Jump to content
PirateClub.hu

Shyllard

Veterán
  • Pontszám

    561
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Minden tőle: Shyllard

  1. Shyllard

    The Book of Eli

    Várós már nagyon, dehát ezis milyen messze van még... A magyar premierre már rég kint lesz DVDRiP-ben...
  2. Shyllard

    Szupercsapat (A-team)

    Egyenlőre az év második legvárósabb filmje az Inception után Nagyon szerettem a sorozatot, lehet hogy le is szedem és újranézem az összes részt még júniusig
  3. Shyllard

    Mi a véleményetek a mai filmekről?

    Hát akkor majd valamikor csak megél egy jó adaptálást. Ha meg nem, akkor meg marad a könyv azoknak, akik nem halnak bele egy kis olvasásba
  4. Shyllard

    Mi a véleményetek a mai filmekről?

    A Sherlock Holmes-nak még egy igazán jó adaptációja sem volt, így szerintem vele nem felesleges próbálkozni, mert ideje lenne egy emlékezetest alkotnia a filmek világában is, nem csak a könyvekében. Ugyanis annak alapján, hogy a mai emberek mennyire olvasottak, meg kell ezeket örökíteni mozgókép formájában is, mert különben 100-200 év múlva teljesen el lesznek feledve. Ezért is szurkolok, hogy csinálják már meg végre normálisan Alexandre Dumas műveit is a vásznakon, mert az eddigi adaptációi förtelmesek Az Avatar meg egy látványfilm, kikapcsolja az agyat, sokaknak tud örömöt okozni, ha 2 órácskára nem kell a bajaival törődnie.
  5. Shyllard

    2009 LEGJOBB FILMJE ÉS SOROZATA!

    50 szavazat után megkoztátatom: Az emberek többségét könnyű befojásolna a piszok jó marketing-gel. Azért érdekelne, hányan magasztalnák így az egekbe, ha nem nyomatták volna orrba-szájba mindenkinek minden egyes utcasarkon....
  6. Shyllard

    Mi a véleményetek a mai filmekről?

    A Szabadság útjai? Nem tudom, szerintem abban igen meggyőző tudott lenni és a Véres Gyémántban sem volt semmi. A Tégláról ne is beszéljünk, ami szerintem a modern Keresztapa. A Hazugságok Hálója szintén kiemelkedő alkotás, az egyetlen politikai film, amit tudtam eddig élvezni. És az Aviátort ne is említsük Nemsokára lesz az Inception és a Shutter Island is tőle, amik elég jónak tűnnek.
  7. Shyllard

    2009 LEGJOBB FILMJE ÉS SOROZATA!

    Nincs egy szinten a Watchmen a Pókemberrel és a Fantasztikus Négyessel az igaz.... Te nem értetted meg a mondanivalóját. ennyi... Attól még sokakat megfogott.... Darkerboy: Nem kell előre leírni a filmeket, lehetnek még jók. A Harry Potter az kifejezetten a rajongótáborának készül, csakúgy, mint a Twilight (mondhat, aki amit akar, az sem volt nézhetetlen). Sokaknak (nekem is) elég csak látniuk a vásznon az egyik kedvenc könyvüket és máris örülnek. A Shrek 4-el nem legetr mit kezdeni, lesz és kész... Viszont a Titánok Harca elég jónak ígérkezik, a mitikus szörnyek sokmindenkit vonzanak És örülök, hogy bekerült a a lehetőségek közé a Watchmen is, bár azért a Moon-t és az (500) Days of Summer-t szívesebben látnám, bár ezek szerint nem sokakat fogott meg ez a két film, ha nem jutott át a rostán
  8. Shyllard

    Mi a véleményetek a mai filmekről?

    Cáfolnálak. DiCaprio azon kevesek közé tartozik, akiknek sikerült kitörniük a szépfiú-szerepkörből (mint Ledger-nek) És nemhinném, hogy mostanra különösebben etalon a lányok körében, elvégre növesztett egy kis hasat magának Én arra adnám a voksomat, hogy DiCaprio-nak, ha lesz rá ideje (legyen) akár eljuthat olyan magaslatokba is, mint Denzel Washington, vagy Gary Oldman.
  9. Shyllard

    Melyik a kedvenc Tim Burton filmed?

    Feltételeztem, hogy a legtöbben szeretik az összes Burton-filmet, az meg úgy nem jó, mindegyik jó, mert akkor mindenki csak arra szavazna. Nem derülne nagyon ki belőle, hogy a többség szerint (már akik szavaznak itt), melyik a legjobb Az Ed Wood nálam második helyen van, csak számomra a Nagy hal az, ami igazán feledhetetlen Pár hónap és jön az Alíz Csodaországban folytatás, a trailerekből ítélve az sem lesz semmi! Frissítés: Kiszedtem azokat a filmeket, amiknél csak producerként tevékenykedett. A 9-en is meglátszott, hogy nem kapott komolyabb szerepet a készítésben, így az se fog bekerülni.
  10. Shyllard

    2009 LEGJOBB FILMJE ÉS SOROZATA!

    Na semmi sem áll jól azok közül, amikre szavaztam Majd évekkel később kiderül, hogy ezek közül mi is volt igazán emlékezetes film, addig kár rinyálni. A Mary and Max nem éppen a szélesebb közönséget célozta meg, éppezért nem is volt akkora siker. Egy remek alkotás, amit egyszer mindenki fölfedezhet magának. A 9, pedig sokaknak (nekem is) hatalmas csalódás volt, mert a sztorija egyszerű volt és a látványvilág sem lett annyira Burton-ös, mint vártuk. Ennek ellenére én is élveztem, de valahogy számomra egy szinten maradt az Avatar-ral, ami viszont bekerült ide...
  11. Shyllard

    Avatar 2?

    Akkor örülnék a folytatásnak, ha elpusztulna az egész Pandora! Sajna a legtöbben nem így vannak ezzel...
  12. Shyllard

    Mi a véleményetek a mai filmekről?

    Nem tudok veled vitába szállni Am sztem Pitt eddigi legjobb alakítása a Jesse James meggyilkolásában volt (annak ellenére hogy ottis inkább Casey Affleck viszi a prímet)
  13. Shyllard

    Mi a véleményetek a mai filmekről?

    Azért Pitt-tel vitáznék, énis nagyon kedvelem meg minden (Harcosok Klubja abszolút favorit), de azért nemhinném, hogy sikerült neki még olyan magaslatokba feljutnia, mint mondjuk Robert De Niro-nak, vagy az általad is felsorolt Nicholson-nak. Éshogy csak ők ketten vannak ilyen szinten? A múlt évben elhunyt Heath Ledger-re is szerintem még évekig fognak emlékezni a Joker-je miatt (és nem csak ott volt jó, mert volt neki egy Dogtown urai, I'm Not There, Lovagregény, Grimm, stb filmje is) Szóval szerintem már ő is eléggé ilyen félisteni magaslatokba van. Ott van még Gary Oldman, aki a mellékszereplők istene, szinte bármit képes eljátszani és a TDK végének drámaisága is főként neki köszönhető (más nemhinném, hogy eltudta volna mondani ugyanígy azt a szöveget) vagy ott van Ewan McGregor, akinek számtalan feledhetetlen filmje van (Trainspotting, Moulin Rouge, stb...) És még lehetne sorolni, de az elég vakmerő kijelentés, hogy csak Depp és Pitt van azon a félisteni szinten!
  14. Shyllard

    CoD2 vagy BF2

    Naja, ez nagyon jó benne! MEg nem megy az anyázás, meg a lámázás se benne anynira, mint a COD2-ben...
  15. Shyllard

    CoD2 vagy BF2

    Ez jó kérdés, szeretem mindkettőt De a COD2-re szavaztam, mert sokkal több benne a mod, meg pörgősebb is ezerrel. A BF2 viszont jó akkor, amikor valaki lusta figyelni mint az állat és inkább csak stratégiázni akar.
  16. Shyllard

    Szerinted legjobb rendező!

    Én már hallottam róla, pont egy életműdíj kapcsán. Tudnál mondani egy-két művet, amit ő rendezett?
  17. Shyllard

    2009: búcsú a képernyőtől

    A nevem Earl, a Monk és a Fosterék háza hiányozni fog
  18. Shyllard

    Másnaposok 2.

    Jó volt az eslő rész, de sztem 2009-ben a 2012 sokkal jobb vígjáték volt (legalábbis azon többet röhögtem), kíváncsi vagyok mit hoznak ki belőle, bár sztem ezt nem kéne.
  19. Shyllard

    Mi a véleményetek a mai filmekről?

    Jessica Alba (nagyon) dögös, ezért nem lényeges, hogy végülis mekkora a tehetsége Valószínűleg sosem fog Oscar-t kapni, vagy hasonló szakmabeli elismerésben sem fog egyhamar részesülni, de azért nemond, hogy felesleges. Persze értem mire akarsz kijukadni, csak már megint nem éppen a legjobb példákat hoztad fel Már írtam, h Alba dögös, viszont Reeves meg egy kib*szott Isten (az se volt véletlen, hogy Kenny pont egy Keanu Reeves szobrot kapott az egyik SP részben ) Nade, mongyuk akkor mondok pár példát, akik tényleg tehetségtelenek: Edward Speelers (bár őt az Eragon óta senki sem szerepelteti), Zac Efron, vagy Robert Pattinson.
  20. Shyllard

    Mi a véleményetek a mai filmekről?

    Najó, muszály megvédenem Bripittyet Akik szerint tehetségtelen, azok nézzék csak meg tőle a Harcosok Klubját, a Jesse James meggyilkolását, vagy a Benjamin Button különös életét.
  21. Shyllard

    Mi a véleményetek a mai filmekről?

    Énis csak dícsérni akartam Depp-et, lehet, hogy kcsit félreérthetően fogalamztam Am tényleg nem semmi, amit Bale művel, de az, amit csinál a testével, egy idő után meg is árthat neki...
  22. Shyllard

    Mi a véleményetek a mai filmekről?

    Szóval megcáfolnék a egy-két dolgot, mert kicsit túlságosan is a negatív oldalról nézed a dolgokat: Színészek: Igen, sok a tehetségtelen, de épp ezért kell azokat az "alkotásokat" elkerülni, amikben ők szerepelnek. Max agykikapcsolásra jók az általad említettek filmjei. Plusz rengeteg a tehetséges színész, ott van pl Heath Ledger (isten nyugasztalja), akinek még a halála után két évvel is vetítik egy filmjét. Dehogy necsak a kedvencemet: Johnny Depp pl agyonszerepeltetett kissé, de akkor sem semmi amit művel. Brad Pitt szintén tud játszani. Női oldalon ott van Marion Cotillard, Scarlett Johansson (jó, őt főleg a teste miatt szeretjük), vagy Elizabeth Banks. A nagy öregek még mindig szerepelnek filmekben, pl Jack Nicholson és Morgan Freeman Bakancslistája egy igazi mestermű lett. Remake-ek és játékadaptációk: Igen, ezeket elcseszik mindet, egyik sem szokott jó lenni, bár a remake-k között is akad pár fasza alkotás (pl nekem speciel a Világok Harca tetszett) Bár a játokokból rossz ötlet filmet csinálni, mert csak lerombolják az adott game körül kialakult kultuszt. Vágások és kamera kezelések: Ezektől énis nagyon kivagyok, legtöbbször falnak tudnék rohanni tőlük, főleg Bay-től, aki hatalmas előszeretettel alkalmazza ezt a "stílust". Bár sokak szerint ettől sokkal mozgalmasabbak az akciók, de én épp ennek a hiánya miatt imádom úgy a Mátrixot (kész látványorgia számomra, amikor látom is, hogy mi történik), vagy Tarantino alkotásait. Ittis csak figyelmesen kell keresned. Filmek felszínessége: A popcorn mozik kellenek, mindig is kellettek, nem alapfeltétel, hogy maradandót kell alkotni. Elég ha az embert le tudja kötni az adott film a teljes játékidejében (pl az általad említett 2012 azt hozta, amit várni lehetett tőle) A romantikus klisékk meg tényleg unalmasak, ezért kell figyelmesen kiválasztani az ebbe a műfajba tartozó alkotásokat (pl tudom ajánlani az (500) Days of Summer-t, mert az tényleg nem mese) Horrorok: Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni, mert nem nézek horrort. Max szórakozásból, dehát arra jók a maiak. Összegezve szerintem a mai filmek jobbak, mint a régiek, csak figyelmesen kell keresni. Nem kell minden f*st megnézni, ami az ember szeme elé kerül.
  23. Shyllard

    Te Kávézol?

    Nem, mert a kávé káros Amúgy meg, azért nem, mert szeretek kómás lenni egész nap, olyan jó érzés tompult aggyal járkálni Estére meg képes vagyok felébredni valamennyire
  24. Shyllard

    FlashForward

    Én meg időközben az 5. rész után abbahagytam a nézését. Kezd unalmassá vállni
  25. Shyllard

    Mit kérsz karácsonyra?

    Könyveket jelöltem be, mert főleg azokra vágyok. Heath Ledger élete, Bob Dylan - interjú és a Watchmen kötetek. Meghát Becstelen Brigantyk és HP6 duplalemezes DVD is jól jönne mindekttőből.
×
×
  • Create New...