Jump to content
PirateClub.hu

Gondolatok ZH irás közben


Belami18
 Share

Recommended Posts

A roh*dt életbe, erre igazán nem számítottam! Egész más tárgyra gondoltam, amikor mondták, hogy ZH lesz ebből az anyagrészből. Ezért kértem el a Maffia füzetét?

Még jó, hogy bele sem néztem. Legalább menne el mögülem ez a pribék! Mit áll itt?

Pont engem kellett kipécéznie? És ezeket a kérdéseket utálom a legjobban!

Egy idegen szó. Mert ha magyarul lenne, tán még meg is érteném. De így? Azt hittem, műszaki főiskolán vagyok, nem pedig nyelvtanfolyamon. Legalább tudnék én is egy két idegen szót! Akkor visszavághatnék. Akkor aztán javíthatnák a dolgozatomat.

Na végre! Eloldalgott ez a smasszer. Pssz! Pssz! Mutasd! ... Nekem nem kell több két mondatnál. Két mondatból akár tízet is csinálok. Megváltoztatom a szórendet, rokonértelmű szavakat vezetek be. Tíz mondat jó nagy betűkkel egy oldal is lehet.

Az már szemre is szép. Abból már csak összejön egy bélás. Kösz, megvan.

Most átmegyünk nyelvészbe.

A fenébe! Hisz ez majdnem ugyanaz, mint amit az előző félévben kaptam vizsgán, de melyik tárgyból is?

Emlékszem, két kérdést adtak, egyiket sem tudtam. De szerencsére sikerült alkalmaznom az egyik zseniális módszeremet, mely már többször is bevált. A hapsi mind a nyolcunknak fejből adta a kérdést, ráadásul egyszerre. Aztán gondolkodhattunk rajta, majd aki készen lett, kiment elmondani. Tizenhat kérdés. Utolsónak mentem, akkor már úgysem emlékezett, mit adott nekem. Már én sem emlékeztem, milyen kérdést kaptam, nem hogy a vizsgáztató.

Amit tudtam, azt leírtam egy lapra és hozzákreáltam két kérdést. Csakhogy az egyiket pont az előttem lévő kezdte mondani. Az utolsó előtti vizsgázó. Ez feltűnő lett volna.

Két egyforma feladatot nem adnak. Gyorsan elővettem egy új papírt, s átmásoltam a még fel nem használt kérdést és választ.

Hiába gondolkodtam, nem bírtam még egy kérdést feltenni magamnak. Maximum azt, hogy mi a fenét keresek én itt? Hát a nyarat. De ezzel nem arattam volna nagy sikert.

Én következtem. Az első tétel ragyogóan ment. Csak úgy dobálóztam a rokonértelmű szavakkal. A másodikat elfelejtettem. Illetve nem értettem pontosan. Sebaj! Kaptam egy másikat. Amit most itt feltudnék használni, ha akkor odafigyeltem volna a válaszra. Mert azt nem én mondtam, hanem aki kérdezte. Így volt fair. A saját kérdésemre én válaszoltam, a vizsgáztató kérdésére a vizsgáztató.

Kaptam egy kettest. Ez már se nem osztott, se nem szorzott. Ösztöndíjat akkor sem kaptam volna, ha egyszerre három ötöst ír be. Egyet a megjelenésért, mert azt is kéne ám értékelni. Kettőt meg azért, mert elhoztam az indexet.

Nézd a hülye strébert! Lebukott, kivágják! Úgy kell neki! Ennek a csillagos hatos sem elég! Emlékszem, egyszer matekból hármast akartak adni neki. De ő nem fogadta el. Inkább kérte, hogy írják be az egyest majd jön legközelebb. Legközelebb kérés nélkül kirúgták. Harmadszor ment le kettesre. Tudom, ott voltam mindegyik alkalommal.

Most is már három lapot teleírt, én a negyedével is meg lennék elégedve, s most kezd el puskázni.

Egész tisztességesen teleírtam az oldalt.

 

Tanár

 

Ez igen! Erre számítottam! Bámulnak maguk elé, mint borjú az új kapura. Még nem tértek magukhoz az első megdöbbenésből. Ezt a példatípust direkt nem vettük gyakorlaton. Valamit a ZH-ra is kell tartogatni! Úgy teszek, mintha rájuk sem figyelnék. Hadd kezdjenek mozgolódni! A Kovács már lapozgatja is a könyvet. Azt hiszi, nem látom. Simán elkérhetném. De minek? Úgyis rossz képletet másolt ki. Úgyis elégtelent kap, és nem is voltam szigorú. Még puskázhatott is.

 

Ah! Barabás rátalált a jó képletre. Legalábbis azt hiszi. De téved. A jó képlet nincs is benne a könyvben. Helyesebben benne van, csak hibásan. Nem véletlenül választottam ezt a példát. Itt ma mindenki egyest ír. Azért ülök én itt.

 

Majd legközelebb rendesen felkészülnek. Akkor kapnak egy primitív példát, amit még egy általános iskolás is meg tud oldani. Éppen ez fogja megzavarni oket. Nem hiszik el, hogy egy osztás meg egy szorzás az egész. Egy olyan képlet, amit még a kettes szintű általános iskolások is tudnak. Elbonyolítják majd az egészet. Aki pedig megcsinálja, azét azért nem fogadom el, mert nem általános iskolás módszerekkel kell dolgozni. Legalábbis a hallgatóknak nem.

 

Megadtam azt a mennyiséget is, ami tévesen benne van a könyvben. Így nem gyanítanák semmit. Amúgy is több adatot írtam fel azok kedvéért, akik megszokták, hogy az összes adatot, amit megadtak, fel kell használni. Addig osztanak, szoroznak, amíg ki nem jön a kérdéses mennyiség. Ez ma legalább öt elégtelent fog szülni.

 

Helyes! Barabás kirakta a dolgozatát a pad szélére, a háta mögött ülő már másolja is. A Szepesi meg leírta egy kis fecnire a példát, s odaadta az előtte ülőnek. Nagyszerű! A várt sebességgel terjed az egyes.

 

A Horváth túl akar járni az eszemen. A szerencsétlen nem tudja, hogy ez eddig csak a feleségemnek sikerült. Jól felkészült a ZH-ra, a képletet is tudja. Már legalább öt perce készen van, és büszkén feszít. Na nem sokáig. Számítottam rá, hogy nem lehet semmivel sem megzavarni. Ezért még tegnap délután felírtam a padjára a helyes összefüggést. Most szépen odaballagunk hozzá, és véletlenül észrevesszük.

 

Na, ez megvolt. Még neki állt feljebb. Nagyon elkanászodtak a mai fiatalok. Régen sokkal jobb volt. Nem kellett ennyit manőverezni. Csak a teljesen kész, hibátlan dolgozatokat fogadtam el, melyek végeredménye is jó volt. Persze olyan adatokat adtam meg, s olyan képletekkel kellett számolni, hogy logarléccel az atyaúristen sem tudta volna befejezni időben. De ezek a r*hadt számológépek megnehezítették a dolgomat. Ám kifogni nem tudnak rajtam.

 

Úgy látom, mindenki befejezte, beszedhetem. Így kell ZH-t íratni! Nem kell utána órákig vesződni. Az egészet kijavítom egy perc alatt.

 

 

Link to comment
Share on other sites

Hiába gondolkodtam, nem bírtam még egy kérdést feltenni magamnak. Maximum azt, hogy mi a fenét keresek én itt? Hát a nyarat. De ezzel nem arattam volna nagy sikert.

Kaptam egy másikat. Amit most itt feltudnék használni, ha akkor odafigyeltem volna a válaszra. Mert azt nem én mondtam, hanem aki kérdezte. Így volt fair. A saját kérdésemre én válaszoltam, a vizsgáztató kérdésére a vizsgáztató.

 

Kaptam egy kettest. Ez már se nem osztott, se nem szorzott. Ösztöndíjat akkor sem kaptam volna, ha egyszerre három ötöst ír be. Egyet a megjelenésért, mert azt is kéne ám értékelni. Kettőt meg azért, mert elhoztam az indexet.

 

ezek nagyon jók! :lol: csak az a baj hogy így már én is éreztem...

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...