priszka

Gyönyörű nyári éjjelen, csillagos az égbolt, Szívembe zártam mindent mi szép volt. Melletted lenni szívemnek szabadság, De mindez hiú ábránd s csalfaság. Becsaptad szívem, darabokra törted, Nem hiszek már benned, hiába törtetsz. A baj velem van, mert ezek után is hiszek, Boldog akarok lenni még akkor is, ha szívem viszed. Van egy feladatod, szívem rablása után, Össze kell, hogy ragaszd minden darabját. Életed elég lesz, ha csak új sebet nem ejtesz rajta, De vigyázz, mert te magad leszel a rabja.

Valamit elcsesztem az előző üzinél... A cigarettafüst gondolatként száll felettem, Eszembe juttatja a múltat, s mindent mit szerettem. Mindent, amit szerettem, elúszik mellettem, De kinek számít, hogy mi is fontos nekem Nekem ne mondja senki, hogy csak engem szeret, Mert az ember önző és csak veszteget Szeretni is csak azért szeret, Mert azt akarja, hogy szeressék, S közben elpazarolja az életét. Önzése miatt szerelmet nem kapott, De önzetlenül szeretni megtanult. Boldog lesz talán az életben, S mindez csupán csak véletlen!

2737:)