Jump to content
PirateClub.hu

Kihirdették a világ hét új csodáját


kiscsirke
 Share

Recommended Posts

Kihirdették a világ hét új csodáját

 

Bár sokan vitatták az eljárást, a világ hét új csodáját kereső világméretű online kampányban több mint húszmillióan vettek részt. A szombati eredményhirdetés „nyertesei” között szerepel többek között az indiai Taj Mahal, a rioi Krisztus szobor és a perui Machu Picchu romváros.

 

Számos vitát váltott ki, viszont talán ennek köszönhetően is több mint húszmillió embert mozgatott meg az a 2000-ben indult kampány, amely a világ hét új csodáját kereste nem szakértők, hanem hétköznapi emberek bevonásával.

 

Mint arról a National Geographic Online korábban már beszámolt Bernard Weber, a NewOpenWorld Alapítvány vezetője hét évvel ezelőtt kezdte el a „A világ hét új csodája” (New 7 Wonders of the World) című világméretű online kampányt. A kezdeményezés célja, hogy felhívják a figyelmet a kulturális örökség sokszínűségére, valamint azok megőrzésének fontosságára.

 

A szombati eredményhirdetés „nyertesei”: a Yucatán-félszigeten lévő Chichén Itzá, a maja kultúra egykori központja, a római Collosseum, a Kínai Nagy Fal, a rio de janeiroi Krisztus szobor, Petra, a jordániai ókori romváros, a perui Machu Picchu romváros és az indiai Taj Mahal.

 

 

A kampány eredményeként a több százas világörökség lista tavaly 77 tagúra csökkent. Mintegy 20 millió szavazó vett részt a rostálásban, a világ minden tájáról. Tavaly év végén viszont egy szakértő bizottság, melynek élén Federico Mayor, az UNESCO egykori vezetője áll – szakmai szempontok alapján - 77-ről 21-re csökkentette a „Világ hét új csodája” cím jelöltjeinek számát.

 

Weber nem titkolt célja, hogy a kampánnyal pénzt gyűjtsenek az értékes építmények felújításához. Elsősorban a 2001. tavaszán, Afganisztánban a harcok során elpusztult bamiyani Buddha-szobor helyreállítására.

 

Az alapítvány vezetője, több szakértővel tavaly szeptemberben körútra indult, amely során meglátogatta a 21 helyszínt. A „végállomás” március 6-án, a new yorki Szabadságszobor volt.

 

forrás: National Geographic Online

 

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...