Jump to content
PirateClub.hu

Eurovízió 2013 - ByeAlex megy Malmőbe


GirlPower
 Share

Recommended Posts

35881.jpg

 

Eurovízió 2013 - ByeAlex megy Malmőbe

 

A ByeAlex és az Kedvesem című dal képviseli Magyarországot májusban a malmői 58. Eurovíziós Dalfesztiválon. Az 58. Eurovíziós Dalfesztivált május 14. és 18. között Malmőben rendezik.

 

A döntőbe került nyolc produkció közül elsőként a zsűri juttatta tovább pontozással a négy legjobbat. Így Kállay-Saunders András, Radics Gigi, Vastag Tamás és ByeAlex dalai közül választhatott a közönség. A beérkezett majd' negyedmillió nézői szavazat alapján pedig egyértelműen eldőlt, hogy az idei Eurovíziós Dalfesztiválon Kedvesem című dalával ByeAlex képviseli majd Magyarországot. A verseny idei döntőjére 2013. május 18-án kerül sor Svédország harmadik legnépesebb városában, Malmőben.

 

"Egyáltalán nem akartam nevezni erre a versenyre, zsigerből tiltakoztam ellene, tőlem távol állnak az ilyen tévés vetélkedők. A lemezkiadóm, a CLS Music menedzsmentje azonban beadta a Kedvesem című dalt, ami a 244 indulóból bejutott a nyolcas döntőbe, holott egyáltalán nem olyan, amilyenek az eurovíziós számok lenni szoktak" - mondta korábban ByeAlex, azaz Márta Alex az MTI-nek.

 

Video:

https://youtu.be/JeQR-xyRR7U

 

Véleményed ?

  • Upvote 1
Link to comment
Share on other sites

Életemben nem hallottam még erről a számról és előadóról sem; hát ahogy most hallgatom ez egy elég lassú, könnyed szám. Szerintem egyáltalán nem az Euróvízióra való, oda inkább egy pörgősebb élettel telibb számot vinnék.

Nem hallom, hogy mi ebben a számban olyan különleges, altatónak tökéletes. Mondjuk az Euróvízió egyáltalán nem az éneklésről szól, csak az arcról, minden ország a haverra szavaz (ez legjobban Wolf Katinál bizonyosodott be)

 

Szóval kedvesem, és kedvesem, na meg kedvesem. Hajrá

Link to comment
Share on other sites

Szerintem nagyon gyenge volt az idei felhozatal. Röviden és tömören annyit, hogy Magyarország bárkit küldhet ki (Még egy Metallicát is magyar zászló alatt.) esélyünk sincs, hiszen az Eurovízió nevű dalfesztiválnak titulált förmedvény és néphülyítés már régen nem az előadott dalok színvonaláról szól.

 

A dalról meg azt gondolom, hogy MR2-Petőfi Rádió kompatibilis azaz a nagy átlagnál valamennyivel jobb. Viszont érződik rajta, hogy sok munka van a dalban és igényesebb mint az összes többi mely részt vett ebben a rettentő színvonalas (?) versenyen. Meg azért is pozitív mert eddig nem tudtam, hogy ki ez a ByeAlex és nem egy futószalag "sztár" (Értsd Megasztár, X-Faktor fattyak.)

 

Persze ott volt a tavalyi Compact Disco akik toronymagasan jobb zenét csináltak mint a többiek, mégis nagyon rossz helyezést értek el.

Nálam már nagyon rég leszerepelt "fair play"-ben az Eurovízió de bízok benne, hogy most jobb helyezést érnek el. Sokszor a legreménytelenebbek érik el azon helyezéseket melyekre abszolút nem számítunk. ByeAlex esetében benne van a pakliban.

Tavaly is például az egyik legjobb szám már az élő adásba sem került be. Példának okáért: Sinplus - Unbreakable (Svájc.)

Link to comment
Share on other sites

Az Eurovízióval kapcsolatos gondolataimat Krass tökéletesen kifejtette, Alexről meg annyit hogy ennél irritálóbb nótát mostanában nem hallottam. Ősprimitív, mindenféle kreativitástól mentes, zeneileg (számomra szövegileg is, de ez nyilván szubjektív dolog) nulla, énekhangilag szintén egy jellegtelen jelenség a srác. Tipikusan a "célozzuk meg a tinilányokat a többibe meg szarni bele" felállás.

Részemről ezerszer több értelme lenne egy Caramellel (rettentően jó a srác legutóbbi albuma), vagy Kasza Tibivel kivonulni. Vagy mondhatnám a Quimby-t is akik azért durván ott vannak zeneileg. Persze ehhez kéne az is, hogy egy olyan verseny legyen ez az Euvízió aminek értelme is van, ahol a zene a lényeg. Ákost már meg sem említem, mert ő ha jól tudom fel lett kérve többször is, de nem vállalta.

  • Upvote 2
Link to comment
Share on other sites

Persze, hogy nem vállalta.Meg is értem. Én sem vállalnám ha esetleg egy jó nevű zenész,zeneszerző lennék. :)

Arról szól ez az egész, hogy a rokon népek egymásra, a vendégmunkások pedig haza szavaznak. Ennyi az Eurovízió és ezért undorító az egész. Így az amúgy nívósabb versenyeken (Értsd: ahol normális zsűri és KÉPZETT szakmabeliek döntenek.) esélytelen, futószalag,jellegtelen,primitív produkciók nyerik meg ezt az egész pénzmosoda "showműsort".

Link to comment
Share on other sites

Hát egyedül ami tetszet az Keresztes Ildikó dala volt, de hát az nehezen volt emészthető számukra... bár ilyen zsűri mellet, akik kb semmit sem értek el zenei téren :D

Ez a byealex meg egy vicc, mert amit művel az inkább olyan mintha valami félős ember rábeszélne egy dallamra.

  • Upvote 1
Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

Erről a négy bejutottról még alig hallottam valamit, a "kiválasztottról" meg főleg nem. Meghallgattam a dalt, a zene eléggé semmilyen, ilyenből tizenkezttő egy tucat. A szövege szintén. Persze ez csak az én szubjketív véleméynem, senkinek sem akarok a lelkébe tiporni, ha pont ez az ipse a kedvence :)

Hogy miért pont ő képvisel miket... Ja persze megszavazták, de ugye a "majd' negyedmillió" az ~200 000 fő, úgy érzem egy tízmilliós országban mondjuk ha kétmillióan megszavazzák, akkor érdemesebbnek tartanám. Vagy azt gondolnám velem van a hiba, hogy nem tetszik.

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...

Ha Pistabátyámnak szólnék a szomszéd faluba, hogy hozza már el a pengettyűs hangszerét oszt rezegtessen már egy tempót Julcsinéném éneke alá miközben a góréban dúdolászik, na az élvezhetőbb lenne ennél a dalnál. Amúgy nevetséges és szükségtelen az egész Eurovíziós fesztivál!

  • Upvote 2
Link to comment
Share on other sites

  • 4 weeks later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Reply to this topic...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Recently Browsing   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...