Jump to content
PirateClub.hu

Szipi

Elit
  • Pontszám

    2,880
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Minden tőle: Szipi

  1. Levél a Mikulásnak Pistikétől A postára érkezik egy levél, melyet a Mikulásnak címeztek. Mivel a postások nem tudják, mi legyen vele, úgy döntenek, hogy felbontják. Egy kétségbeesett gyermek kívánságát olvassák: "Drága Mikulás! A családunk nagyon szegény, néha ennünk sincs mit. A szüleim mindig nagyon szomorúak (főleg az ünnepekkor) amiért nem tudnak nekünk mindent megadni. Csak annyit szeretnék, hogy karácsonykor legyen étel az aztalon, és legyen nekünk is szép feldíszített karácsonyfánk mint másoknak. Én egész évben jó gyerek voltam legalábbis én úgy érzem és tanulok is rendesen. Apukám is mindig azt mondja, hogy Ők semmit nem tudnak majd adni ha nagy leszek ezért csak a tudásom vezethet ki majd engem a szegénységből. Tudom nem szokás pénzt kérni, de szeretnék segíteni a szüleimnek hogy ne legyenek megint olyan szomorúak karácsonykor. Ezért légy szíves, és ha lehetséges küldj nekünk 10.000 Ft-ot! Abból anyukámék szép karácsonyt csinálnának nekünk és nem szomorkodnának megint szenteste. Előre is köszönöm. Pistike" A postások nagyon megsajnálják, és összedobják neki a pénzt. De mivel nekik sincs sok, így csak 8.000Ft-ot tudnak összeszedni, amit el is küldenek a kisfiú címére mintha a Mikulás küldte volna azt. Az ünnepek után lázasan bontják fel a Mikulásnak szánt köszönőlevelet amiben a következő üzenet áll: "Szia Mikulás! Nagyon köszönöm, hogy segítettél. Szerény, de nekem szép és felejthetetlen karácsonyom volt. Mert a szüleink örültek amikor meglátták a karácsonyfát amit a testvéreimmel feldíszítettünk. És még ételre is jutott valamennyi pénz. De képzeld el, azok a mocskos-szemét postások 2.000Ft-ot lenyúltak a pénzből amit küldtél! Pistike" szipi
  2. Egy friss házasság első napjai A friss házaspár két hete élt házasságban. A férj bár nagyon szerelmes volt,alig várta,hogy elmenjen a haverjaival egy kicsit szórakozni. Igy szólt a feleségéhez: Édesem,mindjárt jövök. Hova mész cuncimókus? Lemegyek a bárba, drágám...iszom egy sört. A feleség igy válaszolt: Egy sört szeretnél, szerelmem? Kinyitotta a hűtőszekrényt és 25-féle sört mutatott. A férj nem tudta, mit tegyen, az egyetlen ami eszébe jutott a következő volt. Igen szivem, de abárban hűtött pohárban adják. Még be sem fejezte a mondatot, a feleség közbe szólt. Hűtött poharat szeretnél angyalpofa? Egy sörös korsót vett elő a hűtőből. A férj kissé sápadtan ezt mondta. Igen drágám de a bárban olyan finom előételeket is adnak, nem maradok sokáig megigérem. Elő ételt szeretnél szivemcsücske? Azzal kinyitotta a sütöt és 5-különféle előételt vett elő csirke szárnyat, malacsültet stb. De édes szivem a bárban tudod mocskos szavakat is lehet hallani. Mocskos szavakat akarsz életem? Na ide figyelj te faszfej! Idd meg a sörödet a abból az átkozott hűtött korsóból és zabáld meg a kibaszott sültjeidet, mert házas vagy, bazdmeg, nem mész sehova! Megértetted seggfej?! szipi
  3. Csupa kérdés a világ? Ha a nő értelmes mi van a tyúkkal? Azt mondják, a parlament egy bolondház. Akkor a bolondház a parlament? A Hídember az valami Pókember-féle hülyeség? Miről kapta nevét a hónalj? Mi van ott, ahol semmi sincs??? Hová megy a csiga? Hova tünnek azok a számok amiket kivonunk? Milyen napra esik Húsvét hétfő? Ha sokszor olvasok el egy könyvet, elkopnak a betűi??? Hova kell mennem, amikor elküldenek a picsába? Neked, hogy hívják a nevedet? Miért kell az embernek ennie ha úgy is ki**arja? Hát te itt vagy? A szél honnan jön, és hova megy? Mi volt előbb a tyúk vagy a tojás? Ha a tyúk, akkor miből kelt ki? Ha a tojás akkor ki tojta? Azt hittem már megint hogy nézek ki? Ha az öszvér a ló és a szamár keveréke, akkor minek a keveréke a lódarázs? Mit jelent az hogy lba? Ha a teflonhoz nem rgad hozzá semmi, akkor a teflon hogyan ragasztják a serpenyőhöz??? A Föld miért forg? Ha 1 tyúk 1 nap alatt 1 tojást tojik, akkor hány tyúk hány nap alatt hány tojást tojik?? Ha a macska a talpára esik, a vajaskenyér meg a vajas felére, akkor 1 vajas kenyér a macsek hátára kötve? Na, megjöttél? A fogatlan vénasszonynak halálos a harapása? Beethoven!Gyere ide!SÜKET VAGY?! Hogy-hogy sohasem fáradt a Nap, habár mindig 6-kor kel? Milyen hangja van az egy kézzel tapsolásnak? Vajon anyám szűz volt amikor szült? Mikor jön a fél 8-as busz? Amíg nem volt a világ addíg hol élt Isten? Ha be van zárva a hűtőajtó, akkor világít belül vagy nem? Miért nem jön ki az áram a konnektorból? Decemberben hány hónap van? Nem te vagy véletlenül az, akinek ezt az üzenetet küldtem? Miért kell hülye kérdéseket feltenni? Ha a templom Isten háza, akkor miért van rajta villámhárító? Mit csinál a szél, amikor nem fuj? Ha ma nulla fok volt és holnap 2x ilyen hideg lesz, akkor holnap milyen hideg lesz?! Akik ezeket a hülye kérdéseket olvassák,azok is mind hülyék?Hülye kérdés,ugye? Ha lelövöm a Télapót nem lessz többet tél?? Láttál már embert? 3 maci meg 5 süni az hány madárka??? Ha egy szinkronúszó megfullad, akkor a többinek is meg kell? Hová tünnek a szavak, ha leradírozzuk őket? Ha a darázs többesszáma a darazsak akkor a garázsé garazsak? Ha az időszámítás előtt nem számolták az időt, akkor most mi miért számoljuk az időszámítás előttei időt? És Krisztus előtt mi volt? Ha Isten első napon teremtette meg a nappalt és az éjszakát, akkor addig nem voltak napok?Addig mi volt? Ha fürdés után tiszták vagyunk, miért kell kimosni a törölközőt? Mi van akkor, ha a mulitplikátoros telebabrátorban nem zigál a gagyugó, és nem obor a huppancs? Ha a fingszag felrobban és elégek és csak por és hamu marad meghalok? Az értelmező szótárban, miért van benne az értelmező szótár szó?!? Római számmal hogy írod le a nullát? Ön, mint individum, hogyan képes kompenzálni az egyre improduktívabbá váló lét ökonómiai perifériákra szorító erők neufrózisait? Hova tünik a fény, ha lekapcsoljuk a villanyt? Azt tudjuk Jézus hogy született,de vajon Isten hogy jött világra? Ha az oroszok fáznak és nincs semmi kaja akkor mér nem költöznek el? Hogyan jut el a hókotrós a hókotrójáig? Az űrhajósok nappal is letudnak szálni a holdra? Ha tudod hol van a hónod alja, akkor hol a hónod? Mi történik, ha rákötünk a macska hátára egy zsíroskenyeret, a zsírós felével felfelé, és valahonnan ledobjuk? Atomháború esetén az elektromágneses hullámok károkat okoznának a floppy-lemezeimen és a videókazettáimban? Milyen szinü lesz a kaméleon a tükör előtt? A fénysebességgel haladó űrhajóban müködne a világítás? A kamikáze pilóták miért viseltek sisakot? Ha egyes üzletek éjjel-nappal nyitva tartanak az év minden egyes napján, akkor miért van az ajtajukon zár? A balettáncosok miért ugrálnak mindig lábujjhegyen? Nem találtak magasabbakat? Miért árulnak cigarettát a benzinkutaknál, amikor ott tilos a dohányzás? Azt mondják, Einsteint az ő idejében csak 10 ember értette a világon. Ha engem senki nem ért, zseni vagyok? szipi
  4. Nyelvtörők humorosan Potyogó klotyó felé totyog a lotyó, de már késő, mert a rotyogó gatyóból potyog a motyó! Csetneki csikós itat a Tiszán, sárga csüngős csengő cseng a csetneki csikós csengős csikaja nyakán. Nem minden csacsi csöcse csecse, csak a csecse csöcsű csacsi csöcse csecse, mert ha minden csacsi csöcse csecse volna, akkor minden csacsi csecse csöcsű csacsi volna. Már itt volt ősz szinte, mikor egy őszinte ősz inte, hogy legyek őszinte, mert ő szinte őszinte. Azt mondják a hatalmasok, hogy akinek hat alma sok, az már elég hatalmas ok, hogy ne legyen hatalma sok. A gyárkémény reszelt ormán élt egy hétig reszelt tormán. A moszkvicsslusszkulcs szinte luxusszükséglet. Agostyánban agg atyák a gatyáikat aggatják. Akkor jó a jó hajó, ha jó hajó a jó hajó. Cserszömörcés sört szürcsöl Csörsz. Egy icike-picike pocok pocakon pöckölt egy másik icike-picike pockot, mire a pocakon pöckölt icike-picike pocok is jól pocakon pöckölte az őt pocakon pöckölő icike-picike pockot. Jó nyár jár rája. Két pék két szép kék képet kér. Láttam szőrös hörcsögöt. Szirup szörpöt szörcsögött. Ha szőrös hörcsög szörpöt szörcsög, rátörnek a hörcsög görcsök. Meggymag! Szelíd meggymag vagy, vagy vad meggymag vagy? Minden kiskakas kikukorékolásáig él. Nem lehet a Márta másé, Mert a Márta már Tamásé. Öt ördög görget görbe úton görgő gömbbé gömbölyödött öt görögdinnyét. Fogszakorvos és szájsebész... A szamárnál szomorúbb Szemere sem szerzett hamarabb szamárfi szamarat szomorú szamara számára, ezért sok szomorú szamárkönny szemerkélt a szamárnál szomorúbb Szemere szomorú szamra szeméből. Csóré csiga csalán csúcsán cselleng, csalán csúcsát csipegetve fent leng, de a csalán nem tűri, csóré csiga csupasz csápját megcsípi. Luxus moszkvics kisbusz sluszkulcs. Te tetted e tettetett tettet, te! Te tettetett tettek tettese, te! Adj egy falat falat, mondta a falat faló faló. Strasszos strucc sztreccs cucc. A vonaton egy őrült, mellette egy őr ült, örült az őrült, hogy mellette egy őr ült. Ede, de bedezodoroztad magad. A pápua törzsfőnökét úgy hívták, hogy Puapó. Puapó már nagyon öreg volt, meghalt, ezért a törzs tagjai elhatározták, hogy választanak egy pót Pápua Puapót. Ez a pót Pápua Puapó nagyon szeretett pónilovakra vadászni, a popójukat levágta, megsütötte és megette, ezért elnevezték Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapónak. A sok póniló popótól már nagyon meghízott, ezért elnevezték, Puhapopójú-Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapónak. Az elhízás már kezdett veszélyessé válni, ezért a törzs varázslója azt tanácsolta neki, hogy szopogasson pimpógyökereket. Ezért elnevezték Pimpógyökeret-szopó Puhapopójú-Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapónak. Mivel a törzs a Limpopó környékén élt, a törzsfőnök teljes neve így hangzott: Limpopói Pimpógyökeret-szopó Puhapopójú-Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapó szipi
  5. A csodálatos utazás.......... Valamikor régen, élt egy derék szegény ember. Olyannyira derék volt, hogy híre az egész országban elterjedt. Még a király fülébe is eljutott. Nosza, több se kellett, hívatta is nyomban a szegény embert, aki uralkodója hívására azonnal fel is kerekedett. Ez is bizonyítja mennyire derék volt. Messze lakott a királyi udvartól, így hát gyalogszerrel vágott neki a hosszú útnak. Egyszer csak elérkezett egy nagy vízhez. Hősünk belévetette magát, és úszni kezdett. Akkoriban éltek még lóhalak arrafelé. A lóhoz semmi közük nem volt, de hát, mint tudjuk a lótetű sincs másképp ugyanezzel. Egy ilyen hatalmas állat azonnal be is kapta a szegény embert, és vadul úszni kezdett vele. Meg kell jegyeznünk ezen a ponton, hogy ezeknek az állatoknak nagy, üreges álluk volt. Derék szegény emberünk gyorsan belecsusszant az állüregbe, hogy a víziszörny ne tudja lenyelni. A lóhal megelégelte a szegény ember hiábavaló cipelését, úgyhogy a partra úszott és kitátotta hatalmas száját. A derék szegény ember kiugrott, és - lássatok csodát - éppen a király palotájánál találta magát. Sietett is a trónterembe uralkodójához, hogy elmesélje csodálatos utazását. Azóta is mondják az emberek, ha sietve érkeznek valahová: Lóhal állában siettem hozzád. szipi
  6. Az elem neve......... ELEM NEVE: Nő VEGYJELE: Fm FELTALÁLTA: Ádám ATOMTÖMEG: Optimálisan 54 kg, de változó 40-120 kg közt. FELLELHETŐSÉG: Nagy mennyiségben található városi környezetben. Fizikai tulajdonságai: - Az elem ritkán fellelhető szűziesen tiszta állapotában. - A felülete általában színes mázzal van bevonva. - Erős hangokat hallat, ha a megfelelő helyre nyomást gyakorlunk. - Azonnal forr és ok nélkül fagy. - Megfelelő eljárás alkalmazásával olvad. - Rossz izű, ha téves helyen kóstoljuk. Vegyi tulajdonságai: - Könnyen vegyül az arannyal, ezüsttel és más nemesfémekkel, valamint a drágakövekkel. - Nagy mennyiségű értékes anyagot tud abszorbálni. - Könnyedén felrobbanhat, minden előzetes figyelmeztető jel és világosan látható ok nélkül. - Vízben nem oldódik, viszont vegyülésre való hajlama nagymértékben növelhető alkohol adagolásával. - Az ember által ismert leghatékonyabb anyag, ami a pénz mennyiségének csökkentésére szolgál. Leggyakoribb felhasználásai: - Leginkább mint díszitő elem, főként drága sportkocsikban. - Kitűnően alkalmazható relaxációs célokra. - Nagyon hatékony tisztitóeszköz. Végzett kísérletek: - Színét gyakran vörösre váltja, ha csomagolás nélkül tálaljuk. - Szinét zöldre váltja, ha egy jobb minta mellé kerül. Veszélyek: - Nagyon veszélyes elem, csak szakemberek tudnak bánni vele. - Illegális több minta tulajdonosának lenni, de tartható több is belőlük azzal a feltétellel, hogy különböző helyeken tároljuk őket. Egyébként katasztrófális következményekkel kell számolnunk. szipi
  7. Kedves anya és apa! Jól vagyok, remélem, ti is. Mondjátok el Walt bátyámnak, meg Elmer bátyámnak, hogy a Tengerészgyalogság mérföldekkel jobb, mint az öreg Minch-nek dolgozni. Mondjátok meg nekik, hogy csatlakozzanak, amilyen gyorsan csak tudnak, mielőtt minden hely betelik. Kicsit ideges voltam eleinte, mert ágyban kellett maradni egészen reggel 6-ig, de már túl vagyok rajta és tetszik, hogy tovább alhatok, mint szoktam. Mondjátok meg Waltnak és Elmernek, hogy amit reggeli előtt tenni kell, az nem több, mint rendbe rakni az ágyat, meg kifényesíteni pár dolgot. Nem kell moslékot adni a disznóknak, takarmányt behordani, darát keverni, fát hasogatni, tüzet rakni. Gyakorlatilag semmit se kell csinálni. Borotválkozni azt kell, de az se túl rossz, mert van melegvíz. A reggeli bőviben van olyanoknak, mint gyümölcslé, gabonapehely, tojás, szalonna, stb., de elég gyenge a normális kaját tekintve, mint pl. krumpli, sonka, sültoldalas, steak, sült padlizsán, sütemény. De mondjátok meg Waltnak és Elmernek, hogy le lehet ülni két városi fiú közé, mivel azok csak kávén élnek. Az ő kajájukkal, meg a sajátunkkal aztán már ki lehet bírni délig, mert akkor újra enni adnak. Nem csoda, hogy ezek a városi fiúk nem sokat bírnak gyalogolni. Naponta kimegyünk "erőltetett menetre", ami az őrmesterünk szerint hosszú gyaloglás, hogy megkeményítsen bennünket. Ha úgy gondolja, ám legyen, nem az én dolgom, hogy mást mondjak, de ezek az "erőltetett menetek" kb. olyan hosszúak, mint a postaládánk a farmtól. Aztán persze a városi fiúknak feltöri a bakancs a lábát, és mind teherautón megyünk vissza a laktanyába. A vidék szép errefelé, de félelmetesen lapos. Az őrmester egyébként olyan, mint a tanár az iskolában, állandóan kötözködik. A százados olyan, mint az iskolaigazgató. Az őrnagyok és ezredesek csak mászkálnak erre-arra és ráncolják a homlokukat. Egyáltalán nem zavarnak senkit. A következőtől biztosan halálra röhögi magát Walt és Elmer bátyám: Elkezdtem kapni a kitüntetéseket a lövészeteken, fogalmam sincs, hogy miért. A célpont közepe majdnem akkora mint egy mókus feje, és nem mozog. Ráadásul vissza sem lő, mint nálunk a Higget fiúk. Csak kényelmesen feküdni kell, és eltalálni a fekete kört. Még csak nem is nekünk kell betölteni a töltényeket: kapjuk dobozszám. Aztán itt van ez közelharc gyakorlatnak nevezett dolog. Birkózni kell a városi fiúkkal. Nagyon vigyáznom kell velük, mert igen könnyen törnek. Ez egyáltalán nem olyan, mint amikor otthon az öreg bikával birkózunk. Úgy néz ki, hogy én vagyok a legjobb, kivéve Tug Jordant, aki Silver Lake-ből jött. Őt csak egyszer vertem meg. Ugyanakkor vonult be mint én, de én csak 64 kiló és 152 cm magas vagyok, ő meg 136 kiló és 190 cm. Bárhogy is, mondjátok el Waltnak és Elmernek, hogy siessenek és jöjjenek, mielőtt más fickók megneszelik ezt a jó helyet! Szerető lányotok, Gail szipi
  8. Woody Allen és az intimitás... A feleségem szeret szex közben hozzám beszélni. A múlt éjszaka is felhívott egy szállodából. A feleségem szereti a szexet a kocsi hátsó ülésén. Csak az a baj, hogy azt akarja, én vezessek. Ha nem lennének zsebtolvajok, nulla lenne a nemi életem. Elmentem egy masszázs szalonba. Sajnos önkiszolgáló volt. Egy utcalány azt mondta nekem, fáj a feje. Egy lány felhívott: ''Gyere át, nincs itthon senki.'' Átmentem, tényleg nem volt otthon senki. Egyszer megkérdeztem a feleségem, szex után miért nem gyújt rá? Azt felelte: ''egyszerre egy csikk is elég.'' Rossz szerető vagyok. Egyszer kifütyült egy kukkoló. Vettem egy könyvet, aminek ''100 új pozitúra'' volt a címe. Kificamodtam - egy nyomdahiba miatt. Az utazási irodában azt mondták, 7 éjszakát tölthetek Hawaiin. De egyetlen napot sem. Kemény dolog a házasság. A feleségem simán megcsókolja a kutyánkat, de nem hajlandó a poharamból inni. Elég pattanásos voltam. Egyszer elaludtam a könyvtárban és arra ébredtem, hogy egy vak ember olvassa az arcomat. Egyszer azt mondtam az apámnak, hogy már unom a körbe-körbe szaladgálást, erre odaszögezte a másik lábamat is a padlóhoz. Amikor apám szexre vágyott, az anyám az én fényképemet mutogatta neki. Egyszer annyira depressziós voltam, hogy elhatároztam, leugrok a tizedik emeletről. Erre hoztak egy lelkészt, aki azt mondta: ''Elkészülni, vigyázz, ...'' Egyszer elvesztem, és megkérdeztem egy rendőrt: ''segítene megkeresni a szüleimet?'' Mire a rendőr: ''Nem is tudom, annyi helyre bújhattak...'' Egyszer megkértek, álljak modellt egy plakáthoz. A plakát fogamzásgátlót reklámozott... Egy kisállatkereskedésben dolgoztam. Az emberek állandóan kérdezgették, hogy nőttem ilyen nagyra. Olyan kutyám volt, amikor rájött, hogy hasonlítunk egymásra, megölte magát. A lányoktól nem kaptam semmilyen megbecsülést. Egyszer elmentem egy randira. Két órát vártam a sarkon. Odajött egy lány. Megkérdeztem: „Te vagy Louise?” Azt kérdezte: „Te vagy Rodney?” Azt feleltem: „Igen, én vagyok.” Erre ő azt mondta: 'Nem, nem én vagyok Louise'' Ahányszor a homokozóban játszottam, a macska mindig megpróbált betemetni. Anyám sosem szoptatott: azt mondta, barátjaként szeret. Anyámnak a születésem után voltak reggeli rosszullétei. Amikor megszülettem, az orvos azt mondta az apámnak: ''Sajnálom, mindent megtettünk, de mégis kibújt." szipi
  9. Az aranycsavar titka Élt egyszer egy öregedő király az öregedő királynéval. Az uralkodó bölcs volt és jóságos, a nép szerette, mert igazságos és megértő volt, békét és nyugalmat hozott országára. Egyetlen bánata volt a királyi párnak (és persze az országának is), hogy házasságukból nem született gyermek, fiúgyermek pedig egyáltalan, így az király és a királyné szomorúságban és boldogtalanságban pergették napjaikat. Végső kétségbeesésében a király elment egy mindentudó boszorkányhoz segítséget kérni búbánatára! A boszorkány is jólelkű volt, szerette a királyt és megigérte neki, hogy segítségére lesz. Úgy is tett, három nap-három éjjel imádkozott a szellemekhez, csontot dobált, és füstöt eregetett, sáskát evett, majd kártyát is vetett. Az eredmény nem maradt el, megtalálta azt a varázsitalt, ami segít a királyon és persze a királynén is. Mondja a királynak: - Uram, királyom, készítettem egy varázsitalt, beszéltem a szellemekkel, és az égi hatalmak megengedik, hogy fiúgyermek utódod szülessen, ha vállalod, hogy a gyermek apró testi hibával jöjjön a világra! Neked kell döntened, a trónra lesz örökösöd, de nem tudhatod, hogy milyen lesz a fiad testi hibája! Az öregedő király nem sokat gondolkodott, elfogadta a varázsitalt és nem sokára (a természet rendje szerint) megszületett a trónörökös ifjú király. Az újszülött teljesen egészséges volt, mindenben egy normális gyermekre hasonlított, viszont -ahogyan a boszorkány jelezte- volt egy apró testi hibája. A köldöke helyén egy apró, picike aranycsavar volt. Egyebekben az apró királyfi teljesen egészséges gyermek volt, szépen fejlődött, hamarosan igéretes ifjúvá cseperedett. Azonban a hasán lévő aranycsavar neki is felkeltette az érdeklődését, kiskorában hangos kacárászások közepette csikizte és birizgálta, késöbb komolyabban foglalkoztatta a gondolat, hogy neki miért van aranycsavar a köldöke helyén, és vajon mi történne, ha azt kicsavarná. Apjától sajnos nem tudhatta meg, miért van neki aranycsavar a köldöke helyén, ugyanis időközben az immár öreg királyt békében, lelkének teljes nyugodalmával magához szólitotta az Úr, a királyné pedig nemsokára követte élete párját. Az ifjú király ezért hozzáértő embereket fogadott, akik speciális kulcsokat készítettek a csavarhoz, és megprobálták lecsavarni azt. Ám minden probálkozás sikertelen maradt, a kulcsok rendre lefordultak a csavarról, ha nagyon megszorították, akkor pedig fájt a királyfinak. Nem volt mit tenni, ismét az italkeverő boszorkányhoz kellett fordulni a megoldás érdekében. A boszorkány, aki egy cseppet sem öregedett - hiszen azért volt boszorkány - azt mondta a királynak: - Uram, királyom, látom életed szomorúságban telik az aranycsavar miatt, minden gondolatodat leköti, az életed célja lett a titok megismerése. Mivel atyádhoz hasonlóan Te magad is jól és szeretettel bánsz népeddel segítek neked. Én nem tudom megmondani, hogyan lehetne lecsavarni az aranycsavart, de elmondom, hogyan jutsz el az én anyámhoz, aki szintén boszorkány, és sokkal nagyobb a tudása az enyémnél. Mondd el neki, hogy én küldtelek, biztosan segíteni fog! Így is történt, ám az idösebb boszorkány három országgal odébb tanyázott, így a király hosszú útra indult. Útközben rablók támadták meg, de a király erős volt és fiatal korában a legjobb mesterektől tanulta a bajvivást, így gond nélkül lekaszabolta valamennyit. Két év múlva - hála a pontos útbaigazításnak - rátalált a vén boszorkányra, aki úgy hasonlított a lányára, mint egyik tojás a másikra és egy cseppet sem látszott idösebbnek annál. - Hiába, ezek a boszorkányok rejtelyés lények, annyi szent! A király elmesélte élete történetét, és könyörögve kérte a vén boszorkányt, mondja el neki, hogyan tudhatná meg az aranycsavar titkát! A vén boszorkány így válaszolt: - Nem csodálom, hogy a lányom nem tudott segíteni, pedig kiváló boszorkányt faragtam belöle, ugyanis a Te eseted, ifjú király egészen speciális. Jó hírem van a számodra, ugyanis létezik kulcs az aranycsavarodhoz, ám nem nálam van, hanem a hetedik országon túl, a hetedik hegyen túl, a hetedik erdőben, a hetedik tisztáson találsz egy kunyhót, ott lakik az én boszorkány anyám, nála van a titkos kulcs! Ha felkeresed, add át neki üdvözletemet, és jó utat, de vigyázz, utadon számtalan veszély leselkedik rád, ha most visszafordulsz, életed végéig nyugalomban és boldogságban élhetsz, de nem tudod meg a titkot, ha elindulsz, nem biztos, hogy élve hazajutsz, de utad végén a titkos kulcs vár rád! Te döntesz, nagy király! A király ismét nem habozott, útnak indult. Az út valóban veszélyesnek bizonyult, útját immár nem rablók, hanem számukban egyre növekvő fejjel ellátott sárkányok támadtak rá. Az első országhatáron egyfejű sárkány, amelyik a fejét egyszer növesztette vissza, a második ország határán kétfejű sárkány várta, annak fejei kétszer nőttek vissza és így tovább. Elképzelheti a kedves olvasó, hogy a királynak milyen kitartóan kellett a sárkányfejeket levagdosni, mire eljutott uticéljához. A király útja során sokszor gondolt szeretett népére, folyamatosan hazavágyott - lassan tizenöt éve nem látta a hazáját - de mindig azzal nyugtatta magát, hogy hosszú életű lesz, ha hazatér, hátralévő életét népe szolgálatában fogja tölteni. Elérkezett hát a hetedik tisztásra, ahol valóban megtalálta a legvénebb boszorkányt, akit illendően köszöntött, majd neki is elmesélte jövetele okát és segítségét kérte. A legvénebb boszorkány, aki úgy hasonlított a lányára és unokájára mint három tojás egymásra, és egy cseppet sem látszott öregebbnek egyiknél sem, így szólt a királyhoz: - Uram, nagy király! Figyelemmel kisértem utadat, elszántságod dicséretes, akaratod és kitartásod követni való példa minden embernek! Nálam van a kulcsa a hasadon lévő csavarnak! Arra kérlek, oh, király, még egyszer és utoljára gondold végig, vajon valóban akarod-e tudni az aranycsavar titkát, vállalod-e a titok megismerésének terhét? Még mindig hazatérhetsz békében és nyugalomban, a lehetőség adott, ám, ha mégis a titok megismerése mellett döntesz, az életedet ezután úgy kell leélned! Vállalod-é? A király - életében elöször - egy pillanatig habozott, majd elkérte az legvénebb boszorkánytól a kulcsot az aranycsavarhoz a hasán. A kulcs pontosan illett a csavarra, a csavar pedig könnyedén elkezdett forogni annak érintésére. A király elérkezett élete nagy pillanatához, elkezdte lecsavarni a köldöke helyén lévő aranycsavart. Már csak néhány fordulat hiányzott, amikor a legvénebb boszorkány tett egy utolsó kisérletet: - Uram, nagy király, még meggondolhatod....! Ám a királyt már nem lehetett lebeszélni. Még két fordulat! Még egy fordulat! Az utolsó fordulat! A csavar lejött, és a királynak ekkor......leesett a segge! szipi
  10. Szipi

    Kedvenc Vers, Idézet

    Istenem annyiszor kértem, könnyeim patakban folytak, Szemeim már kiszáradtak, kéréseim lassan befagynak. Nem kértem sokat, csak a bölcsességet, Vezess az úton, hogy az életem megforduljon. Emlékezni akarok mindenre, régen elfelejtett kincsekre, Használni a bölcsességet, minden élőlény jobb létére. szipi
  11. Szipi

    Hogy vagytok?

    jól vok. szipi
  12. Szipi

    Kedvenc Vers, Idézet

    Barát Barát… Hon s vér kereszteli e szót, Mely szentségének ad mágikus passiót… Melyért életek hulltak és még továbbiak hullnak, S melynek hatalma vitathatatlanul nagy. Hétköznapok emberei kergetik a jelentését, S nem is sejtik, mily csekély esélye van létrejöttének, Mégis megvetik krónikások értelmezését, Melyben időt szentelnek a szó lényegének. Az embernek sok ilyen van, de csak egy lehet igaz, S ha nem találod, senki nem nyújthat vigaszt. Én megleltem, mert meglelhettem, S a kapcsolatba a lelkemet tettem. Tisztelettel adózom, mert elfogad jónak és rossznak, S adómat szintúgy lerovom, hisz én is elfogadom a nagy kozmosznak. Bajban kinyújtja felém jobbját, s tartja, míg meg nem fogom, De ha kell én ugyanúgy véremmel óvom. Számít rám, s számítok rá. Számítunk egymásra, S ha kell, időnket adjuk egymásnak. Ha elvinne a ló, ő megfogja a kantárt, Tükröt tart elém, s én ugyanezt adom át… Mert Ő a barátom. szipi
  13. Szipi

    Szerelmes versek topic!

    Csak egy csók... Csak egy könnycsepp, mi az arcomon ég, egy könnycsepp hisz te mondtad elég. Nagyon fáj, nagyon rossz nélküled, hiányzol csak az emléked éltet. Csak egy csók, mit utoljára adtál, ez utolsó az volt mit akartál. Csak egy csók, egy fájó pillanat, már csak emlék mi belőled maradt. Már csak emlék mi belőled maradt, csak egy fénykép a párnám alatt. Féltve őrzöm: nem tudja senki sem, mennyire sokat jelentesz nekem. szipi
  14. Szipi

    Hogy vagytok?

    nagyon fáradt vok. szipi
  15. Szipi

    Szerelmes versek topic!

    Magammal cipelem a szívedet (az én szívemben cipelem) soha tőle meg nem válok (ahova csak megyek te jössz velem; bármit teszek azt teszed te is, kedvesem) és nem ismerem a félelmet a sorsomban (te vagy az én sorsom) nem vágyom szebb világot (te vagy az én igaz világom) te vagy az kit a hold már réges rég mellém kijelölt kit a nap egyszer majd megénekel íme a titok mit meg nem osztok senkivel (a gyökér gyökere az ég a fa felett hol nyüzsög az élet; és magasabbra nyújtózik minthova a lélek vágyni tud és az élet képzelete el nem ér) csoda mely csillagokat vezet a végtelen tejúton magammal cipelem a szívedet (az én szívemben cipelem) szipi
  16. Szipi

    Kedvenc Vers, Idézet

    Türelem Tűrni nem egyszer, nem kétszer, nem hatszor, nem hétszer, Tűrni mindaddig a pontig, míg szívedben nem vérzel. Kiállni akkor is, ha úgy érzed, szívben a végét járod, S mosolyogva nyakadba venni a kétszínű világot. Mosolyogni, mikor belül tengernyi könnyek hullnak, Leplezni mindent, mindazt mi oka a búnak. Úgy hinni a bajod mindenkiénél több, Míg meg nem látod, mások szeméből is hullik a könny, Mindenki érez fájdalmat magában belül, Mindenkit bánt valami, amit csak ő érthet egyedül. A világnak azonban másik arca is van, szép is tud lenni, Csak ezt tudni kell meglátni a gondban. Mikor nyári alkonyon arcod balzsamos levegő simítja, Mikor őszi hajnalon színek százai táncolnak dalolva, Mikor télen lehull az első, tiszta hó, Mikor tavasszal újjá éled minden, ami jó, jusson eszedbe, Ne csak a rosszat készülj látni, a világban. szipi
  17. Szipi

    Kedvenc Vers, Idézet

    Ha már nagyon nagy lánggal él a szenvedély, akkor jöhet a szex, hogy befejezze a táncot, de soha nem az övé az első lépés. szipi
  18. Szipi

    Szerelmes versek topic!

    Mért nem szeretsz úgy Mért vagyok visszaút Mért kell neked az Amit tôlem nem kaphatsz? Mondd miért, ha mindig visszatérsz Mint sebzett madár Mért nem érzed úgy Egyszer elfogy a visszaút Mért nem szeretsz úgy, Hogy félts, mert elveszíthetsz? Most mész, de mindig visszatérsz Mint sebzett madár. szipi
  19. Szipi

    Hogy vagytok?

    egészségileg rosszul, de hangulatilag okés vok nagyon. szipi
  20. Szipi

    Szeretlek - Mit válaszolsz erre elsőre?

    ha érzem, látom, tapasztalom, h van mögötte tartalom és őszinte, akkor ezt: én is, én is, én is...... szipi
  21. huhh, de durva történet. borzalmas érzés lehetett. együttérzek veled. gondolj arra, h ezt a lányt nem szabadna komolyan venned. aki ennyire semmibe veszi az érzelmeidet, és még meg is aláz egy kényes szituval, akkor ne törődj vele. gondolj arra, h találsz majd egy olyan lányt aki odalesz érted, és minden pillanatát rád fogja szánni. szipi
  22. Szipi

    Problémák, tanácsok, kérdések!

    ne hari, h rákérdezek, de te megbíztál a volt barinődben? idáig mindentől megvédted magad. az elválás óta összefeküdhetett vkivel, és te meg elkaphattad a kórt. lehet, hogy külsőleg sebed van, de megkezdődött a nyílt seb fertőződése is. ha fáj vizelésnél, akkor húgyuti fertőzésed is lehet, azt viszont kezelni kell antibiotikummal. de orvosnak okvetlenül látnia kellene. menj el bőrgyógyászhoz, andrológushoz. szipi
  23. Szipi

    Hogy vagytok?

    ebben a pillanatban megvok. szipi
  24. Szipi

    Hogy vagytok?

    még mindig betegen. szipi
×
×
  • Create New...