Jump to content
PirateClub.hu

jannussz

Veterán
  • Pontszám

    420
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Posts posted by jannussz

  1. na 100-plussz minusz 2-3 kiló körül vagyok

    szálkásitottam már egy párszor de nekem igy jó igy érzem magam jól a bőrömbe nem versenyzek ugyhogy ez az én fazonom

    de minden tiszteletem azoké akik folyamatos szálkás izomzattal rendelkeznek

  2. ha nagy dérrel durral nekiugrassz és az első edzésen megszakitod magadat akkor ne csodálkozzon senki azon hogy az izmai (amiket még ilyen terhelés soha nem ért )másnap és még utána 1-2 napig nagyon élénken tiltakoznak mindenféle mozgás ellen okosan kis sullyal kell kezdeni még akkor is ha ugy érzed hogy birnád többel is

    többet ésszel mint erővel aztán majd elmulik az izom láz és lehet edzeni teljes erőbedobással

  3. azt már hiába kened bármivel ha szakad hát szakad ebből is látszik hogy fejlődsz az a vitamin szedését is szokták javasolni de ha már szakadt attól nem fog begyógyulni :lol:

  4. szerintem bujkálhat benned valami amit nem hevertél még ki teljesen ugyhogy irány az orvos és addig ne is eddzél amig teljesen meg nem gyógyultál mert betegen semmi értelme inkább haggyál ki egy két hónapot is akár mint hogy valami komolyabb bajod legyen "nem hajt a tatár"

  5. én annak idején évekig ugy edzettem hogy hétfő-kedd csütörtök -péntek a hétfő,csütörtök és a kedd,péntek ugyanaz volt csak az evvel a baj hogy egy napra három izomcsoport jut és igy meglehetősen hosszu egy egy edzés de igy is lehet fejlődni azért de ma már az a trend ahogy juhzo barátunk mondja hogy egy héten egy izomcsoportot csak egy szer volt anno olyan nézet is hogy edzés közbe nem lehet inni hát öcsém majd elpusztultunk szomjan de azok az idők elmultak már nekem mondjuk olyan van hogy hétfőn lábazok vagy mellezek aztán szombaton megint ezzel nincsen gond de egy héten öt-hat edzés van mert most megtehetem

  6. Hi

    Ti szoktatok súlyzós edzés mellett aerob/kardió tevékenységet folytatni, állóképesség-javítóként? Elég sok jó dolgot olvastam róla, lehet én is elkezdek heti 3 * 20-30percbe gyalogolni.. Vélemény? :blink:

    csináld csak hasznodra válik

  7. na tegnap megkérdeztem a női edzés rejtelmeiről semmi különös heti 3-4 edzés eleinte minden izomcsoport mehet

    két két gyakorlattal 3-4 sorozat csipő fenék környékére lehet több gyakorlat kitörés, gugolás ,combközelitőgép ,stb

    és minden edzésen lehet aerob gyakorlatot csinálni bicigli ,lépcsőzőgép,futógép

    na meg a kajára figyelni hát röviden ennyi :rolleyes:

  8. Egyet értek juhzoval... Sztem senki sem bírja az önsztárolást.... Kifejezetten szánalmasnak tartom... Lehet összekeverem egy kis szőlőcukor porral a túrót aztán eszem is ....

    én ugy szoktam csinálni hogy fél kiló turót összekeverek egy nagydobozos tejföllel három evőkanál cukorral ,teszek bele egy nyers tojást és egy csomag mazsolát az egészet összekeverd be a hűtőbe egy félórára és kész is van nem kell egyszerre megenni mert elég sok de mondjuk a felét vacsorára a másik felét reggelire

    jó étvágyat!!

  9. nézzél szét bioboltokban hátha vagy olyan boltba ahol a vegtáriánusok vásárolnak bár lehet hogy ha van is nem a legocsóbb régen a husiparból hozták mert állitólag ilyen szólyaproteinnel dusitották fel a szalámikat ugy is hivtuk hogy husipari protein na még olyan ismerőst kell keresni aki esetlg ilyen helyen dolgozik ahol parizelt meg ilyesmiket csinálnak

    mert biztos még most is dusitják valamivel ezket a termékeket

  10. én is ugy tudom hogy a méz az jó mert 17 féle cukrot tartalmaz ha valakinek van módja és rendszersen eszegeti az biztosan jó hatással van az egész szervezetére

    én ugy gondolom hogy bizony néha meg kell nézni hogy mennyi az a max amit ki birsz nyomni én legalább is 1-2 hetnte a piramis végén egyezek és belenyomok a maximumba nem kell a nagy sulytól félni

    a csucskisérlet előtt is kell edzeni egyáltalan 3-4 napig semmire nemfogysz elgyengülni egyáltalán sőt

    nekem most uj melóm van és örülök hogy 2-3 edzést tudok csinálni egy héten (ezelőtt heti 5volt)

    na elmentem edzeni kimardt vagy 5 nap, fekvenyomtam és olyan könnyen ment égészen 180-ig mentem fel én is meglepődtem de jó volt ugyhogy egy kis pihenő kell a nagy próbatétel előtt

  11. van olyan amikor ugyérzed hogy nem fejlődsz vagy nem megy ugy az edzés akkor érdemes beiktatni egy egyhetes pihenőt és nem foglalkozni az edzéssel és mikor letelt az egy hét ugy mész vissza a terembe mint a tigris

    nemérdemes tul sokat pihenni edzés közbe a használt sulytól függ de 0.5 max 1 perc pihenőnél nem kell több végül is nem beszélgetni járunk a terembe nemigaz?

    az intenzitás növelése max suly kevesebb pihenő nuku duma csak edzés :rolleyes:

×
×
  • Create New...