Jump to content
PirateClub.hu

A világ leggyorsabb vonata Kínában


bikas
 Share

Recommended Posts

A szombati ünnepélyes átadás után első munkahetét kezdi a világ leggyorsabb vonata Kínában. A szerelvények 350 kilométeres sebességgel száguldanak a két nagyváros, Wuhan és Guangzhou között, így alig 3 óra alatt teszik meg az 1000 kilométeres távolságot.

 

1znvomq.jpg

A világ leggyorsabb vonata 350-es sebességgel száguld

 

A leggyorsabb vonatok a világon Németországban (232 km/h), Japánban (243 km/h) és Franciaországban (277 km/h) sebességgel közlekednek, vagyis a kínai a leggyorsabbnál is majd 100 kilométerrel tud többet. Sőt a kínaiak egy december 9-i tesztjárattal elérték a 394 kilométeres sebességet is.

 

Kína nagyon büszke az új vonatra, annak komfortjára és sebességére. Főleg azért, mert szinte teljes egészében nem csak kínai gyártmány, de kínai mérnökök munkáját is dicséri. Igaz elmondják azt is, hogy minden eddigi tudományos és technikai eredményt, amit az európaiak elértek a vonatközlekedésben, azt beépítették a járműbe.

 

A mostani ünnepséget még jó néhány fogja követni, mert a kínai kormány tényleges konkurenciát akar létrehozni a légi forgalom számára, ezért a tervező asztalon több tucat hasonló útvonal, és vonat terve van. 2019-ig 42 ilyen vonalat akarnak kiépíteni összesen 16 ezer kilométeres hosszúságban. A most üzembe helyezett kelet-nyugati vonallal 2012-ben szeretnék elérni Pekinget.

 

 

(azta)

Link to comment
Share on other sites

A Tgv tatja a rekordod (mágneses vasutakat nem nézve..) 574km/h -val igaz ezt csak a tesztek során érte el szóval nap mint nap nem ennyivel megy ilyen szempontból akkor tényleg Kína az első.

http://www.youtube.com/watch?v=_Ir_n3J5ABA

Link to comment
Share on other sites

A Tgv tatja a rekordod (mágneses vasutakat nem nézve..) 574km/h -val igaz ezt csak a tesztek során érte el szóval nap mint nap nem ennyivel megy ilyen szempontból akkor tényleg Kína az első.

http://www.youtube.com/watch?v=_Ir_n3J5ABA

 

Erről van szó! Teljesen más az, ha tesztkörnyezetben, kevés futam idővel, s teljesen más az, ha napi szinten futtatott vonatról van szó...

 

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...