Albatroszt utánzó repülő

[bikas]

A hatalmas, több mint négyméteres szárnyfesztávolságú albatroszok a partoktól több ezer kilométerre is könnyedén eltávolodhatnak. Ráadásul úgy, hogy szárnyaikat szinte nem is mozgatják. Persze csak látszólag, mert azokat fel- és leszálláskor nagyon is lengetik, ám siklás közben szárnycsapások helyett különlegesen hosszú evezőtollaik állítgatásával változtatják szükség szerint szárnyaik íveltségét, görbültségét.

 

Hasonlóan a repülőgépekhez, amelyek szárnyainak hátsó éleit felszálláskor a görbültség fokozására lefelé térítik ki. Ezáltal a szárnyak felett a hosszabb útra kényszerülő levegő felgyorsul, ritkábbá válik, alul meg összetömörül. A felső légritkulás és az alsó nyomásnövekedés emeli végül a gépet a levegőbe. Leszálláskor az ívelőlapokat még jobban kitérítik, hogy azok légellenállása már lassítja is a gépet.

 

Részben a hatalmas madarak technikáját szeretnék utánozni az angol Bristol Robotics Laboratory kutatói, akik a vitorlázórepülőként is ismert Markus Deittert ötlete alapján nekiláttak egy energiát nem igénylő, pilóta nélküli kis felderítőgép megalkotásának. Ezért a téma vezetője, Tony Pipe a munkába bevonta az oxfordi egyetemen az állatok repülését tanulmányozó Adrian Thomas zoológust is.

 

Közreműködésével olyan kis, háromméteres fesztávú repülőt kívánnak készíteni, amely a halászok, a partvédelem, vagy a kábítószervadászok hajóiról indítva, majd távirányítással vezérelve küldhetne videojelentéseket a környező vizekről. A repüléséhez szükséges energiát pedig a tengerek feletti levegőből nyerné. Csakúgy, mint az albatroszfélék.

 

Az albatroszfélék ugyanis megtanulták, hogy közvetlenül a tengerek hullámai felett felfelé is áramlik a levegő. Egyrészt, amikor a szél a hullámokat követve, azok hátára felsiklik, másrészt, amikor szélcsendes időben a gyorsan futó hullámok tolják fel maguk előtt a levegőt. Az állatok pontosan megérzik, hogy hol torlódik magasba a levegő és abban, látszólag mozdulatlan szárnyakkal siklanak. Siklás közben ugyan veszítenek a magasságukból, de - hasonlóan a vitorlázógépekhez - kevesebbet, mint amennyit a levegővel együtt emelkedve nyernek. Teljes szélcsendben is nagyon messzire siklanak el, mert a sík vízfelület és a kiterjesztett, de ívelt, görbült szárnyak közé szoruló levegő, az úgynevezett párnahatás is gerjeszt némi felfelé emelő légerőt.

 

Azonban nemcsak alacsonyan, a hullámok felett képesek mozdulatlan szárnyakkal messzire elrepülni, hanem körülbelül 30 méteres magasságig is. Ehhez az úgynevezett dinamikus vitorlázást sajátították el. Ehhez a levegőt felfelé hajtó erőt az alacsonyan a vízfelszíni súrlódás által lefékezett szél és a magasban eredeti sebességével haladó légáramlat különbsége adja. Ha 30 méter magasan 40 km/óra a szél sebessége, 2 méteren már csak 7 km/óra. S mert a fenti, gyorsabb levegő ritkább, felfelé szívóhatás keletkezik, ezért a levegő alulról folyamatosan felfelé igyekszik. Az albatroszok ezt a feláramlást is képesek kihasználni.

 

A brit kutatók is ezt szeretnék hasznosítani, s egyelőre a számítógépes szimulációkig jutottak, amelyek azonban sikeresen igazolják az elméletet.

 

(nol)

[Manfred von Richthofen]

nahát erre kíváncsi leszek mi sül majd ki belőle!