Jump to content
PirateClub.hu

demetergyulane

Feltöltő
  • Pontszám

    1,470
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

  • Nap nyertese

    10

Posts posted by demetergyulane

  1. J.R.Ward - A bourbon királyai sorozat   PDF.EPUB.
    J. R. Ward
    A bourbon királyai (A bourbon királyai 1.)

    A-bourbon-kir-lyai-A-bourbon-kir-lyai-1.

    A Bradford-dinasztia generációk óta uralkodik a bourbon fővárosában. Vagyonuk tiszteletet és kiváltságos helyzetet biztosít számukra, és életük a kasztrendszer szigorúan lefektetett szabályai szerint zajlik gőgösen terpeszkedő udvarházukban, Easterlyben. Az emeleten él a család, tetteiket a látszat alapján hatalmas vagyonuk és kitűnő ízlésük vezérli. A földszinten pedig a személyzet fáradhatatlanul azon dolgozik, hogy fenntartsa a kifogástalan Bradford-illúziót. Ez a két szint sosem keveredhet… 
    Ám Lizzie King, Easterly főkertésze, megszegi ezt a szabályt, és ezzel kis híján tönkreteszi az életét. Kezdettől tudja, hogy nem lehet jó vége, mégis beleszeret Tulane-be, a bourbondinasztia fekete bárányába. Fájdalmas szakításuk is csak azt bizonyítja a számára, hogy nem véletlenül tiltakozott az érzései ellen. 
    Amikor két év távollét után Tulane hazatér, magával hozza a múlt árnyait, és senki sem vonhatja ki magát a következmények alól: sem Tulane gyönyörű és kegyetlen felesége; sem legidősebb bátyja, akinek a keserűsége és embergyűlölete szinte határtalan; sem a Bradford család feje, akinek az erkölcs semmit sem jelent, és múltjában szörnyű titkok rejtőznek. Ahogy az üzleti és érzelmi feszültségek egyre fokozódnak a családon belül, Easterly lakóinak élete visszafordíthatatlanul megváltozik. Az eseményeket csak a legravaszabbak élhetik túl.

    Letöltés

    https://data.hu/get/12271380/J._R._Ward_-_A_bourbon_kiralyai_1._-_A_bourbon_kiralyai.rar

    https://mega.nz/#!qDAQHC6S!1y5k6oljk1MSFRwtU8vqe5a55PmNhruZeBB9OFkgIEA

    -------

    Az angyalok jussa (A bourbon királyai 2.)

    Az-angyalok-jussa-A-bourbon-kir-lyai-2.j


    Egy déli dinasztia magával ragadó sagája 
    A Bradford család Charlemontban a felső tízezer krémjéhez tartozik csakúgy, mint az exkluzív bourbon, melyet gyártanak. Bonyolult életüket és hatalmas birtokukat diszkrét személyzet igazgatja, melynek tagjai elkerülhetetlenül belebonyolódnak a család ügyeibe. Ez most különösen igaz, amikor a családfő látszólagos öngyilkossága egyre több kérdést vet fel a családon kívül és belül egyaránt. A gyanú árnyéka mindenkire rávetül, főleg a legidősebb Bradford fiúra, Edwardra. A közte és az apja közötti ellenségeskedés nyílt titok volt mindenki számára, és Edward is tisztában van azzal, hogy ő az egyik legvalószínűbb gyanúsított. Miközben a halálesettel kapcsolatos nyomozás előrehalad, ő az italban keres vigaszt, valamint korábbi lovásza lányának társaságában. Eközben a család vagyonának jövője egyik üzleti ellenlábasuk tökéletesen manikűrözött kezében van, egy olyan nőében, aki magának akarja Edwardot. Mindennek van következménye, és mindenkinek megvannak a titkai. És csak kevesekben lehet megbízni. A család végső szétesésének küszöbén valaki, akiről azt hitték, örökre elveszett, újra megjelenik: Maxwell Bradford hazatér. De vajon a megmentőjük lesz, vagy a legelvetemültebb mindannyiuk között?

    Letöltés

    https://data.hu/get/12271381/J._R._Ward_-_A_bourbon_kiralyai_2._-_Az_angyalok_jussa.rar

    https://mega.nz/#!bWA0yKKa!JnLx4haezkYk2ejdwP-rgHMEaQTXTc3SqgPxh9R95_E

    -------

    • Like 4
    • Thanks 13
  2. Carl Hiaasen – Sztriptíz (2007)PDF.EPUB.

    Carl-Hiaasen-Sztript-z.jpg

    Erin Grant úgy dönt, elválik a férjétől, aki miatt elveszítette állását, és az éjszakai életben kénytelen munkát találni. A Torkos Borz sztriptízbár sztártáncosnőjeként elhatározza, hogy harcot indít gyermekéért, akit egyébként ugyanaz a bíró vett el tőle, aki a sztriptízbár egyik sötét páholyának rendszeres vendége. A helyzet bonyolódni kezd, amikor feltűnik Dilbeck képviselő, és a bárban szétveri egy férfi fejét. Zsarolás, gyilkosság, kokain és meztelen lányok, meg egy tolókocsitolvaj. Sikerü-e Erinnek visszaszerezni kislányát, Angie-t? Újraválasztják-e Dilbecket? Na és mi történik a titokzatos Mr. Killiannel?


    letöltés

    https://mega.nz/#!DHpnSCjA!EySjxl7gCnhBEn8d8H364qdfOZCKBpC0CAHKVABmucc

    https://data.hu/get/12272231/Carl_Hiaasen__Sztriptiz.rar

    -------

    • Like 3
    • Thanks 12
  3. Melinda Taub: Still Star-Crossed – Veronai szerelmesek.PDF.EPUB.


    Still-Star-Crossed-Veronai-szerelmesek.j


    Melinda Taub
    Still Star-Crossed – Veronai szerelmesek

    Bár Rómeó és Júlia halálával „borús béke” köszönt Veronára, a Montague-k és Capuletek közötti ősi viszály ismét kiújul – alig telik el két hét, és a két ház tagjai ismét a nyílt utcán csapnak össze.
    Escalus herceg az újabb „patvarkodó viszály” láttán úgy dönt, hogy a két tehetős család kibékítése csakis egy Capulet és egy Montague házassága révén lehetséges. A Montague-házból az elhunyt barátját gyászoló agglegényre, Benvolióra esik a választása, a kiszemelt ara pedig a Capulet-ház Rozalinja, Rómeó egykori szerelme. A fiatalok megboldogult unokatestvéreikkel ellentétben nem táplálnak gyengéd érzelmeket egymás iránt, ám a közös cél – hogy oltár elé járulás nélkül véget vessenek a városban dúló viszálynak – egyesíti őket. Csakhogy Rómeóhoz és Júliához hasonlóan Rozalin, Benvolio és a herceg számára is hamar világossá válik, hogy a békéhez vezető út nehézségekkel van kikövezve, és hogy Veronában a legváratlanabb helyeken sarjadhat szerelem.

    Titkos találkák, romantika, a család becsületéért vívott párbajok – e sodró lendületű történet méltó tisztelgés Shakespeare előtt.

    Letöltés

    PDF.EPUB.

    https://data.hu/get/12269056/Melinda_Taub_-_Veronai_szerelmesek.rar

    https://mega.nz/#!meYhUQ6a!YC3f_TjKo5AOuoCxUjcOUfkxJMwjW1I0JMAm9aEYYMQ


    ---------------

    • Like 3
    • Thanks 12

  4. J. A. Redmerski könyvek-3db  PDF.EPUB.Gyilkosok társaságában 1. Megölni Sarait+

    J-A-Redmerski-Gyilkosok-t-rsas-g-ban-1-M

    J. A. Redmerski
    Megölni Sarait (Gyilkosok társaságában 1.)

    ÚJ történet A Soha határa szerzőjétől!

    „Más. Kicsavart. Letehetetlen. Izgalmas.” – Szinna, moly.hu

    Megérkezett J. A. Redmerskinek, a New York Times, a USA Today és a Wall Street Journal bestseller szerzőjének új bűnügyi sorozata, a Gyilkosok társaságában első kötete. A Megölni Sarait fordulatos, izgalmas, veszélyes helyzetekkel és a határokat feszegető főhősökkel teli regény.

    Sarai mindössze tizennégy éves volt, amikor édesanyja kiszakította az általa ismert világból, hogy attól kezdve egy kegyetlen drogbáró mellett éljen Mexikóban. Idővel a lány elfelejtette, milyen a normális élet, ám sosem adta fel a reményt, hogy egy napon elszökhet a telepről, ahol az elmúlt kilenc évben fogva tartották.

    Victor hidegvérű bérgyilkos, aki Saraihoz hasonlóan, kiskora óta mással sem találkozik, csak halállal és erőszakkal. Mikor a telepre érkezik, Sarai meglátja a férfiban a lehetőséget a szökésre. Ám a dolgok nem a terve szerint alakulnak, és a lány egyik veszélyes férfi karmai közül a másik szorításába kerül.

    Menekülés közben Victor egyre kevésbé hallgat az ösztöneire, és úgy dönt, segít Sarainak. Ahogy közelebb kerülnek egymáshoz, Victor azon kapja magát, hogy bármire képes azért, hogy megóvja a lány életét, akár még a testvérével, Niklasszal való kapcsolatát is feláldozná, aki mostanra – csak úgy, mint mindenki – holtan akarja látni Sarait.

    Ahogy Victor és Sarai lassan megtanulnak bízni egymásban, a köztük lévő különös vonzódás pedig erősödik. Ám lehet, hogy végül tapasztalata sem lesz elég, hogy megmentse a lányt, mivel az olyan hatással van a férfira, ami a saját halálához vezethet.

    Merülj el az izgalmakkal és veszélyes helyzetekkel teli történetben!


    letöltés

    https://mega.nz/#!OSASzASY!8SW9ibnwFQNqeTUaag6pxZe9Seoqk3ixxAj7jxwK7X4

    https://data.hu/get/12269053/J._A._Redmerski_-_Gyilkosok_tarsasa_.rar

    -------------------------------------------------
    -------------------------------------------------

    J. A. Redmerski - A soha határa duológia 

    soha-hat-ra.jpg

    J. A. Redmerski
    A soha határa (A soha határa 1.)

    Camryn Bennett még csak húszéves, de azt hiszi, pontosan tudja, milyen lesz majd az élete. Ám egy vad éjszaka után az észak-karolinai Raleigh legmenőbb belvárosi klubjában ismerősei és önmaga elképedésére úgy dönt, otthagyja megszokott életét, és elindul a vakvilágba. Egy szál táskával és a mobiltelefonjával felszáll egy távolsági buszra, hogy megtalálja önmagát – és helyette rálel Andrew Parrish-re.
    A szexi és izgató Andrew úgy éli az életét, mintha nem lenne holnap. Olyan dolgokra veszi rá Camrynt, amilyenekre a lány sosem hitte magát képesnek, és megmutatja neki, hogyan adja meg magát a legmélyebb, legtiltottabb vágyainak. Hamarosan ő lesz Camryn merész új életének központja – olyan szerelmet, vágyat és érzelmeket kelt, amilyeneket a lány korábban elképzelni sem tudott. De Andrew nem árul el mindent Camrynnak. Ez a titok vajon örökre összehozza őket – vagy mindkettőjüket elpusztítja?
    Letöltés

    https://mega.nz/#!2WgAlARS!-1L0mCMmuoft7zQzk4mULq_wzSbpLSlVVTuuwk6HVlM

    https://data.hu/get/12269048/A_soha_hatara_.rar


    --

    r-kk-hat-ra.jpg


    Az örökké határa (A soha határa 2.)

    A fiú a hosszú utat választotta. A lány azt, amelyik sehová sem vezet. De a véletlen úgy hozta, hogy mind a kettő ugyanoda vitt…
    Amikor minden darabokra hullik, a szerelem akkor is megmarad…
    Camryn Bennett soha nem volt még boldogabb, mint most. Öt hónap telt el azóta, hogy egy távolsági buszon megismerkedett lelki társával, Andrew Parrish-sel – és nem az esküvő lesz az egyetlen különleges esemény az eljövendőkben. Camryn idegesen, mégis izgatottan várja, hogy leélhesse az életét Andrew-val – azzal a férfival, akiről a szíve mélyén tudja, hogy örökké szeretni fogja. Oly sok minden áll még előttük – mígnem váratlanul bekövetkezik a tragédia.
    Andrew nem érti, hogyan történhetett velük ilyesmi. Próbál továbblépni, és azt hiszi, Camryn is ezt teszi. De amikor rájön, hogy Camryn titokban iszonyatosan szenved, és a fájdalmat önpusztító módszerekkel igyekszik elnyomni, kész bármit megtenni, hogy visszahozza a lányt az életbe. Be akarja bizonyítani, hogy a szerelmük mindent legyőz. Andrew úgy dönt, hogy újabb, reménnyel és szenvedéllyel teli utazásra viszi Camrynt. Már csak arról kell meggyőznie a lányt, hogy vágjanak bele…


    Letöltés 


    https://mega.nz/#!zPx2GYaK!N4FFMF7k9l3Muhc7cvVZSfrjxMLhWIB4T58DcH_xBlk

    https://data.hu/get/12269047/J._A._Redmerski_-_A_soha_hatara_2.rar


    ------------------

    • Like 5
    • Thanks 15
  5. Julianne Donaldson könyvek.3db  PDF.EPUB.


    Julianne-Donaldson-Blackmoore.jpg

    Julianne Donaldson
    Blackmoore

    Kate Worthington jól tudja, hogy soha nem mehet feleségül kiszemeltjéhez, ezért elhatározza, Indiába utazik, hogy megzabolázza nyughatatlan lelkét, és megszabaduljon kellemetlen családjától. Kotnyeles édesanyjának azonban más tervei vannak. Az asszony alkut köt Kate-tel: elutazhat Indiába, de csak akkor, ha egymás után három házassági ajánlatra is nemet mond.
    Kate, hogy teljesítse a megállapodást, az impozáns Blackmoore-i kastélyba utazik, és kedves gyerekkori pajtásához, Henry Delafieldhez fordul segítségért.
    Ám ha szívügyekről van szó, nincs helye alkudozásnak, és a legalaposabb tervek is dugába dőlhetnek. A zord, szeles észak-angliai partvidéken Kate végül kénytelen szembenézni az igazsággal, amit még saját maga előtt is titkolt.
    Lehet, hogy éppen az a házassági ajánlat szabadítja meg a szenvedéseitől, amit feltett szándéka elutasítani?
    Az 1820-as években játszódó Blackmoore igazi romantikus regény, egy fiatal nő magával ragadó története, aki komoly áldozatok árán tanulja meg, hogy a szívére kell hallgatnia.

    letöltés

    https://mega.nz/#!qTgHDaqD!JEKBWH9Bho6nyVSqmOY4XWGdiaDVNGCfSXXDUmP9wJE
    https://data.hu/get/12266773/Julianne_Donaldson_-_Blackmoore.rar

    ----
    xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

    Julianne Donaldson - Edenbrooke sorozat  PDF.EPUB.


    Edenbrooke-r-k-se.jpg

    Julianne Donaldson
    Edenbrooke örököse (Edenbrooke 0,5)

    Philip Wyndham sohasem irigyelte a bátyját, Edenbrooke leendő örökösét. Inkább lenne a maga szerencséjének a kovácsa, mint hogy a cím és a rang szabta korlátok között éljen. De amikor a bátyja váratlanul meghal, Philip élete is fenekestül felfordul, mivel a körülmények azt követelik tőle, hogy feladja addigi életét. Philip felölti új szerepét, és London legkörülrajongottabb agglegényeként felváltva vergődik a berzenkedés, az unalom és a düh fogságában. Az események azonban váratlan fordulatot vesznek, mert egy este a sors egy fogadóba vezeti, ahol hősünk megismeri a páratlan Marianne Daventryt.

    Letöltés

     

    https://mega.nz/#!mCAEwShD!hzxrzdZtZqqmcUQHFctycU2M-Wb3XL-LdwgtKTnnQDQ
    https://data.hu/get/12269002/Julianne_Donaldson_-_Edenbrooke_-_Edenbrooke_orokose.rar


    --


    Edenbrooke.jpg

    Edenbrooke (Edenbrooke 1.)

    Marianne Daventry bármit megtenne, hogy elszökhessen a rémesen unalmas Bathból és udvarlója egyre terhesebbé váló ostromai elől. Nem csoda hát, hogy amikor ikertestvére, Cecily, meghívja őt Edenbrooke-ba, a pazar vidéki birtokra, kapva kap az ajánlaton. Marianne arra számít, hogy végre kipihenheti magát és kedvére gyönyörködhet a szeretett angol tájban, miközben testvére Edenbrooke jóképű örökösét igyekszik becserkészni. Ám idővel rájön, hiába a leggondosabb tervezés, bármikor porszem csúszhat a gépezetbe.
    Marianne, aki először egy útonállóval keveredik ijesztő összetűzésbe, majd látszólag ártalmatlan flörtbe bonyolódik, képtelen kalandok egész sorát éli át, míg a gyengéd érzelmek és az intrikák végleg átveszik az uralmat az élete fölött.
    Vajon sikerül megzaboláznia csalfa szívét, vagy hagyja, hogy egy titokzatos idegen levegye a lábáról? Annyi bizonyos, hogy a sors nem egy kellemes nyári vakáció reményében vezeti Marianne-t Edenbrooke-ba.

    Letöltés

     

    https://mega.nz/#!CSIwyAoL!skxbJ1xI8fCdE7TXYzj9OcVLjB_8CfoF3wVmiNIha1Q
    https://data.hu/get/12269003/Julianne_Donaldson_-_Edenbrooke.rar

    Van a szerzőtől más cím könyved, tedd hozzá.
    --

    • Like 3
    • Thanks 14
  6. Helen Pollard könyvek-Rózsakert PDF.EPUB. sorozat


    A-kis-francia-panzi.jpg
    Helen Pollard
    A kis francia panzió (Rózsakert 1.)PDF.EPUB.

    Napfény, croissant és jó borok. Semmi sem állhat a tökéletes nyaralás útjába. Vagy mégis?
    Amikor Emmy Jamieson a barátjával, Nathannel együtt megérkezik Franciaországba, a mesésen szép, Loire-völgyi panzióba, a Cour des Roses-ba, nem vágyik másra, mint két hét jól megérdemelt pihenésre. A kapcsolatukra igazán ráfért már egy kis töltekezés. Emmy bízik abban, hogy a nyaralástól minden helyre zökken közöttük. Ám szinte kis sem pakolják a csomagjaikat, Nathan máris összegabalyodik Rupert, a tulaj feleségével, a csini, ám korántsem mai csirke Glóriával.
    Az amúgy is rossz bőrben lévő, ráadásul most már felszarvazott Rupertet alaposan fejbe kólintja az eset. Emmy felelősnek érzi magát a történtek miatt, és egy nagylelkű pillanatában (egy üveg bor után) felajánlja, hogy a segít a panzió körüli munkákban: neki is jobb, ha inkább ágyneműket cserél, és nem a saját nyomorúságán rágódik.
    A panzió körüli teendők és a pezsgő, kisvárosi élet ellenállhatatlanul magával ragadja Emmyt. Hamarosan azon kapja magát, hogy egy sor új barátot szerzett. Ott van Ryan, az észveszejtően dögös kertészfiú és Alain, a rettenetesen bosszantó, ám annál jobb képű könyvelő, így Nathan emléke hamarosan halványodni kezd.
    Ahogy telnek a friss croissant-nal és mennyei kávéval kényeztető reggelek, és a virág- és szántóföldillatú esték, Emmy egyre otthonosabban érzi magát Rupert panziójában. De ki lenne képes olyan őrültségre, hogy hátrahagyja a barátait, a családját, a munkáját és mindazt, amiért odahaza, Angliában annyit dolgozott, és mindent feltegyen egyetlen lapra: egy helyre, ahova eredetileg csak nyaralni jött…?

    PDF.EPUB.

    Letöltés

    https://mega.nz/#!XKBRlISI!skcBO03rIW4LKuDGewaRH2a6PJvXzsv5aPmHcknu0Qs

    https://data.hu/get/12266170/Helen_Pollard_-_Rozsakert_1.rar

    -----------------------
    Visszat-r-s-a-kis-francia-panzi-ba.jpg
    Visszatérés a kis francia panzióba (Rózsakert 2.)

    Felhőtlen napsütés, bimbózó szerelem, egy pohár francia bor… mégis mi gond lehet?
    Onnantól, hogy Emmy Jamieson hátat fordít régi életének, és elszegődik panzióvezetőnek barátja, Rupert mellé, a szőlőtől zöldellő francia vidék egy meseszép panziójába, a La Cour des Roses-ba, a kérdés már csak az, vajon hogyan boldogul új szerepében.
    Ám Emmy és Rupert a panzió fennállásának legkeményebb feladatával néz szembe: vészesen közelít a szeszélyes, ám annál öntudatosabb Thomson família hatalmas családi találkozója. A panzióban rövidesen mozdulni sem lehet majd a felfújható matracoktól és a kertben állomásozó lakókocsiktól.
    Emmy felkészült a megmérettetésre, és szerencsére a jóképű, karamellszín szemű, félig francia könyvelő, Alain segítségében is bízhat. Arra azonban, hogy a La Cour des Roses-ban meztelenül járkál álmában egy híres utazási blog írója, ráadásul Rupert rosszmájú ex-neje is felbukkan, egyikük sem számít.
    Glória nem tartja magában gonosz megjegyzéseit Emmy új szerepével, Rupert pénzügyeivel, sőt a gyanútlan Alainnel kapcsolatban sem, amivel mindent fenekestül felforgat. Pedig Emmy már egészen beleélte magát, milyen csodás élet vár rá a véget nem érő napsütés, az igaz szerelem és a sok nevetés világágban. Vajon tényleg búcsút kell mondania az álmainak?


    Letöltés

    https://mega.nz/#!GLYnkC6D!Qm8Iif3vz6whsMZBDiCcnfPpNM6TmBBDzwlCIXzfOJQ

    https://data.hu/get/12266171/Visszateres_a_kis_francia_panzioba.rar

    -------------

    • Like 3
    • Thanks 13
  7. L. A. Casey - Gyere haza!

    L-A-Casey-Gyere-haza.jpg


    L. A. Casey
    Gyere haza!

    PDF.EPUB.

    Ő volt a legjobb barátom, a legkedvesebb pótbátyám és a legjobb védelmezőm. Ő volt a legjobb, és az enyém volt.
    Lane retteg a hazatéréstől. Szeretett nagybátyja, Harry váratlanul meghalt, de Lane-nek meg kell küzdenie egy régi démonával is. Kale Hunttal gyermekkoruk óta a legjobb barátok, ám ez a kapcsolat sosem volt egyszerű. Lane miatta hagyta ott a családját és költözött New Yorkba. Fájt látnia, hogy Kale valaki mással boldog, másba szerelmes. Fájt, méghozzá iszonyúan. Tehát fogta a sátorfáját és mindent hátrahagyva új életet kezdett, teljesen elvágva magát a múltjától. Ám most, hogy visszatér, a régi érzések is előtörnek, mintha egy nap sem telt volna el a távozása óta. Az érzelmek mindent elborítanak, a tragédia pedig összehozza az embereket. Vajon Lane képes lesz-e megküzdeni a múltjával, a családjával, a veszteségekkel?


    letöltés

    https://data.hu/get/12266757/Gyere_haza_.rar

    https://mega.nz/#!eewlUYQb!cPc-eQwILzu7ZsFOcMN7Yarn0_LLnUULNk_BAVZCcEQ

    -----------

    • Like 3
    • Thanks 9
  8. Emily R. King-A századik királyné PDF.EPUB.

    A-sz-zadik-kir-lyn.jpg

    Emily R. King
    A századik királyné (The Hundredth Queen 1.)


    Eredeti mű
    Emily R. King: The Hundredth Queen

    Kalinda árva lány, aki nem vágyik másra, csupán a csendes kolostori élet békéjére és biztonságára a Nővérek rendjének hegyi templomában. A zsarnok Tarek rádzsa váratlan látogatása azonban felforgatja az életét. Az uralkodó kilencvenkilenc felesége mellé keres egy utolsót – a századik ránit. Mindenki meglepetésére éppen Kalindára esik a választása. Azonban mielőtt egybekelhetnének, egy ősi törvény szerint fegyverekkel kell kivívnia méltó helyét a rádzsa kilencvenkilenc felesége és számtalan ágyasa között egy rendkívüli bajnokságon. 
    Kilátástalan helyzetében csupán a testőre, a komoly, de kedves Naik Deven kapitány társasága nyújt neki vigasztalást. Ám a férfi iránt egyre növekvő vonzalma súlyos veszélybe sodorja. 
    Kalinda lelke szabadnak született, csak arra vágyik, hogy mentesüljön minden kötöttség alól, dönthessen saját sorsáról, és együtt lehessen a férivel, akit szeret. 
    Itt az idő, hogy a századik királyné felszabadítsa a benne rejlő erőket, és felforgassa a birodalmat.

    Letöltés

    https://mega.nz/#!6SgxCKTQ!b1B0caexjFK4um3SfyCP76J_GxmXIambBFI90Py7U1I

    https://data.hu/get/12266797/A_szazadik_kiralyne_.rar


    -----------

    • Like 3
    • Thanks 13
  9. Kimberly Derting - Eskü


    Kimberly-Derting-Esk.jpg

    Kimberly Derting
    Eskü (Eskü 1.)

    A távoli jövőben a világ államain korlátlan hatalmú királynők uralkodnak. Ludaniában, a kegyetlen Sabara királynő országában az emberek szigorú kasztrendszerben élnek. Minden kasztnak saját nyelve van, az emberek nem használhatják, sőt, még csak nem is érthetik a másik osztály nyelvét. Ha valaki megszegi a törvényt, a büntetése halál… az elnyomás ellen lázadók száma napról napra nő. 
    Sabara királynő mágikus képessége révén hosszú ideje ül Ludania trónján, de hatalma most veszélyben van. 
    A Kereskedők Osztályában élő tizenhét éves Charlaina (Charlie) különleges adománnyal született: tökéletesen megért bármilyen nyelvet. Pontosan tudja, mekkora veszélyben van emiatt, így féltve őrzi titkát, mígnem egy klubban találkozik a vonzó Maxszel és barátaival, akik egy sosem hallott nyelven beszélnek…és a titka csaknem lelepleződik. 
    Charlie igyekszik távol tartani magát a fiútól, de Max mindent elkövet, hogy közelebb 
    kerüljön a lányhoz. Vajon miért? Ki ő valójában? Charlie lassan rájön, hogy gondosan megtervezett világában korántsem ő az egyetlen, aki titkokat rejteget… 

    Letöltés
    PDF.

    https://mega.nz/#!WHZgBASL!4zRXkrnSGnxOsiGfL_x9tXmVNyf9N4muOkOJeVdc7MU

    https://data.hu/get/12266011/Kimberly_Derting_-_Esku.rar

    -

    • Like 3
    • Thanks 9
  10. Lexi Ryan - Blackhawk fiúk 1. - Sodródás  PDF.EPUB.

    Lexi-Ryan-Blackhawk-fi-k-1-Sodr-d-s.jpg


    Lexi Ryan
    Sodródás (Blackhawk fiúk 1.)PDF.EPUB.

    Régebben csak egy dolog érdekelt, a foci – az edzések, a meccsek, hogy kiérdemeljem a helyem a legjobb csapatban a profik között. Mindenem megvolt, mégis inkább a drogokat és az alkoholt választottam, ráadásul kiakasztottam mindenkit, aki próbált megállítani. Most pedig felfüggesztettek a csapatban, házi őrizetbe kerültem, és kénytelen vagyok hat hónapot otthon tölteni, hogy összeszedjem magam. És a hab a rohadt tortán? A szomszéd szobában alszik a legjobb haverom csaja, Mia Mendez – az egyetlen lány, akit valaha szerettem, élő emlékeztetője mindannak, amit bánok.
    Fogalmam sincs, hogy Mia közelsége a mennyország lesz-e vagy a pokol. Egy ujjal sem érhetek hozzá – és nem csak azért, mert az apámnak dolgozik. Másnak adta a szívét. De a baleset óta, ami elvette a bátyja életét és mindent megváltoztatott, olyan lett, mint egy zombi, ellöki magától a barátait, és nem foglalkozik az álmaival. Mindketten megtörtünk, zsibbadtan figyeljük a körülöttünk zajló életet, és a pokol tornácán ragadtunk.
    Amíg meg nem szegem a saját szabályomat, és egy nap megérintem.
    Amíg be nem mászik az ágyamba, hogy megvédjen a rémálmaimtól.
    Amíg az egyetlen dolog, amit még annál is jobban akarok, hogy Mia az enyém legyen, az, hogy megvédjem az igazságtól.
    Nem írhatom át a múltat, de nem vagyok hajlandó megengedni, hogy a sors kegyeire bízza a szívét. Ezért a lányért képes lennék az égig emelkedni, és átrendezni a csillagokat.

    Letöltés

    https://data.hu/get/12265901/Lexi_Ryan_-_Blackhawk_fiuk_1._-_Sodrodas.rar
    https://mega.nz/#!veRDhQDY!Ri_tgGJr2CBbd4qj9DB-LcogHxQHcwe5GYSt9PuOaEE

     

     

    • Like 3
    • Thanks 17
  11. Mary Janice Davidson - Egy haláli szingli meséi PDF.EPUB.


    Egy-hal-li-szingli-mes-i.jpg


    Mary Janice Davidson
    Egy haláli szingli meséi (Undead and Unwed)PDF.EPUB.

    „Ez a nap – akkor még nem tudtam, hogy a halálom napja – rosszul indult, pocsékul folytatódott és rémesen végződött” 
    Betsy Taylor arra ébred, hogy egy hullaházban fekszik és vámpírrá változott. Ez azonban még mindig jobb, mint halottnak lenni. Betsy emberfeletti képességek birtokába jut, és a másik nemre is elképesztő hatással van. Egy dologgal nem tud megbarátkozni: az új, folyékony étrendjével… 
    És míg anyja megkönnyebbülten veszi tudomásul, hogy lányával ezután is találkozhat, új, éjszakai barátai azt gondolják róla, hogy Betsy a vámpírok megjövendölt királynője. A szívtipró Sinclair és csapatának szüksége van Betsyre, mert az ő segítségével akarják letaszítani a trónról az elmúlt ötszáz év legellenszenvesebb és leghataloméhesebb vámpírját. 
    Betsytől azonban mi sem áll távolabb, mint belekeveredni a vámpírok belügyeibe. Sinclair és társai azonban nagyon is jól tudják, hogyan bírhatják Betsyt jobb belátásra. Többek között azzal, hogy korlátlan hozzáférést biztosítanak a Manolo Blahnik cipők legújabb tavaszi kollekciójához. 

    Letöltés


    https://mega.nz/#!mKpgyKbI!Rm2kKS_jKT5A-zbHyfAfCmTqUKnMj3MJfYx6YZn7-w8

    https://data.hu/get/12265772/Mary_Janice_Davidson-Egy_halali_szingli_mesei.rar

    -

    • Like 3
    • Thanks 9
  12. Alexandra Christo - To Kill a Kingdom - Egy birodalom végzete


    Egy-birodalom-v-gzete.jpg
    Alexandra Christo
    To Kill a Kingdom – Egy birodalom végzete

    PDF.EPUB.MOBI.

    Annyi szívet gyűjtöttem be eddig, ahány éves vagyok.
    Vagyis a hálószobámban összesen tizenhét rejtőzik valahol a homok alatt. Olykor-olykor leások, csak hogy lássam, mind megvannak-e még. Lenn a mélyben, vérben ázva. Megszámlálom őket, és megnyugszom, hogy nem lopták el egyiket sem éjszaka. Azon se lepődnék meg, ha így történne. A szíveknek hatalma van, a magamfajták pedig egy dologra vágynak még az óceánnál is jobban: hatalomra.
    A HERCEG SZÍVE LENNE AZ IGAZI TRÓFEA!
    Lira hercegnő egy királyi családból származó szirén, azok közt is a legveszélyesebb. A víz alatti világban nagy tiszteletnek örvend. Már csak egy szív hiányzik a gyűjteményéből – ám azt elhibázza. Anyja, a Tenger Királynője büntetésből átváltoztatja, mégpedig egy olyan lénnyé, amitől a legjobb undorodik: emberré. Elveszi tőle a bűvös szirénénekkel képességét is, és megparancsolja, hogy a téli napfordulóig vigye el neki Elian herceg szívét, különben ember marad örökre.
    Hiába ő a leghatalmasabb emberi királyság trónörököse, Elian herceg csak az óceánon érzi magát igazán otthon. A szirénvadászat pedig a hivatása. Amikor kiment egy lányt az óceán habjaiból, hamar rájön, hogy ő bizony más, mint aminek először hitte. Az idegen megígéri neki, hogy a segítségére lesz, és együtt fogják megtalálni a módját, hogyan pusztítsák el a sziréneket. De vajon megbízhat a lányban? És vajon hány alkuba kell belemennie Elian hercegnek, mire megszabadítja az embereket a legnagyobb ellenségtől?


    Letöltés

    https://mega.nz/#!SXoHGSbQ!GcWgV8X7t-U2fX9VP0LTi7L3jKQVlTIyxJzBhhgjmnw

    https://data.hu/get/12262806/To__Kill_a_Kingdom_-_Egy_biroda_-_Alexandra_Christo.rar

    --

    • Like 3
    • Thanks 11

  13. Kimberly-Derting-Esk.jpg


    Kimberly Derting
    Eskü (Eskü 1.)PDF.

    A távoli jövőben a világ államain korlátlan hatalmú királynők uralkodnak. Ludaniában, a kegyetlen Sabara királynő országában az emberek szigorú kasztrendszerben élnek. Minden kasztnak saját nyelve van, az emberek nem használhatják, sőt, még csak nem is érthetik a másik osztály nyelvét. Ha valaki megszegi a törvényt, a büntetése halál… az elnyomás ellen lázadók száma napról napra nő. 
    Sabara királynő mágikus képessége révén hosszú ideje ül Ludania trónján, de hatalma most veszélyben van. 
    A Kereskedők Osztályában élő tizenhét éves Charlaina (Charlie) különleges adománnyal született: tökéletesen megért bármilyen nyelvet. Pontosan tudja, mekkora veszélyben van emiatt, így féltve őrzi titkát, mígnem egy klubban találkozik a vonzó Maxszel és barátaival, akik egy sosem hallott nyelven beszélnek…és a titka csaknem lelepleződik. 
    Charlie igyekszik távol tartani magát a fiútól, de Max mindent elkövet, hogy közelebb 
    kerüljön a lányhoz. Vajon miért? Ki ő valójában? Charlie lassan rájön, hogy gondosan megtervezett világában korántsem ő az egyetlen, aki titkokat rejteget… 

    letöltés

    https://mega.nz/#!rWZwhQYA!YIvjO-bOqAZeS14yRnY73HO9vLDwKMNoFga1CHgrpyc

    -

    • Like 3
    • Thanks 12
  14. z-rakozott-va.jpg


    Könyv címe: Gwyn Gwylin - A szórakozott varázsló
    Címkék: szórakoztató.irodalom, fantasy
    Formátum: epub


    LINK: http://moly.hu/konyvek/gwyn-gwylin-a-szorakozott-varazslo

    Aarkhan király magához hívatja Mütalont, a meglehetősen szórakozott varázslót, hogy elhozza a világ feletti uralmat jelentő Hatodik Gyémántot. Mütalon eltéveszti a varázsszót, így kerül a 2025. évbe, a Föld bolygón lévő Budapest városába. Itt éppen világkiállításra készülnek, amelynek egyik fénypontja az Afrika Csillaga nevű gyémánt. A Mütalonra féltékeny Amarkhon, a tűzvarázsló követi őt erre az útjára, mert le akar vele számolni. Az Afrika Csillagát ellopják. Kimerítő hajsza kezdődik a visszaszerzésére, amikor Mütalon rájön, hogy van még valaki a játszmában, aki nála is erősebb…
    A fordulatos és a humort sem nélkülöző regény végén az olvasó választ kap a rejtélyekre, s a kalandos cselekmény egy alternatív jövő képét is bemutatja.


    letöltés

    https://mega.nz/#!zPBmyArD!YITNHmF7iJcbYCVgR2PYW7T24HwCMZTEZ2JecH1x9fY


    ----------

    • Like 3
    • Thanks 10
×
×
  • Create New...