-
Pontszám
521 -
Csatlakozott
-
Utoljára itt járt
Tartalom típusa
Profiles
Fórumok
Articles
Posts posted by Smurf
-
-
Jah, de azokon nehezen fogsz játszani
-
FreeBSD, Sun Solaris azért csöppet stabilabb
-
Van der Vaart: Alig várom, hogy a Juve mezében futballozhassak
Rafael Van der Vaart, a Hamburger SV 24 éves sztárja, a Bild német napilapnak kerek-perec kijelentette, a Juventusban szeretné folytatnia pályafutását. A német sajtó szerint most már az is elképzelhető, hogy a – hamburgiak számára – nehezen kezelhető zseni januárban klubot vált.
A holland játékmestert már a nyáron is szóba hozták a zebrákkal, akkor akarata ellenére mégis maradnia kellett az észak-németeknél. A téli átigazolási szezon közeledtével azonban újra erősödnek azok a hangok, amelyek januártól már egy új sztárklubban szeretnék látni Van der Vaartot.
Most maga a játékos öntött olajat a tűzre, ezekkel a szavakkal:
“Lelki szemeimmel már látom magam Juventus-mezben játszani. Tudom, hogy a Juventus már a nyár óta üldöz. A világ egyik legnevesebb klubjáról van szó, nagyon hízelgő az érdeklődésük számomra."
A Bild szerint már a jövő hónapban végbe mehet az átigazolás, a Juve ugyanis 11 millió fontot ajánlott a klubnak, és ötéves álomszerződést a játékosnak, ami elég lehet ahhoz, hogy elérjék a céljukat.
Mint ismeretes a bianconerik lázas keresésben vannak középpályások iránt, nyári igazolásaik ezekre a pozíciókra (Sergio Almiron és Tiago Mendes), nem igazán váltak be.
Kérdés, mi lesz a Diego-üggyel, hiszen egy másik észak-német Bundesliga-klub, a Werder Bremen fazonszabászát is hónapok óta üldözik a torinóiak...(Nemzeti Sport Online)
Én is örülnék van der Vaartnak, nagyon jó játékos
-
-
$query = 'SELECT ....'; $result = mysql_query($query); while ($line = mysql_fetch_array($result, MYSQL_ASSOC)) { tomb[]=$line; }
-
Premier League:
1 Cristiano Ronaldo Man Utd 132 Emmanuel Adebayor Arsenal 11
3 Nicolas Anelka Bolton 10
4 Robbie Keane Tottenham 10
5 Benjani Mwaruwari Portsmouth 9
6 Roque Santa Cruz Blackburn 9
7 Fernando Torres Liverpool 9
8 Ayegbeni Yakubu Everton 9
9 Dimitar Berbatov Tottenham 8
10 Dave Kitson Reading 8
11 Gabriel Agbonlahor Aston Villa 7
12 Marcus Bent Wigan Athletic 7
13 Steven Gerrard Liverpool 7
14 Carlos Tevez Man Utd 7
15 Tim Cahill Everton 6
16 Clinton Dempsey Fulham 6
17 Francesc Fabregas Arsenal 6
18 Obafemi Martins Newcastle 6
19 Kevin Doyle Reading 5
20 Didier Drogba Chelsea 5
CCC:
http://www.4thegame.com/football-statistics/championship/topscorers/
-
Nem azt mondtam, h nála, hanem BÁRHOL a szerver és a felhasználó közt.
Már leírtam:
$ip = $_SERVER["REMOTE_ADDR"]; $mac_str = exec("ping $ip && arp -a | grep $ip");
Aztán ebből a $mac_str sztringből kell kibányásznod a MAC címet.
A dolog több helyen is megbukhat:
-a tárhelyen nem engedélyezett az exec: ingyenes tárhelyeket felejtsd el, fizetősök nagy része is szűri mostmár, legbiztosabb egy saját szerver lenne
-tűzfal tiltja a felhasználó gépén a pingre válaszolást
-bárhol router van útközben és annak a mac címét adja vissza (nem fogok kiselőadást tartani az Ethernet ill az IEEE802 működéséről, google)
Arról nem is beszélve, h ha ez alapján vmilyen jogkezelést szeretnél megoldani, akkor a MAC címeket regisztrálni kell, amit egyáltalán kideríteni egy átlagos otthoni felhasználónál, nehezebb, mint bekérni tőle egy név/jelszó párt.
Sebaj, legalább látszik, h van létjogosultsága a szado-mazo pornónak is, amíg vannak emberek akik direkt szivatni akarják magukat
-
MAC addresst nézhetsz, de ahhoz nem safe módban kell futnia a phpnek: exec(ping $ip && arp -a | grep $ip), viszont ha már 1 router is van útközben, akkor nem a kliens MAC címét kapod. Trükközhetsz ActiveX vezérlővel, de azt letilthatja a felhasználó (valószínűbb, mint h a cookiet törlik). Bejelentkezés és session, az esetek 99%-ában elegendő, bejelentkezve maradáshoz pedig cookie, ha törli, akkor magára vessen és újra be kell jelentkeznie. De ahhoz, amit te írtál, ahhoz is kell vmi tárolás. Az, h a felhasználók maguk regisztráljanak v az adminisztrátor adja hozzá őket az már egyéni ízlés kérdése.
Lehet ActiveX vezérlővel próbálkozni (kiír vmit és azt visszaolvasni, stb), de ezzel ugyanaz a gond, mint a cookieval, letilthatják.
-
-
Válaszoltam a másikban, sztem ez törölhető
-
Regisztráció, a többit elfelejtheted.
MAC cím kilőve (technikailag lehetetlen), IP alapú csak intranetes oldalaknál jöhet szóba (még a fix ipnél sem, hiszen a szolgáltató azt is tudja változtatni, így bizonytalanná teheti az elérést), cookie meg önmagában semmit nem ér, ha nincs vmi adattárolás a felhasználókról.
-
Ide jöhetnek a Cyanide & Happiness képregény epizódjai az explosm.netről. Iszonyat jó a cinikus humoruk
-
Attól függ, mire kell.
GUI-s alkalmazásokhoz jóval több C++ könyvtár és segédlet áll rendelkezésre. Ha fontos a gyorsaság, a realtime működés (esetleg mikrokontrollerre és nem PC-re írsz programot), akkor egyértelműen C (esetleg assembly betétekkel, h kihasználhasd a hardver minden lehetőségét). Ha platformfüggetlenséget akarsz, akkor érdemes Javat használni (főleg akkor, ha előtte nem nagyon programoztál objektumorientáltan). De még a COBOL-nak, Lispnek, Fortrannak is meg van a létjogosultsága, használják őket és nem csak ragaszkodásból, hanem mert arra a feladatra az a leghasznosabb.
Az igazán elvetemültek megpróbálkozhatnak a brainfuck-kal vagy az Ook!-kal
http://hu.wikipedia.org/wiki/Brainfuck http://www.dangermouse.net/esoteric/ook.html
Összességében kijelenthető, hogy általános célú programozóknak leginkább a C és a C++ ajánlott.
-
Azért erősen ajánlott a C kezdőknek. Nem kell rögtön objektum orientált programozással kezdeni. A JAVA jó tanító nyelv, mint anno a Pascal volt.
-
Az sql fájlt megnyitod vmi normális szerkesztővel és kicseréled az ibf_ kifejezést vmi másra. És átállítod az előtagot (asszem conf_global.php v vmi hasonló nevű fájlban). Utána töltöd fel és importálod.
-
Olvass, tanulj és programozz sokat. Midenfélét. Találj ki a problémákhoz algoritmusokat, olvass kódot, nézd meg, h mások h csinálták, stbstb. Egyáltalán milyen játékot akarsz? 3D-shez rengeteg tudás kell (OpenGL v DirectX), egyszerű 2D-s játékhoz kevesebb is elég.
Próbáltál már valaha vmilyen programozási nyelvet?
-
Azért a harmadikat se felejtsük el, Jerry Ricenak 1987ben 22 TD elkapása volt, ezt is megdöntheti most Randy Moss.
Tökéletesen igazad van Smurf kolléga, Moss-t se hagyjuk ki a jóból. Az utolsó forduló (alapszakasz) mindenre választ fog adni.
-
Java v delphi?
Utóbbit soha nem próbáltam, egyáltalán nem ismerem. Javahoz viszont rengeteg (főleg angol nyelvű) könyv létezik és mint minden programozási nyelvnél érdemes a példaprogramokat végignézni és a függvények helpjéből/referenciáiból megismerni a működést.
Amúgy meg kezdd a prog.hu-n
Java:
http://www.prog.hu/cikkek/?ndid=4560
Delphi:
http://www.prog.hu/cikkek/?ndid=4550&pg=4
-
Sok sikert hozzá, delphiben nem tudok segíteni, de ha Java, C v C++ hálózatkezelésben akad gondod, nyugodtan szólj
-
A varázssszó a socket:
http://www.prog.hu/cikkek/255/A+Delphi+socket+komponensei.html
-
A Juventus vezetősége felháborítónak találja, Massimo Morattinak a "Caliopoli" botránnyal kapcsolatos nyilatkozatát.
Szerda este Massimo Moratti az Inter elnöke kitört egy nyilatkozatában amiben azt "fejtette ki", hogy többet érdemeltek volna egy Scudettonál a "Calciopoli" botrány után.
Az olajipari mágnás külön kitért a 2002-es bajnokságra amit az Inter az utolsó fordulóig vezetett a Juventus előtt, ám a szezon utolsó fordulójában a "Neazzurik" kikaptak a Lazio otthonában 4-2-re a Juve nyert és így megfordult a kocka a "Bianconerik" végeztek a tabella élén.
"2002 május 5-én (Lazio-Inter) figyelemre méltóan tettek tönkre bennünket. Mindazonáltal úgy fogok tenni mintha semmi nem történt volna."-nyilatkozta szarkasztikusan Moratti
"Csak egy Scudettot kaptunk? Én azt mondom, hogy jár még egy."
Amíg a Juventus ezután a nyilatkozat után igyekezett diszkrét maradni és nem nyilatkozott az ügyben , addíg valójában a Corriere dello Sport "nyomozása" szerint hatalmas indulatok
vannak a Juventus berkein belül Moratti nyilatkozata és igényei miatt.
Sokan elmondták, hogy már nagyon elegük van Moratti folyamatosan panaszkodásából , hogy a 90-es években valamint 2000 elején "ellopták" az Intertől Scudettokat.
Valószínű, hogy ez továbbra is így marad , hacsak a Juventus megtörve nyílvános csendjét nem válaszol Morattinak.
Az viszont biztos, hogy az Inter és a Juventus közti keserű gyűlölködés lassan háborúvá válik.
forrás: juventushungary.atw.hu
Erre gondolsz? Mint egy szánalmas sértett kisgyerek. Moratti és az Inter örök vesztes marad, ráadásul ezt nem tudják férfiként viselni, ennyi.
Melyik csapatot száműzték a Serie B-be? A Juvét
Melyik csapat tisztította meg a vezérkarát? A Juve
Melyik csapat szabálytalan átigazolásait nem vizsgálták ki? Az Interét (Suazo)
Kinél játszott valaki szabálytalan papírokkal? Martins hogy is volt 21, amikor valójában 27
Melyik csapatnál találtak szabálytalanságokat a pénzügyi mérlegben, mégse vizsgálták tovább és lett bármiféle következménye? Az Internél
Jelenleg az Inter a jobb, ezt minden Juvés elismeri, nem sírnak úgy, mint ők tették ezt éveken át. De vegyünk ki 6-7 kezdőjátékost bármelyik nagycsapatból, nem hiszem, h lenne olyan, ami tudná ugyanazt a teljesítményt nyújtani. Pár év és újra a Juve lesz az első és hamarabb lesz meg a 3. csillag, mint a két milánói gárdának a 2.
-
MetalGun: strohrumot ne is emlegesd. Gyilkos egy cucc, mint egy lórúgás
-
Routerben, valószínűleg a WAN részben állítsd PPPoE-re, ott add meg a felhasználónevet/jelszót. Dugd össze, indítsd be a gépet és kb 99%, h menni fog elsőre, ha nem állítgattál össze-vissza mindent korábban (azaz nem szúrtad el )
-
Brett apót nagyon alázzák, a 4. negyed elején:
B. Favre CP:8/AT:18 YDS:75 TD:0 INT:1
A másik oldalon Orton pedig ihletett formában.
A Colts átgázol a Houstonon, Manning már most 300y felett, Romonak csak kisiklás volt a múlt heti vereség (v most nincs ott Jessica a meccsen ) és erős a Jaguars is. Érdekes lesz ez a rájátszás, de még előbb kérdés, h veretlen marad e a Patriots.
Cyanide & Happiness
in Humor
Posted