Jump to content
Sign in to follow this  
Daniels

Megválasztották az Év Autóját

Recommended Posts

Az új technológia lenyomta a hagyományos értékeket, bár egy hármas holtverseny is jogosnak tűnt volna.

1043301_d30d3ed4f5952d91cf388d202ff82515_m.jpg

Az idei szavazás nagyon szoros eredményt mutat: lényegében négy autónak volt reális esélye a győzelemre a hétből. A győztes végül az elektromos hajtású Nissan Leaf lett, 257 ponttal, épp csak megelőzve az Alfa Romeo Giuliettát a maga 248 pontos eredményével, illetve az Opel Merivát (244 pont). Még a negyedik helyezett, a Ford C-Max családja is 224 pontot kapott, csak a Citroen C3/DS3 (175 pont), a Volvo S60/V60 (145 pont) és a Dacia Duster (132 pont) maradt le egyértelműen az élmezőnytől.

1677475_c73c8ddd9dc69d7659a47e35d3cd789b_m.jpg

A szoros eredmény ellenére a Leaf sikere fontos lépés lehet az elektromos járművek elterjedésének irányába: ha szigorúan vesszük, ez az első eset, hogy egy ilyen jármű győztesen került ki egy komoly összehasonlításból a hagyományos járművek ellenében. Ettől persze nem változnak az elektromos járművek korlátai – az alacsony hatótáv, a hosszú töltési idő, a gyorstöltő hálózat hiánya és a magas vételár – de az Év Autója cím azt mutatja, hogy bizonyos feladatokra legalább olyan alkalmas, ha nem jobb a Leaf, mint a belsőégésű motorral felszerelt vetélytársai.

 

Forrás: totalcar.hu

======

 

Hát gratulálok!

Most már minden gané aminek 4 kereke van és elektromos, az év autója lehet.

Egyáltalán nem értem, miért lett ez a villanykörte az év autója, egy olyan autóval szemben mint az Alfa Giulietta vagy Volvo S60/V60.

Egyáltalán nevezhető ez a valami autónak? Én már a Toyota Prius-sal sem értettem egyet.

 

Borzasztó, eléggé mérges vagyok mert az Alfa Romao az egyik kedvenc márkám(régebben nem az volt) és idén jó esélye volt elnyerni az év autója díjat, erre jön ez a villanykörte... bleee ember merre tart a világ??? Hol lesznek a négyfeles audik, a benzinfaló Dodge.-ok, a Lancia Delták??? Helyette már nem lesz élvezet, nem kell majd gondolkodni, csak bele ülünk, ez meg alindul magától, csendben lesz, termeli az áramot...gratulálok. Értékvesztés felsőfokon! És miez? Designak lehet nevezni ezt a valamit? jahjjjjj...

Share this post


Link to post
Share on other sites

Az Alfát megértem de ez a Nissan egy ritka gusztustalan kocsi.Ízlésficamosok ítélték oda a díjat?

Share this post


Link to post
Share on other sites

Az év autója címét nem kinézetre adják. :D És mivel elektromos a kocsi, így a kevés gáz kibocsáltás miatt az övé, na meg lehet hogy a belseje is kényelmes.

Bár én kinézet alapján is döntenék, mert mostanában egyre gusztustalanabb kocsik jönnek ki.

Share this post


Link to post
Share on other sites

Értem, hogy mit akarsz mondani. De ha már hibridről van szó akkor nyugodtan odaítélhették volna a díjat valamelyik LEXUSnak.Azért az klasszisokkal jobb kocsi mint ez.

Share this post


Link to post
Share on other sites

A Lexus is Nissan! ;)

(A témáról majd késöbb írok bővebben)

Edited by bono92

Share this post


Link to post
Share on other sites

Japán márkák luxusa, ezért is lett lexus.

 

A lexus-sal a japánok a mercédesz szintjére akartak építeni autókat, vagyis még mindig a mercédesz ellenfelének építenek autókat, bár sok modelljük "gatya" van egy pár ami veri a merci minőséget is. :)

Csak egy apró dologról feledkeztek el a japók, a preztizst nem lehet pár év alatt felépíteni.

Share this post


Link to post
Share on other sites

Basszus, most jutott eszembe h csúnyán összekevertem a dolgokat....a Lexus a Toyota luxusmárkája, nem pedig a Nissan-é....bocsi érte....

Share this post


Link to post
Share on other sites

Igazából ha azt nézzük teljesen mindegy, a japán autók tudása és minősége összefoglalva egy márkában. Igazából ez volt a koncepció, ez volt amikor bejött, volt amikor nem. :)

Share this post


Link to post
Share on other sites

Az a gond drága Dani, hogy a világ tart errefele! Több év múlva teljesen megszokott kép lesz az, hogy sok hibrid, vagy teljesen elektromos hajtású autó szaladgál majd az utakon! A kőolaj készlet nem tart örökké, egyszer el fog az is fogyni....és akkor már tényleg az alternatív hajtású autóké lesz a jövő! A környezetszennyezés, az egyre szigorodó szabályok miatt tart erre a világ, hogy egy teljesen elektromos hajtású autó lesz az év autója! Az Európai Unióban nagyon szigorúak az ilyen előírások, h egy mennyi lehet a max. Co2 kibocsájtás, egyre jobban szigorodnak ezek, mostmár Euro6-os motoroknál fogunk tartani lassan, ennyire durván veszik ezt a dolgot!

Félre ne érts engem, nekem sem tetszenek a pusztán elektromos autók, vagy az olyan hibrid autó, mint a Toyota Prius! De muszáj ilyen autókat gyártani, fejleszteni, mert erre tart a világ, egyszerűen muszáj! Viszont az olyan hibrid autók nekem nagyon tetszenek, ahol a villanymotornak csak annyi a szerepe, h kisegíti a belsőégésű motort, de pusztán elektromosan nem tud menni, szal nem full-hibrid, hanem soft hibrid technológia. Vagy az, amit a Peugeot talált ki, és világelsőnek mutatta be a dízel hibrid párost úgy, hogy a belsőégésű motor az első kerekeket hajtja, a villanymotor a hátsókat, és így készen is van a 4 kerékmeghajtás!

De gondolom más lenne a szitu Dani, hogyha a Nissan logó helyett, VW logó lenne! ;) Akkor nem lennél így kiakadva nem?

Amúgy a japánok az élen járnak ebben a techológiában, nagyon komolyan veszik ezt az egészet, és már a sorozatgyártásnál tartanak, míg az európai gyártók hol tartanak, van már sorozatgyártásban tisztán elektromos hajtású autó? Nincs! vagyis van, a PSA Peugeot-Citroen, igaz az a Mitsubishire épül. A VW ilyen téren seholsincs, vagyis az Audi igen, igaz még csak kisérleti stádiumban vannak az ilyen típusú autói! Sztem ez nem fog Neked tetszeni, itt van az Audi R8 e-tron! 2012-ben fog sorozatgyártásba kerülni, tisztán elektromos hajtással! egy sportautó!!! 4 elektromotor van benne, összesen 313 lóerőt, és 4500 (!) Nm-t tud!! 4,8 sec alatt gyorsul 100-ra. A hatótávja kicsit problémás, mert csak 250 km-t tud megtenni, ezután gyorstöltővel 2,5 óra alatt tér magához az akku. 550 kilós az akkucsomag, viszont 1600 kiló, mint az benzines R8-as! Viszont nagyon nagy az akkuk hűtésigénye.

Ígéretesen hangzik, nagyon komoly technikát tettek a kocsiba, de a japánok lépéselőnyben vannak! Dióhéjban ennyi!

 

Share this post


Link to post
Share on other sites

Ha vw logó lenne, legalább nem nézne ki úgy mint egy hullazsák...

 

És mire jó ez az R8 e-tron? semmire, a sportautót azért hívják egyebek közt annak mert hangja van,

4500nm-ert nem írtad el??? :D

Share this post


Link to post
Share on other sites

Hacsak máshol sincs gépelési hiba, akkor nem írta el, bár már vagy 10 évvel ezelőtt az akkori A8 500 valahány newtonméterére úgy tekintettünk, hogy egy padlógáznál kitörik a csigolyánkat :lol: ...

4500 newtonmeter

Ez felfoghatatlan erő

Nekem a Passatba gyárilag 210 körül, chippel olyan 250 körül tud, de így is dicséri mindenki milyen nyomatékos.

 

Fentebb említettétek a presztízst. Jön felfelé a Lexus higgyétek el.

Több embert ismerek aki azért nem vesz BMW- Mercit, mert hogy úgy mondjam :rajos.

Pl. Országos takarékintézetünk vezérigazgató helyettese (W.L.) is Lexussal jár, pontos tipusát nem tudom, de a derekamig ért a felni, és alig fért be a kapun. (kb Phaeton kaliber méretre)

 

A hírre csak annyit: majdnem mindig városi autót választanak év autójának, szóval ezen nem szabad meglepődni.

Az hogy elektromos? Egye fene. :) Kéne. :)

 

1967- ben az "ezerkecske" elödje, a Fiat 124 volt az év autója :)

http://azevautoja.lap.hu/

Share this post


Link to post
Share on other sites
Ha vw logó lenne, legalább nem nézne ki úgy mint egy hullazsák...

 

És mire jó ez az R8 e-tron? semmire, a sportautót azért hívják egyebek közt annak mert hangja van,

4500nm-ert nem írtad el??? :D

 

 

Nem tudom, hogy mire jó...talán arra jó, hogy demonstrálja az Audi, hogy milyen komoly technikát fejlesztett ki, és szériaéretté tudta ezt tenni, ráadásul egy sportkocsiban, ami hozza a tényleg sportkocsi menetteljesítményét! Nem, nem írtam el, tényleg annyi! Az elektromos motoroknak mindig is magas a nyomatékuk!

Vagy ott van az A1 e-tron. az elektromos motorokat kisegíti egy generátorként funkcionáló Wankel-motor! Így tudják megnövelni a hatótávját a kocsinak. Ez a kocsi sztem marha jó kis városi autó!

 

Fentebb említettétek a presztízst. Jön felfelé a Lexus higgyétek el.

Több embert ismerek aki azért nem vesz BMW- Mercit, mert hogy úgy mondjam :rajos.

Pl. Országos takarékintézetünk vezérigazgató helyettese (W.L.) is Lexussal jár, pontos tipusát nem tudom, de a derekamig ért a felni, és alig fért be a kapun. (kb Phaeton kaliber méretre)

 

A hírre csak annyit: majdnem mindig városi autót választanak év autójának, szóval ezen nem szabad meglepődni.

Az hogy elektromos? Egye fene. smile.gif Kéne. smile.gif

 

Igen, ez sajnos így van! Túl vannak értékelve a német presztízsmárkák, és nagyon sok van belőlük! Olvastam egy történetet h egy ember választhatott cégesautót, de csak német autók közül, és ez neki nagyon nem tetszett, és kikönyörögte h egy Alfát kapjon, de csak úgy h a plusz költségeket nem a cég, hanem ő állja!

És ezért jó, hogyha más presztízsautót választanak az emberek, mert üdítően hat a forgalomban, h nem megszokott BMW, vagy Merci jön velünk szembe!

Az a Lexus sztem az LS típus lehet.

Share this post


Link to post
Share on other sites

Akkor ott írták el ahol olvastad, mert ez lehetetlen, a Bugatti Veyron-nak asszem 1000Nm-es nyomatéka van.

Share this post


Link to post
Share on other sites

Jólvan.

A Bugatti Veyronban belsőégésű benzin motor van, míg az Audo R8 e-tron-ban 4 db villanymotor! Ez itt a különbség, és emiatt lehetséges az ekkora nyomaték! Nincsen áttételezés, alacsonyan és sokáig megmarad a max. nyomaték, az elektromos motoroknak mindig is ez volt a legnagyobb előnyük, h marhára nyomatékos! de amúgy Te jársz elekronikai suliba! ;)

Share this post


Link to post
Share on other sites

És pontosan tudom azt hogy nem lehet egy autónak 4000Nm-es nyomatéka!!! Ahhoz milyen alkatrészek kellenének??? Milyen főtengely meg váltó kell ahhoz ember, gondolj már bele egy picikét!

Az a baj hogy te még nem ültél olyan autóba aminek van nyomatéka, most nem azért hogy felvágjak, csak bizonyítás képen: én egy 5-ös bmw-ben ültem aminek keményen 500nm volt a nyomatéka, ember ott aztán kellett erő ahhoz hogy megmozdulj.

Share this post


Link to post
Share on other sites

De Dani, az egy belsőégésű benzinmotor! Ez meg egy villanymotor!! És itt a különbség! Épp az előző hozzászólásba írtam le ember, h nincs áttételezés! Váltó, meg főtengely egy villanymotorban? :o Olyanok itt nincsenek..... 4 különálló elektromotor van, ami a 4 kerékben van benne! Vonatkoztass el a belsőégésű motortól! Teljesen máshogy működik az elektromotor, mint egy normális motort! És ezt nem tudod megérteni!

Tud nekem segíteni valaki, aki komolyabban alá tudja támasztani azt, amiről beszélek? Egy igazán hozzáértő? mert én már kevés vagyok ide... :wacko:

Share this post


Link to post
Share on other sites

Igazad van!

Ma utánanéztem több oldalon is, és mindenhol 4500Nm-ről írnak, de ha megnézed akkor "csak" 4,8 másodperc alatt van 100-on, tehát ez a 4500Nm nyomaték ez igazából nem annyi mint egy benzinmotornál vagy dizelmotornál értendő.

 

ezt is találtam:

 

"Az Audi R8 E-tron-t négy elektromotor hajtja összesen 313 lóerővel, valamint 4,500 Nm nyomatékkal, mely az elektromotorokhoz híven már a fordulatszámmérő legaljától elérhető. Ennek köszönhetően 0-100-ra 4.8 másodperc alatt gyorsul, végsebessége pedig kerek 200km/h-ra van limitálva."

 

http://overdrive.web4.hu/cikk/audi-r8-etron-dupla-gyozelem

 

200-nál korlátoznak egy ilyan autót...jézusom emberi hülyeség :D Kiváncsi lennék ha kiveszik a limitet mennyivel tudna menni. Vajon megverné a Veyront?

Share this post


Link to post
Share on other sites

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Bejelentkezés

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
Sign in to follow this  

  • Recently Browsing   0 members

    No registered users viewing this page.

×