Jump to content
PirateClub.hu

Ellenség a csúcson


Szipi
 Share

Recommended Posts

Ellenség a csúcson

 

Csak néhány évvel ezelőtt derült ki, hogy a Mount Everest ostromlóinak még egy ellenséggel kell szembeszállniuk: alkonyat után vastag ózonköpeny ereszkedik a csúcsra. Ne dőljünk be azoknak, akik az erdő ózondús levegőjéről áradoznak!

 

Az ózon jellegzetes szagú, rendkívül mérgező gáz. Ennélfogva érthető, hogy Tong Zhu kínai kutató és csoportja mérte a csúcsra vezető expedíció ideje alatt, 2001-2002-ben a levegő ózon- és szénmonoxid-tartalmát 5000 méter magasságban. De nemcsak egyszer, hanem minden egyes percben egy héten át.

Ebből kiderült, hogy az ózonkoncentráció reggel alacsony, majd napközben a duplájára emelkedik, és az érték magas marad egészen éjfélig. Később világossá vált, hogy az ózon-grafikon megegyezik egy lefelé irányuló széllel - annak a hűvös szellőnek a mozgásával, amely a dermesztő gleccserekből indul útra, majd a nap folyamán legördül a hegyről.

Ebből arra lehet következtetni, hogy ez a fajta légmozgás leszívja az ózont a sztratoszférából, és ez légzési gondokat okozhat a hegymászóknak. Ahogy Hadzsime Akimoto japán szakember kijelentette: „El kell kerülniük azokat az időszakokat, amikor erősen fúj a leszálló szél."

Az ózonveszély tehát még jobban kiemeli azoknak a teljesítményét, akiknek sikerült megmászniuk a Mount Everestet.

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...

Az ózon a Föld légkörében az ultraibolya (UV) sugárzás hatására keletkezik. Az UV-sugarak a légköri oxigén molekuláit (O2) oxigén atomokra (O) bontják. Ezek az atomok más oxigénmolekulákkal egyesülve ózont (O3) hoznak létre. Az ózonmolekula instabil, ultraibolya sugárzás hatására egy oxigénmolekulára és egy oxigénatomra bomlik. Ez a folytonos ciklus hozza létre az ózonréteget, biztosítva az ózonmennyiség állandóságát. A sértetlen felső légkörben (sztratoszférában) ez az érték 10 ppm, vagyis minden százezer molekulából egy ózon.

áíóíóíőáA sztratoszférában körülbelül 15-40 km-es magasságban található az ózonréteg, és a Napból érkező káros ultraibolya sugárzást nyeli el. A légoszlopban lévő ózon mennyisége függ az évszaktól és a földrajzi szélességtől. A trópusok feletti sztratoszférában van a legkevesebb, a sarkvidékeken pedig a legtöbb. Az évszakos változást tekintve pedig tavasszal a legmagasabb a légkör ózontartalma, míg ősszel a legalacsonyabb. A Napsugárzás energiájának mintegy 10 százaléka az ultraibolya tartományban van, amelynek egy része a Föld felszínét is eléri, és a hullámhossza szerint három tartományra osztható (UV-A, UV-B, és UV-C). Az ózonréteg az UV-C sugárzást teljes mértékben, az UV-B sugarakat nagymértékben, az UV-A sugarakat pedig kisebb mértékben nyeli el.

Az ózonlyuk kialakulása

Elsőként az 1970-es években tapasztaltak ózonkoncentráció csökkenést az Antarktisz feletti sztratoszférában. A mérések gyors ütemű csökkenést jeleztek: míg 1955-ben 320 Dobson-egységet mértek, addig 1975-re ez 280-ra, majd 1995-ben 90-re süllyedt. Mivel az Antarktiszon kívül más régiókban nem mértek ózon koncentráció-csökkenést, ezért közel egy évtizedig mérési hibaként könyvelték el az eredményeket. Ám 1974-ben Paul Crutzen, F. Sherwood Rowland és Mario J. Molina kimutatta, hogy a csökkenés valóságos és globális jelenség, és okozói pedig az ember által a környezetbe juttatott vegyszerek. A felfedezésért a három tudóst megosztott Nobel-díjjal jutalmazták 1995-ben.

Az ózon - mivel igen könnyen lebomlik - könnyen lép reakcióba egyes molekulatöredékekkel. Az ilyen kémiai reakciók hatására alakult ki az ózonlyuk. Ezek az anyagok klórt és fluort tartalmazó szénvegyületek, úgynevezett fluorokarbonok, (CFC-k, vagy "kemény freonok", és HFC-k, vagy "lágy freonok") amelyek a sztratoszférába jutva az ultraibolya sugarak hatására elbomlanak, így felszabadulnak belőlük az ózonrétegre veszélyes részecskék, amelyek gyorsítják az ózon bomlását. Egyetlen felszabaduló klórmolekula 100 000 ózonmolekulát képes lebontani, ózonbontó teljesítménye -43 oC alatt éri el a maximumát. (Ez az oka annak, hogy az Antarktisz felett alakul ki legkönnyebben ózonlyuk, ahol a sztratoszféra átlagos hőmérséklete -62 oC.)

Az ózonlyuk:

Az ózon egy három oxigénatomból álló molekula, amelyet Christian Friedrich Schönbein fedezett fel 1840-ben. Tulajdonságait egy brit fizikus, Gordon Miller Bourne Dobson írta le. Ózonlyuknak nevezzük azt a területet (némiképp hibásan, hiszen a gázok esetén nem lehet szó szerinti lyukról beszélni), ahol az ózonszint 220 Dobson-egység (DU) alá csökken. 200 egység annyit tesz, hogy ha az adott terület feletti ózont maradéktalanul lehoznák a tengerszintre, és fagyásig hűtenék, akkor az összes ózon egy 2 milliméter vastag réteget képezne a felszínen. A trópusokon a jellemző érték 250 és 300 DU az év minden szakában. Mérsékelt égövi tájakon az ózonszint helyi és évszak szerinti ingadozása erős, felmehet akár 475 DU fölé is, és leeshet 250-re is. A legnagyobb antarktiszi ózonlyukat 2006 szeptemberében mérték, kiterjedése megközelítőleg 28 millió négyzetkilométer volt.

 

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...