Jump to content
PirateClub.hu

bikas

Elit
  • Content Count

    1,644
  • Joined

  • Last visited

Everything posted by bikas

  1. bikas

    Cobra 11

    Úgy tűnik, hogy Magyarországon 13-14 évadig tartott ki a Cobra 11-láz, hiszen a német autópálya rendőröket izgalmas életét dokumentáló sorozatot ma már feleannyian sem nézik, mint annak idején. Egykoron, de még alig egy-két éve is a Cobra 11 számított Magyarország legnézettebb tévésorozatának, hiszen miközben az amerikai szériák azon versengtek, hogy melyik tud egymilliós nézettséget elérni, addig a német autópálya-rendőrök szinte folyamatosan 1,8 millió honfitársunkat ültették le a képernyők elé. Ez persze nem volt csoda, hiszen a szappanoperákból is inkább a háztájit szeretjük, adja magát, hogy sorozatból is a tőlünk nem messze forgatott, igen látványos változat jön be. A Cobra 11 egyik erőssége ráadásul abban állt, hogy az ismétlésekkel is remek nézőszámokat produkált. Az elmúlt hetekben és hónapokban azonban a TV2-es Napló egyre többször bizonyult legyőzhetetlen ellenfélnek, s múlt héten negatív rekord közeli eredményt produkált az akciósorozat. Miközben ugyanis a 19.00-tól kezdődő Vujity Tvrtko által konferált magazint valamivel több mint egymillióan látták, addig a Cobra 11-et az AGB mérései szerint 772986-en. Ez közönségarányban kifejezve: 30,3% és 23,1% Ami pedig még nagyobb meglepetés, hogy a robbanásokra igen fogékony fiatalabb korosztály, a 18-49-esek körében még nagyobb különbséggel győzött a Napló. (29,8% és 20,4% közönségarány) SG
  2. bikas

    Mechwarrior 4

    A Microsoft végre kötélnek állt, most már mindenki ingyen Mechwarriorozhat. Végre valahára elérhető a több mint egy éve beígért ingyenes Mechwarrior 4. A MekTek csapatának állhatatossága meghozta gyümölcsét, mindenkit vár az öt szerver, ahol lehet egymás ripityomra lőni. A régi jó Mechwarrior 4 egy kis ráncfelvarráson is átesett, hála a MekTek jómunkásembereinek. A hivatalos Mech Packok játszhatóak az eredeti kampányban, sőt további 111 új Mech került a játékba. Nagyjából 100 új fegyver is van, valamint egy kicsit tunigolták az UI-t is. Letölteni innen lehet, [Hidden Content] bár a nagy érdeklődés hatására a MekTek szerverek éppen be vannak dőlve, de csak türelem. gamestar
  3. bikas

    Avatar 2?

    Az Avatar 2. történetéről James Cameron scifije, az Avatar megállíthatatlanul menetel a bevételeket tekintve, s alig 2 hét alatt elért 750 milliós bevételével már a Transformers 2. eredményeit veszélyezteti. Természetes, hogy azonnal a folytatásról kezdett el pletykálni mindenki. James Cameron Avatarja megállíthatatlan a jegypénztáraknál, az emberek csak úgy özönlenek megnézni a Titanic rendezőjének kék filmjét, s eközben természetesen arról pusmognak, hogy vajon folytatódhat-e Pandora bolygójának, illetve holdjának története? Bár sokan biztosra veszik a további Avatar-filmeket, egyelőre nincs semmi konkrétum, mindössze annyi, hogy Sam Worthingtonnal, a főszereplővel a forgatás megkezdése előtt a "biztonság kedvéért" három részre szóló szerződést írattak alá. Azaz a producerek opcióval rendelkeznek, s leköthetik az Avatar 2-3. mellé, ha úgy látják, hogy még van elég pénz a trilógia elkészítésében. (A bevételek szerint van, a közönség érdeklődése vitathatatlan.) Természetesen James Cameron is nyilatkozott a potenciális folytatás terveit illetően (amit, George Lucas és a régi Star Wars-trilógia mintájára egyáltalán nem biztos, hogy ő rendezne). Elmondta, hogy a második részben lehet, hogy elhagyná a történet Pandorát, mely színhelyéül szolgált az első résznek. (Pandora ugyebár a Polyphemus nevű gázóriás holdja.) Tehát a további történetek során a Polyphemus más holdjait is felfedezhetnénk, valamint az Alpha Centauri-rendszert. SG
  4. Payday: The Heist nekem is pl. De nem is írok több játékot, elkapott a steam, szóval...
  5. bikas

    Magyar és külföldi tracker infók!

    A pirateday végleg bezárt, a hdevo is megszűnt létezni!
  6. bikas

    HDEVO

    Egy újabb torrent oldallal lettünk szegényebbek.
  7. bikas

    Éjszaka a múzeumban 3.

    Igazolódott a papírforma, lesz Éjszaka a múzeumban 3., adta hírül az első két rész írója, Thomas Lennon. A premier, ha marad a 3 éves ciklus, 2012-re várható. Senkit nem érhet meglepetésként a hír, miszerint lesz Éjszaka a múzeumban 3. Az információt Thomas Lennon, az első két rész társírója ejtette el az Access Hollywoodnak, mikor megjegyezte, hogy a szkript jelenleg is készül: "Hogy a francba ne készülne? Ami azt illeti, szerintem nagyszerű ötlet elkészíteni az Éjszaka a múzeumban harmadik részét." A hír valószínűleg senkit nem ér meglepetésként, hiszen az első rész 574, a folytatás pedig 413 millió dollárt jövedelmezett világszerte, annak ellenére, hogy egyik sem volt különösebben kiemelkedő alkotás. Mindkétszer sajnálattal figyelhették a nézők, ahogyan a jó alapötlettel képtelen megbirkózni a Rózsaszín párducot is rendező Shawn Levy. SG
  8. bikas

    Szerelmes vagy jelen pillanatban?

    Nem vagyok az, és nem is akarok az lenni.
  9. bikas

    Bithorlo

    Az oldal elérhetősége megváltozott, az új cím www.bithorlo.net
  10. bikas

    Jurassic Park 4

    Joe Johnston rendező (Jurassic Park 3, Jumanji) jelenleg új filmjének, a Farkasember-nek a promóciós kampányát végzi, de amikor megkérdezték következő filmjeiről, természetesen válaszolt – és egyike a felsoroltak a Jurassic Park negyedik része. “Úgy tűnik, lesz Jurassic Park 4″ – mondta a Boxoffice magazine riporterének.”És olyan lesz, amilyet még senki sem látott. El fogunk szakadni az eredeti Jurassic Park trilógiától – tulajdonképpen egy második trilógia fog elkezdődni a filmmel. Teljesen más úton indulunk el, de ez minden, amit elmondhatok.” Még tavaly novemberben Johnson azt nyilatkozta, hogy a következő rész már biztosan nem az ominózus sziget körül fog zajlani. “Miért menne vissza bárki a szigetre?” – kérdezte “Már második és harmadik alkalommal is elég nehéz volt okot találni a visszatérésre”. Kíváncsian várom a további fejleményeket és közben próbálom elképzelni, milyen lenne egy dinoszauruszos film az Avatar 3D technológiájával…. filmtrailer
  11. bikas

    Resident Evil 5

    Szinte biztos, hogy lesz Resident Evil 5 Milla Jovovich, a Resident Evil-mozifilmek főszereplője meg van arról győződve, hogy lesz folytatása a sorozatnak. Rendező férje pedig máris új ötleteken töri a fejét, hogy mivel lehetne érdekesebbé tenni a szériát. A Kaptár: Túlvilág 3D (Resident Evil: Afterlife) erősebb nyitányt produkált Amerikában, mint bármelyik eddigi Resident Evil-film, így nem csoda, hogy mindenki azt kérdezte a gyártó stúdiótól, a színészektől és a rendezőtől, hogy lesz-e ötödik rész. A 60 millió dollárból készült, 3D-s technológiával forgatott akcióhorror hazájában három nap alatt 26,6 millió dollárt kalapozott össze, míg nemzetközileg már 42 milliónál tart a számláló. A főszereplő Alice-t alakító Milla Jovovich nyitott a folytatásra, s a Vulture érdeklődésére elmondta, hogy mindenképpen készíteni fognak egy újabb epizódot. Még azt is hozzátette, hogy a férje, Paul W.S. Andersonnak (ő a negyedik rész mellett az elsőt is rendezte) már meg is vannak az ötletei a folytatásról, de örömmel várja Twitteren a rajongók javaslatait is, hogy ők mit látnának szívesen a Kaptár-sorozat ötödik epizódjában. SG
  12. bikas

    What.cd

    Itt egy friss stat az oldalról. Maximum Users: 200,000 Enabled Users: 155,886 Users active today: 30,086 (19.30%) Users active this week: 74,443 (47.75%) Users active this month: 118,443 (75.98%) Torrents: 1,407,751 Releases: 647,100 Artists: 491,377 "Perfect" FLACs: 347,551 Requests: 183,505 (71.21% filled) Peers: 8,779,585 Seeders: 8,653,255 Leechers: 126,330 Seeder/Leecher Ratio: 68.49
  13. bikas

    Windows 7-et használsz vagy xp-t?

    Windows 7 XP felett eljárt az idő már. Szép volt, jó volt. De vége. Lassan mindenki rá fog jönni.
  14. Ezen lehetne vitázni kinek mi a fontos, érték, jó. Ezt döntse el mindenki maga. Írtam feljebb, hogy BF3-at vettem. Ez mind szép és jó. Már csak egy PC kell hozzá.
  15. Battlefield 3, Grand Theft Auto 4 and Episodes From Liberty City
  16. Vice City, Insane 2, Metro 2033... Igaz még nem érkeztek meg.
  17. bikas

    Titánok harca 2

    Egyre nagyobb prioritásnak tűnik a Warner házatáján a titánok harca folytatása, mely a hírek szerint 3D-s lesz, akárcsak az elődje. A készítők azonban a térhatást ezúttal nem konverzióval, hanem spéci kamerákkal érnék el. A Los Angeles Times értesülései szerint a Warner Bros. egyre türelmetlenebbül sürgeti a Titánok harca (Clash of The Titans) folytatásának elkészítését. A stúdió igyekezetén persze nem szabad csodálkozni, hiszen az áprilisban bemutatott film eddig világszerte 486 millió dollár bevételt hozott, sőt, Magyarországon még mindig ott van az év legsikeresebb mozis alkotásai között. A producerek jelenleg gőzerővel kutatják azt a rendezőt, aki a távozó Louis Leterrier örökébe léphet. Jelen állás szerint erre a posztra Jonathan Liebesman a legesélyesebb, aki korábban A sötétség leple és A texasi láncfűrészes mészárlás: A kezdet című horrorokat is készítette. Liebesman azonban mostanában már akciófilmes rendezőként keresi a kenyerét, következő filmje, az idegeninváziós Battle: Los Angeles 2011-ben kerül a mozikba. A Warner stúdió tervei szerint a Titánok 2 is 3D-s lenne, viszont ezúttal nem konvertált, hanem valóban speciális kamerákkal rögzített. Forrás: SG
  18. bikas

    James Bond 23

    Sokkoló lesz az új James Bond-film 2011. novemberében fog moziba kerülni a James Bond 23 és a hírek szerint a meglehetősen elismert forgatókönyvíró, Peter Morgan, nem fogja vissza majd magát. A 2006-os Casino Royale és a 2008-as Quantum csendje után legközelebb a tervek szerint 2011. novemberében láthatjuk a mozikban a James Bond bőrébe bújt Daniel Craiget, aki a hírek szerint ezúttal ismét egy eredeti történetben tágíthatja ki egy egyszerű angol titkosügynök képességeinek határait. Az új film forgatókönyvét az a Peter Morgan írja, aki korábban olyan Oscar-várományos filmeknek volt a szerzője, mint A királynő, a Frost/Nixon vagy a Skócia utolsó királya, legutóbb pedig a The Damned Uniteddel rukkolt elő. Morgan július és október között írta meg a szkript első változatát, melynek tartalmáról ugyan nem beszélhet, de annyit elárult, hogy igencsak sokkoló történettel állt elő minden idők egyik legnépszerűbb angol titkosügynöke számára. A film előkészítési munkálatait a nagy adósságban lévő MGM februárra halasztotta, a forgatás pedig jövő év végén fog kezdődni. sg
  19. Amerikai kutatók kimutatták, hogy az éjszakai alvás során egy egészen pici fényforrás is levertséget, depressziót okozhat, és még az agy egy részének, a hippokampusznak a szerkezetét is károsan megváltoztathatja. Teljes sötétségben kell aludni, másként a szervezet nem tudja rendesen kipihenni magát. Akár egy kis fény is levertséget okozhat, vagy fokozhatja a depresszióra való hajlamot. Amerikai kutatók rágcsálókkal végeztek kísérleteket, és rajtuk mutatták ki mindezt. Sőt azt is, hogy a hippokampusz nevű agyrészük szerkezete is megváltozott az éjszakai fény hatására, míg a teljes sötétségben alvó rágcsálóknak semmi bajuk nem volt. Az éjszakai alvás közben égő bármiféle fényforrás továbbá okozhat hízást, sőt emlőrákot is, illetőleg növelheti az emlőrák kockázatát, ezt éjszakai műszakban dolgozók vizsgálatával mutatták ki korábban. Forrás: STOP/Daily Mail
  20. Végső állomás 5: az első képek Augusztus 26-tól lesz látható az amerikai mozikban a Végső állomás 5, s végre képeket is láthatunk a filmből, melyet az Avatar segédrendezője fog készíteni, így valószínűleg a 3D-re nem lesz panaszunk. A Warner Bros. tegnap kihirdette 2011-es mozis premierjeit, s az egyes filmekhez kapcsolódó bemutató dátumokhoz képeket is csatolt, így a horror szerelmesei végre láthatják azokat a karaktereket, akikért esetleg szorítani fognak 2011. augusztusában. Akkor érkezik Amerikába ugyanis a Végső állomás sorozat ötödik része, mely úgy tűnik, hogy az előző, szám nélküli epizód után a Final Destination 5 címmel fog rendelkezni. A folytatás tényén nincs csodálkozni való, hiszen a horrorszéria majd minden epizódja felülmúlta az előzőt bevétel tekintetében, s amikor a 3. rész után fáradni tűnt a sorozat, a negyedik epizód 3D-je lehelt új életet a franchise-ba. Az FD5-öt Steven Quale rendezi, aki együtt készítette James Cameronnal a 3D-s Aliens of The Deep-et, valamint a Titanic és az Avatar 2nd unitjának a rendezője is volt. A főbb szerepekben az alábbi színészeket láthatjuk: Emma Bell, Nick D'Agosto, Miles Fisher és Arlen Escarpeta, s ami a legfontosabb, némi kihagyás után Tony Todd is vissza fog térni. A katasztrófa ezúttal egy függőhídon fog történni. SG
  21. Need for Speed Hot Pursuit, Battlefield Bad Company 2 Hot Pursuitot valaki nyomja online?
  22. bikas

    Underworld 4

    Egy év múlva, január 21-én kerül a mozikba az Underworld negyedik felvonása, ám egyelőre még a forgatás sem kezdődött meg, sőt úgy tűnik még a forgatókönyv sincs kész. Korábban megkérdezték Kate Backinsale-t, hogy benne lesz-e a folytatásban, amire a színésznő így válaszolt: „Nem szerződtem le a következő Underworld-re. Mindig is arról volt szó, hogy ez egy trilógia lesz, aminek a harmadik részében én már nem fogok játszani. De ha fel tudnak mutatni egy fantasztikus forgatókönyvet, akkor természetesen elvállalom." Ám Beckinsale határozott nemet mondott, mikor közölték vele, hogy egy új trilógia van a láthatáron,mivel úgy gondolta, hogy nem kellene évekig a lányainak azt nézniük hogy bőrcuccban mutogatja a fenekét. Azonban úgy tűnik mégiscsak sikerült rábeszélni Beckinsale-t az Underworld 4-re, ennek azonban annyira nem örüljünk, mivel csak egy kis szerep lesz. Az elgondolás ugyanis az, hogy valakinek a film elején átadja a stafétabotot és az az illető fog három felvonáson keresztül lőni, ütni, rúgni. Az első két rész rendezője, Len Wiseman ülhet ismét a direktori székben. filmdroid
  23. bikas

    Mortal Kombat

    Évek óta várunk a Mortal Kombat harmadik részére, eddig hiába. A népszerű számítógépes játék alapján anno Paul W.S. Anderson forgatott filmet, ami a játék rajongóit teljes mértékben kielégítette (köztük engem is), a folytatást már más rendezte, az alkotók pedig belezsúfolták az összes karaktert, a második rész sokkal rosszabb lett, nem is termelt olyan jól a kasszáknál (és megölték benne Cage-t). A harmadik be volt tervezve, de nem történik semmi a film háza táján, annyit tudni, hogy jó ideje mink (Szemben a nappal) a kijelölt rendező. Nos, úgy tűnik nem lesz harmadik rész, a Warner ugyanis úgy határozott, hogy újrakezdik az egészet, a forgatókönyvet pedig Oren Uziel írja. Szerintem kizárt, hogy véres bunyókat lássunk, de ha lehetne kérni, akkor legyen tele pofás bunyókkal, sok vicces egysorossal, beszólással és ne túl sok karakterrel, de akik benne lesznek azok mutassanak be egy-két olyan mozdulatot, amire a játékban is képesek voltak. filmdroid
  24. bikas

    TvStore

    Sorozatokkal foglalkozó oldal.
  25. bikas

    Johnny English 2

    Csalódást keltő első fotók a Johnny English 2 forgatásáról Mi is megnézhetjük magunknak, miképp fog festeni Rowan Atkinson a Johnny English második részében, ahol Gillian Anderson lesz a partnernője. A kémkomédia folytatását jövőre mutatják be a mozik. Angliában hevesen kattognak a lesifotósok fényképezőgépei, hiszen nem csak az X-Men: First Class forgatásáról érkeztek képek, hanem a Johnny English második részének munkálatairól - igaz, meglehetősen eseménytelenek, mindössze a morcos címszereplőt lehet látni rajtuk. A Rowan Atkinson főszereplésével készülő kémkomédia minden bizonnyal jövőre kerül a mozikba. Fényképek itt: [Hidden Content] A korábban Mr. Beanként világhírűvé vált angol színész mellett az X-akták Scully-jaként ismert Gillian Anderson lesz a Johnny English 2 főszereplője, a forgatókönyvet a Mr. Bean nyaral írója, Hamish McColl készíti, a rendezést pedig a St. Trinian - Nem apácazárda direktora, Oliver Parker vállalta el. A film sikere pedig már előre borítékolható, hiszen a 2003-as előd világszerte 160 millió dollárt kalapozott össze. SG
×