Jump to content
PirateClub.hu

hego

Veterán
  • Pontszám

    174
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Minden tőle: hego

  1. hego

    Mi az idő?

    51-körzet, Dulce, két hely, melyek ma az Ufókról lettek híresek. Talán az Ufók időutazó génmódosult emberek, akik figyelmeztetni jönnek vissza, a közelgő globális felmelegedés hatására, melyekbe nagyrészt belehaltunk, a maradék pedig eltorzult külsővel megáldott,számunkra idegennek tűnő lénnyé vált?
  2. hego

    2008 lesz az időutazás nulladik éve?

    Az időutazásról alkotott véleményem talán egyedi, talán nem. Ugyanakkor úgygondolom, időutazás csupán akkor lehetséges, ha már megvan írva a jövő, ellenkező esetben, ha még lehetséges lenne is, az időben utazgatni, azzal az az ember írnáa jövőt, de mégis mit írna? Ha akkor még nincs is amit írhatna? Az időutazás egy zsákutca, tagadom a létezését, még akkoris ha fizikailag lehetségesnek tartják - Pontosabban, csak a véletlenekkel teli világban tagadom, ha minden előre írt akkor ez biz olyan mint egy magnószalag, tekergethetünk, megállíthatjuk, átugorhatunk jeleneteket.
  3. Igazából nem nyújt sok információt,továbbra is csak találgatások. Ezt már régebben is gondolták, ugyanakkor vagy 20 teória ismert, mind-mind ezen alapszik. Nem is beszélve a többi" kipusztulást okozó események" elméletről, azonban, azthiszem ez talán midnközül a legkomolyabb. Ugyanakkor tudjuk, hogy a földet körülvevő mágneses mező két pólusa megcserélődik, talán éppen 65millió évenként, talán sokkal több idő, azonban azt gondolják, hogy e cserélődés közben a mágneses mező elvékonyodik nem tudja lebontani az űrbőlérkező káros sugárzást, amik elérik a föld felszínét ott pedig komoly veszélyt jelentve az élőlényekre. Ez a felcserélődés tudásom szerint, ma már folyik.
  4. hego

    Miért vágyunk a szerelemre?

    Alapjaiban véve végülis csak biokémia. Ha valaki szerelmes lesz, az agyban emelkedik a PEA (feniletilamin) szintje, és nem kevesebb, mint 18 hónapig magasabb is marad. Szakításkor eza szint drasztikusan csökken és ez a mennyiségű csökkenés okozhatja a szerelmi depressziókat is. Nevezhetjük persze bárminek, lélek, tökmind1 nem változtat ezen. Ez tulajdonképpen egy természetes, a szervezet álltal előállított drog. Ezért vágyunk rá. Ekkor katartikus állapotba kerülünk, nem érdekel semmi és csupán azzal törődünk aki kiváltotta ezt belőlünk. Mint a drog esetében itt is álomképeket kergetünk tul.képpen (tehát nem a valóság az amit látunk, beárnyékolják a "rózsaszín felhők"). Szerelmes állapotban egy magábafordult emberből is gondos, megnyílt ember lehet .
  5. hego

    Ütős a gyerekkori lelki terror?

    Jaja, a fórum összes életerős kanja fegyvert ragad és adunk nekik ->Igazából ez nálunk is megvan. Engem pl kiröhögnek mert tanulok (LOL?). A legtöbben bunkók, azt hiszik ők a kemény legények (ennek mind megvan egyébként az oka, elég, ha azt idézem amikor a gyereknek 40 ezret adnak, hogy menjen el hazulról...), az ilyen emberek nem képesek felmérni a helyzetüket, a legtöbben azt sem tudják hol élnek, magukon röhögnek és nem veszik ezt észre. Sajnos nem mindenki képes ezt feldolgozni és nem érti meg azt, hogy valójában ezek komolyan azt gondolják magukról, hogy viccesek. Ez persze nem így van. A kérdés az, hogy az adott ember mennyire erős személyiség, hogy kibírja ezeket a "támadásokat" (azért idézőjelben mert ezek nálam inkább röhögőgörcsöt váltanak ki). Eléggé magas vagyok szóval a fzikai támadásoktól nem kell félnem , azonban látom azt, hogy sokszor a gyengékre tapadnak és megpróbálják kimutatni "igen kemény vagyok". Mi a probléma, és mi ebben is a nevetséges? Az, hogy marhára nem mernek velük kb egy-súlycsoportban lévő embereket b@sztatni. Ez szánalmas. Még szánalmasabb, hogy a lányoknak ez tetszik. Illetve nevetséges ahogy gondolkdonak a világról. CSajok első gondolata "ne, nekem nem kell gyerek mert az elbassza az alakom" (LOL?) -komolyan mondom eddig egy értelmes nővel találkoztam- a fiúknak első gondolatuk a háború, a lövöldözésMindenről ez jut eszükbe. Unalmas amikpor értelmes órán hátulról hallom a tök hülye beszólásokat. Ez ma már egy társadalmi probléma amit egyértelműen a rossz nevelés okoz. A hülyék kezébe jogokat adni nem szabad, mert annyire elvakítja ostobasága, hogy megfeletkezik kötelességeiről. Aporpó : Ezeknek a lövöldözős hülyéknek egyszer kéne a kezükbe fegyvert adni és na tessék fiam, jönnek , védekezzél. Kiváncsi lennék meddig lőne...
  6. hego

    Mi az idő?

    Mit látunk? Ez az alapvető kérdés szerintem. Magyarázd meg egy vaknak mit látsz, vagy magyarázd meg egy süketnek amit hallasz. Szerintem minden viszonylagos és ez a teljes viszonylagosság teszi érthetetlenné mégis érdekessé a dolgokat. Ha elgondolkodsz azon, hogy egy idegen életforma egy teljesen idegen közegben, más más társadalmi szférákkal létezik, azt is észre kell venned, hogy alapjaiban véve gondolkodásuk is más. Ha ott az ég zölden pompázik, a felhők pirosasan ízzanak, a víz helyén pedig méz színű massza folyik talán nem nevezheti ugyan úgy ezeket a dolgokat is égnek, felhőknek és víznek? Mi persze majd értetlenül állunk a folyó mellett és rámondjuk , hogy olyan mint a méz (hiszen a mi környezetünkből ez az egyetlen dolog amely hasonlít az új, számunkra megfoghatatlan dologra). Vajon egy vak mi alapján képzeli el a kéket a vöröse s a sárgát. Vajon egy süket hogyan képzeli el a hangokat? Sokan beszélgetnek az univerzumról, azt állítják végtelen, mégis nehezen értjük meg. Miért? Úgy vélem azért mert környezetünkben, a földön nincs egy tárgy sem ami végtelen, nem tudjuk mihez hasonlítani, és magyarázd meg egy pontnak mi az a vonal. Minden ami emberi (költészet, tudomány, művészet) a környező világra épül, ezekbőla lakulnak metafóriáink, ezek alapján írjuk fizikai összefüggéseink. Vajon helyesek e? Honnan tudjuk, hogy ez nem ugyannyira viszonylagos mint bármi más? A világra való rálátásunk változtatta meg tudományos látásunkat. Ez a változás ugyancsak azt bizonyítja, hogy semmit sem tudunk a körülöttünk lévő dolgokról.
  7. hego

    Akarsz randizni?

    Szerintem alap, hogy te fizessél egy csajnak . Aki pénzre megy abban az esetek 90%-ban látni a szemében, hogy egy beképzelt kis ........ és eleve nem is foglalkozok vele. Alapvető a kommunikáció. Ugyanis az a társas élet alapja. Nem vagyunk állatok. Szomorú, hogy a legtöbben tényleg csak khmm... arra használják a nőket. Persze marha nagy dicsőségként élik meg ezeket a dolgokat.... Szánalmas. Eddigi tapasztalataim során azt vettem észre, hogy ezzel csak azok próbálnak érvényesülni akik mással nem tudnának (pl eszükkel). Persze erre azt mondják, hogy élvezni kell az életet. Na most erre egyetlen válasz létezik -amit úgysem ért meg az emberek 70%a- : Minden embernek más jelent élvezetet. Van akinek egy matematikai képlet megértése hatalmas élvezettel jár. Van akinek attól van orgazmusa ha bekapcsolhatja a Gentoot, van aki egy segg láttán elveszti józan paraszti eszét. Ezeket nem lehet egymás fölé emelni, mivel mind-mind probléma. Egy probléma az, hogy hogyan juss el a csaj seggéig, hogy játszhassál vele , probléma az, hogy levezess egy matematikai egyenletet. Ezek megoldásához kell valami, ami minden emberben más. Van aki csajozni szeret, van aki a matekért van oda, de van olyan is aki a Linuxot szereti. Alapvető inteligencia különsbég van a csoportok között. Megfigyeléseim arra engednek következtetni, hogy míg egy matekos kevésbé fog kiröhögni egy csajozóst, egy csajozós simán le looserezi a másikat azért mert a számokkal szeret játszani. Egy tévhitekkel teli világban élünk. A divat azt diktálja, hogy kúrj meg x csajt és menő leszel. Ha ezt egy csaj csinálja akkor rögtön ..... Szerintem Szipi csak -az én értelmezésem szerint- bunkókkal találkozott. Nálam alapvető, hogy fizetek egy csajnak, de nem csak neki. Havernak is ha meghívtam kajálni.
  8. hego

    8 legtitokzatosabb betegség bolygónkon

    Serdülőkorban jöttek ki . Amúgy igen, az amikor kis foltokban elmegy a bőr színe. Terjedhet, de akár vissza is húzódhat. Amúgy most, hogy ezt leírtam eszembe jutott, hogy ha a testem a tér és az azon lévő pigment hiányos foltokat univerzumoknak tekintjük (melyek születhetnek illetve eltűnhetnek) akkor az egy új támpontot ad néhány elméletnek. Megyek és megfigyelem a foltjaimat . Viccet félretéve ez főleg nőknél okoz lelki traumát. Engem annyira nem érdekel. Tudom, hogy jónéhányan nem képesek ezt jól kezelni, de ezzel nem tisztem foglalkozni. Illetőleg a "Hibák az oktatásban" topikba is beleillene, miért nincsen "hogyan ítéljük meg a másságot" óra . Megfigyeléseim szerint igenis jól jönne. Elképzelésem a pigmenthiányról nem tudom, hogy egyedi feltevés e, vagy egyáltalán működhet e. Majd tüzetesebben megvizsgálom az albinizmust, lehet e köze hozzá. Anyám napoztatni akarta régen. Ez egyébként veszélyes, ugyanis nagy a bőr-rák kialakulásának veszélye. Megfigyeltem, hogy a bőr is érzékenyebb mint más embereké (az egész test felületen), mivel azonban nem találkoztam más Vitiligos beteggel, ezt sem tudom alátámasztani. A családban a férfiak haja kezdetben szőke volt, majd egészen befeketedett. Ez 3 esetben igaz volt, faterral együtt. Nos nálam ez nem figyelhető meg. Nem sötétedett be teljesen. Persze ennek lehetnek más "normális" genetikai okai is, azonban olvasmányaim alapján nem tartom lehetetlennek ezt sem.
  9. hego

    Linuxok.

    Nincs legjobb. Aki ezzel kezdi túl ostoba ahhoz, hogy valóban megértse a Linux lényegét. Minden disztribúcióval megkapsz egy rendszert,, más alkalmazások gyűjteményével. Jómagam Ubuntu-val kezdtem, majd egy hónap után Debian, 4 hónap múlva Slackware, majd további 4 hónap elteltével Gentoo. Számomra Gentoo a nyerő. MOST. Azonban ha visszaemlékszem mindig az volt a nyerő amit éppen használtam. Ha sikerül megértened az adott rendszert akkor nagyon jól ki lehet használni. Ezért szerintem nincsen "legjobb", mindegyiket lehet fejleszteni, konfigolni.
  10. hego

    8 legtitokzatosabb betegség bolygónkon

    Az Autoimmun betegségek valóban érdekesek. Főképp azért mert elvileg én is szenevdője vagyok. Mégpedig a pigmenthiánynak. Ezen betegség okát sem tudják igazán. Néhány írásban kapcsolatba hozzák az albinizmussal. Azonban több elmélet szerint ez egy autoimmun betegség. Érdekes, hogy anyámon is kijöttek. Illetve a családban még másokon is. Bár nem vagyok biológus, de véleményem szerint, ez egy öröklött betegség. Vagyis valahol mégis el kellett kezdődnie. Lehetséges, hogy egy albinó ember szaporodik egy nem albinóval és az eredmény pigmenthiányos betegség?
  11. hego

    Mi az idő?

    Szerintem sokan vannak akik már elgondolkoztak ezen. Jómagam is. Ma többen, többféleképpen definiálják az idő fogalmát. Úgy hiszem elfogultság bármelyik félre is állni. Úgy gondolom az idő valójában csupán illúzió. Hiszen csupán az ember érzékeli a múltat, s csupán az ember próbál előre tervezni. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy az idő annyira összetett elem melyet csak egy összetett élőlény képes felfogni igazából. Ha az első állításomnál maradunk, akkor azt is elfogadjuk, hogy nincs idő, csupán a fejünkben. Mindig csak a jelen létezik, a jelen pedig egy pont a semmiben. Az időre semmiféle hatásunk nincsen. Ha már csináltunk rossz dolgokat, amik miatt féltünk, akkor éreztük azt is, hogy hiába állunk meg, az idő akkor is telik, mintha mindannyiunkat magába húzná, s nekünk magatehetetlenül tűrnünk kell. Úgy gondolom az időnek nincsen iránya. Nincsen kiterjedése és nem definiálható. Képzelj el egy hosszú vonalat, amelyek pontokból állnak. Ez a vonal végtelen, nincs eleje és nincs vége. Mi ezen haladunk. Azonban ha ebből indulunk ki, akkor úgy vélem az idő előre megírt (mivel egy vonal amin haladunk), így lehetségesnek látom a vonalon való ugrálást. Amely nem más mint az időutazás. Ezzel azonban megcáfolom előző állításom, miszerint az idő egy pont. Ami csak a jelenben van, ami megtörtént nem „íródik” le, a jövő pedig egyszerűen nem létezik, hiszen mikor létezhetne, már a jelen. Ergo a jövő és a múlt csak képzelet. Ugyebár tudjuk, hogy amikor előre nézünk, akkor valójában a testekről visszaverődő fényt látjuk. A fény attól függően, hogy egy tárgy milyen messzire helyezkedik el tőlünk, annál később érkezik el hozzánk, az annál későbbi múltat látjuk. Ha az idő pont és folyamatosan halad (nem halad) akkor mondhatnánk, hogy egy pontot ír le. Ez legalább annyira valószínű, mint amit eddig elmondtam (s egyébként amit mások állítanak). Ergo valóban pontról beszélünk, de a jövő még mindig nem létezik. Csak a múlt van. Érdekes, hogy a legtöbben megpróbálják térbe helyezni az időt. Képzeljük el, mi lenne ha nem használnánk időt. Mindenki lekésné az autóbuszát, illetve sosem készülne el az ebédem a mikróban. Valójában ezért volt szükség az időre. Azért, hogy az emberek mérhessék valamihez a történő dolgokat. Úgy hiszem az idő értelmezése helytelen. Amint leírtam ezt a betűt, már 142 más karaktert írtam le. Minden amit csinálok múlt. Akkor miért van rá szükség? A múlt értelmezése valójában mindig tanulás. Az állatok is tanulnak rossz lépéseikből, azonban az ember is. Az állat viszont nem idéz fel dolgokat, nem jár gondolataiban a múltban. Tanulni viszont képes. Az ember pedig képes a múltban történt dolgokban időzni. Értelmetlenül. Mert csupán illúzió. Honnan tudjuk ezt? Próbáljunk meg egy olyan dolgon változtatni amit már megtettünk . Azt hiszem csak jelen van. Sokszor érzem azt, hogy minden jelen. Minden olyan gyors. Tulajdonképpen még csak most volt amikor hazaértem, és már este. Nos ez akkor fordul elő többnyire ha kevés dolgot csinálunk. Ha megkérdezünk egy embert aki csomó dolgon végigment egy nap, akkor azt fogja mondani: te úr isten. Milyen rég volt reggel (pedig a jelen ekkor rövid, míg ha kevés dolgot csinálunk -unatkozunk, akkor ítélet napig látszik tartani)
  12. hego

    Gondolkodók

    Fogjon meg egy vakondokot
  13. hego

    Gondolkodók

    Ahogy mondod Amúgy csak kerülgetik a forró kását. Csak gondoljunk bele. Egy napon idejön egy számunkra ismeretlen társadalom, elrabolnak minket. Mi emberek felébredünk egy tőlünk tök idegen világban, nem értünk semmihez, még csak az elrablók szavát sem értjük. Csupán azt (ahogyan a kutya is), hogy most ő ordít e, vagy nem. Mondhatja idegen nyelven tök nyugodt hangnemben, hogy „**********” mi nem fogjuk érteni , azt hisszük „fhúú de jó, végre nem szidnak”, ahogy a kutyák is. Csak akkor lenne lehetőségünk tanulni, ha nem megkötnének, és néha kaját adnának, hanem beengednének a közéletbe, és hagynának tanulni. Ugyanez a helyzet a kutyákkal, és úgy gondolom, sok más állattal is, amelyek a törzsfejlődésben eljutottak egy magasabb szintig, és nem tartana túl sokáig értelmes cselekvést látni tőlük.
  14. hego

    Gondolkodók

    Régóta tartom megfigyelés alatt kutyáimat. Pontosabban két Magyar-vizslát. Sok tudományos könyv elutasítja annak esélyét, hogy a kutyák tudatosan gondolkodnának. Ennek bizonyos értelemben való rácáfolására írtam eme cikket. Első kutyám, nevezzük a-nak. Kezdetben rendes, a kutyáknál megszokott körülmények között volt tartva. A jelentős változás akkor kezdődött mikor már bejött az ágyba, sőt saját ágya volt. Első amire felfigyeltem, hogy megtanulta hogyan nyílik az ajtó. Fontos megjegyezni, hogy senki nem tanította őt erre. Magától jött rá, ami bizony igen tudatos tevékenységet jelent. Később megfigyeltem, hogyha hasonlóan a gyermekekhez megágyazunk neki, akkor idő után felfedezi ezt a folyamatot. Erre azon tevékenysége engedett következtetni amikor 9-után (fontos, hogy midnig ekkor legyen „lefekvő” jelez nekem, hogy induljak megágyazni . Ő erre az időre nem mászik fel az ágyra, leül, és megvárja míg megágyazok, majd befekszik. Ha a földön kell aludnia, maga alá gyűr egy pokrócot, stb. Nos ezek a tevékenységek „a” kutyánál voltak megfigyelve. Amikor b-kutya ide került, a-kutya még élt. Ez későbbi eszme futtatásom végett fontos. Nos b kutya megtanulta a kutyától mindazt amit ő elsajátított. B kutya rendkívül érzékeny volt, ha nem voltunk ház közelben pl nem evett. Persze ez más kutyáknál is előfordul (ez egyébként bizonyíthatja azt is, hogy a kutyák, hasonlóan az emberekhez érzékenyek lehetnek egyedül). Az „a” kutyánál megszokott tevékenységek nála is érzékelhetőek voltak. „B” kutya viszont tovább fejlődött, igen meglepő pl mikor feláll az ablakhoz és a függöny mögé bújva bámészkodik. Sajnos eme periódus rendkívül rövid, hogy pontos bizonyítékot szerezzek, de úgy vélem ha felírjuk amit tudunk, az eddig legsikeresebb élőlényről az emberről, akkor azt összevethetjük eme rövid idővel. Tudjuk, hogy az ősemberek csoportba rendeződve éltek. Amit tudott az egyik azt a másik megtanulhatta tőle. Így továbbadhatták tudásukat (pl az egyik talál valamit, odaviszi társát). Ez megfigyelhető volt a és b kutyánál is. Bár semmilyen kapcsolat nem állt köztük, csupán együtt éltek. Sokszor megfigyelhető a városban, hogy egy kóbor kutya szabályosan körülnéz mielőtt átmegy az úton. Vajon ki tanította ezt neki? Úgy vélem képesek tanulni, csupán az esélyt kell megadnunk nekik. Eme megfigyelések még bár kevésnek tűnnek, mégis meglepőek, illetve bizonyítékok lehetnek arra, hogy bizony a kutyák is képesek tanulni. Azt tudjuk ugyebár, hogy a kutya nem érti meg amit modnunk neki (őő..ez így nem jó, megérti, csak nem úgy mint mi), hanem a hangsúlyt hallja. Így képesek lehetünk vele „kommunikálni” (persze testbeszéddel is). Tehát tegyük fel, jön egy vendég, mi köszönünk neki,pl úgy, hogy hello. Természetes hogy a kutya ilyenkor feláll, hallja az idegen hangot, kimegy. Azonban az érdekes, amikor a „hello” szóhoz hozzárendeli, hogy jött valaki, és amikor csak köszönünk, ő feláll és ajtóhoz siet. Ami további érdekességeket vet fel, ahogy próbálja utánozni azt ahogy mi magunk a kezünket használjuk. Erre egy meglepő megfigyelésem van. Egy nyáron szőlőt szedtem, és b kutya is velem tartott. Egy ideig csak a földre hulló szőlő szemeket fogyasztotta el, majd mintegy utánzatként felugrott és pofájával egy szőlő fürtöt tépett le. Hasonlóan amit én a kezemmel tettem. Erre sem tanítottam, megfigyelte. Ezek szerintem mindenképpen érdekes dolgok. Folytatom megfigyeléseim és rendszerezni is fogom az eseményeket.
  15. hego

    Delfindivat

    Még a végén ők lesznek a "vizi emberek"
  16. hego

    Mindnyájan űrlények vagyunk?

    Ez is egy remek gondolat. Valószínűnek tartom, hogy ez így is van.
  17. hego

    Mindnyájan űrlények vagyunk?

    Ha mindez így is lenne, a fő kérdés ugyancsak megválaszolatlan.. Ezek az elméletek csupán további elméleteket szülnek. Egyrészt mivel még ha valakik össze is „barkácsoltak” minket, akkor őket kik barkácsolták össze? Ezzel már nem foglalkozik az elmélet? Ez így marha kevés. „lehetünk véletlenszerű evolúció csúcstermékei” Akkor aki egy életet teremt, az, hogyan lehetne véletlen evolúció csúcsterméke? Megjegyzem egyes Afrikai törzsek teremtéstörténetében, a mai kor „ufói” szerepelnek. Illetve találtak már érdekes barlangrajzokat is. Sokan úgy hiszik az idegenek lejárnak ide, embereket rabolnak el s beavatkozásokat hajtanak végbe rajtuk. Ha én egy új, kissé tudományosabb elméletet szeretnék ebből gyártani,, máris kizárnám a kis zöld emberkéket, s, hogy egyáltalán lejárnak ide, bár ez az elmélet úgy fest maga ellen beszél: „Na nem úgy, hogy az egykori életkertészek időnként erre járnak ismét és megnézik, mi lett „palántáikkal", dehogy.” „Azt sem lehet kizárni, hogy ilyen folyamatok ma is zajlanak. A Földre észrevétlenül eljuttatott vírusok révén a DNS-ekbe bármikor plusz szekvenciákat lehet bevezetni.” No persze, feltételezhetnénk azt is, hogy az idegenek erre küldenek egy meteort ami a vírusaikkal van tele :-) (Akkor tulajdonképpen ők maguk nem jöttel ide).
  18. hego

    F.E.A.R. vs Doom 3

    FEAR? Hát neharagudjatok, de az Age of Empires 3-ban jobban féltem Az egész játékban egy a lényeg : lőni. MOndjuk a Doom 3-ban is és egy idő utáén nem lesza nnyira rémisztő, de megvan ott a hangulat, és a félelem keltés. Fear elbújhat.
  19. hego

    Jó fiúk, rossz fiúk

    Hát ezzel nem értek egyet , Így más emberré válsz. Hidd el azoka csajok akik valóban jközel állnak hozzád megtralálnak majd.. Ezektől a hajnalig tartó buliktól úgyis herótom' van, mert nem látom értelmét... A bulizós seggriszálós csajokról meg már mondtam a véleményemet:D
  20. hego

    Jó fiúk, rossz fiúk

    A Csajok amúgysem tudják mit csináljanak magukkal az unalomtól . Nekem is vannnak tapasztalataim... Az, hogy mit tudsz senkit nem érdekel már (kivéve akit igen, így ha erre hajlamos gondolkodású vagy, akkor fejleszd fel magad addig, hogy veled egyező emberekkel élhess). Igen ez a sablonszöveg, hogy "legyünk barátok" meg még tököm tudja mi ez mára nagyon elterjedt . Amúgy velem is volt már, hogy Bambit szürcsölgetve ülök a sarokban valami gyors kajáldában vagy mi az.. és odajön egy csaj, hogy szióka mizu... na innentől kezdve akárhogy néz ki elvágta magát , nem kicsit .. Engem nem is érdekelnek ezek a hülye picsák, akiket nem érdekel semmi, csak a buli meg a sok hülyeség, akik azért tanulnak mert kell.... Ezekről inkább ne beszéljünk, nem is vágyom rájuk és nem is érdekelnek , csak unalmasak, de nagyon.... Ezzel azta kartam mondai, hogy tőlem lehet akármilyen szép kis cukibaba, jajj rád mosolyog és akkor ő nem csinálhat rosszat, jajj, de idegesítenek ezek a kétszínű... Elvannak kényesztetve, ez van. Sokszor kérdezik, hogy milyen oszt.társaid vannak, csajok, hogy néznek ki? jó csajok? És akkor nem tudok válaszolni, mert nem figyeltem... Persze van akit igen, ha mond okosat azt megjegyzem mindig , de amúőgy engeme gy valami .érdekel, amit mond... Ha nincs mögötte semmi, akkor meg nem tudok vele mit kezdeni....
  21. hego

    Jó fiúk, rossz fiúk

    Én jófiú vagyok, mert szeretek tanulni. Félreértés ne essék nem az iskolának hanem magamnak, az életnek, azért mert sokáig azt hittem a lányoknak az tetszik, mert sok régi film, meg írás, meg minden. És qva nagy tévedés... Kihez mennek oda ma a lányok? Biztos, hogy nem hozzám aki ül és mondjuk Dosztojevszkij, Feljegyzések a holtak házából c. könyvét olvassa. Ahoz fognak odamenni, aki rivalkodó, aki teljesen elüt környezetétől, aki extrém. Ezzel semmi baj nincs, csak éppen semmi eszmei értéke nincs, nagyrészük hülye és még gyenge is, itt bukott meg a gebnetika elmélet. A lányok egyébként maguk sem tudjáák mit akarnak, ergo szoftverhibásak... Lehetsz te romantikus, jó beszédű meg minden, úgyis az lesz, hogy jajj most nem, aha, nem.... és ki győz? Az aki mindnekit lenéz, "én vagyok itt az atyaúristen" módjára, és sokan csak azért nem verik hülyére mert inteligensebbek annál. Én életemben nem verekedtem, nem is fogok, nem is akarok, nem szokásom beszólni a kissebbeknek, őket segíteni kell nem elnyomni, és ami a legfontosabb, hogy nagy szája az agresszív kismalacnak is lehet. Persze vannak kivételek lányoknál is, de ők is csöndesek, nem szólalnak meg, szal elmegyünk egymás mellett......
  22. hego

    hogyan kérjek cigit?

    Sehogy ne kérj cigit mert az rossz.... értem? Menő amúgysem ettől leszel, mondjuk engem már a menő szótól is kiráz a hideg... Erről annyit, hogy haverokkal elmentem "bulizni" mindneki szlopálta az alkoholt én meg őszilét ittam... Leszarták, ugyanúgy haverok, ha meg neked azért vannak haverjaid mert cigizzel akkor ott gáz van.
  23. hego

    Ha a lány megközelíthetetlennek tűnik!

    Az az igazság, hogy a lányok vagy a vagányokra buknak mert ők is vagányok és akkor húő, d efasza rögtön minden, vagy a csendes, szolid csajok, a csendes, szolid fiúkra, egyikük sem meri megszólítania másiakt, szal bukta, ennyi. Amúgymega lányok 90% el...., ez tény.
  24. hego

    Operációsrendszer váltás

    Ez azért vicces. Én is hallottam, hogy nagymamámat megette a farkas.... Egy éve használok Linuxot és el kell mondanom sokkal jobb mint a Windows. Persze minden rendszernek vannnak hibái, ahogy a Linuxnak is. Amiért sokan nem hazsnálják "mert nehéz kezelni".... Ezt kitől halllottad? Attól aki ugyancsak hallotta? Egyáltalán nem nehéz használni, tanulni kell hozzá, de azért megnézném azokat akik csak szídni tudják a linuxot, vajon egyikük elidnította már egyszer is a regeditet? Tudja egyáltalán mi az? Egyébként a Vista vs XP harcolból is tökéletesen látszik, hogy az otthoni felhasználók 80% gamer, akármin kéne változtatni már nem jó, mert nem fut neki ezmeg az, nicns rögtön mintena segge alá téve. Telepítgeti 2 havona a rendszerét és elvan vele, holott a Lonuxot sem nehezebb telepíteni (sőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőt) az Ubuntut 15 percbe telik, mindne megy magától, szaktudás nem kell hozzá. Ezután jön az igazi móka. Beléptél, hova tünt innen minden? Közben minden ott van, a programokat nagyon egyszerűen telepítheted, csomagkezelők vannak, gyors, rögtön mindena rendelkezéséedre áll, van telepítve azonnal irodai alkalmazás, professzionális szintű képszerkesztő. Továbbá tudsz nézni DVD-tm,m hallgathatsz zenmét, írhatsz lemezt, játszhatsz , vannak direkt Linuxra fejlesztett játékok, , de Wine vagy Cedega meulátorokkal is remekül futtathatsz Windowsos programokat/játékokat.. Csak hát ez sem megy automatikusan, itt neked kell gondolkodfni, utánna járni, rákeresni. Vannak emberek akik a google fogalmával sincsenek tisztában.... Volt olyan akit azért untam meg és töröltem azonnali üzenetküldő alkalmazásom partnerlistájáról mert minden nap valmai újat mutatrott : , hogy kell, ezt, hogy kell mp3-ból wma-ba konvertálni, hogy kell CD-*t írni, ki írt valmit a rendszer, mi lehet a hiba? Vazz legalább azt elmondaná mit írt ki..... Nevetséges, igen , ezeknek az embereknek Linux nem való, nem érik fel ésszel, ne hasznűáűljk, ezért nem elterjedt, megértem , nem kell minddenkinek informatikussá válni (egyébként attól, hogy Linuxot haszznál nem lesz az, maximum tanul vaklamit a gépéről, hogy konkrétan hogyan működik, megérti a számítógépét). Könnnyebb rögtön fgórumokon sírni, majd ha elmondtad neki a megoldást két nap múlva azzal jön, hogy "senkinek semmi ötlete"?, persze, meglehet, de nem célravezető. EGy csomó jó könyv van (mlégcsak megsem kell venni, találsz e-bookot millliót) amikből sok hasznos információt elsajátíthatsz, minden nyitva áll előtted, ki kell használni, és rá kell ébredni.. Ez nem Windóz.... nincs M$ júzerkedés... Magadnak kell megoldanod a problémákat.
×
×
  • Create New...