Jump to content
PirateClub.hu

Silver Surfer: The Movie


hankock
 Share

Recommended Posts

Stan Lee továbbra is beszédes kedvében van és a Fekete Párduc, valamint a Doctor Strange mozik mellett elárulta, hogy a Marvel egy önálló Ezüst Utazó filmet is szeretne.

 

A közelmúltban már kiderült, hogy a jelenleg gőzerővel készülő filmek mellett (Thor 2, Amerika Kapitány 2, Galaxis Őrzői, Bosszúállók 2) Stan Lee szerint megvalósulhatnak a Fekete Párduc, Hangya és Doctor Strange projektek is, sőt, a legenda tovább is ment és azt mondta az MTV-nek adott interjújában, hogy a Marvel tervei között szerepel egy önálló Ezüst Utazó mozi is. Lee szerint lehetséges, hogy jó pár évig nem valósulhat meg, mivel jelenleg is rengeteg alkotást készítenek elő, de mindenképpen bemutatnák a Silver Surfer karakterét, mert ő egy csodálatos karakter. Úgy hangzik, mintha Lee nem tudná, hogy az Ezüst Utazó a Fantasztikus Négyessel együtt a 20th Century Fox birtokában van, tehát a Marvel nem készíthet róla saját filmet, ha csak nem tud valami olyasmit, amit mi nem és talán a két stúdió már meg is egyezett a háttérben? Ki tudja. Az utolsó alkalom, mikor az Ezüst Utazót a vásznon láthattunk, az a 2007-es A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó volt, ami 289 millió dolllárt termelt kiadójának.

 

cinestar

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...