demetergyulane
-
Pontszám
1,470 -
Csatlakozott
-
Utoljára itt járt
-
Nap nyertese
10
Tartalom típusa
Profiles
Fórumok
Articles
Posts posted by demetergyulane
-
-
Rachel Higginson - Szerelem 5 lépésben
PDF.EPUB.Tagadás
Harag
Alkudozás
Depresszió
Elfogadás
Ez a történet nem arról szól, hogyan szerettem bele valakibe.
Ez a történet arról szól, hogyan tanultam meg ismét élni, miután a szerelem elhagyott.
Elizabeth Carlson a poklok poklát járja – más szóval gyászol.
Nyolc évig volt Grady felesége, négy gyereket szült neki, ő élete szerelme, csakhogy a férfi meghalt. A prognózis kezdetektől fogva borzasztó volt, ám Liz sosem adta fel a reményt, hogy Grady meggyógyulhat. Hogyan is tehette volna, ha egyszer ő volt a mindene?
Fél évvel később igyekszik összeszedni darabokra hullott életei darabkáit, és időben eljuttatni a gyerekeket az iskolába. Mindkettő lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Manapság mintha minden lehetetlen lenne.
Amikor Ben Tyler beköltözik a szomszédba, Liz bánatban és fájdalomban fuldoklik, a gyerekei lázadoznak, úgy érzi, sosem éri utol magát. Nincs ideje kíváncsi barátokra, nem vágyik kéretlen segítségre, ám Ben mindkettővel megajándékozza. És nem csak az udvaron meg a fűnyírásban akar segíteni. Ben többet akar Liztől. Sokkal többet, mint amennyit ő valaha is adni képes a történtek után.
Liz igyekszik feldolgozni a férje halálát, keresztülvergődi magát a gyász öt szakaszán, és rádöbben, hogy jóval többet képes adni, mint azt korábban gondolta. Új szerelem kél a szívében, miközben lehántja a bűntudat és a fájdalom kérgét, és rádöbben, hogy az élet sokkal fontosabb, mint a halál.
letöltéshttps://mega.nz/#!GGo3xYTK!HzCrFVqxH4bW1Pqd-TE1-3R18REV05ar6WyMvWIuQD0
-------
- 4
- 11
-
Abby Lee - Hol jár az eszem PDF.EPUB.
Abby Lee egy talpraesett, pimasz és rendkívül nyitott fiatal nő. A középszerű szexuális életet enyhén szólva kevésnek érzi, olyasmi után kutat, amire mindig is vágyott. Íme az ő különleges kalandjairól vezetett bensőséges naplója!
Abby semmilyen lehetőségtől nem zárkózik el, legyen szó játékszerekről, szabadtéri élvezetekről vagy egy harmadik fél bevonásáról. Lelkesen dönget végig az egyéjszakás ismeretségekkel, alkalmi menetekkel és más tiltott gyümölcsökkel szegélyezett ösvényen, miközben friss, fanyar humorral vonja le a konzekvenciákat, és bőkezűen osztogatja – nem éppen elvetendő – jótanácsait nőknek, férfiaknak. Örömökkel teli útkeresése közben összetalálkozik Blogpasival, és elmereng: vajon fel tudja-e adni az egyik ágyból a másikba ugrándozást, és képes lesz-e végül megállapodni?
letöltés
https://mega.nz/#!GXBSAAzS!x7acvuS5Qtm95Mgm6_wT_IiJKa2J-nBxD4efQJx9s9M
-------
- 4
- 8
-
Beatriz Williams - A nyári feleségek PDF.EPUB.
Titkok és hazugságok tartják össze a szigetet. Ezen a nyáron azonban minden darabjaira hullik…
Egy összetartó közösség.
Egy tiltott szerelem.
Egy nyár, amely megváltoztat mindent…
1951. Miranda édesanyja beházasodik a káprázatos szépségű Winthrop-sziget egyik leggazdagabb családjába.
A New England partjaihoz közeli szigeten a felszín alatt finom feszültség húzódik az ott vakációzó gazdag családok meg a szigetet „működtető” portugál halászok és háztartási alkalmazottak között.Amikor Miranda beleszeret Josephbe, a világítótorony őrének jóvágású fiába, ez a feszültség könyörtelenül felszínre tör, mígnem a nyár végén akkorát robban, hogy örökre megváltoztat mindenkit.
letöltéshttps://mega.nz/#!vHpQmI7C!TOSs3XtgR5MmIwyFpTr9-B2JHYu0crvBGk-eWHLsl8w
-------
- 3
- 9
-
Lucinda Riley - A szerelmes levél PDF.EPUB.
Titkot őrizni veszélyes játék…
London, 1995
Amikor nemzedékének egyik legnagyobb színésze, Sir James Harrison kilencvenöt évesen meghal, nemcsak egy gyászoló családot és egy rendkívül gazdag életművet hagy maga után, hanem egy felkavaró titkot is, amely az egész országot megrendítheti…
Joanna Haslam, a fiatal, ambiciózus újságíró kapja meg a feladatot, hogy közvetítsen a legendás színészóriás gyászszertartásáról. Egy jól sikerült írás sokat lendíthetne a karrierjén, Joanna figyelmét a gyászoló hírességek helyett mégis egy ismeretlen, idős hölgy köti le. Sötét titkot sejt a csillogó felszín alatt: a rejtély kulcsa egy levél lehet, amelynek tartalmát hetven éve próbálják titokban tartani. Vakmerő lépés olyan játékba kezdeni, amelynek nem vagyunk tisztában a szabályaival, és Joanna is egyhamar rádöbben, hogy ezúttal egy jó sztorinál sokkal több forog kockán. Valaki vagy valakik bármit megtennének azért, hogy a szerelmes levél titka örökre rejtve maradjon a nagy nyilvánosság előtt.
A szerelmes levél egyszerre megkapó családregény és sodró lendületű krimi, amelynek szálait ezúttal is a két legnagyobb játékos alakítja: a hatalom és a szenvedély.
letöltéshttps://mega.nz/#!3XAAzCZY!dEYHHjS0U2Vj_p0QI0SI0mBQ8w-Bf3Ny1-snXtOz4Z0
-------
Lucinda Riley - Éjféli rózsa PDF.EPUB.
A tizenegy éves Anahita egy indiai hercegnő unokatestvéreként V. György brit király indiai koronázási szertartásán ismerkedik meg a dzsaipuri maharadzsa lányával, Indira hercegnővel, akivel életre szóló barátságot köt. Társalkodónőként elkíséri a hercegkisasszonyt Angliába, ahol egy jó
nevű bentlakásos iskolában kezdik meg tanulmányaikat, közvetlenül az első világháború kitörése előtt. Amikor a bombázások megkezdődnek, Indira hercegnő aggódó édesanyja Austbury Hallba, a dartmoori lápvidékre küldi a lányokat, hogy ott várják meg a vészterhes időszak végét. Anahita az Austbury kastélyban töltött szünidő alatt ismeri meg az ifjú örököst, Donaldot, akiről minden porcikájában érzi: a fiú örökre megváltoztatja a sorsát.
Nyolcvan évvel később az elhagyott, némaságba és dermedtségbe burkolózó Astbury Hall újra megtelik élettel: a huszadik század Angliáját megörökítő film forgatásának ad otthont, és nem kisebb sztárt tudhat a falai között, mint Rebecca Bradley-t, az ünnepelt amerikai filmszínésznőt. Azt azonban senki sem sejti, hogy a sikeres, gazdag és tehetséges fiatal színésznő menekül – az életét megkeserítő nyilvánosság, a hírnév és újdonsült vőlegénye elől. A kastély gazdája, az utolsó Astbury azonban talpig úriember, és felajánlja kastélyának védelmét a fiatal színésznőnek, aki kísértetiesen emlékezteti őt
saját nagyanyjára.
A forgatásba belecsöppen Ari Malik, Anahita dédunokája, aki azzal a küldetéssel érkezik dédanyja élettörténetének e fontos színhelyére, hogy beteljesítse
a haldokló asszonynak tett ígéretét: találja meg elveszett fiát. Ari és Rebecca együtt kezdik meg a nyomozást, amely egyre sötétebb és sötétebb titkokra nyit ajtót…Lucinda Riley (Fény az ablak mögött, A meredély szélén) négy nemzedéken átívelő családregényében bepillantást nyerhetünk a huszadik század
elejének Angliájába és Indiájába, miközben rendkívüli sorsok, szívszorító és lelket melengető történetek sora bontakozik ki a letehetetlen könyv lapjain.
letöltéshttps://mega.nz/#!DHYggSoC!_zPG5-Vfeq8RG_EMbwuD5cNKb3uTJgRsjvpZSBu8xAg
-------
- 3
- 16
-
Kevin Kwan - Kőgazdag barátnő (Kőgazdag ázsiaiak 2.)
Alamak! A Kőgazdag ázsiaiak története folytatódik a Kőgazdag barátnő történetében. Néhány év eltelt ugyan, de az események mozgatórugói ugyanazok: pénz, hírnév, pletyka. És persze a hagyományok. Úgy tűnik, a szerelmesek, Nick és Rachel végre révbe érnek és legyőzik a családi ármánykodást, de Eleanor még korántsem fogyott ki az ötletekből, hogyan távolíthatná el az amerikai lányt imádott fia mellől. A tét óriási: ki örökli az igazi nagy vagyont, a Young család ősi birtokát, a varázslatos Tyersall Parkot, amely minden hatalom és gazdagság szimbóluma? Megengedi-e a család, hogy a nagymama Rachel miatt kizárja kedvenc unokáját a végrendeletéből? Meginog-e Nick a nyomás alatt, és ismét sikerül-e eltávolítani egymástól a két fiatalt? Vagy talán Rachel múltjából bukkan fel újra valaki, aki épp kapóra jön az ellendrukkereknek? Korábbi ismerőseink, Astrid Teo, Kitty Pong és Araminta Khoo házassága is érdekesen alakul.
És mindeközben csillognak a gyémántok, száguldanak a sportkocsik és megállíthatatlanul röpködnek a milliók…
letöltés
https://mega.nz/#!PbJlzKAK!uAuz-Hwz-RsM67xzJ4gXNYe18eW-SSaoN_tBl9Y0qvQ
-------
- 5
- 14
-
- Popular Post
- Popular Post
Steve Berry-A püspök embere (Cotton Malone 13.)
Az ádáz ellenségeskedés J. Edgar Hoover és Martin Luther King Jr. között, amelyet illegális megfigyelések és titkos akták jellemeztek, állítólag véget ért 1968. április 4-én, amikor Kinget lelőtte James Earl Ray. De talán nem ez volt az oka.
Ötven évvel később az Igazságügyi Minisztérium egykori ügynöke, Cotton Malone kénytelen szembesülni az igazsággal, hogy valójában mi történt azon a végzetes napon Memphisben.
Egy incidenssel kezdődött tizennyolc évvel korábban, amikor Malone-t, a fiatal tengerészeti ügyvédet Stephanie Nelle, magas beosztású igazságügyi minisztériumi jogász felkéri, hogy segítsen egy vizsgálatnál. Malone rögtön lecsap a lehetőségre. Azonban hamarosan rájön, hogy két ellenérdekű szervezet – az Igazságügyi Minisztérium és az FBI – harcol egymással egy ritka érme és titkos akták megszerzéséért, amelyek olyan információkat tartalmaznak a King-gyilkossággal kapcsolatban, amelyek ártatlan életeket tehetnek tönkre, és fenyegetik a polgárjogi mozgalom legnagyobb mártírjának hagyatékát.
Malone döntése, hogy a végére jár az ügynek – lepusztult mexikói bárokban, a tiszta vizű Dry Tortugasban és végül a hatalom fellegvárában, Washington D. C.-ben, nemcsak az ő életét változtatja meg, hanem a történelmet is.
Steve Berry mindig előbányássza a történelem elveszett kincseit. A püspök embere magával ragadó, provokáló bűnügyi regény egy amerikai ikonról.
letöltéshttps://mega.nz/#!OboVAKaS!ubEyUnQ85Xujhgtr1-3hx15ycO4ACMf_qpOIPJawjc4
-------
- 4
- 18
-
L. J. Shen - Sparrow
(2019.07.16)
Troy Brennan
A név, amit mindenki ismer Dél-Bostonban. Egy néhai maffiózó fia. A jeges kék szemű szívrabló.
A „lerendező”, aki ebben a városban bárkit simán magasba emel vagy porba tipor.
Ja, és egyébként az újdonsült férjem.
Sparrow Raynes
Ez meg én volnék. A kutya sem bírta megjegyezni a nevemet, amíg Troy be nem csörtetett az életembe.
Aztán kalitkába zárt.
Foglyul ejtett.
És kiiktatott minden lehetőséget, hogy elmenekülhessek onnét, ahol fölcseperedtünk.
Úgy is mondhatnám, hogy Troy Brennan megnyirbálta a szárnyaimat.
Vannak álmaim, méghozzá merészek, de kétlem, hogy valaha is engedi valóra váltanom őket. Fogalmam sincs, miért döntött úgy, hogy feleségül vesz. Azt azonban tudom, hogy ha kiakasztom ezt a pasast, annak nem lesz jó vége. De nem ám.L. J. Shen a világon mindenütt lakott már, és végül Észak-Kaliforniában állapodott meg, leginkább a borok miatt. Megélhetésként ír és szórakozásként olvas. Egy fiúgyermek büszke anyukája, egy volt kóbor macska gazdija, valamint egy nagyon türelmes férj tuti felesége.
Kemény, de élvezni fogod! Hagyd, hogy elraboljon!PDF.EPUB.
letöltéshttps://mega.nz/#!WOY0EASD!FIVLG3Toz-c3NpH50WJsuiZiItrZ1ftlSoc_5t5EJqA
-------
- 3
- 11
-
Tarryn Fisher - Kihasznált alkalom - Szeress, ha hazudok is 1
https://mega.nz/#!3fhnlaBI!ARCAzvMs6I_3IZCQQdDxeFyJV-BFPOtCRwS2E33MNZ0
Tarryn Fisher Dirty Red – Zűrös vörös (Szeress, ha hazudok is 2.)https://mega.nz/#!DGhzmAzb!dCAuo53MflcGS5gYTyxonsa-Ktca01e4Z30OSv_wfS4
-------
Tarryn Fisher Thief – Tolvaj(Szeress, ha hazudok is 3.)https://mega.nz/#!iWhDAaqR!UrN2BJx4yxA-CaGp592dD5z8aPnjlRxIWcRJAZks5vw
- 2
- 9
-
Kristin Harmel A felejtés édes íze
Kristin Harmel A felejtés édes ízeAz élet soha nem úgy alakul, ahogy tervezzük, hanem ahogy lennie kell.”
A frissen elvált Hope McKenna-Smith egyedül neveli tizenkét éves kiskamasz lányát, Annie-t, és az anyagi nehézségek ellenére is igyekszik életben tartani a családi cukrászdát, igaz, egyre fogyatkozó reménnyel. Mert bár az Esthajnalcsillag a turisták és a helybéli lakosok szerint is Cape Cod egyik legnépszerűbb helye, mégsem hoz annyi bevételt, amennyi elegendő lenne a megélhetéshez, a havi törlesztőrészletek kifizetéséhez.
Hope-ot kétségek gyötrik, hogy megérte-e a szülés miatt félbehagyni a jogi egyetemet, aztán évek múlva kiszállni a férjével közös vállalkozásból, és magára vállalni a családi hagyomány folytatását, az édesanyjától és a nagyanyjától tanult cukrászmesterséget. Ha szemet hunyt volna Rob félrelépése felett, ma is az ügyvédfeleségek biztonságos, kiszámítható életét élhetné.letöltés
https://mega.nz/#!yG4DXI4J!LDqQtNq_s2_IJLkMLCStR-S3umOK1C4cl12tgTzLSSk
-------
- 3
- 9
-
Louise Jensen A béranya
Louise Jensen A béranyaIsmered azt az érzést? Amikor olyan nagyon akarsz valamit, hogy ölni tudnál érte? Vigyázz, mit kívánsz!
Kat és a férje, Nick mindent megpróbált, hogy gyermekük legyen, de kezdik elveszíteni a reményt. Aztán egy véletlen találkozás Kate gyermekkori barátnőjével, Lisával utolsó esélyt kínál a számukra, hogy beteljesülhessen az álmuk.
Kat és Lisa közös múltja azonban sötét titkokat rejt.
Amikor veszélyes repedések kezdenek megjelenni Kate tökéletes jövőképén, az asszony rádöbben, hogy a családja megmentése érdekében szembe kell néznie múltbeli félelmével.letöltés
https://mega.nz/#!PXgUiS6D!9sauW_6VaUCNARbYEz_XfPssmNabTaxuW_MeEnpzVps
-------
- 4
- 16
-
Pamela Lyndon Travers-Mary Poppins a parkban
Senki se higgye, hogy a csudálatos Mary Poppins megint visszajött! Nem – el se ment! Ezek a történetek ugyanis akkor esnek meg a csudálatos Maryvel, a Banks gyerekekkel meg a többi régi, kedves ismerőssel, amikor Mary Poppins ott van Bankséknál, a Cseresznyefa utca 17.-ben, és mérges-morgós-zsörtölődős természetével – no meg „csudatékony” hatalmával bearanyozza valamennyiünk életét! És ezek a történetek szakasztott olyan csudálatosak, varázslatosak, kicsit néha félelmetesek és mindig nagyon elbűvölőek, mint mindaz, amit ez az immár világhírű „dadatündér” véghezvitt – könyvben, filmet egyaránt. A hattyúvá vált libák, a megelevenedett porcelánszobrok, a szerencsés szerda eseményei, a mesekönyvből kilépő gyerekek, a parkbéli Park és az önálló életre kelt árnyékok – megannyi feledhetetlen kaland, amitől nemcsak a Banks gyerekek érzik jobbnak, okosabbnak magukat, de az is, aki elolvassa, mi történt velük és a csudálatos Mary Poppinsszal a Parkban.
letöltéshttps://mega.nz/#!mKYBzA7B!z18Dr9__3EWRxpnRMDcVemSnIvnkXAnptTWbxXjtTYk
-------
Pamela Lyndon Travers-Mary Poppins a Cseresznyefa utcábanSzent Iván éjszakáján földiekkel játszó égi tünemények népesítik be a parkot, és Mary Poppins most is méltóságteljesen, higgadtan vezérli különösnél különösebb kalandokra a Banks gyerekeket. Közben Andrew kisasszony (a "Szörnyeteg") beköltözik a Cseresznyefa utcába. Karmaiból kell kiszabadítani a Luti és a Banks gyerekeket, akik a mese végére még a Holdra is eljutnak, ahol a Holdbéli Ember - természetesen Mary Poppins rokona - fogadja őket.
https://mega.nz/#!nWZwFYCQ!kz_ilp_WDJzAYWcQXdmMACbDCSSJvS9rd3N-1adyvZg
-------
Pamela Lyndon Travers-Mary Poppins a konyhatündérNagy a gond a Cseresznyefa utca 17-ben! A Banks házaspár üdülni indul, és Brill néni, a szakácsnő is sürgősen elutazik, mert beteg unokahúgát kell istápolnia. Mi lesz a Banks gyerekekkel? Ki főz nekik ebédet, vacsorát? Nem kell sokat találgatni - Mary Poppins, mint mindig, most is a helyzet magaslatán áll, és egy héten át olyan ebédeket-vacsorákat sikerít, hogy a királynő is megnyalhatná utánuk az ujját! Segítségére vannak a Banks gyerekek, és -meglepetés!- be-beállítanak a régebbi Mary Poppins-kötetek jól ismert kedves szereplői, Corry néni a leányaival, Bumm tengernagy, Lark kisasszony, a Madaras Asszony, no meg Mary Poppins jeles rokonai, Arthur bácsi, a Hengerbucska házaspár és Trilla úr, a muzikális ezermester. A mese vége pedig nem más, mint a történet valamennyi pompásnál pompásabb étkének receptje - vagyis MARY POPPINS SZAKÁCSKÖNYVE, A-tól Z-ig.
letöltés
https://mega.nz/#!KCxgUY4J!Rh6Rq9UUgcJv_STGB4J7AAxqVor_5LHfXVsC9Exo2iw
-------
- 3
- 15
-
Vörös Rózsa 65 - Doris Parmett - A tökéletes férfi
PDF.EPUB.
Chase a hosszú combú szőkéket kedvelte, bár megrögzött agglegény volt. Őt magát is meglepte hirtelen támadt, vad féltékenysége, amikor kiderült, hogy Slaon MacKay olyan fickókkal fog randevúzni, akik egy hirdetőtábláról szúrták ki őt. Mindig is közel érezte magához jogásztársa özvegyét és a fiát, de eddig még sohasem jutott az eszébe, hogy megcsókolja ezt a kis barna asszonyt, és addig csókolja amíg az el nem olvad karjaiban a gyönyörtől… Slaont is váratlanul érte a felismerés, amikor Chase Rayburn baráti ölelése egyszerre csak lángra lobbantotta. Rádöbbent, hogy ezt a férfit kell elcsábítania a testére simuló ruháival, kacérságával, nem a hirdetésre jelentkezőket. Vajon Chase, a régi jó barát rádöbben-e, hogy barátságuk szerelemmé forrósodott?
letöltéshttps://mega.nz/#!GPoGzILC!MPAqLvSOq4O8hc0hDHgY78d1ljwvGIz3XZaj4Q8keXE
-------
- 3
- 8
-
Jennifer Crusie-Szerelmes szélhámosok
Eredeti mű
Jennifer Crusie: Faking it
PDF.EPUB.
MIBEN HASONLÍT A SZERELEM A SZÉLHÁMOSSÁGHOZ? MINDKETTŐVEL ÁTVERNEK!Ismerd meg a Goodnight családot: tisztességes emberek, akik egy tisztes galériát vezetnek – nemzedékek óta. Gwen, a rangidős asszony a házban, szeret elmenekülni a realitás elől; Eve, az idősebbik lánya parányi identitás-gonddal küzd (kettő van neki); Nadine, az unoka, pedig kész a családtagjai nyomdokába lépni, föltéve, hogy talál olyan nyomokat, amik nem egy szakadékba vezetnek. És végül: Matilda, a fiatalabbik lánytestvér, aki örökölte a Goodnight Galéria alagsorába zárt titkot, amelynek megőrzéséért kész mindent feláldozni, s hajlandó bármire, beleértve azt is, hogy az éjszaka sötétjében betör egy házba, hogy visszalopja a múltját.
A KOCKÁZAT MÁMORÍTÓ.
Ismerd meg a Dempsey családot, de legalábbis Davyt, a jó útra tért szélhámost, akinek pénzügyi tanácsadója meglovasította három millióját, hogy aztán gálánsan átadja azt Clea Lewisnak, a legszexisebb gyilkos hajlamú nőnek, akivel Davy valaha lefeküdt. Davy vissza akarja kapni a pénzét, de főképp bármire képes, hogy megakadályozza Clea győzelmét, beleértve azt is, hogy az éjszaka sötétjében betör egy házba, hogy visszalopja a jövőjét.
ÉS HA IGAZÁN JÓL CSINÁLOD ŐKET, MINDKETTŐ KIFIZETŐDIK.
Miután egy ruhásszekrényben egymásba gabalyodnak s elcsattan egy csók, Tilda és Davy vonakodva egyesítik erőiket, hogy így küzdjenek meg Cleával, továbbá gyanús műgyűjtőkkel, egy zsémbes örökössel, és egy szűkszavú bérgyilkossal. Eközben boldogulniuk kell egy mutáns tacskóval, egy hatvanas években rekedt zenegéppel, vitatható szexszel, és a növekvő felismeréssel, hogy nem dacolhatnak azzal, milyen utat jelölt ki nekik a sors, és kit rendelt nekik a szerelemben.
letöltéshttps://mega.nz/#!CHYHhCqZ!KUa5hfkbmFaG_grw_iTIgpXne4nWdI5GDoXD3Dd-4nw
-------
- 4
- 9
-
Kösz, egyik nekem is meg van, de még van kettő, ami nincs fenn.
-
Joanne Harris - Szent bolondok
PDF.EPUB.
A Csokoládé, a Szederbor, az Ötnegyed narancs, a Partvidékiek és A francia konyha világhírű szerzője ezúttal időutazásra indul a tizenhetedik századi Franciaországba, a boszorkányperek, a királygyilkosság és a vallási téboly hazájába.Juliette-et, a Szárnyas Asszony néven ismert kötéltáncosnőt körülményei arra kényszerítik, hogy kislányával, Fleurrel együtt Sainte Marie-de-la-Mer isten háta mögötti apátságában keressen menedéket, ahol Auguste nővérként éldegél a jólelkű apátnő gyámsága alatt. Ám rövidesen új szelek fújnak: IV. Henrik meggyilkolása hatalmas zűrzavart idéz elő Franciaországban.
Az apátnő halála után megérkezik Isabelle, az új rendfőnöknő, és Juliette meg az apátság békés élete szintén felbolydul. Mert a jövevény egy korrupt nemesi család tizenkét esztendős gyermeke. Isabelle ráadásul Juliette múltjának egyik kísértetét is magával hozza, aki papnak álcázza magát, és akitől Juliette jó okkal retteg…letöltés
https://mega.nz/#!SLxzwCYA!QPs4jX13E7gPgDQ379do_vgV64i5j4g8_ExGc3FwpWk
-------
Joanne Harris - Urak és játékosok (St. Oswald fiúiskola)
PDF.EPUB.
Alig kezdődik meg az új tanév a tekintélyes, nagy hagyományokra visszatekintő St. Oswald Fiúgimnáziumban, a tanárok és a diákok máris az iskolai lét sűrűjében találják magukat. A versengések, szerelmek és féltékenykedések, kisstílű viszályok hátterében azonban valami sötét árny is megmozdul. Egy tizenöt éven át rejtegetett sérelem végül félelmetes alakot ölt. Kit rejt a „Tégla” álnév, ki az, akinek kegyetlen tréfái lassanként erőszakba, majd gyilkosságba torkollnak? És hogyan dönt romba iskolai rendszabályokat, barátságokat és szerelmeket, megállapodott életeket egy rég elfelejtett botrány? „Az iskoláskor mély nyomokat hagy mindannyiunkon. Akkor kezdődnek a legnagyobb barátságaink. Akkor ejtik rajtunk a legmélyebb sebeket. És néha történik valami, ami örökre elkísér, aminek emlékétől nem szabadulunk, és ami évekkel később megbosszulja önmagát. Ez nem igaz történet. De az is lehetne” – írja a Szederbor, a Partvidékiek, a Szent bolondok világhírű szerzője. A tavaly karácsonykor Magyarországon is járt írónő legújabb regénye igazi csemege a Harris-rajongóknak. Izgalom és báj, fennköltség és humor jellemzi írását, amelybe egy darabka keserédes Csokoládét is belecsempész.
letöltéshttps://mega.nz/#!yTohSSzB!JWHJSQ9S5X-DKD3q-Is5H9wqXwdjSZFfutliInQk_RM
-------
- 5
- 12
-
PAMELA REDMOND SATRAN -Korához képest
(2015.)PDF.EPUB.Akár a srác anyja is lehetne.
Alice mindig is fiatalabbnak látszott a koránál, még őszülő hajjal és lompos New Jersey-i háziasszony-megjelenésével is. Most, hogy a férje lelépett, a lánya pedig már felnőtt ember, Alice-nek égető szüksége támad egy teljesen új életre. Így aztán hagyja, hogy szilveszter estéjén a legjobb barátnője, Maggie, a menő New York-i művész átalakítsa külsejét. A csodatévő hajfestéknek és szűk farmernek köszönhetően Alice hamarosan tényleg fiatalnak látszik, ahogy az egy manhattani bárban eltöltött éjszaka során is bebizonyosodik. Éjfélkor egy olyan sráccal csókolózik össze, aki még pólyás baba volt, amikor ő már középiskolába járt.
Olyan remekül szórakozik, hogy fütyül mindenre.
Alice-t a Joshnak beadott ártatlan kis hazugság arra a gondolatra csábítja, hogy ha senki sem firtatja a korát, akkor nem is kell elárulnia. Rögtön jelentkezik is egy állásra, amit egyszer futólag már betöltött, mielőtt főállású anyuka lett volna belőle – és meg is kapja. Josh időközben fülig belezúg Alice-be, aki egész egyszerűen sokkal dögösebb a korban hozzáillő csajoknál. Huszonkilenc éves körülinek taksálja – Alice pedig huszonkilenc éves kora óta, vagy talán életében először úgy érzi, hogy az élet rengeteg lehetőséget tartogat a számára. Sajnálatos módon az egyik ilyen lehetőség az, hogy le fog bukni.letöltés
https://mega.nz/#!afZnFIhQ!QWoqgNpSKFDzGpN6cAUcwsXCNxj--bQCPp8zbiIum14
-------
- 5
- 8
-
Amanda Quick-A szerető
PDF.EPUB.
Amanda Quick A szerető Amanda Quick:London minden valamirevaló férfija egy titokzatos szépasszony lábainál hever. Iphiginia Brightnak nincs múltja, nincs jelene: eddig senki sem ismerte. A bájos özvegy mégis egy csapásra bűvkörébe vonja a nemes társaságot. Elragadtatott sóhajok röppennek, a hófehér ruhában, fehér-arany hintaján begördül valahová, kéjesen szörnyülködő hangok szállnak, amint úton-útonfélen híreszteli, hogy épp most menesztette ágyából Masterst, a diszkréciót mindenek fölébe helyező earlt. Mrs. Bright nem titkolja, hogy feltett szándéka új szeretőt keríteni magának.
A hírek Masters earljének fülébe is eljutnak. Vidéki magányát odahagyva Londonba utazik. Tarthatatlan állapot, hogy ország-világ a régi szeretőjéről beszél!
De hogy lehet, hogy ő még a nevét sem hallotta soha?!letöltés
https://mega.nz/#!3DJD0Q7D!F-X9aScDdwuQIg_3soH6GOzgeYLUdqOXermjTxlh2Jw
-------
- 4
- 8
-
Kathryn Wallace - Vannak tökéletes anyák, csak nekik még nem született gyerekük.PDF.EPUB.
Anya. Anya! ANYAAAA! – 40-es szingli anya megosztaná (mindenét!)
„Sam, Ava! Indulás fölfelé! Megmostátok a fogatokat? Fésülködés? Cipő? Gyerünk, gyerünk, gyerünk! Már megint iszonyúan el fogunk késni! Nem, nem láttam Optimusz fővezért, és nem is érdekel, merre lehet. Sam, abbahagynád a testvéred szekálását, és eltennéd végre a felhőkarcoló-modellt, amit a múlt éjjel gondosan összeraktam helyetted, hogy ne kerüljünk bajba a tanárodnál? Nem, nem olyan a szaga, mint a romlott bornak. Na jó, talán egy kicsit. Sam, nincs időm vitázni. Csak emeld meg a feneked és szállj be a kocsiba, oké? Ava! Fogmosás! Fésülködés! Cipő!”
Gemma éppencsak egyben tartja az életét: egyedülálló anya, mindjárt betölti a 40-et, és a hétéves lánya egy kegyetlenül pontos rajzon a melleit valahol a térde környékén ábrázolja. Amikor Gemma újdonsült szomszédja, Becky azt javasolja, hogy kezdjen el újra randizni, Gemmának komoly önuralomra van szüksége, hogy ne röhögje képen.
De Becky nagyon meggyőző tud lenni, és Gemma hamarosan ott találja magát zsonglőrködve egy teljes munkaidős állásban, az iskolatársak egyre örültebb igényeket támasztó anyukáinak Facebook-csoportjában és az új randizás világának trükkös etikettjében.
Ha ez nem lenne elég, Gemmának valahogy kezelnie kell a vonzódását a lánya tanárához, Tomhoz, aki a nagyvárosi életét arra cserélte, hogy egy osztálynyi hétévesnek nyelvtant és matekot tanítson, meg azt, miért nem jó ötlet a másikat büdös pukimajomnak nevezni.
Ez hosszú évnek ígérkezik, amiben Gemma és Becky egy nagyon fontos leckét kap az élettől: hogy végül is jó szülőnek lenni csupán annyit jelent, mint elég jónak lenni.
Kathryn Wallace blogját, Facebook-, Instagram- és Twitter-oldalait 200 000 rajongó követi nap mint nap. Első regénye, amelyben minden anya könnyedén magára ismerhet, egy kihagyhatatlan, vidám és kedves történet, és amely a megjelenést követően azonnal az Amazon sikerlistájának élére ugrott, most végre elérkezett a magyar olvasókhoz is.
letöltéshttps://mega.nz/#!7GIlwACS!tk3GRmoowP37DXl96j2aj5n7BU_2OlvgpDd6fgoVbw0
- 4
- 8
-
+ Aludj kislány
Bársony és keserű mandula
Ötnegyed narancs
könyvei hozzáadva.
- 2
- 10
-
Joanne Harris Csokoládé-trilógia
1. Joanne Harris - Csokoládé
2. Joanne Harris - Csokoládécipő
3. Joanne Harris - Csokoládés barack
--------------
Joanne Harris
Csokoládé (Csokoládé 1.)Ismeretlen, titokzatos fiatal nő, Vianne Rocher érkezik a kis faluba, Lasquenet-be, és megnyitja „csokoládézóját” – a tenyérnyi kávézóval kombinált csokoládéboltot. Végre van egy hely, ahol elsuttoghatók a titkok, megszellőztethetők a sérelmek, kipróbálhatók az álmok. Amikor Vianne húsvétra csokoládéfesztivált szervez, a falu egész közösségét megosztja… Íme az első olyan regény, amelyben a csokoládé elfoglalja a maga méltó helyét. A tartalmas, okos és franciásan pajzán könyv valamennyi érzékszervnek irodalmi ünnepet kínál.
PDF.EPUB.
letöltéshttps://mega.nz/#!LG5U2ayb!IQ85DROGRyaC_ECZCTaR8_59nOXN710Y8lCFvP9g1cM
---------------------
Joanne Harris - CsokoládécipőUgye emlékeznek még Johnny Depp rosszfiús mosolyára és Juliette Binoche kacér boszorkányára? Öt év telt el a Csokoládé óta, amelyben egy „jó boszorkányt” hatéves lányával együtt egy előítéletekkel teli kis faluba fújt be a szél, hogy megnyissák a hírhedt csokoládéboltot, sokak örömére, és a helybeli pap bosszúságára.
Sok minden megváltozott. Vianne-nak született egy másik lánya, Rosette. Anouk elkezdte a középiskolát, és hármasban egy chocolaterie fölött laknak Párizsban, a Montmartre-on. Látszatra minden rendben: Vianne végre nyugalmat talált, a szél – egy időre – megszűnt fújni. De mindez nagy áldozatokkal járt; Vianne felhagyott a varázslással, nem készít csokoládét, lemondott élete nagy szerelméről, és férjhez készül menni az unalmas háziurához, aki anyagi biztonságot ígér. Anouk közben magányos kamasszá ért, aki gyűlöli Párizst, és kétségbeesetten vágyódik a régi melegség után.
Joanne Harris, a világszerte népszerű Szederbor és Ötnegyed narancs szerzőnője megírta a Csokoládé folytatását, amely saját szavaival: „néhol olvadós tejcsoki, máskor keserű csoki, de végül is, minden csoki finom”.
PDF.EPUB.
letöltéshttps://mega.nz/#!vOxmjIxJ!mcc7VjD97wKqpw2Ao-OD4lCouPYeHvKE8xXGVJlBv2I
-------------Csokoládés barack
Joanne Harris - Csokolades barack.
Vianne Rocher-t egy másvilágról érkezett levél Lansquenet-be, a dél-franciaországi kisvárosba vezeti, ahol nyolc éve csokoládéboltot nyitott.
Minden képzeletet felülmúl, amit ott talál: fekete fátylas nők, fűszerek illata, borsmenta tea és a Saint-Jerôme templom karcsú, csontszínű tornya – egy ezüst félholddal a tetején…Nem csak az észak-afrikai bevándorlók hoztak nagy változásokat a kis közösség életébe. Reynaud atya, Vianne hajdani riválisa kegyvesztett lett és veszélyben az élete. Lehet, hogy csak Vianne képes megmenteni?
PDF.EPUB.
letöltéshttps://mega.nz/#!KLoGRYaI!Nz1rtI_WZWhqeOMTH8d5qXij0RA5lGVqLGS7jccsSS4
-------
+ KönyveiJoanne Harris - Aludj kislány
Henry Chester, a vagyonos, de nem különösebben tehetséges festő szüntelenül keresi a tökéletes modellt, mígnem egy nap megakad a szeme egy kilencéves kislányon, Effie-n. Éveken át csak őt festi, majd tizenhét éves korában elveszi feleségül. A lány számára Chester minden szempontból csalódás, így hamar elhidegülnek. Effie szeretőre lel egy Mose Harper nevű szélhámos-szerencselovagban, és megismerkedik a sötét bűbáj mesternőjével, Fanny Millerrel, aki évek óta üldöz egy titokzatos gyilkost… Bosszú és intrika, zsarolás és szellemidézés szövődik mesévé ebben a rémregények hangulatát idéző Harris-könyvben.
PDF.EPUB.
letöltéshttps://mega.nz/#!SeYnBAgQ!xhd5v5Z61GFR_tTsTr-WlUsJD4PJ9unhlsTdySYtOs8
------
Joanne Harris - Bársony és keserű mandulaEzt az elragadó gyűjteményt olvasni olyan, akár a legfinomabb bonbonosdobozban válogatni a krémes, keserű, kávés vagy nugátos édességek között. Nem is csoda, hiszen a Csokoládé világhírű írónője ismét meglepetést és örömet akart szerezni rajongóinak. Történetei hol torokszorítóan érzelmesek, hol mesésen varázslatosak, hol pedig hátborzongatóak; farkasemberek, delfinnők, dacos, öreg hölgyek és erotikus bőrholmik – a Bársony és keserű mandulában a csoda szinte mindennapi, a savanyú sokszor édes, szép a rút és rút a szép, még a csábító és a meghökkentő sincs egy lépésnél távolabb egymástól. Az „édes élet” legnagyobb szakértője ismét bebizonyítja, hogy akár a szépség mítoszát, akár a hűtlenség fájdalmát, akár az időskori szerelem csodáját járja körbe, mestere a történetmesélésnek.
PDF.EPUB.
letöltéshttps://mega.nz/#!KKJAXIzC!FSweLdWzMdIZl6MB6fYBJ4PycPWr1cfyib80lSIkMQ0
------
Joanne Harris - Ötnegyed narancsLes Laveuses apró falu a Loire mentén. Ide tér vissza Framboise, hogy élete végét szülőfalujában élje le. Nevét, kilétét gondosan titkolja, kemény munkával rendbe hozza a régi házat és a gazdaságot, kis vendéglőt is nyit, amely hamarosan közkedveltté válik. Visszatérése azonban felkavarja benne a faluval kapcsolatos gyermekkori emlékeit.
A múltbéli szál a német megszállás ideje. A lázadó természetű, akkor kilencéves Framboise özvegyen maradt anyja kemény kézzel vezeti a gazdaságot, neveli gyermekeit, akik újságokért, ritka élelmiszerekért, rúzsokért apró kis füleseket, megfigyeléseket szállítanak a németeknek. Sőt, egyikükbe, a fiatal Tomas Leibnizbe Framboise lassan bele is szeret. Háború idején a falu mindezt nem nézi jó szemmel, s a család körül lassan lincshangulat alakul ki… A titkolt múltra a jelen drámai eseményei közepette fény derül, mígnem Framboise kénytelen leleplezni önmagát, és vállalni a múltat.
A Csokoládé és a Szederbor szerzője, Joanne Harris e kötetében is bámulatos drámai erővel juttatja el a történet két szálát a csúcsponthoz. Ételek, italok, az érzékekre ható világ költői leírásában itt sincs hiány, de a hangsúly ebben a regényben nem a csodán van, hanem a szenvedélyen, a szenvedéssel teli út végén váró megbékélésen.
PDF.EPUB.
letöltéshttps://mega.nz/#!XW42CC4B!Pk0ycUCuTdOiLnMArd3yRfJivw49mibmKfVFNPtUU8c
------
- 5
- 15
-
- Popular Post
- Popular Post
Sandra Brown Eltévedt levelek: (Kyla - Trevor)
Kyla egészséges kisfiút hoz a világra, ám a szép jövőről és boldog családi életről szőtt álmairól már másnap le kell mondania, mert imádott férje, Richard, aki tengerészgyalogosként szolgál Kairóban, életét veszti az amerikai nagykövetség ellen elkövetett bombamerényletben. Az asszony levelei, amelyeket Richardnak küldött, egy véletlennek köszönhetően a halott férfi egykori bajtársának, Trevornak a kezébe kerülnek, aki újra és újra elolvassa őket, és ismeretlenül is beleszeret abba a csodálatos nőbe, akit megismert belőlük. Miután felépül a merényletben szerzett súlyos sérüléseiből, a férfi átköltözik abba a texasi városkába, amelyben Kyla a férje halála után új életet kezdett. Trevornak sikerül megismerkednie álmai asszonyával, azt azonban eltitkolja előle, hogy mindent tud róla, és komoly tervei vannak vele…letöltés
https://mega.nz/#!ieZhnCIA!JKSvYBZlgpTIrY5IyCRFDA5kpBeFi_CWsfl1K0z32dw
-------
Sandra Brown Szenvedélyes hasonmás: ( Avery - Tate)A Dallasba tartó repülőgép lezuhanása nem csupán tragédiát okoz Avery Daniels tévériporter életében; egyúttal ritka lehetőséget is jelent számára, amellyel tovább egyengetheti karrierjét. A súlyosan sérült nőt összetévesztik az igézően szép, önző Carole Rutledge-dzsal, így amikor magához tér, Carole arca néz szembe vele a tükörből, és férjének tudhatja Tate Rutledge-ot, a híres szenátorjelöltet, egy befolyásos texasi dinasztia sarját. Mialatt a kórházban fekszik, megdöbbentő felfedezést tesz: egy Tate-hez közel álló személy a férfi életére tör. Ha meg akarja őt menteni, egy másik nő életét kell élnie – de ezzel a sajátját is veszélyezteti…
letöltés
https://mega.nz/#!Gb5DBQiC!uuHTczLDN5S8ilJn-XLrXvh_K7fZubb4csUPMYheH88
Sandra Brown Táncolj velem: (Alicia - Pierce)
Alicia Russel férje halála óta egyedül neveli két kisfiát. Büszke önállóságára, és többé nem óhajt egy másik embertől függeni. Ám amikor egy hirtelen támadt vihar veszélyezteti családi nyaralásukat, nem tud nemet mondani az idegennek, aki éjjeli szállást kínál neki és gyermekeinek – különösen, amikor a férfi sokkal többet ajánl, mint menedéket a vihar elől.
A jóképű, érzékeny és titokzatos Pierce Reynolds elhalmozza Alicia fiait figyelmességével, és az asszonyt is ráébreszti, hogy a magányos évek után szüksége van a gyengédségre. Mindeközben a férfi tartja a három lépés távolságot, és titkát nem árulja el Aliciának.
Alicia gyermekeivel együtt visszamenekül Los Angelesbe, és megpróbálja Pierce nélkül folytatni az életét, de amikor egy válságos helyzetben a férfi újra felbukkan, megérti, hogy harcolnia kell érte. Az asszony már megtanulta, hogy az élet nem nyújt semmire sem garanciát, de most meg kell győznie kedvesét is, hogy a szerelemért érdemes kockáztatni.letöltés
https://mega.nz/#!HKplDAzT!zsGWNzNrI0BTJk-qclLTXinUNFT39w9J7CPn01YfRxs
Sandra Brown Vágyak vonzásában: (Jordan - Reeves)
Jordan Hadlock élete látszólag tökéletes: Svájcban él, imádja könyvesbolti munkáját, és egy gazdag gyáros, Helmut Eckherdt pályázik a kezére.
Reeves Grant Jordan házában keres menedéket egy viharos éjjelen. Egy villámcsapás sem perzselhetné meg őket jobban, mint a köztük fellobbanó szenvedély, ám a férfi reggelre nyomtalanul eltűnik.
Jordan nem is sejti, hogy még aznap újabb meglepetés várja: bár sohasem mondott igent dúsgazdag barátja házassági ajánlatára, Helmut mégis fényűző fogadáson jelenti be az eljegyzésüket. Jordan legnagyobb döbbenetére az estélyen felbukkan Reeves is, akiről kiderül, hogy neves sajtófotós, és azért érkezett, hogy fotóriportot készítsen Helmutról és menyasszonyáról.
Jordan egy olyan ember oldalán sodródik az oltár felé, akibe nem szerelmes, miközben Reeves, aki soha nem ismert szenvedélyt ébresztett benne, sokszor csak egy karnyújtásnyira van tőle. A nőnek választania kell a két férfi között: az egyik házasságot, a másik pedig szenvedélyt kínál neki…
letöltéshttps://mega.nz/#!qXoRhKDK!kbE8VlFCJy9sNzQE8w8p9k-duksHMngDkiLo-42X7pw
-------
Sandra Brown Régen várt szerelem: (Law - David)
Law Kincaid betoppan Marnie Hibbs házába, és számon kéri rajta azokat a névtelen leveleket, amelyben zsarolni próbálják azzal, hogy van egy törvénytelen fia. A nő tiltakozik a vádak ellen azzal, hogy neki nincs is fia, amikor belép a szobába a tizenöt éves David, aki Marnie-t anyának szólítja, és megszólalásig hasonlít Law-ra…letöltés
https://mega.nz/#!mbohQAKa!Bo7SMOtUQhjEKncfxfBzz1uME8IVzMfUBOs-ixFy-sk
-------
- 6
- 19
-
Sandra Brown könyvek. PDF.EPUB.
Sandra Brown A győzelem mámora: (Stevie - Judd)
A teniszsztár Stevie úgy érzi, most mindent elveszíthet, amiért oly nagy áldozatot hozott: oda a pályája, sőt talán az élete is. Rákos megbetegedése, melyet nemrég mutattak ki, nem tenné számára lehetővé, hogy részt vegyen a következő világversenyen. A lánynak két hete van annak eldöntésére, hogy az életét jelentő pályát vagy az életét megmentő műtétet választja. A sors egy különös sportújságíró, a betegség titkát leleplező Judd személyével szól közbe.letöltés
https://mega.nz/#!jT4VUK5L!ZVcQKlIh-cGT86zty3A7sPn5jnSzUucAfF4FwS_61dU
-------
Sandra Brown A tegnap árnyai: (Leigh - Chad)Leigh Branson gyönyörű amerikai asszony. Rendőrtiszt férjét nemrégiben veszítette el, így egyedül kell autóznia a szülőotthon felé az elhagyatott, poros mellékúton. Szíve alatt hordott magzata azonban hirtelen „úgy dönt”, hogy épp e kihalt, holdbéli tájon, a rekkenő déli hőségben jön világra. Távol minden civilizációtól Leigh-t – bár kemény fából faragták – már-már hatalmába keríti a végső kétségbeesés, mikor a semmiből előbukkanva segítségére siet Chad, ez a kérges tenyerű, sáros ruhájú, különös fiatalember. Rozzant kisteherautójának újságpapírral letakart platóján szakszerűen, sikeresen és tapintatosan levezeti a szülést, majd – hosszú időre – nyoma vész.
Leigh szinte az első látásra elemi erejű vonzalmat érez az ismeretlen iránt, aki olykor Ferrarit vezet, pazar villában él, ám szemlátomást veszélyes és piszkos kétkezi munkával keresi kenyerét. Az asszony tart a bimbózó szerelemtől, mert Chad semmi áron nem hajlandó fellebbenteni a fátylat tegnapjának árnyairól…letöltés
https://mega.nz/#!yPpniCab!G5RRvZcJHjh0DpKT3_lmYRgfbo1-wfEAToaDPwl5LAg
-------
Sandra Brown Cserebere: (Gillian - Hart)
Vajon sikerül-e egy szekta őrült vezérének megvalósítania ördögi tervét? Hogy mesterséges megtermékenyítés útján saját utódaival, önmaga hű képmásaival népesítse be a Földet? Szörnyű terve megvalósításához semmilyen eszköztől nem retten vissza, még a brutális gyilkoságoktól sem, melyeket vagy profi bűnözőkkel, vagy személyiségzavarban szenvedő, szerencsétlen emberekkel végeztet el. És hogyan kerül ebbe a történetbe az ünnepelt űrhajós, a férfiasan vonzó Hart kapitány? S valójában ki az áldozat az egymásra hajszálpontosan hasonlító ikertestvérek közül, Melina vagy Gillian, miután kalandvágyból szerepet cserélnek? Végül is melyikükbe szeret bele Hart kapitány az együtt töltött szenvedélyes éjszaka után?
letöltés
https://mega.nz/#!DbIBjSLA!XArfFCTG2tCPa04KRkc8eEAYzGEJ6_9zfJgkkeFYo5s
-------
Sandra Brown Egyetlen éjszaka: (Brin - John)
Sandra Brown, a romantikus regény egyik legkedveltebb írója e könyvében is szívet melengető történetet tár elénk, ezúttal egy férfi és egy nő egyetlen éjszakájáról, mely örökre megváltoztatja mindkettőjük életét.
Brin Cassidy élete legnagyobb szabású partijára készül, melyet Abel Winn, a befolyásos tévéigazgató tiszteletére rendez. A vendégek minden pillanatban megérkezhetnek, Brin még mindig az előkészületekkel van elfoglalva, még fel sem öltözött, amikor hívatlanul váratlanul betoppan férje, a jóképű John Riley.
John eltökélt szándéka, hogy addig nem tágít, amíg választ nem kap a kérdéseire: az asszony szájából akarja hallani, miért hagyta el őt egyetlen szó nélkül. Brin is érzi, hogy magyarázattal tartozik de a férfi időzítése rosszabb nem is lehetne.
A vendégség forgatagában, alkonyattól hajnalig beszélgetve, újra átélik megismerkedésüket – John egy népszerű reggeli műsor sztárja, Brin a producere volt –, viharos, szenvedélyes szerelmüket, boldog házasságukat. Egyetlen éjszaka alatt lehull a lepel az utolsó titokról is, kiderül, hogy kettejük számára létezik-e még közös jövő.
letöltéshttps://mega.nz/#!PTJhBQCC!9V-_f4ccOCHceav7ZlE4e-m6zHCtibaptTUSJv5JSWw
-------
- 5
- 15
-
Karen Kingsbury - Napnyugta (A Baxter család 14.) (Napkelte 4.)
PDF.EPUB.
A család szeretetének ereje és a megváltás gyógyító csodája.
Új fejezet
Hollywoodot maguk mögött hagyva Dayne és Katy kezdik megszokni az életet Bloomingtonban, és izgatottan várják a következő fejezetet: családjuk bővülését. Közben a színjátszó körrel az első előadásra készülnek saját színházukban.
Bizonytalan idők
Bailey és Connor főszerepre pályáznak a legújabb musicalben, és az egész Flanigan család nekik szurkol, ám közben tragikus hírt kapnak, ami mindenkit nyomaszt. Jim Flanigannek pedig olyan döntést kell hoznia, ami drámai módon megváltoztathatja családja életét.
Csodaszép kezdet
Miközben John Baxter az esküvőjére készül, egyik gyermeke élete legvészterhesebb időszakát éli át. Amikor pedig eljön az ideje, hogy eladják a szeretett Baxter-házat, bebizonyosodik, hogy csak a hit és a család támogatása képes elkísérni az embert az élet napnyugtájának éveibe.letöltés
https://data.hu/get/12277163/Karen_Kingsbury_-_A_Baxter_csalad_14._-_Napnyugta.rar
https://mega.nz/#!7KxwQYpa!pgUyZ1EpCx_JUhJrI0X8m0YGZlpzv43w88_47wdtlSI
-------
Karen Kingsbury - Karácsony Baxteréknél (A Baxter család 24.)
PDF.EPUB.Karácsony közeledtével John Baxter merész lépésre szánja el magát: meghív egy vadidegent a közös karácsonyi családi vacsorájukra. Ám kétségek gyötrik: hogyan hat majd vajon a gyerekeire és unokáira annak a nőnek a jelenléte, aki Erin halálával kapott új esélyt az életre?
Maddie West színházi munkája során megismerkedik egy fantasztikus sráccal, akit azonban muszáj távol tartania magától, nehogy kiderüljön évek óta féltve őrzött titka. Elkeseredett imában kér égi segítséget, és a válasz ámulattal tölti el nemcsak őt, hanem az egész Baxter családot is.
A Karácsony Baxteréknél igazi ünnepi klasszikus. Ez a szívet melengető történet emlékezteti az olvasókat arra, hogy Isten megváltó szeretete minden helyzetben, még a legnagyobb veszteség közepette is elérhet bennünket.letöltés
https://data.hu/get/12277165/Karen_Kingsbury_-_Karacsony_Baxtereknel.rar
https://mega.nz/#!2G4kiShY!gTSryTPDSaKbvsN6CXeWQcglDmgv_dER_Ygzs7tazog
-------
- 4
- 10
-
Si Naj-an Vízparti történet PDF.EPUB.
Az Ezeregyéjszaka meséit idézi emlékezetünkbe ez a klasszikus kínai regény, amely epizódok láncolatából, izgalmas kalandok laza egymásutánjából áll. Bár a cselekmény mintegy nyolc-kilencszáz évvel ezelőtt játszódik, lázadó hősei, a rablók, a szabad harcosok a magyar betyárok távoli rokonai, a sajátos, már-már feudalizmusra emlékeztető ázsiai társadalom szoros kötöttségeit éppen azok bírják nehezen, akik fejjel kimagaslanak az átlagból, akiknek jelleme szilárd. A regény szereplői, a társadalom számkivetettjei végül önálló szervezetbe tömörülnek egy nehezen megközelíthető szigeten, megalakítják a liangsani testvériséget, és sikerrel állanak ellen a császári csapatok támadásainak. A Vízparti történet új, bővített kiadása is bizonyítja, hogy ez a remek könyv korokon és országhatárokon át mindig megtalálja az utat az olvasókhoz.
letöltéshttps://data.hu/get/12277395/Si_Naj-an_Vizparti_tortenet.rar
https://mega.nz/#!qT4VSSYS!h2jtPmLX5W03e1-piMWYXXDYz2r_Cy9HV0NEP5exsTU
-------
- 6
- 12
-
Elcseréltem,itt van a helyes link.
https://mega.nz/#!uaQGQCgA!Ob28CkAsgPfoXskSl4cvCehekwdOW4cVNYFmDZW52nE
- 1
- 8
- 1
Jenna Evans Welch - Szerencsés szerelem.PDF.EPUB.
in Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Posted
Jenna Evans Welch - Szerencsés szerelem.PDF.EPUB.
Addie Írországba utazik, nagynénje extravagáns esküvői helyszínére, azt remélve, elfelejti végre, milyen szörnyűséget tett a nyáron. Most szomorú, mert összetörték a szívét, ráadásul tettével még a jövőjét is veszélyezteti. Ian, a bátyja azonban nem hagyja annyiban a dolgot, állandóan nyaggatja, hogy mondja el végre az igazságot, s ez folytonos veszekedéshez, sőt verekedéshez vezet a valaha elválaszthatatlan testvérek között. A bánatos Addie alig várja, hogy meglátogathassa a barátnőjét Olaszországban és maga mögött hagyja a bátyját és az összes problémáját. Amikor aztán Addie rábukkan a szokatlan útikalauzra, az Írország a vigasztalhatatlanoknak egyik kallódó példányára a szállodai könyvtár poros polcán, végre képes lesz megszabadulni nyugtalanító gondolataitól és Ian bírálatától. Aztán változás áll be az utazási terveikben. Addie hirtelen egy fergeteges, a Smaragdszigetet átszelő autós utazás közepén találja magát a világ legeslegkisebb járművében Iannel és annak tagadhatatlanul helyes, ír akcentussal beszélő barátjával, Rowannel. Ahogy a trió elhalad a lélegzetelállító zöld dombok, a számtalan várkastély, és a sok, tündérmesébe illő erdő mellett, Addie reméli, hogy az útikalauza nemcsak az összetört szívét fogja begyógyítani, hanem a bátyja és közte is helyreáll a béke. Hacsak el nem tévednek végérvényesen valahol útközben.
letöltés
-------