hankock Posted April 10, 2023 Share Posted April 10, 2023 Premier: 2024 Egyszerre két Alien-projekten is dolgoznak, az egyik egy film lesz, illetve a franchise első élőszereplős sorozatán. A Gonosz halott rendezője, Fede Álvarez már március eleje óta forgatja a filmet, de Noah Hawley tévésorozatáról is ígéretes híreket osztott meg az FX főnöke. Az Alien egyike volt azoknak a franchise-oknak, amelyeket a Disney felvásárolt, amikor egyesült a Fox-szal, és a Préda sikeres bemutatása után nagy izgalommal várjuk, hogy mit tartogat a stúdió a Xenomorphok számára. Nemrég kaptunk néhány részletet Álvarez filmjéről, és most a csatorna főnökének, John Landgraf köszönhetően az FX tévésorozatáról is kiderült néhány apróság. Landgraf elárulta, hogy az 1. évad forgatókönyvével elkészültek, jelenleg aktív előkészítő munka zajlik, és még idén elkezdődik a forgatás. A tévésorozatot először 2020 decemberében jelentették be, a filmes később megerősítette, hogy a cselekmény a Földön fog játszódni. Landgraf az Alien-franchise “kiterjesztésének és újrafelfedezésének” nevezte ezt a sorozatot, de azt egyelőre nem árulták el, hogy sorozat és Álvarez filmje kapcsolódik-e egymáshoz. “Ez az első történet, amely az Alien-franchise-ban a Földön játszódik” – árulta el Landgraf tavaly. “Tehát a mi bolygónkon játszódik. Közel a század végéhez, amiben most vagyunk – tehát 70 év múlva. Ripley nem szerepel benne, sem az Alien többi szereplője, kivéve magát az idegent”. Hawley állítólag már találkozott a produkciós tervezőjével, és a kamerák hivatalosan akkor kezdenek el forogni az Alien-sorozaton, amikor az író és rendező befejezte a Fargo várva várt ötödik évadának munkálatait. Nemrég volt 35 éves a James Cameron által rendezett Aliens, avagy A bolygó neve: Halál, ám a filmsorozat rajongóit mostanában nem kényeztették el túlságosan, hiszen az Alien: Covenant nem kis zsákutcának bizonyult. Sebaj, mert Noah Hawley, a Fargo-sorozat és a Légio alkotója fejleszt az FX számára egy Alien-szériát, amelyről a múltkor Hawley leszögezte, hogy Ellen Ripley sztorijához ennek már semmilyen szinten nem lesz köze. De ez nem érvényes a "moziverzumra", ahhoz nagyon is kapcsolódni fog a sorozat! Manapság már boldog-boldogtalan univerzumot épít, és az Alien-sorozat is ennek szellemében készül. John Landgraf, az FX csatorna fejese állította azt a Deadline jelentése szerint, hogy Noah Hawley nagyon is tudatában van annak, hogy létezik egy, a sorozatnál nagyobb moziverzum, azaz szorosan kapcsolódni fog ehhez a széria. Landgraf leszögezte, hogy ez azt jelenti, hogy a klasszikus filmek világa és Hawley eredeti ötletei találkoznak majd az új Alien epizódjaiban, úgyhogy számíthatunk arra a kreativitásra, műfajtudatosságra és kísérletezésre, amely a Fargót vagy az alkotó korábbi művét, a Dr. Csontot is jellemezte. A vezető továbbá azt is állította ezzel összefüggésben, hogy Noah Hawley projektje nagyszabású, "világépítő gyakorlat", tehát mindenképp bővíteni fogja a filmes univerzumot. Egyre kíváncsibbak vagyunk rá! John Landgraf emellett azt nyilatkozta, hogy ha minden jól megy, akkor 2023-ban már láthatjuk is az Alien-sorozatot. Persze Landgraf azt is hozzátette, hogy az elsődleges számukra az, hogy egy ütős szériát készítsenek, tehát jól meg akarják csinálni, ehhez pedig idő kell, tehát lehetséges, hogy a 2023-at nem fogják tudni tartani. Noah Hawley Alienjéről eddig annyit tudunk, hogy valamikor a nem is olyan távoli jövőben fog játszódni a Földön, ahol az emberi társadalom az osztály-egyenlőtlenségekkel és az új technológiákkal egyaránt küzd, valamint a klausztrofób hangulatot ebben már ne feltétlenül várjuk, mivel ezt és a Ripley-vonatkozást is szeretné meghaladni Hawley. Pontosabban a hősnő annyiban mégis jelen lesz a sorozatban, hogy annak premisszája, vezérmotívuma Ellen Ripley egyik kulcsmondata A bolygó neve: Halálból, ami így hangzik: "Tudja, Burke, én már nem is tudom, melyik faj rosszabb. Ők legalább nem ölik egymást nyomorult százalékokért." Forrás: https://widescreen.hu/az-utolso-simitasokat-vegzik-noah-hawley-alien-sorozatan-az-fx-nel-mikozben-fede-alvarez-filmje-mar-forog/ https://hu.ign.com/untitled-alien-series/69957/news/igy-kapcsolodik-majd-az-alien-sorozat-a-mozifilmekhez-es-az-is-kiderult-mikor-lathatjuk-legkorabban Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.