Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 08/23/2025 in all areas
-
Philip K. Dick sorozat (Agave Könyvek) *** Philip K. Dick: Az ember a Fellegvárban Amerika, 1962. A rabszolgatartás újra legális. A néhány túlélő zsidó álnéven bujkál. San Franciscóban a Ji King legalább annyira hétköznapi dolog, mint a telefonkönyv. Mindez azért, mert a szövetséges hatalmak elveszítették a második világháborút, és az Egyesült Államok területén most közösen osztozik a császári Japán és a náci Németország. De azt mondják, létezik egy könyv. Egy betiltott könyv, amely egy másik világról szól. Azt is mondják, hogy abban a másik világban a háborút a szövetségesek nyerték meg. Mindenki a valóságot keresi, de vajon létezik-e valóság egyáltalán? Philip K. Dick Hugo-díjas regénye mára a science-fiction klasszikusává vált. Egyszerre teremtette meg az alternatív történelmi regények műfaját, és emelte íróját a tudományos fantasztikus irodalom legnagyobb alakjai közé. Philip K. Dick: Palmer Eldritch három stigmája „AZ ÚR MEGÍGÉRTE AZ ÖRÖK ÉLETET. MI EL IS HOZZUK NEKED.” A Mars telepeseit az ENSZ toloncolta ki a túlmelegedett Földről, hogy a vörös bolygón megteremtsék egy élhető élet alapjait. Mert egyelőre az élet a Marson minden, csak nem élhető. A drogok persze segíthetnek. Például az, amelyik használójának tudatát apró játékbabákba vetíti, így kreálva egy egészen egyedi virtuális valóságot. Aztán egy Palmer Eldritch nevű üzletember hosszú évek után, a galaxis távoli sarkából visszatér a Naprendszerbe, és ezzel egy időben új drog jelenik meg a piacon, melynek szlogenje: „Az Úr megígérte az örök életet. Mi el is hozzuk neked.” De milyen örök életről van szó? És ki az, aki végül el fogja hozni? Philip K. Dick, a tudományos-fantasztikus irodalom mestere egyik legnagyszerűbb regényében ismét a valóságot szedi apró darabokra. Metafizika, drogok, marketing és játékbabák. Palmer Eldritch eljött érted, és a valóság soha többé nem lesz olyan, mint azelőtt volt. Philip K. Dick: Kizökkent idő Volt már olyan érzésed, hogy a világon minden körülötted forog? 1959-et írunk. Ragle Gumm egy álmos, amerikai kisvárosban lakik, és abból él, hogy mindennap megfejti és beküldi kedvenc napilapja rejtvényét. Egyedülálló tehetségének köszönhetően ő az első számú versenyző a „Hol lesz legközelebb a kis zöld emberke?” című játékban. Egy nap az a nyugtalanító érzése támad, hogy valami nagyon nincs rendben a világgal. Mintha minden körülötte forogna. Vajon kik azok, akik minden lépését figyelik? Miért olyan fontos számukra, hogy ne tudja elhagyni a várost? És mit csinál ő valójában, amikor naponta megtippeli, hogy „Hol lesz legközelebb a kis zöld emberke”? A világ lassan kezd darabokra hullani, és Ragle Gumm mindent elkövet, hogy megtalálja a valóságot. Bármi is legyen az. Philip K. Dick: Ubik Glen Runciter halott. Nem él. Nincs az élők sorában. Vagy mégis? Mindenesetre valaki meghalt abban a robbantásos merényletben, melyet Glen Runciter üzleti ellenfelei szerveztek. Úgyhogy Runciter temetése hamarosan megtörténik Des Moines-ban, de ennek ellenére gyászoló beosztottai rejtélyes üzeneteket kapnak tőle. A világ pedig egyre furcsább módon viselkedik körülöttük, melyből arra következtetnek, hogy valami végzetes és mindent megváltoztató dolog közeledik feléjük. Esetleg már meg is érkezett? Philip K. Dick birodalmában a végső igazság nem is annyira végső, a valóság és az illúzió pedig ugyanolyan könnyedén cserél helyet, mint a múlt és a jövő. Az Ubik klasszikus science-fiction halálról és megváltásról. De vigyázat! Csak az előírt adagokban, rendeltetésszerűen és kellő körültekintéssel alkalmazható! Philip K. Dick: VALIS (VALIS-trilógia 1.) A valóság az, ami akkor sem tűnik el, ha már nem hiszünk benne. Horselover Fat számára minden a rózsaszín fénnyel kezdődött, az isteni jelenéssel, amely VALIS-nak hívta magát. A valóság szövete széthasadt, és a világba áramló információ kételyeket és kérdéseket hozott magával. Horselover Fat pedig nem nyugszik addig, amíg ezekre a kérdésekre választ nem kap. Félig önéletrajz, félig fikció. Félig science-fiction, félig szépirodalom. Félig lélektani regény, félig metafizikai értekezés. Válaszok keresése olyan kérdésekre, melyeket talán jobb lenne nem feltenni. A VALIS teológiai detektívregény, ahol Isten egyszerre játssza az eltűnt személy és a tökéletes bűntény elkövetőjének szerepét. Philip K. Dick életművének egyik legnagyszerűbb, legszemélyesebb darabja megrázó és elgondolkodtató olvasmány, átszőve őrült humorral és öniróniával. Néha mosolygásra késztet, néha felkavar, de egy biztos: közömbösen képtelenség elmenni mellette. Philip K. Dick: Istenek inváziója (VALIS-trilógia 2.) A krionikus altatásban Herb Asher azt hiszi, még mindig boldogan éldegél a kupolájában egy csillagrendszerben jó távol a Földtől, és a legújabb Linda Fox-albumot hallgatja gondtalanul. Ha nem lett volna olyan rendes pasas, valóban így is lenne Ehelyett feleségül vette a halálos beteg (és terhes) nőt a szomszéd kupolából, és hagyta, hogy kihasználja egy gőgös helyi istenség (felesége meg nem született sarjának apja). Ki gondolta volna, hogy éppen ő, Herb Asher segédkezik majd a saját szülőbolygója elleni invázióban? Méghozzá Isten Fiának…? Philip K. Dick: Timothy Archer lélekvándorlása (VALIS-trilógia 3.) Timothy Archer episzkopális püspök ugyan elkötelezte magát az egyháznak, de korántsem vak és bigott, így fia és szeretője öngyilkossága után nem csupán a személyes hite rendül meg, de a történeti Krisztus létébe vetett bizalma is. Az Izraelben előkerült ősi szövegekben keresi a választ, médiumon keresztül kapcsolatba lép halott fiával, s az, hogy saját életét is górcső alá veszi, érinti mindazokat, akik így vagy úgy hozzá tartoznak. Az úgynevezett Valis-trilógia utolsó darabja a halál és a hit paradoxonjainak nyughatatlan, elgondolkodtató és megindító körüljárása. A regény Dick utolsó műve, melynek megjelenését már nem érhette meg. Philip K. Dick: Figyel az ég MINDEN VILÁGNAK MEGVAN A MAGA ISTENE. CSAK JÓ LENNE TUDNI, KI AZ. Jack Hamiltont, a feleségét és másik hat embert baleset ér a Belmont Bevatron protonsugárdeflektorában. Egy robbanás a részecskegyorsítóba taszítja őket, és az óriási mágnest védő fémhálón keresztül mindannyian belezuhannak az energianyalábba. Amikor Hamilton magához tér, látszólag minden rendben van. De csak látszólag. A feleségével együtt lassan kezdenek ráébredni, hogy a dolgok most másképpen működnek, mint ahogyan azt megszokták. Ebben a világban a hazugságért isteni büntetés jár, a hitetlenségért pedig halál. Milyen világba érkeztek? Miféle őrült istenség figyeli őket az égből? Hogyan tudnak innen megmenekülni? És ha egyszer megmenekülnek, vajon kinek a világába kerülnek legközelebb? Philip K. Dick: Kamera által homályosan Kamerák felszerelve. Indulhat a megfigyelés. De ki figyel meg kicsodát? A rendőrök és a bűnözők mindig is szorosan függtek egymástól. De egyetlen regény sem dolgozta fel erőteljesebben ezt a perverz szimbiózist, mint Philip K. Dick 1977-ben született remekműve. Fred kábítószeres ügynök, aki eltökélten próbál a H-Anyag nevű illegális, bár bizonyos körökben roppant népszerűségnek örvendő szer nyomára bukkanni. Ezért a külsejét teljes mértékben megváltoztató maszkafander segítségével felveszi a drogdíler Bob Arctor személyiségét, és ebben a szerepben ő is komoly fogyasztójává válik a H-Anyagnak. A kábítószernek azonban súlyos mellékhatása van: kettéhasítja fogyasztója személyiségét. Fred – a kábítószeres ügynök – tehát a titokban elhelyezett kamerák képein keresztül figyeli Bob Arctort – a drogdílert –, és közben fogalma sincs róla, hogy saját maga után nyomoz. Philip K. Dick személyes élményekből táplálkozó, sötéten ironikus regényéből Richard Linklater készít filmet, melyet – Keanu Reeves és Winona Ryder főszereplésével – 2006-ban mutatnak be a mozikban. Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? (Szárnyas fejvadász címmel is megjelent.) Nexus 6, másolatok, Deckard, Rachel… A nevek ismerősek. A könyv is. Philip K. Dick korszakalkotó regénye, amely alapját képezte Ridley Scott kultfilmjének, a Szárnyas fejvadásznak. A kötethez három vezető irodalomtörténész – Bényei Tamás, H. Nagy Péter és Tillman J.A. – írt kísérő szöveget, amelyek segítségével végre a helyére kerülhet Dick egyik legnagyobb hatású alkotása. „Egy apró tényt ajánlanék mindenki figyelmébe, aki már teljesen elveszett a modern világ vég nélkül sokasodó valóságaiban. Emlékezzetek: Philip K. Dick járt ott először.” – Terry Gilliam Philip K. Dick: Lenn a sivár Földön Ez a novelláskötet tizenhárom történetet tartalmaz a 20. század egyik legnagyobb sci-fi írójától. Többek közt megtalálható benne élete első eladott novellája (Ruug), valamint olyan megkerülhetetlen klasszikusok is, mint A koponya, Az aranyember és a Fizetség, utóbbiból ráadásul John Woo rendezésében és Ben Affleck főszereplésével népszerű film is készült A felejtés bére címmel 2003-ban. Philip K. Dick: Időugrás a Marson „Doki, látom magát az örökkévalóság felől, és maga halott.” A tízéves Manfred Steiner egy fogyatékkal élő gyerekek számára létesített táborban tengeti mindennapjait a Marson. Saját világában létezve arról sincs tudomása, hogy a hozzá hasonlókat a hatóságok egyszerűen el akarják pusztítani. De Arnie Kottnak, a törekvő vállalkozónak más tervei vannak a fiúval. Az orvosok szerint Manfred betegsége az idő eltérő érzékeléséből ered, és a megfelelő eszközökkel talán képessé lehetne tenni őt arra, hogy bepillantson a jövőbe. Manfred rengeteg pénzt és óriási lehetőséget jelent egy olyan gátlástalan üzletember számára, mint Arnie Kott. Csak meg kell találnia a módjat, hogy kontrollálni tudja a fiút. A feladat nem könnyű, és ráadásul beláthatatlan következményekkel járhat. Philip K. Dick: Csordulj, könnyem, mondta a rendőr Az elmélet megváltoztatja a valóságot, amit leír. Jason Taverner egy titkos kormányprogram végterméke, egyike azoknak a genetikailag megváltoztatott embereknek, akiket csak úgy neveznek: a hatosok. Jelenleg kirobbanóan népszerű televíziós személyiség, igazi sztár egy hetente jelentkező tévéműsorban. Egy nap azonban gyilkossági kísérletet követnek el ellene, és az eszméletét visszanyerve egy másik világban találja magát. Illetve mégsem. A mindenható rendőrség által szigorúan ellenőrzött világ ugyanaz maradt. Egy dolgot kivéve. Ebben a valóságban senki nem hallott Jason Tavernerről. Itt ő csak egy hivatalos papírok nélküli üldözött, akinek egyetlen esélye van a túlélésre: ha megtalálja saját magát. Philip K. Dick: Az Alfa hold klánjai A Holdat őrültek lakják. De azok sem normálisak, akik el akarják foglalni. Az Alfa III M2 hold egészen mostanáig senkit sem érdekelt. A volt elmegyógyintézet kezeltjeiből álló telepesek klánokba szerveződve és viszonylagos nyugalomban élték skizofrén, paranoiás, mániákus, hebefrén, rögeszmés-kényszeres, depresszív vagy polimorfikus skizofrén életüket. De a látomások most valami kívülről érkező szörnyű veszély eljövetelét jelzik. Chuck Rittersdorf a CIA ügynökeként dolgozik a Földön, a házassága darabokra hullott, pszichiáter felesége az Alfa III M2 holdra készül utazni. Chuck azonban nem törődik bele ilyen könnyen a helyzetbe, és a saját kezébe próbálja venni az események alakulását. Az eddig békés hold hamarosan nemcsak kettejük ádáz harcának, hanem egy galaktikus összecsapásnak is a helyszínévé válik. Philip K. Dick: Már megint a felfedezők 14 novella a tudományos-fantasztikus irodalom kultikus szerzőjétől. „Egy apró tényt ajánlanék mindenki figyelmébe, aki már teljesen elveszett a modern világ vég nélkül sokasodó valóságaiban. Emlékezzetek: Philip K. Dick járt ott legelőször.” – Terry Gilliam Philip K. Dick: Dr. Vérdíj A bombák egyszer csak ott voltak. Felégettek, romba döntöttek, elpusztítottak mindent. Vagy legalábbis majdnem mindent. A nukleáris holokauszt túlélői egy újfajta életre próbálnak berendezkedni, miközben a háború utóhatásaként mutáns állatok és emberek tűnnek fel. Point Reyesben viszonylag normálisan telik az élet. A lányt leszámítva, akinek a testében a saját testvére növekszik. És még beszél is hozzá. Aztán ott van a helyi fokoméliás, a műszaki zseni, aki bármit képes megjavítani. Nem beszélve Dr. Bluthgeldről, a férfiról, akit megbocsáthatatlan bűnei miatt szinte mindenki holtan akar látni. A Dr. Vérdíj magával ragadó és elgondolkodtató regény egy atomháború sújtotta világról. Szürreális, csata utáni tájkép a pusztulásról és a reményről. Ahogyan csak Philip K. Dick tudja megfesteni nekünk. Philip K. Dick: Várjuk a tavalyi évet Eric Sweetscent élete tele van problémákkal. A bolygó, ahol él, éppen egy megnyerhetetlennek tűnő galaktikus háború kellős közepén küzd a megsemmisülés ellen. A felesége rabjává válik egy kábítószernek, ami használóit tehetetlenül dobálja ide-oda az időben. Sweetscent legújabb páciense pedig nem más, mint a Föld legfontosabb embere, aki egyben valószínűleg a legbetegebb is az egész bolygón. A Várjuk a tavalyi évet hősei kétségbeesetten keresik a kiutat a lehetetlen és az elkerülhetetlen között, egy olyan világban, amelyben a jövő túlságosan hasonlít a jelenre, és ahol a múlt kérdéseire csak a holnap adhatja meg a választ. Philip K. Dick: Galaktikus cserépgyógyász Joe Fernwright cserépgyógyászként dolgozik, törött kerámiákat gyógyít, ahogyan az apja is tette valamikor. Hiába ő a legjobb cserépgyógyász a világon, a munkája ma már senkinek sem kell, hiszen a tárgyak nagy része műanyagból készül. Unatkozik, a pénze fogytán, és ki tudja, mire lenne képes végső kétségbeesésében, ha egy napon nem kapna furcsa üzenetet egy titokzatos ismeretlentől, akinek szüksége van az ő szolgálataira. De mit is akar tőle pontosan a mindenütt jelen lévő és mindenhatónak tűnő entitás, aki Glimmungnak hívja magát? És mit akar a többi furcsa szerzettől, akik Joe-val együtt a Plowman planétára utaznak, hogy részt vegyenek életük legfontosabb küldetésében? Lehet, hogy Glimmung egyfajta isten. De ha tényleg isten, akkor vajon végtelenül jó vagy végtelenül gonosz? Philip K. Dick: Szabad Albemuth Rádió Az 1960-as évek végén egy tehetségtelen, paranoiás ember jutott be a Fehér Házba, és egész Amerikát gonosz háborúra uszította egy képzelt belső ellenség ellen. Philip K. Dick – aki ezúttal szereplője saját regényének – azon igyekszik, hogy ne legyen ő is a háború áldozata. Közben a legjobb barátja, Nicholas Brady egy földönkívüli entitás adását fogja, aki talán maga Isten, és azt akarja tőle, hogy döntse meg az Elnök rémuralmát. Posztumusz megjelent regényében Philip K. Dick a Kamera által homályosan és a Valis regényeinek témáját összeolvasztva, vad, szenvedélyes művet alkotott, amely az Egyesült Államok történetének egy alternatíváját kínálja. A Szabad Albemuth Rádió fojtogatóan izgalmas, komoran humoros, és annyi összeesküvés-elméletet vonultat fel, hogy az még a legedzettebb paranoiást is megbizsergeti. Philip K. Dick: Visszafelé világ A világ belépett a Hobart-fázisba, és az idő visszafordult. így a könyvtárak gyűjtés helyett megsemmisítik a könyveket, a nemzés nem az élet elejét, hanem a végét jelenti, a cigaretták csikkből nőnek teljessé, és a temetők csendjét a sírban feléledt emberek kiáltásai verik fel. Sebastian Hobart munkája az így életre kelt „öregszülöttek” kiásása és értékesítése, amely szerény megélhetést és feltünésmentes életet biztosít. Egy nap aztán ráakad az újraszületni készülő Anarchista Peakre, erre a volt vallási vezetőre, akinek szektája azóta meghatározó vallássá nőtt. Csakhogy az Anarchista visszatéréséhez mindenkinek lenne egy keresetlen szava. Philip K. Dick: Csúszkáló valóságok Philip K. Dick egyszerre volt ragyogó sci-fi író és látnok filozófus, aki elmélkedéseit fikcióba ágyazta. Miközben androidokról és virtuális valóságról, skizofrén prófétákról és amnéziás istenekről írt, fundamentális kérdésekkel is foglalkozott: Mi a valóság? Mi az ember? Ebben a kötetben változatos témák és hangulatok mutatják be érdeklődésének széles skáláját, önéletrajzokból, science fiction kritikákból és provokatív esszékből kapunk bepillantást egyedi gondolkodásmódjába. A szellemes, alapos és gondolatébresztő írások tovább gyarapítják Dick szellemi örökségét, és növelik hírnevét. Philip K. Dick: A Titán játékosai Szegény Pete Garden most vesztette el Berkeley városát. A feleségét is elvesztette ezzel, de majd kap újat, amint gurít egy hármast. Ez mind része a Blöffnek, ennek a játéknak, amely a Föld utolsó, egyre fogyatkozó lakóinak már-már a mániája. Csakhogy a Blöff szabályai megváltoznak, drasztikusan és végérvényesen, és Pete Garden most olyan ellenféllel fog játszani, aki nem is ember, a tét pedig sokkal nagyobb egy városnál is. Philip K. Dick ebben a regényben egy olyan világot mutat be, amely egyszerre megjósolhatatlan és perverz módon logikus. Philip K. Dick: Az elektromos Lincoln Louis Rosen és társa eddig zongorákat árult, mostantól azonban embereket. Pontosabban történelmileg hiteles szimulákrumokat olyan személyiségekről, mint például Abraham Lincoln. A gond csak az, hogy az érdeklődő egy kapzsi milliárdos, aki olyasmire akarja használni a szimulákrumokat, ami illegális. És az sem biztos, hogy lehet csak úgy adni-venni egy olyan valakit – valamit? –, mint a Lincoln-szimulákrum. Vajon egy elektromos Lincolnt nem illet meg annyi jog, mint a teremtőit? Vajon az a gép, amely törődik és szenved, nem ér annyit, mint egy nő, aki egyikre sem képes? Philip K. Dick: A Frolix-8 küldötte Klasszikus történettel van dolgunk, amiben Dick világának minden fontos eleme megjelenik. Az egyik főszereplő Nick Appleton egyszerű kétkezi munkás, akinek az élete csalódások sorozata, és reménye sincs rá, hogy valaha feljebb kerülhet a szigorú társadalmi ranglétrán. Vele szemben pedig ott van Willis Gram, aki igazi kényúr, így az evolúciós fejlődésben kiemelt elit élén áll, és az egész Földet irányítja. Amikor mindketten beleszeretnek ugyanabba a lányba – aki ráadásul a kormány ellen lázító propagandát terjeszt –, a sorsuk összefonódik. Ráadásul éppen ekkor tér vissza az űrből az elveszettnek hitt forradalmi vezér, Thors Provoni, méghozzá nem egyedül: egy minden tekintetben idegen lényt hoz magával, hogy segítségével megváltoztassa a merev, zsarnoki világrendet. Ez azonban csak az egész világ megváltoztatása árán lehetséges. Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai Jack Isidore egy megcsúszott lélek. Ez kétségtelen: nemcsak a legeszelősebb ötleteket gyűjti és vallja magáénak (mint például hogy a napfénynek súlya van), de emellett egyáltalán nincs birtokában azoknak a képességeknek, melyek a mindennapi élethez szükségesek. Így aztán húga és annak férje kénytelen-kelletlen magukhoz veszik. Csakhogy kiderül, a boldog élet álcája mögött ők is ugyanolyan megcsúszott lelkek, és más, sokkal veszélyesebb rögeszmék rabjai. Az Egy megcsúszott lélek vallomásai Philip K. Dick egyetlen olyan nem science-fiction regénye, mely még életében megjelent, az ötvenes évek kisvárosi Amerikáját mutatja be a rá jellemző könyörtelenséggel, de egyúttal finom humorral és együttérzéssel. Philip K. Dick: Az utolsó szimulákrum A HATALOM CSAK EGGYEL OSZTHATÓ. A háború dúlta Földön a sors és a körülmények egy különös csoportot hoznak össze: egy fasisztát, aki államcsínyt tervez, egy zongoristát, aki az elméjével játszik a hangszeren, egy First Ladyt, aki mindent a kezében akar tartani, és az utolsó praktizáló pszichiátert. És miközben a társadalom tetején állók a hatalomért marakodnak, az elnyomott alsó osztály kezd magához térni a kábaságból, egyre többet kérdez, egyre inkább tudatára ébred helyzetének és erejének. Philip K. Dick ebben a regényben is rá jellemző módon időutazásból, pszichoterápiából, telekinézisből, androidokból és neandervölgyi mutánsokból gyúr egy olyan történetet, amelyben összeesküvés összeesküvést ér, és szokás szerint semmi nem az, aminek látszik. Philip K. Dick: A halál útvesztője A LEGKEGYETLENEBB KÉRDÉS: ÉLNI VAGY ÉLNI HAGYNI? A Delmak–O különös telep egy különös bolygón, ahol furcsa társaság verődik össze, eltérő képzettségű és látásmódú emberek, akik nagyrészt elöljáróik utasítására jöttek ide, bár akad olyan is, aki az ima erejével. Amikor a csoport tagjai megpróbálják kideríteni a telep voltaképpeni célját, mégpedig a felettük keringő műhold segítségével, megoldhatatlan technikai problémába ütköznek. Csapdába esnek: sem elmenni nem tudnak, sem segítséget hívni. Végérvényesen magukra maradnak. Hamarosan bizarr, erőszakos események sora veszi kezdetét. Mintha a bolygó puszta légköre paranoiát és pszichózist okozna, minek következtében a kis közösség tagjaiként egymásra utalt emberek ahelyett, hogy összefognának, egymás ellen fordulnak. És ezúttal még az ima sem segít; úgy tűnik, Isten vagy nincs jelen, vagy el akarja pusztítani teremtményeit. Philip K. Dick 1970-es regénye egyszerre metafizikai thriller és az istenség természetéről való elmélkedés. Philip K. Dick: Emlékmás Az emlékeinket megváltoztathatják, de a valóság elől nincs menekvés Nem mindenki teheti meg, hogy a Marsra utazzon, ezért a szegények fejébe emlékeket ültetnek be, mintha ott jártak volna. Létezik egy alagút, ami a negyedik dimenzióban helyezkedik el, és pár lépéssel meg lehet tenni benne több száz kilométert. Az atomháború után az ENSZ robotok gyártásába kezd a szovjetek ellen. Az egyik marsi telepre egy vásáros űrhajó érkezik. A Földet leigázta egy idegen faj, azonban a kutyák és macskák meglepő módon életben maradtak. A fentiek között találhatunk már jól ismert és ismeretlen történeteket egyaránt. Philip K. Dick legújabb novelláskötete hat kultikus – többek közt Az emlékmás, Különvélemény és Sorsügynökség című filmeket ihlető – történetet tartalmaz, és további hat, magyarul eddig még nem olvasható művet. Philip K. Dick: A végső igazság Ez a harc lesz a végső? Az emberiség zárt földalatti bunkerekben él, és fegyvereket gyárt ahhoz a háborúhoz, ami elől elmenekültek. Tizenöt éve naponta sugározzák nekik a felvételeket a véget nem érő pusztításról, elhiszik a hazafias propagandát, hogy csak a Védelmezőben bízhatnak, és mind azt a napot várják, amikor a háború végre véget ér, és újra felmehetnek a napfénybe. Ám amikor az egyik bunker vezetője a tiltás ellenére a felszínre merészkedik, sokkoló igazsággal szembesül: Kelet és Nyugat békét kötött. Az egész bolygót egy kisszámú elit lakja, akik mindent megtesznek, hogy megőrizzék kivételezett helyzetüket. Philip K. Dick: Elektronikus álmok Noha Philip K. Dick a regényeiről ismertebb, karrierje során száznál is több novellát írt, melyek éppoly meghökkentőek és beskatulyázhatatlanok, akár a hosszabb művei. Ez a kötet a legjobb novellái közül tartalmaz tízet. A Közterm az egyik legkorábbi példa (és figyelmeztetés) a science-fictionben az önmagukat sokszorosító gépekre. A Kiállítási darab és Az ingázó Dick egyik kedvenc témájával foglalkozik: a valóság változó természetével és azzal, hogy lehetséges-e egyáltalán úgy érzékelni a világot, ahogy létezik. Az akasztott idegen egy bizsergetően sötét politikai allegória, amely ma is ugyanolyan érvényes, mint amikor Dick a hidegháború delén megírta. Ezek a különös és erőteljes novellák jól mutatják a mester tehetségét, a határtalan képzeletét és azt, hogy milyen mélységesen értette az emberi állapotot. Philip K. Dick: Jones kezében a világ Floyd Jones egy mogorva, esetlen és feltehetően őrült fickó, mégis igen rövid idő alatt lesz vásári mutatványos mutánsból egy egész bolygó vezetője. Ezt két hihetetlen képességének köszönheti: hogy előre látja a jövőt, és hogy képes rávenni az embereket az álmodozásra egy olyan világban, ahol be lett tiltva. A posztnukleáris messiás baljós története Philip K. Dick keze alatt épp annyira aprólékosan realista írás, mint amennyire profetikus. A bizarr mutánsok, hermafrodita szexelőadók és csillagközi lények mellett a regény halálos pontossággal ábrázolja azt a vágyunkat, hogy higgyünk: valamiben, bármiben. Philip K. Dick: Az utolsó tréfa Newer York városa túlélte ugyan a holokausztot, de nagy árat fizetett érte: merev erkölcsi törvények uralják, fürge robotok figyelik az emberek viselkedését, a legkisebb kihágás is személyes katasztrófát vonhat maga után. Allen Purcell ama kevesek közé tartozik, akik szó szerint képesek megváltoztatni a világot, és amikor olyan kormányzati állást ajánlanak neki, ahol a közerkölcs felelőse lehet, elhatározza, hogy változtat, amin csak tud. Ehhez azonban tenni kéne valamit azzal a fejjel a szekrényben… Philip K. Dick korai regénye lebilincselő és ijesztő tanmese egy olyan társadalomról, amely a rend fenntartása érdekében bármit képes feláldozni, még a saját szabadságát is. Philip K. Dick: Űrlottó A távoli jövőben bárki lehet a Naprendszer vezetője: nincsenek választások, nincsenek alkalmassági tesztek, nincs semmiféle feltétel. Minden az űrlottón múlik, és amikor a mágneses lottópalack pörög, bárkiből a világ abszolút uralkodója, a Kvízmester lehet. Csakhogy, amikor egy új Kvízmester hatalomra kerül, az elődjének még vannak bizonyos jogai, például orgyilkosokat küldhet az új vezető meggyilkolására. 2203-ban egy különös szekta vezetője lesz az új Kvízmester, és az addig zökkenőmentesen működő rendszer hirtelen akadozni kezd. A korábbi vezető mindent megtesz, hogy olyan orgyilkost találjon, aki átjut a telepata testőrökön, ám amikor az egyik alkalmazott átáll a másik oldalra, aggasztó tények kerülnek napvilágra a lottórendszerről, és elképzelhető, hogy ezúttal senki nem nyerhet. Az Űrlottó, Philip K. Dick első, 1955-ben megjelent regénye még ma is szellemes és eredeti, okos és lebilincselő mű. Philip K. Dick: A jövő orvosa Mit lehet tenni, ha maga az idő beteg? Jim Parsons remek, elkötelezett orvos, aki a legfejlettebb technikákkal gyógyít és mindennél többre tartja az emberéletet. Így aztán kétszeresen is szorult helyzetbe kerül, amikor egy különös autóbaleset révén a jövőben találja magát, méghozzá egy fejlett társadalomban, ahol azonban az életmentés törvénybe ütközik. Szerencsére azért itt sem csak Parsons hisz az élet szentségében, és akik osztják a nézeteit, az ő orvosi képességeit akarják felhasználni egy titkos, kétségbeesett tervhez a saját és társadalmuk jövője érdekében, amely tervhez azonban vissza kell utazni a múltba is. A jövő orvosa nem csupán egy rémisztő jövőképet tár elénk, de egyúttal az időutazás paradoxonjait is vizsgálja, mégpedig úgy, ahogy arra csak Philip K. Dick képes. Philip K. Dick: Repedés a térben Egy szerelő felfedez egy lyukat egy hibás Surranóban, abban a különös közlekedési eszközben, amely alagútszerűen köt össze távoli helyeket. Ez a lyuk azonban egy másik, párhuzamos Földre nyílik. Jim Briskin, aki az Egyesült Államok első fekete elnökének címére pályázik, ebben a másik Földben látja a megoldást a krónikus túlnépesedésre. Tito Cravelli magánnyomozó arra kíváncsi, hogy a híres szervsebész, dr. Lurton Sands miért ott rejtette el a szeretőjét. A milliárdos mutáns iker George Walt pedig egy saját világra pályázik. Csakhogy kiderül: ez a másik Föld nem lakatlan, ami mindent megváltoztat. Vajon az ott élő emberek békések? Vagy ugyanolyan korruptak és mohók, mint a repedésnek ezen az oldalán? Philip K. Dick 1966-os regénye olyan kérdéseket és problémákat feszeget, melyek a mai napig változatlanul aktuálisak. Philip K. Dick: Vulcanus kalapácsa A huszadik század pusztító háborúi után a világ kormányai egyetlen szervezetbe tömörülnek, hogy mindenáron megőrizzék a békét a bolygón. A béke biztosítása érdekében az összes fontos döntést a Vulcanus 3 nevű szuperszámítógépre bízzák. Vannak azonban olyanok, akik nem örülnek annak, hogy kihagyják őket a döntéshozásból, másoknak pedig az nem tetszik, hogy a Vulcanus 3 istent játszik. Mindeközben a szuperszámítógépnek megvannak a maga tervei is, amelyekben egyáltalán nem szerepelnek az emberek. Nem csoda tehát, hogy amikor a Vulcanus 3 kezdi elveszíteni az irányítást egy gyorsan erősödő vallásos mozgalom miatt, az egész világon kitör a pokol. Philip K. Dick korai regénye egyrészt a totalitárius rendszert, másrészt ember és gép kapcsolatát vizsgálja oly módon, amely ma is érvényes. Philip K. Dick: Transz (A tökéletes fegyver címmel is megjelent.) A Föld 2004. évében is a HATALOM a cél, a fegyver félelmetes – pszichológiai. Lilo Topchev és Lars Powderdry, a „kiválasztottak” transzállapotban dolgozó fegyvertervezők nehéz helyzetbe kerülnek… A szerelem, az örök emberi érzés összeköti, de hovatartozásuk szétválasztja őket… Philip K. Dick: Kamu Rt. Katasztrofális túlnépesedés fenyegeti a Földet, amikor egy vállalat alternatív megoldást ajánl: teleportációt a Bálnaszáj bolygóra, amely csodás új otthonául szolgálhat a boldog és szorgalmas kivándorlóknak. Van azonban egy probléma: a teleportációs szerkezet csak egy irányban működik, tehát aki átmegy, örökre ott ragad. Amikor Rachmael ben Applebaum felfedezi, hogy a boldog telepesekről készült felvételek némelyike hamisított, űrhajóval elindul egy tizennyolc éves utazásra, mert meggyőződése, hogy korántsem olyan idilli az élet a Bálnaszájon, amilyennek a hírekben mutatják, és bőven akadnak olyanok, akik haza akarnak térni. A Kamu Rt. Philip K. Dick egyik utolsó műve, melyet egy korábbi kisregényének kibővítésével nem sokkal a halála előtt fejezett be. A regény górcső alá veszi a diktatúrát, a valóságot és a hallucinációt, felvonultatva mindazon témákat, melyek az írót egész életében foglalkoztatták. Philip K. Dick – Ray Nelson: A ganümédeszi hatalomátvétel A Földet legyengítették a harmadik világháború veszteségei. Nem sokkal később jelentek meg a Ganümédeszt lakó, féregszerű telepatikus lények, és foglalták el könnyedén a bolygót, ám hamarosan rájöttek, hogy nem olyan könnyű megőrizni a hatalmukat, mint hitték. Nem sikerült ugyanis teljesen felszámolni a földlakók ellenállását, és az emberek számtalan, előre nem látható problémát okoznak. Például egy csapat gerilla megtalálja a harmadik világháborúban elrejtett fegyvereket, melyek félelmetes erejük miatt nem kerültek bevetésre akkor, ám az idegen megszállókat illetően már senkinek nincsenek erkölcsi aggályai. A ganümédesziek elszánják magukat a végső megoldásra, azonban nem számolnak az olyan egyéniségekkel, mint Percy X gerillavezér, dr. Balkani pszichiáter és Joan Hiashi televíziós személyiség. Philip K. Dick és gyerekkori barátja, Ray Nelson közös regénye idegen inváziós történet, ugyanakkor a hatalom és az egyén viszonyának plasztikus és ma is aktuális vizsgálata. Philip K. Dick – Roger Zelazny: A Harag Istene A harmadik világháborút követően egy új, erős hit terjed el a felégett, radioaktív Földön, amely a világméretű pusztítás kiváltóját dicsőíti. A Harag Szolgái istenként tisztelik Carleton Lufteufelt, és a Deus Irae nevet adják neki: a Harag Istene. A Utah állambeli Charlottesville kis közösségében Tibor McMasterst ihletett festőként tartják számon; noha karok-lábak nélkül született, mechanikus toldalékok segítségével kivívta magának az emberek tiszteletét. Amikor az új egyház megbízza, hogy fessen egy nagy, lenyűgöző falfestményt a Harag Istenéről, akit még senki sem látott, Tibor kénytelen elindulni egy veszélyes utazásra, hogy megtalálja azt az embert, aki egyben isten is, és megörökítse a képmását az utókornak. Philip K. Dick és Roger Zelazny közös regénye a hit mibenlétét boncolgatja azzal a kíméletlenséggel, ami Dickre jellemző, ugyanakkor olyan költői képekkel, amely Zelazny írásainak sajátja. Philip K. Dick: A kozmosz bábjai Amikor Ted Barton egy megérzésnek engedve visszatér a szülővárosába, az álmos kis Millgate-be, döbbenten látja, hogy az teljesen megváltozott. Nemcsak minden ház és épület más, de egyetlen ismerőst sem talál. A rejtély tovább mélyül, amikor a helyi újság régi számában azt olvassa, hogy a millgate-i Ted Barton tizennyolc éve meghalt. Mivel már elhagyni sem tudja a várost, hiába próbálja, Barton kénytelen-kelletlen nekiáll nyomozni az itt ható titokzatos erők után, és ezzel egy olyan játszmába keveredik, amely messze nem egyetlen emberről vagy akár egy városról szól. Noha ez az 1957-ben megjelent regény a korai művei közé tartozik, ugyanúgy a sötétség és fény, valóság és illúzió problémáját járja körül, mint ahogy azt Philip K. Dicktől megszoktuk és várjuk. *** Megjegyzés: Az Agave Kiadónál „A tökéletes fegyver” címmel megjelent kötet keresés alatt, így a „Transz” című 1992-es kiadást töltöttem fel, illetve "A kozmosz bábjai” Agavés verzió helyett az 1998-as fordítás található a csomagban. A „Csúszkáló valóságok” és „A Harag Istene” köteteket egyelőre csak pdf formátumban tudtam feltöltölteni. Formátum: epub Méret: 33,4 MB [Hidden Content]1 point
-
Donato Carrisi: Démoni suttogás (Mila Vasquez sorozat 1.) Öt eltűnt kislány… Öt kis gödör a tisztáson… Rettenetes bűnténysorozat sokkolja az országot. Egy embernek aligha nevezhető szörnyeteg kislányokat rabol el és csonkít meg. Goran Gavila kriminológusnak és az általa irányított különleges egység tagjainak olyan pokoli régiókba kell leereszkedniük a nyomozás során, ahonnan alig-alig van visszatérés. A tettes mindvégig ördögien megtervezett, lidérces játékot űz velük, minden egyes feltárt gonosztette valamilyen üzenet, amely arra kényszeríti a csapat tagjait, hogy nézzenek szembe azzal a sötétséggel, amelyet valamennyien magukban hordoznak. Versenyfutás az idővel és harc a mindannyiunk lelkében ott lakozó démonnal: ez az, ami letehetetlenné teszi Donato Carrisi igaz történet alapján írt első regényét. A felkavaró és végtelenül izgalmas thriller a jóság és a gonoszság között húzódó keskeny határmezsgyét vizsgálja, amíg fel nem fedi az utolsó, könyörtelen titkot. „Mire az olvasó rájön, hogy egy agyafúrt pszichopatával van dolga, aki legalább annyira kegyetlen, mint Hannibal Lecter, addigra már megjárta a poklok poklát. Carrisi hihetetlen feszültséget kelt – épp csak egy levegővételnyi időt hagy olvasójának, hogy azután egy még mélyebb szakadékba taszítsa.” (La Repubblica) „Brilliáns és nagyon hátborzongató… remek könyv.” (Ken Follett) Olvasson bele: Részlet a könyvből A Könyvjelző magazin 2013. áprilisi számában megjelent cikk: A szuggesztió erejéről A Könyvjelző magazin 2013. július-augusztusi számában megjelent cikk: „Aki kezébe veszi a regényemet, készüljön föl rá, hogy bepiszkolódhat” epub [Hidden Content]1 point
-
Stina Jackson – Összezárva Eredeti cím: Ödesmark Eredeti kiadó: Månpocket, Stockholm Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: Összezárva Magyar kiadó: Animus, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Magyar kiadás éve: 2022 Fordította: Dobosi Beáta „Szörnyek nincsenek, csak emberek.” Egy távoli, magába zárt svéd falu. Hó, végtelenbe vesző utak, sötétségbe dermedt erdők, feneketlen kút – ez Ödesmark. A település lakói közt nem egy bizarr, torz figura akad, ám egyvalami közös mindannyiukban: a gyűlölet Vidar iránt, aki mások szerencsétlenségét kihasználva tetemes vagyont halmozott fel, amelyet a pletykák szerint a házában rejteget. Az öreg a lányával, Livvel, és az unokájával él egy fedél alatt, akiket rövid pórázon tart, és megnyomorítja az életüket. A férfi árgus szemmel figyeli a szomszédok minden lépését, és nem bízik a világon senkiben. Jóllehet Vidar szívós vénember, felette is eljárt az idő, így aztán a könnyű préda lehetősége sokak fantáziáját megmozgatja. És vannak, akik az erőszaktól sem riadnak vissza… Amikor Vidart meggyilkolják, szinte lehetetlen kideríteni, ki tette, mivel a faluban szinte mindenki hajlandó lett volna rá. Ám az erdő elleplezi a zajokat, a hó elnyomja a sikolyokat, a kút elfedi a titkot, a házak elrejtik a bűnösöket, a falu pedig hallgat. Az Ezüstút című debütáló regényével egy csapásra híressé vált Stina Jackson új lélektani krimijében ismét Svédország legészakibb tájaira kalauzolja el az olvasót, miközben a mérgező emberi kapcsolatokat és a kitörés lehetőségét vagy lehetetlenségét boncolgatja. Formátum: pdf Méret: 1,76 MB [Hidden Content]1 point
-
Gutman Bea (szerk.) - Otthonról hoztuk Szerzők: Bagdy Emőke, Dr. Angster Mária, F. Várkonyi Zsuzsa, Kozma-Vízkeleti Dániel, Lukács Liza, Orvos-Tóth Noémi, Pál Ferenc, Popper Péter Megismerkedünk, egymásba szeretünk, és eldöntjük, hogy megpróbáljuk együtt az életet. Úgy tűnik, teljesen tiszta lappal indulunk, hiszen ez egy új kapcsolat, úgy alakítjuk, ahogy csak szeretnénk. Ráadásul tele vagyunk lelkesedéssel, bizakodással, egymás iránti pozitív érzésekkel. Hamarosan mégis azon kaphatjuk magunkat, hogy ez a kapcsolat is kezd úgy alakulni, mint az előzőek - sőt, működése gyanúsan hasonlít arra is, amit hajdan otthon, a saját származási családunkban láttunk. Érdemes tisztában lennünk azzal, hogy párkapcsolataink alapmintáját - vagyis azt, hogy miként kötődünk a társunkhoz, hogyan viszonyulunk hozzá, hogyan kommunikálunk vele - a gyermekkorunkból hozzuk magunkkal. Mi is és a társunk is egy-egy "alapcsomaggal" érkezünk a kapcsolatba, és viszonylag hamar kiderül, hogy mély bevésődések határozzák meg közös életünket. Gyakran meg sem tudjuk indokolni, hogy egy adott helyzetben miért érzünk és viselkedünk éppen úgy, ahogy, mert számos automatikus, spontán válaszunk nem más, mint régi sérüléseink visszhangjai. Az is lehet, hogy mindezzel már valamelyest tisztában vagyok, és kijelentjük: mi biztosan nem leszünk olyanok, mint a szüleink, nem úgy fogunk bánni egymással, mint ahogy ők tették. A tudatos elhatározás azonban önmagában kevés a tudattalan minták átírásához, és azzal, hogy megmondjuk, mit nem akarunk lemásolni, még nem tettünk egy lépést előre. Tovább az vezet, ha azt is megfogalmazzuk és kidolgozzuk, mit teszünk helyette. A minket nem segítő minták felülírása komoly, olykor hónapokig-évekig tartó lélektani munkát igényel - de lehetséges! A múltból megérkezhetünk a jelenbe, ahol végre nem a hosszú évekkel vagy évtizedekkel korábban történt események, hanem az adott helyzet, az aktuális pillanat határozza meg érzéseinket és viselkedésünket. A Nyitott Akadémia tematikus gyűjteményes kötetében korábbi előadások és vadonatúj, kifejezetten ebbe a könyvbe készült írások egyaránt helyet kaptak.pdf 2020 51mb [Hidden Content]1 point
-
Szántó Dániel – Budai Viktor sorozat *** Szántó Dániel: Egy pap vallomása (Budai Viktor sorozat 1.) Magyar kiadó: Alexandra, Pécs Magyar kiadás éve: 2020 „- Honnan értesült az emberrablásokról? – kérdezte kásás hangon. Mihály atya felnevetett: – Onnan, hogy én tüntettem el őket. – Maga? – Viktor nem bírta megállni, hogy ne mosolyodjon el. – Én bizony. Elraboltam őket, koporsóba fektettem a testüket a föld alá valahol messze innen, és otthagytam őket. Van levegőjük, némi italuk és élelmük. Úgy számoltam, hogy nagyjából egy hétig húzzák. Persze csak ha elég kitartóak.” Egy hitében megrendült katolikus pap. Egy megszállott elme kísérlete, elevenen eltemetett kísérleti alanyokkal. Egy őrült nyomozás, ahol nem az elkövetőt kell megtalálni, hanem az áldozatokat. Egy kiégett nyomozó és egy törtető nyomozónő küzdelme, miközben az óra kérlelhetetlenül tovább ketyeg… Szántó Dániel harmadik regénye egy elképesztően nyomasztó és izgalmas bűntény felderítésének magával ragadó története a koszos, maffiózók uralta, csodálatos Budapesten. Szántó Dániel: A hatszög (Budai Viktor sorozat 2.) Magyar kiadó: Alexandra, Pécs Magyar kiadás éve: 2021 „- Tőlem akarod hallani, hogy egy sorozatgyilkos fekete nőkre vadászik az országban? Ez baromság! Ha sorozatgyilkos lenne az elkövető, aki azt akarta volna, hogy megtaláljuk a holttestet, akkor hátrahagyott volna egy üzenetet vagy egy jelet az áldozatok körül, hogy kérkedjen vele. Érted? Kellene lennie valaminek, ami összeköti a helyszíneket. Valami konkrétnak. Itt viszont nincs semmi. Üres az egész. – Ez nem az elbaszott Pszicho – rázta meg a fejét Hajnalka.” Faji indíttatású sorozatgyilkosság Magyarországon. Egy feltörekvő, fiatal, jóképű rendőr, akiért odavannak a nők. Egy kiégett, lezüllött, iszákos nyomozó, aki odavan a nőkért, de már az utolsókat rúgja. Középkorú, fekete női áldozatok, brutális kegyetlenséggel meggyilkolva. Kétségbeesett hajsza az elkövető után, ami minden szereplő életét gyökeresen megváltoztatja. Szántó Dániel új regénye pergő cselekményű, lélektani és társadalmi kérdéseket feszegető krimi a mai Magyarországon a Balaton-felvidéki Uzsától Budapesten át egészen Miskolcig. Ez a történet senkit sem fog hidegen hagyni. Szántó Dániel: A másoló (Budai Viktor sorozat 3.) Hamis személyiségek, másolt gyilkosságok, valódi halálok Magyar kiadó: Alexandra, Pécs Magyar kiadás éve: 2023 „Ez még csak a kezdet, a gyomirtás első, jelképes pillanata. Ti jöttök, ti semmirekellő, mihaszna idióták! Magamutogatók! Az élet többről szól, és ti bemocskoljátok ezt a csodát. Hát most én mocskollak be titeket…” Egy leszerelt nyomozó, akinek csak a bosszú maradt. Egy fiatal sztárrendőr, aki szabadulni akar a titkától. Egy brutálisan lemészárolt közösségimédia-sztár, majd nyugtalanítóan ismerős gyilkosságok sorozata. Egy gyilkos, aki meg akarja szabadítani a világot a tehetségtelen, magamutogató influenszerektől – vagy mégsem? Egy ügy, ahol egyre kevésbé világos az indíték, és egyre kevésbé tudni, hogy ki a valódi célpont, miközben a holttesteknél is gyorsabban szaporodnak a követők, és fogynak a percek… Szántó Dániel új regénye mélyre visz minket a közösségi média mocskába, miközben mesterien és felkavaró módon zárja le a Revans, Az üldözött, az Egy pap vallomása és A hatszög történetét. *** A harnadik kötet csak pdf-ben olvasható. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 8,39 MB [Hidden Content]1 point
-
1 point
-
Luca Di Fulvio – Amikor az álmaink ránk találnak Eredeti cím: La figlia della libertà Eredeti kiadó: Mondadori Eredeti kiadás éve: 2019 Magyar cím: Amikor az álmaink ránk találnak Magyar kiadó: Maxim, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Mont Blanc válogatás Magyar kiadás éve: 2019 Fordította: Hajdúné Vörös Eszter Három élet. Két világ. Egy új kezdet. 1913-at írunk. Úgy tűnik, egy Buenos Aires-i út második esélyt ígér három fiatal számára: a szicíliai Rocco felkeltette a maffia haragját, amikor elutasította, hogy életét a szolgálatukba állítsa. Rosetta alig él túl egy nemi erőszakot. Az orosz zsidó Raquel túlélő, akinek legértékesebb kincse a szülei szeretetének emléke. De az Új Világban látszólag leküzdhetetlen akadályok állnak az útjukba… Formátum: pdf Méret: 3,21 MB [Hidden Content]1 point
-
Luca Di Fulvio – A fiú, aki éjjel meglátta a napot Eredeti cím: Il bambino che trovò il sole di notte Eredeti kiadó: Mondadori Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: A fiú, aki éjjel meglátta a napot Magyar kiadó: Maxim, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Mont Blanc válogatás Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Hajdúné Vörös Eszter A fiatal Marcus kiváltságos életet él a Kelet-Alpokban, mint a herceg fia. Elisa a falusi bába lánya, és tudja, mi a nélkülözés. Egy mészárlás során a hercegi várat megtámadják, és az ott élőket lemészárolják, csak Marcusnak sikerül észrevétlennek maradnia, Elisa segít neki, hogy életben maradjon. A falusiak között álnéven kezd új életet, de hamarosan úgy érzik, hogy más sorsra rendeltetett: a szíve a szabadságért és igazságért ég… Luca di Fulvio könyve döbbenetes erővel ragadja meg az olvasó képzeletét. Egymásnak feszül a hihetetlen gazdagság és a mély szegénység kérdése, mindez két emberi sors összefonódásán keresztül tárul fel az olvasók előtt. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,04 MB [Hidden Content]1 point
-
C. S. Forester-könyvek.-Konvoj a láthatáron-Az Afrikai Királynő-Egy lehetetlen küldetés-Hornblower parancsnok -Lord Hornblower-Gyilkosság, részletfizetésre..vegyes formátum. C. S. Forester-Konvoj a láthatáron Kalandregény az amerikai függetlenségi háború korából A történelmi kalandregények egyik legnagyobb mesterének, Hornblower kapitány alakja megalkotójának ez a regénye az 1812-es angol-amerikai háború idején játszódik. Főhőse Josiah Peabody, egy amerikai hadihajó parancsnoka. Az Antillák vidékén állomásozó hajó számos izgalmas csatába keveredik az ellenséges angol flottával, mígnem a sors szeszélyéből egy semleges francia vitorlás kerül az útjába, fedélzetén Villesbois márkival, Martinique szigetének új kormányzójával és szépséges leányával, Anne-nal, aki valósággal megigézi Peabody kapitányt. Vajon beteljesülhet-e a gazdag francia nemeskisasszony és egy egyszerű sorból származó amerikai tengerésztiszt szerelme? Kénytelen lesz-e életre-halálra menő küzdelmet vívni egymással Peabody és a szerelme nagynénjének udvarló angol hajóskapitány, vagy elkerülhető valamiképpen a végzetes csata? Összefoghat- e a két ellenség, ha veszedelmes kalózok fenyegetik az Antillák vizeit? Eredeti cím: The Captain from Connecticut Eredeti megjelenés éve: 1941 19. század Amerikai Egyesült Államok brit szerző hajózás kaland kalandregény magyar nyelvű regény A következő kiadói sorozatban jelent meg: Élő történelem Corvina > Corvina, Budapest, 2000 262 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631349306 · Fordította: Gergely István ------------------------------------------------------- C. S. Forester - A túsz /novella/ (epub) Európa, 1958 magán munka köszönet érte. Megjelent magyarul a Mai angol elbeszélők (1958) című válogatás-kötetben. Forester (1899-1966) katona-családból származik, író és újságíró. Kalandos, tengeri történetei és regényei igen népszerűek, különösen a Hornblower kapitány-ról szóló trilógiája. A túsz (The Hostage) című elbeszélése The Nightmare (1954) című kötetéből való, amely a II. világháborúval kapcsolatos novelláit tartalmazta. „Ezerkilencszáznegyvennégy őszén történt… amikor Friedrich von Dexter gyalogsági tábornok megkapta a parancsot.” „– Ugye, tudod, hogy törvény van a túszokról? – Tudom. – Megérted a lényegét? – Igen. Németországban nem volt ember, aki ne értette volna meg. A törvényt ezen a nyáron hirdették ki, jóllehet mindenki úgy tudta, hogy már régóta alkalmazzák. Most azonban a rideg szöveget is elolvashatták. A férfi cselekedeteiért felelősségre vonták egész családját.” x-x C. S. Forester-Az Afrikai Királynő Kelet-Afrika németek által megszállt területe, 1914, az első világháború kitörése elején. Rose bátyjával egy kelet-afrikai misszionárius telepen dolgozik az első világháború kitörésekor. A német hadsereg (és afrikai katonái) felégeti a falut, az embereket elhurcolják. Rose bátyja, a helyi metodista lelkész megőrül, másnapra meghal. Rose az egyedüli élő ember a felégetett faluban, amikor megérkezik a csapzott, fáradt, kiéhezett kalandor Charlie, az „Afrikai Királynője” nevet viselő apró gőzhajó tulajdonosa és kapitánya… C. S. Forester a Horatio Hornblower-sorozat mellett az egyik legnagyobb sikerét Az Afrikai Királynő (The African Queen, 1935) c. regényével aratta, melyből Oscar-díjas film is készült Kathrine Hepburn és Humphrey Bogart főszereplésével. --------------------------------------------------------------- C. S. Forester-Greyhound -Egy lehetetlen küldetés George Krause fregattkapitány az Egyesült Államok Haditengerészetétől azt az utasítást kapja, hogy védjen meg egy harminchét kereskedelmi hajóból álló konvojt, ami a jeges Észak-Atlanti-óceánon tart Amerikából Európába. A kétségbeesetten várt utánpótlást szállítja, de csak akkor ér célba, ha átjut a veszélyes tengeren rá váró német tengeralattjárókból álló farkasfalkán. Krause negyvennyolc órán át vív elkeseredett macska-egér harcot a Greyhound hívójelű romboló parancsnokaként az U-bootokkal, küzd a kimerültséggel, az éhséggel és a szomjúsággal, hogy megvédje az ötvenmillió dollárt érő rakományt és a háromezer emberi életet. Az Őfelsége kapitánya szerzőjének regénye alapján készült második világborús filmdráma forgatókönyvét a főszerepet játszó Tom Hanks írta. C. S. Forester: The Good Shepherd Eredeti mű C. S. Forester: The Good Shepherd Eredeti megjelenés éve: 1955 2. világháború 20. század Atlanti-óceán brit szerző filmadaptáció haditengerészet hajó magyar nyelvű regény tengeralattjáró > Partvonal, Budapest, 2020 320 oldal · ISBN: 9786156058324 · Fordította: Sziklai István ----------------------------------------------------------------- Cecil Scott Forester-Hornblower parancsnok C. S. Forester páratlan sikerét csak az okok egész bonyolult hálózatával magyarázhatnók meg teljesen. De a hálózat középpontjában egészen bizonyosan az a mûvészi trouvaille áll, amellyel az angol regénynek ez az új mestere megteremtette és talpraállította fõhõsét, a tengerek legendás, kalandos és elragadó utasát, Hornblower kapitányt. De ennek az új Forester kötetnek a népszerű főhősön és a Forester-regények ismert és nagy erényein túl is megvan a maga külön, ellenállhatatlan vonzó ereje és pedig az a kísérteties hasonlóság, amely kimondhatatlanul is olyan hevesen izgatja az olvasót: a hasonlóság a napóleoni és hitleri Európa háborús és politikai viszonylatai között. A két kor rejtett párhuzamai oly izzóan világítanak az új Forester-regény lapjain, hogy az ember nem tud betelni a történelem és a sors, a személyek és a kapcsolatok misztikusan egyező, elképesztő motívumaival. Egészen bizonyos, hogy a Hornblower parancsnok népszerűsége a magyar közönség körében el fogja érni az Õfelsége kapitánya emlékezetes nagy sikerét. C. S. Forester: The Commodore Eredeti mű C. S. Forester: The Commodore Eredeti megjelenés éve: 1945 18. század 19. század brit szerző francia háború hajózás kaland magyar nyelvű napóleoni háborúk regény sorozat része > Nova Irodalmi Intézet, Budapest, 1947 260 oldal · Fordította: Pártos László ------------------------------------------- Cecil Scott Forester-Lord Hornblower Diadalainak új állomásán lordként látjuk viszont a tengerek elragadóan rokonszenves hősét, Hornblower kapitányt. Az új Forester-kötet, amely a mesteri tollú és szerencsés író minden régi kvalitását felfokozottan mutatja, Hornblowernek egy új politikai és hadi bravúrja mellett föltárja e gazdag férfilélek mélyéből felbuggyanó ama vad és boldog szenvedélyt is, amely elsodorja Barbarája mellől, - és megmutatja ezt a bámulatos lelket a halál felsötétlõ árnyékában is. A „Lord Hornblower” a legérettebb Forester-kötet, ahol az író páratlan meseszövőkészsége és lélekrajzoló leleményessége a tetőpontra jut. Maga a világhírű regényhős, a legendás tengerész is ebben a kötetben formálódik ki véglegesen és másíthatatlanul, levetve magáról minden alkalmit és esetlegeset, és tiszta formák közt ragyogtatva fel jellemének legvarázslatosabb színeit, a hibák és erények széles és őszinte skáláján ragyogó vagy sötétlő humánumot. Hornblower kapitány ebben a kötetben végleg belép azok közé az ismeretlen és örök barátok közé, akik az olvasók milliói számára - élőbben lélegzenek és valóságosabban léteznek -, mint húsból és vérbõl való halandók százezrei. Ismét megtörtént a csoda: egy mûvészi fantázia kohójából kilépett egy álom, és - íme - élni kezd, és köztünk marad az idők végezetéig. Eredeti megjelenés éve: 1946 19. század brit szerző háború hajó hajózás kaland magyar nyelvű napóleoni háborúk regény sorozat része > Nova Irodalmi Intézet, Budapest, 1947 208 oldal · keménytáblás · Fordította: Pártos László ----------------------------------------------- C. S. Forester-Gyilkosság, részletfizetésre „Hab nyoma látszott a halott asszony ajkán. Furcsa szag csapta meg az orvos orrát. Az ágy alá pillantott, orvosságospohár hevert alatta. Fölemelte, megnézte. Maradt még benne néhány csepp. Közelebbről is megvizsgálta, és megbizonyosodott.” Eredeti megjelenés éve: 1926 brit szerző krimi magyar nyelvű A következő kiadói sorozatban jelent meg: Albatrosz könyvek Magvető > Magvető, Budapest, 1984 238 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631402649 · Fordította: Fencsik Flóra letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---1 point
-
Jo Nesbø-A Patkánysziget és más történetek Az embernek minden körülmények között harcolnia kell önmagáért. Például amikor egy posztapokaliptikus világban egy felhőkarcoló tetején várja, hogy evakuálják, miközben a tömeg az utcán küzd a túlélésért. Vagy amikor tudósként rátalál az örök élet képletére, amelyet meg kell semmisítenie, mielőtt túl késő lenne. Esetleg ha ugyanabba a lányba szeret bele, mint a barátja. Akkor pedig mindenképpen, ha egy bérgyilkoscsata közepén találja magát. De bármiért is küzdjenek a kötet öt novellájának szereplői – a hatalomért, az igazságért, a bosszúért vagy épp a szeretteikért –, egy biztos: ahol vannak túlélők, ott mindig vannak áldozatok is… Eredeti megjelenés éve: 2021 Tartalomjegyzék 21. század Afrika akció bérgyilkos Botswana disztópia erőszak fizikai bántalmazás gyilkosság járvány jövőben játszódik kígyó kortárs krimi magyar nyelvű nemi erőszak norvég szerző novella nyomozás sci-fi skandináv skandináv krimi Spanyolország sziget vírus > Animus, Budapest, 2022 392 oldal · ISBN: 9789633249734 · Fordította: Sulyok Viktória letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Jo Nesbo könyvek -1 point
-
Kőhalmi Zoltán-A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit avagy 101 hulla Dramfjordban Az megvan, hogy Jo Nesbø, Rejtő Jenő és Italo Calvino együtt írnak regényt? Nincs? Akkor most ideje megvásárolnod Kőhalmi Zoltánnak, a magyar stand up egyik legjobbjának első könyvét, ugyanis ez a regény éppen ilyen: mintha egy őrült posztmodern író állna neki egy norvég krimi megalkotásának, de közben féktelen humora nem hagyná, hogy a dolgok a rendes medrükben csordogáljanak. Végül egy agyament paródia születik, amiben a skandináv bűnügyi regények minden jellemző alkatrésze megtalálható: alkoholista, antiszociális nyomozó; gyermekkori traumák, társadalomkritika, titkosszolgálat, külföldi maffiák, extrém gyilkolási formulák, hullahegyek és a többi… De amíg a 101. halottig eljutunk, hőseink más könyvekben is megfordulnak (nagyjából Japántól Oroszországig), a sztori újabb és újabb hajmeresztő fordulatokat vesz, és amikor már azt hinnénk, hogy ennél a szerző már képtelen jobban megcsavarni a történetet, akkor rá kell jönnünk: de igen! Térdcsapkodósan letehetetlen, borzalmasan izgalmas, őrülten mulatságos. Kőhalmi magyar humoristának is jelentős, ám norvég krimiírónak egyenesen felejthetetlen! Cserna-Szabó András Eredeti megjelenés éve: 2019 21. század alkoholizmus bűnüldözés énelbeszélő férfi főszereplő gyilkosság halál spamelo illusztrált kortárs krimi magyar nyelvű magyar szerző női főszereplő Norvégia nyomozás paródia regény skandináv krimi Skandinávia tenger váltott szemszög > Helikon, Budapest, 2021 276 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634796732 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Kondor Vilmos-Bűnös Budapest-ciklus sorozat magyar nyelvű magyar szerző Kondor Vilmos: A haldokló részvényesKondor Vilmos: A budapesti gengszterKondor Vilmos: Szélhámos BudapestKondor Vilmos: Budapest noir−40%Kondor Vilmos: Bűnös BudapestKondor Vilmos: A budapesti kémKondor Vilmos: Budapest romokbanKondor Vilmos: Budapest novemberbenKondor Vilmos: Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes Kondor Vilmos: A haldokló részvényes 89% 0,5 Kondor Vilmos: A budapesti gengszter 84% 0,7 Kondor Vilmos: Szélhámos Budapest 86% 1. Kondor Vilmos: Budapest noir 85% 2. Kondor Vilmos: Bűnös Budapest 88% 3. Kondor Vilmos: A budapesti kém 83% 4. Kondor Vilmos: Budapest romokban 82% 5. Kondor Vilmos: Budapest novemberben 88% Kondor Vilmos: Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes 81% letöltés [Hidden Content] -1 point
-
NOX - Főnix (2022) Teljes hossz:40p Teljes méret:94mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: pop Év:2022 01.November.mp3 02.Árva dal.mp3 03.Galambom.mp3 04.Tulipán szív.mp3 05.Ébrednék.mp3 06.Főnix.mp3 07.Ne remélj, ne beszélj!.mp3 08.Hazaút.mp3 09.Darabkák.mp3 10.Boldog.mp3 11.Mégsem álmodom (feat. Szolnoki Péter).mp3 [Hidden Content]1 point
-
Koncz Zsuzsa - Te szeress legalább (2022) Teljes hossz:46mb Teljes méret:114mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: pop Év:2022 01.Gézengúz (feat. Gergely Ágnes).mp3 02.Te szeress legalább.mp3 03.Szőke Anni balladája.mp3 04.Valaki kell, hogy szeressen (feat. Jordán Adél).mp3 05.Karolj át.mp3 06.Állatkerti útmutató (feat. Halász Judit).mp3 07.Zöld szemem kék.mp3 08.Amikor (feat. Bródy János).mp3 09.Rég elmúltam 60 éves (feat. Csákányi Eszter).mp3 10.Vigyázz rám.mp3 11.Csodálatos világ (feat. Bódi László Cipő).mp3 12.Nekem az ég.mp3 13.Ha így is szeretnél.mp3 [Hidden Content]1 point
-
Omega - Beat (Korai kislemezek, rádiófelvételek 2022) Teljes hossz:59p Teljes méret:150mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj:beat Év: 2022 01.Paint It Black.mp3 02.Bus Stop.mp3 03.Bend It.mp3 04.I Put A Spell On You.mp3 05.Little Man.mp3 06.What Now My Love.mp3 07.Sunny.mp3 08.No Milk Today.mp3 09.Nem új a nap alatt semmi.mp3 10.Nem szeretlek.mp3 11.Azért, mert a faterod góré.mp3 12.Megbántottál.mp3 13.Nem vagy szép.mp3 14.Azt mondta az anyukám.mp3 15.Rózsafák.mp3 16.Ismertem egy lányt.mp3 17.Szeretnék visszamenni hozzád.mp3 18.Halott virágok.mp3 19.Volt egy bohóc.mp3 20.Nem tilthatom meg.mp3 21.Kiabálj, énekelj!.mp3 [Hidden Content]1 point
-
Hellboy.Hellboy.2019.CUSTOM.HUN.PAL.DVDR-WB PRÉMIUM LINKEK!! 18 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai akciófilm, fantasztikus kalandfilm, 120 perc, 2019 Stáblista: Közeleg az apokalipszis… Hellboy (David Harbour), a démoni jófiú hamarosan kemény fába vágja termetes jobb karját. A pokoli teremtménynek bár nagy tapasztalata van az alvilági lények kiiktatásában, - hisz évek óta a természetfeletti szörnyek ellen harcol Bruttenholm professzor (Ian McShane) irányítása alatt -, arra ő maga sem számít, hogy egy olyan brutális erővel kell megküzdenie, ami számára is érdekes fordulatot hozhat. Az ősi varázslónő, Nimue (Milla Jovovich) bosszút forral az emberiség ellen, s miközben egyesíti a boszorkányokból, alvilági szörnyekből álló vérszomjas seregét, arra is marad ideje, hogy azon ügyködjön, miként is hozhatja elő a jófej pokolfajzat legsötétebb oldalát. Vajon Hellboy beteljesíti a végzetét, és Anung Un Ramaként, a démoni fenevad képében ő maga igázza le a Földet? Vagy képes lesz szembenézni a sorsával, és belevaló szuperhősként megmenti a világot? Mike Mignola, a Hellboy képregények megalkotója, a film forgatókönyvének társírója és executive producere egy rendkívül egyedi, grandiózus, látványos filmet álmodott meg kedvenc karakterének. A rendezői székben Neil Marshall (A kilencedik légió, Trónok harca) ül, aki az eddigi Hellboy-filmektől elrugaszkodva egy még véresebb, még szórakoztatóbb, még pokolibb fantasyt hozott létre a népszerű Stranger Things sorozat rendőrfőnökével, David Harbourral a főszerepben. Hellboy.2019.CUSTOM.HUN.PAL.DVDR-WB letöltés1 point
-
Solaris - Marsbéli krónikák III EP (2022) Teljes hossz:24p Teljes méret:56mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj:progrock Év:2022 01.Mi vagy MI (Am I or A.I.).mp3 02.Zoo (Zoo).mp3 03.Duó 2 (Duo 2, extra bonus).mp3 04.Marsbéli Krónikák III. 3. tétel (Martian Chronicles III. 3.).mp3 [Hidden Content]1 point
-
Oláh Ibolya - Nem adom el (2022) Teljes hossz:47p Teljes méret:109mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: pop Év:2022 01.Nem adom el.mp3 02.Nem olyan voltál.mp3 03.Megyek.mp3 04.Őrizlek.mp3 05.A szívemnél fogva.mp3 06.Rólunk szól.mp3 07.Túl.mp3 08.Pár órát.mp3 09.Poloska blues.mp3 10.Találj végre rám.mp3 11.Vonaton.mp3 12.Elég.mp3 [Hidden Content]1 point
-
A történelem nagy rejtélyei - Jézus titkos élete pdf 88mb [Hidden Content]1 point
-
A történelem nagy rejtélyei - Amazónia ősi városai pdf 123mb [Hidden Content]1 point
-
A történelem nagy rejtélyei - A templomos lovagok pdf 101mb [Hidden Content]1 point
-
A történelem nagy rejtélyei - A Húsvét-sziget kőszobrai pdf 113mb [Hidden Content]1 point
-
A történelem nagy rejtélyei - A Holt-tengeri tekercsek pdf 117mb [Hidden Content]1 point
-
Csak a szépre emlékezem 1976 Teljes hossz:51p Teljes méret:122mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: pop Év:1976 01.Putnoki Gábor-Csak a szépre emlékezem.mp3 02.Hollós Ilona-Nem adlak másnak.mp3 03.Ákos Stefi-Úgy szeress.mp3 04.Vámosi János-Nekünk találkozni kellett.mp3 05.Kovács Eszti-A pancsoló kisgyerek.mp3 06.Vámosi János-Csini baba.mp3 07.Sárosi Katalin-Különös éjszaka.mp3 08.Kovács Erzsi-Rejtély.mp3 09.Hollós Ilona-Hófehér gyöngyvirág.mp3 10.Balassa Tamás tánczenekara-Twist.mp3 11.Németh József-Kicsit szomorkás.mp3 12.Koncz Zsuzsa és az Illés-Rohan az idő.mp3 13.Aradszky László-Szomszédasszony, fütyülök a lányára.mp3 14.Zalatnay Sarolta és az Omega-Nem várok holnapig.mp3 15.Harangozó Teréz-Mindenkinek van egy álma.mp3 16.Koós János-Micsoda nagyszerű dolog.mp3 [Hidden Content]1 point
-
Balázs Fecó és a Korál - Legszebb dalaink (2021) [/url] Teljes hossz:74p+45p Teljes méret:280mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: pop Év:2021 01.Ugye nem hiszed el.mp3 02.A szeretet koldusai.mp3 03.Amikor mellettem vagy.mp3 04.Ártatlan varázsló.mp3 05.Tékozló fiú.mp3 06.Kergesd el a felhőt a házamról.mp3 07.Évszakok.mp3 08.Egy angyal szólt.mp3 09.Mindig úgy ölelj.mp3 10.Maradj velem.mp3 11.A csönd éve volt.mp3 12.Hazafelé.mp3 13.Kevés voltam neked.mp3 14.Korál szimfonikus mix.mp3 15.Homok a szélben.mp3 16.Ne állj meg soha.mp3 01.Gyertyák a téren.mp3 02.Átok van velünk.mp3 03.Érints meg.mp3 04.Új név a régi ház falán.mp3 05.Nappali altató.mp3 06.Ahogy nézett.mp3 07.Tükör által homályosan.mp3 08.Cirkusz.mp3 09.Idegen.mp3 10.Számíts rám.mp3 11.R.I.P.mp3 12.Túl az első éjszakán.mp3 [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Richard Feynman a fizika világának legendás alakja, aki mit sem törődve az elismertséggel, a világot egy egészen sajátos nézőpontból szemlélve ér el újabb és újabb eredményeket a természet megértésében, melyeket aztán üdítően elegáns módon képes aztán másokkal megosztani. Feynmanról régóta köztudott, hogy milyen fantasztikus előadó. Azon túl, hogy Feynman igyekszik eleget tenni a számtalan neves társaság és szervezet meghívásának, egyetemi szobájában afféle helyi kis fizikus klubot működtet a hallgatók számára. E könyv igen kockázatos vállalkozás. Megpróbálja becsületesen elmagyarázni a kvantumelektrodinamika elméletét, mely napjaink fizikájának egyik legbonyolultabb területe. Richard P. Feynman: QED – A megszilárdult fény A fény és az anyag különös elmélete .epub, 851 kB [Hidden Content]1 point
-
Erlend Loe-triolg-Doppler-Doppler, az utak királya-Doppler hazatér ERLEND LOE: Doppler Sorozat: Doppler 1. 2017 Norvégia talán legnépszerűbb kortárs írójának ötödik regénye abszurd humorú komoly történet korunk sikeres és okos emberéről, aki nem akar többé korunk sikeres és okos embere lenni. Hirtelen elhatározásból felmond a munkahelyén, és családját hátrahagyva kiköltözik egy sátorba az erdőbe. Vadember lesz. Túlkoros, viking Maugli, modern Robinson, aki minden nehézsége ellenére megkísérli függetleníteni magát a civilizáció termékeitől és kötöttségeitől. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] - ERLEND LOE: Doppler, az utak királya Sorozat: Doppler 2. 2018 Erlend Loe hatodik, Doppler, az utak királya című regényében a fő-antihős, Andreas Doppler és jóléti partizáncsapata ott folytatja, ahol a Doppler (Scolar Kiadó, 2006) utolsó lapjain abbahagyta, s a szerző ígéretéhez híven tovább vívja harcát. Ugyanis még mindig háború dúl. Háború. Amelyet azért mégsem kell véresen komolyan venni. Például ki lehet belőle szállni, ha kezd kínossá válni a helyzet. Az írói én egyes szám első személyről egyes szám harmadik személyre vált, és fokozatosan kívülállóvá válva hagyja, hogy antifőhőse önmaga karikatúrájáva váljék. Vad neoanarchistából egy békés, konformista gondolatkísérlet alanyává szelídülve lehetővé teszi az olvasó számára a vele való teljes azonosulást. Doppler jellemének fogyaszthatóvá tétele így megengedi, hogy anélkül kövessük az ő példáját, hogy közben fel kelljen állnunk a fotelből, s elég, ha magunknak bevalljuk: ennél többet mi sem várunk el sem tőle, sem pedig önmagunktól. Hiszen tőrölmetszett anarchistának születni kell, ám az árát is komolyan megkérik – ezt a folytatás igazi hőse, Maj Britt példája mutatja a legjobban. Hozzá képest Doppler művagány, annak viszont őszinte és szerethető – pont olyan, amilyen az olvasó lenne az ő helyében. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] - ERLEND LOE: Doppler hazatér Sorozat: Doppler 3. 2017 Doppler, a lázadó norvég antihős végül hazatér, de az érkezés nem bizonyul felhőtlennek. Azt kell tapasztalnia, hogy a világnak – legalábbis ahogy eddig ismerte – mára vége. A visszailleszkedés is van akkora kihívás, mint az elmúlt évek kalandjai. Félszeg próbálkozásai során bepillantást nyerhetünk a oslói kertvárosok tunya jólétébe, megismerjük Doppler családját, feltűnik az alfahím szerepére pályázó, fölöttébb kanos vetélytársa, továbbá egy világvégeváró mozgalom feketeöves guruja. Viszontlátjuk Bongót, a háziasított jávorszarvast, sőt még a dán pornóipar bugyraiban is kiadósan megmerítkezünk, mire a háromkötetnyire duzzadt road movie végén eljutunk Doppler evangéliumáig, a szakrális pornográfiáig. Loe hamisítatlan skandináv humorral tálalt társadalomkritikája ezúttal is tűpontos, mégis kezdünk gyanakodni, hogy Dopplernek nem a világgal van rendezetlen ügye, sokkal inkább saját magával. Erlend Loe-val ismét mesélőkedve teljében, legjobb formájában találkozunk. A trilógia zárókötete önmagában is élvezetes olvasmány, Doppler-rajongóknak pedig egyenesen kötelező. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Kondor Vilmos[(1954 (?) –) magyar író, első regénye, A Budapest noir 2008-ban jelent meg. Kondor Szegeden járt egyetemre, majd Párizsban folytatta tanulmányait. A Sorbonne-on vegyészmérnöki diplomát szerzett, majd visszatért Magyarországra. Jelenleg egy nyugat-magyarországi gimnáziumban tanít matematikát és fizikát. A szerző történelmi krimi-sorozata, főszerepben Gordon Zsigmond bűnügyi riporterrel, aki 1936 és 1956 között dokumentálta a főváros és az ország bűnéletét, nem egyszer maga szolgáltatva igazságot az áldozatoknak. . Írásaiban különös hangsúlyt kapnak a hangulati elemek, korabeli helyszínek hiteles megidézése, valós személyek szerepeltetése, ez a korfestő írói törekvés lényegében egyenértékű Kondornál a fordulatos cselekményszövés szándékával.1 point
-
Adobe Acrobat Pro DC 2020 Portable (v20.006.20034) Multilanguage (64 bit) Méret:1.213 GB Az Acrobat DC Acrobat szoftver legújabb verziója. Ez az Adobe által kínált legmobilabb, legtermelékenyebb és leginkább együttműködő PDF-kezelési megoldás, amely egyesíti az Acrobat asztali alkalmazás és a mobil szkennelő alkalmazás, az aláírási alkalmazás és az Acrobat Reader mobilalkalmazás előnyeit – amit a prémium mobilfunkciók és a prémium Document Cloud-szolgáltatások növelnek. Nyelvek: Többnyelvű változat! Elérhető: ar_AE, cs_CZ, da_DK, de_DE, el_GR, en_AE, en_INT, en_US, es_ES, es_ES, fi_FI, fr_FR, he_IL, hr_HR, hu_HU, it_IT, ja_JP, ko_KR, nl_NL_, p_, p_, NPL, p_, PL, p sk_SK, sv_SE, th_TH, vi_VN, zh_CN, zh_TW, tr_TR, uk_UA, ro_RO, en_US, nb_NO, fr_MA, en_IL, sl_SI Hordozható szolgáltatások: - Nincs szükség telepítésre - Nincs szükség rendszergazdai jogokra - Előre aktivált - 100% offline, teljesen biztonságos a használata, nincs szükség tűzfalra - A módosított beállításokat tartalmazó "Data" mappát törölje az alaphelyzetbe állításhoz - Csak futtasd és használd! [Hidden Content] [Hidden Content] Jelszó: DKKTI [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Hofi naplója "Ez az egyedülálló kötet Hofi Géza saját kezűleg alkotott képes „naplójából", interjúiból, pálya- és kortársak visszaemlékezéseiből kikerekedő színes életrajz, amely végigkíséri a művész hatalmas ívű pályáját. A kőbányai téglagyár amatőr színésze, a debreceni színház örökös beugrója, a balatoni esztrádműsorok parodistája végül a tévéképernyőn és a Mikroszkóp Színpadon szerzett országos ismertséget. Pályáját a Madách Kamara színpadán több mint 1500 alkalommal eljátszott Hofélia és Élelem bére tette teljessé. A különleges naplót fotók és más „kordokumentumok", Hofi Ildikóval és Gajdó Tamás színháztörténésszel készült beszélgetés, valamint a teljes pályát átfogó adattár gazdagítja. Mindemellett képet kapunk az egykori tehetséges porcelánfestő (!) grafikusi oldaláról, és különleges mellékletként átnyújtunk egy igazi relikviát: „HOFI-POFI"-nak a magyar fociról készített karikatúrasorozatát." [Hidden Content]1 point
-
Melissa Mercouri - Nehéz örökség "Lina McClaire, a csinos, fiatal nő egyedül marad Los Angelesben, az idegen nagyvárosban család, barátok és munka nélkül. Álláskeresés közben egy jósdába téved, és váratlanul felbolydul körülötte a világ. Az események magukkal ragadják egy titokzatos, sötét világba, ahol az élete is veszélybe kerül. Lina McClair csinos, fiatal nő nemrég költözött Los Angelesbe a barátjával, aki sikeres színészi karrierről álmodott. A kapcsolatuk hamar elromlik, szakításra kerül sor köztük, Lina váratlanul egyedül találja magát a nyugati nagyvárosban munka és barátok nélkül. Eleinte statisztaként dolgozik, filmforgatásokra jár, de amit ezzel keres, nem elég a megélhetésére. Egyik nap eltéveszti a címet – a taxisofőr a Paramount városnegyed helyett Lakewoodba, a Paramount Boulevard-ra viszi –, statisztaválogatás helyett egy jósdába kerül. A jósdában megismerkedik Elvira Wanggal, a középkorú jósnővel. Az asszony kártyát vet neki, kristálygömbből jósol, és nagyon rácsodálkozik a lány sorsára. Azonban Lina hiába faggatja, nem hajlandó elárulni, hogy mit látott a jövőjében. Helyette állást ajánl, maradjon vele, legyen az asszisztense, és viselje gondját Maudnak, az értelmi fogyatékos húgának. Lina nemet mond, de a kezdeti ellenérzéseket leküzdve végül elfogadja az állásajánlatot, és még aznap beköltözik a Wang házba. Az események magukkal ragadják egy titokzatos, sötét világba, ahol az élete is veszélybe kerül." [Hidden Content]1 point
-
Polina Daskova - A téboly könnyed léptei epub.mobi.pdf Elena Poljanszkaja, a harmincas moszkvai újságírónő körül titokzatos dolgok történnek. Régi barátja, Mitya felakasztja magát, néhány nap múlva özvegye bennég saját házában, Elenát magát pedig kislánya babakocsijába rejtett robbanószerkezettel akarják meggyilkolni. Az újságírónő nyomozni kezd, és lassacskán rájön, hogy a háttérben egy tizennégy évvel ezelőtti szibériai utazás áll. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Charlotte Rogan - Mentőcsónak pdf.epub.mobi Charlotte Rogan első könyve letehetetlen: cselekménye izgalmas, fordulatos, a stílusa gördülékeny. Elgondolkodtató, morális kérdéseket vet fel, anélkül hogy moralizálna. A történet az első világháború kitörése idején játszódik, és egy elsüllyedt hajó túlélői sorsán keresztül vizsgálja, határhelyzetben hogyan foszlik le a civilizáció az emberekről, miként állatiasodnak el. A másik érdekes kérdésfelvetés, hogy egy szélsőséges helyzetet ki él túl, és miért. A Mentőcsónak túlélőit bírósági tárgyalás várja és a média hisztérikus bűnbakkeresése. Az Alekszandra cárnő óceánjáró hajó 14-es számú mentőcsónakjának huszonegy napig tartó hányattatásairól Grace Winter naplója tudósítja az olvasót, melyet védőügyvédeinek kérésére írt. A hajótöröttek közül három nőt – a főhősnő mellett Ursula Grantet és Hannah Westet – megmentésük után bíróság elé állítanak, mert a mentőcsónakban töltött 14. napon megölték a csónakot addig irányító tengerészt, az Alekszandra cárnőn szolgáló Mr. Hardie-t. A regény lényegében Grace fejében játszódik, az ő benyomásain, tapasztalatain keresztül írja le nemcsak a mentőcsónakban, hanem a hajótörés előtt és a tárgyaláson történteket is, illetve felidézi élete odáig vezető eseményeit és bemutatja saját belső gondolatvilágát. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Charley Long - Az elfelejtett erőd pdf epub mobi Fleurion táborszernagy, a nagy bagós cigarettahamuja oly szerencsétlenül hulla alá, hogy épen elfedi a térképen Afrika hős, de kicsiny erődjét, a legendás 103-ast. S ez a malőr a térkép-sokszorosítás során végzetessé válik: az erődöt elfelejtik. Azt a harcállást, ahol a légiósok pofonok által edzett legvitézebbjei: Váratlan Eddy, Bölény Tivadar, Hallgatag Tom, no és a Császár (a keresztségben Eisenschmidt Napóleon nevű úr) szolgáltak. Az olvasó számára a számtalan, Rejtő Jenő stílusát idéző kalandból kiderül, hogy a légió nem aggok menhelye, nem mosókonyha és még kevésbé szívbeteg üdülőhelye. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Nélküled "Suffolk, 1984. A tizenhét éves Eva apjával viharba sodródik a nyílt tengeren. Testét nem találják meg, mindenki úgy hiszi, vízbe fulladt. Szülei házassága darabokra hull, megfertőzi a bűntudat és a gyász. Ám húga, Faith, nem hajlandó elfogadni, hogy az élet Eva nélkül folyhat tovább; elhatározza, hogy megkeresi nővérét és hazahozza őt – élve. A part közelében egy sziget alakja dereng – rejtélyes, tiltott terület, amelyen itt-ott ablaktalan betonbarakkok emelkednek. Amit senki nem tud, hogy az egyik barakkban Evát tartják fogva. Hogy a túlélésért harcol – azért, hogy hazatérhessen. A Nélküled misztikus regény, thriller és érzelmes családi dráma egyszerre, amely egy pillanatra sem hagyja nyugodni az olvasót, és mindeközben a szívéig hatol." [Hidden Content] Ikrek "Isolte és Viola ikrek. Gyermekkorukban elválaszthatatlanok voltak, felnőttként mégis nagyon különböznek egymástól: Isolte sikeres újságíró egy divatmagazinnál, Londonban él, a barátja fotós; Viola pedig eltökélt boldogtalanságában az egész életét beárnyékoló táplálkozási zavarral küzd. Mi történt oly sok évvel ezelőtt, ami ilyen messze ágazó ösvényekre terelte az ikrek életét? Miközben mindketten elkezdik felfejteni annak a réges-régi, félig elfeledett nyárnak a tovagyűrűző tragédiáit, a múlt rémisztő titkai visszatérnek és azzal fenyegetnek, hogy ellehetetlenítik az életüket…" [Hidden Content]1 point
-
Megan Abbott - Fogd a kezem "Kit Owens egészen addig csupán szerény ambíciókat táplál a jövőjét illetően, amíg a rejtélyes Diane Fleming meg nem jelenik a középiskolájuk kémiacsoportjában. Diane bámulatos tudományos ismeretei Kitben fellobbantják a lángot, és különös barátság szövődik kettejük között. Mindaddig, míg Diane el nem árul egy mindent megváltoztató titkot. Több mint egy évtizeddel később Kit a Diane által inspirált tudományos álmok megvalósításán munkálkodik. Úgy véli, hogy már örökre lezárta magában Diane-t, ám egyszerre robogva előtör a múlt, és Kit rádöbben, hogy egykori barátnőjével kell versengenie azért a hőn vágyott pozícióért, melyben egy új, úttörő kutatás részeseivé válhatnak. Az egykori barátnők hamarosan veszedelmes macska-egér harcban találják magukat, mely könnyedén okozhatja mindkettejük vesztét." [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Apocalyptica - Cell-0 2020 Teljes hossz:53p Teljes méret:121mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj:klassik Év:2020 01.Ashes of the Modern World.mp3 02.Cell-0.mp3 03.Rise.mp3 04.En Route to Mayhem.mp3 05.Call My Name.mp3 06.Fire & Ice.mp3 07.Scream for the Silent.mp3 08.Catharsis.mp3 09.Beyond the Stars.mp3 [Hidden Content]1 point
-
Artist: Fleetwood Mac Title: Fleetwood Mac (Deluxe) Year Of Release: 2018 Label: Rhino - Warner Bros. Genre: Rock Quality: Mp3 320 kbps / FLAC (image+.cue, artwork) / 24bit-96kHz FLAC (tracks) Total Time: 03:28:44 Total Size: 486 MB / 1.87 / 4.45 GB Tracklist: CD1 01. Monday Morning (Remastered) 02. Warm Ways (Remastered) 03. Blue Letter (Remastered) 04. Rhiannon (Remastered) 05. Over My Head (Remastered) 06. Crystal (Remastered) 07. Say You Love Me (Remastered) 08. Landslide (Remastered) 09. World Turning (Remastered) 10. Sugar Daddy (Remastered) 11. I'm So Afraid (Remastered) 12. Over My Head (Single Version) (Remastered) 13. Rhiannon (Will You Ever Win) (Single Version) (Remastered) 14. Say You Love Me (Single Version) (Remastered) 15. Blue Letter (Single Version) CD2 01. Monday Morning (Early Take) 02. Warm Ways (Early Take) 03. Blue Letter (Early Take) 04. Rhiannon (Early Take) 05. Over My Head (Early Take) 06. Crystal (Early Version) 07. Say You Love Me (Early Version) 08. Landslide (Early Version) 09. World Turning (Early Version) 10. Sugar Daddy (Early Take) 11. I'm So Afraid (Early Version) 12. Over My Head (Live from The Burbank Studios, Burbank, CA, 12-6-76) 13. Rhiannon (Live from The Burbank Studios, Burbank, CA, 12-6-76) 14. Why (Live from The Burbank Studios, Burbank, CA, 12-6-76) 15. World Turning (Live from The Burbank Studios, Burbank, CA, 12-6-76) 16. Jam #2 (Remastered) 17. I'm So Afraid (Early Take Instrumental) CD3 01. Get Like You Used To Be (Live at Capitol Theatre, Passaic, NJ, 10-17-75) 02. Station Man (Live at Jorgensen Auditorium, University of Connecticut, Storrs, CT, 10-25-75) 03. Spare Me A Little (Live at Jorgensen Auditorium, University of Connecticut, Storrs, CT, 10-25-75) 04. Rhiannon (Live at Jorgensen Auditorium, University of Connecticut, Storrs, CT, 10-25-75) 05. Why (Live at Jorgensen Auditorium, University of Connecticut, Storrs, CT, 10-25-75) 06. Landslide (Live at Jorgensen Auditorium, University of Connecticut, Storrs, CT, 10-25-75) 07. Over My Head (Live at Campus Stadium, University of California, Santa Barbara, CA 5-2-76) 08. I'm So Afraid (Live at Capitol Theatre, Passaic, NJ, 10-17-75) 09. Oh Well (Live at Capitol Theatre, Passaic, NJ, 10-17-75) 10. The Green Manalishi (With The Two Pronged Crown) (Live at Capitol Theatre, Passaic, NJ, 10-17-75) 11. World Turning (Live at Capitol Theatre, Passaic, NJ, 10-17-75) 12. Blue Letter (Live at Capitol Theatre, Passaic, NJ, 10-17-75) 13. Don't Let Me Down Again (Live at Jorgensen Auditorium, University of Connecticut, Storrs, CT, 10-25-75) 14. Hypnotized (Live at Jorgensen Auditorium, University of Connecticut, Storrs, CT, 10-25-75) Fleetwood Mac was released in July 1975 as the band's 10th studio LP. The arrival of California-based singer-songwriters Lindsey Buckingham and Stevie Nicks to the group marked a turning point. The album reached No. 1 -- the band's first record to crack the Top 30 -- and spawned three Top 10 singles, paving the way for the even bigger Rumours in 1977. The HiRes Deluxe Fleetwood Mac includes the original album remastered along with single versions of the songs "Over My Head," "Rhiannon," "Say You Love Me" and "Blue Letter"; featuring also the entire album made up of alternate takes, as well as some live cuts; and a disc of previously unreleased live songs recorded in 1976. Lindsey Buckingham, electric, acoustic, and resonator guitar, banjo, vocals Stevie Nicks, vocals Christine McVie, keyboards, synthesizer, vocals John McVie, bass Mick Fleetwood, drums, percussion Additional musician: Waddy Wachtel, rhythm guitar on "Sugar Daddy" Digitally remastered Produced by Fleetwood Mac, Keith Olsen Download links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Artist: Rick Nelson Title: The Complete Epic Recordings Year Of Release: 2014 Label: Legacy Recordings Genre: Country, Pop Rock, Rock and Roll Quality: 320 kbps | FLAC (tracks) Total Time: 02:14:39 Total Size: 314 mb | 890 mb Tracklist: CD1 1. Rick Nelson - You Can't Dance 2. Rick Nelson - Something You Can't Buy 3. Rick Nelson - I Wanna Move with You 4. Rick Nelson - Five Minutes More 5. Rick Nelson - Gimme a Little Sign 6. Rick Nelson - Stay Young 7. Rick Nelson - Wings 8. Rick Nelson - It's Another Day 9. Rick Nelson - One X One 10. Rick Nelson - Change Your Mind 11. Rick Nelson - Everyday I Have to Cry Some 12. Rick Nelson - Love You So 13. Rick Nelson - Chump Change Romeo 14. Rick Nelson - What Is Success 15. Rick Nelson - Carl of the Jungle 16. Rick Nelson - No Words of Love 17. Rick Nelson - New Delhi Freight Train 18. Rick Nelson - Mama, You've Been on My Mind 19. Rick Nelson - Getting It On 20. Rick Nelson - Conversation CD2 1. Rick Nelson - That's Alright Mama (Memphis Sessions Mix) 2. Rick Nelson - Send Me Somebody to Love (Memphis Sessions Mix) 3. Rick Nelson - Stuck in the Middle (Memphis Sessions Mix) 4. Rick Nelson - It Shall Remain 5. Rick Nelson - It's All Over Now (Memphis Sessions Mix) 6. Rick Nelson - Lay Back in the Arms of Someone (Memphis Sessions Mix) 7. Rick Nelson - That Ain't the Way Love Supposed to Be 8. Rick Nelson - In My Heart 9. Rick Nelson - Almost Saturday Night (Memphis Sessions Mix) 10. Rick Nelson - Dream Lover 11. Rick Nelson - True Love Ways (Memphis Sessions Mix) 12. Rick Nelson - Sleep Tight, Good Night Man (Memphis Sessions Mix) 13. Rick Nelson - Rave On (Memphis Sessions Mix) 14. Rick Nelson - Dream Lover (Memphis Sessions Mix) 15. Rick Nelson - Send Me Somebody to Love (Alternate Mix) 16. Rick Nelson - Lay Back in the Arms of Someone (Alternate Mix) 17. Rick Nelson - Almost Saturday Night (Alternate Mix) 18. Rick Nelson - Rave On (Alternate Mix) 19. Rick Nelson - Lay Back in the Arms of Someone (EP Version) 20. Rick Nelson - Almost Saturday Night (EP Version) 21. Rick Nelson - Rave On (EP Version) Real Gone's 2012 double-disc compilation The Complete Epic Recordings rounds up the entirety of Rick Nelson's recordings for Epic. Nelson was at Epic between 1977 and 1978, with only one album 1977's Intakes appearing at the time. Post-Intakes sessions first surfaced on the posthumous, somewhat overdubbed 1986 LP The Memphis Sessions, with further sides appearing on the 1993 collection Stay Young. The first time all the Epic sides were released was on Bear Family's exhaustive 2010 The Last Time Around, a seven-disc box so weighty it left an opening for a set like The Complete Epic Recordings, a set that focuses just on those two years at Epic. During this time, Nelson straddled two sounds the sunkissed West Coast country-rock he pioneered in the early '70s, and the super-smooth soft rock of the late '70s, occasionally dipping his toe into a bit of rockabilly revival. Epic may not have been entirely wrong to consider these sessions, including the scrapped Al Kooper-produced Back to Vienna LP, difficult to market: they sound of their time but they don't quite belong to their time, their sensibility a little bit too tied to country and rockabilly to make the recordings commercial, even if the layers of gloss render them radio-ready. Consequently, this music sounds better today than it may have at the time. Sure, it's very much a product of its time, with every bit of visible surface shining from studio slickness, but this period polish is appealing and, underneath it, Rick Nelson's remarkable interpretative gifts remain intact. Nelson never pushed a song too hard, not even when he rocked it hard as he did on insistent versions of John Fogerty's "Almost Saturday Night" and Buddy Holly's "Rave On," yet he was never lazy; his ease was his charm and he never lost sight of this gift, something that's evident on this collection of overlooked but very enjoyable latter-day recordings. Download links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Lady susan, Szerelem és barátság, Catharine, A klastrom titka, Értelem és érzelem, A mansfieldi kastély, Emma, Meggyőző érvek, Büszkeség és balítélet [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Artist: Chubby Checker Title: Twistin' Round The World Year Of Release: 2019 Label: Orange Amaro Genre: Rock'n'Roll, Pop, Oldies Quality: FLAC (tracks) Total Time: 29:46 min Total Size: 185 MB Tracklist: 01. Twistin' Round The World 02. Let's Twist (A La Paloma) 03. Hava Nagela 04. Twist Mit Mir (Mus I Denn) 05. Never On Sunday 06. Twist Marie 07. Let's Twist Again (Der Twist Beginnt) 08. Twistin' Matilda 09. O Sole Mio 10. Tea For Two 11. Alouette (All You Twisters) 12. Miserlou Download links: [Hidden Content]1 point
-
Chris Rea - The Platinum Collection (2006) Információ : Előadó : Chris Rea Album címe : The Platinum Collection Stílus : Pop , Rock Megjelenés éve : 2006 Fájltípus és tömörítés : Mp3/CBR 320kbps Játékidő : 63 perc Fájlméret : 145MB Tracklist: 01. The Road To Hell (Part 2) [4:27] 02. You Can Go Your Own Way [3:55] 03. Josephine [4:30] 04. Let's Dance [4:14] 05. Fool (If You Think It's Over) [4:03] 06. The Things Lovers Should Do [3:35] 07. Wired To The Moon [5:22] 08. I Can Hear Your Heartbeat [3:21] 09. On The Beach [3:43] 10. Ace Of Hearts [4:54] 11. Julia [3:55] 12. Auberge [4:42] 13. Looking For The Summer [4:58] 14. I Don't Know What It Is but I Love It [3:36] 15. Love's Strange Ways [3:39] NEM ÁLL MÓDOMBAN ÚJRATÖLTENI ! KÉRLEK LEGYETEK TÜRELEMMEL AMEDDIG A DATA ELLENŐRIZ ! AMENNYIBEN TÖRLI A FELTÖLTÉST AKKOR A TÉMA HALOTT ! Letöltés: [Hidden Content]1 point
-
Nightwish - Human Nature II 2020 Teljes hossz:50p+31p Teljes méret:182mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj:rock Év:2020 01.Music.mp3 02.Noise.mp3 03.Shoemaker.mp3 04.Harvest.mp3 05.Pan.mp3 06.How's The Heart.mp3 07.Procession.mp3 08.Tribal.mp3 09.Endlessness.mp3 01.Vista.mp3 02.The Blue.mp3 03.The Green.mp3 04.Moors.mp3 05.Aurorae.mp3 06.Quiet As The Snow.mp3 07.Anthropocene (Incl. Hurrian Hymn to Nikkal).mp3 08.Ad Astra.mp3 [Hidden Content]1 point
-
Daisy Goodwin-Viktória.PDF.EPUB. 1837-ben egy százötven centis fiatal lány került Nagy-Britannia trónjára: a szőke, kék szemű, akaratos Viktória. Nagy szerencséje volt: alig egy hónappal korábban lett tizennyolc éves, tehát önállóan uralkodhatott. Anyja, a kenti herceg özvegye, és kegyence, John Conroy, addig a széltől is óvták, elzárták a világtól és az emberektől. Társaságba nem vitték, barátnőt nem szerezhetett. Most szívesen irányították volna, ha hagyja magát. Minden férfi, aki rokonságban állt vele, azt híresztelte, hogy szubnormális és hisztérikus. Boldogan megkönnyítették volna hát az életét: ők uralkodnak, Viktória meg pihenjen. Egyetlen ember bízott benne: a miniszterelnök, Lord Melbourne. Tehetséges, jellemes politikus volt, aki életéből négy évet szentelt annak, hogy az uralkodásra fel nem készített gyereklányból a maga lábán megálló királynőt faragjon. Ma már tudjuk, hogy mekkora királynőt. Erről a négy évről szól a regény. Udvari intrikákról, összeesküvésekről, hatalomsóvár rokonokról és két szerelemről. letöltés [Hidden Content] -------1 point
-
Isaac Asimov - Második Alapítvány (Second Foundation) (1948-1950) sci-fi, formátum: pdf A Második Alapítvány (angolul: Second Foundation) Isaac Asimov 1953-ban megjelent regénye, a klasszikus Alapítvány-trilógia harmadik kötete. Két novellát tartalmaz, ezeket eredetileg az Astounding Science Fiction magazin jelentette meg, majd a Gnome Press adta ki először könyv formájában őket 1953-ban. Magyar nyelven először 1973-ban jelent meg a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatban Baranyi Gyula fordításában. Az első novella, Az Öszvér keresi a Második Alapítványt (angolul: Search By the Mule) először az Astounding Science Fiction magazin 1948. januári számában jelent meg Now You See It... (Most látod...) címmel. A második novella, Az Alapítvány keresi a Második Alapítványt (angolul: Search By the Foundation) először az Astounding Science Fiction magazinban jelent meg 1949. novembere és 1950. januárja között három részben ...And Now You Don't (...de most nem) címmel. 2001-ben a könyv második elbeszélését nevezték az 1951-os retro Hugo-díjra kisregény kategóriában. [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
-
. 24 (24) 2001-2014 1.- 8. + 9. évad DVDRip x264 Hun mkv színes, szinkronizált, amerikai, akciófilm sorozat 45 perc rendező: Jon Cassar, Brad Turner, Bryan Spicer, Stephen Hopkins, Ian Toynton forgatókönyvíró: Joel Surnow, Robert Cochran, Michael Loceff, Evan Katz, Stephen Kronish, Michael S. Chernuchin operatőr: Rodney Charters, Guy Skinner, Jeffrey C. Mygatt, Peter Levy látványtervező: Carlos Barbosa, Joseph A. Hodges jelmeztervező: James Lapidus zene: Sean Callery producer: Stephen Kronish, Norman S. Powell vágó: David Latham, Scott Powell, David B. Thompson, Chris G. Willingham Kiefer Sutherland Michael Madsen Jon Voight Kate Mara Zachary Quinto Rami Malek Stana Katic Tobin Bell A történet 24 óra alatt játszódik, nulla órától éjfélig, s minden egyes epizódja - a valós idő szerint - egy-egy óra történéseit öleli fel. Az események hátterében egy politikai cselszövés áll: a kaliforniai előválasztás előestéjén riasztják a titkosszolgálatot, hogy az egyik elnökjelölt ellen merénylet készül. A bérgyilkosról mindössze annyit tudnak, hogy külföldi, aki megbízását az amerikai kormány egyik tagjától kapta. A merénylőről hamarosan az is kiderül, hogy kapcsolatai a titkosszolgálatnál is vannak. Díjak és jelölések Emmy-díj 2006: Legjobb televíziós sorozat - drámai kategória Golden Globe-díj 2004: Legjobb televíziós sorozat - drámai kategória Emmy-díj 2006: Legjobb televíziós sorozat - drámai kategória - legjobb színész: Kiefer Sutherland General: 24-S01E01.mkv Format: Matroska at 2 531 kb/s Length: 774 MiB for 42 perc 46 mp 314emp Video #0: AVC at 2 370 kb/s Aspect: 720 x 404 (1.782) at 23.976 fps Audio #0: AC-3 at 160 kb/s Infos: 2 csatorna, 48,0 kHz Language: hu [Hidden Content] .1 point
-
Status Quo_Backbone (2019) 01 – Waiting For A Woman 02 – Cut Me Some Slack 03 – Liberty Lane 04 – I See You’re In Some Trouble 05 – Backing Off 06 – I Wanna Run Away With You 07 – Backbone 08 – Better Take Care 09 – Falling Off The World 10 – Get Out Of My Head 11 – Running Out Of Time 12 – Crazy Crazy (Bonus Track) 13 – Face The Music (Bonus Track) MP3 320 kbps -- halott link -- és --- halott link --1 point
-
Két pasi meg egy kicsi 12 FINAL (Two and a Half Men) amerikai vígjáték-komédia, 22 perc 12.évad /01. - 16.rész/ FINAL SEASON 2014-2015 WEB.DL.mkv.720p.x264.HunDub.2.0.(AC3) DVDRip.XviD.HunDub.2.0 (MP3) szereplők: Jon Cryer (Alan Harper) Ashton Kutcher (Walden Schmidt) Angus T. Jones (Jake Harper) Conchata Ferrell (Berta) Marin Hinkle (Judith Harper) Holland Taylor (Evelyn Harper) Melanie Lynskey (Rose) Ryan Stiles (Dr. Herb Melnick ) Courtney Thorne-Smith (Lyndsey Mackelroy) Amber Tamblyn (Jenny Harper) Rebecca McFarland (Leanne) April Bowlby (Kandi) Brooke D'Orsay (Kate) Maggie Lawson (Ms. McMartin) Kimberly Williams-Paisley (Gretchen) Mimi Rogers (Robin Schmidt) Patton Oswalt (Billy Stanhope) Graham Patrick Martin (Eldridge McElroy) Jenny McCarthy (Courtney) Aly Michalka (Brooke) Deanna Russo (Laurel) Videó információk: mkv.720px264 Méret: 655 MB Hossz: 00:21:30 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L3.1 Felbontás: 1280 x 718 pixel Adatsebesség (Bitráta): 3 920 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk:Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv:#1 Audiósáv típusa: AC3(2.0) (stereo) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 175 MB Hossz: 0:21:00 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 015 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 130 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Data Premium] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Data Free] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Két pasi meg egy kicsi 10 (Two and a Half Men) amerikai vígjáték-komédia, 22 perc 10.évad /01. - 23.rész/ 2012 WEB.DL.mkv.720p.x264.HunDub.2.0.(AC3) DVDRip.XviD.HunDub.2.0 (MP3) szereplők: Jon Cryer (Alan Harper) Ashton Kutcher (Walden Schmidt) Angus T. Jones (Jake Harper) Conchata Ferrell (Berta) Marin Hinkle (Judith Harper) Holland Taylor (Evelyn Harper) Melanie Lynskey (Rose) Ryan Stiles (Dr. Herb Melnick ) Courtney Thorne-Smith (Lyndsey Mackelroy) Amber Tamblyn (Jenny Harper) Patton Oswalt (Billy Stanhope) Rebecca McFarland (Leanne) April Bowlby (Kandi) Brooke D'Orsay (Kate) Graham Patrick Martin (Eldridge McElroy) Jenny McCarthy (Courtney) Aly Michalka (Brooke) Deanna Russo (Laurel) Videó információk: mkv.720px264 Méret: 635 MB Hossz: 00:21:15 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L3.1 Felbontás: 1280 x 720 pixel Adatsebesség (Bitráta): 3 980 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk:Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv:#1 Audiósáv típusa: AC3(2.0) (stereo) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 175 MB Hossz: 0:21:00 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 015 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 130 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Data Premium] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Data Free] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Két pasi meg egy kicsi 06 (Two and a Half Men) amerikai vígjáték-komédia, 22 perc 6.évad /01. - 24.rész/ 2008 WEB.DL.mkv.720p.x264.HunDub.2.0.(AC3) DVDRip.XviD.HunDub.2.0 (MP3) szereplők: Charlie Sheen (Charlie Harper) Jon Cryer (Alan Harper) Angus T. Jones (Jake Harper) Conchata Ferrell (Berta) Marin Hinkle (Judith Harper) Holland Taylor (Evelyn Harper) Melanie Lynskey (Rose) April Bowlby (Kandi) Courtney Thorne-Smith (Lyndsey Mackelroy) Amber Tamblyn (Jenny Harper) Jane Lynch (Dr. Linda Freeman) Judy Greer (Bridget Schmidt) J.D. Walsh (Gordon) Brooke D'Orsay (Kate) Jenny McCarthy (Courtney) Emmanuelle Vaugier (Mia) Ryan Stiles (Dr. Herb Melnick ) Jennifer Bini Taylor (Chelsea) Rebecca McFarland (Leanne) James Edson (Bobby) Martin Mull (Russel) Patton Oswalt (Billy Stanhope) Graham Patrick Martin (Eldridge McElroy) Jenny McCarthy (Sylvia Fishman) Ming-Na Wen (Linda Harris) Missi Pyle (Delores Pasternak) Kelly Stables (Melissa) Mimi Rogers (Robin Schmidt) Denise Richards (Lisa) Videó információk: mkv.720px264 Méret: 650 MB Hossz: 00:21:30 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L3.1 Felbontás: 1280 x 720 pixel Adatsebesség (Bitráta): 4 000 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk:Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv:#1 Audiósáv típusa: AC3(2.0) (stereo) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 175 MB Hossz: 0:21:30 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1105 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Data Premium] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Data Free] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00