Jump to content
PirateClub.hu

Hibás a madarak családfája


Jaks
 Share

Recommended Posts

A madarak az élőlények egyik leginkább kutatott csoportja, evolúciójuk mégis sok titkot rejt. Egy nemzetközi kutatócsoport 169 madárfaj örökítőanyagát elemezte, hogy közelebb kerüljön a titkok nyitjához.

 

A Science című tudományos szaklapban közölt meglepő eredményeik alapján úgy tűnik, a tollas jószágok családfáját újra kell alkotni.Eddig a biológusok a ma élő madarakat három csoportba osztották, szárazföldi, vízi- és parti madarakéra, elsősorban életmódjuk és testfelépítésük alapján. A chicagói Field Museum munkatársa, Shannon Hackett és kollégái azonban ennek sokhelyütt ellentmondó eredményeket kaptak.

 

Így például a vízkedvelő flamingók nem állnak olyan közeli rokonságban a vízimadarakkal, mint azt eddig feltételezték, a kakukk pedig genetikailag meglehetősen távol áll a többi szárazföldi madártól.

Másrészt az egymástól külsőre igencsak különböző csoportokat, mint a harkályokat, baglyokat és orrszarvúmadarakat szoros rokoni szálak fűzik

egymáshoz.

 

65 millió évvel ezelőtt robbanásszerűen megnőtt a fajok száma, ez nehezítette meg eddig, hogy megértsük a madarak evolúcióját - magyarázzák a szakemberek. Emiatt alig akadtak köztes egyedek, amelyek lehetővé tették volna a kutatók számára, hogy az eddig alkalmazott összehasonlító módszerekkel derítsék fel a rokoni viszonyokat.

 

A genetikai vizsgálat azt is megmutatta, hogy a madarak számos életmódja és külső jegye az evolúció során többször, egymástól függetlenül alakult ki. Az új módszerrel most a kutatók pontosabban tudják majd besorolni a madarakat.

 

mti

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...