Jump to content
PirateClub.hu

T.Sz.v2

Veterán
  • Pontszám

    482
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Minden tőle: T.Sz.v2

  1. Két új processzort tervez piacra dobni az Intel, mindkettővel csúcsra járatják a közelmúltban bemutatkozott Nehalem-architektúrát. Az Inquirer írt arról az új fejlesztésről, ami jelentősen növelheti az asztali számítógépek számolási teljesítményét. A Nehalem EX névre hallgató processzort elsősorban szerverekbe szánják, a csip érdekessége, hogy nyolc mag dolgozik benne 24 megabájt gyorsítótár társaságában, és hogy memóriavezérlője négycsatornás, szemben a hasonló architektúrára épülő Core i7 vagy Xeon 5500-as egycsatornásával. Adatéhség Ez azt jelenti, hogy az EX-et sokkal könnyebben lehet majd ellátni adattal, amire egy ilyen szörnyeteg esetébe szükség is van. A mai processzorok számolási teljesítménye ugyanis gyakran olyan nagy, hogy az Intelnél óriási összegekbe kerülő kutatásokat folytatnak az adatéhség középtávú kezelésére. A processzor mindegyik magja két szálat képes kezelni, így összesen 16 szállal tud elbánni az EX, amiből egyébként kettőt is lehet pakolni a számítógépbe, így létrejön a 16 magos, párhuzamosan 32 szálat kezelő rendszer. A processzorok órajele 2,66 gigahertz lesz, ami az Inquirer szerint bőven 3 gigahertz fölé tornázható, bár a lap megjegyzi, hogy ekkor a fogyasztás 180 watt fölé kúszik, ami nagyon magasnak számít, különösen a folytonos költséghatékonyságra és alacsony üzemeltetési költségekre törekvő szerverbizniszben. Mindenesetre a 16 magos rendszerben már 48 megabájt gyorsítótár sorakozik fel, és a processzorok együttesen fél terabájt memóriát lesznek képesek megcímezni. Hardcore játékosoknak is Az EX várhatóan az év vége felé jelenik meg, de már megvannak a jövő évi tervek is: valamikor 2010 elején fut be a Nehalem-EP 32 nanométeres, hatmagos verziója, amiben 12 megabájt gyorsítótár lesz, és amivel akár 3,6 gigahertzes órajel is elérhetővé válik alacsony fogyasztás mellett. A két csip más-más körnek készül: az EX akkor jön jól, amikor sokszálú, gyorsítótár- és memóriaigényes alkalmazásokat futtatunk, az EP meg munkaállomásként üzemel majd jól, meg amikor egy gazdag játékos a legtöbbet akarja kihozni az adott architektúrából: talán már a Crysis is elfut majd rajta 1080p-s felbontásban, persze csak megfelelő minőségű és mennyiségű grafikus gyorsító társaságában. Akárhogy is, már 200 gigaflops számolási teljesítményű gépekről beszélünk, szóval erőben nem lesz hiány.
  2. Néhány nappal ezelőtt a mikrohullámú háttérsugárzást vizsgáló Planck űrteleszkóp egyik műszere elérte a −273,05 Celsius-fokos működési hőmérsékletét, és ezzel a leghidegebb ismert objektum lett a világűrben. Július elején a Planck űrteleszkóp HFI műszere elérte a mínusz 273,05 Celsius-fokos működési hőmérsékletet, és ezzel csaknem egyidőben az űreszköz megkezdte a végső, a Nap-Föld rendszer L2 Lagrange-pontja körüli működési pályára álláshoz vezető manővert is, írja a hirek.csillagaszat.hu. A Planck négyféle hűtőrendszerrel van felszerelve. Ezek közül az első passzív hűtés: a műszerek hősugárzás formájában történő energialeadással mínusz 230 Celsius-fokos hőmérsékletet érnek el. Az abszolút zérót, az elméletileg lehetséges legalacsonyabb hőmérsékletet 0,1 kelvinre megközelítő hőmérsékletet a műszerek lépcsőzetesen, három aktív hűtőrendszer segítségével érik el. A Planck-szonda az ősrobbanás maradványsugárzását, a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzást fogja tanulmányozni az eddigieknél sokkal jobb térbeli felbontással és érzékenységgel. A cél a háttérsugárzás hőmérsékletében bekövetkező milliomod fokos térbeli fluktuációk mérése. Ez olyan bonyolultságú feladat, mintha a Földről egy, a Hold felszínén ülő nyúl teste által kibocsátott hősugárzást szeretnénk detektálni. A lehető legjobb jel/zaj viszony elérése érdekében ezért kell a szonda detektorait az abszolút nulla fokhoz ilyen közeli hőmérsékletre lehűteni. 2009. július 2-án a szondát irányító csapat megkezdte azt a manővert is, melynek eredményeként az űreszköz a Nap-Föld rendszer L2 Lagrange-pontja körüli végső pályájára fog állni. A segédrakétákat a Planck maga indította be a megfelelő parancsra, és azok 12-24 órán keresztül működtek. A manőver során a Planck sebességét 211,6 km/h-val változtatták meg, így az 1010 km/h lett. Jelenleg a Földdel és a képzeletbeli L2 ponttal együtt 29,5 km/s sebességgel kering a Nap körül. A manőver kezdetén Földtől mért távolsága 1,43 millió kilométer volt. A következő néhány hét során a műszerek beállítása és finomhangolása következik. A tervek szerint a Planck augusztus közepén kezdi el a mikrohullámú égbolt felmérését.
  3. Egyes mézfajták a felületi sérülések és fertőzések kezelésekor hatékonyabbak, mint az antibiotikumok. A sydneyi egyetem kutatói kimutatták, hogy a méhek által előállított termék még a multirezisztens, azaz több antibiotikumnak ellenálló baktériumokkal szemben is segítséget nyújtanak. Az antibiotikumok általában csak bizonyos baktériumfajokra hatnak, és csak akkor, ha az illető törzsek nem rezisztensek velük szemben. Ezzel ellentétben az ausztráliai kutatásban használt mézfajták minden vizsgált kórokozó ellen hatásosnak bizonyultak, még a multirezisztens baktériumok ellen is - számoltak be eredményeikről a kutatók a European Journal of Clinical Microbiology and Infectious Diseases című szaklapban. Ezenkívül a mikrobák nem fejlesztettek ki rezisztenciát az új-zélandi és ausztrál manuka, illetve zselébokor mézfajtákkal szemben, amelyeket teafáról gyűjtögető méhek termelnek. Azt, hogy miként akadályozza meg a méz a fertőzéseket, a kutatók még nem tudják. Csak gyanítják, hogy a metilglioxál nevű alkotóelem a méz más összetevőivel kölcsönhatásba lép, és így gátolja meg, hogy a kórokozók új, "mézrezisztens" törzseket alakíthassanak ki.
  4. T.Sz.v2

    Szoktál csalni a játékokba?

    hát gépesekbe néha ha felbsza az agyam de pókerbe meg ilyenekbe lehet rendessen főleg ha pénzért megy
  5. A Nő sokkal csúnyább, egy részeg férfin hát adjisten elröhögsz de egy nő uhhh.
  6. Akkor az hogy azt a sort hogy lehet kicserélni ahol a lekicsinyítés kilépés stb. vannak? Ja és igen .Net ben
  7. A Szilícium-völgy egyik kötelező látványossága a Computer History Museum, ami a legnagyobb ilyen jellegű kiállítás a világon. A technofilek egészen biztosan önkívületi állapotba kerülnek az ENIAC, a Cray vagy az első Apple-gép láttán. Talán Mountain View az egyetlen olyan hely a világon, ahol múzeumokban állítanak ki még használatban lévő dolgokat. Mert egy rakás júzernél pörögnek ott a C64 kazettái, nem egy üzemel az Apple harmincadik születésnapjára kiadott Macjei közül, és a Pentium sem volt olyan régen, hogy ásatásokat kellett volna végezni a megtalálásához. Lyukakkal kezdődött Az ingyenesen látogatható Computer History Museumban persze nemcsak a nyolcvanas-kilencvenes évek IT-ikonjait állították ki, hanem mindent, aminek köze van az informatikához. Az első számítógépek még az 1890-es évekből valók: lyukkártyás eszközök voltak ezek, amik a bevándorlókat segítettek nyilvántartásba venni. Már ekkor megjelent a kettes számrendszer, ha a formapapíron a farm sorában a fru/nut mellett volt lyuk, akkor lehetett tudni, hogy az illető paraszt gyümölcsöt és mogyorót termeszt. Ha nem, nem. A gépbe helyezték a papírt, emberi erővel belelyuggatták a farm és a háztartás adatait, aztán mindenki vihette az adatlapját, ami alapján azonosítható volt. Tudták, merre lakik, mennyit dolgozik, mit termeszt, és mivel van felszerelve a háztartása, a Nagy Testvér legalább annyira figyelt 1900-ban, mint 2009-ben, csak kevesebb volt benne a nyomtatott áramkör. Ettől függetlenül a kiállított gép úgy néz ki, mint egy Commodore Amiga 500-as, és szinte már számítógépként működött, pedig száz éve gyártották. A második világháborúban aztán lendületet kapott a gépfejlesztés, különféle kódoló és dekódoló rendszereket építettek a szemben álló felek. A német oldalon harcolt az Enigma, ami négy elforgó rotorjának hála meglehetősen komoly titkosító algoritmusra volt képes, a másikon meg a Colussus: a britek rendszere fel tudta törni a náci-kódokat, éppen ezért Churchill annyira veszélyesnek tartotta, hogy a háború után parancsba adta, szedjék apró darabokra őket. Még a létezésük is titok volt hosszú éveken keresztül. Aztán ott van a múzeumban a legendás ENIAC, vagyis annak a negyvened része, az egész ugyanis elfoglalná az informatika száz évét bemutató termet. Sokan az első modern értelemben vett számítógépnek hívják a félmillió dollárból készült vákuumcsöves óriást, aminek a programozása még kábelek átkötésével történt: a rendszer mindig csak egyféle feladat elvégzésére volt képes, de ezek közt szerepelt a hidrogénbomba megépítésével kapcsolatos számítások elvégzése is. Az átprogramozás, a kábelek átkötése hét napig tartott, és mindig hat nő végezte, mert ők türelmesebbek a férfiaknál. A sok munkának viszont megvolt az eredménye, az ENIAC másodpercenként ötezer műveletet tudott elvégezni, élete során több számolást hajtott végre, mint amennyit az emberiség korábbi történelmében összesen. A gépet 1947. július 29-én kapcsolták be és 1955. október másodikán kapcsolták ki, de a vákuumcsövek kiégése és a folyamatos átprogramozás miatt csak ötven százalékos volt a rendelkezésre állása. Az ENIAC tehát körülbelül annyi számítást végzett el nyolc év alatt, amennyivel az Intel legújabb, Core i7-es processzora nyolc másodperc alatt. Amit sosem használtak A következő jelentős számítógép a múzeumban a SAGE, amit az amerikai légierő használt. Sosem került még gép olyan sokba, mint ez: az ENIAC-ért alig félmilliót fizettek, az ötvenes években hadrendbe állított SAGE-ért viszont 12 milliárdot. Az amerikai hadsereg elképesztő tudást mozgósított a megépítéséhez, volt idő, amikor a világ programozóinak a húsz százaléka ezen a rendszeren dolgozott. Összesen 27 központot hoztak létre, amik telefonvezetékekkel tartották a kapcsolatot egymással, sokan a SAGE-et tekintik a hálózatba kötött számítógépek előképének. A rendszer feladata az amerikai légvédelem segítése lett volna, abban bíztak, hogy felfedezi és hatástalanítja az ellenséges támadásokat. Pre-Skynet. Valójában azonban még a hadsereg felső vezetése sem volt biztos abban, hogy éles helyzetben képes lenne bármilyen érdemi munkát végezni a méregdrága rendszer. Mondjuk erre nem is volt szükség, hiszen támadó nem akadt, pedig a darabonként 300 tonnás SAGE 99,6 százalékos rendelkezésre állással várta az ellenséget. A vesztét végül a vákuumcsöves felépítés okozta: még a nyolcvanas években is szolgálatban volt, akkoriban viszont már csak a keleti blokkból lehetett beszerezni a csöveket, onnan, ahonnan a támadást várták. A múzeumban kiállított darabba épített elhasznált hamutartó a bizonyítéka annak, hogy milyen unalmas lehet húsz éven keresztül egy semmilyen munkát nem végző számítógép előtt ülni. Aztán felpörögtek az események: az 1964-es CDC 6600-as 60 bites központi processzort használt és már egészen úgy nézett ki, mint egy számítógép: darabja tízmillió dollárba került, összesen százat adtak el belőle, sebessége elérte a 10 MFLOPS-ot, ami hétezred része egy mai processzorénak. A szintén kiállított Cray-1A már 160 MFLOPS, a gyönyörű Cray 2 meg processzoronként 488 MFLOPS, összességében meg már 4 GFLOPS teljesítményre volt képes, ami már egy gyengébb Pentium 4-es erejének felel meg. Kőtömbnyi szakácskönyv A kiállításról egyszer csak eltűnnek a szuperszámítógépek, az utolsó érdekesebb kiállítási darab az a szekrénybe dobált alaplaphalom, amit Larry Page és Sergey Brin használt a Google-nél az első időkben. Az otthoni számítógépekből összetákolt szerver nagy előnye volt, hogy olcsón lehetett javítani, az ötlet annyira bejött, hogy a Google a mai napig hasonló rendszerekre építi titkos algoritmusát. Egészen más irányt jelentenek az otthoni számítógépek, a kategória megteremtése felé Neiman Marcus terméke, az 1969-es Honeywell 316 Kitchen Computer tette meg az első bizonytalan lépést. A kiállításon a vendégek többsége röhögni kezd a szerkezet láttán, valószínűleg ugyanez történt negyven éve, talán ezért nem adtak el egy darabot sem az óriási, tízezer dolláros készülékből, ami valamivel kevesebb receptet tudott, mint egy 49 centes szakácskönyv. Aztán már jönnek a mai gépek: az Altair 8800-as, 1976-os Apple I, majd az Apple II, az első IBM PC, a C64, meg a Xerox Alto, ami a valóságban jóval nagyobb, mint azt gondoltam. De attól még fontos mérföldkő: miközben a legtöbb cég még a szöveges operációs rendszerrel szarakodott, a Xerox mérnökei megalkották a grafikus felhasználói felületet és az egeret. Kár, hogy a vállalatvezetés elvetélt ötletnek találta mindkettőt, így nem zavarta a céget, amikor az Apple vezetője, Steve Jobs néhány emberével megjelent a Palo Alto-i fejlesztési központban és megnézte a gépet. A többi már történelem: a Xeroxnál látottak alapján elkészült minden idők egyik legfontosabb számítógépe, a Macintosh, amit áttanulmányozva viszont megírták minden idők egyik legfontosabb szoftverét, a Windowst. A Xerox Alto tette le 35 éve azokat az alapokat, amik máig meghatározzák a személyi számítógépet. A többi gép már kölyök: az 1984-es, óriási Compaq Portable, a játékgépre emlékeztető 1994-es PowerBook 170, vagy az első Sun Workstation. Mind ott van Mountain Viewban, egyszer valaki talán majd újra bekapcsolja őket.
  8. T.Sz.v2

    Iphone vs. "mezei" telók

    Még szép hogy más telók, az apple az jó cég csak hát az iphone. Szóval azér nem hasnolítható össze egy omnia HD -val.
  9. legjobb az a 6,8,4. De Ilyen emberek tejet feladni postán. Majd küldik ímélbe nem?
  10. Akkor következő kérdés egy kis registry-s! Dim hatterszin As String hatterszin = My.Computer.Registry.GetValue("HKEY_CURRENT_USER\Ora", "CDhatter", Nothing) Me.BackColor = hatterszin na most csak az a probléma hogy ugye sztringet nemtud belerakni színként. Azt már megcsináltam előzőleg hogy van értéke a kulcsnak. Beleírt egy RGB színkódot és nekem az kéne hogy ilyen legyen a háttere amit betölt. Megoldva. My.settingsel
  11. T.Sz.v2

    Samsung I8910 HD

    meg még azér a rom 2x annyi meg a ram is az akksi is nagyobb
  12. Samsung S8000 Jet Könnyen lehet, hogy a június 15-ei nagy Samsung bemutató fő sztárja került most a fényképező és a videókamera elé. Az S8000 Jet névre hallgató újdonság ismét egy érintőképernyős modell lesz, ám ezúttal érdekes újítások is érkeznek vele. A külső a szokásos, egyedül a hatszögletű középső gomb mondható apró forma trükknek. A 3,1"-os kijelző AMOLED, felbontása pedig WVGA, tehát a vakító színek és tűéles kép garantálva van. Amiben tényleg nagyobb változás történt, az a szoftver. Új verziójához érkezett a TouchWiz felület és a jelek alapján ez az S8000-ben jelenik meg először. Megmaradtak a widgetek és a több főképernyő is, de jelentősen kibővült a főmenü, ami színtén több képernyőre van osztva. Ráadásul 3D-s task manager került bele, ahol a háttérben futó programok között tudunk váltani. Mindehhez még hozzájön az LG Arena S-Class menüjéből ismerős 3D-s kocka. Innen a kedvenc funkcióink indíthatók el, ráadásul a Samsung a kocka mind a hat oldalát kihasználja és van 3D-s lapozós nézet is. Van még benne gesztusvezérlés, amit az S5230-ban láttunk, aztán mozgásvezérlés (Shake Control a Sony Ericssonokban). A funkciók között WiFi, HSDPA, GPS-vevő, 5 megapixeles kamera, microSD és 3,5 mm-es jack is került.
  13. Vertu Ascent Ti Damascus Steel Még messze nincs vége a gazdasági világválságnak, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne igény a luxuscikkekre ezért hosszabb csönd után ismét új modellel jelentkezik a Nokiához tartozó luxusmárka, a Vertu. A Vertu most kiadta legújabb készülékét, amely az Ascent Ti Damascus Steel névre hallgat. Nevéhez illő módon az újdonság különlegessége, hogy a külső burkolat nagyobb része speciálisan megmunkált, damaszkuszi acélból készült. Ezt az acélfajtát kardoknál szokás használni és az így megmunkált anyag jóval erősebb és ellenállóbb a hagyományos acélnál. Műszakilag nincs változás az alapmodell Ascent Ti-hez képest, tehát továbbra is 4 GB beépített memória és 3G várja a leendő tulajt. A hátlapi kamera 3,2 megapixeles, autófókusszal és LED vakuval felszerelve. A 2"-os QVGA kijelző 16 millió színt jelenít meg, állapotára zafírüveg vigyáz. Az új Vertu Ascent Damascus Steel mobilból csupán 100 darab készül, az árát nem közölték.
  14. Nokia 3710 Fold Az érintőkijelzős és üzleti okostelefonok mellett a Nokia ma egy egyszerűbb kagylómobilt is bemutatott, mely a középmezőny számára is elhozta a teljes navigáció és a 3G élményét viszonylag mérsékelt áron. A Series 40 alapú jövevény közvetlen elérést kínál az Ovi szolgáltatásokhoz. A 80 százalékban újrahasznosítható anyagokból készített és 60 százalékban újrahasznosított csomagolással érkező készülék 2,2 hüvelykes, 240x320 képpontos fő és 1,36 hüvelykes, 128x160 képpontos másodlagos kijelzőt, LED villanós 3,2 megapixeles kamerát, 384 kbites letöltéssel és feltöltéssel kecsegtető 3G átviteli képességet, beépített GPS és sztereó Bluetooth modult, sztereó FM rádiót, 2,5 milliméteres fülhallgató kimenetet és 4 óra beszélgetést kínáló akkumulátort is felvonultat. A 89x47x15,2 milliméteres és 94 grammos Nokia 3710 Fold rózsaszín, szilva és fekete árnyalatokban az év utolsó negyedében lesz kapható nettó 140 eurós kiskereskedelmi áron, vagyis hazánkban bruttó 48.500 forintért kerülhet bevezetésre, ha az euróárfolyam nem változik jelentős mértékben.
  15. Nokia E72 A finn óriás ma újabb taggal bővítette Eseries sorozatát, mely az üzleti funkciók mellett ezúttal fejlett multimédiás szolgáltatásokat is kínál méghozzá lélegzetállítóan vékony kivitelben. A mindössze 10 milliméter vékony mobiltelefon hátlapján LED villanóval megtámogatott 5 megapixeles autofókuszos kamera is helyet kapott, és végre a szabványos 3,5 milliméteres fülhallgató kimenet sem maradt ki a repertoárból, vagyis a fejlett üzleti funkciók ezúttal multimédiás tudással is párosulnak. A Nokia E72 email kezelése sokat fejlődött. Az egyik legfontosabb újdonság a HTML levelek kezelése, melyhez Microsoft Exchange és IBM Lotus támogatás is tartozik, így a legtöbb üzleti levelezőrendszer és címjegyzék távolról is elérhetővé válik a beépített VPN kliens segítségével. A készülék fejlett biztonsági rendszeréhez hardveres titkosítás is tartozik, mely a belső memória mellett a mellékelt 4 GB kapacitású memóriakártyán tárolt adatok védelméről is gondoskodik. Az üzleti funkciók mellett a szórakozásra is jut lehetőség, hiszen a jövevény közvetlen elérést kínál az Ovi, Windows Live, Yahoo IM, Facebook, YouTube és MySpace közösségi oldalakhoz is. A készülék emellett 2,36 hüvelykes, 320x240 képpontos kijelzőt, QWERTY billentyűzetet, 5 megapixeles, autofókuszos fő és VGA előlapi kamerát, beépített GPS, WLAN és sztereó Bluetooth modult, RDS FM rádiót, 250 MB belső memóriát, 10,2 megabites HSDPA letöltési és 2 megabites HSUPA feltöltési képességet, microUSB és 3,5 milliméteres fülhallgató csatlakozót, optikai érintőpanelt, Quickoffice 5.3 irodai szoftvercsomagot és 12,5 óra beszélgetést, 13,7 óra VoIP beszélgetést vagy 37 óra zenelejátszást biztosító 1.500 mAh kapacitású akkumulátort is kapott. A 114x59,5x10,1 milliméteres és 128 grammos Nokia E72 várhatóan az év harmadik negyedétől lesz kapható 350 eurós nettó kiskereskedelmi áron, vagyis hazánkban körülbelül bruttó 121.000 forintért kerülhet bevezetésre.
  16. A Samsung B7320 OmniaPRO Egy hagyományos kialakítású okostelefon, mely nem rendelkezik érintőkijelzővel, vagyis 2,4 hüvelykes, 320x240 képpontos kijelzőt, 3,2 megapixeles kamerát, 256 MB RAM-mal felvértezett 528 MHz-es processzort, Windows Mobile 6.1 operációs rendszert, GPS, WLAN és sztereó Bluetooth modult, valamint 7 óra beszélgetést kínáló 1.480 mAh kapacitású akkumulátort kapott. A harmadik negyedév során érkező 117x61x12,7 milliméteres és 102,1 grammos B7320 OmniaPRO várható ára egyelőre nem ismert.
  17. Samsung I8000 /Omnia II/ A Samsung Omnia sorozata ma újabb tagokkal bővült melyek közül az i8000 Omnia II CDMA és EV-DO változata kizárólag az amerikai Verizon Wireless kínálatában lesz elérhető, míg a HSDPA variáns világszerte elérhetővé válhat. A jövevény részletes specifikációja már korábban is ismerte vált, de a végleges adatlap kisebb csalódást okozhat azok számára akik kapacitív kijelzőt vártak. A készülék 3,7 hüvelykes, 480x800 képpontos rezisztív AM-OLED érintőkijelzőt, gravitációs szenzort, 720x480 képpontos videó rögzítésére alkalmas 5 megapixeles kamerát, GPS, WLAN és sztereó Bluetooth modult, HSDPA átviteli képességet, 800 MHz-es processzort, később frissíthető Windows Mobile 6.1 operációs rendszert, TouchWiz 2.0 kezelőfelületet, DivX lejátszót, 3,5 milliméteres fülhallgató csatlakozot, microSDHC kártyával bővíthető 8 vagy 16 GB belső memóriát és 1.500 mAh kapacitású akkumulátort is kapott. Az év harmadik negyedében érkező 118x59,6x11,9 milliméteres és 117 grammos Samsung i8000 Omnia II ára egyelőre nem ismert.
  18. Samsung Omnia Pro B7610 3,5 colos 480x800 pixeles AMOLED érintőkijelző 16 millió színnel 800 MHz-es processzor Windows Mobile 6.1 (ingyenes 6.5-re frissítéssel) 5,1 megapixeles autófókuszos kamera LED-es vakkuval oldalra kicsúsztatható teljes QWERTY billentyűzet microUSB csatlakozó 3,5 mm-es jack dugó TV-kimenet FM rádió 1 GB-os belső memória (32 GB-ig bővíthető) GPS/WiFi/HSDPA/HSUPA és Bluetooth csatlakozás 2 féle felhasználói felület 1500 mAh-es akku
  19. Samsung I8910 HD Adatlap+nézettsége: 458 megtekintés 2009. május 20. óta Adatlap;állapota: Előzetes specifikáció Megjelenés+ideje: 2009. május Méretek: 58 x 123 x 12.9 milliméter Tömeg: 144 gramm (teleppel) Szoftverkörnyezet Operációs;rendszer: Symbian OS 9.4 Series 60 5th Edition Azonos rendszerű készülékek listája Mikroprocesszor,:Lapkakészlet CPU:órajel: 600 MHz CPU: 32bit Texas Instruments OMAP 3430 Azonos processzort használó készülékek listája Memória,+Tárkapacitás RAM_kapacitása: 256 MiB ROM:kapacitása: 256 MiB Másodlagos:ROM+kapacitása: 7.5 GiB Kijelző Kijelző: színes AM-OLED , 16777216 árnyalat Képátló: 3.7 " Kijelző:felbontása: 360 x 640 Hang Mikrofon(ok): monó Hangszóró(k): sztereó Audiókimenet: 3,5 mm Cellás:mobiltelefon Támogatott_hálózatok: GSM850, GSM900, GSM1800, GSM1900, UMTS900, UMTS1900, UMTS2100 Támogatott-adatkapcsolati;módok: CSD, GPRS, EDGE, UMTS, HSDPA, HSUPA Hívásjelzés: 40 -szólamú csengőhang Rezgő:hívásjelzés: Támogatott Kihangosítás: Támogatott Beviteli;perifériák Pozicionáló_eszköz: Érintőképernyő Elsődleges+billentyűzet: Nem támogatott Navigációs+blokk: Nem támogatott Görgetőtárcsa: Nem támogatott Kommunikáció_és+csatolófelületek Bővítési+lehetőségek: MMCmicro, microSD, microSDHC, TransFlash, Memory Stick Micro USB: USB 2.0 kliens, 480Mbit/s micro-USB Bluetooth: Bluetooth 2.0 + EDR Wireless-LAN: 802.11b, 802.11g Infravörös: Nem támogatott Multimédia+közvetítés Analóg;rádió: FM rádió (87,5-108MHz) + RDS Digitális:multimédia-közvetítés: Nem támogatott Műholdas:navigáció+ Beépített-GPS-egység: Támogatott Kiegészítő+GPS_szolgáltatások: A-GPS, Geotagging Beépített-digitális:kamera Főkamera: 8 MP Autofókusz: Támogatott Optikai_zoom: 1 x Makró;mód: Támogatott Kamera:segédfény: mobilfény (LED) Másodlagos_kamera: 0.3 MP További:részletek Beépített:gyorsulásérzékelő: Támogatott Telep: Lítium-ion telep Telepkapacitás: 1500 mAh
  20. T.Sz.v2

    Nokia 5530

    Én nem tartom sokra a 3G-t azt se tom mire jó, meg van még EDGE meg HSDPA meg nemtom, tele van ilyenekkel az 5800 de ezt se tom melyik mire jó. Én ezt venném ha nemvettem volna meg az 5800át.
  21. T.Sz.v2

    Falu/Város

    Falusi élet, jobb emrt csend me nyugalom, de én városba járok suliba és ott az összes haver meg ilyenek. Deattól a falusira szavaztam. Borotva: jó neked nálunk mostanában tele van az egész falu rendőrökkel.
  22. T.Sz.v2

    Utálod a focit?

    utálom, nézni meg főleg amikor nagyon unom magam néha néha megpróbálkozok vele.
×
×
  • Create New...