Jump to content
PirateClub.hu

hankock

ViP
  • Pontszám

    7,143
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

  • Nap nyertese

    4

Posts posted by hankock

  1. A Legendary Studios is természetesen ott volt San Diegoban, a Comic-Con rendezvényen, és megannyi bejelentés között arra is futotta hogy bejelentsék, elkészül a Godzilla folytatása. Ez várható is volt. A bejelentés ezzel nem teljes, hiszen az is kiderült, hogy a folyatásban kik lesznek Godzilla "ellenfelei".

    Rodan, Mothra és Ghidorah. Ez a három szörny, akikkel farkasszemet kell néznie majd Godzillának a folytatásban. Illusztris egy társaság, azonban arra, hogy a folytatásra mikor kerül sor, nem tudni. A Legendary nem mondott semmilyen dátumot, még hozzávetőlegeset sem. Gereth Edwards az első rész rendezője annyit elmondott, ő addig biztosan nem ül bele a rendezői székbe, amíg nem végez a rá kiszabott Star Wars spinoffal.

    cinestar

  2. Tarantino éppenhogy kiheverte a forgatókönyvének kiszivárogtatását követő bonyodalmakat (a Gawker nevű oldalt beperelte, amiért elérhetővé tették a The Hateful Eight scriptjét, miután valaki volt olyan kedves és kiszivárogtatta azt), máris új dolgokat tervez. Nevezetesen azt, hogy a Django elszabadul főhősét Djangót egy képregényszéria erejéig összeereszti a legendás kardforgatóval, Zorróval.

    A Reginald Hudlin felügyelete alatt készülő képregény egy idősebb Zorrót fog szerepeltetni és a történetről egyelőre annyit tudunk, hogy Zorro egy idősebb karakter lesz és Djangóval való viszonyuk hasonlítani fog a Star Wars-ben látható Obi Wan és Luke viszonyához.

     

    "Tetszik ez az ötlet, nem csak azért, mert úgy általánosságban szeretem a westerneket, hanem Zorrónak minden verzióját bírom. Legyen szó a Disney-sorozatról vagy épp a William Whitney-filmekről. Úgy gondoltam, remek ötlet fogni ezt a híres, mexikói, fikciós westernhőst és összeereszteni őt egy újonnan kitalált fekete westernhőssel. Nem akarok egy rakás Django-filmet csinálni, úgyhogy ez lehetőséget ad arra, hogy kontrolláljam a mitológiát, ugyanakkor elmeséljek új történeteket."

    A rendező hozzátette, hogy a képregény tartalmazni fog egy a Django elszabadul-ból kivágott jelenetet, melyben Dr. Schultz karaktere is felbukkan és melyben a motivációit jobban kifejti Djangót illetően.

    A képregényt Matt Wagnerrel közösen írja, a rajzokon pedig Esteve Polls (The Lone Ranger) fog dolgozni és előre láthatólag novemberben fogjuk majd olvasni.

    És hogy mi a helyzet a The Hateful Eight-tel?

     

    Tarantino meg fogja csinálni, az már biztos, ahogy az is, hogy a befejezése más lesz, mint amit a nemrégiben tartott felolvasáson hallhatott/láthatott a néző. "Mind értetek. Nem voltam eddig biztos benne, de itt és most eldöntöttem." - nyilatkozta a rendező azzal kapcsolatban, hogy meg fogja-e rendezni végül a forgatókönyvet.

    Bónusz, hogy a közönség soraiból elhangzott egy kérdés, mely arra irányult, hogy gondolkodott-e már azon, hogy science-fictiont csinál. A válasza sokat ígérő volt, hiszen elmondása szerint van már egy ötlete a zsánerben, ami idővel valami naggyá nőheti ki magát. Úgyhogy elfordulhat, hogy egyszer majd egy Tarantino-féle scifire fogunk jegyet váltani.

     

    cinestar

  3. Van egy hírünk, hogy aztán mennyire lehet neki örülni vagy mennyire nem, azt majd mindenki eldönti magának: a 20th Century Fox TV és Fox network új vezetőségét "komolyan foglalkoztatja" egy X-akták reboot lehetősége, és nem, nem április 1-i posztot dátumoztunk át. Kilenc évad és két film után valós esélye van a franchise feltámasztásának, amiről Chris Carter, a sorozat készítője mesélt a Vulture-na, kilátásba helyezve egy harmadik film illetve egy újabb sorozat elkészítését.

     

    index

     

    • Upvote 1
  4.  

    A Csillagok háborúja készülő hetedik epizódjának történetéről hallottunk már rengeteg mindent. Han Solo fia, zsoldosok, jedi vadászok, sith boszorkányok is kerültek már kereszttűzbe. Mivel ezt a verziót sem támasztja alá semmi, ezért ugyanúgy óvatosan kell kezelni, mint a korábbi pletykákat. Figyelem SPOILEREK várhatók továbbkattintás esetén!
    A film egy űrben kallódó lézerkardot markoló kézzel nyit, ami egy sivatagos bolygón ér földet. Ott megtalálja Daisy Ridley és John Boyega karakterei, akik szeretnének változtatni a sorsukon. Gondolják ez majd segíteni fog nekik új életet kezdeni. Össze is futnak Han Solo-val és Chewbacca-val, akik már nem az Ezeréves Sólyommal szelik űrt. Egyből beugrik nekik, hogy ez régi haverjuk, Luke Skywalker kardja. Megtalálni a jedi mestert azonban nem lesz egyszerű, mert már nem látták őt harminc éve. Sőt, senki nem látta. Eközben a gonosz ismét szuperfegyvert épít, amivel már nem csak égitesteket, de egész csillagrendszereket lehet egy csapásra elpusztítani.
    Mintha ez a Star Wars VII: Az elveszett Luke Skywalker nyomában sztori emlékeztetne a negyedik epizódra. A sorsán változtatni kívánó hős a sivatagos bolygón (=Luke Skywalker) szert tesz egy rendkívüli tárgyra (=R2-D2). Aztán összetalálkozás Han és Chewbacca párosával, hogy elvigyék azt Luke-nak (=lázadók).

     

  5. Német Nagydíj eredmények:

     

    2lvda4x.png

    Nagyszerű verseny volt a Német Nagydíjon sok előzéssel, szerencsésen megúszott balesettel, koccanásokkal, több meleg pillanattal. Rosberg nyert, és újra ellépett kicsit a pontversenyben.

    Rosberg tisztán eljött a rajttól, mögötte viszont Massa újra bajba került: Magnussen a belső íven, kiszámíthatóan ment, a brazil ráhúzta a kormányt, és felborult. Semmi baja nem lett, az autó sem tört össze nagyon, jött a biztonsági kocsi néhány körre.

     

    Nagyszerű verseny volt a Német Nagydíjon sok előzéssel, szerencsésen megúszott balesettel, koccanásokkal, több meleg pillanattal. Rosberg nyert, és újra ellépett kicsit a pontversenyben.

    Rosberg tisztán eljött a rajttól, mögötte viszont Massa újra bajba került: Magnussen a belső íven, kiszámíthatóan ment, a brazil ráhúzta a kormányt, és felborult. Semmi baja nem lett, az autó sem tört össze nagyon, jött a biztonsági kocsi néhány körre.

     
    felipemassa_nemetnagydij2014_mtiap.jpg
     
     

    Az újraindulás után Rosberg maradt az élen, nyomában Bottassal és Vettellel, Ricciardo a Massa-balesetnél lement a pályáról a bukótérbe, és visszaesett. Hamilton viszont a 20. helyről indulva remekül jött fel, hamar a top 10-be ért, ahol Ricciardo Red Bullja fogadta, amin nem tudott egyszerűen túljutni.

     

    Mindketten beérték Raikkönent, Ricciardo gyorsan el is ment a finn mellett, Hamilton viszont néhány körre beragadt. Végül a hajtűkanyarban mindkettejüket egyszerre fékezte ki, bár annyira későn lassított, úgyhogy beleszúszott a Ferrariba, amiről letört egy szárnydarab.

    A 16. körben a boxkiállások miatt Hamilton már második volt, igyekezett kitolni első kerékcseréjét, hogy ledolgozza a hátrányát.

    Közben Raikkönen ismét satuba került, ezúttal Vettel és Alonso zárta be, előbb a világbajnok csúszott bele, ami miatt Alonsónak koccant, és a másik oldalról is lehullott egy darab az első szárnyról.

    Hamiltont Bottas a friss gumin simán visszaelőzte, majd az angol kerékcseréje után Buttonnal is ütközött: a mclarenes belefordult a Mercedesbe, mert nem láthatta a holttér miatt, hol van pontosan a pályán ellenfele. Hamilton meg nem tudta, hogy Button nem látja őt, így történt a kis baleset, aminek következményeképp a Merciről letört a bal oldali szárny mintegy negyede. A kár akkora viszont nem lett, hogy le kelljen cserélni az alkatrészt.

    Biztosan tartotta vele a második helyet, majd 25 körrel a vége előtt jött gumikért, és az ötödikről kezdhette meg a felzárkózást, újfent. Rosberg, Bottas, Alonso, Vettel maradt előtte a hajrá kezdetén. Ismét előre jött, ám újra ki kellett mennie kerékcserére, ezúttal a harmadik helyről esett vissza, de már csak negyediknek.

    Az 50. körben sokat ledolgozhatott volna a hátrányából, ha jön a biztonsági kocsi: Sutil a célegyenesre fordulva pördült meg, az autó lefulladt, és a pályán maradt. Nagyon veszélyes helyen volt, de két kör gondolkodás után három pályamunkás beszaladt, és kitolta. Bátor akció volt, mondhatni kissé felelőtlen, bár valószínűleg minden pilótának szóltak, veszélyhelyzet van a kanyar után, és a sárga zászló is érvényben volt.

    Újabb forró pillanat akadt, amikor Kvjat Toro Rossója kigyulladt a hajtű utáni bukótérben, és az orosz nem tudott azonnal kiszállni. Másodpercek múlva szerencsére sikerült neki, de eléggé megijedthetett, dühösen verte a szalagkorlátot.

     

    A pályán Alonso boxkiállásával hamar újra harmadikként találta magát Hamilton, és mehetett Bottasra. A spanyol Ricciardóval küzdött, körökön át oda-vissza előzték egymást, míg a spanyol végül elment.

    Hamilton nem bírt Bottasszal, a finn egyszerűen nem volt lassabb, sőt, az angol támadási pozícióba sem került, egyetlen előzési kísérlete sem volt.

    Rosberg simán nyert, Bottas második, Hamilton harmadik lett, a német 14 ponttal ellépett a világbajnokságban. Vettel megverte Ricciardót, aki Alonso mögött futott be.

    Egy hét múlva Magyar Nagydíj.

     

     

    index.sportgéza

  6. A napokban szép számban érkeztek képek a Bosszúállók: Ultron korához, illetve a történet részleteiről is megtudhattunk egyet s mást. Most Joss Whedon rendező mesélt kicsit Higanyszál és Skarlát boszorkány filmbeli szerepéről, ráadásul az előbbit alakító Aaron Taylor-Johnson is elejtett pár mondatot a karakteréről.

    "Az Ultron Csapatban vannak, ami rendesen megnehezíti a Bosszúállók dolgát, hiszen olyan erőkkel kell szembenézniük, amilyenekkel ezelőtt még soha," - mesélte Whedon. "Az első részben még gyakorlatilag mindenki megtudta azt csinálni, hogy leüt valakit és kész, most viszont itt egy nő, aki képes behatolni a fejedbe és tárgyakat mozgatni az akaratával, illetve itt ez a fiú, aki mindennél gyorsabb, Ultronról nem is beszélve, aki képes klónozni önmagát ráadásul teljesen őrült. Szóval hirtelen minden sötétebb, tágabb és keményebb lett ebben a világban."

    Aaron Taylor-Johnson hozzátette, hogy: "Rengeteg csata van. [Higanyszál] gyorsan felkapja a vizet. Zavart lesz. Türelmetlen. De hihetetlenül védelmező. Az ő ereje fizikai és [a testvéréé, Skarlát Boszorkányé] pszichológiai. Az én karakterem mindig a frontvonalon van, de képes emocionális is lenni. Majd látni fogjátok ezt a gyönyörű érzelmességet kettejük között."

    Whedon Vízióról is beszélt egy kicsit, akit Paul Bettany fog alakítani, az a fickó aki JARVIS hangját is adja a Vasember filmekben. "Nem véletlen egybeesés. De ennél többet nem fogok elárulni Vízióról."

     

    cinestar

  7. Nem a szikrák, hanem a biztonság javítása miatt módosít az FIA

     

    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenyigazgatója, Charlie Whiting elárulta, 2015-től biztonsági okokból helyeznek titánból készült csúszólemezeket a Forma-1-es autók aljára, és nem azért, hogy a fenéklemez alól felcsapó szikrákkal látványosabbá tegyék a sportot.

     
    FIA-log%C3%B32-xpb.jpg FIA (Fotó: Moy / XPB Images)

     

    Az Osztrák Nagydíj pénteki szabadedzésén Nico Rosberg és Kimi Räikkönen versenyautójára is felszerelték azokat a titánlapokat, melyeket 2015-től minden csapatnak használnia kell. Az eddig információk alapján a Stratégiai Munkacsoport többek között ezzel a megoldással szerette volna még látványosabbá tenni a Forma-1-et, az autók ugyanis a változtatásnak köszönhetően az 1980-as, 1990-es éveket idézve ismét szikrákat szórhatnak. Charlie Whiting, a Nemzetközi Automobil Szövetség versenyigazgatója azonban elárulta, egészen más okai vannak a változtatásnak.

     

    "Az új elemek könnyebb anyagból készülnek, mint elődeik" - idézi a brit szakember szavait a motorsport.com. "Ezek a lemezek eddig nehézfémből készültek és az anyaguk rendkívül ellenálló volt, a csapatok pedig arra a pontra helyezték őket, melyen a vastagságot mérjük. A fém nagyon nehéz, és, ha darabok válnak le róla, az komoly problémákat okozhat. Belgiumban két olyan defektet is láthattunk, ami azért történt, mert ezek a fémdarabok a kerékvetőn maradtak. Legrosszabb esetben az is előfordulhat, hogy ezek a levált fémdarabok eltalálnak valakit" - teszi hozzá.

     

    A módosítás oka tehát a versenyzők biztonságának javítására és nem a sport látványosabbá tételére vezethető vissza - teszi egyértelművé Whiting, majd azt is elárulja, hogy a módosítások a versenyautók leszorítóerejére is hatással lesznek. "A titán két, két és félszer gyorsabban használódik el, mint az a fém, amit a csapatok most alkalmaznak, tehát változtatni kell az autók hasmagasságán, hogy elkerüljük a túlzott elhasználódást, szóval a csapatok nem bírják úgy földöz szorítani versenygépeiket, mint manapság" - folytatja érvelését a versenyigazgató.

     

    Nyilatkozata végén a sokat emlegetett szikráról is beszél. "A módosítás harmadik hatása az lesz, hogy sokkal több szikrát látunk majd, mint eddig, ez pedig egyesek szerint sokkal látványosabbá teszi a versenyeket" - zárja gondolatait Whiting. Az FIA-t a fenti magyarázat megjelenése előtt több alkalommal is támadták a titánlemezek bevezetése miatt, mondván ismét mesterséges megoldással akarja vonzóbbá tenni a sportot. Eközben néhányan azt is tudni vélik, hogy a módosítást elsősorban a Red Bull ellenfelei támogatták, a címvédő alakulat ugyanis az elmúlt években előnyt tudott kovácsolni az autó hasmagasságának rendkívüli dőlésszögéből - ez az előny a módosításokkal elvész.

     

    telesport.boxutca

  8. Az Apple-nek nem jutott eszébe, így szlovák fejlesztők aratnak sikert szuperkompakt mobiltöltőjükkel. Nem csak iPhone-nal, androidos telefonnal is működik.

    Pofonegyszerű alapötlete ellenére eddig egyetlen cégnek sem jutott az eszébe, hogy a CulCharge nevű minitöltőhöz hasonló kiegészítőt gyártsanak. Egy kulcstartóként hurcolható, vagy akár a pénztárcában is elférő kütyüről van szó, amelynek egyik végét a számítógép vagy más eszköz USB-portjába, a másikat pedig a telefonba lehet bedugni a töltéshez.

    Egy töltő a lakáskulcsod mellé

    A minitöltő több változatban is kapható, az új és régi iPhone-okkal működő változatban, illetve bármilyen micro-USB-n vagy mini-USB-n tölthető telefonnal - ilyen a legtöbb androidos és windowsos készülék - kompatibilis modellként. A töltésen kívül a kütyü adatkábelként is használható, és hat centiméteres hosszúságával ez a világ legkisebb mobiltöltője/adatkábele. Ha valaki irodában, számítógéppel dolgozik, bőven elég neki a kulcstartó méretű töltő, ami mindig nála van, mert a PC-ről mindig rá tud tölteni a telefonjának akkumulátorára egy kis energiát.

     

     

    20140716culcharge.jpg?w=666&h=444

    A CulCharge kulcstartóként

    Forrás: CulCharge

    A szuperkompakt telefontöltő két szlovák egyetemista, Jozef Zemla and Viktor Reviliak ötletén alapul, akik tavaly az Indiegogo nevű közösségi finanszírozó oldalon gyűjtöttek pénzt a gyártáshoz. Eredetileg 15 ezer dollárt, vagyis nagyjából három és félmillió forintnak megfelelő összeget akartak összekalapozni a neten a gyártáshoz, de a felhasználóktól végül 94,5 ezer dollár, vagyis nagyjából 21,5 millió forintos tőkét tudtak begyűjteni. Jozef Zemlától megtudtuk, hogy tavaly tavasszal készült el a töltők első, saját tervezésű prototípusa, a közösségi tőke birtokában pedig egy kínai üzemmel szerződtek le az összesen négyféle típus gyártásáról. Jelenleg már egy másik fejlesztésen dolgoznak, de erről semmit nem voltak hajlandók elárulni az Origónak.

    Bedughatom a laptopodba?

    Az iPhone-nal kompatibilis minitöltők majdnem kétszer annyiba kerülnek a micro-, és mini-USB-s modelleknél: ennek az az oka, hogy a szlovák fejlesztőknek be kell építeniük a töltőbe az a chipet, amely az Apple eszközei esetén a kiegészítő eredetiségét garantálják. Hasonló megoldásra a többi töltő esetében nincs szükség. Ennek ellenére az iPhone-osok számára is leég praktikus lehet az új kütyü, mert általában ők tudnak a legnehezebben töltőhöz jutni egy társaságban vagy irodában: az Apple-mobilja viszonylag kevés embernek van, és ezekhez is drága a töltő, ezért sokan nem tartanak többet belőle.

     

    20140714culcharge-mimi-telefontolto-mini

    Így lehet rádugni a laptopra a telefont

    Forrás: CulCharge

    A számítógép felőli USB-csatlakozó a pendrive-okból ismert, vékony érintkezős típus. Ez a telefonba csúszó csatlakozóhoz egy flexibilis szalagkábelen keresztül kapcsolódik, ez gyakorlatilag akár félbe is hajtható. Önmagában a minitöltőt nem lehet konnektorba dugni, csak USB-csatlakozóba, így alapvetően arra való, hogy laptopról lehessen telefont tölteni vele. Manapság azonban az újabb autókban és a tévék oldalán is található USB, ezekről is működhet a töltés.

    Szerencsére a legtöbb mai kütyühöz eleve olyan hálózati adapter jár, amelyhez bármilyen USB-s eszközt csatlakoztatni lehet: ilyenekkel is használható a CulCharge. Sajnos az USB-csatlakozók nem egységesen használnak ugyanolyan feszültséget és áramerősséget, ezért előfordulhat, hogy egy régebbi laptopról nem lehet például egy tepsimobilt vagy táblagépet feltölteni, vagy a töltés folyamata lassú lesz.

    Rákapnak a magyarok is?

    A CulCharge-ot nemrég kezdte forgalmazni egy magyar cég, amely tavaly ősszel szállt be a projekt finanszírozásába. A társaság az IndieGogón meghirdetett, több ezer dolláros csomaggal vált jogosulttá a töltők hazai forgalmazására, de a forgalmazóknak szánt csomag egyben 750 darab töltőt is tartalmaz.

    20140716culcharge-mini-telefontolto-mini

    Ennél kisebb töltő nincs is

    Forrás: CulCharge

    Itthon a micro-, és mini-USB-s kábel, illetve az iPhone 4S és régebbi modellekhez való töltő 2990 forintba kerül (kulcstartóval együtt), míg az új, Lightning-csatlakozós iPhone-töltőért ötezer forintot kérnek el. A kütyüt forgalmazó Trendit Kft. egyelőre az első darabokat adta el, de azt tervezi, hogy a mobilszolgáltatók üzleteiben is kínálja a töltőket - ezt egyébként a szlovák fejlesztők már a helyi piacon megvalósították.

    http://www.culcharge.hu/webshop/
    

     

    origo

  9.  

    Megérkeztek az első információk a sztoriról, csak saját felelősségre olvass tovább! A Bosszúállók: Ultron korában Ultront nem más hozza létre, mint Tony Stark (a képregényekben Hank Pym, vagyis Ant-Man) annak érdekében, hogy az érzelmekkel is rendelkező mesterséges intelligencia irányítsa az Iron Legiont, amely egyfajta planetáris rendőrség és robot tagjai az Iron Patriot (magyarul Vashazafi) páncélra hasonlítanak. Stark a saját személyiségjegyeivel ruházta fel Ultront, azonban Chris Hemsworth magyarázata szerint ez hatalmas hiba volt Stark részéről, mivel nem azt az eredményt kapta, amit szeretett volna és Ultron a rosszabbik énévé válik. Az emberiséget fenyegetésnek véli és a megoldást a kiirtásában látja. A Bosszúállók 2 elején Stark egy partit hoz össze New York elitjének abból a célból, hogy megismerjék a jelmezek mögött megbújó hősök emberi oldalát. Részt vesz az összejövetelen Vasember, Thor, Fekete Özvegy, Bruce Banner, Sólyomszem, Amerika Kapitány és Maria Hill is, mikor Ultron megtámadja a tornyot a Légióval és bejelenti, hogy a Föld megmentése érdekében elpusztítja az emberiséget. Stark állítólag sajátosan száll szembe vele, vagyis mivel fegyvertelen, ezért a pillanat hevében felkap egy fondü villát és Ultron nyakába szúrja. Joss Whedon viccesen annyit mondott erre, hogy "ez a leghalálosabb fondü villa az egész országban." A rendező és Chris Evans szerint is James Spader zseniális munkát végez Ultron megformálásával, amely intelligens, mégis halálos.

     

  10. Guillermo Del Toro még négy éve jelentette be, hogy ő rendezi a Haunted Mansion 3D-t, azonban jelen állás szerint lehet, hogy csak a producere lesz. Del Toro emellett a Hellboy 3-ról is beszélt, amely szerinte jó eséllyel sosem készül el, mert túl sok mindennek kellene egyszerre összejönnie hozzá.

  11. Sajnos úgy tűnik, hogy a Cinema City nem fogja vetíteni A majmok bolygója: Forradalmat. Az InterComtól azt a tájékoztatást kaptam, hogy továbbra is folynak az egyeztetések, hátha mégis bemutatnák a filmet, amely a kritikusok és a nézők szerint is a nyár egyik legjobbja.  Mindenesetre itt egy lista, hogy mely mozikban adják a produkciót.

    1.            Budapest – Corvin

    2.            Budapest – Sugár

    3.            Budapest – Lurdy

    4.            Budapest – Óbuda

    5.            Budapest – Pólus

    6.            Ajka

     

    7.            Balassagyarmat

    8.            Balatonfüred

    9.            Békéscsaba

    10.          Cegléd

    11.          Csopak

    12.          Debrecen Apolló

    13.          Eger Uránia

    14.          Eger Agria

    15.          Eger Kert

    16.          Fehérgyarmat

    17.          Fövenyes Kert (18-án)

    18.          Gyöngyös

    19.          Gödöllő

    20.          Hódmezővásárhely

    21.          Hévíz

    22.          Kecskemét Malom

    23.          Kiskunfélegyháza

    24.          Kiskunhalas

    25.          Kisvárda

    26.          Miskolc Uránia

    27.          Nagykanizsa Cinema

    28.          Nyíregyháza Krúdy

    29.          Pápa Petőfi

    30.          Révfülöp Kert (17-20)

    31.          Salgótarján

    32.          Sopron Elit

    33.          Szarvas

    34.          Szeged Belvárosi

    35.          Szentes

    36.          Szolnok Tisza

    37.          Szombathely Savaria

    38.          Sárospatak

    39.          Tata Est

    40.          Tatabánya Mi Mozink

    41.          Székesfehérvár Barátság

    42.          Siófok

    43.          Dunaújváros Dózsa

    44.           Zalaegerszeg Art

     

    filmdroid

  12. Megkapta volna hivatalos megjelenési dátumát a PC-s GTA 5?

     

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy a 2K Games és a Rockstar Games végre hivatalosan is leleplezte a Grand Theft Auto 5 PC-s portját. Az akkori közlemény szerint a program majd valamikor az ősszel lát napvilágot, a ma megjelent hírek szerint pedig ez a nap november 14-re esik.

     

    A dán Coolshop oldalán ugyanis megjelent a GTA 5 PC-s portja, mint megvásárolható alkotás és ezen a felületen olvasható a korábban említett dátum. Egyébként ez még akár igaz is lehet, hiszen november 14 éppen péntekre esik, ami passzolna az európai megjelenések időzítésébe. A Rockstar Games természetesen nem fűzött semmit a dologhoz.

     

    0714gta.jpg

     

    SG

  13. A címben minden benne van amit érdemes tudni. Az X-men: First Class íróit kérte meg a Lionsgate stúdió, hogy dobjanak össze egy forgatókönyvet. A tini nézőket meg lehet fogni a középiskolás szereplőkkel, akik össze kell fogjanak a gonosz űrlények meg ki tudja mik ellen. Egy új sikerfranchise születhet ebből? Aki jobban ismeri a Rangereket az fejtse már ki mi a helyzet.

     

    filmbuzi

  14. Kevin Feige producer és a Marvel Studió elnöke tartottak egy rövid kérdezz-felelek estet Londonban, ahol a Marvel rajongókat meglepték egy rövid, 2 perces jelenettel a Avengers: Age of Ultron-ból. Felvétel sajnos nem készült róla, azonban a Radio Times munkatársa a helyszínen volt, és egy epikus harcjelenetről számolt be, amely magában foglalt egy küzdelmet két Bosszúállók tag között is.

    A stúdió már márciusban közzétett pár vázlatot a filmből, és ezek közül egy Tony Stark a képregényrajongók által jól ismert “Hulkbuster” páncélját ábrázolta – a levetített anyagban éppen ebben az öltözékben száll szembe Vasember a zöld óriással. Hogy a harc éles volt-e, vagy csak Stark teszelte új páncélját, nem tudni, mint ahogy a végeredmény is valószínűleg csak a filmből fog kiderülni.

    “A képregényekből ‘Hulkbuster’-ként ismert páncél olyan, mintha Stark normál vörös-arany páncélját leküldték volna gyúrni, nagyságban is majdnem akkor, mint Hulk. Míg a normál öltözet karcsú, mint egy rakéta, egy robusztus, mint egy tank.” – írják. A Marvel képregényeiben Stark az említett páncélt éppen azzal a céllal hozta létre, hogy szükség esetén szembe tudjon szállni a feldühödött Hulk-kal, a mozgékonyság és a fegyverek helyett kifejezetten a maximális erőre és a védettségre helyezi a hangsúlyt (a wikipedia információ szerint 175 tonnát meg tud vele emelni Stark).

    Higanyszál (Aaron Taylor-Johnson) és Vörös boszorkány (Elizabeth Olsen) szintén felbukkantak a levetített jelenetben, Solyómszem oldalán harcolnak egy harcoktól dúlt olasz utcán.

    Kevin Feige állítása szerint a jelenet nem kerül többet sehol levetítésre, de azért mi még bízunk a Comic-Con-ban…

     

    ciner

×
×
  • Create New...