Jump to content
PirateClub.hu

demetergyulane

Feltöltő
  • Pontszám

    1,470
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

  • Nap nyertese

    10

Minden tőle: demetergyulane

  1. William Ryan-Véres mező (A szent tolvaj 2.) mobi.epub.pdf krimi 2012 data A szent tolvaj című regényben megismert talpraesett detektív, Alekszej Koroljev váratlanul Ukrajnában találja magát, a Véres mező című film forgatásának kellős közepén, ahol az állambiztonság nagy hatalmú vezetőjének szeretője után kell nyomoznia. A mindenki által kedvelt fiatal, életvidám lány, Mása Lenszkaja látszólag öngyilkosságot követett el, de Koroljev számára már első pillantásra gyanús az ügy. Az eset felderítése a harmincas évek Szovjetuniójában, pontosabban a polgárháború nem is olyan régi, gyakran még vérző sebeinek emlékével terhes Ukrajnában komoly feladatot jelent a rutinos nyomozó számára. Koroljev az állambiztonság, a moszkvai alvilág, az ellenforradalmár összeesküvők és a külföldi kémek között igyekszik úgy lavírozni, hogy mindenképpen elkerülje a Szibériába vezető utat. Munkájában segítségére van a fiatal, de rátermett nyomozónő, Szlivka, aki biztos kézzel kalauzolja a moszkvai detektívet Ukrajna kietlen sztyeppéin és az odesszai alvilág útvesztőiben. Hogy Koroljev miként fejti fel a szálakat, és hogy a belbiztonság főnöke miképpen varrja el azokat, egyszerre nyújt izgalmas szórakozást az olvasó számára, és ad történelmi betekintést a sztálini birodalom öntörvényű és zárt világába. William Ryan: The Bloody Meadow Eredeti mű William Ryan: The Bloody Meadow Eredeti megjelenés éve: 2011 ír szerző kommunizmus krimi magyar nyelvű misztikus nyomozás Oroszország regény sorozat része Szovjetunió thriller történelmi regény Ukrajna > General Press, Budapest, 2012 letöltés https://data.hu/get/13048617/Veres__mezo_-_William_Ryan.epub https://data.hu/get/13048618/Veres__mezo_-_William_Ryan.pdf https://data.hu/get/13048619/Veres__mezo_-_William_Ryan.mobi -
  2. Carmen Posadas-Meghívás gyilkosságra Eredeti cím: Invitación a un asesinato mobi epub pdf Spanyol krimi data 2014 Carmen Posadas (Carmen de Posadas Mané) 1953-ban született az uruguayi Montevideóban. Diplomata édesapjával tizenkét éves korában költöztek Argentínába, Spanyolországba, Angliába, majd a Szovjetunióba. 1972. december 10-én Moszkvában a Lenin-hegyen álló templomban kötött házasságot Rafael Ruiz del Cuetóval, a mennyasszonyi csokrot pedig moszkvai szokásokhoz híven a Lenin-mauzóleumnál helyezte el. Férjétől 1983-ban vált el. 1985-ben vette fel az uruguayi mellé a spanyol állampolgárságot. Irodalmi munkásságát az 1980-es évek elején film- és televíziós forgatókönyvek, valamint gyermek- és ifjúsági regények írásával kezdte. Az Öt kék légy című bűnügyi regénye 1995-ben jelent meg, amely a nemzetközi hírnevet is meghozta számára. 1998-ban a Pequenas infamias (Apró disznóságok) című krimijével elnyerte a rangos Planeta irodalmi díjat. 2002-ben a Newsweek kritikusa Carmen Posadast nemzedékének egyik legkiemelkedőbb latin-amerikai írónőjének nevezte. A Meghívás gyilkosságra című bűnügyi regénye 2010-ben jelent meg, és számos művéhez hasonlóan 21 nyelvre fordították le és 40 országban adták ki. Olivia Uriartét egy fiatalabb nőért hagyta el a gazdag férje. A sikert habzsoló nő egyik pillanatról a másikra ott marad pénz, fényűzés nélkül. Egyetlen megoldást talál: precízen megtervezi a saját meggyilkolását, és korábbi életviteléhez méltó helyszínt is választ hozzá: a Gyöngyöző cián nevet viselő luxus yachtot. Már csak megfelelő személy kell a kivitelezéshez: meghívja hát valamennyi ellenségét egy Földközi-tengeri hajókázásra… A húga, Ágata idézi fel Olivia utolsó napjainak valós és vélhető eseményeit, és igyekszik fényt deríteni rá, kinek milyen indítéka lehetett Olivia meggyilkolására. Földközi-tenger gazdagság kortárs krimi LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű női főszereplő regény rejtély spanyol szerző uruguayi szerző váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Spanyol krimi Kossuth > Kossuth, Budapest, 2014 letöltés https://data.hu/get/12838225/Meghivas_gyilkossagra_-_Carmen_Posadas.mobi https://data.hu/get/12838226/Meghivas_gyilkossagra_-_Carmen_Posadas.epub https://data.hu/get/12838227/Meghivas_gyilkossagra_-_Carmen_Posadas.pdf -
  3. C. W. Leadbeater-A túlvilág Formátum: mobi epub 1mb Nem szükséges nagy bevezetés, amikor ezt a kis könyvet kiküldjük a világba. Ez a kézikönyvek sorozatában az ötödik, mely a nyilvánosság szükségleteit kielégítse, hogy a Teozófia tanait egyszerű formában adja. Némelyek panaszkodtak, hogy irodalmunk túl elvont, túl szakszerű és túl drága az átlag olvasónak. Reméljük, hogy a jelen könyvsorozat sikeresen fogja azt nyújtani, amit jogosan kívánnak. A Teozófia nemcsak a tanultak, hanem mindenki számára létezik. Azok között, akiknek ezekben a könyvecskékben most van először alkalmuk e tanokba bepillantást nyerni, talán akad néhány, aki általuk arra lesz indíttatva, hogy mélyebben hatoljon be filozófiájukba, tudományukba és vallásukba; hogy a mélyebb problémákat a kutató buzgóságával és az újonc lelkesedésével megoldja. De ezeket a kézikönyveket nem csupán a tanulni vágyó számára írták, akit a kezdet nehézségei nem riasztanak vissza, hanem a világban munkálkodó emberek számára óhajtják a nagy igazságok némelyikét megmagyarázni, az életet és halált elviselhetőbbé tenni. Fajunk Idősebb Testvéreinek szolgái írták, tehát nincs és nem is lehet más céljuk, mint embertársaiknak szolgálni. letöltés data mobi epub pdf https://data.hu/get/12997169/A_tulvilag_-_C._W._Leadbeater.pdf https://data.hu/get/12997170/A_tulvilag_-_C._W._Leadbeater.mobi https://data.hu/get/12997171/A_tulvilag_-_C._W._Leadbeater.epub - Barbara Erskine-Szellemfa epub 1mb Ruth hosszú évek után tér vissza szülővárosába, Edinburghba. A középkorú nő életéből az összes biztos pont eltűnt: házassága felbomlott, otthagyta a tanári pályát, most pedig rég nem látott apja temetésére érkezik gyermekkori otthonába. Rá vár a ház kipakolásának nehéz feladata, ám egy alig használt szobában megdöbbentő felfedezést tesz: rálel évtizedek óta halott anyja hagyatékára, benne pedig tizennyolcadik századi őse, Thomas Erskine naplójára és leveleire. Egy elszegényedett nemesi család legifjabb sarjaként Thomas mindig is tudta, hogy saját szerencséjének kovácsává kell válnia. Miután családjának nincs pénze a taníttatására, a haditengerészet és a hadsereg tagjaként járja be a világot. Leszerelése után kalandos életének és tehetségének köszönhetően gyorsan veszi az akadályokat, és Nagy-Britannia első számú főméltósága, lordkancellár lesz belőle. Ám Thomas veszedelmes ellenséget szerzett utazásai során, aki élete végéig üldözi őt – sőt a síron is túl. Az új életcélt találó Ruthra marad a feladat, hogy megküzdjön az Erskine családot évszázadok óta kísértő halálos ellenséggel, a tét pedig saját maga és családja túlélése. Barbara Erskine, a misztikus történelmi regények mestere legújabb művében saját családjának múltjából sző lenyűgöző és rémisztő történetet. Barbara Erskine: The Ghost Tree Eredeti mű Barbara Erskine: The Ghost Tree Anglia angol szerző család családfakutatás magyar nyelvű misztikus női főszereplő regény Skócia szellemek történelem váltott szemszög > Alexandra, Pécs, 2020 608 oldal · ISBN: 9789634477242 · Fordította: Berki Éva > Alexandra, Pécs, 2020 letöltés https://data.hu/get/13001216/Barbara_Erskine_-_Szellemfa.epub - G. G. Pendarves-A pokol sötét csarnokai és a síron túli kacagás epub 05mb A XX. század első fele az amerikai fantasztikus irodalom aranykora volt, s ennek zászlóshajója a Weird Tales: ide írt többek közt H. P. Lovecraft, Robert E. Howard, August Derleth, Catherine L. Moore, Seabury Quinn, Clark Ashton Smith és Robert Bloch. Sorozatunkban szeretnénk bemutatni az – erre érdemes – ismeretlen szerzők írásait, valamint az ismert kedvencek még meg nem jelent egyes műveit: jelen kötettel az angol G. G. Pendarves immár negyedik magyar nyelvű válogatását, ismét a „nyugati történetekből”. Tartalomjegyzék brit szerző fantasztikus kísértettörténet magyar nyelvű rémtörténet A következő kiadói sorozatban jelent meg: A fantasztikus irodalom klasszikusai Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2020 letöltés https://data.hu/get/13004250/pendarves_g._g.__a_pokol_sotet_csarnokai.epub -
  4. Ed Kelleher · Harriette Vidal-Sátán Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az Örök Gonosz templomának pincéjében öt elrabolt, rettegő lány vár arra, hogy a hatodik megérkezésével örökre megpecsételődjön tragikus sorsuk. A hatodik Sarah. a fő áldozatnak szánt szűz… Senki nem sejti azonban, hogy a Vatikán titkosszolgálatának egyik legtehetségesebb ügynöke is csak erre vár. A nagy sikerű film sztorija könyv formában. egyház filmadaptáció magyar nyelvű regény sátánizmus > Fiesta, Budapest, 1993 letöltés https://data.hu/get/12989210/Satan_-_Ed_Kelleher.mobi https://data.hu/get/12989211/Satan_-_Ed_Kelleher.pdf https://data.hu/get/12989212/Satan_-_Ed_Kelleher.epub https://data.hu/get/12989213/Satan_-_Ed_Kelleher.docx -
  5. Roberto Bolaño-A science fiction szelleme A 2666 szerzőjének új, eddig kiadatlan regénye! Roberto Bolano korai műve, A science fiction szelleme a 60-as évek Mexikóvárosába röpíti az olvasót, ahol két ifjú író, Remo Morán és Jan Schrella lankadatlan irodalmi és szerelmi kísérleteinek lehet tanúja. A két fiú közös padlásszobát bérel, amelyet Remo megpróbál úgy fenntartani, hogy közben ne adja fel az álmait; Jan ezalatt levelekkel bombázza kedvenc science fiction-szerzőit. A helyszín az irodalom és az élet, a szerelem és a kiábrándultság köztes tere, ahol bármi megtörténhet. A regényt a „Mexikói kiáltvány” zárja, mely a mexikóvárosi gőzfürdők szubkultúrájába enged bepillantást; s a gomolygó gőzön át felsejlő események mintha e korai regény szerkezetét példáznák: a cselekményfoszlányok között tudjuk, érezzük, hogy ott van az irodalom, a humor, a lázadás, a szerelem, a keresés – mindazok a témák, amelyek mentén kirajzolódik az érett Bolano portréja. barátság chilei szerző kortárs magyar nyelvű posztumusz regény váltott szemszög > Jelenkor, Budapest, 2017 266 oldal · ISBN: 9789636767679 · Fordította: Kutasy Mercédesz > Jelenkor, Budapest, 2017 letöltés https://data.hu/get/12989295/Roberto_Bolano_-_A_science_fiction_szelleme.epub -
  6. David Drake-A tőr (Tolvajvilág) 1998 epub A Rúna magazinban megismert daróckemény hős, Samlor hil Samt lép elénk újfent David Drake regényében, mely a híres Tolvajvilág-ciklust hazánkban bevezeti. Samlor azért érkezik Menedék városába, hogy bejelentse unokahúga igényét a családi örökségre… ám jogi nehézségek helyett olyan sötét hatalommal kerül szembe, melyet az általa forgatott mágikus fegyver szabadított el… Eredeti cím: Dagger Eredeti megjelenés éve: 1988 amerikai szerző dark fantasy fantasy kortárs magyar nyelvű regény sorozat része > Valhalla Páholy, Budapest, 1998 letöltés https://data.hu/get/12909627/A__tor_-_David_Drake.epub -
  7. Dacre Stoker · J.D. Barker-Dracul epub 2020 A Drakula hivatalos előzménye, amelyet a klasszikus regény szerzőjétől hátramaradt feljegyzések és szövegek inspiráltak. 1868-at írunk, és a huszonegy éves Bram Stoker egy magányosan álló toronyban várja, hogy szembenézzen egy leírhatatlan szörnyeteggel. Feszületekkel, szenteltvízzel és egy puskával felszerelkezve azért imádkozik, hogy túlélje élete leghosszabb éjszakáját. Kétségbeesetten igyekszik papírra vetni mindazt, aminek tanúja volt, ezért feljegyzi azokat az eseményeket, amelyek egészen idáig vezettek… Bram gyermekkorában sokat betegeskedett, ezért az ideje nagy részét ágyban töltötte a szülei dublini otthonában, és egy fiatal nő gondoskodott róla, akit Ellen dadusnak hívtak. Amikor az egyik közeli városban egymással összefüggő, különös halálesetek történnek, Bramnek és a nővérének, Matildának, szemet szúrnak Ellen dadus furcsa szokásai. Ezután egymást követik a titokzatos és hátborzongató események, míg végül Ellen váratlanul eltűnik az életükből. Évekkel később Matilda Párizsba megy tanulni, ahonnan azzal a hírrel tér haza, hogy látta Ellent, és a rémálom, amelyről Brammel azt hitték, hogy már régen véget ért, valójában csak most kezdődik. A Dracul egy kitalált történet, amely Bram Stokerről és a testvéreiről szól, akik egy sötét lény nyomába erednek. A vadászat Írországban kezdődik, a gyermekkori otthonukban, azután a testvérek bejárják Európát, és végül sor kerül az emlékezetes, végső találkozásra. A Dracul valóságos és kitalált szereplőkkel dolgozik, és új megvilágításba helyezi a világirodalom legfélelmetesebb és legmaradandóbb történetét. Dacre Stoker – J.D. Barker: Dracul (angol) Eredeti mű Dacre Stoker – J.D. Barker: Dracul (angol) Eredeti megjelenés éve: 2018 19. század amerikai szerző fantasy gótikus irodalom gyilkosság halál horror Írország kanadai szerző magyar nyelvű misztikus mítosz regény rejtély rémtörténet thriller vámpír > Agave Könyvek, Budapest, 2020 letöltés https://data.hu/get/12987413/stoker_dacre__dracul.epub -
  8. Bart van Es-Hiányos fénykép pdf 2021 „Ragyogó, elegánsan megírt, mély nyomot hagyó történet. Azonnal végigolvastam.” Philippe Sands, a Kelet-nyugati utca szerzője Lien kilencéves, amikor szülei egy idegen család gondjaira bízzák: 1942-ben járunk, Hollandia náci megszállás alatt áll, a szülők remélik, hogy legalább a lányuk túlélheti a háborút. Negyven évvel később végleg megszakad a kapcsolat Lien és az őt befogadó család között. Mi okozhat akkora törést? Mi lehet képes arra, hogy elszakítson egy ennyire erős köteléket? Bart van Es már felnőttként döbben rá, hogy van egy családtagja, akinek a létéről sem tudott. Személyes hangú, mélyen empatikus könyvében Lien nyomába ered. Feltárja a több generáción át hordozott traumák működését, a szeretetteljes viszonyokban megbúvó sérülések zárványait, amelyek néha visszavonhatatlan következményekkel járnak. A Hiányos fénykép érzékeny elbeszélés családról, idegenségről, emberi kisszerűség és nagyság kevercséről: történeteink alapanyagáról. Bart van Es Hollandiában született, Angliában él, Shakespeare- és Spenser-kutató. A Hiányos fényképpel 2018-ban elnyerte a Costa-díjat és a legjobb elsőkötetes memoárírók számára fenntartott The Slightly Foxed-díjat. Bart van Es: The Cut Out Girl Eredeti mű Bart van Es: The Cut Out Girl 2. világháború Costa Könyvdíj életrajz holland holokauszt magyar nyelvű regény zsidóság > Park, Budapest, 2021 letöltés https://data.hu/get/13326428/Bart_van_Es_-_Hianyos__fenykep.pdf - michonne75 Jelzése a könyvel kapcsolatban. "Szia! Köszönöm a feltöltéseidet, köztük ezt is. De azt hiszem, hogy hiányos a könyv. A 148-171. oldal között üres lapok vannak. És úgy látom, hogy nem csak hibás szerkesztésról van szó, hanem hiányról, mert 148. oldal utolsó,. és a 171. oldal első mondatának nincs köze egymáshoz." -
  9. Whitney G.-Alapos kétely 2020 pdf A farkamnak megvan a maga étvágya – ami nagy és igen sajátos étvágy. Olyan nőt akar, aki szőke, formás és lehetőleg nem egy kibaszott hazudozó. (Hogy miért, az egy külön sztori.) Menő ügyvédként nincs vesztegetni való időm párkapcsolatra, ezért névtelen csevegéssel és interneten megismert nőkkel elégítem ki az igényeimet. A szabályok egyszerűek: egy vacsora, egy éjszaka, zéró ismétlés. Ez csak alkalmi szex. Nem több, nem kevesebb. Legalábbis így volt egészen Alyssáig. Ő egy 27 éves ügyvédnő, könyvgyűjtő és állítása szerint a legkevésbé sem vonzó. Elvileg jogi tanácsokat adtam neki késő esténként, és rábízhattam a heti kalandjaim részleteit. De aztán bejött a cégemhez egy interjúra. Egy hallgatóknak kiírt gyakornoki pozícióra… És rohadtul megváltozott minden. Az év egyik legerotikusabb könyve, amiben a forró jelenetek mögött mély lélektani összefüggések bontakoznak ki a múltbéli drámák felszínre kerülésével. Hagyd, hogy elraboljon! Whitney G.: Reasonable Doubt Full Series Eredeti mű Whitney G.: Reasonable Doubt Full Series 83% Eredeti megjelenés éve: 2014 21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző balett erotikus Észak-Karolina felnőtt tartalom jog kortárs magyar nyelvű new adult New York regény romantikus tánc ügyvéd váltott szemszög visszaemlékezés A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 384 oldal · ISBN: 9789634579519 · Fordította: Sándor Alexandra Valéria > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 letöltés https://data.hu/get/12985476/Whitney_G._-_Alapos_ketely.pdf -
  10. Nina Moreno-Ne randizz Rosa Santosszal! pdf 2020 Rosa Santoson a tenger átka ül. Jaj annak a srácnak, aki randizni szeretne vele. Kivált, ha hajója is van. A lány azonban nem annyira az átoktól szenved, mint lelki gátjaitól. Két kultúra és ezzel együtt kétféle jövő is hívogatja, és gondban van a választással. Nagyanyja, abuelája a városka megbecsült gyógyfüves asszonya, anyja nyughatatlan festő, aki ki-be jár az életükben. Ugyan Port Coralt, ezt a dél-floridai kisvárost nevezik otthonuknak, az eltűnt szülőföld, Kuba is ott kísért az életükben – a szó legszorosabb értelmében – nyomasztó teherként, amiről a nagyanya beszélni sem hajlandó. Közeleg a nyár, és az egyetemválasztás határideje. Ekkor bukkan fel Alex Aquino Rosa életében. Ez a fiú is titokzatos a kéken hullámzó tetkóival. Családja a vitorláskikötőt igazgatja. De vajon Rosa le tudja-e küzdeni a múltból öröklött félelmeket, tud-e nyitni a jövő felé? Nina Moreno: Don't Date Rosa Santos Eredeti mű Nina Moreno: Don't Date Rosa Santos Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző átok család Florida hajó ifjúsági kamasz főszereplő kortárs Kuba kultúra magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus tavasz tenger A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás Maxim > Maxim, Szeged, 2020 letöltés https://data.hu/get/12985462/moreno_nina__ne_randizz_rosa_santosszal.pdf -
  11. Claire Kingsley-Dögös szingli apuka (Book Boyfriends 3.) Rajongói pdf Egy végtelen emberáradat jön lefelé a mozgólépcsőn, de eddig egyikük sem az a lány, akire várok. – Linnea hol fog aludni? – kérdezi Charlotte. – Van egy plusz hálószoba – mondom. – Tudod, Bogaram. A hat éves lányom az ölemben ül. Barna haja lelóg, és észreveszem, hogy hátul egy kicsit kócos. Újra ki kellett volna fésülnöm, mielőtt elindultunk, de nem akartam elkésni. Onnan ahol ülünk, jó kilátás nyílik a mozgólépcsőre, és így könnyebb Charlotte-ot a közelemben tartanom. A karomat védelmezően a dereka köré fonom, és vissza kell fognom magam, hogy egy oldalpillantást vessek a sétáló emberekre. A zsúfolt reptér az egyike azoknak a helyeknek, ahol az apai ösztöneim kiélesednek. 21. század Amerikai Egyesült Államok angol nyelvű erotikus spamelo kortárs new adult regény romantikus sorozat része terhesség Még nem olvastam. letöltés https://data.hu/get/12982492/Claire_Kingsley_Book_Boyfriends_3.Dogos_szingli_Apuka.pdf -
  12. Clarissa Wild - Mr. X /Rajongói pdf Azért jött, hogy megöljön. Én a használója és meggyalázója vagyok a saját testemnek. A legsötétebb óráimban eladtam a lelkem az ördögnek és most meg kell fizetnem az árát. A fejemnek szegezett fegyverrel ,nincs már választásom, mintsem, hogy hallgassak és szót fogadjak, de nem adom meg olyan könnyen magam. Semmi nem erősebb, mint a túlélési ösztönöm. Ezek az ösztöneim akkor kapcsoltak magasabb fokozatra, amikor ő belépett a motel szobámba. Kivéve, hogy amikor ránézek a saját feltárt szívem látom magam előtt. Egy történelem, amelyet vér borít.Nem tudom, hogy mi a neve, csak azt tudom, hogy akar engem. Ahhoz, hogy megmentsem magam, feláldozom az épelméjűségemet. A testem, a lelkem. Valami azt súgja, hogy az X alakú sebhelye, ami a szeme helyén van, az egyetlen mentsváram. Ő Mr. X, a férfi, aki azért jött, hogy elvegye az életem. El tudok menekülni, még mielőtt a szívem is megkaparintja? angol nyelvű BDSM dark romance erotikus regény romantikus thriller KÖSZÖNET A FORDITÓKNAK!!! letöltés https://data.hu/get/12982485/Clarissa_Wild_-_Mr.__X_.pdf -
  13. Colleen McCullough-Trója éneke pdf A közhiedelem szerint az első világméretű háború Kr. u. 1914-ben tört ki. A közhiedelem téved. Az első világháború Kr. e. 1260 táján tört ki.Az akkori világé, persze. A Nyugaté és a Keleté. A görögöké és a trójaiaké.Történetét Homérosz énekelte meg, és azóta is minden elemista fújja: tíz év ádáz ostrom után a görögök kicselezték az ellent. Trója elesett, ám a győztesek szájíze is megkeseredett. A régi mesét most a magyar olvasók bevált barátnője, Colleen McCullough (elég, ha felidézzük: ő a világhírű Tövismadarak és a nem kevésbé nevezetes Róma-sorozat szerzője) mondja el, persze egy kicsit megcsavarintva, csipet iróniával fűszerezve, sok érzelemmel édesítve. A nagyszabású hősök, akiket egy-egy klasszikus márványszobor tökéletességében őriz emlékezetünk, esendő emberként téblábolnak e könyv lapjain: Akhilleusz mulya, Hektór házsártos, Agamemnón pipogya. Az égbolt pedig üres. Homérosz minden második sorában feltűnik egy isten, hogy odébb pöccintse az eseményeket. Colleennél az ember kovácsolja a maga sorsát (jó, néha kicsit babonás, megmosolyogjuk). És az ember csodákra képes. Például csodálatosan érdekes regényre. Colleen McCullough: The Song of Troy Eredeti mű Colleen McCullough: The Song of Troy Eredeti megjelenés éve: 1998 ausztrál szerző magyar nyelvű ókor regény történelem történelmi regény Trója > Európa, Budapest, 2000 letöltés https://data.hu/get/12980835/Colleen_McCullough_-_Troja_eneke.pdf -
  14. Greg Iles-Halálos rettegés Harper Cole nappal a Mississippi torkolatánál lévő otthonában dolgozik sikeres kereskedőként. Éjjel azonban rendszergazda az EROS-nál, egy exkluzív, szexuális szolgáltatásokat nyújtó internetes cégnél. Az EROS-hálózat több női ügyfele egyszer csak megmagyarázhatatlanul eltűnik, és Harper aggódni kezd. Amikor meggyilkolnak egy világhírű New Orleans-i írónőt, a férfi azFBI-hoz fordul. Döbbenten hallja, hogy mind a hat eltűnt nőt meggyilkolták, és az FBI korábbi bűntetteket is kapcsolatba hoz az üggyel. Ráadásul az első számú gyanúsított maga Harper… Eredeti cím: Mortal Fear Eredeti megjelenés éve: 1996 amerikai szerző magyar nyelvű regény thriller A következő kiadói sorozatban jelent meg: Világsikerek General Press > General Press, Budapest, 2001 letöltés https://data.hu/get/12979748/Greg_Iles_-_Halalos_retteges.pdf -
  15. Ambrus Noémi.Németh Brigitta-Csodatölcsér pdf A szerzők logopédus szemmel próbálták meg egy csokorba kötni mindazt a „tudásanyagot", amire a mai 5-7 éves gyermekeknek szükségük van ahhoz, hogy lelkesen és magabiztosan kezdjék el az iskola első osztályát. A különböző fejlesztési területek – pl: téri, síkbeli, időbeli tájékozódás, emlékezetfejlesztés, grafomotoros fejlesztés – mellett nagy hangsúlyt kap az anyanyelvi fejlesztés, amit a mai gyermekek szempontjából kiemelten fontosnak tartanak. foglalkoztató logopédia magyar nyelvű pedagógia > Csicsergő, Budapest, 2013 letöltés https://data.hu/get/12979736/Csodatolcser_2resz_-_Ambrus_Noemi.Nemeth_Brigitta.pdf https://data.hu/get/12979737/Csodatolcser_1_resz_-_Ambrus_Noemi.Nemeth_Brigitta.pdf -
  16. Viktor Pelevin-Apolló batman epub „Hamarosan véget ér Oroszországban a hülyék kora – és más hülyék ideje jön el.” Második Ráma ifjú vámpír, még épp csak kitanulta a vámpírmesterséget, de az alapokat már ismeri: meg tudja harapni az ember nyakát észrevétlenül, úgy, hogy a kevéske vörös folyadékból az illető lelkének minden titka föltáruljon előtte. És tudja, hogy a világban a vámpírok uralkodnak, és az emberek szenvedéséből nyerik a „babloszt”, amely táplálja őket. Most újabb nagy feladat áll előtte: kiképzik „búvárnak” – s ettől kezdve újra és újra lemerül a „limbóba”, az élet és halál közötti régióba, s közben megismerkedik a legfőbb vámpírral, az örök életű Drakulával is, aki megosztja vele a világ titkait, már amennyit ő megértett belőle. Azt is tőle tudja meg, hogy a vámpírok között vannak olyanok, akik azon igyekeznek, hogy az embereknek kevesebbet kelljen szenvedniük, s mégis elegendő babloszt termeljenek számukra. Második Ráma, az orosz vámpír mind újabb merülései során nagy szerelmi kalandokat és misztikus élményeket él át – s mintha egyre közelebb kerülne a világ és az emberi és vámpíri létezés igaz magyarázatához is, de mindig rá kell döbbennie, hogy az igazi titok, ha egyáltalán megismerhető, messze túl van az ő még mindig túlságosan is emberi elméjén. Közben Oroszországban a vámpírokkal szövetséges emberek nagyszabású akcióba kezdenek (természetesen a fővámpírok áldásával): nagy tüntetéssorozatot szerveznek annak érdekében, hogy a társadalomban helyreálljon a rend – az emberek újból komolyan vegyék a „diskurzust”… Új regényében a mai világirodalom egyik legkülönösebb szerzője olyan mélyre hatol részben buddhista, részben utánozhatatlanul pelevini filozófiájába, hogy szédítő élmény vele tartani ezen a merülésen. Oroszországban a könyv óriási siker – annak ellenére (vagy talán azért is), mert keserű iróniával ábrázolja a putyini rendszer elleni tüntetéseket éppúgy, mint magát a rendszert. Виктор Пелевин: Batman Apollo Eredeti mű Виктор Пелевин: Batman Apollo Eredeti megjelenés éve: 2013 fekete humor filozofikus regény horror kortárs magyar nyelvű orosz szerző regény társadalomkritika vámpír > Európa, Budapest, 2015 letöltés https://data.hu/get/12976078/pelevin_viktor__apollo_batman.epub -
  17. Gyurkovics Tibor - Rikiki epub Rikiki csodálatos lény, a mesék világából elénk toppant kisgyerek, olyan kicsi, hogy már-már úgy érzi, ő a legkisebb a világon. De bármilyen kicsi is, nagy-nagy szíve van. Ezzel a fel-feldobogó, eleven gyerekszívvel járja a világot, játszik, barátkozik vagy mélázik, közben apránként fedezi fel, hogy a roppant nagyvilágban mennyi csodálatos és félelmes dolog történik. Gyurkovics Tibor mesterien ábrázolt, aprócska kalandok láncolatában tárja elénk az érzékeny gyereklélek világfelfedező ámulatát, fájdalmát és örömét. Klasszikus példák nyomán halad, amikor Rikikiben felfedi egy háborút átélt nemzedék „Szegény kisgyermek panaszai”-t, s mint a klasszikusok írása, az övé is gyerekeknek és felnőttnek egyaránt élvezetes olvasmány. Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? gyermekkönyv iskolásoknak magyar nyelvű magyar szerző > Móra, Budapest, 1978 letöltés https://data.hu/get/12971294/Gyurkovics_Tibor_-_Rikiki.epub -
  18. Linda Howard-A bajkeverő - Linda Howard-Mr. Tökéletes Linda Howard-A bajkeverő pdf 2020 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Egy izgalmas, lendületes, mégis romantikus regény a The New York Times és az USA Today szenzációs bestsellerszerzőjétől, Linda Howardtól. Morgan Yancy egy fegyveres akciócsoport vezetője, számára semmi sem lehet fontosabb a munkánál. De amikor megtámadják, és majdnem megölik, az elöljárója mindent megtesz, hogy kiderítse, ki van az elit egysége nyomában – és miért. Mivel esély van rá, hogy az ismeretlen ellenség újra lecsap, Morgant egy isten háta mögötti helyre küldik, azzal az utasítással, hogy húzza meg magát, és tartsa nyitva a szemét. Csakhogy egyrészt a kívánatos lakótárs miatt – akit mindenképpen meg akar védeni –, másrészt pedig a háttérben ólálkodó fenyegetés miatt ez lehet élete eddigi legveszélyesebb küldetése. A nyugat-virginiai kisváros részmunkaidős rendőrfőnökének, Isabeau „Bo” Marannak végre sínre került az élete. Összejár a barátaival, van egy hűséges kutyája, és a bankszámlája sem teljesen üres. Aztán beállít hozzá Morgan Yancy. Bónak végképp nem hiányzik az életéből egy titokzatos férfi – főleg nem egy olyan vonzó bajkeverő, amilyen Morgan. Minél jobban igyekeznek, hogy leküzdjék a kettejük között fellángoló vonzalmat, annál közelebb kerülnek egymáshoz, még akkor is, ha a lány tudja, hogy Morgan bujkál valami elől. Az igazság napvilágra kerülése azonban többe kerülhet Bónak, mint amennyit adni tud, amikor pedig Morgan lelepleződik, az élete is veszélybe kerül. Linda Howard: Troublemaker Eredeti mű Linda Howard: Troublemaker Eredeti megjelenés éve: 2016 amerikai szerző kisváros kortárs kutya magyar nyelvű regény rejtély rendőr romantikus thriller > Vinton, Budapest, 2020 Korábbi link nem él. letöltés https://data.hu/get/12978934/Linda_Howard_-_A_bajkevero.pdf - Linda Howard-Mr. Tökéletes pdf 2000 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Négy barátnő minden pénteken összejön egy kis pletykálkodásra. Természetesen a férfiakról beszélgetnek, arról, hogy a tökéletes férfinak milyennek kellene lennie. Egyikük hamarosan meghal. A váratlan haláleset mélyen lesújtja a három barátnőt, félelem költözik beléjük. Amikor a második lányt is megölik, a rémület fokozódik. A szálak szép lassan elvezetnek egy Corin nevű, magát tökéletesnek képzelő férfihez. És akkor nem várt, meglepő fordulat következik…… Linda Howard: Mr. Perfect Eredeti mű Linda Howard: Mr. Perfect Eredeti megjelenés éve: 2000 amerikai szerző gyilkosság krimi LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű romantikus > K.u.K., Budapest, 2000 letöltés https://data.hu/get/12978933/Linda_Howard_-_Mr._Tokeletes.pdf -
  19. Rebecca Serle-Öt év múlva decemberben pdf 2020 romantikus utazás Milyennek látja magát öt év múlva? Dannie Kohan ambiciózus manhattani jogásznőnek megvan az aprólékosan kidolgozott válasza erre a kérdésre, amióta az eszét tudja. A nagy napon, amikor sikerrel veszi élete legfontosabb állásinterjúját, majd eljegyzi az ideális férfi, úgy tűnik, nyílegyenes úton halad céljai megvalósítása felé. Aznap este elalszik, majd egy másik lakásban, másik eljegyzési gyűrűvel az ujján, egy nagyon másmilyen férfi társaságában ébred. A háttérben megy a tévé, és ő meglátja a képernyőn a dátumot, amely stimmel ugyan, hiszen tényleg december 15-e van, de az évszám 2025 – azaz eltelt öt év. Csak álom volt, mondogatja magában Dannie, miután tényleg fölébred, de nagyon is valószerű álom. Meg akar szabadulni ettől a felkavaró, különös élménytől, ezért az agya leghátsó zugába száműzi. Ott lapul négy és fél évig, mígnem Dannie egyszer csak összefut az álmában látott férfival… Az Öt év múlva decemberben egy örömmel és bánattal teli, szívszorító love story, de egész biztosan nem olyan, mint amilyet várnál! Rebecca Serle: In Five Years Eredeti mű Rebecca Serle: In Five Years barátság halál kortárs magyar nyelvű New York női főszereplő rákbetegség regény romantikus utazás > Central Könyvek, Budapest, 2020 letöltés https://data.hu/get/12978881/Rebecca_Serle_-_Ot_ev_mulva_decemberben.pdf -
  20. Alessandra Torre-A Szellemíró pdf 2021 A végén minden kiderül! Négy évvel ezelőtt hazudtam. Odaálltam a rendőrség, a barátaim és a családom elé, és kitaláltam egy mesét. Életem addigi legjobb történetét. És mindannyian elhitték. Nem lepődtem meg, hiszen a történetek kitalálása tett híressé. Tizenöt bestseller. Több millió rajongó, hírnév és vagyon. Már csak egy történetet kell elmesélnem. Életem legfontosabb történetét, egy megdöbbentő fordulatot, melytől az olvasóim padlót fognak, és levegőért kapkodnak majd. Azt mondják, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Nos, ez a történet meg fog ölni. Díjnyertes alkotó szívbe markoló, rejtélyes története, váratlan fordulatokkal. Merülj el a titkaiban! Alessandra Torre: The Ghostwriter Eredeti mű Alessandra Torre: The Ghostwriter amerikai szerző anyaság család gyász kortárs lélektani magyar nyelvű rákbetegség rejtély szülői szerep thriller A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 letöltés https://data.hu/get/12975380/Alessandra_Torre_-_A_Szellemiro.pdf -
  21. Herman Raucher-Kamaszkorom legszebb nyara pdf Kona (Emerald City) Hermie és a haverjai Nantucketban töltik a nyarat. Tizenöt évesen belobbannak a hormonjaik és minden vágyuk egy női test. De fogalmuk sincs, mit kezdjenek a lányokkal. Aztán Hermie találkozik a gyönyörű Dorothyval, a huszonéves katonafeleséggel és fülig belezúg… Francis Keegan Időnként valaki vagy valami magasan a hétköznapi létsík fölé emeli az embert, és addig soha nem tapasztalt szépséget vagy örömet érez, és ettől valahogy örökre megváltozik. Így hatott rám a Kamaszkorom legszebb nyara. JHY (Alabama) Miért van, hogy egy felnőtt férfi és egy kislány szerelmét bűnnek tartják, míg a kiskorú fiú és a felnőtt nő szerelmét megható beavatásnak? S.L. Mehegan (NY) Csodálatos kalandozás az időben, mikor háború és halál szakította széjjel az emberek életét, de a szerelem tovább virágzott. Herman Raucher 1928-ban született Brooklynban. Az amerikai író regényei mellett számos filmforgatókönyvet is írt, többek között a népszerű Kamaszkorom legszebb nyara és a Nagy Santini címűt. Felesége Broodway táncosnő volt, két lányuk született. Művei sok esetben önéletrajzi ihletésűek. A regényből készült filmet Robert Mulligan rendezte, a felejthetetlen Jennyfer O’Neill és a kamasz Gary Grimes játszotta a főszerepet. Robert Mulligan legendás filmje nálunk is nagy sikert aratott. Három kamaszfiú nyaral a háború kitörése után New England szigetén. Minden gondolatuk a csajok körül forog, legfőbb problémájuk, hogyan veszíthetnék el a szüzességüket. Hermie a szomszédban lakó csinos asszonyról, Dorothyról álmodozik. Azután közbeszól a háború… Eredeti cím: Summer of 42 Eredeti megjelenés éve: 1971 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? amerikai gyermekkönyv iskolásoknak ifjúsági kamaszkor magyar nyelvű nyár regény A következő kiadói sorozatban jelent meg: Aranytoll Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2011 letöltés https://data.hu/get/12974075/Herman_Raucher_-_Kamaszkorom_legszebb_nyara.pdf -
  22. Kertész Erzsébet-Fiút vártak, lány született epub „Talán azért lettem író, mert bizonyítani akartam. Megmutatni apámnak, hogy nem olyan nagy szerencsétlenség, ha nincs fia.” Kertész Erzsébet több mint hat évtizede tucatnyi regénnyel bizonyít. Történelmi hősnőinek személyisége mögé rejtezve végigélte a XIX. századot, és végigélte a huszadikat is. Ám ez egyszer ő maga a regényhős, a régimódi kisasszonyból lett modern, független szellemű íróasszony, a szeretteiért rettegő anya és feleség. Aki kilencven évesen is őriz valamit kamaszkori önmagából. Megrendítően őszinte legújabb regényével talán még az ifjúkori barát, Szerb Antal elismerő szemhunyorítását is sikerülne elnyernie. Eredeti megjelenés éve: 2000 Róla szól: Kertész Erzsébet feminizmus magyar nyelvű magyar szerző önéletrajz regény > Móra, Budapest, 2002 letöltés https://data.hu/get/12967956/Kertesz_Erzsebet_-_Fiut_vartak_lany_szuletett.epub -
  23. Gerald Durrell-Léghajóval a világ körül (Léghajóval a világ körül 1.) pdf 66mb A tizenöt éves Emma Dollybuttnak és tizenkét éves ikeröccseinek, Ivánnak és Konrádnak az a szerencséje, hogy Gerry nagybácsikájuk kísértetiesen hasonlít Gerald Durrellre. Vessünk egyetlen pillantást a könyv rajzaira, és magunk is meggyőződhetünk erről a kedvező körülményről. Elég az hozzá, hogy Gerry bácsi betoppan Dollybutték kertjébe (feltéve, hogy jogosan nevezzük egy léghajó landolását betoppanásnak), és magával viszi a három gyereket, hogy felkutassák Gerry bátyját, aki két éve indult el afrikai tanulmányútra, s azóta nem adott hírt magáról. A föld körüli hajsza Angliában ér véget, mert az expedíció fáziskésése miatt az üldözöttet csak a Dollybutt-házban sikerül utolérni. Gerry nagybácsi és Gerald Durrell, a biológus szépíró rengeteg érdekes tudnivalót lop a fordulatos, izgalmas, humorosan előadott történetbe, és nemigen létezik gyerek, aki ne a Durrell-módszert választaná ismeretszerzésre, ha igazából választhat. A grafikus Graham Percy egyenrangú társa Gerald Durrellnek a történet és Gerald Durrell ábrázolásában is. Gerald Durrell: The Fantastic Flying Journey Eredeti mű Gerald Durrell: The Fantastic Flying Journey Eredeti megjelenés éve: 1987 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? állat brit szerző gyermekkönyv iskolásoknak illusztrált ismeretterjesztő magyar nyelvű meseregény nyár sorozat része természet utazás > Európa, Budapest, 2012 letöltés https://data.hu/get/12974081/Leghajoval_a_vilag_korul_-_teljes_konyv.pdf -
  24. Andrej Koncsalovszkij · Andrej Tarkovszkij-Az ikonfestő Részlet a műből: „Lovasok lökdösődnek, a fülledt, zsúfolt sokadalomban görbe szablyák villanak, tatár nyilaktól tüskös hercegi zászlók hajolnak földig. Gyolcsingek, feketék a vértől, nyílsebezte, borotvált fejek, hadiszekercék szabdalta pajzsok, hanyatt fekve vergődő, felszakított bendejű ló. Por, üvöltés, halál. És amikor az oroszok már alig bírják visszaszorítani az ellenséges lovasságot, elővágtat az erdőből Bobrok pihent tartalékezrede, alig érve a földet, a csatamezőre viharzik, rácsap a tatárokra, szorongatja őket, már üldözi is visszafelé a mezőn, vörös zászlók röppennek a fehér lovasok fölé, és özönlik vissza lovastul, sűrű porfelhőben, a rajtaütéstől megzavarodott ellenség… Kulikovo holttestekkel beteregetett mezeje mintha ájultan elzuhanna: az éjszaka sötétjébe hanyatlik.” filmművészet filmrendező forgatókönyv irodalmi forgatókönyv magyar nyelvű orosz szerző szovjet > Gondolat, Budapest, 1972 letöltés https://data.hu/get/12973863/Az_ikonfesto.epub -
  25. Leonard Mlodinow-Feynman szivárványa LEONARD MLODINOW 1981-ben szerezte meg fizikusi doktorátusát a Berkeley Egyetemen, és azonnal a California Institute of Technology, a természettudományok híres fellegvára földszintjén találta magát, Richard Feynman és Murray Gell-Mann szomszédságában. Miután néhány hétig szorongva várta, hogy kiderüljön, valójában nem is őt akarták felvenni, és csak tévedésből került oda, úgy döntött, él a lehetőséggel, és megpróbálja attól az embertől megtudni, mi a dolga a tudományban és az életben, akinek a hatására fizikus lett. Így kezdődött beszélgetéssorozata Richard Feynmannal, amelyből ez a kötet íródott. A súlyos beteg, élete vége felé közeledő Feynman és a zöldfülű kezdő beszélgetéseiből – tudományról, kreativitásról, szerelemről, matematikáról, boldogságról, Istenről és a művészetekről – csak úgy süt az intellektuális hedonizmus. Feynman szerint csak azzal érdemes foglalkozni az életben, ami szórakoztató, és csak az szórakoztató, amire kíváncsiak vagyunk, csak azt érdemes csinálni, amiben biztosak vagyunk, és egyáltalán: csak saját magunkra érdemes hallgatnunk. A vívódó pályakezdő nemcsak Feynmannal beszélget, hanem a másik Nobel-díjassal, Murray Gell-Mann-nal és számos kollégájával is, akiknek szavaiból mind-mind másféle szakmai és emberi választások, pályák rajzolódnak ki. Mlodinow végül rádöbben, hogy a sikerhez, a boldogsághoz és az elégedettséghez még a Nobel-díjasok esetében is számtalan út vezet. amerikai fizika ismeretterjesztő magyar nyelvű memoár tudományos > Park, Budapest, 2004 letöltés https://data.hu/get/12970513/mlodinow_leonard__feynman_szivarvanya.mobi -
×
×
  • Create New...