Jump to content
PirateClub.hu

Diplomata táska


gyufika
 Share

Recommended Posts

A 80-as évek elején történt, hogy a székesfehérvári állomáson felszálltam délután 3 óra körül egy Bp, Keleti pályaudvarra taró személyvonatra. Jobban mondva felpréselődtem, mert annyira zsúfolt volt. Tele volt orosz katonákkal még a peron is. Nehezen, de sikerült becsukni mögöttem a peronajtót. Úgy álltunk ott, mint a szardiniák a konzervben. Igyekeztem lazán viselkedni, ami nem volt könnyű, hisz még a zsebkendőt is alig tudtam az arcomhoz emelni. Azért sikerült szerencsére . A vonat hamarosan elindult. Ekkor kintről valaki elkezdte befelé nyitogatni az ajtót, ami a kinti ember erőszakosságának köszönhetően sikerült is. Ekkor berepült egy diplomata táska, amellyel pont bokán dobott a tulajdonosa.

A vonat közben gyorsult, s ennek ütemében fokozódó ütemű trappolást lehetett hallani kintről, ami egy bizonyos idő elteltével egyre halkabban hallatszott, majd megszűnt. Összenéztem a katonákkal, akik közül némelyik csak a vállát rángatta. A vonat egyre gyorsabban robogott, amiből feltételeztem, hogy a berepült táska tulajdonosa nem tudott felszállni. Hezitáltam kicsit, s úgy döntöttem, érző lelkű ember lévén jót cselekszem: Megfogtam a táskát, s nagyot lendítve kihajítottam a vonatból. Sajnos ekkor már kissé túlhaladt a vonat az állomáson, ennek következtében a táska némi gazban és csalánban landolt. Kihajoltam a vonat ajtaján, mert meg akartam mutatni a tulajdonosnak, hogy hol keresse. Ekkor azt láttam, hogy az illető a vagon hátsó részén meg éppen felszállt a vonatra.

-Húha! -szaladt ki a számon, miközben összenéztem a katonákkal. Óvatgosságból egy vagonnal előbbre tolakodtam a vonaton, persze csak a békesség kedvéért.

Lehet, hogy látta az illető a kirepülő táskát, de már nem szállt le a vonatról. Zavart a dolog, ezért előrementem a büfékocsiba, hogy egy kávé mellett nyugtassam magam.

 

Gyufi

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...