Jump to content
PirateClub.hu

A.C. Milan


etooo
 Share

Recommended Posts

A Manchester United vezetőedzője, Sir Alex Ferguson nyilatkozata szerint biztos benne, hogy a Milan nyeri meg a Bajnokok Ligája döntőjét.

 

"Fogadni mernék rá hogy a Milan fogja megnyerni a Bajnokok Ligáját, teljesen biztos vagyok benne. A visszavágó, amit ellenünk játszottak, elképesztő, fantasztikus és egészen rendkívüli volt. A mérkőzés végén meg is mondtam Carlo Ancelottinak, hogy elképzelhetetlen, hogy ne tudja megnyerni a trófeát. Carlo adott nekem egy üveg igazán nagyszerű bort, de azt mondtam neki, hogy semmi értelme ennek a csodálatos ajándéknak, ha kudarcot vall a döntőben. Épp ezért csak akkor iszom meg ezt a bort, amikor látom, hogy a magasba emeli a Bajnokok Ligája trófeáját. Ami az elődöntőt illeti, a Milan frissebb volt, és mind taktikailag, mind fizikailag felkészültebb volt nálunk. Még mindig próbálom megérteni, hogy milyen tényezők játszhattak közre, de a igazság az, hogy a Milan történelmének egyik legjobb teljesítményével kerültünk szembe."

 

 

Remélem nem kell a polcon porosodnia majd annak a bornak :P:) FORZA MILAN!!!

Link to comment
Share on other sites

  • Replies 1.9k
  • Created
  • Last Reply

Top Posters In This Topic

nah... ha már fantasztikus meccsről beszélünk... :) talán kell valakinek ez is :P

 

http://www.pirateclub.hu/index.php?s=&showtopic=49820&view=findpost&p=517836

 

Champions League "Milan" vs "Manchester United

 

teljes meccs :)

Link to comment
Share on other sites

Brazil duót figyel a Milan

ze-roberto.jpgimg_peq_6360_09092006.jpg

Az AC Milan megfigyelője, Leonardo elismerte, hogy két brazil játékost tart szemmel. Leonardo ebben az évben figyelemmel kísérte a Santos védőjét Ze Robertot (32), és az Internacional de Porto Alegre csatárát, Alexandre Patot (17), akit a világ egyik legtehetségesebb támadójának tartanak.

 

„Megpróbálunk olyan játékosokat szerezni, akik beleillenek a 4-3-1-2-es formációba,” – nyilatkozta a Milan egykori labdarúgója. „Minden bizonnyal Ze Roberto, és Pato is megfelelő megoldás lenne, azonban hangsúlyoznom kell, hogy jelenleg nincs semmi konkrétum egyik ügyben sem. Úgy gondolom, hogy Patonak még fejlődnie kell, mielőtt készen állna, hogy Európában játszhasson.”

 

 

HIVATALOS: Ambrosini 2010-ig hosszabbított

27139.jpg

Az AC Milan középpályása, Massimo Ambrosini 2010. június 30-ig hosszabbította meg szerződését.

Link to comment
Share on other sites

Maldini kihagyja a BL-döntőt?

i00025B911575719c1223.jpg

Paolo Maldini még nem tudja, hogy játszhat-e a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjén.

 

Az AC Milan csapatkapitánya felépült térdsérüléséből, és pályára is lépett a hétvégi, Catania elleni bajnokin, de még nem biztos, hogy a Liverpool ellen is játszhat.

 

- A meccs után egy kicsit begyulladt és fájt is a térdem, de azt mondják az orvosok, hogy ez normális. A Liverpool ellen csak akkor fogok játszani, ha százszázalékosan fitt leszek - mondta a 38 éves Maldini.

 

Amennyiben a védő pályára lép a jövő szerdai athéni összecsapáson, ez lesz pályafutása nyolcadik Bajnokok Ligája (korábban BEK) döntője, ha a Milan legyőzi a Liverpoolt, akkor a veterán védő ötödik BL-sikerét éri el.

Link to comment
Share on other sites

ha már paulo, legyen egy jó hír is :)

 

Maldini megegyezett Gallianival, még egy szezont vállal Milánóban

A következő szezonban is folytatjni kívánja rendkívül sikeres és tiszteletreméltó pályafutását Paolo Maldini, az AC Milan legendás védője. A 39 éves sportember ugyan még nem írta alá új szerződését, de már mindenben megegyezett a Bajnokok Ligája-döntős együttes operatív vezetőjével, Adriano Gallianival.

 

A döntést maga a játékos jelentette be.

 

„Még nem írtam alá, de Billy Costacurta partiján beszéltem Adriano Gallianival, s újabb egy évről szóló megállapodásban egyeztünk meg. De megvárjuk a szezon végét” – jelentette ki a labdarúgás történetének egyik legkiválóbb védője.

 

Korábban Maldini kilátásba helyezte, az idény végén befejezi pályafutását. A rutinos klasszis ugyanis az utóbbi időben rengeteget bajlódott sérülésekkel, s ha pályára is léphetett, többször le kellett cserélni. De tény, ha mégsem folytatja, akkor is olyan eredménykollekciót mutathat fel, amellyel örökre beírta magát az olasz és a világ labdarúgásának történetébe.

 

Az 1968. június 26-án született Paolo Maldini 1985 (!) januárjában debütált az AC Milanban, s sokan már akkor azt jósolták, nagy jövő előtt áll. Édesapja ugyanis az a Cesare Maldini, aki szintén remek karriert mondhat magáénak. Így a nyolcvanas évek derekán mindenki azt várta, a fiú örökölte a kiváló géneket, s újabb remek játékos erősíti majd az olasz futballt.

 

Paolo Maldini azonban jócskán túlszárnyalta apját, négyszer emelhette a magasba társaival a BEK-, illetve a Bajnokok Ligája-trófeát. Az olasz pontvadászat aranyérmét hétszer vette át, s honi kupában is diadalmaskodott. Kétszer Világkupát, egyszer Európai és ötször Olasz Szuperkupát is tarthatott karjaiban. A playoff-meccseket nem számítva a legutóbbi bajnoki körben szerepelt 600. alkalommal a Serie A-ban.

 

A válogatottban 126 találkozón 7 gólt szerzett, 1994-ben világbajnoki, 2000-ben Európa-bajnoki döntőt játszott. Tizenhárom évvel ezelőtt a World Soccer a földkerekség legjobb labdarúgójának választotta, a díj 1982 óta történetének első védőjeként.

Link to comment
Share on other sites

ez is érdekes:

 

Carlo Ancelotti a következőképpen nyilatkozott a Catania elleni mérkőzésre készülve:

 

"A Sevcsenko-ügyben Adriano Galliani elég egyértelműen kifejezte álláspontunkat. Financiálisan nehéz műveletnek tűnik, de a Milan mindent meg fog tenni, hogy vissza tudjuk hozni őt hozzánk. Mivel jelenleg a Chelsea tulajdona, ezért az ő szándékaik a legmeghatározóbbak az ügyben. Samuel Eto'o, Ronaldinho és Sevcsenko három kiváló világklasszis, akik bármelyik csapatnak a hasznára válhatnak. Franck Ribery szintén egy olyan játékos, akit én nagyon sokra tartok. Dinamikus a játéka, és nagyszerűen játszott a Világbajnokságon. ...

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.



×
×
  • Create New...