Ma negyedszázados a kompaktlemez

[Richard90]

Ma van pontosan negyed százada, hogy hosszú évek fejlesztőmunkáját követően elkészült az első kompaktlemez a Philips érdekeltségébe tartozó Polygram hannoveri üzemében. Jóllehet az első zenei CD-k csak hónapokkal később kerülhettek a boltok polcaira (először 1982 novemberében Japánban, majd a következő év elején az Egyesült Államokban és Európában), a szakma többé-kevésbé egységesen ehhez a dátumhoz köti a digitális forradalom kitörését. A Sony és a Philips mérnökei által kifejlesztett technológia a születése óta eltelt 25 év alatt komoly sikertörténetet könyvelhetett el magának: a digitális hanglemezekből a kezdeti időktől fogva máig nagyságrendileg mintegy kétszázmilliárd példány fogyott, a CD később számítógépes adathordozóként is bevált, ezzel együtt több

sikeres, illetve kevésbé sikeres szabványnak nyújtott alapot.

 

Sony CDP-101, a világ első CD-lejátszója

 

 

A kezdetben kizárólag digitális hanghordozóként funkcionáló CD születését több legenda és mítosz kíséri: ezek közül az egyik legelterjedtebb történet a lemezek lejátszási idejével kapcsolatos. A közhiedelem szerint a kompaktlemezeken tárolható hangsáv maximális hosszát azért határozták meg kezdetben 60 helyett 74 percben, hogy Beethoven IX. szimfóniája teljes egészében ráférjen egy korongra (akkoriban a popzenével szemben a komolyzene iránt még nagyobb kereslet mutatkozott a zenebarátok körében). Ezt később a Philips egyik vezető mérnöke cáfolta; a híres zenemű csak ürügyként szolgált a Sony lobbitevékenységének, a japán gyártó ugyanis 12 centiméteres CD-ket szeretett volna piacra dobni, a Philips ellenben 11,5 centiméter átmérőjű korongokat álmodott meg. Végül a hollandok beadták a derekukat, a CD és az összes utódformátum azóta is változatlanul 12 centiméter átmérőjű (a 8 centiméteres mini-CD-vel csak bizonyos felhasználási területeknél találkozni, ezen kívül léteznek egyedi formájú, főképp CD-ROM adathordozók is).

 

Az igazi nagy áttörést az 1985-ös esztendő hozta meg a CD-nek, ekkor készült el ugyanis az első ?teljesen digitális?, azaz digitálisan masterelt, digitálisan kevert hanglemez (a legenda szerint a Dire Straits Brothers in Arms albuma), mely minden addiginál jobb hangminőséget ígért a prémiumkategóriás hi-fi és high-end berendezésekkel. A DDD jellel ellátott lemezek elterjedése meghozta a várt sikert; 1986-ban már több CD-lejátszó fogyott világszerte, mint hagyományos lemezjátszó, 1988-ban pedig a CD-eladások első ízben múlták felül a bakelitlemez-eladásokat. A történet hazai vonatkozású addendumaként említendő, hogy ebben az évben indult be Magyarországon a CD-gyártás a holland-magyar vegyesvállalatként működő Glória Kompaktlemez-gyártó Kft. (később VTCD) üzemében.

 

 

Új utakon

 

1985-ben adták ki továbbá a Yellow Book néven ismert szabványkiegészítést, mely alkalmat adott a számítástechnikai iparnak arra, hogy a CD-t adathordozóként használja. Egy CD-ROM-on a szabvány szerint kezdetben 640 megabájtnyi adatot lehetett tárolni, ami akkoriban lélegzetelállítóan sok ? több mint négyszáz darab 3,5 hüvelykes floppylemeznyi ? információt jelentett. A Yellow Book megjelenése után nem kellett sokáig várni az írható és újraírható CD-k feltűnésére sem: a CD-R-ek és CD-RW-k a kilencvenes években fokozatosan átvették a domináns számítógépes adathordozó szerepét a floppytól, és bár a technológia kezdetben nagyon drága volt, sikerét jól jelzi, hogy a gyártók választékában ma már csak elvétve találkozni olyan PC-vel, mellyel ne lehetne legalább CD-t írni.

 

A CD nyomdokaiba lépve a kilencvenes évek derekán létrejött napjaink legelterjedtebb, optikai elven működő adattároló-technológiája, a DVD, mely az adatsűrűség növelésével immár (oldalanként) 4,7?8,5 gigabájtig tornászta fel kapacitást. Az új szabvány születésénél ezúttal nem a zeneipar, hanem a filmipar bábáskodott, a CD Audio pozícióját így lényegében továbbra sem veszélyeztette semmi, miközben a DVD-k számítástechnikai felhasználását évekig hátráltatták a mesterségesen magasan tartott árak. Napjainkban már a DVD-t leváltani hivatott szabványok (Blu-ray, HD DVD) rivalizálásának tanúi lehetünk, egyes vélemények szerint a harc kimenetelétől függően ezek egyike lesz az utolsó elterjedt, CD-től származtatható optikai lemezformátum.

[xyzzs]

Én nagy hálával tartozom a kitalálójának, mert nagyon nem kedveltem a bakelit lemezekben azt, hogy sercegnek és 20 percenként fordítani kellett... (Tudom, hogy volt kétoldali lejátszós, sőt lemez adagolós is, de akkor se tetszett!!!) Ellenben a cd tartóssága sajna talány....(Ellenben a bakelittel, mert azokon még a 80 évvel ezelőtti anyag lejátszható...(a minőség az 1 dolog, mert csak...)