Alarine Posted Július 5, 2008 Share Posted Július 5, 2008 ehéz helyzetben van a mobiltelefónia fejlődését kutató újságíró, ha e rendkívül érdekes és szerteágazó történet ívét szeretné olvasóinak felrajzolni, vagy legalábbis felvázolni. A kezdőpont megválasztása is csak önkényes lehet. Talán nem érdemes Heinrich Hertzcel kezdeni, aki 1888-ban a Maxwell-egyenletek alapján bizonyította az elektromágneses hullámok létezését, de az is könnyelműség lenne, ha az 1980-as évek végén tömegesen elterjedő kézitelefonokkal kezdenénk írásunkat. Megfelelő pontnak tűnik viszont a második világháború vége, ugyanis a rohamléptű hadifejlesztéseknek köszönhetően ekkorra már rendelkezésre álltak azok a technikai megoldások, amelyek lehetővé tették a nem katonai célú rádiótelefonálás megjelenését. Az első békeévek 02-handytalkie-brochure-1944.jpgA második világháború után újra a normális kerékvágásba állt az ipar és a gazdaság, a felhalmozott technológia csak arra várt, hogy a polgári életben is megjelenhessen és hasznot hajthasson. A 40-es években még kizárólag elektroncsöves adókészülékek léteztek. Ezeknek igen magas volt a fogyasztása, sok hőt termeltek, ha hordozhatóra építették őket, igen alacsony adóteljesítménnyel, tehát igen korlátozott hatótávolsággal működtek. A kezdeti rádiókon - ezeket még nemigen nevezhetjük a mai fogalmaink szerinti telefonnak - még ún. fél duplex módon történt az átvitel, tehát a felek egyazon rádiócsatornát használva, felváltva beszélhettek. A központi készüléknél, pl. a rendőrség rádiószobájában, lehetőség nyílt a beszélgetéseket telefonvonalra továbbítani. Ez úgy történt, hogy a központos kezelő felhívta a kért telefonszámot, majd összekapcsolta a rádiókészüléket és a telefonvonalat egymással. Előbbi adógombjának működtetése, a fél duplex átvitel, valamint a körülményes kapcsolási folyamat viszont még mindig igen távol járt a kényelmes használattól. Nem is beszélve arról, hogy a viszonylag alacsony frekvencián üzemelő rendszer csak igen korlátozott számú rádiócsatornát vehetett igénybe. Kézi kapcsolással 1946-ben ezt a megoldást fejlesztette tovább az Egyesült Államokban a Bell Labs, így MTS (Mobil Telephone System) néven St. Louisban a világon elsőként indítottak nyilvános célú mobiltelefon szolgáltatást. A 35 kg tömegű telefonkészüléket az autó csomagtartójába építették, a kézibeszélőt a műszerfalon helyezték el. A hívás elején kezelő segítségével kellett a kívánt vezetékes telefonszámot kérni. A rendszer kapacitása kevesebb volt, mint szűkös, ugyanis egy városban egyszerre három (!) rádiótelefon-beszélgetést lehetett bonyolítani. A Bell Systems első kísérleteinek egyike 1924-ben, amelyen egy gépkocsi és egy fixen telepített állomás közötti rádióátvitel lehetőségét vizsgálták. A mobiltelefonálás e kezdetleges formája 1948-ra már több mint száz városban volt hozzáférhető. A szolgáltatásra például szállítmányozási vállalatok és riporterek fizettek elő. Az első rendszereknél korlátott jelentett az is, hogy az autóba épített készülékeknek az adott város vagy körzet valamelyik vevőállomásáig (ma: bázisállomás) gyakran több mint száz kilométert kellett áthidalni. A kezdetekben ezért csak járó motorral volt ajánlatos rádiótelefonálni, ugyanis a 10-15 ampert is elfogyasztó elektroncsöves elektronika igen hamar lemerítette az akkumulátort. Infobox Miért 0G? Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért is hívjuk nulladik generációsnak ezeket a rendszreket. A marketingesek a ma hódító szórt spektrumú hálózatok (pl. UMTS) jellemzésére vetették be a kétségkívül jól hangzó 3G megnevezést. Ez többé-kevésbé egybe is esett az iparágiban használatos számozással, amely szerint a GSM-et és hasonló társait nevezzük 2G-nek, az azt megelőző analóg hálózatokat (pl. az itthonról is ismert NMT-t) pedig 1G-nek. Az igaz, hogy a ma első generációsnak nevezett analóg hálózatott tették lehetővé a tömegek számára a mobiltelefonálást, de mégsem ezek voltak az első nyilvános célú hálózatok. De ez igazán keveseket érdekelt, így az első generációs hálózatokat megelőző rendszereknek jobb híján a 0G besorolás jutott. Az autóba épített telefonkészülékek és a nyilvános szolgáltatások mellett gyorsan fejlődtek a zárt célú (pl. rendőrségi, biztonsági, ipari felhasználású) rádiórendszerek is. Az 1950-es évek közepén már megjelent a tranzisztor. A nagyméretű, körülményesen üzemeltethető, többféle feszültséget igénylő, sok hőt termelő, valamint sérülékeny elektroncsöveket egyre több helyen kezdték el felváltani a kicsiny félvezető eszközök. Ennek ellenére a nagyobb teljesítményű rádióadókhoz még nagyon sok ideig elektroncsövekre is szükség volt, de a részben tranzisztorizált készülékekkel már jelentős méretcsökkentést lehetett elérni. A kézi kapcsolású rendszerek bonyolult használata és a szűkös csatornakapacitás azonban magában hordozta a továbblépés szükségességét a vezetékes telefóniában már megszokott, automata kapcsolású hálózatok felé. A rendszerek működési frekvenciáinak magasabbra emelése egyre több és több rádiócsatorna használatát tette lehetővé, így fejlesztési célokból nem volt hiány. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
dbelam Posted Július 5, 2008 Share Posted Július 5, 2008 Jó kis cikk Az elektroncsövet meg nem kell ANNYIRA szidni, a legjobb erősítők még most is elektroncsövesek, mert a tranzisztoros erősítőnek egy csúnya hátránya, hogy késik néha De vicces lenne, processzor elektroncsövekből (ami persze nem lehet, mert az elektroncső nem ugyanolyan felépítésű, de a tech. maszlagot most hagyjuk ) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Alarine Posted Július 5, 2008 Author Share Posted Július 5, 2008 Van benne igazság. Az elektroncsöves régi dolgokat, még most is be tudják indítani. Nézzünk meg egy 10 éves tranzisztoros akármit. 0 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.