Jump to content
PirateClub.hu

Húsz éven belül telefonálhatunk E.T-nek


Clark
 Share

Recommended Posts

A Földön kívüli élet kutatását célzó Search for Extraterrestrial Intelligence (SETI) projekt alapítója szerint két évtizeden belül életre és akár intelligens fajra bukkanhatunk a Földhöz hasonló exobolygókon – írja a Daily Mail.

 

Az 1961-ben létrehozott SETI-program alapítója, a most 76 éves Frank Drake a BBC egyik műsorában tette merész kijelentését. Az amerikai asztrofizikus szerint a Földhöz hasonló exobolygók utóbbi években történt felfedezése és a következő években elinduló kutatások okot adnak az optimizmusra. "Nagyjából a következő húsz évben sokat fogunk tanulni a Földön kívüli életről és nagyon valószínű, hogy a galaxisunkban találunk is ilyen életformákat, akár intelligenseket is" – fogalmazott a tudós.

 

Drake közel fél évszázaddal ezelőtt azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy megalkotott egy hét faktorral számoló egyenletet, amivel megbecsülte a galaxisunkban található földönkívüli civilizációk számát. A kutató szerint nagyjából tízezer technológiailag is fejlett életforma létezik a Tejútrendszerben. Drake kijelentéseit tudóstársai többnyire nem vették komolyan, most azonban a tudós újra reflektorfénybe került, ahogy a Földön kívüli élet kutatása fellendült az utóbbi időben.

 

gliese581_wehrstein.jpg

Ilyen lehet a napkelte a Gliese 581c-n (kép: NASA/Karen Wehrstein)

 

Intergalaktikus hívás

 

Tavaly áprilisban egy svájci csillagászcsapat két, a Földhöz hasonló bolygót fedezett fel [1] a Naprendszeren kívül. A Gliese 581c és 581d jelű bolygókon minden körülmény adott az élet kialakulásához, és Drake szerint rengeteg hasonló égitest található az univerzumban.

 

A SETI vezető csillagásza, Seth Shostak osztotta a tudós optimizmusát. "Kétszázmilliárd csillag van csak a mi galaxisunkban, legalább a felük körül keringenek bolygók. Ha csillagonként átlagosan öt bolygóval számolunk, az ötszázmilliárd bolygót jelent. Arcátlanság lenne azt gondolni, hogy a Föld az egyetlen olyan hely, ahol érdekességek történnek" – fogalmazott Shostak.

 

A Földön kívüli élet kutatása jövőre kaphat új erőre, amikor a NASA üzembe helyezi a Kepler Űrteleszkópot, ami százezer csillagot fog négy éven keresztül figyelni, hogy felfedezze a Földhöz hasonló méretű bolygókat. Miután az űrteleszkóp megállapítja, melyek az életre leginkább alkalmas közeli exobolygók, a SETI arra fog koncentrálni, hogy kommunikációs eszközeikkel elérjék az ezeken a bolygókon feltételezett értelmes lényeket.

 

Forrás:index.hu

Link to comment
Share on other sites

ez jó ha vannak ilyen Földhöz hasonló bolygók

ha már teljesen tönkretettük itt a légkört, meg mindent, átköltözhetünk :) mellesleg azon nem dolgoznak, hogy ha van ott vmi nyersanyag, azt át lehetne e szállítani ide? teszem azt ha lenne plusz kőolaj az nem lenne rossz ;) már csak vmi iszonyat-gyors űrrakétát kéne feltalálniuk, hogy áthidalhatóak legyenek ezek a távolságok

Link to comment
Share on other sites

Én azt gondolom, hogy ha már másik bolygóról szeretnének nyersanyagot szállítani, az biztos nem kőolaj lenne, hanem az ezerszer jobb minőségű ( és blablabla ) aurolínium, vagy éhotoszítium ( ezeket most találtam ki ), hisz lehet hogy éppenséggel olyan nyersanyagok vannak más bolygókon, amit mi nem nagyon tudunk elképzelni.

 

(Am kíváncsi vagyok a technológiájukra)

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...