Jump to content
PirateClub.hu

Steve23

Veterán
  • Pontszám

    298
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Minden tőle: Steve23

  1. Ömm, nem találtam semmilyen színmegkülönböztetést a gitár csatlakozóján. Egyébként a gitárból és az effectből is nagy jack dugóval megy a kábel és egy kis jack átalakítóval tudom a gépre kötni. Az előző gépemnek is integrált hangkártyája van és ott ment így, ha rákötöttem a mikrofonra. Előtte meg ilyen gépes effetező progit hasznnáltam és akkor a vonalbemenetre kellett kötni, de az csak akkor szólt, ha ment hozzá a progi. Mikrofonbemenetnél viszont nem kell semminek mennie hogy szóljon (csak a gépnek). A gitár meg mono, azt tudom, csak nem értem, hogyha eddig ment így, akkor most miért nem. Mármint persze új gép új alkatrészek, de elvileg ugyanazon az elven kellene ennek is mennie. Egy másik kérdésem is lenne. Tegnap este már bepötyögtem, csak elszállt a net mikor küldeni akartam és elveszett. Szóval a front panelemen van mikrofonbemenet meg fülhallgató kimenet. Ezek nem kerültek eddig megfelelő bekötésre. Az alaplap könyve alapján pedig nem is tudom megcsinálni, mert nem egyeznek a jelölések, vagy csak én nem értek hozzá (esetleg mindkettő). Tehát a leírás szerint a táblázat a front panelhez: For AC'97 Front Panel Audio: Pin No. Definition 1 MIC 2 GND 3 MIC Power 4 NC 5 Line Out ® 6 NC 7 NC 8 No Pin (itt nincs tű sem) 9 Line Out (L) 10 NC Ehhez képest ami van 7 csatlakozó, az így néz ki színsorrendben a kábelek szerint: Piros MIC-VCC Narancssárga MIC-IN Fekete GND Fehér SPK-R Zöld RIN Kék LIN Lila SPK-L Eszerint én nem tudom, hogy melyiket hová kellen kötni. Lehet hogy ennek a bekötésének a hiánya okozza a problémát? Amúgy nincs ilyen műszerész ismereősöm, szóval jó volna, ha a segítségetekkel tudnám megoldani.
  2. A mikrofonom működik rendesen, viszont mikor a gitár rákötöm a gépre, a mikrofonbemeneten keresztül, akkor csak a bal oldali hangfal szól. Van erre valakinek valami ötlete, hogy miért lehet és hogy lehet ezt megoldani?
  3. Ez marhajó. Most vissza akartam vinni a boltba a gépet és előtte mégegyszer átnéztem. Kihúztam az első USB-t és azért nem indult el, mert az nem jól volt bekötve. Ugye az összeszerelést nem én csináltam, hanem egyik ismerősöm, aki az Front USB-t a COMA-ra kötötte be, így elindult a gép, csak az USB nem működött. Meg a ledek sem jól voltak bekötve. Szóval mikor én jól meg akartam csinálni, azt nem vettem észre, mert még nem kötögettem így USB-t, hogy egy port az 4 tűre megy rá. Én meg a két portra való 8 tűt egy portra kötöttem. Ezért nem ment. Mielőtt visszavittem volna a boltba fogtam és lehúztam az USB-t meg mindent és akkor vettem észre, hogy az bizony szétcsúszik, mert mikor áttettem a COMA-ról, akkor ahogy lejött a két USB csatlakozó, úgy raktam át a portjára. Na ezzel ennyi lett volna a gond, hasznos tapasztalat volt és nagyon tanulságos. Most nekiállok és újrateszem a windowst, hátha az meg segít a betöltésnél fellépő szenvedésen.
  4. Csináltam egy BIOS resetet és mostmár tényleg jól, bekötöttem a kapcsolókat meg a ledeket. Az eredmény: SEMMI. Úgyhogy részemről én ezzel be is fejeztem. Majd holnap egyik ismerősöm megnézi, ha ő sem tud vele mt kezdeni, akkor visszaviszem a boltba hogy csinálják meg vagy cseréljék ki. Köszönöm az ötletekeidet Dadus!
  5. Régebben fizikailag vezettem le a feszültséget, most vagy káromkodok, ami nem szép de ez van, vagy számolok és próbálok arra gondolni, hogy nem éri meg tönkrevágni a dolgokat. Egyszer a falat akartam magam mögött hátrafelé sarokkal megrúgni, csak azt nem vettem észre, hogy az ajtóm pont ottvan és az üvegrészét sikerült kirúgni. Azóta bevan ragasztva. A billentyűzetet ütöttem korábban, ha jól emlékszem az én egyéni rekordom 6-7 billentyű, mármint hogy rácsapok és kirepül. Egy alkalommal fél óráig kerestem az esc-et, mert ennyi időbe telt, mire egy virágcserépben kerestem. A 14 colos monitorom vágtam haza kb 2-3 éve. Valami probléma volt vele és először finoman megdédelgettem oldalról, aztán nem segített és elborult az agyam. Rávágtam egy nagyot és szevasz. Volt kép, nincs kép. Na így lett nekem 19 colos monitorom, azóta arra nem csaptam. Amúgy is már untam, hogy nagyító kell a monitorhoz, de nem ez lett volna a megfelelő eljárás. A régi gépházan egyik oldalát vagy nem lehet vagy csak nagyon nehezen lehet a helyére tenni. Pontosan nem is emlékszem, mert az az oldal nincs is fent már jóideje. Pár éve hónapokig az egyik ventillátorom hol elkezdett zúgni mint egy helikopter, hol abbahagyta. Arra lettem figyelmes, hogyha picit meglöktem vagy pöcköltem a gépház oldalát, akkor abbahagyta. Ahogy el-elborult az agyam a finom lökésből ütések lettek és idővel csúnyán eldeformálódott az az oldal. Aztán vettem egy új ventit hogy ne zúgjon, feltettem és két nap múlva elkezdett zúgni. Marha jó volt, akkor próbáltam nem idegbetegeskedni és állítani rajta, de hiába. Ráhagytam és egy idő múlva abbahagyta. Lehet hogy gépekről van szó, de szerintem néha olyan, mintha direkt szopatnák az embert. Még régen egy szerencsére rövid időszakban mikor mamámékkal együtt laktam, ha elborult az agyam kimentem fátvágni. Mostanában ha érzem hogy már törni zúzni tudnék haragomban, inkább kifejezetten olyan zenét hallgatok, ami segít. Két variáció van, vagy valami Bodom-ot teszek be, vagy valami iszonyatosan relax instrumentális zenét.
  6. Gabi89: Úgy értettem, hogy a kék hátterű windows feliratnál megáll, szórakozik egy kört, behozza az általam beállított hátteret és ott is szórakozik egy kört. De mióta leszedtem a zonealarmot, ez megszűnt Dadus: Leszedtem az energy savert, de nem érzékeltem változást. Még mindig lassan hozza be az elején, hogy nincs megfelelő védelem. A hangkártyához újratettem a drivert, azt most megy rendesen. Megnéztem a kábel erezésést, összehasonlítottam a régivel. A régin ránézésre ilyen 50-60 ér fut, az újjon meg baromira sokkal több, szerintem legalább kétszer-háromszor annyi. Most fogom és újrateszem az egész windows-t. Aztán meglássuk hogy mi lesz. Köszönöm az ötleteket. Az alaplap már tegnap is bent volt, csak a ledek nem világítottak és elől nem működött az USB, ezért ma áramtalanítottam a gépet és az alaplap leírása és rajza alapján a rákötöttem az alaplapra a csatlakozókat. Ehhez képest utána már be sem tudtam kapcsolni a gépet. Valakinek van valamilyen ötlete? Tuti hogy jól csináltam a leírás alapján, de utána kipróbáltam csak a Power Switch-et bekötni a többi helyre, hátha rossz a rajz, de úgy sem ment, semmire sem reagál most. Azt meg nem tudom, hogy hogy volt bekötve tegnap, mert nem én raktam össze és egyértelmű volt, hogy ha nem megy a led meg az USB, akkor nem jó a bekötés és legcélszerűbb, ha kihúzom az ehhez a részhez tartozó csatlakozókat és a rajz szerint kötöm vissza. Kb ennyi történt és most már ötletem sincs, mit tudnék csinálni.
  7. Még dolgozom, de majd kb fél 3-3-ra hazaérek. Az erezést csak akkor tudom megnézni. Abban viszont biztos vagyok, hogy a vinyó master-en, a dvd író slave-en van.
  8. A konfig: Gigabyte GA-EP35C-DS3 Intel Core2 Duo E6550 2.33GHz DDR2 2048MB 800MHz KIT 2X1Gb DualCh. Apacer Sapphire HD 2400XT 256MB DDR3 450W Chieftec 12cm DT450A2 PFC Micase ML520 BSBN Na megpróbálom most kicsit higgadtabban leírni, mert tegnap így 5-től fél 11-ig próbálgattam. Szóval összeszerelve kaptam kézhez a gép 3f5 et, csak a 300 vinyóm kellett beletenni. Szépen rá is kötöttem az alaplapra a dvd írómmal egyetemben. Mindkét eszköz IDE csatlakozós. Amit furcsálltam, hogy a BIOS-ban mikor néztem, akkor úgy írta, mintha 5 IDE lehetőség lenne, mármint 5x 2 master és slave. Pedig elvileg 4x 2 SATA-nak és 1x 2 IDE-nek kellene lennie. Nem tudom hogy ennek mennyi jelentőssége van, lehet hogy csak elírás, de amíg nincs SATA-s cuccom, addig ez nem fog kiderülni gyakorlatban. A windows telepítésekor is akadt egy olyan problémám, amivel még nem találkoztam. Kiírtam a 4x4 jegyű kódot még a telepítés előtt ahogy illik. Elindítom a telepítőt, kéri a kódot, beírom és ekkor jön a hidegzuhany. 5x5-ös kódot kért. Nem igazán tudom hogy ez mennyire normális, már egyszer korábban telepítettem ezt az XP SP 2-t és akkor a 4x4-es kód volt. Szóval erről is szeretném valaki hozzáértőbb véleményét kérni. Telefonáltam és kicsit később sikerült egyik jóbarátomnak egy kódot találni, fel is ment utána. Mikor bejött a windows, beállítottam a 5a8 lapozófájl méretét négy gigára, újraindíottam és elkezdtem feltenni az alaplap cd-jéről a drivereket. Fel is ment minden, újraindítás megint. Aztán felraktam tűzfalnak egy Zonealarmot és jött a egy hidegzuhany. Bejött az a kék hátterű windows ablak a bootolás után, ott is többet várt szerintem, utána meg behozta simán a hátterem minden nélkül és ott szenvedett kb 1 percig, mire a tálcát és a többit is behozta. Ez szerintem egyáltalán nem normális, főleg új windows esetén. Felraktam a videókártyához is a drivert és leszedtem a zonealarmot. Aztán úraindítottam és akkor gyorsabban hozta be. Nem szórakozott annyit, de szerintem lassú. Mert elkezdett rinyálni a windows, hogy nincs megfelelő védelem, még nem raktam fel a NOD32-t, szerintem ez kiküszöböli majd a hibaüzenetet, de akkor is, mire ezt kiírja, eltelik 1-2 két perc. Szerintem ez sem normális. Utána hozta ki azt is, hogy valami nem stimmel a hangkártyával és lehet, hogy nem fog rendesen működni. Érdekes módon akkor ment a hangkártya rendesen, tehát volt hang, de többszöri újraindítás után is kiírta a hangkártyához ezt a hibaüzenetet, úgyhogy a hangkártyához újratettem a drivert külön. Aztán még mindig ment a hang, de pár újraindiítás után már nem, akkor nem írt hibaüzenetet, de nem szólt se a media player, se semmi más. Azért indítottam közben újra többször is, mert gondoltam nekiállok feltenni a programokat és közben hallgatok zenét. Feltettem a regcleanert, hogy majd ki 5a8 szedjem később az indítólistából azokat a programokat, amik kérdés nélkül berakják magukat és a registry-t is akartam később pucolni. Szóval feltettem a regcleanert és elindítottam volna, de semmi reakció. Nem indototta el. Alt+Ctrl+Del-t nyomtam, az alkalmazások között nem is írta, csak a folyamatoknál láttam. De hiába volt ott, percekkel később sem nyitotta meg. Szóval többször újraindíottam, hátha segít, de nem, később sem nyitotta meg és az egyik újraindítás után már a hang sem ment. De hibaüzenet nem volt. A media player meg, mikor még ment a hang azt csinálta, hogy elindítottam az mp3-at és kiírta bal alul, hogy mediafájl megnyitása vagy mi és azzal is percekig szenvedett. Végül elindította, de nem így kellene mennie. Szóval több sebből vérzik és eléggé lehangolt, hogy az új géppel ennyit kínlódtam és egyszerűen már nincs ötletem (az Energy Saver kikapcsolásán kívül), hogy mi lehet a baj. De erős a gyanúm, hogy ebből egy újratelepítés lesz. Megpróbáltam filmet elindítani, azt egyből behozta a media player, szóval nem értem ezt az egészet. Ha hazaérek ki is próbálom, hogy milyen anélkül az energy saver nélkül. Apropó, a BIOS-ban kell valamit külön állítani, vagy alapba jónak kellene lennie? Dadus köszönöm a tippet és további segítséget is! A vinyóm meg egy 300-as Samsung vagy Maxtor, nem emlékszem.
  9. Segítség, megvettem az új gépet és kegyetlen lassú. Kb olyan szinten van, mint a 7 évvel ezelett vett gépem. Nem tudom mi a baj. Légyszi mondjatok valami okosat. Feltettem az alaplaphoz való drivereket. Már a windows betöltése is olyan volt, mint az előző gépnél, de akkor lett a betöltés ilyen, miután feltettem a Zonealarmot, úgyhogy azt most le is szedtem egyből. A gép ledjei sem világítanak, nem én raktak össze, mert annyira nem értek hozzá, de valszeg rosszul lett ott bekötve, mert elől az usb sem megy. Tudtam hogy nem fog simán menni, de egész délután ezzel szenvedtem, nyamvadt windows telepítés, új gép tervezett 80 helyett 110-ért és akkor ilyen. áááááá A regcleaner el sem indul, a windows media playerre meg perceket kell várni, mert olyan lassú.
  10. Steve23

    Saját fényképek

    Rendben köszi! Ha ilyen D40-eset vennék, akkor ahhoz kellene még mást is venni? Mert én még egy memóriakártyát tervezek a géphez, meg tokot, aksit ha nem adnak hozzá.
  11. Steve23

    Saját fényképek

    Most egy kicsit utánanéztem a dolgoknak. Megnéztem jópár Nikon gépet és megtaláltam, hogy a tükörreflexet SLR-el vagy DSLR-el jelölik. Ennek fényében amiket talátam gépeket, kb 50-nél kezdődik az áruk, persze újonnan. Ahogy észrevettem, ezek a gépek filmmel működnek. Bár nem tudom, hogy ez mindegyikre igaz-e, de amiket néztem, azoknál így volt. Én nem szeretnék filmelőhívással foglalkozni, inkább memóriakártyáznék. Arról nem is beszélve, hogy 50-nél többet nem szívesen költenék a gépre és nem komoly fényképezésre kell, csak hobbi szinten űzném a dolgot. Úgyhogy jelenlegi információim birtokában a tükörreflex kilőve. Ennek fényében szeretnék további segítséget kérni. Találtam két Nikon gépet, ami az én hozzánemértésemmel jónak tűnik. Nikon Coolpix L15 http://www.europe-nikon.com/product/hu_HU/products/broad/1470/overview.html Nikon Coolpix L18 http://www.europe-nikon.com/product/hu_HU/products/broad/1556/specifications.html Légyszi véleményezzétek. Köszi előre is!
  12. Steve23

    Előadók

    Alice Cooper
  13. Köszönöm a segítséget, főleg tkrisz007-nek! Ma elkezdem megvenni az alkatrészeket.
  14. Steve23

    Saját fényképek

    Raptorz16: Köszönöm a segítséged, mostmár legalább van kiindulópontom, így eltudok kezdeni körülnézni, hogy mit merre mennyiért. A képeket meg majd felteszem, ha megcsinálják végre otthon a netem.
  15. Steve23

    Saját fényképek

    Felteszek pár képet, bár nem én csak az elsőt csináltam egyik jóbarátom gépével. Amit én csináltam: http://kepfeltoltes.pirateclub.hu/pics/20080215182041K_p+125__.jpg Ilyen kicsibe hogy kell feltenni mint Sokkoska? Légyszi mondjátok meg, mert nem bírtam rájönni.
  16. Egy ilyen Ati Radeon HD 2400XT 256MB DDR3 kártyánál számít valamit, hogy Sapphire vagy Gigabyte?
  17. Steve23

    Saját fényképek

    Hello! Elnézést ha rossz helyre írok, de nem találtam külön olyan topicot, ahol feltehetném a kérdésem. Majd 1-2-3 hónapon belül szeretnék venni egy fényképezőgépet és ennek a kiválasztásához szeretnék segíteséget kérni. Szívesen fotózgatnék amatőr szinten, de nem értek hozzá és nem szeretnék úgy a boltba bemenni, hogy az egészről fogalmam sincs és esetleg rámsózzanak valami gagyi gépet. Semmi konkrétat nem tudok a leendő gépemről mondani, csak annyit, hogy kb 50 000 forintot szánnék rá. Legyetek szívesek kicsit képbehozni a témával kapcsolatban, vagy átirányítani másik topicba, ha esetleg nem találtam volna meg a megfelelőt. Előre is köszönöm.
  18. b4m légyszi nézd meg ennek a videónak a 3:10-től 3:15-ig tartó részét. Ha kell nézd többször, külön a bal külön a jobb kezet és akár a 911tabs oldaláról le is szedheted a tabot, ott ellenőrizheted hogy mit is játszik, persze azt figyelembe kell venni, hogy a tabon máshogy jelölhetik, mint ahogy azt játszák. Nyilván ki lehet pengetni, de szerintem erről a videóról egyértelműen kiderül, hogy igenis van üres húrra hammer-on. Joe Satriani - Love Thing (Live In San Francisco) kegyetlen jó koncert és a Media Markt-ban annó 3 000-ért vettem, valszeg elárazták, mert egy héttel később már 7 ropiba került: http://www.youtube.com/watch?v=U5r9NP1WMj8 Hogy nehogy azt mondd, ilyet csak Satriani tud csinálni: http://www.youtube.com/watch?v=2IvXGH9tzK0 2:35-2:40-ig, itt közelebbről mégjobban látszik.
  19. Nem is a legtechnikásabb videót kerestem, csak nagyon bírom ezt a számot és van benne üres húrra hammer. Példának szerintem megfelelt.
  20. A TP árlistában van EP35C alaplap, sima nincs és a másik boltban amit még néztem Pécsen, ott egyáltalán nincs semmilyen Gigabyte. Mellesleg fogalmam sem volt, hogy az a C mit jelent, csak szeretném, hogy akkor az alaplap támogassa azt az processzorenergiatakarékossági technológiát és ezt az alaplapot találtam a listán. Köszönöm az eddigig segítséget! Még azt mondd meg légyszi, hogy a Kingmax-nál milyen jobb márkát vennél? Amúgy erre élettartam garancia van, a többire viszont csak ilyen 3 év. Ezért is gondoltam, hogy ezt veszem, mert valami ócska memóriára csak nem adnak ilyen garanciát.
  21. Nem játékra kell elsősorban, úgyhogy a videókártya nem számít különösebben. Csak néha WarHammer-öznék, arra meg szerintem elég lesz az is amit írtam.
  22. Steve23

    Mit Kezdenél A Lottó ötössel?

    Ha elég pénzt nyernék, akkor vennék egy lakatlan szigetet, ahol építettnék egy szép házat. Ha már nagyon unnám az embereket, legalább lenne hová menni. Vennék egy kisrepülőt is, hogyha kedvem szottyan, akkor tudjak kicsit repkedni, meg az ejtőernyőzést is szívesen kipróbálnám.
  23. Steve23

    Rap vs. Rock

    Jó kis könyv lehet. De remélem hogy ilyen dolgok nem fognak bekövetkezni. Elég csúnya világ lenne.
  24. Arra jutottam, hogy rászánnék még pár ezer forintot. Ennek fényében szeretném kikérni az összeállításról a véleményeteket. Alaplap: s775 P35 Gigabyte GA-EP35C-DS3 Proci: s775 Intel Core2 Duo E6550 2.33GHz Itt egy kérdésem is van. Ezt a procit láttam dobozos és OEM kiszerelésben, az OEM-es az olcsóbb, azt szeretném megtudni, hogy mi a különbség a kettő között és melyiket célszerűbb inkább megvenni. Memória: 2GB DDR2 RAM 800MHz Kingmax Videókártya: Sapphire HD 2400XT 256MB DDR3 Táp: 400W Chieftec DT400A2 PFC 12cm Ez az összeállítás így teljesen kompatibilis?
  25. Így kell hemmmörölni: http://www.youtube.com/watch?v=6VAkOhXIsI0
×
×
  • Create New...