Jump to content
PirateClub.hu

hankock

ViP
  • Pontszám

    7,143
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

  • Nap nyertese

    4

Posts posted by hankock

  1. A Fox bejelentette, hogy tizenhárom évnyi szünet után újra a képernyőkre kerül az X-akták, méghozzá az eredeti főszereplőkkel.

     

    2002 májusában vetítették le az X-akták utolsó epizódját – legalábbis a legtöbben azt hittük, az lesz az utolsó.

     

    Pár hete már pletykálják, ma viszont a Fox is hivatalosan megerősítette, hogy egy hatrészes minisorozat erejéig David Duchovny ismét Fox Mulder, Gillian Andersen pedig Dana Scully bőrébe bújik, ráadásul a sorozat atyja, Christ Carter irányításával. „Kevés tévésorozat tudhat magáénak olyan eltökélt rajongókat, mint az X-akták, és mérhetetlenül boldogak vagyunk, hogy elhozatjuk nekik Mulder és Scully kalandjainak következő fejezetét, amire oly régóta vártak” – állt a sajtóközleményben. A vetítés időpontját még nem közölték.

    x-aktak_artwork_20100705124111_nfh.jpg

    Az X-akták 9 évados pályafutása alatt 16 Emmy-, 5 Golden Globe és egy Peabody-díjat zsebelt be. A főcímdal pedig még most, évek után is képes ránk hozni a frászt.

     

     

    gamestar

    • Upvote 1
  2. Sylvester Stallone produceri közreműködésével készül A feláldozhatók tévés verziója, Chuck Norris és Tom Selleck is benne lehet.

    A FOX-ra készül a The Expendables - A feláldozhatók sorozatváltozata, amelyen Sylvester Stallone mellett a filmek producere, Avi Lerner és az NCIS egyik alkotója, Shane Brennan is dolgozik.

     

    A sorozathoz a mozis változathoz hasonlóan rengeteg akcióhős csatlakozhat, A feláldozhatók 2-ben már látott Chuck Norris mellett Tom Selleck, Kiefer Sutherland, Lucy Lawless és Jennifer Garner is szóba került, de még akár az NCIS: New Orleans főszereplője, Scott Bakula, illetve a Válaszcsapás párosa, Sullivan Stapleton és Philip Winchester is feltűnhet a szériában.

     

     

    origo

     

    • Upvote 1
  3. Hatalmas pletyka, miszerint a Chris Prattes rebootszerűség rendezése iránt érdeklődik az első 4-et rendező Steven Spielberg. “assuming a script comes in to his satisfaction, Spielberg hopes to direct that film.”

  4. Na most már lesz folytatás :)
     

     
    Hivatalos: A District 9 rendezője készíti az Alien 5-öt!
     

    Minden azzal kezdődött, hogy a Chappie utómunkálatai alatt a District 9 és az Elysium – Zárt világ rendezője elkészítette az Alien 5-re vonatkozó ötleteit koncepciórajzok képében, amit aztán fellőtt a világhálóra. A felvázolt koncepció rendkívül pozitív visszhangot kapott, majd jött a hír, hogy a 20th Century Fox akár már holnap rábólintana az Alien folytatásra, ha Blomkamp azt szeretné, viszont a rendező még bizonytalan volt, nem szeretett volna franchise-hoz nyúlni.

    A kételkedésnek azonban vége, Blomkamp Instagramján jelentette be a követőinek, hogy az Alien 5 (a sajtó által használt munkacím) lesz a következő filmje. Mindezt megerősítettet többek között a Variety is, amely már finomabban fogalmazott és az Alien 5 helyett azt közölte, hogy a stúdió egy olyan projekt összehozására rántotta be a rendezőt, amely az Alien-univerzumban játszódik.

    The Wrap értesülései szerint egyébként Ridley Scott továbbra is a Prometheus 2 előkészületeinél tart, tehát az is meg fog valósulni, ráadásul Scott kiveszi a részét Blomkamp filmjéből is, mint producer.

     

     

     

    via cinestar

  5. Eltűnt 10 gigabyite:

    Adott a következő konfig:

    Aspire 5733: i3-380M 2x2.53 GHZ, 4 GB DDR3 Ram 320 GB, Intel HD grafika

    Operációs rendszer: Windows Home Premium 64 bit kory féle.

     

    A panasz a következő:

    Két partíció van
     

    C: 92,9 GB , D: 205 GB

     

    A C partíción 1 héttel ezelőtt 47,3 GB volt a  szabad hely, ma amikor ellenőriztem valamit megakadt a szemem, hogy 37,3 GB szabad hely van és c-n található összes (rejtett) file mérete is ki adja ezt a különbséget, egyszerűen a kérdés az hogy hova tűnt az a 10 giga, a merevlemez kondíciója 100%.

  6. Először is nézd meg a szolgáltatások között, hogy nincs-e letiltva a windows installer. Start menü keresőjébe ird be, hogy services.msc, és nyomj entert. keresd meg a windows installer szolgáltatást, és indítsd el, ha tudod.
     

     

    Ha nem megy akkor újra kell telepíteni az egész rendszert, vagy a rendszer visszaállítását egy korábbi időpontra.

  7. Áprilistól forog az Amerika Kapitány 3

    Anthony Mackie visszatér az Amerika Kapitány 3-ban, vagyis a Captain America: Civil Warban, ami minden bizonnyal 2016 egyik nagy várományosa. A színész elárult néhány részletet a forgatásról.

    Áprilisban kezdődik a forgatás, és a tervek szerint öt hónapon át fog tartani. A kezdőhelyszín Atlanta lesz, a Kapitány szülővárosa, de ellátogat még Puerto Ricóra és Berlinbe is a stáb. A további részletek váratnak magukra, viszont az imént elhangzottak hitelesnek tűnnek.

    Forrás:filmnews.hu

  8. Chris Evans csillagokkal és sávokkal töltött napjai rövidesen véget érhetnek, hiszen a színész 6 filmre szóló szerződése az Avengers: Infinity War-ral véget ér és a képregényekhez híven, valószínűleg ő is tovább adja a pajzsot. Ha pedig ebből indulunk ki akkor két esélyes van erre. Az egyik a Tél katonája Bucky Barnes, azaz Sebastian Stan a másik pedig Sólyom, vagyis Anthony Mackie.

    Mackie egy interjúban részletezte, hogyan cserélgetett gazdát Amerika Kapitány pajzsa az évek során és hozzátette, ha egyszer ő kapja meg akkor nem engedi el többé.

    "Nos, amint tudjátok rengeteg feldolgozása létezik a képregényekben, mi pedig most megyünk a Polgárháborúba. Úgyhogy a képregényekből kiindulva, a Kapitány először Buckynak adja a pajzsot, majd ő visszadja neki, ezután én kapom meg... Utána Bucky feleségül veszi Fekete Özvegyet, szóval nálam marad a pajzs, de én is visszaadom a Kapitánynak, végül pedig úgy dönt, hogy inkább megöregszik és újra hozzám került. Most pedig már nem adom oda senkinek."

    Függetlenül attól, hogy Mackie Amerika Kapitány pozíciójára pájázik, a Sólyom szárnyai már így is elég menőek voltak A tél katonájában. A színész azonban azt mondta, hogy "az új Sólyom jelmez sokkal jobb lesz majd, mint a régi." Az persze nem derült, hogy külsőre fog-e jobban festeni, vagy esetleg új funkciókkal is bővül a szerkezet, de már nagyon várjuk, hogy ismét lássuk a szárnyalni a színészt.

     

    cinestar

  9.  

    Ez túl nagy pletyka ahhoz, hogy ne közöljük: a Latino Review értesülései szerint - akiknek éppúgy vannak látványos lukra futásaik (Jonathan Rhys Meyers a Star Wars VII-ben), mint telitalálataik (Benedict KHAAANberbatch a Star Trekben) - megegyezett a SONY és a MARVEL, Pókember pedig szerepelni fog az Avengers: Infinity War-ban.

  10. Nemrég újra belendültek a Spectre forgatási munkálatai, a stáb lepihent egy kicsit az ünnepekre. De most alaposan fel kellett öltözniük, hiszel úgy 1350 méter magasságban, a Sölden sípályarendszer közelében vesznek fel jeleneteket. A havas tájon Daniel Craig, Lea Seydoux és Dave Bautista vigyorog.

     

    spectreforgatas30.jpg

     

     
    spectreforgatas31.jpg

    spectreforgatas32.jpg

    spectreforgatas33.jpg

    spectreforgatas35.jpg

     

    filmdroid

  11. A legújabb pletykák szerint a film várva várt előzetese jövő hónap 6.-án érkezhet meg, a Jupiter felemelkedésével egyidőben. Habár ez az információ még nem hivatalos, az internetre máris felkerült egy kép, ami az állítások szerint a trailerből származik. A fotón, amit a folytatásban ti is láthattok, az áll, hogy a Batman v Superman két részben érkezik a mozikba. Az első már idén október 23.-án befutna, Enter the Knight címmel, míg a második a már jól ismert Dawn of Justice alcímmel 2016 március 25.-től lehetne megtekinthető.

    Egy friss interjúban a Supermant alakító Hanry Cavill-t megkérdezték a pletyka valóságalapjáról, ő pedig tagadta, hogy két felé osztanák a filmet. Elég valószínűtlennek is tűnik egy ilyen döntés alig egy hónappal a film forgatása után, de még az is lehet, hogy a Warner végig ezt tervezte. A teljes igazságra remélhetőleg jövő hónapban már fényderül, mikor megérkezik a Batman v Superman: Dawn of Justice első előzetese.

     

    cinestar

×
×
  • Create New...