Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 05/12/2025 in Posts
-
Holly Jackson: Jó kislányok első gyilkossága (Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz sorozat 0,5.) Eredeti cím: Kill Joy Eredeti kiadó: HarperCollins, New York Eredeti kiadás éve: 2021 Magyar cím: Jó kislányok első gyilkossága Magyar kiadó: Kolibri, Budapest Magyar kiadás éve: 2024 Fordította: Horváth M. Zsanett HAT GYANÚSÍTOTT, HÁROM ÓRA, EGY GYILKOSSÁG… A házban halk jazz muzsika szól, miközben az 1920-as évek divatja szerint öltözött fiatalok igyekeznek fényt deríteni arra, hogy ki ölte meg Reginald Remyt. Még az is lehet, hogy Pippa Fitz-Amobi a gyilkos. A Little Kilton-i társaság ugyanis detektívjátékot játszik, amely tele van változatos feladatokkal, titokzatos üzenetekkel és persze intrikákkal. Pip nyomozói vénája pedig már itt is megmutatkozik, sőt, az este végén egy merész ötlete támad… A Jó kislányok első gyilkossága Holly Jackson nagysikerű Jó kislányok… trilógiájának előzménytörténete. Holly Jackson: Jó kislányok, rossz viszonyok (Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz sorozat 2.) Eredeti cím: Good Girl, Bad Blood Eredeti kiadó: HarperCollins, New York Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: Jó kislányok, rossz viszonyok Magyar kiadó: Kolibri, Budapest Magyar kiadás éve: 2022, 2023, 2024 Fordította: Horváth M. Zsanett A Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz szerzőjének legújabb sikerkönyve. Valaki eltűnt.Senki sem beszél. De MINDENKI figyel… Pip Fitz-Amobi felhagyott a nyomozással. A tavaly megoldott gyilkossági ügyet feldolgozó bűnügyi podcast óriási népszerűségre tett szert. Pip mégis váltig állítja, hogy nyomozó napjainak vége. Amikor azonban eltűnik egy közeli barátja, a rendőrség a kisujját se mozdítja, így kénytelen újra akcióba lendülni. Ha a zsaruk nem nyomoznak, megteszi Pip; ám a kisváros minden sötét titka újabb kérdéseket vet fel. Vajon Pip megtalálja a válaszokat, mielőtt kifut az időből? Holly Jackson: Halott kislány a jó kislány (Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz sorozat 3.) Eredeti cím: Good Girl, Bad Blood Eredeti kiadó: HarperCollins, New York Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: Halott kislány a jó kislány Magyar kiadó: Kolibri, Budapest Magyar kiadás éve: 2022, 2023, 2024 Fordította: Horváth M. Zsanett A Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz és a Jó kislányok, rossz viszonyok című könyvek izgalmas folytatása. SIESS! VAGY MEGHALSZ… Pip Fitz-Amobit még mindig kísérti a legutóbbi nyomozása. De hamarosan új bűnesettel kénytelen szembesülni, ami nagyon is közelről érinti, ugyanis ezúttal valaki őrá vadászik. Valaki, aki folyton egy kérdéssel zaklatja: Téged ki fog keresni, ha eltűnsz? Pip hamarosan kapcsolatot fedez fel a zaklatója és egy helyi sorozatgyilkos között, de a rendőrség nem hajlandó cselekedni. A veszélyes macska-egér játék során Pipnek mihamarabb meg kell találnia a választ, mert immár az élete a tét… *** (A 2. rész csak pdf-ben olvasható) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 21,1 MB [Hidden Content]2 points
-
cseréltem a Manifest.S04E14-est mert akadozott, most már jó1 point
-
Office 2013-2024 C2R Install & Lite v7.7.7.7 7zip | 56MB Online office telepítő és aktivátor szelektív telepítés, kulcsok-licenszek törlése, retail-VL konverter, szükség esetén ISO formátum készítése vagy letöltése This program designed for on-line installation and activation Microsoft Office 2013/2016/2019/2021/2024 C2R. You also can create custom installation of Office off-line for using later. How to use the program: 1. Uninstall Office 2016 via (Control panel) applet "Add or remove Programs". 2. Uninstall Office 2016 using the "Force Remove Office" and restart your computer. 3. Install Office by clicking the "Install Office" button. 4. Go to "Utilities" tab and do the conversion "Office RETAIL => VL". 5. Then click "Activate Office" button. or 6. Start KMSAuto Net 2015 and click "Activate Office". How to use Bookmark Download Office: Bookmark Download Office serves to create the off-line installation varying versions and editions of Microsoft Office with the possibility for the subsequent installation of the product without receiving files from outside.. 1. Select the appropriate version of Office, bit and language. I recommend to make a full x86-x64 distribution. To do this, select the tab-width All (the lowest). Click the Download button and choose a folder to the distribution files. You can select the folder of the previous session of the program to further develop distribution, or will start a new session. 2. If you want to make multilingual distribution - after complete loading of the first language, switch to the pre- Executive language, click the Download button, and select the same download folder. 3. After downloading all required bit and spoken recommend creating ISO-image office suite. To do this, click Create ISO. 4. As a result, in the selected folder you will see a ready to use off-line installer Microsoft Office chosen version. In one session, downloading files does not use different versions of MS Office 2016 and 2013. It is possible to manipulate with x86-x64 and languages, but not versions. Or use a different folder assignment is. Otherwise you will get unusable distribution. 5. Now you can create multiple projects distributions of return, additions and corrections have downloaded. You can choice the versions builds. For Office 2013 Branch-choice and does not matter. Always will be download the most current build. For Office 2016, you can choose the source of download (branch). Button Check version has been added to check the build number the selected Branch. [Hidden Content] jelszó:77771 point
-
Stephen King: Később Az egyedülálló anya gyermeke, Jamie Conklin csak hétköznapi gyerekkorra vágyik. Jamie azonban nem mindennapi srác. Látja, amit más nem láthat, és megtudhatja azt, amit más nem. Anyja arra buzdítja a természetfeletti erővel született fiát, hogy tartsa titokban a képességét. De amikor a New York-i rendőrség egyik problémás nyomozója bevonja Jamie-t egy sorozatgyilkos üldözésébe, aki a síron túlról is robbantással fenyegetőzik, a fiú szembesül azzal, milyen súlyos árat is kell fizetnie, és kénytelen szembeszállni a gonosz minden formájával. A Később, akárcsak a Joyland és A coloradói kölyök, a Hard Case Crime sorozat bűnügyi történeteiben jelent meg, és jól bizonyítja, hogy King a kisprózának is igazi nagymestere. A kisregény megható felnövéstörténet, lebilincselő krimi és kísértethistória egyszerre, félelmetes és izgalmas mese az elveszett ártatlanságról és a megpróbáltatásokról, mikor jó és rossz között kell választanunk. Európa, 2022 epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content]1 point
-
Stephen King: Csak sötéten szereted Stephen King pályája kezdete óta igazi mestere nemcsak a lebilincselő regényeknek, hanem a rövidebb prózai műfajoknak is. Ennek ellenére jóval ritkábban van lehetőségünk a lélek sötét mélységeiről sűrített formában nyilatkozó, a borzongás klasszikusait megidéző írásait olvasni. Most viszont egy rendkívüli gyűjteményt ad közre, tizenkét olyan novellával, amelyek nagyobb része egészen új – sőt van, ami még soha nem jelent meg –, és kétségtelenül a legjobbak között fogjuk majd emlegetni őket. King azon képessége, hogy egyszerre döbbentse és rémítse meg olvasóját, illetve hozzon vigaszt neki, továbbra is felülmúlhatatlan. Saját bevallása szerint azért ír, mert általa „magunk mögött hagyhatjuk a hétköznapi életet”, és az olvasó biztos lehet abban, hogy a Csak sötéten szereted lapjain újra és újra érezni fogja ezt az örömet. „Csak sötéten szereted? Jó. Én is” – írja az utószóban, és a tizenkét elbeszélés valóban az élet sötétebb oldalát tárja fel, szó szerint és átvitt értelemben egyaránt. Ugyanolyan tartalmasak, lebilincselőek, ugyanúgy súlyos traumákat dolgoznak fel, és hatalmas élmény olvasni őket, akár a regényeit. A nagy sikerű Cujo folytatásaként íródott „Csörgőkígyók” a gyászoló özvegy férfiról szól, aki Floridába utazik pihenőre, de ahelyett váratlan örökséget kap, miközben rejtélyes kígyótámadások áldozataira derül fény. A „Két tehetséges suttyó” azt a régóta rejtegetett titkot tárja fel, hogyan szerezték meg tudásukat a címadó férfiak egy különös erdei kiruccanás során. A „Danny Coughlin rossz álmá”-ban több tucat ember élete fordul fel, miközben Danny csak egy gyilkosság áldozatát akarta bejelenteni a rendőrségen egy rémálom hatására. „Az Álmodók” című írásban egy hallgatag vietnámi állatorvos válaszol egy álláshirdetésre, és megtudja, hogy az univerzumnak vannak olyan szegletei, amelyek legjobb, ha feltáratlanul maradnak. „A Válaszember” azt pedzegeti, hogy vajon az előrelátás jó szerencsét vagy rosszat jelent-e, és arra emlékeztet, hogy az elviselhetetlen tragédiák sújtotta élet mégis mindig értelmes lehet. És még sorolhatnánk a változatos ötleteket. Elbeszélések a sorsról, a halandóságról, a szerencséről, a jelenkorról és a valóság gyűrődéseiről, melyekben bármi megtörténhet. Európa 2024 epub [Hidden Content]1 point
-
Dire Straits - On The Road To Philly (2024) Teljes hossz:72p Teljes méret:172mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: rock Év:2024 01.Down To The Waterline.mp3 02.Six Blade Knife.mp3 03.Water of Love.mp3 04.In The Gallery.mp3 05.What's The Matter Baby.mp3 06.Lions.mp3 07.Sultans of Swing.mp3 08.Wild West End.mp3 09.Eastbound Train.mp3 10.Southbound Again.mp3 11.Down To The Waterline (Version 2).mp3 12.Once Upon A Time In The West.mp3 13.Lady Writer.mp3 14.Sultans Of Swing.mp3 15.Eastbound Train (Version 2).mp3 [Hidden Content]1 point
-
Internet Download Manager v6.42 Build 18 Final 15MB Az Internet Download Manager segítségével időzíthetően, szakadás mentesen tölthetünk le nagyobb méretű fájlokat is, sávszélesség korlátozási lehetőséget, várólisták használatát is támogatja. Videók, audiók letöltésénél AVI, MP3 illetve számos népszerű fájl formátumot ismer a fájlok gépre történő lementéséhez. Minden ismertebb böngészőhöz javasolt. Támogatott fájlkiterjesztések: Rengeteg fájltípust támogat: 3GP 7Z AAC ACE AIF ARJ ASF AVI BIN BZ2 EXE GZ GZIP IMG ISO LZH M4A M4V MKV MOV MP3 MP4 MPA MPE MPEG MPG MSI MSU OGG OGV PDF PLJ PPS PPT QT R0* R1* RA RAR RM RMVB SEA SIT SITX TAR TIF TIFF WAV WMA WMV Z ZIP Letöltés kliens szoftver szakadt folyamatok újbóli indítása automatikusan integrálódik a legnépszerűbb böngészőkhöz vírus keresési lehetőségek fájl előnézeti lehetőség még a letöltés előtt videó letöltő YouTube támogatás FTP támogatás magyar nyelvű felületó I really want to know who comes up with this title addition Super Clean. Wow my and all other versions are dirty muhahaha Internet Download Manager has a smart download logic accelerator that features intelligent dynamic file segmentation and safe multipart downloading technology to accelerate your downloads. Unlike other download accelerators and managers that segment files before downloading starts, Internet Download Manager segments downloaded files dynamically during download process. Features: All popular browsers and applications are supported! Internet Download Manager has been tested with the following browsers: Internet Explorer, MSN Explorer, AOL, Netscape Communicator, Netscape 6, Netscape 7, Mozilla, Mozilla Firefox, Mozilla Firebird, Opera, NetCaptor, UltraBrowser, Slim Browser, Avant Browser, MyIE2, Optimal Desktop, Ace Explorer, Advanced Browser, 27 Tools-in-1 Wichio Browser, WindowSurfer, 550 Access Browser, FineBrowser Freeware, Kopassa Browser, Fast Browser Pro, Enigma Browser, GoSuRF, K-Meleon, Smart Explorer, The Off By One Web Browser, Smartalec Voyager, CrystalPort AppCapture, The Family Browser, XANA Web Browser, Bluto, AutoSurf, 32bit Web Browser, BrowseMan, WrestlingBrowser, Eminem Browser, UltraBrowser, Cygsoft LDAP Browser, and Net M@nager. Internet Download Manager supports all versions of popular browsers, and can be integrated into any 3rd party Internet applications. Easy downloading with one click When you click on a download link in a browser, IDM will take over the download and accelerate it. IDM supports HTTP, FTP, HTTPS and MMS protocols. Download Speed Acceleration Internet Download Manager can accelerate downloads by up to 5 times due to its intelligent dynamic file segmentation technology. Unlike other download managers and accelerators Internet Download Manager segments downloaded files dynamically during download process and reuses available connections without additional connect and login stages to achieve best acceleration performance. Download Resume Internet Download Manager will resume unfinished download from the place where they left off. YouTube grabber Internet Download Manager can grab FLV videos from popular sites like YouTube, MySpaceTV, and Google Video. Simple installation wizard Quick and easy installation program will make necessary settings for you, and check your connection at the end to ensure trouble free installation of Internet Download Manager. Drag and Drop You may simply drag and drop links to IDM, and drag and drop downloaded files out of Internet Download Manager. Automatic Antivirus checking Antivirus checking makes your downloads free from viruses and trojans. Advanced Browser Integration When enabled, the feature can be used to catch any download from any application. None of download managers have this feature. Built-in Scheduler Internet Download Manager can connect to the Internet at a set time, download the files you want, disconnect, or shut down your computer when it's done. IDM includes web site spider and grabber IDM downloads all required files that are specified with filters from web sites, for example all pictures from a web site, or subsets of web sites, or complete web sites for offline browsing. It's possible to schedule multiple grabber projects to run them once at a specified time, stop them at a specified time, or run periodically to synchronize changes. IDM supports many types of proxy servers For example, IDM works with Microsoft ISA, and FTP proxy servers. IDM supports main authentication protocols Basic, Negotiate, NTLM, and Keberos. Thus IDM can access many Internet and proxy servers using login name and password. Download All feature IDM can add all downloads linked to the current page. It's easy to download multiple files with this feature. Customizable Interface You may choose the order, and what buttons and columns appear on the main IDM window. Download Categories Internet Download Manager can be used to organize downloads automatically using defined download categories. Quick Update Feature Quick update may check for new versions of IDM and update IDM once per week. Download limits Progressive downloading with quotas feature. The feature is useful for connections that use some kind of fair access policy (or FAP) like Direcway, Direct PC, Hughes, etc. IDM is multilingual IDM is translated to Albanian, Arabic, Azerbaijan, Bosnian, Bulgarian, Chinese, Croatian, Czech, Danish, Dutch, Farsi, French, German, Greek, Hebrew, Hungarian, Italian, Japanese, Korean, Lithuanian, Macedonian, Norwegian, Polish, Portuguese, Romanian, Russian, Serbian, Slovak, Slovenian, Spanish, Thai, Turkish, and Uzbek languages. What's new in version 6.42 Build 18 (Released: July 31, 2024) Resolved the problem that caused "403 Forbidden" error. For fixing the problem in all cases, all users are also required to update to 6.42.15 version of "IDM integration module" extension in their browsers Fixed a bug that caused Windows Explorer to crash [Hidden Content] jelszó:internet1 point
-
Stephen King Holly Stephen King egyik legellenállhatatlanabb és zseniálisan találékony szereplője, Holly Gibney ebben a lebilincselő regényben tér vissza megoldani azt a hajmeresztő rejtélyt, amely a város lakóinak eltűnése mögött áll. Nyolc évvel Mr. Mercedes tömeggyilkossága után Holly Gibney kollégájával, Pete Huntley-val vezeti a Becsületes Megtaláló Nyomozóirodát. Többnyire eltűnt kutyákat, macskákat és óvadékszökevényeket kerestetnek velük. Amikor Penny Dahl segítséget kér tőlük lánya eltűnése miatt, Holly csak vonakodva vállalja el az ügyet. A társa, Pete covidos. Bonyolult lelkivilágú anyja pedig éppen most halt meg. Hollynak inkább szabadságra kellene mennie. Azonban van valami Penny Dahl kétségbeesett hangjában, ami miatt a nyomozónő képtelen nemet mondani. Bonnie Dahl eltűnésének helyszínétől néhány sarokra él Rodney és Emily Harris. Mindketten egyetemi tanárok, ők a polgári értékek megtestesítői: nyolcvanas házaspár, még mindig odavannak egymásért, és egyetemi karrierjük végén aktív nyugdíjas éveiket töltik. Azonban mutatós, könyvekkel teli házuk alagsorában szörnyű titkot rejtegetnek, amelynek Bonnie eltűnéséhez is köze lehet. Azt, hogy mit művelnek, a lehetetlenséggel határos kideríteni: mindketten rafináltak, türelmesek és könyörtelenek. Stephen King új, hátborzongató mesterművében Hollynak minden képességét latba kell vetnie, hogy elméletben és gyakorlatban is meg tudja előzni egy lépéssel a két, ijesztően eltorzult gondolkodású professzort. Európa 2024 epub [Hidden Content]1 point
-
AIDA64 v7.35.7000 All Edition portable 93MB Extreme, Engineer, Business, Network Audit verziók, keygen mellékelve ha esetleg kulcs feketelistára kerülne. AIDA64 Extreme Vezető diagnosztikai és teljesítménymérő alkalmazás otthoni felhasználóknak. A PC-rajongók körében etalonnak számító rendszerinformációs szoftver, mely részletes információkat szolgáltat a hardverkomponensekről és a telepített programokról, képes a gép teljesítményének mérésére, és segíti a hibák felderítését. AIDA64 Engineer Egy üzleti Windows-felhasználóknak szánt rendszerinformációs, -diagnosztikai és sebességmérő alkalmazás mérnökök részére. A szoftver a kategóriájában páratlan hardverfelismerő motorral rendelkezik, részletes adatokat szolgáltat a telepített szoftverekről, valamint támogatja a hibakeresést és a tuningot. A benchmarkok segítségével a PC-nk teljesítménye összevethető más konfigurációkéval, az érzékelők valós idejű figyelésével pedig felügyelhető a számítógép stabil működése. AIDA64 Business Teljes körű megoldás hálózati leltár készítéséhez, az IT-eszközök kezeléséhez és felügyeletéhez vállalati ügyfelek számára. A díjnyertes AIDA64-motorra épülő üzleti szoftver, mely részletes hardver- és szoftverleltárt készít a céges gépparkról, valamint távoli funkciókkal teszi egyszerűbbé a gépek karbantartását. A termék statisztikai adatokkal támogatja az IT-döntéshozatalt, és így segíti az informatikai költségek csökkentését. Az AIDA64 Businesst nem szükséges minden vállalati számítógépre egyenként feltelepíteni, elég csupán egy központilag megosztott könyvtárból futtatni. Network Audit Teljes körű megoldás hálózati hardver- és szoftverleltár készítéséhez vállalati ügyfelek számára. BUDAPEST, Hungary - Jul 24, 2024 - FinalWire Ltd. today announced the immediate availability of AIDA64 Extreme 7.35 software, a streamlined diagnostic and benchmarking tool for home users; the immediate availability of AIDA64 Engineer 7.35 software, a professional diagnostic and benchmarking solution for corporate IT technicians and engineers; the immediate availability of AIDA64 Business 7.35 software, an essential network management solution for small and medium scale enterprises; and the immediate availability of AIDA64 Network Audit 7.35 software, a dedicated network audit toolset to collect and manage corporate network inventories. The new AIDA64 update introduces a new 64-bit CheckMate benchmark, AVX-512 accelerated benchmarks for AMD Ryzen AI APU, and supports the latest graphics and GPGPU computing technologies by AMD, Intel and nVIDIA. New features & improvements CheckMate benchmark utilizing AVX, AVX2 and AVX-512 AVX-512 accelerated benchmarks for AMD Ryzen AI Strix APU Improved support for Intel Panther Lake CPU GPU details for AMD Granite Ridge Retired Queen benchmark What’s new since AIDA64 v7.00 Dark Mode with 3 dark themes Revamped user interface with configurable toolbar Icelandic Iceland localization AVX-512 accelerated benchmarks for AMD Ryzen Threadripper 7000 Series processors AVX2 optimized benchmarks for Intel Meteor Lake SoC Enhanced support for AMD TR5 socket motherboards Chipset information for AMD TRX50 and WRX90 Improved support for Intel Arrow Lake and Lunar Lake SoC NZXT Kraken 2023 and Kraken Elite sensor support Gskill WigiDash LCD support Microsoft Windows 11 2023 Update support Preliminary support for Intel “Clearwater Forest” and “Panther Lake” CPU ACPI 6.5 support GPU details for AMD Radeon RX 6750 GRE 12GB, Radeon RX 7600 XT GPU details for nVIDIA GeForce RTX 4000 Super Series CheckMate Benchmark This cutting-edge 64-bit multi-threaded benchmark focuses on the branch prediction capabilities and the misprediction penalties of the CPU. It finds the solutions for the classic "Queens problem" on a 16x16 chessboard. At the same clock speed, theoretically, the processor with the shorter pipeline and smaller misprediction penalties will attain higher benchmark scores. The CheckMate benchmark uses integer MMX, SSE2, SSSE3, AVX, AVX2, and AVX512 optimizations to ensure comprehensive performance testing. Additionally, it scales much better for multi-core CPUs than the previous Queen benchmark, taking full advantage of modern processors' parallel processing capabilities. For legacy systems, the benchmark is available in a 32-bit version fully optimized for older processors like AMD K5, K6, K7, K8, K10, as well as the entire Intel Pentium family. The heavily outdated Queen benchmark has been retired from the main set of AIDA64 benchmarks. AVX-512 accelerated benchmarks for AMD Ryzen AI Strix APU AIDA64 CPUID Panel, Cache & Memory Benchmark panel, GPGPU Benchmark panel, and all cache, memory and processor benchmarks are fully optimized for AMD Zen 5 based Ryzen AI Strix desktop and mobile APUs, utilizing AVX-512, AVX2, FMA3, AES-NI and SHA instructions. Detailed chipset information for AMD 800-Series chipsets, as well as the integrated memory controller and integrated south bridge of Ryzen AI processors. Enhanced support for Socket AM5 motherboards. Release notes: Version: 7.35.7000 stable (Jul 24, 2024) CheckMate benchmark utilizing AVX, AVX2 and AVX-512 AVX-512 accelerated benchmarks for AMD Ryzen AI Strix APU Improved support for Intel Panther Lake CPU GPU details for AMD Granite Ridge Retired Queen benchmark [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] jelszó:aida1 point
-
Karin Smirnoff: A lány, akinek semmi sem drága (Millennium sorozat 7.) Eredeti cím: Havsörnens skrik Eredeti kiadó: Norstedts, Stockholm Eredeti kiadás éve: 2023 Magyar cím: A lány, akinek semmi sem drága Magyar kiadó: Animus, Budapest Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Erdődy Andrea Észak-Svédországban, a rénszarvastenyésztő számik földjén korántsem olyan nyugodt az élet, mint amilyennek tűnik. A környéket bűnbandák fenyegetik, virágzik a politikai korrupció, és dúl a harc a befektetőkért, akik a természeti erőforrások kiaknázására törekszenek – bármi áron. Lisbeth Salander azért érkezik a Gasskas nevű kisvárosba, hogy átmenetileg gondoskodjon magára maradt unokahúgáról, Svaláról, akiről kiderül, hogy különleges képességekkel rendelkezik, és néhányan hajtóvadászatot folytatnak utána. De vajon miért? Mikael Blomkvist, az immár visszavonult oknyomozó újságíró ugyanekkor utazik északra, a lánya esküvőjére. Leendő veje azonban egy cseppet sem tetszik neki, és a környéken keringő pletykák is alátámasztják gyanakvását. Egy váratlan esemény hatására ismét akcióba lendül, amelyhez Lisbeth segítségét kéri, és az összeszokott páros ismét sodró lendületű, izgalmas nyomozásba kezd. Stieg Larsson világhírű Millennium-trilógiájának első kötete 2005-ben jelent meg Svédországban. A szerző halálát követően David Lagercrantz folytatta a sorozatot három újabb kötettel, most pedig Karin Smirnoff tollából olvashatjuk a hetedik részt. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,90 MB [Hidden Content]1 point
-
Lisa Jewell-Az éjjel, amikor eltűnt Anyu, itt vannak páran a suliból, és meghívtak magukhoz. Egy óra. Oké? 2017, Szent Iván-éj: Tallulah, a tizenéves leányanya randizni megy, kisbabájára otthon a fiatal nagymama, Kim vigyáz. Este tizenegykor Tallulah küld egy sms-t Kimnek. Hajnalban, fél ötkor Kim arra ébred, hogy Tallulah még mindig nem ért haza. A lány ismerősei azt mondják Kimnek, hogy látták Tallulah-t: egy medencés partira tartott az erdőbe, egy Sötét Ház nevű helyre, ami nincs is messze. Tallulah soha többet nem megy haza. 2018: Sophie az erdőben sétál egy bentlakásos iskola mögött, ahol a barátja nemrég állt munkába mint vezető tanár. Meglát egy kerítéshez szögelt kartont, amin az áll: ÁSS ITT. Megoldatlan ügy. Kihalt ház. Egy család borzalmas titkot rejteget. Lisa Jewell: The Night She Disappeared Eredeti mű Lisa Jewell: The Night She Disappeared Eredeti megjelenés éve: 2021 Anglia angol szerző brit szerző krimi LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű regény rejtély thriller váltott nézőpont > XXI. Század, Budapest, 2022 368 oldal · ISBN: 9789635682430 · Fordította: Katona Ágnes letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Lisa Jewell - A férfi titka Mindenkinek vannak titkai. Mi történik, ha nem emlékszel a titkaidra? "- Mióta ül idekint? – Tegnap érkeztem. – Honnan jött? – Fogalmam sincs." Lily csak három hete ment férjhez. Egyik este a párja nem tér haza a munkából, s a fiatal nő szorult helyzetbe kerül egy idegen országban, ahol nem ismer senkit. Alice idegen férfit talál a háza előtti tengerparton, a zuhogó esőben. Nincs neve, se kabátja, és fogalma sincs róla, mit keres ott. A nő a józanész dacára behívja az otthonába. De ki ez a férfi, és hogy bízhat meg Alice egy olyan emberben, aki elvesztette az emlékezetét? Két asszony, húsz esztendős titkok és egy férfi, aki nem emlékszik a múltjára. ------------- Lisa Jewell - A fenti lakók Sunday Times #1 Bestseller London egyik divatos kerületében, Chelsea-ben áll egy jókora ház, amelyben egy kisbaba ébredezik a bölcsőben. Jól táplált, szépen gondját viselik. Örömmel várja, hogy valaki felvegye. A konyhában holttestek oszlanak. Valaki sietős üzenetet firkantott melléjük. Már több napja halottak. Ki vagy kik viselték gondját a kisbabának? És hová lettek? Két család ügyei gabalyodtak össze. Ebben a házban nagyon sötét titkok lakoznak. ------------ Lisa Jewell - A megmaradt lakók (A fenti lakók 2.) Vannak titkok, amiket nem lehet eltemetni Gyors tempójú, agyafúrt a cselekmény. Első oldaltól az utolsóig maximálisan fenntartja a figyelmet. – Paula Hawkins A fenti lakók című hátborzongató thriller folytatásában Samuel Owusu detektív-főfelügyelőt borzalmas esethez hívják a Temze partjára. Amikor Owusu laborba küldi a bizonyítékot, kiderül, a nyomok egy döglött aktához vezetnek. Harminc évvel ezelőtt valaki vagy valakik hármas gyilkosságot követtek el Chelsea-ben. Rachel Rimmer tragikus hírt kap – férjét holtan találták franciaországi háza pincéjében. A körülmények arra utalnak, hogy egy betörő volt a tettes. A francia rendőrség sürgősen beszélni akar Rachellel: van egy sor kérdésük Michael múltjáról, a nő viszont a legkevésbé sem akar válaszolni. Lucy Lamb harminc évvel ezelőtt, szörnyű tragédiát követően menekült el Londonból. Gyerekeivel tér haza, hogy letelepedjen, és már éppen megvenné élete első házát, amikor a bátyja felkerekedik, hogy kézre kerítsen egy bizonyos férfit, aki annak idején a testvérek közös múltjában szerepet kapott, és akinek az emléke jelenleg sem hagyja őket nyugodni. Samuel, Rachel és Lucy egyaránt választ keresnek valami rejtélyes, érthetetlen eseménysorra – de tökéletesen felfoghatatlan, hogy mi köti össze ezeket az ügyeket. Eredeti megjelenés éve: 2022 Anglia angol szerző brit szerző család családon belüli erőszak gyilkosság halál házasság kortárs krimi kutya LMBTQ London magyar nyelvű nemi erőszak nyomozás obszcén nyelvezet párkapcsolat pszicho-thriller regény rejtély rendőr sorozat része testvérek thriller váltott szemszög > XXI. Század, Budapest, 2023 352 oldal · ISBN: 9789635684380 -------------------------- Lisa Jewell - A föld nyelte el Ellie Mack egyszerűen tökéletes volt. Tizenöt éves, a legkisebb a három testvér közül. Szerették a szülei, a barátai, a tanárai, a pasijával álompárt alkottak. Már csak néhány nap volt hátra, hogy kezdődjön az idilli, vizsgák utáni nyári szünidő. Előtte állt az élet. Amikor a föld nyelte el. Tíz év telt el, Ellie édesanyjának, Laurel Macknek időközben tönkrement a házassága. Most egy kávézóban megismerkedik egy férfival, aki váratlanul vonzónak bizonyul. Laurel meglepetten érzi, hogy a flört kezd komolyra fordulni: máris ott tartanak, hogy a férfi, Floyd bemutatja a lányainak. És Laurel lélegzete elakad – mert Floyd legkisebb lánya szakasztott úgy néz ki, mint Ellie. Hogyan lehetséges mindez? Egyáltalán hova tűnt Ellie? Laurelben újra feltolulnak a nagy nehezen szőnyeg alá söpört kérdések. 21. század Anglia angol szerző anyaság brit szerző család depresszió emberi sorsok emberrablás férfi főszereplő gyász gyermek főszereplő gyilkosság kortárs krimi lélektani fikció London magyar nyelvű női főszereplő pszicho-thriller regény rejtély szülői szerep thriller váltott nézőpont váltott szemszög > XXI. Század, Budapest, 2023 304 oldal · ISBN: 9789635683727 · Fordította: Katona Ágnes letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Fekete István - Egy szem kukorica és egyéb művei (elbeszélések gyűjteménye) Formátum. pdf,epub,prc (mobi) Méret:13.40 MB Tartalom: - A három uhu és más történetek - A magam erdeiben - Almárium - Aranymálinkó - Egy szem kukorica - Éjfél után - Emberpor - Fészekrakás - Sárgaréz patkók - Számadás - Tojáshéjdarabkák - Toronyban - Tűz mellett - Vasárnap délután Az Egy szem kukorica című elbeszélésgyűjtemény először 1944 húsvétján került a könyvesboltok kirakatába. A megjelentetést vállaló Új Idők Irodalmi Intézet azzal a leplezetlen szándékkal adta ki egyik legnépszerűbb szerzőjének újabb válogatását, hogy feledhetővé tegye a Fekete István számára kényelmetlennek érzett vadászirodalom-skatulyát. A harmincnégy elbeszélés közül csak néhánynak témája a vadászat, de ezekben sem dörren a fegyver. Ebből következően nem a Nimród közleményeiből szemezgetett a szerző, hanem mindannak javát sorolta egymás mellé, ami 1936 és 1943 között az Új Időkben, az Esti Újság tárcarovatában, valamint néhány más folyóirat és napilap hasábjain napvilágot látott. Az elbeszélésmódok változatossága, a szerteágazó figyelem és az erőteljes nyelvezet gazdagsága érett, sokoldalú írónak mutatja Fekete Istvánt. A nyilvánvaló szerzői-kiadói szándékból következően vitathatatlan az Egy szem kukorica eklektikussága, amit azonban sajátos harmóniává old az emlékezés és a közösségvállalás. Bármiről legyen szó – a természetről, a szülőföldről, a családról vagy a barátságról –, az aprólékosan részletező ábrázolást hatékonyan időtleníti a tűnődő hangulat és az érzelmesség vállalása. Mindezek alapján a kortárs kritikusok költészetet emlegetve méltatták az Egy szem kukoricát, de talán pontosabb lenne ahhoz a tündéri realizmushoz sorolni, amelyet éppen ez idő tájt emlegetett elismerően az író. Ez a modernizált népiesség számos világirodalmi forrásból táplálkozó, bukolikus hangulatú, stilizált és folklorizált Fekete István-i változata, amely nemcsak olyannak láttatja a világot, amilyen, hanem amilyennek lennie kellene. Hatvanöt esztendő telt el az Egy szem kukorica első megjelenése óta, és az elbeszélései ismerősnek tűnhetnek az elmúlt évtizedek különböző válogatásaiból. Így, együtt azonban azt szemléltetik hatásosan, hogy a pályája elején – amikor még senki sem gondolta ifjúsági írónak – milyennek akarta mutatni önmagát Fekete István. Ráadásul nemcsak gépelési figyelmetlenségek és a stilisztikai javítások mutatnak eltérést az első közlésekhez képest, hanem esetenként mondatnyi törlések és betoldások, valamint néveltérések is. Mindezek egyértelmű jelzései annak, hogy az Egy szem kukorica szerkesztésekor a szerző fontosnak érezte a saját kezű változtatást. [Hidden Content]1 point
-
Fekete István - Zsellérek Kiadó: Nesztor Nyelv: magyar Katalógusszám: 9637523340 Kiadó ország: Magyarország Oldalak száma: 182 Formátum:epub,mobi,pdf Méret:1.30 MB Leírás: Vajon mennyire határoz meg egy embert paraszti származása és környezete? Képes-e az esze, a tanulmányai révén előrelépni a társadalmi ranglétrán? Az először 1939-ben megjelent nagy sikerű Zsellérek a Horthy-korszak első évtizedének történelmi kulisszái között játszódik, a magyar vidék, a magyar parasztság aktuális gondjait-bajait taglalja, és arra megoldásokat is ajánl. A regény nem csupán az önmagával vívódó, paraszti örökségére büszke Zsellér Péter fejlődésrajza, hanem egy olyan drámai történet is, amely az olvasó elé tárja a módosabb földművelő réteg sorsdillemáit. [Hidden Content]1 point
-
Fekete István - Végtelen út Kiadó: Lazi Könyvkiadó Nyelv: magyar Kiadó ország: Magyarország Oldalak száma: 164 Méret:2.30 MB Formátum: pdf,azw3,mobi,epub A történet a francia forradalom idején játszódik, amikor is egy ifjú gróf (akit „rókalelkű” bátyja üldöz) menekülni kénytelen. Álruha, álnév, ekhós szekér jelentik a menekülés útját. Mindenesetre az ifjú (apja kíséretében) végigkocsikázik Franciaországon, Németországon, Ausztrián, hogy azután Magyarországon pihenhessen meg, leljen végre békét és – minden jel szerint – új otthont. Útközben persze vagy már majdnem felismerik, vagy az üldözők közelednek, vagy a brigantik jelentenek veszélyt, ám áldott lelkű asszonyok és lányok is akadnak, akik a szép ifjú kedvéért hajlandók segíteni. Az egyik ilyen leányba bele is szeret az ifjú gróf. Szerelmük beteljesül ugyan, de el kell válniuk, egy későbbi utazás reményében. E találkozás meghiúsul, a szegény lány ugyanis meghal, egy fiúgyermeket hagyva hátra. [Hidden Content]1 point
-
Fekete István - Öreg naptár (2001) Kiadó: Szent Gellért Kiadó és Nyomda Nyelv: magyar Katalógusszám: 9636961271 Kiadó ország: Magyarország Oldalak száma: 122 Formátum: epub,pdf,mobi Méret:1.0 MB Leírás: A hagyatékból válogatott 30 novellából 18 korábban nem jelent meg nyomtatásban, a többi hetilapokban, 1935 és 1965 között. "A többségükben önéletrajzi ihletésű, rövid elbeszélések mind a mai napig élő, eleven erővel hatnak. Az írások mindegyikének témája a táj, és a tájban élő ember hangulata, érzésköre, viszonya a természet szépségeihez. A gyermekkor színes üvegcserepein fölszikrázó fények által az olvasó elé varázsolódik Fekete István ifjúságának meghitt hangulata, az állatok iránt érzett olthatatlan vonzalma, szeretete. Fekete István gyönyörűen ír: a szeptemberi erdő ezerarcú világa, az ősz színeiben tobzodó természet szinte életre kel a kötet lapjain, és az olvasó hallhatja, ahogyan még késő nyári suhogással ringatja magát az erdő, és láthatja, ahogyan a halk szél fuvallatai már egymásra rendezik a titokban lehullott sárga leveleket. Az őszi és téli naptár az elmúlás színeit varázsolja az olvasók elé, ám ebben az elmúlásban, a beszédes csend legmélyén felfedezheti az olvasó a lélek halk szavát, amely megnyugvást ad a város zajában megfáradt vándor lelkének. A mai rohanó világban szinte gyógyírt jelenthetnek a lélek bajaira Fekete István sorai, mert általuk egy olyan csodálatos világ erdejében barangolhat az olvasó, ahol még érvényesek "a szépség, a jóság törvényei, és amelyben érvényesül az egyszerű igazság." [Hidden Content]1 point
-
Fekete István - Magasles Kiadó: Moly Nyelv: magyar Kiadó ország: Magyarország Oldalak száma: 122 Méret:1.50 MB Formátum: epub,pdf,mobi 1937 óta, mikor első nagyobb műve, A koppányi aga testamentuma megjelent, Fekete István az ifjúság legnépszerűbb írói közé tartozott mindig. Állatokról szóló történetei, a Csí, a Kele, a Lutra, a Bogáncs és a többiek szinte minden magyar korosztály számára ismertté tették nevét, még azokban az 50-es években is, amikor háttérbe szorították. Magasles című könyvét azonban senki sem olvashatta. Ez ugyanis befejezetlen maradt. A kéziratot az íróhoz igen közel álló író-tudós-tanár, Nagy Domokos Imre folytatta és fejezte be, úgy beleélve magát bérmaapja stílusába, hogy az olvasó észre sem veszi a „váltást”. A könyveivel és vadászírói munkásságával önállóan is hírnevet szerzett Nagy Domokos Imre méltó lezárást adott ebben a sajátos könyvben Fekete István gazdag, a természet szeretetével és bölcs emberismerettel átszőtt életművének. [Hidden Content]1 point
-
Dennis Lehane (Boston, 1965. augusztus 4. –) amerikai író. Bostonban nevelkedett, ma is ott él, regényeinek többsége is Dorchestrer környékén játszódik. Első regényét még egyetemi évei alatt írta saját szórakoztatására: az Egy pohárral a háború előtt 1994-ben jelent meg, főszerepben Angie Gennaro és Patrick Kenzie magándetektívekkel, és később sorozattá nőtte ki magát. Eddigi legsikeresebb könyve, a Titokzatos folyó 2001-ben látott napvilágot, ezt 2003-ban a Vihar-sziget követte. Regényei közül a Titokzatos folyóból Clint Eastwood készített Oscar-díjas filmet, a Kenzie-Gennaro-sorozat 4. kötetét, a Hideg nyomont Ben Affleck filmesítette meg, míg a Vihar-szigetet Martin Scorsese vitte vászonra. Lehane a Drót című tévésorozat két epizódjának forgatókönyvét jegyzi.1 point
-
Philippe Sands - Patkányút Otto von Wächter báró, ügyvéd, férj és apa magas rangú SS-tisztként és a második világháborúban a németek által megszállt Galícia kormányzójaként tevékenykedett, az ő nevéhez fűződik egyebek mellett a krakkói gettó felállítása. A háború után több mint 100 000 lengyel meggyilkolásával vádolják, vadásznak rá a szovjetek, az amerikaiak, a britek, de még Simon Wiesenthal is. Sands végigkíséri az ifjú Otto Wächter felemelkedését, „istenáldotta” házasságát és családi élete alakulását, majd életük összeomlását. A férfi négy éven át menekül az igazságszolgáltatás elől, először Tirolban húzza meg magát, majd Rómában és a Vatikánban talál menedéket, új személyi azonosságot szerez, és igyekszik rácsatlakozni a nácik híres patkányútjára, amely Perón elnök Argentínájáig vezet. Ezen az útvonalon szökött meg Eichmann, Mengele és sok ezer náci, Wächter azonban nem jár sikerrel: a hidegháború hajnalán, rejtélyes körülmények között, váratlanul meghal. A szerző a Wächter házaspár levelezéséből és más dokumentumokból, levéltárak és személyes beszélgetések nyomán tárja fel az igazságot, amellyel végül mindenkinek szembe kell néznie. Történelmi detektívsztori, szerelmesregény, önéletrajz és hidegháborús kémtörténet ez a könyv. pdf 3mb [Hidden Content]1 point
-
Maggie O'Farrell-Utasítások hőhullám idejére 85% 1976 júliusát írjuk, és London egy hőhullám szorításában vergődik. Hónapok óta nem esett, a kertek zsúfolásig vannak levéltetvekkel, a víz egy közkútból folyik, Robert Riordan pedig közli a feleségével, Grettával, hogy lemegy a sarokra újságot venni. De nem jön vissza. Robert keresése hazahozza Gretta gyermekeit – két elhidegült nővért és egy válás szélén álló fivért, akiknek mind más-más elképzelése van arról, hogy hová mehetett az apjuk. Egyikük sem gyanítja, hogy esetleg az anyjuknak lehet rá olyan magyarázata, amelyet még most sem tud velük megosztani. Maggie O’Farrell öt korábbi regény, a Miután elmentél, A szeretőm szerelme, a Somerset Maugham-díjat nyert A köztünk lévő távolság, a The Vanishing Act of Esme Lennox és a Costa-regénydíjas A kéz, amely először fogta az enyémet szerzője. Edinburgh-ban él. Maggie O'Farrell: Instructions For a Heatwave Eredeti mű Maggie O'Farrell: Instructions For a Heatwave Eredeti megjelenés éve: 2013 1970-es évek 20. század családregény észak-ír szerző London magyar nyelvű regény > GABO, Budapest, 2018 400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634066361 · Fordította: Komló Zoltán letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --1 point
-
Kati Marton - Merkel Angela Merkel a világ legnagyobb hatalommal rendelkező, egyben a legnehezebben kiismerhető asszonya. Ez a gondos kutatáson alapuló életrajz, amely a kancellár legszűkebb környezetében készült interjúk és más források alapján írja le a politikus figyelemre méltó felemelkedését, egyúttal megvilágítja politikai zsenialitását is. Egyszerre lebilincselő politikai életrajz és egy, a körön kívülről érkezett szereplő személyes története. Evangélikus lelkész lányaként nőtt fel az NDK-ban, kutatófizikusként dolgozott, és csak a berlini fal leomlásakor ébredt rá arra, hogy szívesen vállalna szerepet a politikában. Alig tizenöt év alatt Németország első embere, majd Európa nem hivatalos vezetője lett. Kati Marton annak járt utána, vajon mi a titka ennek a rendkívüli felemelkedésnek? Miben áll a kancellár politikai zsenialitása, aminek köszönhetően eredményesen cselezett ki nem egyszer olyan autoriter férfi vezetőket, mint Putyin vagy Trump, illetve miként tudta még bonyolult helyzetekben is megőrizni a jó viszonyt szövetségeseivel, mint például Obamával vagy Macronnal? Mindeközben pedig, a 21. századi politikában egyedülálló módon, sikerült megóvnia a privátszféráját is. KATI MARTON magyar származású amerikai író és újságíró. Rádió- és tévériporterként, valamint a The New Yorker, a The Washington Post, a The Wall Street Journal és a Newsweek munkatársaként számos szakmai elismerést és díjat kapott, a Titkos hatalom című könyve felkerült a The New York Times bestseller-listájára. Jelentős emberi jogi tevékenységet fejt ki egy nők jogait védő nemzetközi szervezet élén, s 2001 óta a háborús zónákban élő gyermekeket gondozó ENSZ szervezetnek is munkatársa. 2008-ban Pro Cultura Hungarica díjat kapott, 2009-ben pedig ő volt az „Extremely Hungary – Csordultig magyar” címet viselő, New York-i és washingtoni magyar kulturális évad védnöke. pdf 3mb [Hidden Content]1 point
-
Eric Jager-Az utolsó párbaj 1386. A százéves háború által megtépázott Franciaországot két nemes viszálya tartja lázban. Jean de Carrouges, azaz Carrouges-i János lovag nemrég tért vissza Skóciából, ahol az angolok ellen harcolt. Otthonában azonban nagyobb megpróbáltatás várja: hitvese, a fiatal Marguerite beszámol róla, hogy távollétében a lovag régi riválisa, Jacques Le Gris fegyvernök erőszakot tett rajta. Hogy bizonyítsa ellenfele bűnösségét, Carrouges-i János végül VI. Lajos királyhoz folyamodik kérvényével, miszerint Isten döntsön a két nemes ügyében – a bajvívó porondon, halálig tartó párviadalban. A Carrouges–Le Gris viszály a francia történelem egyik legtöbbet vizsgált mozzanata. Eric Jager mélyreható kutatómunkára támaszkodva mutatja be az istenítélet különös, barbár, ám mégis szabályozott középkori szokását. Az utolsó párbajban nemcsak magáról az összecsapásról, de a százéves háborúról, a középkori jogról és a nők helyzetéről is képet kapunk. A történetet Jager könyve nyomán Ridley Scott (Gladiátor, Mennyei királyság) dolgozta fel erőteljes, nagyszabású mozifilmjében. Eric Jager: The Last Duel Eredeti mű Eric Jager: The Last Duel Eredeti megjelenés éve: 2004 14. század amerikai szerző Európa férfi főszereplő férfiak filmadaptáció francia Franciaország igaz történet alapján középkor lovag lovaglás magyar nyelvű nemi erőszak női főszereplő történelem > GABO, Budapest, 2021 320 oldal · ISBN: 9789635662425 · Fordította: Bori Erzsébet letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Sally Rooney könyvek-Hová lettél, szép világ-Normális emberek-Baráti beszélgetések Sally Rooney-Hová lettél, szép világ A Normális emberek és a Baráti beszélgetések c. könyvek szerzőjétől Alice, aki regényíró, összeismerkedik Felixszel, aki egy raktárban dolgozik, és megkérdi, lenne-e kedve elkísérni őt Rómába. Alice legjobb barátnője Dublinban él, és éppen egy szakításon van túl. Újra flörtölni kezd Simonnal, akit már gyerekkora óta ismer. Alice, Felix, Eileen és Simon még fiatalok – de ha nem vigyáznak, elrohan felettük az élet. Vágynak egymásra, félrevezetik egymást, összejönnek, szétmennek. Aggodalmakat olt beléjük a szex, a barátság, a mindannyiunkat körülvevő világ. Valóban ez az utolsó kivilágított helyiség, amiben ők állnak, hogy tanúi legyenek valaminek, mielőtt minden elsötétül? Van rá módjuk, hogy elhiggyék: a világ igenis szép? Sally Rooney Sunday Times és New York Times bestsellerszerző. Eddig megjelent regényei: Baráti beszélgetések, Normális emberek – utóbbi átlépte a világszerte eladott egymillió példányt. Jelölései: Booker-díj, Dylan Thomas-díj, Rathbones Folio-díj, Desmond Elliott-díj, a Legjobb Női Regényíró díja. A Normális emberek 2018-ban Costa-díjban részesült, 2019-ben az év könyve lett a Waterstonesnál. Sally Rooney társforgatókönyvíróként részt vett a Normális emberekből készült tévésorozat megírásában, amelyet 2020-ban mutattak be a BBC-n. A Baráti beszélgetésekből készült BBC-sorozat bemutatóját 2022-re tűzték ki. Sally Rooney: Beautiful World, Where Are You Eredeti mű Sally Rooney: Beautiful World, Where Are You 77% Eredeti megjelenés éve: 2021 21. század barátság biszexuális chick lit Dublin Egyesült Királyság erotikus esztétika felnőtt tartalom filozófia Franciaország ír szerző író Írország kereszténység kortárs levélregény LMBTQ London magyar nyelvű női főszereplő nyár Olaszország Párizs párkapcsolat politika regény Róma romantikus szexualitás társas kapcsolatok tavasz teológia vallás váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: KULT Könyvek XXI. Század > XXI. Század, Budapest, 2022 318 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635683109 · Fordította: Dudik Annamária Éva --- Sally Rooney-Normális emberek Bámulatos és bölcs fejlődésregény, egy magasfeszültséggel lesújtó első szerelem története. Az iskolában Connell és Marianne szinte kerülik egymást. Connell igazi közösségi ember, az iskolai focicsapat sztárja, Marianne magányos, büszke és visszahúzódó lány. Amikor Connell elmegy a Marianne-ék házában dolgozó édesanyjáért, különös, megmásíthatatlan kapcsolat jön létre a két tinédzser között, amelyet eltökélten titkolnak. Érettségi után mindketten az ország legjobb egyetemére, a dublini Trinity College-ba kerülnek ösztöndíjasként. Az egyetemi évek alatt sem sodródnak el egymástól, összetett kapcsolatukban ellentmondásos helyzeteket szül a vonzalmaik és a lehetőségeik közt feszülő különbség. Sally Rooney szűkszavú, visszafogott prózájában briliáns pszichológiai érzékkel, olykor kegyetlen, máskor gyengédebb jelenetekben mutatja be a vidéki kisvárosból származó, eltérő vagyoni helyzetű két fiatal társadalmi beágyazottságát, családi hátterét és baráti körét. Sally Rooney Dublinban él. A Normális emberek a második regénye, amelyet jelölték a 2018-as Man Booker-díjra. Első, Beszélgetések barátokkal című kötetével 2017-ben elnyerte a Sunday Times/PFD fiatal írók díját. A Stinging Fly című, félévente megjelenő irodalmi magazin szerkesztője. Costa-díj – A legjobb regény (2018) Specsavers Nemzeti Könyvdíj, Nagy-Britannia – A legjobb nemzetközi szerző (2018) MAN Booker-díj – Jelölés (2018) Women's Fiction könyvdíj – Jelölés (2019) Az év legjobb regénye (Times, 2018) Number 1 Sunday Times Bestseller „Az év regénye.” Times Sally Rooney: Normal People Eredeti mű Sally Rooney: Normal People 81% Eredeti megjelenés éve: 2018 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 21. század barátság Costa Könyvdíj családon belüli erőszak depresszió egyetem emberi sorsok fejlődésregény férfi főszereplő filmadaptáció függőség gyász halál ifjúsági ír szerző Írország iskola jelen időben írt kamasz főszereplő kortárs középiskola lélektani magyar nyelvű New York Times bestseller női főszereplő öngyilkosság párkapcsolat regény romantikus tévésorozat-adaptáció váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: KULT Könyvek XXI. Század > XXI. Század, Budapest, 2022 - Sally Rooney-Baráti beszélgetések A Normális emberek szerzőjétől Sally Rooney: Baráti beszélgetések „Igazi kultuszsiker… a megcsalás és a barátság pontos, élethű komédiája.” – Entertainment Weekly Frances hidegfejű, szenzitív fiatal nő, Dublinban tanul, írói pályáját építgeti. Legjobb barátnője a szépséges Bobbi, aki öntelt és hiú ember. Egyik este megismerkednek egy ismert fotóssal és egyre közelebb kerülnek hozzá. Frances be kell vallja magának, mennyire imponál neki az idősebb nő ízléses otthona és jóképű férje, Nick. Frances és a férfi flörtölni kezdenek, de kalandjuk, ami kezdetben szórakoztató csacskaságnak tűnik, később fájdalmas érzésekhez vezet… A Baráti beszélgetések hibátlanul megkomponált, csalafinta humorú történet a fiatalok életének veszélyes pillanatairól, hiteles érzéseikről. Rooney regényében feltárja, milyen bonyodalmakat szülhet a nők közötti barátság. Sunday Times: Az Év Fiatal Írója Díj Vogue: Az év tíz legjobb könyvének egyike Slate: Az év tíz legjobb könyvének egyike Buzzfeed: Az év egyik legjobb könyve Elle: Az év egyik legjobb könyve Jelölés: Dublini nemzetközi irodalmi díj „Pontos, spamelo, gondolatébresztő… nagyszerű portré két fiatal nőről, akik igyekeznek megbirkózni a felnőtté válás kihívásaival.” – Celeste Ng, a Kis tüzek mindenütt szerzője „Óriási könyv… Egy nap alatt kiolvastam. És ezzel nem vagyok egyedül.” – Sarah Jessica Parker Sally Rooney: Conversations with Friends Eredeti mű Sally Rooney: Conversations with Friends 86% Eredeti megjelenés éve: 2017 barátság betegség biszexuális chick lit depresszió Dublin énelbeszélő felnőtté válás ír szerző író Írország kortárs leszbikus LMBTQ magyar nyelvű new adult női főszereplő önbántalmazás regény tévésorozat-adaptáció A következő kiadói sorozatban jelent meg: KULT Könyvek XXI. Század > XXI. Század, Budapest, 2022 302 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155915741 · Fordította: Dudik Annamária Éva letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Adobe Media Encoder 2023 23.0.0.57 Multilingual x64 Media Encoder CC. Az ideális alkalmazás minden médiafeldolgozáshoz. Dolgozza fel, kódolja át a fájlokat, hozzon létre proxyfájlokat, és készítsen szinte bármilyen elképzelhető formátumú kimenetet. Automatizálja munkafolyamatait készletekkel, a Watch Folders (Mappafigyelés) és Destination Publishing (Közzététel célhelyen) funkciókkal. A Time Tunerrel láthatatlanul módosíthatja az időtartamot, a színkereső táblák és hangerő-korrekciók pedig a projektek ismételt megnyitása nélkül alkalmazhatók. Az Adobe Premiere Pro, az After Effects és más alkalmazásokkal fennálló szoros integráció zökkenőmentes munkafolyamatot biztosít. Nyelv: Deutsch, English, Español, Français, Italiano, Português (Brasil), Русский, 日本語, 한국어 Rendszerkövetelmények : A rendszernek meg kell felelnie ezeknek a minimális követelményeknek a Media Encoder 23.0 (október) és újabb kiadások használatához. Processzor: Minimum Intel 6. generációs vagy újabb CPU, ajánlott Intel 7. generációs vagy újabb CPU. Operációs rendszer: Windows 10 (64 bites) 20H2-es vagy újabb verzió RAM: minimum 8 GB RAM, ajánlott 16 GB RAM Merevlemez: 4 GB szabad merevlemez-terület; további szabad hely szükséges a telepítés során (nem telepíthető cserélhető flash tárolóeszközökre) Monitor felbontás: 1280 x 800 képernyőfelbontás GPU: Az Adobe által ajánlott GPU-kártyák a GPU-gyorsított teljesítményhez: Ethernet: 1 gigabites ethernet HD megosztott hálózati munkafolyamatokhoz További AMD és NVIDIA videoadapterek ajánlottak a GPU-gyorsításhoz Az Adobe Media Encoder GPU-gyorsításhoz ajánlott alábbi videoadapterein kívül azAdobe Premiere Pro ajánlott grafikus kártyáit is használhatja. Windows CUDA NVIDIA GeForce GT 650M NVIDIA GeForce GT 755M NVIDIA GeForce GTX 680 NVIDIA GeForce GTX 690 NVIDIA GeForce GTX 775M NVIDIA K1100M keret NVIDIA K2000 keret NVIDIA K2100M keret NVIDIA K2200 keret NVIDIA K2000M keret NVIDIA K3000M keret NVIDIA Tesla K10 Windows OpenCL AMD FirePro S7000 AMD FirePro S9000 AMD FirePro W2100 AMD FirePro W4100 AMD FirePro W4170M AMD FirePro M5100 AMD FirePro M6100 AMD Radeon R9 280 AMD Radeon R9 280X AMD Radeon R9 285 AMD Radeon R9 290 AMD Radeon R9 290X AMD Radeon R9 295X2 AMD Radeon R7 265 AMD Radeon R7260X AMD Radeon HD 8470 AMD Radeon HD 8550M AMD Radeon HD 8570 AMD Radeon HD 8570M AMD Radeon HD 8670 AMD Radeon HD 8670M AMD Radeon HD 8690M AMD Radeon HD 8730M AMD Radeon HD 8740 AMD Radeon HD 8750M AMD Radeon HD 8760 AMD Radeon HD 8770M AMD Radeon HD 8790M AMD Radeon HD 8870 AMD Radeon HD 8950 AMD Radeon HD 8970 Telepítés: - Ellenőrizd, hogy naprakész-e a rendszered! (Windows update) 1.visual c++ - Az .ISO képfájl megnyitása után, telepítsd fel a mellékelt "Visual C++ Redistributable" programot. (Adobe.Media.Encoder.CC.2023.23.0.0.57.Multilingual.x64-D.G/d.g-ad.me.cc.2023/1.visual c++/VisualCppRedist_AIO_x86_x64_v__.exe) 2.setup - Futtasd a "Set-up.exe"-t. - A felugró ablakban válaszd ki a telepítés helyét, milyen nyelven kívánod a programot használni, legvégül a "Continue" opciót. - A telepítés befejezését követően, indíthatod a programot. (Adobe.Media.Encoder.CC.2023.23.0.0.57.Multilingual.x64-D.G/d.g-ad.me.cc.2023/2.setup/Set-up.exe) Pre-Activated: Előre aktivált változat, nincs szükség crack, patch fájlra. [Hidden Content] vagy [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Office 2019 C2R x64 Integrated May 2022 Hun A Microsoft halozatarol letoltott kepfajlbol keszult! A stabilitas megorzese erdekeben csak az eppen aktualis havi csatornan (Production) levo Buildre kerult frissitesre! A szoftvercsomaghoz kiadott osszes biztonsagi es egyeb frissitest tartalmazza a 2022 Majusi honappal bezarolag! (Updated: 2022.05.14.) Ez az Office valtozat a felhasznaloi igenyekre lett szabva, ezert egykattintasos telepitesi metodusra van lehetoseg, mellyel az Office egy kattintassal feltelepul, melynek soran csak az elore konfiguralt komponenseket pakolja fel gepunkre. A csendes telepitest a "start_setup.cmd" fajl (Futtatas rendszergazdakent) inditasaval tudjuk elerni. Nem kell licencet elfogadnunk, elso inditasnal pedig nem indul el a "First Run Office videonk", illetve a Start menut/Kezdokepernyot sem szemeteli ossze a telepito felesleges Office ikonokkal! A kovetkezo 64 bites (x64) Office 2019 (Professional Plus) osszetevok telepulnek: Excel (S), Outlook (S), PowerPoint (S), Word (S) Office 2019 szoftvercsomag aktivalasa: Ez a valtozat nem aktivalja magat automatikusan, es nem tartalmaz (Forrasfajl) semmifele aktivalo programot! Telepitest kovetoen a szoftvert aktivalni kell! A szoftvert ajanlott a Office 2013-2021 C2R Install legfrissebb valtozataval aktivalni. Aktivalas elott, atmenetileg celszeru kikapcsolni virusirtonkat. Kicsomagolast kovetoen inditsuk el adminisztratori jogokkal a "OInstall.exe" fajlt. Miutan a program elindult, lepjunk az "Utilities" fulre, s kattintsunk az "Office 2013-2021 License Setup" opciora. Ezen belul valasszuk ki a "Office ProPlus VL" lehetoseget, majd kattintsunk a "Setup" gombra. Visszalepve az "Utilities" fulre, ezuttal valasszuk a "Office Retail --> VL" opciot, majd hajtsuk vegre a Volume konvertalasunkat. Vegezetul nincs mas dolgunk, mint az "Activate Office"-ra kattintsunk. Megjegyzes: Az aktivalas 180 nap utan is akarhanyszor megismetelheto! A sikeres aktivalashoz feltetlen szukseges, hogy (az adott pillanatban) talaljunk egy elerheto KMS-szervert! (Ha ez meghiusul, akkor probalkozz kesobb!) Az Office 2019 minimalis rendszerkovetelmenyei a kovetkezok: -1,6 GHz-es vagy gyorsabb x86-os vagy 64 bites, 2 magos vagy gyorsabb processzor -2 gigabajt (GB) RAM (32 bites) vagy 4 gigabajt (GB) RAM (64 bites) -4 gigabajt (GB) (32 bites) vagy 4 gigabajt (GB) (64 bites) szabad lemezterulet -DirectX 9 grafikus eszkoz, 1280x768 keppontos felbontas -Microsoft .NET-keretrendszer: 3.5, 4.6 Ajanlott operacios rendszerek: Windows 11/10 (Version 21H2), Windows 10 LTSC 2021/2019 (Version 21H2/1809) _____________________________________________________________________________________________ Office Build: 16.0.15128.20224 (x64) ISO merete: 3,12 GB (3.357.505.536 bajt) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Bíró Szabolcs - Az utolsó vörös barát (Rádiószínház 2021) Bíró Szabolcs történelmi kalandregényének rádióváltozata Szereplők: Borbiczki Ferenc, Olasz Renátó, Ruszina Szabolcs, Barbinek Péter, Fehér Dániel, Ténai Petra, Nemcsák Károly, Auth Magdolna Zenei szerkesztő: Horváth János A felvételt Jantyik Csaba készítette Rádióra alkalmazta és rendezte: Horváth Péter Készíttette az MTVA, 2021-ben. Bíró Szabolcs - Az utolsó vörös barát - Rádiószínház mp3 128kbps 222mb 4ó7p Bátor Vilmos unokaöccse és fogadott fia, a Non nobis, Domine első kötetéből megismert Attila sokat tapasztalt, harcedzett templomos lovagként tér vissza Az utolsó vörös barátban, hogy Anjou Károly oldalán segítsen visszafoglalni Esztergomot, Budát, majd az ország többi városát is. a sokak számára rejtélyesnek tűnő liliomos lovagot a katonák szinte élő legendaként tisztelik, a főurak azonban nem nézik jó szemmel növekvő befolyását és a királyhoz fűződő szoros kapcsolatát. Arról persze mit sem tudnak, hogy a férfi immár évek óta folytat titkos szerelmi viszonyt Ágnessel, a Nyulak szigetén élő domonkos novíciával… Míg Károly hatalma egyre erősödik, Ottó a Szent Koronával Erdélybe menekül, hogy a vajdától kérjen segítséget. Eközben Franciaországban Szép Fülöp katonái elfogják a templomos lovagokat, Kelemen pápa pedig bullát küld Európa uralkodóinak, melyben megparancsolja, hogy a rend tagjait minden egyes királyságban vessék tömlöcbe. Végül Károly első lovagjának, Attilának is választania kell: vagy esküszegőként marad a király mellett, vagy kegyvesztettként tér vissza nagybátyja, Bátor Vilmos dubicai birtokára, hogy egy üldözött rend tagjaként várja ki az egyre véresebbé váló történet végét. Az utolsó vörös barát egy kegyetlen korszak háborúit, brutalitását, egy új dinasztia felemelkedését és a középkor egyik leghatalmasabb szervezetének bukását mutatja be, miközben kibontakozik előttünk a 14. század sáros, véres, levendulaillatú világa. [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
. A Tanár - The Teacher 2018 01. 02. évad TVRip XviD hun 3. évad. 720p. H264 hun mkv 2021 4. évad. 720p. H264 hun mkv (12) színes, magyar TV filmsorozat vígjáték 42 perc Készítették: RENDEZŐ: Kovács Dániel Richárd ÍRÓ: Köbli Norbert, Kovács M. András, Csurgó Csaba PRODUCER: Herman Péter Szereplők: Vasvári Szilárd: Nagy Ervin Nógrádi Klaudia: Ubrankovics Júlia Rácz igazgató: Anger Zsolt Dr. Nyelves Krisztián: Simon Kornél Szeverin: Elek Ferenc Ritter: Ötvös András Owaimer Adrian TARTALOM: A sorozat egy iskolai közösség rendhagyó hétköznapjaiba enged bepillantást.A különálló részek olyan közéleti, társadalmi kérdéseket feszegetnek, mint például az örökbefogadás, identitás keresés vagy például a tinédzserek rivalizálása.A sorozat főszerepeiben ismert színészek láthatók. Nagy Ervin fizika-kémia- és testnevelés tanárt, Anger Zsolt iskolaigazgatót, Ubrankovics Júlia magyar szakos tanárnőt alakít, mellettük pedig Elek Ferencet, Simon Kornélt, Ötvös Andrást is központi szerepekben láthatják az RTL Klub nézői. FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A Tanár 1. rész Videó információk: Méret: 541,86 MB Hossz: 0:41:56 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 480 pixel Bitráta: 1 602 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 1.500 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] _______________________________________________________________________________________________ A TANÁR 2. ÉVAD S02E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S2E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] _____________________________________________________________________________________ A TANÁR 3. ÉVAD Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A.tanar.S03E01.720p.hun Videó információk: Méret: 726,08 MB Hossz: 0:46:27 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 2 000 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 185 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S03E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ______________________________________________________________________________________________________________ A TANÁR 4. ÉVAD Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A.tanar.2021.s04e01.720p.hun Videó információk: Méret: 866,96 MB Hossz: 0:50:39 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 2 000 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S04E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Pierre Lemaitre -Viszontlátásra odafönt (Viszontlátásra odafönt 1.) - 2015 Au revoir là-haut pdf 2,3 mb epub 721 kb mobi 965 kb filmadaptáció "A Viszontlátásra odafönt a nagy háború utáni nemzedék nagyregénye. Monumentális tablót fest a vérfürdő utáni békeidőkről, a megcsúfolt reményekről, az államról, amely ünnepli a hadszíntéren elesetteket, de hagyja nyomorban vergődni a kiszolgált szerencsétleneket. Az első világháború két veteránja bosszút áll testi-lelki szenvedéséért. Rájönnek, hogy a Haza nem tréfál hősi halottaival, és kihasználják a helyzetet. A szélhámosság, amit kieszelnek, erkölcsileg elítélhető ugyan, viszont rendkívül hatásos és szellemes. Pierre Lemaitre lebilincselő, fordulatos kalandregénye, mely egyszerre idézi Balzac, Victor Hugo, Tolsztoj, García Márquez és Carson McCullers világát, lelkesedést váltott ki mind a kritikusok, mind a közönség körében. Megjelenése után szinte azonnal a sikerlisták élére került, megkapta Franciaország legrangosabb irodalmi elismerését, a Goncourt-díjat. " [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Alan Bradley Flavia de Luce rejtélyei 1-6.De mi került a pitébe? Alan Bradley De mi került a pitébe? Sorozat: Flavia de Luce rejtélyei 1. 2013 Ifjúsági, Kaland, Krimi, A bűbájos, gazdag képzelőerővel megáldott Flavia de Luce két undok nővérével és özvegy édesapjával Buckshaw valaha jobb időket látott kastélyában él. A szemfüles és kíváncsi lány a családi birtokon felfedez egy elhagyatott viktoriánus laboratóriumot, ahol kitanulja a vegyészetet – főként a méregkeverést. Egy különös haláleset és számos megmagyarázhatatlan rejtély arra sarkallja Flaviát, hogy nyomozásba kezdjen. Mikor édesapját letartóztatják gyilkosság vádjával, felgyorsulnak az események. A félelmet nem ismerő lány a kémia segítségével fedez fel ellentmondásokat és kapcsolódási pontokat, és fejti fel a bűnügy szövevényes szálait. Lendületes stílusú, lebilincselően izgalmas regény, amelyben a fiatal elbeszélő-főszereplő igazi Agatha Christie-krimibe illő leleményességgel és logikával ered a bűnügy nyomába. A De mi került a pitébe? egy hatkötetesre tervezett sorozat első része. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Alan Bradley- A titokzatos bábjátékos Sorozat: Flavia de Luce rejtélyei 2. 2014 Flavia de Luce, a veszélyesen intelligens tizenegy éves lány szenvedélye a kémia. Zsenialitását gyilkosságok megoldására használja Bishops Lacy-ben. Hű társa a nyomozásban Gladys, a kerékpárja. Elszántságát pedig csak gonosz nővéreinek mesterkedése múlja felül. Most ismét egy rejtélyes bűntény megoldásán fáradozik: a tehetséges bábos, Rupert Porson halálának ügyét próbálja felgöngyölíteni, akit áramütés ért a színfalak mögött. Csupán véletlen vagy kegyetlen gyilkosság? De ki tenne ilyet, és miért? Vajon az őrült nő volt, aki az erdőben él? Vagy Porson bájos, de kiszámíthatatlan asszisztense, Nialla? A rendőrség a sötétben tapogatózik, de Flavia rájön, hogy valaki megbabrálta az elektromos rendszert a színpadon. A lány nyomozás közben egy másik rejtélyes halálesetet is felderít. És ahogy Flavia követi a nyomokat, az események szépen lassan a helyükre kerülnek, és a lány hamarosan szembe találja magát a bábmester gyilkosával… letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Alan Bradley A jósnő kristálygömbje Sorozat: Flavia de Luce rejtélyei 3. 2015 Alan Bradley egy elbűvölő regénnyel tér vissza, amelynek főhőse a rettentően okos és rendíthetetlen tizenegy éves nyomozó, Flavia de Luce. A koraérett vegyész mérgek iránti szenvedélyének köszönhetően deríti ki a Palánkosban történt gaztettek közötti összefüggéseket. Flavia megkéri az idős cigányasszonyt, hogy jósoljon neki kristálygömbjéből, és meglepetésére a jósnő tud Harrietről, az édesanyjáról. Mi több, egykor ő maga is a Buckshawban, a de Luce család birtokán élt, a nő óvó felügyelete mellett. Egészen addig, míg Harriet el nem tűnt a hegyekben; ekkor Fenellának szednie kellett a sátorfáját. Flavia mindent helyre akar hozni, de tenni vágyásával az ellenkezőjét éri el, szerencsétlenséget hoz a cigányasszony fejére. A jósnőt éjnek évadján támadás éri a saját kordéjában. Vajon ez annak a helyi mendemondának a következménye, hogy őt okolják egy kisbaba évekkel korábbi elrablásáért? Flaviát nem hagyja nyugodni a dolog, még akkor sem, mikor „hőn szeretett” nyomozótársával, Hewitt felügyelővel kell osztozkodnia az ügyön. De hogyan kapcsolódik a bűntény az eltűnt csecsemőhöz? Mialatt Flavia ezen töpreng, egy másik testre bukkan. Hűséges kerékpárján, Gladysen járja a vidéket nyomok után kutatva, s eközben találkozik egy elegáns művésznővel, akinek a birtokában van egy igen kivételes tárgy, egy portré, amely segít fényt deríteni a legnagyobb rejtélyre: milyen is Flavia legbelül? letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Alan Bradley Elég már az árnyakból! Sorozat: Flavia de Luce rejtélyei 4. 2015 Karácsony van, és Flavia de Luce – a tizenegy éves „kiskopó", a kémia megszállottja – a laboratóriumába visszavonultan a Télapó csapdába ejtésén morfondírozik. Ám hamarosan megzavarja a patinás Luce-birtokra érkező filmes stáb, akik azért jönnek Buckshaw-ba, hogy a híres Phyllis Wyvern főszereplésével filmet forgassanak. A színésznő meglepően kedvesen viselkedik a magányos Flaviával, kárpótolja nővérei gonoszságáért. Sőt, nagylelkűen még egy Romeo és Júlia előadást is elvállal. A tomboló hóvihar közepette Bishop's Lacey minden lakója Buckshaw-ba igyekszik, hogy megnézze Wyvernt és partnerét. Amíg a közönség önfeledten szórakozik, az időjárás még zordabbra fordul, és a birtokot végleg elzárja a külvilágtól. Az ott rekedt emberek türelmesen várják a vihar végét, eközben rejtélyes családi titkokra is fény derül. De az este döbbenetes végkifejletére senki nincs felkészülve: egy filmtekerccsel megfojtott színészre bukkannak. Vajon az összegyűlt vendégek közül ki rendezte ezt a vérfagyasztó előadást? Ahogyan a vihar egyre jobban tombol, s ahogyan a gyanúsítottak köre fokozatosan bővül, Flavia számára mégis egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy ki a gyilkos. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Alan Bradley Amikor a csontok suttognak… Sorozat: Flavia de Luce rejtélyei 5. 2016 Flavia de Luce, a tizenkét éves amatőr detektív és lelkes kémikus igencsak hozzászokott már, hogy nyomokat ásson elő, legyen szó akár a laboratóriumában fortyogó főzetekről, vagy akár nővéreinek titkos naplójáról. Ám holttestek előásása mostanáig nem szerepelt a megszokott repertoárjában. Szent Tankréd halálának ötszázadik évfordulója alkalmából Bishop’s Lacey a falu védőszentjének kriptáját készül felnyitni. Természetesen senki sem várja izgatottabban, hogy bepillanthasson a sírba, mint Flavia, akinek legújabb felfedezése azonban véget vet a falusiak szorgos ünnepi előkészületeinek. Egy holttestre bukkan, melynek arcán groteszk és megmagyarázhatatlan maszk van. És ami ennél is döbbenetesebb: a halott Collicutt úr, a templom orgonistája. Ugyan ki forralhatott bosszút ellene, és vajon miért éppen egy ilyen szent helyre rejtették el? És mi köze az egésznek a titokzatos kőhöz, Lucifer Szívéhez? A fékezhetetlen Flavia feltett szándéka, hogy lerántja a leplet a rejtélyről. A mélyből előásott titkok pedig végérvényesen bebizonyítják, hogy nem létezik egyértelmű és sima ügy a világon. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Alan Bradley A halott madarak nem énekelnek Sorozat: Flavia de Luce rejtélyei 6. 2017 1951 egy tavaszi reggelén a tizenegy éves kémikus és szépreményű detektív, Flavia de Luce és kis családja a vasútállomásra igyekszik, hogy ott várja régen elveszett édesanyja, Harriet visszatérését. Amikor azonban a vonat begördül a kicsiny angol falu, Bishop’s Lacey állomására, Flaviát hirtelen megszólítja egy magas idegen, aki egy rejtélyes üzenetet suttog a lány fülébe. Pillanatokkal később a férfi holtan végzi, valaki a tömegből titokzatos módon a begördülő vonat elé löki a szerencsétlent. Ki lehetett az idegen, mit jelentettek a szavai, és miért éppen Flavia fülének szánta őket? Odahaza, Buckshaw falai között, a de Luce család romos birtokán Flavia megint csak próbára teszi nyomozói képességeit. Rábukkan a padláson egy régi filmtekercsre, és követni kezdi a felfedezés során talált nyomokat, így sikerül is fényt derítenie a de Luce klán legféltettebb titkaira, amelyek nem kisebb személyt, mint magát Winston Churchillt is érintik. Családja, barátai és a Belügyminisztérium egyik híres patológusa segítségével – sőt Harriet szeretett duplaszárnyú Gipsy Moth repülőgépe, Szilaj Lélek látványos közreműködésével – Flavia bármire képes, még akár repülni is hajlandó az égen, hogy kézre keríthesse a gyilkost. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Ellopni egy Chagallt York Ketchikant egy rejtélyes, embernek kevéssé nevezhető férfi felfogadja, hogy szerezzen meg egy Marc Chagall által festett, ezeréves képet. York először nem akarja vállalni a megbízást, ám a kihívás túl erős: a világ legjobban őrzött bankjának trezorjába kell betörnie a festményért. Hogy hogyan néz ki egy bank biztonsági rendszere a 30. század végén? A bankba belépőket pszichikusok és auralátók szondázzák távolról, a trezor egyszerre van ebben a világban és pár másikban, az ajtótól a páncélszekrényig vezető negyven méter jó néhány dimenzióhasadékon visz át. A trezor ajtaját kiborgok és idegen fajok őrzik, nanorobotok és a legtökéletesebb harcászati rendszerek, élők és holtak; védelmében energiavetők, bionikus fegyverek, fekete technomágusok és okkult hatalmak egyaránt felsorakoznak. A betörés azonban csak a kezdet: Chagall műalkotása nem csupán egy zuhanó angyalt ábrázoló kép a falon… Annál több. Mint ahogy a vityebszki zsidó negyedben 1889-ben született Marc Chagall is több volt egy egyszerű festőnél. És van még valami abban a bankban, amire a Vatikánnak nagyon fáj a foga, és aminek a kihozatalát York Ketchikan akcióján keresztül tervezik véghezvinni… [Hidden Content] Vadászat egy szimurgra Miután York Ketchikan visszatér a huszadik századi Wormsbe tett időutazásáról a harmincadik századba, úgy dönt, vesz magának egy űrhajót. Unja már az ellene kiadott körözések és fejvadászok miatt kitörő balhékat, és szeretné elkerülni a felesleges bonyodalmakat az űrreptereken. Ám a kereskedő, akinél kinéz egy neki való luxusjachtot, visszautasíthatatlan ajánlattal áll elő: ha elejt egy szimurgot a Verenalis nevű bolygón, akkor ingyen megkapja az űrhajót. Ha nem sikerül levadásznia a teremtményt, akkor is csupán a vételár felét kell kifizetnie. York könnyű kalandra számít, tekintve, hogy a szimurg csupán egy képzeletbeli lény. Az ardon szerzetesek ugyan hétezer éve rendeznek szimurg-vadászatokat, de még soha, senkinek sem sikerült megpillantania, vagy elejtenie egyetlen efféle bestiát sem. Vadászok, kalandorok, kalózok erednek a mitikus állat nyomába, és igyekezetüket látva York mégiscsak úgy dönt, komolyan veszi a feladatot – így is jól szórakozhat. Tetteinek következtében persze hamarosan nagyon sokan megharagszanak rá, s igyekeznek kiiktatni a valóságból – amit York Ketchikan nem hagyhat válasz nélkül… Anthony Sheenard, aki 2007-ben Koppenhágában megkapta az Európai SF Társaság Best Author díját, öt év elteltével újabb kalandra küldi a Mysterious Universe világának legendás főhősét. York Ketchikan több ezer fényévnyire a Földtől ismét belemerül a harmincadik század zűrzavarába, hogy a maga kissé őrült módján elkenje a rosszfiúk száját és megmentse a rászorulókat – vagy legalábbis valami hasonlót tegyen. [Hidden Content] A démon szeme Egy Irak felett járőröző amerikai felderítőgép különleges fotókat készít a Tigris melletti pusztaságról. A felvételeken föld alatti létesítményre utaló vonalakat fedeznek fel az elemzők. A katonaság azonnal akcióba lendül, ám kiderül, hogy nem titkos bázisra bukkantak, hanem több ezer éves romok rejtőznek a mélyben. A romok közül pedig előkerül egy titokzatos láda, amelynek agyagtábláira a sumer történelem főbb eseményei mellé egy műtét leírását is felvésték a hajdani írnokok.Három évvel később Chicagóban több jónevű orvos brutális gyilkosság áldozata lesz. Egyikük felesége, aki maga is orvos – dr. Alicia Kahan –, nem nyugszik bele a megváltoztathatatlanba, és nem fogadja el az FBI őrült gyilkosról szóló teóriáját. Maga kezd az okok és összefüggések után kutatni, ismeretlen emberek tűnnek fel környezetében, akikkel a férje hónapok óta kapcsolatban állt, s akikről egy szót sem ejtett.Hamarosan Alicia Kahan-nek menekülnie kell. Fel kell adnia addigi életét, de elképzelését is arról, hogy milyen erők irányítják ezt a világot. Nem tudja, ki bűnös és ki áldozat, ki az, ki valójában segíti őt, s ki akarja megakadályozni abban, hogy megtalálja a férjét.Amikor azonban a rejtély nyitjára bukkan, már azt kívánja, bárcsak sose kezdett volna bele a nyomozásba. Sehova nem menekülhet… kicsi ez a világ. [Hidden Content] Földfaló Békés nyárközép; fojtó meleg uralkodik Amerika nyugati partjainál egy aprócska félsziget felett. Pár faházból álló tábor működik ott, ahová a hétvége és az óceán közelsége sok látogatót vonz. Visszatérő vendégeket és újakat, akiket a véletlen sodort csak erre – egy vagy két éjszakára. Ám van még a félszigeten valami, aminek nem szabadna ott lennie… A rejtély egy mindennapos esettel indul, Az egyik vendég elkóborol az erdőben, és nyoma vész… Aztán hirtelen és váratlanul lecsap a halál. Az egyetlen szemtanú megzavarodik, és összevissza beszél. Miben higgyenek a többiek? A nyomok nem támasztják alá a zavaros elbeszélést. Valóban gyilkosság történt? Vagy az áldozat csupán eltévedt a rengetegben, azért nem kerül elő? …És a félszigeten tartózkodók számára az élet mindössze két napra szűkül le. Ki lesz az, aki megmenekül? Ki éli túl a szörnyűségeket? Egyáltalán: mi elől kell menekülni? Kinek a képében arat a halál? [Hidden Content]1 point
-
A kísértet hóna alá kapja fejét, és kecsesen kilibben az ősi kastély omlatag toronyszobájának falán… Az ősz tudós homályos dolgozószobája mélyén vaskos fóliánsok fölé görnyed, míg a sarokból egy izzó, vörös szempár lesi minden mozdulatát… A laboratóriumban félőrülten cikázik görebei, lombikjai között a gyémántcsináló… Vérfagyasztó sikoly riasztja fel éjnek éjszakáján hófehér leányszobájában az aranyhajú kisasszonyt… Gyanús kártyabarlangban káprázatos vagyont nyert a könnyelmű angol ifjú…Ilyen – vagy hasonló – történetek sorakoznak kötetünkben, nagynevű angol és amerikai írók tollából. Dickenstől megtudjuk, mit látott a pályaőr; Stevensontól, hogy hogyan jutnak boncolni való hullához az élelmes orvostanhallgatók; Ambrose Bierce a századforduló amerikai kísérteteinek világába kalauzol, Muriel Sparktól értesülünk, hogy vannak-e kísértetek a mai Londonban, az amerikai Evelyn Smith pedig a jövő rémalakjairól értekezik mulatságosan…Nagy neveket talál az olvasó kötetünkben – s egyben annak bizonyítékát, hogy az angol-amerikai irodalom jelesei mindig is kötelességüknek tartották megfelelő hátborzongással ellátni a nagyérdemű közönséget. TARTALOM Edward Bulwer-Lytton: Kísértetjárás - Lénárt Edna 5 Nathaniel Hawthorne: Rappaccini leánya - Csanády Katalin 51 E. A. Poe: Bice-Béka - Kuczka Péter 85 Charles Dickens: A pályaőr - Kászonyi Ágota 97 Y. Sh. Le Funa: Zöld tea - Kászonyi Ágota 115 Wilkie Collins: Egy rendkívül különös ágy története - Dezsényi Katalin 159 Mark Twain: Ima háború idején - Szentkuthy Miklós 175 Ambrose Bierce: A jobb láb középső ujja - Gergely István András 183 Bram Stoker: A Bíró Háza - Lénárt Edna 195 R. L. Stevenson: A hullarabló - Gabay László 217 H. G. Wells: A gyakorlatlan kísértet - Radnai Márta 241 Saki (H. H. Munro): Sredni Vashtar - Gergely István András 259 W. S. Maugham: Egy ember Glasgow-ból - Vermes Magda 267 Dorothy Sayers: A leopárdok királynője - Radnai Márta 281 James Thurber: A vérike - Bart István 303 L. P. Hartley: W. S. - Karig Sára 315 Chirstianna Brand: Az apák bűnei - Honti Katalin 331 Daphne du Maurier: A madarak - Osztovits Levente 343 Angus Wilson: Málnalekvár - Osztovits Levente 373 Muriel Spark: Az ócskapiacon - Borbás Mária 395 Evelyn E. Smith: A marslakó és a mágus - Bart István 423-436 epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content]1 point
-
Az író regényei, melyek egzotikus vidékeken játszódnak (A sötétség mélyén például Kongó őserdőiben, A titokzatos idegen Hátsó-India partvidékén) a kalandorok és tengerészek életének romantikus külsőségei között az emberi természet rejtélyeit kutatják; tehát e férfias kalandregények voltaképpen a legmodernebb prózairodalom finom, árnyalatos jellemábrázolást és etikai érzékenységét foglalják magukba.A sötétség mélyén a vagyonszerzés ádáz, állatias küzdelmeiről szól, s egy elefántcsontgyűjtő telep sátánivá torzuló alakjairól. A titokzatos idegen pedig egy újonnan kinevezett, fiatal hajóskapitány fantasztikus kalandjáról: az első útja előtti éjszakán a hajóra kapaszkodik egy hozzá hasonló fiatal tengerésztiszt, aki gyilkosságot követett el. A kapitányra hárul a kötelesség, hogy elítélje vagy felmentse őt, s neki kell elrejtenie a hajón, amíg meghozza az ítéletet. A könyv az alapja Francis Ford Coppola Apokalipszis most című filmjének. epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content]1 point
-
Olga Tokarczuk-Őskor és más idők pdf 2011 Őskor mitikus falu Lengyelország keleti részén. Négy arkangyal teremtette, akik őrt állnak a folyóktól körbezárt falu körül. Ezeknek az arkangyaloknak a szemével látjuk, ahogy az első, majd a második világháború felkavarja az apró falu életét. Miközben zajlik előttünk természet és modernitás, nők és férfiak összecsapása, lassan minden a könyörtelen idő allegóriájává válik. Visszaemlékezések, álmok, fantáziák, szóbeszédek, elmondatlan történetek és inszomniás képzelődések teremtik meg Tokarczuk világát. letöltés [Hidden Content] -1 point
-
Joseph Conrad - könyek pdf epub Joseph Conrad - Az árnyéksáv A lengyel származású írót a kalandvágy a tengerre űzte, s miután mint matróz, csempész, hajóskapitány behajózta a fél világot, megismerkedett az emberi helytállás és emberi gyengeség felemelő és riasztó példáival, véglegesen letelepedett Angliában, s harmincnyolc éves korában írni kezdett. Írásai egy egyedülálló művész egyedülálló varázsú remekei. A többnyire egzotikus környezetben játszódó történetekben Conrad a hűség, kitartás, munka, önfeláldozás mércéjével méri az embert, akinek tragikus bukása rávilágít a fenti törvények szerinti élet lehetőségeire, szükségességére. Kötetünk Joseph Conrad második alkotói korszakának kisregényeit és elbeszéléseit tartalmazza. A holnap és az Il Conde alapján Conradot akár a mai egzisztencialisták előfutárának is tekinthetjük; a Tájfun-t a hajóját a veszély közepette is rettenthetetlen nyugalommal irányító Mac Whirr kapitány portréja teszi felejthetetlenné; A titokzatos idegen, akárcsak Az árnyéksáv, egy emberré avatás története, egy fiatalember férfivá érésének rajza. - Joseph Conrad - A titkosügynök Mr. Verloc, a címben szereplő titkosügynök – igazában szatócs és tipikus nyárspolgár – beépül a Londonban élő anarchisták közé, és értesüléseket szerez róluk egy nagyhatalom követsége számára. A követségnek azonban valami merényletre volna szüksége, amit a menekült anarchisták követnének el, hogy azután a felháborodott angol kormány börtönbe csukja vagy kiutasítsa őket. Mr. Verloc jó pénzért erre is hajlandó: szállítja a merényletet. A greenwichi obszervatórium felrobbantása azonban nem egészen úgy sikerül, ahogy tervezte. A titkosügynök politikai krimi. Másrészt azonban pszichológiai regény: Mr. Verloc feleségének és félkegyelmű sógorának lelki kálváriája, s a politikai alvilág homályos céljai és a magánélet nyomorúságai összefonódva végül hármas tragédiához vezetnek. -- Joseph Conrad - Nyugati szemmel Conrad ma már klasszikus: klasszikusa a késői angol romantikának, klasszikusa az angol nyelvnek. A Nyugati szemmel a kalandos óceánok feledhetetlen szerzőjének nosztalgikus visszafordulása a borongós, távoli orosz világba, a forradalom, a misztikus orosz lélek romantikájába. Politikai töltésű írás, de a politikai tartalommal szorosan összefonódva lélektani regény is a bűn és bűnhődés témájára. Az utókor ezt a regényt Conrad mesterművének tekinti, a cári Oroszország autokráciájának az elnyomókban és elnyomottakban tükröződő érzelmi reakcióinak, a féktelen szenvedélybe hevülő reakciós és forradalmi miszticizmus pólusainak rajzában Conrad nemcsak mélyen behatolt a dosztojevszkiji világba, hanem dosztojevszkiji magaslatokba is emelkedett. - Joseph Conrad - A Narcissus négere "Az emberek egészen csendesen álltak körülötte, alig lélegezve és kétségbeesett szemekkel. Azt hallották, amit vártak, és amit gyűlöltek hallani: a köztük sétáló halál gondolatát, melyet napjában többször fitogtatva és fenyegetőzve dobott feléjük az a gyűlöletes szerecsen. Úgy látszott, büszke volt erre a halálra, amely eddig csak kevés kényelmetlenséget okozott neki; kérkedett vele, mintha a világon eddig még senki sem kötött volna benső barátságot ilyen pajtással; állandóan szerető konoksággal fitogtatta előttünk a halált, mely kétségtelenné és hihetetlenné tette a jelenlétét. Senkiről sem lehetett ilyen borzalmas barátságot feltételezni. Valóság volt-e – vagy csak ámítás – Jimmy mindig várt látogatója? Mi sajnálkozás és bizalmatlankodás között ingadoztunk, míg ő a legcsekélyebb kihívó magaviseletnél kellemetlen és undok csontvázának csontjait rázta előttünk..." - Joseph Conrad - A sötétség mélyén/A titokzatos idegen (1977) Az író regényei, melyek egzotikus vidékeken játszódnak (A sötétség mélyén például Kongó őserdőiben, A titokzatos idegen Hátsó-India partvidékén) a kalandorok és tengerészek életének romantikus külsőségei között az emberi természet rejtélyeit kutatják; tehát e férfias kalandregények voltaképpen a legmodernebb prózairodalom finom, árnyalatos jellemábrázolást és etikai érzékenységét foglalják magukba. A sötétség mélyén a vagyonszerzés ádáz, állatias küzdelmeiről szól, s egy elefántcsontgyűjtő telep sátánivá torzuló alakjairól. A titokzatos idegen pedig egy újonnan kinevezett, fiatal hajóskapitány fantasztikus kalandjáról: az első útja előtti éjszakán a hajóra kapaszkodik egy hozzá hasonló fiatal tengerésztiszt, aki gyilkosságot követett el. A kapitányra hárul a kötelesség, hogy elítélje vagy felmentse őt, s neki kell elrejtenie a hajón, amíg meghozza az ítéletet. - Joseph Conrad-Nostromo A Nostromo Conradnak talán a legidőtállóbb – mindenesetre a legszínesebb, legizgalmasabb regénye. A történet egy képzeletbeli dél-amerikai országban, Costaguanában játszódik, és rengeteg szereplője van, a legkülönfélébb emberek: spanyolok, olaszok, indiánok, félvérek. De a legfontosabb szereplő talán egy ezüstbánya, amely valóságos mitológiai szörnyként befolyásolja minden ember s az egész ország életét. A szövevényes történet felépítésében Conrad már a XX. századi modern időtechnikát alkalmazza, és hasonlóképpen modern a lélekábrázolás is, amellyel az olasz Nostromo, az angol Gould és a többiek személyiségébe bevilágít. Az először 1904-ben megjelent könyv azonban nemcsak irodalmi mérföldkőként jelentős, hanem ma is élvezetes olvasmány, és bepillantást nyújt egy forradalmakkal terhes, vajúdó világrész életébe és lelkébe. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
1948 óta a szovjetek uralták a sakkvilágbajnokságok univerzumát Moszkva állítása szerint ez bizonyítékul szolgált a szovjet rendszer felsőbbrendűségére. Aztán feltűnt Bobby Fischer. Igaz történet arról, hogyan vesztették el a szovjetek minden idők legkülönlegesebb sakkmérkőzését. Egyedül Fischer, az őrült zseni volt képes arra, hogy felvegye a versenyt a szovjetekkel. Minden éber óráját a játéknak szentelte. A bajnoki címhez vezető úton mindenkit lehengerelt. Mikor elbizonytalanodott, Henry Kissinger felhívta, és arra buzdította, hogy a nemzetért harcoljon. Ellenfele a sokoldalú és érzékeny Szpasszkij, minden idők legkevésbé szovjet bajnoka volt. A könyv szerzői szerint, mikor Szpasszkij kezdett vesztésre állni, a KGB úgy döntött, közbelép. epub [Hidden Content]1 point
-
Romain Rolland - Michelangelo élete A francia írót, aki 1915-ben nyerte el a díjat, hosszú éveken át foglalkoztatta a démonaikkal és szenvedéseikkel megküzdő zsenik Beethoven, Tolsztoj, Gandhi sorsa. Az 1907-ben megjelent Michelangelo élete lebilincselő krónika az itáliai mester életútjáról. pdf 38mb [Hidden Content]1 point
-
Jamie McGuire - Gyönyörű esküvő.PDF. Abby Abernathy váratlanul Mrs. Maddox lett. De mi húzódik meg a nagy esemény hátterében? Miért kérte meg Abby Travis kezét? Milyen titkokat osztott meg egymással Abby és Travis a szertartás előtt? Hol töltötték a nászéjszakájukat? Ki tudott még az eseményről... és ő miért nem árulta el senkinek? Abby és Travis szökése körül mindent a legnagyobb titok övezett... egészen mostanáig. A Gyönyörű sorscsapás és a Veszedelmes sorscsapás rajongói minden kérdésükre választ kapnak az esküvő viharos történetében, és mint a nagyszerű történetekre, erre is érdemes volt várni! letöltés [Hidden Content] -1 point
-
Dan Wells: Részben ember (Részlegesek 1) Az emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel – az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel – folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immunis csecsemő. Kira, egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul, miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e felfednie a két faj közötti kapcsolatot – amelyet az emberiség vagy elfelejtett, vagy soha nem is tudott róla. Dan Wells, a Nem vagyok sorozatgyilkos méltán elismert szerzője izgalmas utazásra invitálja az olvasót egy olyan világba, amelyben maga az emberi lét fogalma kérdőjeleződik meg – ahol emberi mivoltunk egyben a legnagyobb hátrányunk és egyetlen reményünk a túlélésre. [Hidden Content] Dan Wells: Töredékek (Részlegesek 2) Dan Wells hazánkban is igéretesen mutatkozott be, a külföldön hatalmas sikert aratott Nem vagyok sorozatgyilkos című kötetével, a Partials trilógiája pedig még nagyobb siker kint. Kira Walker megtalálta az RM vírus gyógymódját, de az emberek és a Részlegesek túléléséért vívott küzdelem még csak a kezdeténél tart. East Meadow-t elhagyván Kira kétségbeesetten próbálja kideríteni, hogy kicsoda is ő valójában. Nem lehet véletlen egybeesés, hogy az RM gyógymódja maguknak a Részlegeseknek a vérében található – ez nyilván valami nagyobb terv része, amelyben Kirának is szerepet szántak, és amely mindkét fajt megmenthetné. Kirához útja során többen csatlakoznak, köztük Samm, a Részleges is. De vajon megbízhat-e bennük? Ezalatt Long Islanden az emberiség utolsó képviselői felkészülnek a Részlegesek elleni háborúra, és Marcus tudja, az egyetlen reményük, hogy kitartsanak Kira visszatéréséig. Ám a lány útja hosszadalmas a posztapokaliptikus Amerika pusztaságán keresztül, és közben mindkettejük számára fokozatosan kiderül, hogy legnagyobb ellenségük létezéséről eddig nem is tudtak. A lélegzetelállító Részlegesek trilógia második része az emberiség utolsó előtti órájának krónikája. Utazás az ismeretlenbe, amely során fel kell fedeznünk hogyan élhetjük túl – és ami még fontosabb, hogy mi indokolná megmaradásunkat a Földön. [Hidden Content] Dan Wells: Romok (Részlegesek 3) A legjobb döntést a legnehezebb meghozni. Ahogy a Részlegesek végső lejárati ideje vészesen közeledik, a túlélők sorsát eldöntő háború immár elkerülhetetlennek látszik. Mindkét fél elszánta magát a végső pusztításra, abban a biztos tudatban, hogy birtokában van a fegyver, amellyel megsemmisítheti a másikat. Samm és Kira Walker a két háborúban álló fél között ragadt, egymástól ezer mérföldnyi távolságra. Samm a kontinens túlsó végén az amerikai közép-nyugat hatalmas mérgező pusztaságain túl, Kira pedig dr. Morgan markában, akinek eltökélt szándéka megmenteni a még megmaradt Részlegeseket, akár Kira élete árán is. Ekkor egy rejtélyes lény bukkan fel, sem ember, sem Részleges, és komoran figyelmezteti a harcoló feleket egy újabb apokalipszisre. Kirának egyetlen esélye van, hogy megmentse mindkét fajt és velük együtt a világot. De lehet, hogy ez az életébe kerül… A Részlegesek sorozat befejező része epikus izgalmakat ígér, amelyben a bolygó utolsó megmaradt értelmes lényei összecsapnak egymással, hogy meghatározzák a jövőt. [Hidden Content]1 point
-
John le Carre: Tükrök háborúja Régen a választóvonal tiszta volt és világos: a Körönd kezelte a politikai ügyeket, a Részleg pedig a katonai ügyeket. Ám az évek során az egyensúly megborult, és a Körönd – George Smiley segítségével – kitúrta a Részleget. A békés és dohszagú unalomban poshadó Részleg azonban feléled tetszhalálából, mert hirtelen neki való feladatot talál. Bizonyíték van arra, hogy a szovjetek rakétákat telepítenek a német határ közelébe. Egy fontos film eltűnt és egy ügynök meghalt. A Részleg készen áll a cselekvésre, a felhatalmazása is megvan, csakhogy se ügynökei, se erőforrásai nincsenek, így valahonnan előássák Fred Leisert, egy németül beszélő lengyelből lett angolt – aki egykoron kiváló rádiós volt, most viszont autókereskedésben utazik –, és visszaküldik keletre. A tükrök háborúja John le Carré negyedik, és magyarul eleddig még meg nem jelent regénye – amellyel az Agave egy közel ötvenéves adósságot törleszt – lebilincselő történet a kémkedés amoralitásáról és a hírszerzés világában ténykedő férfiakról, akikben legalább annyi a hiúság, mint az önfeláldozás és a bátorság. [Hidden Content]1 point
-
John le Carre: A zebra dala Az afrikai születésű 29 éves szinkrontolmács, Bruno Salvador, akit mindenki csak Salvónak hív, remekül él Londonban. Csinos és befolyásos felesége újságíró, munkáját nemcsak jól megfizetik, hanem még az angol titkosszolgálat is igényt tart rá – persze a legnagyobb titokban. Így kerül hirtelen Salvo egy kis szigetre valahol az Északi-tengeren, ahol kongói hadurak és nyugati befektetők tárgyalásain kell tolmácsolnia. Salvo itt olyasmit hall, amit nem kellett volna, és úgy érzi, szülőföldje, Kongó érdekében cselekednie kell, ám ebben legfőképpen megbízói akarják megakadályozni.Salvo nem tehet mást, hallgat lelkiismerete szavára, amelyről kiderül: sokkal inkább Afrikában gyökerezik, mint a képmutató nyugati világban. [Hidden Content]1 point
-
John le Carre: Az elszánt diplomata A nairobi brit nagykövetség nyugodt életét váratlan esemény kavarja fel: brutális módon meggyilkolják a csinos, vonzó Tessát, a csendes, visszahúzódó, fiatal diplomata, Justin Quayle feleségét. Teljes a tanácstalanság a diplomáciai körökben és a rendőrség soraiban, senki sem találja a magyarázatot erre a látszólag értelmetlen cselekedetre. Justin az első napokban csak megdöbbenést és fájdalmat érez, majd lassan felfedezi felesége halála mögött a különös összefüggéseket, és nyomozni kezd. [Hidden Content]1 point
-
John le Carre: A panamai szabó A diktatúra bukása után tétova demokrácia kezdődik bűnözéssel és korrupcióval, szegények tömegével és tahó újgazdagokkal, politikusokkal, akik utólag ellenállók lettek, értelmiségiekkel, akik menedzserré züllöttek. Panamában vagyunk. Ott, ahol az ügyesek nemcsak egy országot árusíthatnak ki, hanem magát a világkereskedelmet is. A kapu itt van, a kulcs még az amerikaiak zsebében. De utána?John le Carré könyvét az ínyenceknek ajánljuk. Azoknak, akik egy kémregénytől nem egy James Bond-könyv izgalmát várják. Azoknak, akik tudják, hogy egy kémregény sem okvetlenül „csak” kémregény. [Hidden Content]1 point
-
John le Carre: Játszma Véget ért a hidegháború és Tim Cranmer, a mesterkém, aki húsz éven át Moszkva dezinformálásával járult hozzá a győzelemhez, élvezhetné végre a korai nyugdíjaztatás örömeit: az örökölt címet, a somerseti birtokot, és a negyvennyolc éves fővel megtalált szerelmet.De Tim múltja ott él alig húsz mérföldnyire a honeybrooki háztól, dr Lawrence Pettifer, a volt iskolatárs ellentmondásos személyében. Pettifert mentorával, Cranmerrel egyszerre építette le a hírszerzés: azelőtt, húsz éven keresztül ő volt az a kettős ügynök, aki a főnöke által kreált dezinformációival félrevezette a KGB mindenkor londoni rezidensét.Csakhogy Pettifer az utolsó hidegháborús főügynök személyében éppen a KGB „házi niggerével” akad össze, aki, mint kaukázusi, csak azért kerülhetett magas beosztásba, hogy a Szovjetunió példás nemzetiségi politikáját demonstrálja. A kiábrándult angol úgy érzi, élete értelmét találja meg egy évszázadok óta elnyomott kis nép harcának támogatásában. Szívvel-lélekkel segíti KGB-s összekötőjét a magánbosszúban, s közös erővel elsikkasztanak ötvenmillió fontot, hogy fegyvert vásárolhassanak az ingusoknak.Cranmer, akit a rendőrségtől a titkosszolgálatig mindenki cinkostársnak tekint a horribilis összegű sikkasztásban, a hatóságok és nem utolsó sorban tulajdon lelkiismerete elől menekülve meg sem áll a Kaukázusig… [Hidden Content]1 point
-
John le Carre: Kettős szerepben Charlie, a húszas éveiben járó feltörekvő angol színésznő Míkonosz szigetén találkozik a jóképű Joseph-fel, és látszólag különleges, szenvedélyes kapcsolat szövődik köztük. A nő azonban nem tudja, hogy a férfi az izraeli titkosszolgálat tisztje, aki egy életveszélyes küldetésre próbálja őt beszervezni. Charlie hamarosan egy ravaszul felállított csapdában találja magát a valóság színházában: a célpont egy palesztín terrorista, aki Európában élő zsidókat akar felrobbantani. Vajon képes lesz Charlie eljátszani élete legveszélyesebb szerepét? A Kettős szerepben igazi klasszikus, John le Carré egyik legjobbja. Az olvasót elképesztő ügyességgel vezeti be a nemzetközi kémkedés bonyolult háttérvilágába, és példátlan részletességgel mutatja be annak működését. A könyv a megjelenését követően elnyerte a rangos Edgar-díjat, majd 1984-ben filmet forgattak belőle George Roy Hill rendezésében, 2018-ban pedig Park Chan-wook adaptálta sorozatra. [Hidden Content]1 point
-
John le Carre: Az áruló (Árulás, Suszter, baka, kém) Az angol hírszerzés legfelsőbb soraiban egy áruló rejtőzik, egy beépített ügynök, aki magának Karlának, a szovjet kémfőnöknek jelent. Amit az áruló tud, tudja Karla is. A Körönd legféltettebb titkait. A beépített és alvóügynökök nevét és címét. Mindent. És hogy teljes legyen a kép, Karla az ügynökén keresztül gondosan kiválogatott, meg- vagy átírt információkat juttat el az angoloknak, akik ezekkel a kémjelentésekkel próbálják megerősíteni a pozíciójukat az amerikaiaknál. A legtöbben azt sem hajlandóak elismerni, hogy baj van. A legtöbben még csak bele sem mernek gondolni abba, hogy az áruló révén Karla minden egyes lépésükről tud. A legtöbbek szerint minden a legnagyobb rendben van. Kivéve George Smiley-t, a csendes, kövérkés és nyugdíjas egykori hírszerzőt, aki állhatatos munkával, bulldogkitartással és legendássá vált kihallgatási technikájával csapdát állít a soraikba férkőzött szovjet kémnek, és rajta keresztül Karlának, örök ellenfelének, a titokzatos szovjet kémfőnöknek. [Hidden Content]1 point
-
Dennis Lehane: Viharsziget 1954 nyarán Teddy Daniels szövetségi rendőrbíró és újonnan kinevezett társa, Chuck Aule megérkezik a Viharszigetre, melyen egyedül az Ashecliffe Elmegyógyintézet áll. Feladatuk, hogy nyomára bukkanjanak az egyik ápoltnak, aki egykoron szörnyű bűnöket követett el, és most titokzatos módon tűnt el a bezárt cellájából. A szigetre azonban pusztító hurrikán csap le, a rejtélyek és a megválaszolandó kérdések pedig egyre sokasodnak. Hogyan szökhetett meg valaki a zárkájából, és hol rejtőzhetett el a kietlen szigeten? Ki hagyja hátra a titokzatos üzeneteket a nyomozók számára? Mi történik valójában a hírhedt C Részlegben? Miért veszi körül az üresnek tűnő világítótornyot elektromos kerítés, és mit keresnek ott felfegyverzett őrök? Minél közelebb kerülnek a nyomozók a titokhoz, annál inkább úgy érzik, a megoldás folyamatosan kicsúszik a kezeik közül. Vajon csak képzelik, vagy tényleg mindenki az őrületbe akarja kergetni őket? Teddy Daniels egyre elszántabban keresi a megoldást, de minduntalan falakba, nyomasztó titkokba és hazugságokba ütközik. A végső igazságért pedig talán mindent fel kell áldoznia. Dennis Lehane regénye 2003-as megjelenését követően szinte azonnal kultikussá vált, számos irodalmi díjra jelölték, és meghatározta a következő évek trendjeit – nem csak az irodalomban. A kötetből 2010-ben Martin Scorsese forgatott felejthetetlen filmet Leonardo DiCaprio főszereplésével. [Hidden Content]1 point
-
Dolmen - Rejtelmek szigete 1.évad 2005 WEB-DL.XviD.HUN (Dolmen) Magyarul beszélő, francia, romantikus, bünügyi thriller sorozat Rendezte: Didier Albert Írta: Nicole Jamet, Marie-Anne Le Szereplők: Bruno Madinier (Lucas Fersen) Ingrid Chauvin (Marie Kermeur) Yves Rénier (Patrick Ryan) Martine Sarcey (Jeanne Kermeur) Xavier Deluc (Christian Bréhat) Jean-Louis Foulquier (Milic Kermeur) Luc Thuillier (Gildas Kermeur) TARTALOM Furcsa dolgok történnek a barátságtalan és szélfútta Ty Kern sziget Brittany partjánál. Egymás után találják meg holtan a kiváló helyi családok tagjait, és a bizonyítékok szerint a rituális gyilkosságok az ősi, baljós hajótörést idézik fel. A kiváló párizsi detektív, Lucas Fersen kapja meg az ügyet. Ám Marie-t személyesen érinti a hátborzongató tragédia, ezért úgy dönt, hogy saját nyomozásba kezd. Lucas hamarosan rájön, hogy Marie nélkülözhetetlen segítség, aki ismeri a szigetet és a történelmét is. A kölcsönös bizalmatlanság ellenére erős vonzalom alakul ki a két rivális között, miközben apránként felfedezik a sziget legsötétebb titkait. dolmen_01 Videó információk: Méret: 448,97 MB Hossz: 1:28:56 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 568 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Fekete tükör 02 (Black Mirror) angol dráma-sci-fi-thriller, 50 perc 02.évad /01.- 03.+ 01.spec.rész/ 2013- 2014 WEB-DL.mkv.1080p.x264.HunDub.2.0.AC3 vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.AC3 01*Black Mirror:*Be Right Back* 02*Black Mirror:*White Bear* 03*Black Mirror:*The Waldo Moment* 04*Black Mirror:*Special.White Christmas*angol nyelv+magyar felirat* rendező: Owen Harris Carl Tibbetts Bryn Higgins forgatókönyvíró: Charlie Brooker operatőr: Zac Nicholson zene: Stuart Earl, Stephen McKeon executive producer: Charlie Brooker vágó: Alastair Reid szereplők: Hayley Atwell (Martha) Domhnall Gleeson (Ash) Claire Keelan (Naomi) Lenora Crichlow (Victoria Skyllane) Michael Smiley (Baxter) Tuppence Middleton (Jem) Daniel Rigby (Jamie Salter) Chloe Pirrie (Gwendolyn Harris) Jason Flemyng (Jack Napier) Mindegyik epizódban más a történet és mások a szereplők, hasonlóan a Meghökkentő mesékhez, vagy az évadonként változó American Horror Storyhoz. Ami közös a részekben, az ugyebár a nem túl távoli jövő, a könnyen vezethető emberek, a cybervilág kegyetlen fejlettsége, és a részeket záró szarkasztikus csattanó.A címben szereplő fekete tükör nem más, mint az életünk szerves részét képező laptop-, telefon-, és tévéképernyők sokasága. ...Martha párja Ash röviddel költözésük után életét veszti. Martha némi vonakodás után igénybe vesz egy szolgáltatást, ami Ash szociális médián való megnyilvánulásait felhasználva szimulálja őt..... ...Victoria Skillane elkínzottan ébred és nem emlékszik semmire életéből. A világ körülötte teljesen felbolydult: ismeretlenek fegyverrel üldözik őt, miközben az emberek többsége ezt érzéketlenül bámulja és mobiljával fényképezi.... ...Jamie Salter egy szebb napokat látott komikus, akinek szatirikus szkeccse a politikailag inkorrekt animált kék medvéről, Waldóról egyre népszerűbb lesz. Amikor Waldo önálló sorozatot kap, a műsor producere nyomására Waldo jelölteti magát egy időközi választáson, ahol a munkáspárti Gwendolyn Harris és a tory Liam Monroe az ellenfelei.... ...Joe és Matt egy Isten háta mögötti kirendeltségben dolgoznak évek óta. Karácsonykor mindketten elmesélik, hogyan kerültek oda.... Videó információk:HD.mkv.1080px264 Méret: 1,45 - 2,82 - 1,95 - 2,82 GB Hossz: 00:48:29 - 00:42:06 - 00:43:17 - 01:14:22 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4 Felbontás: 1920 x 1080 pixel Adatsebesség (Bitráta): 3 635 - 9 450 - 6 038 - 5 123 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv típusa: AC3(2.0) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 378 - 506 - 521 - 829 MB Hossz: Hossz: 00:48:29 - 00:42:06 - 00:43:17 - 01:14:22 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 425 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv: #1 Language-Hungarian Audiósáv típusa: AC3 (AC3)(stereo) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Data Premium] [Hidden Content] [Data Free] [Hidden Content]1 point
-
Szerintem a Corel egyszerűbb, amikor először megnyitottam a Sonyt csak néztem mint a légy.Intro készítésben a Sony vezet, de amit a Corel kínál az amatőr szinten bőven elég. Annak idején még a Ulead Video Studio 8-al kezdtem, ma már a Corel PROX5-ös is megvan. Teljes mértékben felhasználóbarát. Nincs túlspirázva, egy jól átgondolt egyszerű kezelőfelületű szerkesztő program. Annyi trükköt azért elárulnék azoknak akik a PROX4-et leakarják cserélni az újra, hogy érdemes a betűeffekteket átmenteni az X5-ösbe. Az X4-el még anno engedett ingyen Free Title Pack -okat letöltögetni a honlapjáról, az X5 el már nem.( Ezt most utólag írom ide, hogy ha regisztráljuk a programot a megfelelő keygen-nel, akkor enged Free Title Packokat letölteni a honlapjáról utólag is, valamiért a PROX5-öst nem regisztráltam ezért kénytelen voltam az alábbi műveletet elvégezni.) Tehát a meglévő Title effektekből érdemes csinálni egy projectet, vagyis az összeset lehúzni az idővonalra egymás mellé, videó nélkül is lehet. Majd csinálni egy project mentést. Ezt a mentett projectet meglehet nyitni az X5-el. És a hiányzó Title effekteket pedig belehet pakolgatni a már meglévők közé. De nagyon jó még a CyberLink Powerdirector is, ezzel úgy lehet az adott videószakasz sebességét változtatni, hogy először az idővonal fölött lévő parancsikonok közzül az elsőt a Split parancsot használva vágásokat ejtünk az adott szakasz elején és végén, majd ezt a szakaszt kijelöljük és a Power Tools parancsikonra kattintunk , a baloldalon megjelenő funkciók közzül kiválasztjuk a Video Speed -et. És máris állítgathatjuk a kijelölt szakaszunk sebességét. Jó program a Sony Vegas csak meg kell tanulni vele dolgozni. Érdemes a youtubeon nézelődni , rengeteg tutorial van fent. Egy angolnyelvűből sikerült kimazsolázni a lassítást, gyorsítást. Na nem mintha sokat értettem volna belőle.Csak el kezdtem próbálgatni és másodszorra sikerült.Na szóval.Az Explorer ikonnal megkeressük a videónkat a számítógépünkön.Ha beemeltük az idővonalra, akkor illesszük rá kurzorunkat a film végére.Ekkor megjelenik egy kettős nyílacska egy kis téglalappal.Tartsd nyomva az egér bal gombját és nyomd meg hozzá a "Ctrl" billentyűt. Ekkor jelenik meg a kis téglalap alatt egy cikk-cakkos vonal, ami úgy néz ki mint egy dugóhúzó, pedig inkább egy rugót szimbolizálna. Innentől kezdve lehet nyújtani, ill. összetolni a videónkat. Ha nem nyomunk "Ctrl"billentyűt, akkor megtudjuk többszörözni a filmünket. Ha a fölső sorban a parancsikonok közzül megnyomjuk az " Ignore Event Grouping " ikont akkor a hangsávot külön tudjuk választani, vagyis annak nem változik a sebessége. / a yotubeon két felhasználó videói között érdemes szét nézni. Az egyiket úgy hívják, hogy " edertables " a másik felhasználó pedig " MaresskaVideos " . Link: [Hidden Content] [Hidden Content] Üdv.F.1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00