Jump to content
PirateClub.hu

Avatar 3.


hankock
 Share

Recommended Posts

James Cameron csak az Avatarral foglalkozik, lesz negyedik rész

 

A New York Times oldalain jelent meg egy interjú James Cameronnal, aki elmondta, hogy az elmúlt 16 év alatt nyolcszor merült le a mélységbe és ez idő alatt csupán két filmet készített. Tavaly fogta magát és a produkciós cégének fejlesztői osztályát úgy ahogy van megszüntette. Elmondása szerint nem igazán foglalkoztatja, hogy az Avataron kívül más filmekkel törődjön. Megcsinálja a második és harmadik felvonást és esetleg a negyedikbe is belevág. Még a producerként sem fogja kivenni a részét más alkotásokból, az Avataron kívül más filmek forgatókönyvei sem érdeklik. Úgy gondolja, hogy ezzel mindent el tud mondani, amit el akar és fel tudja hívni az emberek figyelmét a környezet védelemre, ráadásul mindezt szórakoztató módon tudja tálalni. Ugyanakkor dokumentumfilmeket továbbra is készíteni fog, 10 év alatt 5 hasonló műből vette ki a részét és szeretné több hasonló produkciót letenni az asztalra. A Mariana-árokba való lemerülését bemutató dokumentumfilm jövő év elején kerül a mozikba.

 

Szóval ha esetleg arra vártatok volna, hogy megcsinálja a Két tűz között második részét, akkor lemondhattok róla. Producerként Az őrület hegyei, a Kleopátra 3D, a Cirque du Soleil 3D és A fantasztikus utazás remake útját egyengette volna, de ezek szerint kihátrált mindegyik tervezet mögül. A Battle Angellel kapcsolatosan pedig legutóbb azt nyilatkozta, hogy nem mondott le még róla, de az Avatarral több emberhez tud szólni, jobban fel tudja hívni a környezeti problémákra a na'vikkal a figyelmet.

 

filmdroid

Link to comment
Share on other sites

3 és 4? A másodikat sem mutatták be...(Jó eséllyel siker, de mi van ha nem). Majd lesz extended cut, director's cut meg extended director's cut, alternative end stb...Ja és Tv sorozat, rajzfilm, mekdoneldsz menü, cuki bábok. Ami a Lucasnak a "Star wars", neki ez lesz az aranytojást tojó tyúk.

Bár szubjektív, a történet nekem egy résszel kifulladt.

ui.: elfelejtettem a gyűjői kiadásokat, DVD, BR díszdoboz, fémházas, hologrammos borító stb...

"Ha egy üzlet beindul" B)

Link to comment
Share on other sites

  • 1 year later...

James Cameron és az új-zélandi kormány hétfőn aláírt egy szándéknyilatkozatot, amiből kiderül, hogy Cameron három új Avatar-filmen dolgozik, és mindet Új-Zélandon veszik fel. Az aláírás után azt mondta, egyszerre forgatják le az összeset, és az elsőt 2016 decemberében mutatják be. 2017-ben érkezne a következő film, 2018-ban pedig az utolsó.

Az AP hírügynökség interjúzott is vele. Ebben azt mondta, hogy ezek a filmek már nem lesznek annyira Jake Sully-centrikusak, mint az első volt. Inkább a családjáról szólnak, pont úgy, mint a Keresztapa-trilógia.

 

A második részben lesz egy csomó vízalatti jelenet, ami elég nagy kihívás technikailag, mert vizet nagyon nehéz animálni, de ma már tényleg nem ismer határokat a technológia. Gondoltak arra is, hogy a Pandora körüli űrben is lesz majd néhány felvétel, de végül ilyen mégsem lesz, mert már maga a Pandora is olyan végtelenül gazdag színhely, hogy nincs semmi értelme elmenni onnan. Lesz egy csomó új na'vi törzs, ezekeről kiderül majd sok érdekes újdonság.

Természetesen 3D-ben készül, és Cameron valószínűleg néhány jelenetet ugyanolyan magas képkockasűrűséggel vesz majd fel, mint amit a Hobbithoz is használtak. Többek között azzal sikerült az új-zélandi kormánynak odacsábítani a filmet, hogy megemelték a filmeseknek járó adókedvezményt.

 

cinematrix

Link to comment
Share on other sites

  • 2 months later...

Még nem filmes időszámításban is kínosan hosszú idő 7 év, amennyi eltelik az Avatar első és második részének megjelenése között, a rendező éppen ezért ad egy kis életjelet a projektről.

 

A szokásos „mit kapunk majd a folytatásban?” kérdésre is próbált legjobb tudása szerint válaszolni Cameron, de előkerültek technikai kérdések is, mint például a HFR. A 2012-es Hobbit óta nem igen használta senki a technológiát, többek között mivel még igencsak gyerekcipőben jár, de ha valaki, akkor James Cameron képes lehet nézhető formába összehegeszteni.

Még mindig nagyon kezdeti fázisban állunk. Jelenleg előkészítjük a technikát. Én írom a scriptet. Közben folyamatosan dolgozunk a karakterek és lények dizájnjain, a díszleteken, ilyesmiken. Tehát nem forgatunk még semmit, de haladnak az egyéb kreatív tevékenységek, aminek majd ez lesz a végeredménye, és ezekkel nagyon jól haladunk. Szerintem elképesztő lesz. Látni fogtok új világokat, környezeteket, kultúrákat. Az emberek uralni akarják a környezetüket, míg a na’vik együtt élni vele, ebben nem lesz változás, de mindez egy teljesen más bemutatást kap.” magyarázta Cameron.

Mint a technikai újítások embere, természetesen fölmerül a kérdés, hogy ezúttal mivel rukkol elő a rendező, a HFR és a 4K-s felbontás is szóba került:

Próbálgatjuk a HFR lehetőségeit, tanulmányozom. Még nem döntöttem el, hogy az egész filmet ilyen technikával forgatjuk, vagy csak egy részét. 4K-ban fogunk forgatni ez biztos, de addigra már talán lesz valódi 4K-s vetítő is a mozikban.

A legjobb az Avatar-ban, hogy egy nagyon gazdag világgal rendelkezik, akármelyik szegletét be tudom mutatni. Ha már megvannak azok a karaktereket, akiket szeret a közönség, nagyszerű érzés meglepni őket, olyan fordulatokkal amikre nem számítanak. Ráadásul nem is kell külön időt tölteni azzal, hogy a karaktereket bemutassuk, mert a nézők már emlékeznek rájuk korábbról.

Az Avatar 2-3-ban Zoe Saldana, Sam Worthington és Stephen Lang is visszatérnek, a második film 2016 decemberében, míg a trilógia harmadik darabja egy évvel később kerül mozikba.

 

cinestar

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...