Sonic79

A Marson tébláboló Opportunity szonda talált egy nagyobb meteoritot. Az űrkutatók abban reménykednek, hogy általa újabb ismereteket szerezhetnek a vörös bolygó vízzel teli múltjáról. Az Opportunity űrszonda több mint öt éve kóvályog a Mars egyik hatalmas síkságán, a Meridiani Planumon, amely tele van hógolyó méretű kődarabokkal. Az űrkutatók szerint ezek vagy különálló meteoritok, vagy arról az óriási szikláról szakadtak le, amely a közelben becsapódott be, és létrehozta a 800 méter széles Viktória-krátert. Július 18-án azonban a korábbiaknál sokkal nagyobb szikladarabot talált az Opportunity, egy 60 centiméteres meteoritot, amit Block Island névre kereszteltek. Múlt héten lefényképezték a kődarabot: a képen a kő nagy részét por fedi, de ahol vékonyabb a porréteg, fémesen csillog a felszín. Hétvégén megvizsgálták a szikla kémiai összetevőit, és kiderült, hogy vasat tartalmaz. A kutatók további vizsgálatokat terveznek, azt remélik, hogy többet tudhatnak meg arról az időszakról, amikor még több víz volt a Marson. A korábbi csúcstartó az először Heat Shield Rocknak nevezett meteorit volt, amit az Opportunity 2005-ben talált meg. Ez volt az első meteorit, amit egy idegen bolygón találtak, és a meteoritkutatók közössége hivatalosan csak ezt az egy idegen meteoritot ismeri el. A meteoritot egyébként már Meridiani Planumnak nevezik, mert a kődarabok általában a közeli földrajzi helyekről kapják a nevüket. Sok hasonló méretű szikla került az Opportunity és a Spirit űrszonda útjába. A Spirit 2006-ban talált egy nagyobb darabot, de csak távolról tudta lefotózni, mert túl meredek terepen kellett volna megközelíteni, ami a törött kerekével nem sikerült volna. Az Opportunity kisebb kődarabokkal találkozott, amelyek szintén meteoritok lehetnek.

A légkörbe lépve elégett az Endeavour amerikai űrrepülőgép egyik tavalyi küldetése során az űrben elveszett szerszámosláda - közölte az amerikai légierő egyesített műveleti központja, amely ezen kívül még több mint 19 ezer űrhulladék útját tartja számon. A 18 kilogrammos láda méretéből és tartalmából arra következtettünk, hogy még a becsapódás előtt el kell égnie. - közölte a központ. Heide Stefanyshyn-Piper űrhajós tavaly novemberben veszítette el a szerszámostáskát, amikor az asztronauta megpróbálta megtisztogatni az űrruháját és a szerszámokat a ládában lévő kenőpisztolyból kikerült kenőanyagtól. ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A 100 ezer dolláros (18,5 millió forintos) veszteség ellenére a houstoni központ akkor úgy döntött, hogy az asztronautáknak végre kell hajtaniuk a tervbe vett feladatot, osztozkodva azon a szerszámkészleten, amelyet a másik űrhajós, Steve Bowen vitt magával. A Föld körüli pályán keringő űrszemét egyre nagyobb gondot jelent a NASA-nak és a többi űrrepüléssel foglalkozó hivatalnak. Idén február 10-én egy amerikai és egy orosz műhold ütközött össze, a baleset következtében pedig két újabb szemétfelhő keletkezett. Becslések szerint ezekkel együtt mintegy háromszázezer, 1 centiméternél nagyobb tárgy kering a Föld körül, amelyek között 19 ezer, 10 centiméternél nagyobb hulladék pályáját követik nyomon.

Amerikai elemzők szerint a Google minden eszközt bevet, hogy megfékezze riválisait. Még a régi barátok is bajba kerülhetnek a keresőcég és az Obama-kormányzat jó kapcsolata miatt. Egészen mostanáig úgy tűnt, hogy a Google és az Apple barátok. A két vállalat többször segítette egymást, figyelembe vették egymás igényét: még a fejlesztéseknél is kínosan ügyeltek arra, hogy ne zavarják meg a másik köreit. Elég csak arra gondolni, hogy az Androidba a mai napig nem került bele az iPhone egyik leghasznosabb tulajdonsága, a multitouch. Hatósági vizsgálat A közelmúltban azonban több barátságtalan lépés is történt. Elsőként az Apple vágta ki [1] az App Store-ból a Google Voice nevű alkalmazást, majd nem sokkal később a keresőcég vezetője, Eric Schmidt kilépett az Apple igazgatói tanácsából. Nem óriási horderejű lépések ezek, viszont jól mutatják a változást: azt, hogy a két cég elkezdett riválisként tekinteni egymásra. És ebben a harcban az amerikai kormányzatnak is osztottak néhány lapot. Elég csak arra gondolni, hogy az amerikai hírközlési hatóság, az FCC vizsgálatot indított az Apple ellen, amiért az törölte a Google Voice-t az App Store-ból. Az eset azért szokatlan, mert a kaliforniai cég a bolt megnyílása óta rendszeresen vagdossa ki az alkalmazásokat indoklás nélkül, valószínűleg több tízezer program végezte már a bittemetőben, az FCC-nek mégis csak most jutott eszébe elszámoltatni az Apple-t. Milyen alapon szelektálnak az alkalmazások közt? Mi volt a baj a Voice-szal? Igaz-e, hogy az AT&T néha leszól Jobsnak és megmondja, milyen programokat nem akar látni az online boltban? Számos kellemetlen kérdésre kell válaszolnia az Apple-nek. Obama a Google mellett? A két cég viszonya a történtek ellenére sem egyértelmű, hiszen az üzleti életben egyszerre lehet két vállalat partner és ellenfél is. Elég csak az Apple és a Microsoft viszonyára gondolni: miközben a cégek operációs rendszerei egyre nagyobb harcot vívnak egymással, a redmondi vállalatnak üzleti érdeke is fűződik a kaliforniaiak sikeréhez a felvásárolt Apple-részvények és az OS X-re írt programok miatt. A Microsoft és a Google végsőkig tartó harcot vívnak a keresők piacán, de a webkettes vállalat mindent megtesz, hogy programjai tökéletesen fussanak Windows alatt, és ez várhatóan akkor sem változik majd, amikor megjelenik a pc-kre szánt Android. Mindenesetre az FCC vizsgálata mögött nehéz nem észrevenni a Google kezét, már csak azért sem, mert az Apple lépésében nem volt semmi szabálytalan vagy szokatlan. A vállalat egész stratégiája a totális kontrollra épít, amiből remek termékek és elviselhetetlen üzleti szabályozások születnek, így dolgoznak évtizedek óta, az FCC azonban mégis csak most jelentkezett be vizsgálatra. Sascha Segan, a PCMag publicistája óriási összeesküvést sejt [2] a lépés mögött. A szerző megemlíti, hogy a Google remek kapcsolatot ápol az Obama-kormányzattal, amit várhatóan ki is használ majd a versenytársak gyengítésére.

Elsősorban az idősekre gondolt az a japán robottechnikai cég, amely a Tokió utcáin bemutatott robotlábakkal akar segíteni a nehézkesen mozgó idős embereken. A közel 10 kilós szerkezet egyfajta segédvégtagként könnyítheti meg a nehezen járó idősek életét. Az eszközt olyan szenzorokkal látták el, amelyek a bőrön keresztül olvassák az agyból a láb mozgatására érkező ingereket. Csípőből a műláb A Cyberdyne cég HAL nevű modelljét a csípőre csatolva kell viselni, a munkát a láb mentén végighúzódó nyúlványok végzik. A szenzorok továbbítják az ingereket a combok és a térdek mentén is a lábhoz erősített szerkezetbe, amely így képes megkönnyíteni a gyenge ízületekkel bíró emberek járását. "A HAL segít a gyenge lábizmokkal bíró és a mozgásproblémákkal küszködő embereken. Meg akartuk mutatni, hogy a szerkezet nagyon hasznos lehet a mindennapi életben" - mondta Kuno Takatosi, a vállalat egyik munkatársa. A robotlábakat három méretben árusítják majd, de készül egylábas változat is azoknak, akiknek csak egyik végtagja mozog nehezen. Utóbbi szerkezetet havi 150 ezer jenért (293 ezer forint) lehet majd kölcsönözni, míg a kettős segédeszköz havi bérleti díja 220 ezer jen (430 ezer forint) lesz. Ötven kilométer gyalog A cég hétfőn mutatta be a robotlábakat: Tokió utcáin két férfi és egy nő rótta az utcákat a lábaikra erősített műanyag borítású segédeszközökkel a járókelők megrökönyödésére. A háromfős csapat tagjai összesen ötven kilométert tettek meg vonaton, taxival, majd visszafelé gyalog, anélkül hogy a forró időjárás ellenére megizzadtak volna. Japánban különösen nagy szerepet játszhatnak az ilyen irányú fejlesztések, mivel a szigetország társadalma vészesen öregszik. A 128 milliós lakosság egyötöde 65 évesnél öregebb, a következő három évtizedben ez az arány várhatóan a kétszeresére nő. A gyártó egyelőre nem közölte, hogy mikor kerül kereskedelmi forgalomba a szerkezet, mint ahogy a fejlesztési költségekről sem számoltak be. A japán vállalat szerint Európában és az Egyesült Államokban is van érdeklődés a szerkezet iránt.

Kutatókból és tévésekből álló új-zélandi expedíció indul a Góbi-sivatagba, hogy megtalálják az Allghoi Khorkhoi-t, vagy ismertebb nevén a mongol halálférget, ami időtlen idők óta szerepel a helyi legendákban és pletykákban. Mongóliában mindenki ismer valakit, aki látott már olyan embert, aki találkozott már a halálféreggel, csak éppen lefényképezni nem sikerült még senkinek az állatot. A tudósok nagy része a Loch Ness-i szörnyhöz és a jetihez hasonlóan a kriptozoológia területére sorolja az állatot, de vannak, akik nem zárják ki létezésének lehetőségét. Több expedíció indult már [1] a halálféreg felkutatására, de eddig egy sem járt sikerrel. Az új-zélandiak két hetet töltenek [2] majd a sivatag legkietlenebb vidékein, a mongol-kínai határ közelében, ami a Föld legkevésbé feltérképezett helyeinek egyike. A halálféreg létezésében a sivatagban élők szilárdan hisznek, elbeszélésük szerint az állat nagyjából másfél méteres, vörös színű és ragadozó: a homokból hirtelen a felszínre törve savat köp az áldozatára, ami annyira erős, hogy pillanatok alatt megöl egy lovat vagy akár tevét. Más források szerint egyes angolna- és rájafajokhoz hasonlóan a féreg áramütéssel is megbénítja a prédáját, mielőtt savat köpne rá, biztos ami biztos. Az állatról először 1926-ban számolt be egy amerikai felfedező és paleontológus, Roy Chapman Andrews [3], aki egyébként arról is híres, hogy George Lucas a pletykák szerint róla mintázta Indiana Jones karakterét.

A Pamela űrszonda túl sok pozitront észlelt, ami a sötét anyag létezésére utal. A sötét anyag az univerzum huszonhárom százalékát teszi ki, de közvetlenül nem megfigyelhető, csak a látható anyagra gyakorolt hatásából következtethetünk létezésére. A sötét anyagból származható jeleket a Pamela műhold [1] találta meg, mikor ismeretlen eredetű, nagy energiával rendelkező pozitronokat (az elektronok antirészecskéi) talált– írja a BBC [2]. A kutatók szerint azért valószínűsíthető, hogy ezek a részecskék a sötét anyagból származnak, mert olyan helyen találták őket, ahol sokkal kevesebb pozitronnak kellene lennie. Az eddig ismert eredmények szerint azonban a sötét anyagban nagyobb az antirészecskék aránya, mint ahogy az várható volna, a Pamela műhold adatai tehát a sötét anyagra utalnak a kutatásban részt vevő egyik tudós, Piergiorgio Picozza szerint. Van viszont egy másik magyarázat is a pozitronokra. Egyesek szerint ezek olyan forgó, sűrű, ám már halott csillagokból származnak, melyek rengetek energiát bocsátanak ki. A Fermi-űrteleszkóp ezeket a csillagokat is vizsgálja, és valószínűleg tud majd olyan adatokkal szolgálni, melyek tisztázhatják a rejtélyes jelek eredetét. A kutatásban nem résztvevő, ám a sötét anyag vizsgálatával foglalkozó Nigel Smith professzor a következőket nyilatkozta: „A forgó csillagok magyarázata a legvalószínűbb. Úgy gondolom, nagyon sokak várják most azt, hogy milyen eredményeket talál a Fermi.” Picozza professzor is egyetért azzal, hogy ez a kevésbé izgalmas magyarázat is helytálló lehet. Elmondta továbbá azt is, hogy a részecskék alapján akár majd reprodukálni is tudják a sötét anyagot, a svájci nagy hadronütköztetőben [3] (Large Hadron Colliderben, LHC). „Ha minden eredményt sikerül igazolnunk, és ha az LHC-s kísérletek sikerrel járnak, majd akkor tudjuk csak azt mondani, hogy felfedeztük a sötét anyagot” - nyilatkozta Picozza.

Új sötét folt jelent meg a Jupiter déli pólusa környékén, amely feltehetően egy kisbolygó vagy üstökösmag becsapódási nyoma lehet. Magyarországról is készültek fényképek a jelenségről. Anthony Wesley ausztrál amatőrcsillagász július 19-én éjjel lefotózta egy kisbolygó vagy üstökös Jupiterbe csapódásának a helyét, írta meg a Hírek.csillagászat.hu [1]. A folt először szokványos sötét sarki viharnak tűnt, csak a látási viszonyok javulása után derült ki, hogy nem csupán sötét, hanem a műszerek szerint teljesen fekete jelenségről van szó. Az elméleteket, miszerint a folt egy egyszerű holdárnyék vagy a Kallisztóhoz, a Jupiter egyik holdjához hasonló sötét objektum, sorra elvetették (ugyanis ebben az esetben a folt rossz helyen is van és a mérete sem megfelelő, továbbá még mozgása sem elég gyors ahhoz, hogy tényleg árnyék legyen). A képeken az óriásbolygó déli poláris régióban, a 216 fokos jupiterrajzi hosszúságnál egy új, sötét színű folt látszik, amely nagyon hasonlít a Shoemaker-Levy 9 üstökös 1994-ben történt becsapódása által keltett nyomra. A Universe Today szerint Glenn Orton (Jet Propulsion Laboratory) a NASA Intravörös Távcsövével készített felvétele megerősíti, hogy a Jupiteren lefotózott fekete folt egy becsapódás nyoma. A hír gyorsan bejárta a világot, a Universe Today mellett a SpaceWeather.com és a Slashdot is beszámolt a felfedezésről - ez utóbbi hatására a látogatók serege túlterhelte Anthony Wesley webszerverét. Még július 20-án hajnalban elkészült az első magyar felvétel is a becsapódásról, amelyet Lőrincz Miklós készített egy 20 centiméteres Newton távcsőre szerelt webkamerával (a kép a felfedezést nem ismerve készült, így a szerencse is közrejátszott a sikeres észlelésben). Tőle függetlenül Szarka Leventéék is megörökítették a jelenség nyomait. Észleléseikről a makszutov.hu fórumában lehet részletesen olvasni.

Egy új számítógépes modell szerint a Mars és a Jupiter között sok olyan kisbolygó keringhet, amelynek őse egykoron a Neptunusz pályáján túlról, a Kuiper-övböl érkezett. Harold F. Levison neves amerikai űrkutató tette közzé [1] új számítógépes szimulációs vizsgálatának eredményeit, amelyek a korai Naprendszerben az óriásbolygók pályáinak változásáról és ennek a kisbolygók keringésére gyakorolt hatásairól szólnak. Kimutatta, hogy a külső Naprendszer Neptunuszon túli Kuiper-övéből sok kisbolygó, sőt nagy méretű kisbolygó (újabb elnevezéssel töpebolygó) a bolygórendszerünk belső térségei felé vette az irányt. Ezek a Mars és a Jupiter pályái között elhelyezkedő fő kisbolygóövben telepedtek meg, és ott stabil pályára álltak. Jelenlegi ismereteink szerint a Naprendszer óriásbolygóinak kialakulás utáni pályái nem voltak azonosak a mai pályáikkal. Az ősi Naprendszerben még meglévő temérdek kis égitest és az óriásbolygók gravitációs kölcsönhatása következtében a bolygópályák Naptól való távolsága az első 600 millió év alatt sokat változott, végül beállt a mai helyzet, a mai naptávolságokkal. Ez a jelenség a nagybolygók migrációja, vándorlása. A folyamatnak drámai következményei voltak a kis égitestek, kisbolygók és üstökösök mozgására nézve: e parányi égitestek egy részét az óriásbolygók (elsősorban a Jupiter és Szaturnusz) kiszórták a Naprendszer belső térségeiből, más részüket pedig éppen a bolygórendszer belső régiói felé térítették el. A nagybolygók és a kis égitestek pályaviszonyai a migráció alatt állandóan változtak, miközben égi mechanikai rezonanciák alakultak ki és tűntek el folyamatosan (két égitest rezonanciája esetén bizonyos pályaelemeik, például keringési periódusaik kis egész számok arányával írhatók le). A rezonanciák között vannak stabilak, amely pályákon nagyon hosszú idő alatt ott maradhat a kis égitest, de vannak instabilak is, amikor rövid idő alatt elhagyják a rezonáns pályát. Azaz az ősi Naprendszerben az óriásbolygók migrációja jól összerázta a kisbolygók, üstökösök népes családját, és nagy részüket kiszórta, eltérítette pályájukról. Kintről érkeztek? A migrációs folyamat során 3,8-4,1 milliárd évvel ezelőtt különösen instabillá vált a kis égitestek mozgása, ekkor került ugyanis a Jupiter és a Szaturnusz középmozgása a kritikus 1:2 arány közelébe. Ebben a konfigurációban amíg a Jupiter kétszer megkerülte a Napot, addig a Szaturnusz pontosan egyszer tette ugyanezt. A két bolygóóriás egymást erősítő hatásai úgy összerázták a kis égitesteket, hogy sok közülük a Naprendszer belseje felé vette az irányt, aminek következtében megszaporodtak a belső kőzetbolygók becsapódásai (ez az úgynevezett Kései Nagy Bombázás [2] időszaka, amikor a Holdon és a kőzetbolygókon rengeteg kráter és becsapódási medence keletkezett). Levison a számítógépes modellezés alapján arra a következtetésre jutott, hogy akkoriban a főövbeli kisbolygók mintegy 20 százaléka a külső Naprendszerből, a Kuiper-övből érkezett és települt meg a főöv külső vidékein, körülbelül 2,6 csillagászati egység naptávolságon túl. Ennek igen fontos következményei vannak. A Kuiper-övbeli kis égitestekben sok vízjég van, ami így beljebb vándorolt a fő aszteroidaövbe, ahonnan viszont a belső bolygókba ütközve eljuthatott a Föld felszínére is. Nem ért egyet Levison következtetéséivel az Arizonai Egyetemről Renu Malhotra professzor, aki szerint a Neptunuszon túlról érkezett objektumok nem telepedhettek meg stabil pályán a fő kisbolygóövben, mivel Levison szimulációja nem vette figyelembe a belső régiókba érkező transzneptun objektumok évmilliárdok alatt bekövetkező elszökési arányát. Malhotra szerint egyszerűen csak arról van szó, hogy a fő aszteroidaöv kisbolygói mind helyben ott keletkezett kis égitestek és nem a Naprendszer külső vidékeiről a Mars-Jupiter közé átköltözött parányok.

Hát ettől biztos teherbe esik pár ember, ha nem, akkor agyilag.

Nagyon ötletes:)

Biztos van még egy ilyen mint a Föld, vagy hasonló a sok galaxis csak tartalmaz még egy ilyet, szerintem van valahol biztos mint a miénk!

Engem ez biztos nem fog gátolni, hogy megigyak pár korsóval:)

Ultrakirály! Fetrengtema röhögéstől amikor megláttam! Nagyon ott van!

Osztom a véleményedet! Szerinte is, ez a gyerek olyan divatrepper:)! Kicsit sokat képzel magáról és reklámozza magát állandóan.