmük hány százalékát lennének hajlandóak az űrutazásra fordítani. A felmérésből kiderült, hogy már a közeljövőben várható árak mellett is lesz fizetőképes kereslet a szolgáltatásra. A Space Ship One magánűrhajó sikerei nyomán azonban így is egy jóval olcsóbb műfaj, az "űrugrás" lesz a többek számára elérhető élmény. [origo]

Biztos nagy sikere lenne a pornóiparban :lol:

Sajnos a denevérpózt nem említették, én úgy szoktam aludni....

A tavaly januárban felbocsátott New Horizons űrszonda mindössze egyéves utazás után már a Jupiter távolságában jár. Az óriásbolygó a tervezett mértékben lendített a szondán végső cépontja, a Plútó felé. A Jupiter-közelség során közel 700 különféle megfigyelést terveznek a szakemberek. Az Io 2006. február 26-án 4 millió km távolságból a LORRI detektor felvételén. Fent egy 3 millimásodperc expozíciós idejű kép, alatta pedig egy tízszer hosszabb expozícióval készült felvétel látható. Utóbbin egy 250-300 km magas kitörési felhő is megfigyelhető (fent), míg a korong jobb oldalán néhány hegy is feltűnik, amelyek magas csúcsa napfényt kap (NASA, JPL) A New Horizons 2007. február 28-án (szerdán), magyar idő szerint 6:43-kor haladt el a Jupiter mellett 2,3 millió kilométer távolságban. Az esemény nem volt szoros közelítés, ez a távolság a négy nagy Galilei-féle hold pályáján is kívül esik. A viszonylag messzi elhaladásra a Jupiterhez közeli térségben jellemző intenzív sugárzások miatt került sor, ami erősen megterhelte volna a szonda berendezéseit. A Jupiter-közelítés fontos hintamanőver volt, melynek során az óriásbolygó kb. 4 km/másodperccel növelte meg a szonda sebességét, amely így 23 km/másodpercre növekedett. Ennek révén a New Horizons a terveknek megfelelően, 2015 júliusában fog a Plútó és holdjai mellett elhaladni - a manőver nélkül három évvel tovább tartott volna az utazás. (Mint arról részletesen beszámoltunk, a Rosetta nevű üstököskutató űrszoda hasonló manővert hajtott végre a napokban a Marsnál.) Mindezeken túl a közelítés nemcsak a műszerek tesztelésére ad lehetőséget, de sok új eredményt is szolgáltathat a Jupiterről és a körülötte mozgó égitestekről. A Jupiter-közelség során közel 700 különféle megfigyelést terveznek a szakemberek, amelyek együttesen több adatot fognak nyújtani, mint amennyi a sokkal rövidebb Plútó-közelítéskor nyerhető. A legnagyobb közelség alatt a négy Galilei-féle hold a szondához képest a bolygó túloldalán volt, de így is érdekes felvételek készültek róluk. A Jupiterről és légköréről, különösen a bolygón előforduló sarki fényekről az eddigi legrészletesebb megfigyelések várhatók az infravörös tartományban. Emellett a felvételek alapján könnyen elképzelhető, hogy új apró holdakat is találnak a ma ismert 63 kísérő mellett. Az eddig lesugárzott eredmények máris több érdekességgel szolgáltak, az Io esetében például a Tvashtar névre keresztelt vulkáni központ felett sikerült egy kitörési felhőt megörökíteni (lásd a felső képpáron). Az óriásbolygótól távolodva eddig példa nélküli lehetőség nyílik majd a Jupiter kiterjedt magnetoszférájának megfigyelésére, a New Horizons ugyanis idén júniusig a Jupiter mágneses terének uszályában marad. Az óriásbolygó magnetoszférája a Nappal ellentétes irányban hosszan elnyúlik, alkalmanként a Szaturnuszig is elér. Ebben a térrészben fog a New Horizons közel 100 millió km-t haladni, messze többet, mint előtte bármely más űrszonda. A napokban nem csak a New Horizons, de sok földi és Föld körül keringő teleszkóp is figyeli az óriásbolygót, hogy méréseiket össze lehessen vetni a szonda megfigyeléseivel. A New Horizons a nyolcadik űreszköz, mely meglátogatja a Jupitert - utoljára a Galileo vizsgálta az óriásbolygót és környezetét. A mostanihoz hasonló rövid látogatást tett 2000-ben a Szaturnusz felé tartó Cassini-űrszonda is, négyszer messzebb elhaladva az óriásbolygó mellett, mint most a New Horizons. Idén nyáron, a Jupiter-közelség után a Plútó-szonda berendezéseinek többségét lekapcsolják, és csak a 2015 júliusban esedékes Plútó-közelítés előtt öt hónappal helyezik őket újra működésbe. New Horizons felvételeiből összeállított mozaik a Kis Vörös Foltról, melyet a LORRI képfelvevő rögzített 2007. február 26-án 3,5 millió km távolságból. A 17 km felbontású képen az éppen az éjszakai oldalra forduló terület átmérője 30 ezer km.

Újabb eredmények szerint számos törpegalaxisból fejlődése elején sok gázanyag távozott el, ezért nem keletkezhetnek bennük csillagok - így ma alig észlelhető objektumokként léteznek. Forrás: Cardiff University, Isaac Newton Telescope, La Palma A VIRGOHI21 jelű sötét galaxis - pontosabban a helye, az optikai tartományban ugyanis rendkívül halványnak mutatkozik a rádióhullámhosszakon felfedezett objektum (Cardiff University, Isaac Newton Telescope, La Palma) Ajánlat A sötét galaxisoknak is nevezett objektumok csillagokban rendkívül szegény galaxisok, és a törpe elliptikus galaxisok közé tartoznak. Míg egy átlagos törpe csillagváros néhány milliárd csillagot tartalmaz, ezek sötét "megfelelőiben" csak néhány millió égitest árválkodik. Csillagközi anyagot szinte alig tartalmaznak, így új égitestek is csak elvétve keletkeznek bennük. Anyaguknak legnagyobb részét láthatatlan tömeg alkotja. Olyan gyenge a sugárzásuk, hogy eddig csak közvetlen közelünkben, a Lokális Halmazban akadtunk a nyomukra.

Egyre tökéletesebbé válik az az eszköz, ami nem csupán a molekuláris élet építőelemeinek leghalványabb jeleinek felfedezésére alkalmas, de képes megállapítani, hogy azt élőlény hozta-e létre. A NASA által finanszírozott Urey nevű eszköz - melynek hivatalos elnevezése Mars Szerves és Oxidáns Detektor - már bizonyította képességeit a Föld egyik legsivárabb területén, a chilei Atacama-sivatagban. Az eszköz annak ellenére, hogy az amerikai űrügynökség által szponzorált fejlesztés, egy európai küldetés, az ExoMars tudományos csomagjának része lesz, ami 2013-ban indul útnak. Az Európai Űrügynökség (ESA) tervei szerint az ExoMars marsjárója a vörös bolygó talajmintáit finom porrá őrli, amit elemző műszerei, köztük az Urey vesznek szemügyre az élet jelei után kutatva. A mintákat egy fúró segítségével a talajszint alól gyűjti be a robotegység. "Az Urey-t az élethez köthető kulcs molekulák észlelésére terveztük, érzékenysége körülbelül milliószorosa a korábbi hasonló műszereknek" - nyilatkozott dr. Jeffrey Bada, a kaliforniai Scripps Oceanográfiai Intézet munkatársa, aki az eszköz különböző alkotóelemein dolgozó tudósok és mérnökök munkáját koordinálja. Kiemelte, hogy a műszer az aminosavak egészen elenyésző koncentrációját is könnyedén felfedezi. Ha a fentiekből még nem derült volna ki, az ExoMars elsődleges célja az élet utáni kutatás. Rendkívüli szerves vegyület észlelési képességeivel ennek a célkitűzésnek a központi eleme az Urey lesz, taglalta Bada egyik helyettese, a holland Leiden Egyetem kutatója, dr. Pascale Ehrenfreund, aki a projektben szintén részt vevő európai szakemberek munkáját felügyeli. Visszatérve az aminosavakra, a Földön minden élet ezen savak láncaiból áll össze, így alkotva proteineket. Aminosavat azonban nem csak élő organizmus képes előállítani, azaz a Marson ha aminosavakra is bukkannak, az még lehet hogy nem biológiai eredetű. A két különböző eredet megkülönböztetéséhez az Urey esetében azokat az ismereteket használták fel a tudósok, mely szerint a legtöbb aminosav-típus két különböző formában létezhet. Az egyik ilyen a sokszor emlegetett "balkezes", a másik pedig ennek ellentettje, a "jobbkezes" forma, melyek akár az emberi kéz, egymás tükörképei. A nem biológiai forrásból származó aminosavak nagyjából fele-fele arányban tartalmaznak jobb- és balkezes formákat. A földi élet döntő többségében - a legegyszerűbb mikrobáktól a legnagyobb növényekig és állatokig - kizárólag balkezes aminosavakból épül fel és fennmaradása során is ezeket alkalmazza, nagyon ritkák a kivételek. A földönkívüli életformáknál is ezt a viszonylagos egyenletességet várják, legyen az túlnyomó részben bal-, vagy akár jobbkezes, a keveredés ugyanis erősen megbonyolítaná az esetleges organizmus biokémiáját. Ennek ellenére ha az Urey a tükörkép molekulák keveredését észleli, az sem feltétlenül zárja ki az élet lehetőségét, inkább arra utal, hogy az általunk ismert élet a Marson soha nem indult be. Viszont a teljesen balos vagy jobbos formák igen szilárdnak nevezhető bizonyítékot jelentenének arra, hogy az élet ma is létezik a bolygón, míg a kettő közötti eredmények arra engednének következtetni, hogy egykor létezhetett élet a Marson, mert az aminosavak biológiai úton jöttek létre, és fokozatosan változtak az élet hiányát jelző keverék irányába. A szerves összetevőket egy vízkinyerővel fogják kivonni a megőrölt talajmintákból. A szerkezet egy kávégépre emlékeztet. A vizet az Urey adja, melyet hozzákever a mintákhoz és fokozatosan melegíteni kezd, melynek hatására a szerves anyagok feloldódnak. A kísérlet alatt folyamatosan nyomás alatt tartják. A végén a feloldott összetevők körül szintén hevítéssel a műszer elpárologtatja a vizet, majd fluoreszkáló ragyogás után kutat. Ez jelezné az aminosavak, a DNS és RNS egyes összetevőinek és más szerves anyagok jelenlétét, ami egy, a kísérlet végén bejuttatott fluoreszkáló vegyülethez kötődnek. A különböző szerves összetevőket egy úgynevezett mikrokapilláris egység választja szét, köztük a két különböző aminosav formát is. Ahogy a műszer teljes neve jelzi, a szerves mellett rendelkezik egy oxidáns résszel is, ami valójában különböző kémia hártyákkal beburkolt mikroszenzorokat jelent. A szenzorok a hártyák és a talaj, vagy a légkör elemei között létrejövő reakciókat mérik, melyekből szintén az élet jeleire lehet következtetni, legyen az jelen-, vagy múltbeli.

Nem a NASA fogja megmenteni a világot 2007. március 8. 23:30, Csütörtök - Balázs Richárd NASA tisztségviselők szerint az űrügynökség bár képes lenne szinte az összes, a Földre veszélyt jelentő aszteroida felkutatására, megfelelő anyagi háttér hiányában azonban erre nem fog sor kerülni, értesült az AP. A potenciális veszélyt jelentő, megközelítőleg 20 000 aszteroida és üstökös legalább 90%-ának felkutatása nagyjából 1 milliárd amerikai dollárt emésztene fel, számolgat az a NASA jelentés, ami a napokban fog megjelenni, előzetesen azonban már felvázolták a Washingtonban zajló Bolygóvédelmi Konferencián. 2005-ben az amerikai kongresszus felkérte a NASA-t, hogy készítsen egy tervezetet a legnagyobb pusztítással fenyegető űrkőzetek nyomon követésére, és az esetlegesen ütközőpályára került objektumok elhárítására. Ebbe a kategóriába a 140 méter átmérőjű aszteroidáknál jelentősebbek tartoznak bele. Ezek már akkor is veszélyt jelentenek bolygónkra, ha nem csapódnak be, csupán felrobbannak a légkörbe való belépéskor, lökéshullámaik még akkor is katasztrofális következményekkel járnának. Egy-egy ilyen robbanás 100 millió tonna dinamit erejét hordozná magában, éppen elég lenne egy kisebb ország, vagy amerikai mércével mérve egy állam letarolásához. A NASA jelenleg is figyelemmel kíséri a bolygónk számára végzetesnek minősülő objektumokat, melyek 1 kilométer feletti átmérővel rendelkeznek. Egy ilyen aszteroida kiirthatná az egész emberiséget, mint tette azt az elméletek szerint 35 millió évvel ezelőtt a dinoszauruszokkal. Azonban még ez a kutatás is, ami eddig 769 aszteroidát és üstököst fedezett fel, jelentős elmaradásokkal küzd. Optimális esetben jövő év végére fejeződhet be a program, ami mindeddig nem talált a Földdel ütközőpályán haladó objektumot. A kisebb aszteroidák felkutatása megfelelő erőforrások hiányában teljesen reménytelennek tűnik, arról nem is szólva, hogy gyakorlatilag egyedül az Egyesült Államok rendelkezik átfogó aszteroidakövető programmal. Rajtuk kívül egy olasz csillagvizsgáló dolgozgat még, közel sem olyan hatékonyan, mint az űrügynökség. A hiánypótlás egyik lehetősége egy új földi távcső építése, ami kizárólag az aszteroida-vadászattal foglalkozna, kiegészítve kapacitását más űrügynökségek távcsöveivel. Ennek a költsége összesen 800 millió dollár lenne. A másik lehetőség egy infravörös űrtávcső fellövése, ami egymaga is képes lenne a feladat ellátására, a földi rendszernél gyorsabban és hatékonyabban, ez azonban már 1,1 milliárdos költséget jelentene. A NASA program tudósa, Lindsey Johnson szerint azonban felesleges tovább szövögetni a gondolatmenetet, ugyanis az amerikai űrügynökség és a Fehér Ház mindkét megoldást túl költségesnek minősítette.

Szerintem 2030-ban olyan feljell technika lesz, hogy a hekkerek nem fognak más gépében garázdálkodni és elmennek curásznak vagy pincérnek...khööömmmm.

Hmmm. Sose felejtem el amikor először tanultam erről az emberről, hát sokat köszönhetünk neki ! Rest in Peace.

AK-47, nagyon jó vele lőni.. Józsefvárosi boxer, és kések. Másnapos fingom. Nézésem. Ezen fegyvereket ismerem.

Hi all emberek, what is the probléma? Would you like to talk to beszélgetni here?

Az elmúlás egy új vég kezdete...A giliszta is megmodta.... Hahhh...ez most pattant ki.

Sör+Metaxa, vagy sör apranax kombináció, de lehet még a konyak seduxen kombi.

Ha nyernék egy ilyen összegete akkor , vennnék két rózsaszín nyalókát aminek rágó van a közepén mert én azt nagyon szeretem és a maradékból szpnzorálnám az oldalt, mert szerintem megérdemli! Mindenkinek köttetnék be korlátlan netet a legjobb sebességekkel és a macskámnak vennék egy macskafüvet, hogy tudja majd szagolgatni. Vennék egy luxort is, talán nyerek rajta.