Jump to content
PirateClub.hu

Alkonyat 2 dvd megjelenés


hankock
 Share

Recommended Posts

2010. március 20-án debütált a nemzetközi piacon az Alkonyat – Újhold (The Twilight Saga: New Moon) DVD és Blu-Ray lemezeke írt változata, Edward és Bella magyar rajongói pedig azóta vártak rá türelmetlenül, hogy vajon mikor érkezik el hozzánk is a film. Mint tudjuk, a fő problémát az jelentette, hogy a Fórum Home Entertaiment, akik az első rész mozi és DVD változatának forgalmazói voltak, időközben megszüntette a DVD kiadással kapcsolatos tevékenységeit – mozifilmekkel változatlanul foglalkozik -, így komoly harc bontakozott ki a kiadók között, hogy a birtokában lévő filmstúdiók forgalmazási jogai kihez kerülnek: ezek közül is kiemelkedő érdeklődéssel bírt a Twilight Saga második része, amiről senki nem tudott semmit, aki meg igen, az egyszerűen nem válaszolt a keresésekre.

A rengeteg Alkonyat – Újhold megjelenéssel kapcsolatos kérdésnek azonban vége: Immár hivatalosan is bejelenthetjük, hogy a film még a harmadik rész – Alkonyat – Napfogyatkozás – mozibemutatója előtt meg fog jelenni, igaz, nem sokkal korábban:

 

Alkonyat – Újhold (The Twilight Saga: New Moon) DVD premier: 2010. június 18

A Film DVD forgalmazója a Gamma Home Entertainment (GHE), egy új társaság, ami 2010. júniusában kezdi meg tevékenységét, a hátteréről pedig annyit kell tudni, az FHE két ügyvezető igazgatója, a Select Videó és a budapesti leányvállalattal is rendelkező New York-i székhelyű SPI közös vállalkozása. Az Alkonyat Újholdat a későbbiekben olyan filmek követik mint a Gamer – Játék a végsőkig, a Hírnév /Fame/, a Szőkőhév; vagy a Kecskebűvölők.

 

filmtrailer

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...